Picit beszélgessünk el...

"Azé a föld, aki megműveli, 

bölcsősírás egyre kevesebb, 

és egyre több a temető harangjának hangja..." -MZ

NI --- Picit beszélgessünk el

Egy két alkalommal már meg pendítettem meg pendítettük a témát és majdnem keresztre feszítés lett a vége. Nos itt élek a Délvidéken Vajdaság északi részén a Bánáti Csóka városkában ahol nevezzük úgy modern nyelven, hogy tömbben él a magyarság. 

Mivel nyitott szemmel járom e világot számtalanszor észreveszek dolgokat, amiket nem kellene, így, az asszimilálódási jelenséget is picit ferde szemmel nézem, - bocs, ami nem is oly rég talán nagyapáink - nagyanyáink korában hajmeresztő volt és valljuk be, kiközösítéssel járt az mostanra sajnos kezd divattá válni.

Egyre több vegyes-házasságot fedezek fel környezetemben, ahol az anya magyar, míg az apa nem és az utódok úgy nyelvileg úgy vallásilag mindenestül ortodox szláv nevelésben részesülnek (szándékosan nem írom ki, hogy kire vagy mire gondolok, de így is érthető remélem) Ellenben ahol magyar az apa és nem-magyar az anya ugyanúgy a nem magyarság dominál sűrűn, -sajnos amire nem figyelnek a még itt maradott magyar apukák és anyukák, hogy hosszú ideje megy a csendes háború aminek a metodológiáját a II. világháború után Koszovó állította fel és onnan lett áthozva és intenzívvé téve Vajdaság területen, sajnos igen fogyunk sok mindennek köszönhetően és amikor Trianon érvénytelenítése kerül szóba csendben szomorúan megjegyzem:

 ---Az utolsók kapcsolják le a villanyt és csukjak be az ajtót maguk után...

--- Üdv Csókáról és tisztelet a kivételnek, mert remélem többségben vagyunk meg kis ideig!

Nagy István

- o -

Érdekes vitára lettem figyelmes az "össznépi-lavórban", ahol immáron kevés értelmes, mindinkább érzelemmel teli politikai szekták csatározásától zajos a vezér ürük által mantrázott napi aktuális dörgedelem csattog el..

A társadalom folyamatosan változik, oknak-okozata van, azon tűnődőm, hogy a gondok, bajok gerjesztői kisvártatva jelentkeznek a megoldás kulcsával. Sokkal szélesebb körű a gond, amit István közérthetően leírt, több évtizedes folyamatok "eredménye". Az asszimiláció egyik sarokköve a délvidéki magyarság kálváriájának, itt van a gazdasági, politikai ellehetetlenítés (ezt tagadja édes és a mostoha politikai apánk is), amely a szülőföld elhagyására kényszeríti az ott élőket. A téma főként azért röppent fel, mert népszámlálást kellet volna tartani, de az ismert okok miatt elhalasztásra került, viszont már jelentek meg tanulmányok, amelyek feltételezni vélik a magyarság népesség számát, minden esetre a nyilatkozatokból az tűnik ki, hogy katasztrofális lesz és pár évtized és ír magja sem marad ott a magyarnak.

 A mellé magyarázatok is megvannak, lesznek, de azok csak a hatalommal kufárkodókat segíti és nem az egyszerű embert. Pedig úgy él ott a magyar ember, mint Marci hevesen ill. Samuel nagybácsi az államokban, egyesek igen, de a kettesek nem...

A célok szentesítették az eszközt és olyan egyszerűen fog az igazság pofonja arcba-vágva földbedöngölni minket, mint Juncker pofonja az EU-ban, annak ellenére is, hogy anyaországban jó ára van a parlamenti pityókának, meg a piperkőc úri-népnek...

Egy picinyke válogatás a linkekre kattintva a felvázolt témában:

-Hányan is vagyunk magyarok Vajdaságban?

-Az elvándorlás oka az anyagi és társadalmi egyhelyben topogás

-Demográfiai folyamatok és etno-kulturális reprodukció vizsgálata a vajdasági magyarok körében

-A MAGYAR NEMZETI TANÁCS HIVATALOS NYELV- ÉS ÍRÁSHASZNÁLATI STRATÉGIÁJÁNAK TERVEZETE 2021–2026

 Margit Zoltán

Wellingtoni séta

Wellington nappal

Bár most nincs annyi időm, mint három éve volt, időnként eljutok a városba, amit a felhőkarcolók ellenére emberi léptékű településnek tartok. Az egész city csak vagy másfél kilométer hosszú, és talán négyszáz méter széles. Egy kellemes sétával bejárható. Az utak nem zsúfoltak, a tengeri szél elfújja kipufogógázt az utcákról, a széles járdái fölé szinte minden háznál tetőt építettek. Bizonyosan az esős-szeles idő miatt, de most nyáron jó a napsütés ellen is. Levi kirándulásán alaposan leégtem, az orrom erőteljesen hámlik, de az egész arcom három napig égett.

