Margit Zoltán: A feszület Európa spirituális örökségének a jele

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A feszület Európa spirituális örökségének a jele. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A feszület Európa spirituális örökségének a jele. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 4., vasárnap

Vita a feszületről

A feszület Európa spirituális örökségének a jele cikkhez kapcsolódó írás:

Eldönthetetlen vitába vetette bele 

magát a magyar kormány is


A feszület a Magyar Katolikus Lexikon meghatározása szerint "a megfeszített Krisztus bármilyen ábrázolása". Használata az V. században kezdett elterjedni, korábban az élő és tanító Jézust ábrázolták, vagy állati szimbólumokat (hal, bárány) használtak. A korai középkorban a kereszten ábrázolt Krisztus élt, és a keleti egyház ma is így ábrázolja. Nyugaton a XI. század végétől kezdve a halott Krisztus alakját jelenítik meg. A protestáns egyházak elhagyták a feszületet, helyette csak keresztet használnak, vagy azt sem.
Határozatban állt ki a magyar kormány az olaszországi iskolákban elhelyezett feszületek mellett. A kormány ezzel állást foglalt abban a lassan egész Európát érintő, Amerikát és Oroszországot is megmozgató vitában, amely nyolc éve kezdődött egy finn nő panaszával. A feszület mellett érvelők szerint nem szabad amerikanizálni Európát, meg kell hagyni sokszínűségét. Az ellenzők azt mondják, szét kell választani az egyház és az állam működését és tiszteletben kell tartani az emberek lelkiismereti szabadságát.


Magyarország is beszállt abba az egész Európát megmozgató jogi és politikai csatába, amely az olaszországi állami iskolákban található feszületek miatt dúl. A kormány csütörtökön határozatban mondta ki: szolidaritást vállal az iskolai feszületekért küzdő Olaszországgal és a katolikus egyházzal, valamint minden olyan állammal, amely "sérelmezi az európai emberi jogi bíróság vonatkozó határozatát".
A mára szerteágazó jogi és világnézeti vitává terebélyesedett ügyet egy finn származású, olasz állampolgárságú nő, Soile Tuulikki Lautsi indította el még 2002-ben, amikor kifogást emelt az ellen, hogy az észak-olaszországi Abano Terme állami iskolájában - ahová gyerekei jártak - feszület lóg a falon. Az iskola vezetősége a helyén hagyta a feszületet, mire Lautsi pert indított. Végigjárta az összes létező olasz jogi fórumot. Miután mindenütt elutasították a panaszát, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

