Szerbia nem teljesíti a rehabilitálási törvényből eredő kötelezettségeit

Kirakat-törvény?

Szerbia képviselőháza 2011. december 5-én fogadta el a rehabilitálási törvényt, amellyel „azon személyek rehabilitálását és rehabilitálásuk jogi következményeit szabályozza, akiket politikai, vallási, nemzeti vagy ideológiai okokból életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól a törvény hatálybalépésének napjáig megfosztottak”.

A törvény a szerb Hivatalos Közlöny 2011. december 7-i 92. számában jelent meg, ami azt jelenti, hogy még tavaly december 15-én hatályba lépett.

Rehabilitációs jogok

A rehabilitált személyek jogait a jogszabály 20. szakasza rendezi, miszerint „a rehabilitált személynek joga van a külön szolgálati idő elismeréséhez, havi pénzbeli térítéshez (külön pótlék), egészségvédelemhez és a betegbiztosításból eredő egyéb jogokhoz, joga van a törvény 2. szakaszának 1. bekezdése alapján elvett vagy elkobzott vagyon visszaszármaztatásához, illetve az ezzel a vagyonnal kapcsolatos kártalanításhoz és rehabilitációs kárpótláshoz”.

A rehabilitációs kárpótlásra való jogot a törvény 26. szakasza szabályozza. Ennek alapján a rehabilitált személy „jogosult a szabadságának és jogainak megsértése miatt keletkezett anyagi károk kárpótlására, a kötelmi viszonyokat szabályozó törvénnyel összhangban” (1 bekezdés).

            A rehabilitált személy halála miatt elszenvedett lelki sérelmekért nem anyagi kárpótlásra jogosult a rehabilitált személy házastársa, gyermeke és szülei, illetve testvérei és élettársa, aminek feltétele, hogy közöttük és az elhunyt rehabilitált személy között tartós életközösségi viszony volt, a kötelmi viszonyokat szabályozó törvénnyel összhangban (21. szakasz 2. bekezdés).

Ezen túlmenően (21. szakasz 1. bekezdés), a rehabilitált személyek gyermekei (7. szakasz 5. pont), akik a szülők jogainak és szabadságának megsértése idején a büntetés-végrehajtási intézetben születtek, illetve akik a szülőkkel együtt bizonyos időt ezekben az intézetekben töltöttek, vagy a büntetés végrehajtás ideje alatt az egyik vagy mindkét szülő gondoskodását nélkülözve nőttek fel, nem anyagi, vagyis ún. rehabilitációs kárpótlásra jogosultak, a szabadságvesztése miatt elszenvedett lelki sérelmekért, a kötelmi viszonyokat szabályozó törvénnyel összhangban.

Botrányos viszonyulás

Sz. Piroskát és három másik családtagját (szüleit és nagyanyját), akiket 1945. január végén Csúrogról a járeki táborba hurcoltak, az újvidéki Felső-bíróság 2011. február 22-én rehabilitálta. Piroskáék a táborban mintegy kilenc hónapot töltöttek, majd a palánkai kendergyárba vitték őket dolgozni. Szabadulásuk után Szenttamáson telepedtek le.

A bírósági ítélet kézbesítése után (2012. április 4-én) a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap újvidéki fiókszervezetéhez fordultam, hogy ügyfelem számára, a rehabilitálási törvény 20. szakaszának 1. bekezdésével összhangban, ismerje el „a külön szolgálati időt és a havi pénzbeli térítést (külön pótlékot)”.

