Romić Arnold
Az oromhegyesi Atlantis diszkóban május utolsó napján elhunyt 15 éves Romić Arnoldszülei puritán körülmények között élnek a tornyosi Ady Endre utcában. Egy helybeli idős asszony takaros kis házában, leghátul az udvarban, egy aprócska konyhában. A bútorzatuk 2 szebb napokat is látott ágy, egy zöldre festett konyhakredenc, egy alacsony asztal és egy régi, letűnt időt idéző vasmosdó a hozzátartozó bádoglavórral. Arnold szobája fönt van – mondják –, de abban a gyerek halála óta senki nem járt. Úgy áll ott minden érintetlenül, ahogy a fiú hagyta.
A családfő, az 53 éves Fábrik László halálos beteg. És ő ezt tudja. Már jó ideje hordozza a gyilkos kórt a szervezetében. Az egyik veséje felmondta a szolgálatot, utána pedig a vízhólyagján találtak két rosszindulatú daganatot. Nemrégiben az egyiket, a kisebbiket a nagykikindai kórházban eltávolították, a másikhoz azonban nem mertek hozzányúlni az orvosai. Azt majd Újvidéken fogják megműteni, mert csak ott van megfelelő felszerelés. Az eredeti terv szerint a megbetegedett veséjét is a mostani műtét során kellett volna kioperálni, de Fábrik László kritikus fizikai állapota miatt túlságosan kockázatos lett volna a huzamosabb ideig tartó altatás. Most viszont kínos várakozással telnek az amúgy is épp eléggé gyötrelmes napjaik, azt lesik, hogy mikor hívják CT-vizsgálatra. (A legutóbb, amikor már éppen sorra került volna, kiszóltak a vizsgálóból, hogy elromlott a műszer. Magánklinikán elvégezett vizsgálat eredményeit, leleteit viszont – érthetetlen módon – nem fogadják el.)
Fábrik László, Arnold édesapja
Fábrik László: Tudom, hogy nem sok időm van hátra, és ezt nemcsak azért mondom, mert az orvosomtól hallottam. Ha képes, csak egy kicsit is befelé figyelni az ember, akkor az ilyesmit megérzi. A mostani műtét előtt kértem, mondja meg őszintén, hogy mennyi esélyem van az életben maradásra, a gyógyulásra, és ő azt válaszolta, hogy: semmi. Az elmúlt 3 napban heves fájdalmak jelentkeztek, alig tudok enni, és napról napra veszítem az erőmet. Attól tartok, hogy hamarosan újra kórházba kerülök. Ezzel szembe kell nézni, és az elhunyt gyerekem ügyében addig kell cselekedni, amíg van rá idő és van hozzá erőm. A fiam mindig bízott bennem. Ha gond volt vele az iskolában, vagy ha pénzre volt szüksége, mert szeretett volna venni magának valamit, mindig hozzám fordult, nem az anyjához, mert ő szigorú volt hozzá, én meg engedékeny. Tudta, hogy a bajban számíthat rám, ezért most sem hagyhatom őt cserben.
Romić Arnold édesapja tegnap megrendítő nyilatkozatot adott a Szabadkai Rádiónak. A telefonos hangfelvétel a 15 órakor kezdődő híradóban és a ma reggeli ismétlésben hangzott el.
Pársoros idézet belőle: „Én nem félek, mert én azt mondom, ami az igazság. A fiam szóra hajló volt, rendes gyerek, és elvették az életét. (…) Itt, a Vajdaságban könnyen hagynak egy emberéletet, de mi szeretnénk, hogy tudják, hogy hallják meg az emberek, hogy mi történik.”
Két nappal ezelőtt ezzel a mondattal búcsúzott el tőlem a kapuban Fábrik László: „Én már nem kaphatom vissza a fiamat, de nem szeretném, hogy más gyereke is erre a sorsra jusson. Ezért küzdök, amíg élek.”
Szabó Angéla
Killer, you're afraid of the dark?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm a megjegyzését!