BEZÁR A BAZÁR - Napokon belül kerítés lesz Magyarország és Szerbia között!

A spanyolok Afrika-kerítése

Percekkel ezelőtti a hír, hogy Magyarország lezárja 175 kilométeres szerbiai határszakaszát. Négy méter magas vaskerítést építenek, valami hasonlót, mint amit a spanyolnak számító afrikai városok is használnak, ugyanezen célra: megfékezni a területeikre ellenőrizetlenül érkező fekete bevándorlók hadát.

Régi mocsári hajósként nem lesz újdonság nekünk az ilyesmi. A kanizsaiak, horgosiak, királyhalmaiak vagy a Szabadka és Bajmok határában élő magyarság középkorú nemzedéke még élénken emlékszik a hajdani szocialista Magyarországnak a határsávban látott, tapasztalt praktikáira. Az őrtornyokra, a szöges drótra, a suttogva emlegetett aknazárra, meg a homoksávra, amin a vadnyulak csapása ugyanúgy látszott, mint a hívatlanul az országba érkezők lábnyomai.

Sokat vidultunk a legendán, amikor a kanizsai K. Józsi bácsit, mint öreg pecást, egy nem várt vihar a Tisza határzónájában ért, majd a déli orkán csónakostól átfújta „amoda”... A szegedi határrendészet töltött géppisztolyokkal vegzálta két napig, míg nagy nehezen hazaengedték, esőkabátban, sáros gumicsizmában, a régi horgosi átjárónál. Amannyi érdekes történet adódik a Röszke alatt folyton kapáló néniről, akinek gukker volt a nyakában, meg az első parkolónál álló, éveken keresztül két „szakemberrel” szerelt Ladáról, aminek sosem találták meg a baját, még úgy sem, hogy három műszakban nyírott frizurás alakok turkálták a motorházát, éber szemmel lesve a déli útvonalat… Kiismert trükkök tucatja szolgálta a borzasztó fontos szocialista állam modelljének a biztonságát. 

Röhögtünk rajta.

Most nincs kedvem nevetni.

Nem mintha nem tartanám rendben lévőnek egy ország szuverén jogát a saját védelmére. Annak tartom. Ha szögesdrót a megoldás, akkor legyen szögesdrót. Még mindig jobb 175 kilométernyi tüskés kerítésre fordítani a magyar adófizetők pénzét, mint ugyanennyit havonta kiadni az Európába semmilyen körülmények között beilleszkedni nem kívánkozó siserehad eltartására. Vagy – kimondani is szörnyű – a majdani ilyen-olyan vallási fanatikusok által elkövetett merényletek következményeinek a fölszámolására, meg a fegyveres testületek folytonos készenlétének biztosítására. Mert ez sincs kizárva. Sőt! 

Ebben az ördögi játszmában a lapok le lettek osztva, és a talont még csak a nagyok látják. Könnyű nekik. Mandzsettából játszanak, mindig online, és folyton csalnak.
Az jó, hogy Budapest legalább sejti a tét nagyságát. Nem blöfföl tovább: lép.

Ami nem jó – és itt jön a lényeg! – hogy Szerbia viszont már megint lépéshátrányba került. Hiába mondogatta, bizonygatta minden normálisabb elemző. Egészen biztos, hogy Belgrád nyakán marad több tízezernyi közel-keleti, afrikai migráns. Egyszerűen nem lesz tovább hová menniük.
És még hagyján, ha netán sikerül őket mesterségesen elkülönítve, menekülttáborokba zsúfolni, valahol Szerbiában! (Nem fog sikerülni.) A riasztó igazán az, ettől ránduljon görcsbe a gyomrunk: EZEK ide fognak özönleni mihozzánk. Bácska északi részébe. És tovább fognak próbálkozni. Mindeközben megint a jámbornak hirdetett - én már inkább baleknak mondanám, bár a bal- előtagú szócskával van egy erőteljesebb kifejezés, erre a lanyha hozzáállásra… - délvidéki magyarsággal itatják meg a világpolitika főzte fekete levest. Mert a mi legendás béketűrésünk határtalan.
Most rövidesen határos lesz, ne tessenek aggódni. Tüskés akadálypályákkal…

