Holdfény 1801-ből

Beethoven személyes élete problémákkal volt tele. Fiatalon, már 25 éves kora körül a siketség első jeleit észlelte, amelynek hatására időnként az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott. A századforduló környékén születtek legsötétebb művei, ekkor vált számára világossá, hogy a halláskárosodása visszafordíthatatlan folyamat. 1819-re teljesen megsiketült. Süketsége zárkózottá tette, csak társalgási füzeteinek segítségével tudott érintkezni a külvilággal. Hihetetlen belső hallása volt, csak ez tette lehetővé, hogy ne hagyja abba a komponálást.

Elérhetetlen (házas vagy arisztokrata) hölgyekhez vonzódott, akiket eszményített (például Brunswick Jozefin). A társadalmi különbségek, az emberek esetleges elítélése gátolta, sosem házasodott meg.

Beethoven középtermetű, vállas, telt arcú volt; dús haja felborzolt, lelkes szeme nyugtalan, kedélyes vonásai pedig – főleg ha zenéről szólott – érdekesek, hódolatra gerjesztők, szelleme nemes, szíve tiszta, lángolt az igazságért és a szabadságért. Hiányos nevelésére vallott indulatos volta, valamint a tapasztalatok és életismeret teljes hiánya. Legkedvesebb szórakozása volt: magányos séta a zöldben; fő művei közül is sok fogamzott meg a szabadban, sőt nyerte végleges alakját is egy-egy padon.

Zenéjében gyakran életének visszhangját vélik felfedezni, ami győzelemmel véget érő küzdelmekkel tarkított. Életének személyes problémái fölött a mesterműveinek megalkotásával aratott diadalt.

Opus 27, no. 2: Zongoraszonáta No. 14 cisz-moll 

„Sonata quasi una fantasia” -  „Holdfény” (1801)

190 éve, 1824. május 7-én tartották Bécsben Ludwig van Beethoven IX. szimfóniájának ősbemutatóját

Beethoven valamennyi szimfóniája közül a IX. készült el a leghosszabb idő alatt. A VIII. szimfónia1812-es befejezése után 11 év telt el a IX. megszületéséig, jóllehet a zeneszerzőt már jóval 1812 előtt foglalkoztatta a gondolat, hogy megzenésíti Schiller Örömódáját (An die Freude).

A Kórusfantáziában kapott 1808-ban először zenei kifejezést a téma, majd a VIII. szimfónia után Beethoven hozzáfogott egy d-moll szimfónia tervezéséhez, de a munkát rövidesen abbahagyta. Vázlatfüzetében először 1815-ben jelent meg a IX. scherzo témája. Az első és a második tétel vázlatának elkészülte után (1817-1818) újabb szünet következett. Közben Beethoven két monumentális művet alkotott: a Hammerklavier szonátát és a Missa solemnist.

A IX. szimfónia megkomponálásához csak 1822-ben látott újra hozzá, s 1824. februárra fejezte be a művet.Az 1824. május 7-i ősbemutatón elhangzott még a korábban komponált Házavatás nyitány (Opus 124), valamint a Missa solemnis Kyrie, Credo és Agnus Dei tétele is. A szólókat Bécs legkiválóbb énekesei szólaltatták meg: Henriette Sonntag, Caroline Unger, Anton Haizinger és August Seipelt. Vezényelt Michael Umlauff. Az akkor már csaknem teljesen siket Beethoven nem tudott részt venni az ősbemutatón, még csak nem is láthatta a szűnni nem akaró tapsot.

A IX. szimfóniát Beethoven tulajdonképpen Londonnak szánta, tervezett angliai koncertjeiből azonban nem lett semmi. Ezután arra gondolt, hogy I. Sándor orosz cárnak ajánlja a művet, ő azonban közben meghalt, s így III. Frigyes Vilmos porosz királyt választotta. A kortársak - ellentétben a mai felfogással - nem tartották akkora remekműnek a IX. szimfóniát, mint amilyen az valójában. Értékét elsők között Richard Wagner ismerte fel.Beethoven hatalmas életműve kilenc szimfóniát, harminckét zongoraszonátát, öt zongoraversenyt, tíz, zongorára és hegedűre írt szonátát, egy sor vonósnégyest, kórusműveket, egy operát és még sok mást foglal magában. Művei mennyiségénél mégis sokkal fontosabb, hogy fenségesen egyesítik magukban az érzelmek intenzitását és a kivitelezés tökéletességét.

MTVA – Sajtó- és fotóarchívum