Fotó: Pekár István

Úgy tűnik számomra, mintha előző látogatásom óta nem építkeztek, legalábbis komoly jellegzetes épület nem épült. Szép panoráma fotót a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudtam készíteni, egyedül Fejős István konzul szép panorámás portája elől tudtam letekinteni a belvárosra. Amint a képeimen is látjátok, ezek az üvegborítású toronyházak nagyon látványosak, az üvegfelületek csillognak. Ablakmosót még nem láttam, de adnak arra, hogy az ablak tiszta legyen.

Wellington éjjel

Tetszenek a régi épületek is, sőt azok talán még jobban. Ezek sem öregebbek száz évesnél, hiszen itt a reformkor idején még nem volt semmi. 1820-ban mindössze néhányszáz fehér ember élt Új-Zélandon, még a negyvenes években is csak kétezer. 1846-ban, amikor a Waitangi szerződést aláírták, még többen voltak a maorik, de ez után megindult a fehérek rohama. Talán úgy kezdődhetett a maorik szemszögéből, mint most nekünk a migránsok. Hatalmas lökést adott a betelepüléshez, hogy a déli szigeten, Otago környékén a hatvanas években aranyat találtak, Dunedin néhány év alatt a legnagyobb várossá nőtte ki magát. Északon Auckland fejlődött látványosan, elsősorban a jó klíma miatt, Wellington végül úgy lett főváros, hogy az 1600 kilométerhosszú két szigetnek majdnem a közepén van.

A vasalóház

Régi házak az újak között

A kikötő egykori irodája

A városi múzeum

Wellington még egyáltalán nem fővárosként alig kezdett fejlődni, amikor egy pusztító földrengés 1852-ben gyakorlatilag megsemmisítette. A rengés erejére jellemző, hogy a belváros helyén tengeröböl volt, a rengés ereje a tengerfeneket felnyomta, és az öblöt feltöltötte. Azóta a házak zöme favázas, vagy a modern építésű toronyházak a legkorszerűbb technológiák szerint földrengés-biztosak. A családi házak egy része azonban elképesztő meredek hegyoldalakba épül. A közelmúltban egy amerikai földrengésszakértő járt Új-Zélandon, és kifejtette, hogy ezek a házak egy 1852-es földrengés esetén lecsúsznának a domboldalon. Ezt azonban most nem nagyon veszik figyelembe, a panoráma mindennél többet ér. Időközben a régi nagyházakat is földrengésbiztossá teszik, az alapokat vasgerendákra és gumibakokra helyezik.

Marám egykori munkahelye

KPGM székház, itt dolgoznak a fiatalok

Amióta itt vagyok már volt egy nagyobb rengés, Marám irodaházának a 9. emeletén megmozdultak a bútorok, de én itthon éppen elszundítottam csak Marám telefonjára ébredtem fel, aki riadtan kérdezte, hogy megijedtem-e. Megnyugtattam, hogy én egy bátor ember vagyok, ezután derült ki, hogy miért hívott. Volt egy kis utórengés másnap, ezt érzékeltem, de csak olyan volt, mint amit a töltés mellett lakók éreznek a vonat elhaladásakor.

 A Pravda kávézó, benn Lenin szobrával

Sajnálattal vettem tudomásul, hogy bezárták azt a szép áruházat, amelynek a bejáratánál egy ellentengernagy benyomását keltő portás állt. Átépítik, gondolom, kínaiak lakják majd be, mint a Korvint. Megmaradt viszont a Pravda kávézó, még a Lenin szobor is ott díszlik, ahogy a Cuba street elején a vörös csillag is. Hiába, innen messze volt a kommunizmus.

Marám a Pravda kávézóban

Többen szóvá tették, hogy engem nem láthatnak a képeken. Nos, most egyet magamról is küldök. Nem kisebb személyiség, mint Fejős István konzul készítette, de erről még majd írok. A celebcsinálás fortélya szerint most lebegtetem a témát, hogy kíváncsiságot keltsek bennetek.

Én se maradjak le

2016. február 16.

Pekár István

Egy korábbi jegyzet: http://margitzoltan.blogspot.rs/2012/10/tapai-timea-ment-jatszott-gyozott-es.html