Majd ha elkezdik feltörni a lakatlan házakat – ahogy a kanizsai Vigadóba is gyorsan beköltöztek -, életvitel-szerűen megtelepednek a községünkben, és kezdik otthonosan érezni magukat, akkor biztosan lesznek olyan Tisza-mentiek, akik visszasírják a Koszovóról kiebrudalt cigányok martonosi történetét. Akik legalább nyelvileg, részben vállalhatóak voltak.
Baj egy darabig nem valószínűsíthető. Van még pénz a külföldi bankszámlákon. Havi 1500 dollárnyi összeget vesznek föl, ezek a "fejvesztve menekülő szerencsétlenek". Számos tanú igazolja. Ennyi pénzzel királyi módon lehet élni Magyarkanizsán. Hotel, Marlboro, drága üdítő, lebzselés a központban. Ahogy az már most is dívik.

De ha majd fogy az apanázs, akkor hozzád kopognak be kenyérért. Meg hozzám. Meg őhozzá.
Ha a tévéhíradóban látták a francia határnál kamionokra támadó csőcseléket, az olasz csendőrségnek szembeszegülők gyújtogató tömegeit, akkor a bácskaiak ne arra készüljenek, hogy tőlünk szép szóval fogják kérni a jussukat. Ez a társaság nem így szocializálódott.

Úgyhogy a magam részéről a muzeális fokost visszatámasztom az udvari gázóránk mellé. A kisebbik vasvillával egyetemben. Ebben hittek a régiek is. A török időktől Rákóczin keresztül 1849-ig bevált. Ebben tán nekem is van okom hinni. Belgrád szavában nincs.

De azért Szerbiának sok szerencsét kívánok, a menekültügy további kezelését illetően.

Szüksége lesz rá.

Pósa Károly

Húslopók és krumplitolvajok - Péterrévei pillanatképek

KERÍTÉSUGRÁLÓK

Egy hét leforgása alatt kétszer is jártak a tolvajok a péterrévei Tóth József udvarában. Szerdán is, vasárnap is meglopták. A riasztóberendezéssel felszerelt lakásban és a tőszomszédságában lévő üzlethelyiségben nem próbálkoztak, az udvarban álló melléképület feltörése azonban alighanem kihívást jelentett a számukra, mert oda bemerészkedtek.

A képen: Ljubović Géza

Az esetekről így számolt be a vállalkozó:

– Péterrévén kevés nap telik el úgy, hogy nem hallunk hírt valamilyen betörésről. Már szinte hozzá is szoktunk a rendszeres garázdálkodáshoz. A baj csak az, hogy az elkövetőket soha nem sikerül megtalálni és elfogni… Énhozzám most mindkét alkalommal éjjel surrantak be, az utca felől érkeztek, a kerítésen át. Először a fagyasztóládából vittek el 8-10 kilogramm húst meg valamennyit az ugyanott tárolt fűszerekből, a második esetben pedig a fiaim két mountain bike kerékpárját lopták el. Négyszáz euró körüli értékkel károsították meg a családot. A tolvajok azonban nem most jártak nálunk először. Tavaly az üzlethelyiségben történt lopás, akkor a mobiltelefonomat emelték el egy pillanat alatt, amíg én a boltból átléptem a műhelybe… Biztosra veszem, hogy a bűncselekmények okozóit ezúttal is futni hagyják, most sem fogják kézre keríteni őket.

BÜFÉSZARKÁK

A falu piacterén található Veronika Büfét is rendszeresen látogatják a helybeli tolvajok. Mostanában három ízben is bent jártak. Két alkalommal az ablakon keresztül, egyszer pedig az ajtón át jutottak be az italozóba.
Ljubović Géza alkalmazott szerint mindig mindenből visznek el egy keveset. A szeszes- és az üdítőitalok, a kávé, a cukor és a tejszínhab mellett, így tulajdonítottak el például egy hősugárzót, asztalterítőket, kávécsészéket meg poharakat, amelyek egy részét meg is találták az elkövetőknél. A tetteseknek azonban a hajuk szála sem görbült.

– Ugyanakkor, ugyanazon az éjszakán a benzinkúton is jártak tolvajok. Onnan több karton cigarettát vittek el. Sőt még az én házamba is betörtek, immár harmadik alkalommal – mondta a Veronika Büfé pincére. – Már három DVD lejátszómat ellopták, de gázpalackot is emeltek el a házból. Meg kávét, cigarettát. Egyszer eltűnt a kabátom is.

ÉTVÁGYTALANOK

A büfé mellett lévő Kole nevű kenyeresbódét már csak a „hecc kedvéért” sem hagyják ki a piactéri betöréssorozatból. Az utóbbi időben szintén három ízben jártak az aprócska üzletben a notórius fosztogatók. Ezen tolvajlásos esetek legfeltűnőbb érdekessége az, hogy az elkövetők alighanem soha sem érkeznek üres gyomorral, amire abból lehet következni, hogy távozásukkor a pékáru mindig hiánytalanul megvan. Egyetlen vekni és egyetlen kifli, kalács sem szokott hiányozni sem a polcokról, sem a kirakatból.

– Valójában nem is értem, hogy miért követik el a betörést – közli csodálkozva az elárusítólány, Máriás Veronika. – A legutolsó ilyen esetnél nem is vettem észre azonnal, hogy mi az, ami hiányzik a kioszkból. Amikor reggel 5 órakor megérkeztem, csak annyit láttam, hogy kifeszítették az ablakot. Az aznapra elkészített áru ismét darabszámra megvolt. Később tűnt fel, hogy elvitték a szanitáris könyvet, de elképzelni sem tudom, hogy mi szükségük volt rá. És a saját kávém volt az, amit még hiába kerestem, nem találtam. Korábban a pénztár fiókját lopták el meg az általam használt hősugárzót. Akkor még sütemények is voltak, de egyetlenegyre sem támadt gusztusuk. Csak egy kisebb cipóba haraptak bele, de a finnyás betörőknek nyilván az sem ízlett, mert azt az egy falatot is kiköpték, megtaláltam a padlón.

KRUMPLICSŐSZÖK

A Koszorús házaspár 6 holdon termeszt burgonyát. Egy kisebb, fátyolfóliával lefedett területen korai érésű fajtát is, hogy mielőbb felszedhessék és értékesíthessék a terményt a piacon, amikor még jó árat kaphatnak érte. Jelenleg kilogrammonkénti 100 dináros áron adható el az újkrumpli (a régiért pedig 30 dinárt kell fizetni a boltban). Érthető, ha a tolvajok is igyekeznek ilyen kelendő portékához jutni. Ha pedig éjjelente sikerül 200-300 kilót zsákmányolniuk a primőr áruból, máris kitűnő fogással dicsekedhetnek.

– A helybeli mezőőrökkel beszélgetve is halljuk, magunk is tapasztaljuk, hogy a péterrévei határban szinte egyetlen földterület sincs biztonságban – mondja Koszorús Zoltán termelő, aki családjával a falu szélén, a Szerb temető közelében lakik. – Tavaly három héten át, minden éjjel a Csík-ér mentén, a krumpliföldön virrasztottunk a feleségemmel. Őriztük a piacra kész termést a tolvajoktól. Bőven volt időnk kifigyelni az éjjeli lopakodók módszereit: általában kerékpárral közelítik meg a kiszemelt parcellát, és a könnyen szerzett zsákmány javát, a nagyját zsákokba rakva elfuvarozzák. Alighanem az idén is meg kell tennünk ezt az óvintézkedést, ha nem akarjuk, hogy már most, az újkrumpliszezon elején megkárosítsanak bennünket. Nagy megterhelést jelent ez az éjjeli őrködés a számunkra, mert piacra járunk és szinte egész nap dolgozunk, így viszont még éjszaka sem pihenhetünk. Ha sejtjük is, hogy kik az elkövetők, a rendőrségen azzal hárítják el a megfelelő intézkedés megtételét, hogy házkutatási parancs nélkül egyetlen lakóépületbe sem mehetnek be terepszemlét tartani. Ha viszont két- vagy háromszáz kiló krumpli miatt ilyen jóváhagyást kell beszerezniük a bíróságon, akkor ott egyszerűen kinevetik őket. Nekünk legalábbis ezt mondták. Így pedig tehetetlenek ők is, mi is.

Szabó Angéla