A bíróság tavaly novemberben első fokon - egyhangú határozattal - Lautsinak adott igazat, és ötezer euró kártérítést ítélt meg neki. Az ítélet szerint a tanteremben állami rendeletre elhelyezett feszület korlátozza a szülőknek azt a jogát, hogy a saját meggyőződésük szerint neveljék a gyermekeiket. A bírók szerint a feszület azt a látszatot keltheti, hogy az iskolai oktatás vallásos szellemben zajlik, ami zavaró lehet a nem katolikus vagy ateista diákok számára.
Mozgalommá vált
A bíróság - szemben a több tekintélyes lapban is megjelent értelmezéssel - nem tiltotta be a feszületet, hiszen nem semmisítheti meg az azok elhelyezését előíró olasz jogszabályt. Az ítélet csak a konkrét ügyre vonatkozik, vagyis az olasz államnak ki kell fizetnie Lautsinak az ötezer eurót Az olasz kormány azonban fellebbezést jelentett be, az eljárás pedig ezen a ponton kezdett el többé válni mint egy anya panasza: politikusok, pártok, társadalmi szervezetek, sőt, kormányok jelentették be, hogy csatlakoznak Olaszországhoz a feszület védelmében.
A novemberi ítélet után Olaszországban a jobboldali Lega Nord a legnagyobb olasz kormánypárt, a Popole della Libertá is aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy ezzel is nagyobb nyomatékot adjanak a fellebbezésnek, amelyet az olasz kormány nyújtott be a strasbourgi testületnek. A Lega Nord demonstrációkat is szervezett, aktivistái például kétezer feszületet osztottak szét Róma utcáin. Az iskolai feszületek kérdése élénken foglalkoztatta a keresztény szervezeteket még a protestáns többségű Egyesült Államokban is.
Bár a perben nem vesz részt, a kormányhatározattal Magyarország is az olasz állam pártját fogta. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke csütörtökön egy budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: kiállnak amellett, hogy a kereszt nem pusztán vallási szimbólum, hanem számos népnek az identitásához, kulturális-nemzeti önazonosságához tartozik. A kormányhatározat is úgy fogalmaz: "Az olasz állami iskolákban elhelyezett kereszt a vallási jelentőségén túlmutatóan az olasz állam kultúrájának és identitásának is szerves részét képezi".
"Isten óvja a királynőt!"
A strasbourgi bíróság szerdán tartott nyilvános meghallgatást a fellebbviteli eljárásban. A zsúfolásig megtelt teremben a tanácsvezető bíró percekig sorolta, hogy mely személyek, országok és civil szervezetek jelezték beavatkozási szándékukat. Olaszország mellett tucatnyi állam állt ki, Oroszországtól a Monacói Hercegségig, és 33 európai parlamenti képviselő (11 különböző országból) is harmadik félként lépett be az eljárásba.
Az olaszokat támogató államokat képviselő Joseph Weiler amerikai jogászprofesszor a szerdai meghallgatáson óva intette a bíróságot "Európa amerikanizálásától", vagyis az "alkotmányok sokféleségének" feladásától. Weiler szerint az országoknak joguk van hozzá, hogy vallásos örökségükből merített szimbólumokkal határozzák meg magukat, ahogy ma is számos nemzeti zászlóban vagy pénzérmén szerepel a kereszt szimbóluma. "Nem minden brit hívő, aki azt mondta: Isten óvja a királynőt!" - mondta a professzor.
Lautsi ügyvédje, Nicola Paoletti ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy ügyfele nem ateista, csupán szekuláris nézeteket vall, vagyis az állam és egyház elválasztásának híve. "Soha, semmit nem mondott a katolikus vallás ellen, csak azt akarja, hogy a két gyermekét szekuláris elvek alapján oktassák" - mondta az ügyvéd, aki szerint a feszületek miatt a gyerekek úgy értelmezhetik, hogy az állam azonos a vallással, és hátrányos helyzetű kisebbségnek érezhetik magukat, ha nem katolikusok.
Szem előtt a vallás
Nem az olaszországi az első eset, hogy jogi úton támadják az iskolákban sok helyen megtalálható vallásos jelképeket. 1995-ben a német alkotmánybíróság előtt támadták meg a bajor tartományi iskolai rendtartást, amely előírja, hogy minden osztályteremben lennie kell keresztnek vagy feszületnek. A testület kimondta, hogy jogsérelmet okozhat, mire a tartományi parlament úgy módosította a rendtartást, hogy a keresztet le kell venni, ha azt valaki külön kéri. Hasonló megoldást alkalmaznak Ausztriában, ahol csak ott kell kitenni a feszületet, ahol a tanulók többsége keresztény.
A vallásszabadság kétféleképpen értelmezhető - mondta az elsőfokú ítélet kihirdetése után az [origo]-nak Schanda Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának dékánja. A pozitív felfogás szerint mindenkinek joga van gyakorolni vallását és kifejeznie a meggyőződését. A negatív felfogás szerint viszont ahhoz is joga van, hogy ne kelljen szembesülnie senkinek a neki nem tetsző vallási jelképekkel. A kettő közti egyensúly beállítása az állam feladata - mondta a dékán, aki szerint az olasz ügyben is az állam feladata megvédeni a feszületet, hiszen állami rendelettel került oda, nem vallási, hanem kulturális jelképként.
Az olaszok naturálisan vallásosak, vagyis akkor is hozzátartozik az identitásukhoz a katolicizmus, ha egyébként nem járnak templomba - mondta korábban az [origo]-nak egy katolikus papképző szeminárium tanára, aki szerint a vita igazából arról szól, hogy ki szabad-e fejezni nyíltan a vallásos elkötelezettséget egy szekularizált társadalomban. E tekintetben a feszület kérdése a tanár szerint összekapcsolódik a muszlim diáklányok vagy tanárnők kendőviseléséről Nyugat-Európa több országában is folytatott vitákkal.
FORRÁS:

