2012. július 19., csütörtök

Móra Ferenc 133 éve született

Móra Ferenc
(Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. – Szeged, 1934. február 8.)

Móra Ferenc, akinek szinte minden sor írása azt a célt szolgálta, hogy közelebb hozza a tanya népét a városi emberhez, értelmileg messze kiemelkedik nemcsak saját osztályából, hanem a magyar írói világból is. Az írás mellett könyvtár- és múzeumigazgató. A kortársak szerint ténykedése idején Európában nincsen olyan múzeum, ahol a feliratokra annyi gondot és leleményességet fordítottak volna, mint az övében.

Mórának talán a hűség a leguralkodóbb erkölcsi sajátossága. Hűség a maga kis és nagy családjához, azokhoz, akiktől származott és akik tőle származtak, hű ahhoz a városhoz, amely először adott neki kenyeret és hű ahhoz az olvasóközönséghez, amely előtt először kaptak nyilvánosságot írásai.

De ki volt ő valójában? Honnan jönnek a feltűnően realisztikusan ábrázolt gyermekszereplők? Megtudjuk, ha utánanézünk életének.

Móra Ferenc Kiskunfélegyháza

Szegényparaszt családból származott, atyja Móra Márton foltozó szűcslegény, majd mester, anyja Juhász Anna kenyérsütő asszony. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de csupán egy évig tanított, mint segédtanár a Vas vármegyei Felsőlövőn.
Innen még a század elején mint a Szegedi Napló munkatársa került Szegedre. A lapnak 1913–1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amely nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a Somogyi-Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa, emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett, 1908-ban a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett régészeti tanfolyamot is elvégezte. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója.

Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai: A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány. Szeged, 1926). Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ c. liberális napilap munkatársa, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.

Pályáját versírással kezdte (Az aranyszőrű bárány, elbeszélő költemény, Szeged, 1902; Szegénysoron, Szeged, 1905), később is írogatott verseket (Könnyes könyv, Budapest, 1920). Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos magyaros stílus jellemzi. Mint publicista játékosan, ironikus irányban is bátran bírálta a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. Ennek adott hangot a Hannibál feltámasztása c. regényében, amely az író életében önállóan nem jelenhetett meg, csak 1955-ben adták ki Szegeden – azonban több mint 200, nem az író szándékai szerinti változtatással (cenzúra) – 1956-ban pedig Hannibál tanár úr címmel filmre vitték.

1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. 1905-től Az Én Újságom c. gyermeklapba írt, 1922-ig több mint ezer írása jelent itt meg. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták a m. ifjúsági irodalom klasszikusává tették. Meleg barátság fűzte Juhász Gyulához. Művei több idegen nyelven is olvashatók

Móra Ferenc a sírgödört vallatja


Móra múzeumi évei alatt 104 lelőhelyen ásott, és 12 régészeti témájú cikke jelent meg. Pályafutását, és a vidéki múzeumok működését abban a korban az általános pénzhiány jellemezte. Többször előfordult, hogy nem tudtak feltárni egy-egy ígéretes lelőhelyet, mert ennek munkálatait a múzeum ásatásokra kapott pénzösszege nem tudta fedezni. Bizonyított tény, hogy Móra még a saját anyagi erejéből is finanszírozott ásatásokat, különösen az 1924 utáni időszakban.

Publikációi közül kettő: a kunágotai honfoglalás kori lovassírok, valamint a népvándorlás és honfoglalás kori temetkezések néprajzi szemszögből vizsgáló publikációja. 1925-ben Balázs Péter, Kunágota segédjegyzője küldött néhány leletet Mórának, melyek homokbányászat közben kerültek elő. Móra még az év októberében elkezdte az ásatásokat, s a munkások által megbolygatott síron kívül még öt sírt tárt fel. Ebből három bolygatatlan és három erősen bolygatott volt. A sírokban talált leleteknek már akkor ismert volt több hazai analógiája (nyílhegyek, szíjelosztók), így Móra nagy biztonsággal a honfoglalás korra tudta keltezni az előkerült leleteket. Az ásatás a kor általános színvonalán, kutatóárkos módszerrel folyt, a temetőről Móra összegző felszínrajzot készített. Az Ethnographia 43.-as, 1932-ben megjelent számában Móra a népvándorlás kori temetők néprajzban előforduló lehetséges párhuzamait foglalta össze . A cikk megírása előtt olyan nagy népvándorlás kori temetőket tudott feltárni, mint a Deszk D, a makkoserdei, a Fehértó A, valamint a Kiszombor B temető, mindegyikben több mint 200 sírral. Móra ezen temetőkben tett megfigyeléseire hívta fel a szakma figyelmét. 

A dolgozat első felében az egymás mellett elhelyezkedő egykorú temetők helyzetét vizsgálta meg. Felvetette, hogy Fehértó A (352 sír) és Fehértó B (90 sír) között társadalmi különbség állhatott fenn: míg az A temetőbe a köznép, a B temetőbe az „urak”, a gazdagok temetkeztek. Ezt a B temető az A-hoz képest nagyobb sírjai, valamint a B temető A-hoz képesti melléklet gazdagságában látta alátámasztani. Ugyanebben a részben foglalkozott a sírjelölésekkel, s arra a megállapításra jutott, hogy a sírrablások precíz volta miatt kellett lennie valamiféle sírt, és társadalmi rangot jelző fejfának. A dolgozatban felismeri a gyékény temetkezésekben játszott szerepét, valamint igazolja a rönkfa koporsós temetkezéseket. Egyértelműen cáfolni tudta azt a toposzt, miszerint a lovas temetkezések esetében a halottakat lóháton temették volna el. Leírja, hogy háromféle lovas-temetkezés létezett a népvándorlás és honfoglalás korában: a teljes lovas, a ló fejével és lábszáraival való temetkezés, és a jelképes temetkezés, amikor a csak lószerszám kerül a sírba, ló nem. Az ásatásai során találkozott az avar fülkesíros temetkezési formával, de nem ismerte fel, s állva eltemetett halottaknak vélte őket.

Mórát mind kortársai részéről, mind pedig a későbbi kutatóktól sok bírálat érte. Kortársai főként a Szeged város illetékességi területén kívüli ásatások miatt támadták, amiben volt is némi igazság. Későbbi pályatársai közül sokan csak szerencsés kezű amatőrnek tartották.

Való igaz, hogy Móra pályájának elején több szakmai hibát is elkövetett (mint a csókai leletek nem objektumonként való elkülönítése, valamint részletes dokumentáció hiánya), ezek azonban nagyrészt jellemzőek voltak kortársai ásatásaira is. 

A mostani, részletesnek mondható dokumentációs rendszer kifejlődéséhez több generációnyi régészeti tapasztalat volt szükséges, melynek részét képezte a Móra és kortársai által gyűjtött rengeteg tapasztalat is.



Művei:
  • Rab ember fiai (Budapest, 1909)
  • Mindenki Jánoskája (Budapest, 1911)
  • Csilicsali Csalavári Csalavér (Budapest, 1912)
  • Filkó meg én (Budapest, 1915)
  • Kincskereső kisködmön (Budapest, 1918)
  • Dióbél királyfi (Budapest, 1922)
  • A festő halála (regény, Budapest, 1921, később Négy apának egy leánya címmel jelent meg)
  • Georgikon (Budapest, 1925)
  • Nádihegedű (Budapest, 1927)
  • Ének a búzamezőkről (regény, Budapest, 1927)
  • Beszélgetés a ferde toronnyal (Budapest, 1927)
  • Véreim (Budapest, 1927)
  • Sokféle (Budapest, 1927)
  • Egy cár, akit várnak (Budapest, 1930)
  • Aranykoporsó (történelmi regény, Budapest, 1932)
  • Daru-utcától a Móra Ferenc-utcáig (önéletrajzi regény, Budapest, 1934)
  • Utazás a föld alatti Magyarországon (Budapest, 1935)
  • Parasztjaim (Budapest, 1935)
  • Dióbél királykisasszony (Budapest, 1935)
  • Napok, holdak elmúlt csillagok (Budapest, 1935);
  • Titulász bankója (Történelmi elbeszélések, mesék)
  • Az Aranyszőrű bárány
  • A cinege cipője
  • Az égbelátó
  • Hannibál föltámasztása
  • A hatrongyosi kakasok
  • Hol volt, hol nem volt
  • Zengő ABC
  • Írások Csókáról (szerk: Olajos Laura), Bába Kiadó, Szeged 2004.
Wikipedia






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Dr. Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015.

Szabó Angéla - Holtszezon - Katonaáldozataink

Globális vidék