Kötelesek-e fizetni a mezőgazdasági
termelők a nyugdíjbiztosítást? Kötelező-e a kötelezőnek
mondott járulék fizetése? Kötelezővé tehető-e, a törvény
erejével rákényszeríthető-e a termelőkre, amennyiben ők ezt
nem akarják?
Az adóhivatal szerint – amelynek
tudvalevőleg az állam felé irányuló tartozásoknak a
megfizettetése a legfőbb tevékenysége – egyértelműen: igen.
A földműveseket tömörítő érdekképviseleti szervezet szerint
is: igen. Az érintettek szerint viszont nem, mert a
mostanra már megváltozott körülmények miatt nincsen az
égvilágon semmi értelme, és a gazdák csak a sanyargatás, a
kizsákmányolás egyik (jogi paragrafusok mögé bújtatott)
válfaját látják benne.
Egy kis „kórtörténet”
Szerbiában 1979-ben vezették be a
földművesek nyugdíjbiztosítását, akkor még kizárólag
önkéntességi alapon történt a járulék fizetése. Három évvel
később, 1982-ben kötelezővé tették, de akkor még csak az
úgynevezett társult mezőgazdasági termelők részére. 1986-tól
azonban már minden olyan család, illetve személy számára
megkerülhetetlenné vált, aki a megélhetését jobbára a
mezőgazdasági termelésre alapozta. Ugyanígy napjainkban is
érvényes, ezért e kötelezettségnek a megtagadása büntethető,
azaz a tartozás összege kényszerrel behajtható.
Talán kevesen tudják, hogy öt éven
át senki sem köteles fizetni. Az ötéves periódus tetszés
szerint választható, azzal, hogy amikor az illető
nyugdíjjogosultságát megállapítják, akkor azt az időszakot
számításon kívül hagyják. A nyugdíjat akkor kezdik
folyósítani, ha kérelmező nő betöltötte a 60. életévét,
férfiak esetében pedig 65 év a korhatár. Egységes a feltétel,
amely szerint legkevesebb 15 éven át fizetniük kell ezt a
járulékot. De kaphatnak nyugdíjat abban az esetben is, ha
betöltötték az 53. életévüket és 35, illetve 40 éven át
fizették ezt a fajta hozzájárulást.
Idén 90 000 dinárt kellett
befizetni
Az adóhivatal szabadkai
kirendeltségében, az egykori Társadalmi Könyvviteli Szolgálat
épületének körsalteros hodályában felkészülten várják a
többségében faluról érkező „értetlenkedőket”. A gyakorta
vaskalaposkodó és nyakaskodó mezőgazdasági termelőkkel bajlódó
ügyfélszolgálat meglehetősen olajozottan működik. Hogy a
többletmunkának számító fölösleges kérdéssekkel való
akadékoskodásnak az elejét vegyék, az üvegfalra kifüggesztették
a legfontosabb tudnivalókat.
A földművesek egészségügyi
biztosítása erre az évre 31 320 dinár. Ha egy összegben
akarták tisztázni. Ha pedig részletekben, akkor negyedévenként
7830 dinárt kellett befizetni. A nyugdíjalap éves összege 58 600
dinár, vagy pedig négyszeri alkalommal („fertályonként”)
14 650 dinár. Ebből pedig könnyen megállapítható, hogy az
érintettek ebben az évben mintegy 90 ezer dinárt készíthettek
elő, ha azt akarták, hogy legyen érvényes betegkönyvük és
majd egyszer, valamikor nyugdíjuk is. A helyzet azonban nem ilyen
egyszerű és nem is ilyen egyértelmű. Mert arra még csak-csak
odafigyelnek és ügyelnek az emberek, hogy az egészségügyi
könyvecskéjüket érvényben tartsák, a nyugdíjbiztosítást
azonban sokan már évek, sőt évtizedek óta egyszerűen mellőzik.
(Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy már a betegkönyv
hitelesítésének sem látják mindig értelmét, mert amikor
orvoshoz kerülnek, a beavatkozásokért és a gyógyszerekért is
általában fizetni kell. Akkor meg mit ér, ha van az embernek
egészségügyi biztosítása?! Nem megy vele sokra.) A
földműveseknek járó nyugdíjjal szembeni berzenkedésnek pedig
az a legfőbb oka, hogy a végkimenetel kockázatos és bizonytalan.
Ebben a koldusszegénnyé tett országban mára minden
tervezhetetlenné és kiszámíthatatlanná vált. Nem lehet tudni,
meddig lesz még képes a szerb állam a nyugdíjak folyósítására,
amint az is kérdéses, hogy az általában kemény fizikai munkát
végző érintettek megérik-e majd egyáltalán a saját
nyugdíjaztatásukat. Magyarán: az eddig már befizetett (és
jobbára ablakon kihajított) összegek mellett érdemes-e újabb
milliókat a feneketlen államkasszába tömni? A majdani
bizonytalan, nevetséges összegű földműves-nyugdíj balga
reményében… Hiszen, akik e járandóság mostani haszonélvezői,
azok mind arra panaszkodnak, hogy a részükre kiutalt 9-10 ezer
dináros havi alamizsna épp csak a hideg vízre elég.
Az egyiknek eltörlik, a másiknak
nem…
A Szabadkai Paraszt Szövetség még a
télen arra hívta fel a mezőgazdasági termelők figyelmét, hogy
mindazok, akik 2008 és 2012 között nem fizették a
nyugdíjbiztosítást, leírhatják a szóban forgó időszakban
fölgyülemlett adósságukat. Ha január végéig befizettek 15
ezer dinárt, és februárban még ugyanennyit, akkor a számukra
egy év után jóváírják a tartozásra számított kamatot, két
év után pedig az adósságot. Aki erről értesült, az nyilván
élt is a kínálkozó alkalommal és „potom” 30 ezer dinár
fejében akár több százezer dináros tartozásától is végleg
megszabadulhatott, aki viszont nem rendelkezett ezzel az
információval, az most „magára vessen”. Az nyögheti tovább
az eddigi terheket. Hacsak nem dönt úgy, hogy megtagadja a járulék
fizetését. Dacára annak, hogy a gazdákat tömörítő
érdekszervezet határozottan kiáll az mellett, hogy az ilyen
jellegű tartozásait mindenkinek ki kell egyenlítenie. Aki pedig
mégsem mutat erre hajlandóságot, attól (ha kell) hajtsák be
kényszerrel. Foglalják le és vegyék is el a földjét! Igenis!
Mert ez így van rendjén. Mondják.
Ilyen rigorózusak manapság a
parasztok érdekvédői. Persze ők nem a mindenkori állam
érdekérvényesítését helyeslik, hanem csupán azokat a
földműveseket szeretnék ily módon védelmezni, akik akár már
évtizedek óta fizetik a nyugdíjalapot. Feltéve azt a költői
kérdést, hogy: Akkor az a hülye, aki fizet? Aki meg okos, az
kibújik a kötelezettség alól?
Egy másik szempontról azonban mintha
megfeledkeznének. Egy közös, egy általános, egy magasabb rendű,
egy felsőbb érdekről, amelynek a mostani bitang (szerbiai)
helyzetben minden mást fölül kellene írnia. És amely miatt
minden valamirevaló paraszt egyesületnek, gazdakörnek, termelők
klubjának megingathatatlanul szembe kellene fordulni minden olyan
próbálkozással, amely a mezőgazdaság, az élelmiszer-termelő
további módszeres fosztogatására irányul. Talán inkább ebben
kellene segítséget nyújtania az óriási adósságokkal terhelt
(magyar) gazdáknak. Azzal, hogy melléjük áll, a pártjukat
fogja, igazat ad nekik. Akkor is, ha – milliós tartozások bár
másutt is vannak – most még csak Óbecse község területén
zajlik a kényszerbehajtás.
Ezt diktálná a parasztbecsület.
Szabó Angéla
