 |
| Romić Arnold sírkeresztje a csantavéri Nagytemetőben |
Már majdnem három hónap telt el Romić Arnold temetése óta. A közhelyesen fogalmazva tragikus körülmények között elhunyt 15 éves csantavéri fiú ügyét illetően még mindig vaksötétben tapogatóznak a gyermeküket gyászoló szülők. Legalábbis erről számoltak be, amikor a napokban felkerestem őket a tornyosi otthonukban.
Arnold 2014. május 31-én, szombaton – valamikor a reggeli órákban – vesztette életét. Előző nap este szórakozni indult az oromhegyesi Atlantis Garden diszkóba, ahonnan azonban sohasem tért haza. Záróra után a hazaszállításukra várakozó autóbuszról néhány társával együtt leszállították – valamilyen kabátlopásról szóló zavaros történet miatt, és már útközben ütni-verni kezdték őket. Arnoldot külön elvezették és a jelenlévő szemtanúk elmondása szerint olyannyira bántalmazták, hogy a fiú a helyszínen belehalt a sérüléseibe. Az áldozat tornyosi barátai látták-hallották, mint ütötték a síró, jajgató gyereket, aki mindhiába könyörgött, hogy hagyják abba a verést. Az utasokkal teli autóbuszt időközben elindították, később pedig a szemtanúknak is távozniuk kellett. Mivel a busz nem várta meg őket, Arnold barátai gyalog vágtak neki a hazavezető útnak. Azonnal az elhunyt társuk szüleihez mentek, hogy elmondják nekik a hírt: a fiukat a mentő valószínűleg kórházba szállította.
Először Zentán keresték, majd pedig az újvidéki klinikai központba irányították őket, és ott szembesültek a ténnyel: Arnold már nincs is az élők sorában. Valójában nem gyógykezelés végett, hanem a boncolás miatt vitték Újvidékre.
Onnantól minden viharos gyorsasággal zajlott. A holttestet azonosították, vasárnap délelőtt átvették, hazaszállították és hétfőn 13 órakor már el is temették.
A halálnak kétféle „típusa” létezik: természetes és rendkívüli haláleset. Rendkívüli halál esetén – vagy, ha az orvos nem tudja egyértelműen megállapítani a halál okát – kórboncolás szükséges. A patológus végzi az igazságügyi orvostani boncolást és ő állítja ki a halottvizsgálati bizonyítványt.
Romić Arnold esetében az ilyenkor szükséges vizsgálatokat az újvidéki Igazságügyi Orvostani Intézetben végezték. Eredményére azonban az áldozat szülei hosszú heteken át vártak. (Vártak, mert alighanem szándékosan várakoztatták őket.)
– Három közül a legfiatalabb gyermekünket úgy helyeztük örök nyugalomra, hogy sem a halál beálltának idejét, sem pedig annak okát nem ismertük. És valójában most sem tudjuk egyiket sem – mondta Arnold édesanyja, Marica. – Hivatalos papírt sehonnan nem kaptunk. (Még a gyerek ruháját sem szerezhettük vissza.) A boncolás eredményét is többhetes várakozás után vehettük kézbe. Hiába érdeklődtünk párnapos időközönként az újvidéki kórházban, vagy még nem készült el, vagy éppen az illetékes orvost nem találták – általában így hangzott a sablonszerű kifogás. Húzták az időt, persze akkor még nem tudtuk, hogy miért. Utólag derült ki, hogy a vizsgálatra szánt mintákat 30 napig őrzik meg, addig tárolják, és utána megsemmisítik. Így viszont, ha elégedetlenek lennénk a kapott eredményekkel, már nem lenne mód újabb mintavételre, nem lenne lehetőségünk újabb, ismételt vizsgálat kezdeményezésére, esetleg más szakértők bevonására.
A boncolási jegyzőkönyvből a halál oka egyáltalán nem derül ki, még egy félmondatos utalás sincs rá a többoldalas irományban. Ami elég furcsa. Sőt: olyan megjegyzést sem tesz a kórboncnok, hogy a halál okát nem lehet megállapítani. Vajon miért?
Az viszont egyértelműen kiolvasható, hogy a 171 centiméter magas fiú minden tekintetben az életkorának megfelelő fejlettségű volt, és szinte makkegészségesen hunyt el, ugyanis semmiféle szervi rendellenességet nem találtak nála. A leírás szerint a csontozata ép volt, a bőrén külsérelmi nyomok nem voltak láthatóak. A gyomra üres volt. Tehát hányadékot még nyomokban sem találtak benne. Ezzel pedig teljes mértékben megdőlni látszik az az állítás (amelyet a diszkó üzemeltetője tett közzé, még a temetést megelőzően), hogy a fiú halálát a saját hányadékának a tüdőbe jutása miatti fulladás okozta.
A vizsgálatot dr. Predrag Stojanović patológus és törvényszéki orvos szakértő végezte.
A kémiai és a toxikológiai elemzéseket az említett intézet laboratóriumában bonyolították le. A június 6.-ai keltezésű dokumentum szerint mintavétel történt az áldozat véréből, a vizeletéből, törletet vettek az orrából, a gyomrának a tartalmából, az epéjéből és az agyszöveteiből is. A vérében 0,833 mg/ml alkoholt találtak, amit teljességgel kizárja azt a korábbi vélekedést, hogy a fiú súlyosan ittas állapotban lett volna. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ilyen véralkoholszinttel például az Amerikai Egyesült Államokban kocsiba lehet ülni, de 0,8 mg/ml-es véralkoholszinttel Kanadában, Svájcban és Írországban is engedélyezett a gépjárművezetés.) Találtak még Diazepám nevű szorongásoldó és nyugtató hatású gyógyszert a vérmintájában, a leírás szerint terápiás mennyiségben.
– Az Újvidékről kapott dokumentumokból kihámozhatók olyan megállapítások is, amelyek magyarázatáért szakorvoshoz kell fordulnunk. Ilyen például az, hogy megnövekedett és duzzadt volt az agya és megnagyobbodott a tüdeje. Nekünk ez most semmit nem mond, mert járatlanok vagyok az ilyesmiben, de talán mégis van jelentősége – tette hozzá az apa, Fábrik László. – A fiunk elvesztése hatalmas fájdalom a számunkra. A hathetes gyász már letelt, megpróbáljuk most a maradék erőnket összeszedni, hogy végre kideríthessük, mi történt a gyerekünkkel azon a végzetes hajnalon. Eddig az én életemért küzdöttünk, két héttel ezelőtt megműtöttek, egy rosszindulatú daganatot távolítottak el a húgyhólyagomról. A vizsgálatokat tovább kell folytatni, hogy megtudjuk, megjelentek-e más szervekben is a rákos sejtek, viszont most már a fiunk ügyét sem halogathatjuk tovább. Az igazságnak előbb vagy utóbb, de ki kell derülnie, hogy a lelkünk végre megnyugodhasson.
Szabó Angéla