A címzettnél való többszöri érdeklődés után azt a (szóbeli) választ kaptam, hogy „a tárgyat a levéltárba helyezték” (sic!). Más szóval, a kérelmet válaszra sem méltatták, ami – még ha közigazgatási eljárásról is van szó – botrányosnak nevezhető. Ezek után nem maradt más, minthogy nyomatékosan követeljem, írásban válaszoljanak a beadványomra. Szeptember 9-én aztán az alábbi szövegű válasz érkezett:

            – Értesítjük Önt, hogy eddig nem volt lehetőségünk se elfogadó se elutasító határozatot hozni az Ön ügyfele, Sz. Piroska újvidéki lakos külön szolgálati idejének elismeréséről, az újvidéki Felső-bíróság rehabilitálási végzése alapján, a rehabilitálási törvénnyel összhangban, tekintettel arra, hogy az újvidéki Tartományi Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap Igazgatóságától nem kaptunk utasítást az ilyen jellegű külön szolgálati idővel kapcsolatos munka végzésére.

            Az Ön követelésének fénymásolatát elküldtük a tartományi alap nyugdíj- és rokkantbiztosítási szektora igazgatójának, tanácskozás és az illetékes minisztériumtól való válaszadás céljából – olvasható a (válasz)levélben.

            Sz. Piroska tárgyában 2012. április 2-én az Igazságügyi Minisztériumnak a rehabilitációs kárpótlás rendezésére februárban alakult különbizottságához is fordultam, hogy ügyfelemnek – a rehabilitálási törvény 26. szakaszának 1 bekezdésével összhangban – Szerbiai fizessen anyagi és erkölcsi kárpótlást (az elszenvedett lelki fájdalmak és az átélt félelem miatt, valamint személyi jogainak és szabadságainak megsértését). 

            A követelésre a Rehabilitációs Kárpótlási Bizottság mind a mai napig nem válaszolt, annak ellenére, hogy a törvény (27. szakaszának 3. bekezdése) 90 napos határidőt lát elő a kérelemről való döntésre. A Bizottság egy másik ügyfelem (Z. Gyula) rehabilitációs kártalanítás iránti június 1-jei kérelmére sem válaszolt, habár a válaszadási határidő már ebben az ügyben is letelt. Ez azt jelenti, hogy az érintetteknek most – ugyancsak a rehabilitációs törvény értelmében – a bírósághoz kell fordulniuk a kártérítési kerettel. Ez persze többéves pereskedést is jelenthet, illetve jelentősen megnehezíti a kárvallottak törvényes jogainak megvalósítását.

Válaszra váró kérdések

            A gyakorlatban a rehabilitálási törvény rendelkezéseinek érvényesítése – csaknem tíz hónappal az elfogadása után – jóformán még csak el sem kezdődött.

A Rehabilitációs Kárpótlási Bizottság a Kopár szigetet (Goli otok) megjárt rehabilitáltak kérvényei közül – eddig mintegy 190-en adták át a szükséges dokumentumokat – mindössze 15-öt hagyott jóvá. A kártérítés minden börtönben eltöltött nap után 700 dinár.

A szigeti rabságot túlélők nagy hányada nem fogja elfogadni az állam által felkínált kártérítést és bírósághoz fordul. Egyesületük elnöke, Zoran Ašanin azt nyilatkozta, hogy tárgyalt az Európai Bizottság egyik tisztségviselőjével, aki szerint legalább napi 100 eurós kártérítés járna nekik. A tortúrát átéltek közül viszont már mind elmúltak nyolcvanévesek. Belefáradtak a harcba – írja Tómó Margaréta (Hétszáz dinár napjára, Magyar Szó, 2012. június 23.).

Mindezek után a hatalmi szerveknek válaszolniuk kell(ene) a kérdésekre: Szerbia valóban kárpótolni kívánja a rehabilitáltakat, vagy a törvényt csak az európai integrációs tárgyalásokon való felmutatás céljára hozta meg? Mikor és milyen kárpótlásban részesülnek az atrocitásokat, táborokat, jogsértéseket túlélt vajdasági magyarok? Arra vár talán az állam, hogy a jogosultak elhalálozzanak? Ezekkel a kérdésekkel foglalkoznia kellene a Vajdasági Magyar Szövetségnek, akinek a képviselői a szerb parlamentben megszavazták a törvényt, és a Magyar Nemzeti Tanácsnak is.

Mgr. Bozóki Antal, ügyvéd

Újvidék, 2012. szeptember 20.