Kirakat-törvény?
Szerbia képviselőháza 2011. december
5-én fogadta el a rehabilitálási törvényt, amellyel „azon
személyek rehabilitálását és rehabilitálásuk jogi
következményeit szabályozza, akiket politikai, vallási, nemzeti
vagy ideológiai okokból életüktől, szabadságuktól vagy más
jogaiktól a törvény hatálybalépésének napjáig megfosztottak”.
A törvény a szerb Hivatalos Közlöny
2011. december 7-i 92. számában jelent meg, ami azt jelenti, hogy
még tavaly december 15-én hatályba lépett.
Rehabilitációs jogok
A rehabilitált
személyek jogait a jogszabály 20. szakasza rendezi, miszerint „a
rehabilitált személynek joga van a külön szolgálati idő
elismeréséhez, havi pénzbeli térítéshez (külön pótlék),
egészségvédelemhez és a betegbiztosításból eredő egyéb
jogokhoz, joga van a törvény 2. szakaszának 1. bekezdése alapján
elvett vagy elkobzott vagyon visszaszármaztatásához, illetve az
ezzel a vagyonnal kapcsolatos kártalanításhoz és rehabilitációs
kárpótláshoz”.
A rehabilitációs kárpótlásra való
jogot a törvény 26. szakasza szabályozza. Ennek alapján
a rehabilitált személy „jogosult a szabadságának és
jogainak megsértése miatt keletkezett anyagi károk kárpótlására,
a kötelmi viszonyokat szabályozó törvénnyel összhangban” (1
bekezdés).
A rehabilitált személy halála miatt
elszenvedett lelki sérelmekért nem anyagi kárpótlásra jogosult a
rehabilitált személy házastársa, gyermeke és szülei, illetve
testvérei és élettársa, aminek feltétele, hogy közöttük és
az elhunyt rehabilitált személy között tartós életközösségi
viszony volt, a kötelmi viszonyokat szabályozó törvénnyel
összhangban (21. szakasz 2. bekezdés).
Ezen túlmenően (21. szakasz 1.
bekezdés), a rehabilitált személyek gyermekei (7. szakasz 5.
pont), akik a szülők jogainak és szabadságának megsértése
idején a büntetés-végrehajtási intézetben születtek, illetve
akik a szülőkkel együtt bizonyos időt ezekben az intézetekben
töltöttek, vagy a büntetés végrehajtás ideje alatt az egyik
vagy mindkét szülő gondoskodását nélkülözve nőttek fel, nem
anyagi, vagyis ún. rehabilitációs kárpótlásra jogosultak, a
szabadságvesztése miatt elszenvedett lelki sérelmekért, a kötelmi
viszonyokat szabályozó törvénnyel összhangban.
Botrányos viszonyulás
Sz. Piroskát és három másik
családtagját (szüleit és nagyanyját), akiket 1945. január végén
Csúrogról a járeki táborba hurcoltak, az újvidéki Felső-bíróság
2011. február 22-én rehabilitálta. Piroskáék a táborban mintegy
kilenc hónapot töltöttek, majd a palánkai kendergyárba vitték
őket dolgozni. Szabadulásuk után Szenttamáson telepedtek le.
A bírósági ítélet
kézbesítése után (2012. április 4-én) a Köztársasági
Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap újvidéki fiókszervezetéhez
fordultam, hogy ügyfelem számára, a rehabilitálási törvény 20.
szakaszának 1. bekezdésével összhangban, ismerje el „a külön
szolgálati időt és a havi pénzbeli térítést (külön
pótlékot)”.
A címzettnél való többszöri
érdeklődés után azt a (szóbeli) választ kaptam, hogy „a
tárgyat a levéltárba helyezték” (sic!). Más szóval, a
kérelmet válaszra sem méltatták, ami – még ha közigazgatási
eljárásról is van szó – botrányosnak nevezhető. Ezek után
nem maradt más, minthogy nyomatékosan követeljem, írásban
válaszoljanak a beadványomra. Szeptember 9-én aztán az alábbi
szövegű válasz érkezett:
– Értesítjük Önt, hogy eddig nem volt
lehetőségünk se elfogadó se elutasító határozatot hozni az Ön
ügyfele, Sz. Piroska újvidéki lakos külön szolgálati
idejének elismeréséről, az újvidéki Felső-bíróság
rehabilitálási végzése alapján, a rehabilitálási törvénnyel
összhangban, tekintettel arra, hogy az újvidéki Tartományi
Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap Igazgatóságától nem
kaptunk utasítást az ilyen jellegű külön szolgálati idővel
kapcsolatos munka végzésére.
