Margit Zoltán: Október végén

2017. október 23., hétfő

Október végén




Már mindig-mindig nagyobb úr az esti
felpirosító, megdidergető láz,
mely tűzrózsáit homlokomra festi.

Már mindig jobban közeleg a tél
s a ködköpenyű, széltarolta tájon
fakó paripán menekül az álom –
Lehullt a dér,
minden fehér
s csókos ereje messze jár a napnak, –
s szinte örvendek, hogy a rózsák,
a piros rózsák, íme, megmaradtak.

Mert oly szépek a rózsák,
a pirosak, a tüzesek,
mit rámcsókol a láz –
s ezek az ősszel jöttek,
s az őszben megmaradtak
és hirdetik, hogy szép a búcsuzás…

Mindegyik rózsa egy-egy emlék:
szirom, vers, séta, álom,
öröm, kacagás tűz-jele,
mely kőként áll és pörösen lobog
keresztül száz halálon…

Csak néha jön egy álmos alkony,
egy visszasíró, buta alkony
s akkor zokogva jajdulok fel:

Én jó Istenem, miért fájnak úgy
az októberi rózsák?


1924. október - Dsida Jenő



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin