 |
Antonio Canova: Jusztícia (1792)
— Milánó, Piazza Scala képtár
|
Elgondolkodom: mi jót hozhat számunkra
ez a 2013-as év, és vajon milyen közösségünket érzékenyen
érintő történetek fűződnek majd a délvidéki magyarsághoz?
Minden újesztendő januárja a „hideg napokra” való
emlékezéssel kezdődik... és azzal, hogy mi, a saját
hozzátartozóinkról, a megtorlásról még mindig csak félve
beszélhetünk, róluk (méltó kegyhely híján) esetleg csak
szemétdombok közelében, temetők elhanyagolt szegletében
emlékezhetünk meg.
Szerzett kisebbségi jogaink újabb megnyirbálásának lehettünk a tanúi az elmúlt hetekben. Ez Újvidéken abban nyilvánult meg, hogy a város területén közlekedő autóbuszok menetirányát jelző feliratokat latinról cirill betűsre cserélik. Akkor is, ha a község területén mindként írásmód egyenrangú és a szerb mellett a kisebbségi nyelvek is hivatalosnak számítanak.
Februárban várható, hogy megkezdődik annak a hét magyar fiatalnak az ügyében a bírósági ítélethozatal, akiket nemzeti, faji és vallási türelmetlenség szításával vádolnak. Esetük lefolytatását „érdekes” módon ugyanaz a Zdenka Stakić bírónő végzi majd, aki a „temerini fiúkat” nyolc és fél évvel ezelőtt 61 évnyi börtönre ítélte. Mintha időközben teljesen megfeledkeztek volna arról, hogy ez a bírónő egy pedofil szerb papnak az ügyét elfektette. A hét fiatal esetében nem is magát a megtörtént esetet vizsgálták ki teljes egészében, hanem csak arra tértek ki, amivel nemzeti színezetet adhattak a történteknek. Arról ugyanis nem sok szó esett, hogy a haza induló magyar fiatalokra rátámadt a szerbek egy csoportja és bántalmazták őket. Az elkövetők közül csak egyet állítottak elő, de már szabadon is engedték.
Felmerül a kérdés: mennyire végzett alapos munkát a kihallgatás és a nyomozás során a temerini rendőrség? Egyáltalán mit lehet tőle elvárni?
Mostanában is vannak
magyarverések, mert a fiaink használni merészelik a saját
anyanyelvüket. Minden népnek van saját történelme, kultúrája,
anyanyelve, vannak hagyományai és szimbólumai. Ez utóbbiak
használatát nem tiltja a törvény. Így például a magyar zászló
használatát sem. Nézzünk meg egy szerb hazafit, aki külföldön
él, ő bátran tarthat az otthonában egy térképet a mai
Szerbiáról, meg szerb nemzeti lobogót is, és használhatja is
azokat. Nem fogják emiatt nacionalistának mondani. Megnézhetnénk
azt is, hogy hányan őriznek még térképet az egykori
Jugoszláviáról! Akkor azokat is szigorúan meg kellene büntetni?
Nekünk már lassan a szabad nyelvhasználatot is megtiltják, és
magyar feliratú pólókat sem viselhetnek a fiatalok, sőt magyar
zenét sem hallgathatnak.
Én már lassan nem bízom, és nem hiszek a szerbiai igazságszolgáltatásban. Annak is csak az itteni magyarság megfélemlítése a célja. Eltúlzott ítéletekkel tönkre teszik nemcsak fiataljaink életét, hanem a családjukét is. Ezek az incidensek nem véletlenül történnek. Megfelelően időzítik őket a szélsőséges jobboldali nézeteket valló erők, akik meghúzódnak a háttérben. A szerb fiatalok szabadon sétálhatnak az utcákon, és magyarokra támadhatnak. Őket senki sem nevezi nacionalistának. Még akkor sem, ha olyan feliratokat jelentetnek meg az utcákon, a házfalakon, hogy: "Halál a magyarokra!"
Máriás István
Temerin, 2013. 2. 18.