Az Ön követelésének fénymásolatát elküldtük
a tartományi alap nyugdíj- és rokkantbiztosítási szektora
igazgatójának, tanácskozás és az illetékes minisztériumtól
való válaszadás céljából – olvasható a (válasz)levélben.
Sz. Piroska tárgyában 2012. április 2-én az
Igazságügyi Minisztériumnak a rehabilitációs kárpótlás
rendezésére februárban alakult különbizottságához is
fordultam, hogy ügyfelemnek – a rehabilitálási törvény 26.
szakaszának 1 bekezdésével összhangban – Szerbiai fizessen
anyagi és erkölcsi kárpótlást (az elszenvedett lelki fájdalmak
és az átélt félelem miatt, valamint személyi jogainak és
szabadságainak megsértését).
A követelésre a Rehabilitációs Kárpótlási
Bizottság mind a mai napig nem válaszolt, annak ellenére, hogy a
törvény (27. szakaszának 3. bekezdése) 90 napos határidőt lát
elő a kérelemről való döntésre. A Bizottság egy másik
ügyfelem (Z. Gyula) rehabilitációs kártalanítás iránti
június 1-jei kérelmére sem válaszolt, habár a válaszadási
határidő már ebben az ügyben is letelt. Ez azt jelenti, hogy az
érintetteknek most – ugyancsak a rehabilitációs törvény
értelmében – a bírósághoz kell fordulniuk a kártérítési
kerettel. Ez persze többéves pereskedést is jelenthet, illetve
jelentősen megnehezíti a kárvallottak törvényes jogainak
megvalósítását.
Válaszra váró kérdések
A gyakorlatban a rehabilitálási törvény
rendelkezéseinek érvényesítése – csaknem tíz hónappal az
elfogadása után – jóformán még csak el sem kezdődött.
A Rehabilitációs
Kárpótlási Bizottság a Kopár szigetet (Goli otok) megjárt
rehabilitáltak kérvényei közül – eddig mintegy 190-en adták
át a szükséges dokumentumokat – mindössze 15-öt hagyott jóvá.
A kártérítés minden börtönben eltöltött nap után 700 dinár.
A szigeti rabságot túlélők nagy
hányada nem fogja elfogadni az állam által felkínált kártérítést
és bírósághoz fordul. Egyesületük elnöke, Zoran Ašanin azt
nyilatkozta, hogy tárgyalt az Európai Bizottság egyik
tisztségviselőjével, aki szerint legalább napi 100 eurós
kártérítés járna nekik. A tortúrát átéltek közül viszont
már mind elmúltak nyolcvanévesek. Belefáradtak a harcba – írja
Tómó Margaréta (Hétszáz dinár napjára, Magyar Szó, 2012.
június 23.).
Mindezek után a hatalmi szerveknek
válaszolniuk kell(ene) a kérdésekre: Szerbia valóban kárpótolni
kívánja a rehabilitáltakat, vagy a törvényt csak az európai
integrációs tárgyalásokon való felmutatás céljára hozta meg?
Mikor és milyen kárpótlásban részesülnek az atrocitásokat,
táborokat, jogsértéseket túlélt vajdasági magyarok? Arra vár
talán az állam, hogy a jogosultak elhalálozzanak? Ezekkel a
kérdésekkel foglalkoznia kellene a Vajdasági Magyar Szövetségnek,
akinek a képviselői a szerb parlamentben megszavazták a törvényt,
és a Magyar Nemzeti Tanácsnak is.
Mgr. Bozóki Antal,
ügyvéd
Újvidék, 2012. szeptember 20.