2010. június 24., csütörtök

A feszület Európa spirituális örökségének a jele

2010. június 23. 
Az albán, a bolgár és a szlovén után a lengyel, az orosz, a szlovák és a görög püspöki kar is csatlakozott az olasz püspökök felhívásához annak kapcsán, hogy a közeljövőben várható az Európai Bíróság határozata a kereszt állami oktatási intézményekben való kihelyezése ügyében. Az olasz püspökökkel korábban Erdő Péter bíboros is kifejezte egyetértését.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2010. június 30-án döntést hoz arról a fellebbezésről, amelyet az Olasz Köztársaság nyújtott be a bíróság tavaly november 3-án hozott határozata ellen. Ez kimondta, hogy a feszületnek nincs helye az iskolákban, mivel azokat nyilvános helynek kell tekinteni. A döntés megállapította, hogy a feszület sérti a más vallásúak érzékenységét. A döntés előtt nyilatkozatot adott ki az olasz püspöki kar, amelyhez egyre több európai püspöki testület csatlakozik.A Szlovén Püspöki Konferencia június 18-án, pénteken kiadott nyilatkozatában támogatja az Olasz Köztársaságot és azokat az országokat, amelyek csatlakoztak az itáliai állásponthoz. A szlovén helyi egyház, valamint számos európai püspöki konferencia szorgalmazza a feszület és egyéb keresztény jelképek nyilvános használatát.A feszület olyan jelkép, amely az európai nemzetek nemcsak vallási, hanem egyben kulturális örökségét alkotja. Ezt több európai egyezmény is alátámasztja, közöttük az Európa Tanács és az Emberi Jogok Európai Bírósága 1950 óta érvényben lévő statútumai. Szlovéniában más európai országhoz hasonlóan, számtalan templom, feszület, kegykép és egyéb vallási jelek állnak közterületeken is. Mindezek a szlovének nemzeti és kulturális örökségét képezik. A közterületeken elhelyezett vallási jelképek nem a diszkriminációt vagy mások kizárását szolgálják, hanem a szabadság és a demokrácia megnyilvánulásai, továbbá az egyes európai nemzetek több száz éves hagyományainak tisztelete – szögezik le a szlovén püspökök.Szlovéniában a vallási jelképek nyilvános használata nem alkotmányellenes. Ezt 2010. április 15-én ismételten leszögezte a Szlovén Köztársaság alkotmánybírósága. A szlovén főpásztorok nyilatkozatukban támogatják azokat az erőfeszítéseket, amelyek a feszület és más vallási jelképek nyilvános használatát célozzák, mivel ez nem sértő sem az emberi jogokra, sem más vallási vagy filozófiai meggyőződésekre, sem pedig a nem-hívő egyénekre nézve.A lengyel püspökök 352. plenáris ülésük végén megállapították: a kereszt arra emlékeztet, hogy kik vagyunk, és merre tartunk. A keresztény hagyományú országok ne féljenek kifüggeszteni a keresztet nyilvános helyen. Szükség van arra, hogy a feszület továbbra is helyén maradjon az iskolákban, a kórházakban és a közhivatalokban, mivel tiszteletben kell tartani a vallási és a világi szféra függetlenségét az egyes országok és az uniós intézetek közötti kapcsolatokban is. A vallások és a különböző világnézetű személyek közötti párbeszéd csak úgy haladhat előre, ha tiszteletben tartják a vallásszabadságot, a népeket és a nemzeteket – fogalmaztak a lengyel főpásztorok.Oroszország főpásztorai jegyzékükben emlékeztetik Európát arra, hogy mit jelent, ha betiltják a hagyományos vallási jelképek nyilvános használatát. Joseph Werth püspök, a konferencia elnöke arra mutat rá, hogy a kereszt nem pusztán a keresztény vallás jele, hanem az európai önazonosság egyik legfontosabb eleme. Utalással a nemzet közelmúltjára Werth püspök a következőket írja: „Oroszországban a kommunista kormányzás idején a vallásüldözés a társadalom erkölcsi őrületéhez vezetett. Meggyőződésünk, hogy a kereszt és más keresztény jelképek használata nem jelenti a keresztény vallás előnyben részesítését. A vallásszabadsághoz való jog nem zárja ki az európai országokban a hagyományos keresztény jelképek használatát, mivel azok magasrendű társadalmi értékkel rendelkeznek”. Az orosz püspöki konferencia annak a kívánságának ad hangot, hogy a pluralizmus és a lelkiismereti szabadság nem korlátozza azoknak a jogait, akik összhangban kívánnak élni a földrész spirituális és kulturális örökségével.A keresztény vallási jelképek, különösen a kereszt jelenléte a bármilyen felekezethez tartozó keresztények érzéseit tükrözik, nincs kirekesztő értékük senki irányában sem. A feszület hagyományt fejez ki, amelyet mindenki ismer és elismer magasrendű spirituális értéke miatt – vélekednek a szlovák főpásztorok. Leszögezik: a kereszt jelképezi a párbeszédre való nyitottságot, a szegények és szenvedők támogatását, hitre, etnikai vagy nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül. Nem jelenti a vallás másokra való rákényszerítését, hanem a testvériség legmagasabb fokát fejezi ki, utal a nagylelkűségre és a mindenki iránti szolidaritásra. A keresztény hagyományú társadalmaknak ezért nem lenne szabad visszautasítaniuk a vallási jelképek nyilvános használatát, főleg az iskolákban. Ez ugyanis megnehezítené, hogy átadják az identitástudatot a jövő nemzedékeinek – írják a szlovákiai püspökök, amihez hasonló véleményének adott hangot decemberben a Szlovák Köztársaság nemzeti tanácsa is. A Zenit hírügynökség közli, hogy a görög püspöki kar is csatlakozott az olaszokhoz. A görög püspökök szerint a kereszt nyilvános helyeken való betiltása nem a békés együttélést szolgálja. A közlemény szerint ez a lépés folytatása lenne a kereszténységnek az EU alkotmányából való kivételének. A vallási hagyomány tisztelete pedig egyre fontosabb volna egy olyan társadalomban, ami mindinkább multikultúrálissá válik. A keresztény jelképek nyilvános helyen való megjelenése nem szabadna, hogy tiltva legyen olyan országokban, amelyek a  kereszténység jegyében telt évszázadokat tudhatnak a magukénak, ez a spirituális és kultúrális örökség letagadása volna.

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin