Margit Zoltán: Összefogás a demokrácia ellen, tűzzel-vassal és szentelt vízzel!

2010. május 13., csütörtök

Összefogás a demokrácia ellen, tűzzel-vassal és szentelt vízzel!


Péterrévén nem hitelesítették a támogatói aláírásokat
2010. május 10-én jelentették, hogy Péterrévén elutasították, elküldték azokat a magyar polgárokat, akik a helyi irodában, szabályos munkaidőben szerették volna hitelesíteni a Kézfogás a Magyarségért listának szánt támogatói nyilatkozatukat. A VMSZ-es polgármester vezette óbecsei községhez tartozó nagytelepülésen a kötelességüket megtagadó adminisztrációs munkások azzal indokolták a tettüket, hogy nincsen idejük a támogatói aláírások hitelesítésére, mert más dolguk is van.
Természetesen szavuk mögött kevés a valódi értelem. A meghirdetett nemzeti tanácsi választások kiszolgálása elsődleges feladatuk, az aláírások összegyűjtése rövid időre korlátozott. Azzal, hogy a hitelesítők elutasították az embereket, alapvető demokratikus és emberi jogaik gyakorlásában akadályozták a polgárokat, akik felháborodottan távoztak, és mélységesen csalódtak a községi adminisztrációban. Közülük többen nehezen közlekedő, vagy munkahelyükről szabad napot kérő polgárok voltak.
Közleményünk célja a tájékoztatás, mert úgy véljük, hogy a közvéleménynek tudnia kell az ilyen esetekről, hogy teljes képet alkothassanak a fennálló állapotokról.
Rácz Szabó László,
a Kézfogás a Magyarségért lista jelöltje

http://www.vajma.info/cikk.php?ar=vajdasag&id=10200

A "leghitelesebb"  lista szerint: ..."ez egyfajta szuicid magatartás, de az irigység is szerepet játszik egyesek megnyilvánulásaiban"...Így van, összefogás a demokrácia ellen tűzzel-vassal és szentelt vízzel! 
Megjegyzés a "szuicid" szóra =  Szuicid az maga az öngyilkost jelenti, suicidum az öngyilkosság, tentamen suicidi=öngyilkossági tett, cselekmény. Ez egy általános megfogalmazás, hozzá szokás még tenni a módozatot, pl. Intox. cum.med., tent.suic. azt jelenti, hogy gyógyszermérgezés útján akart öngyilkos lenni valaki.

IDEVÁGÓ TÖRTÉNET:  
Nagy Margit: A VMSZ nem először aratja le munkánk gyümölcsét

Szombaton gyermekfesztivál lesz Zentán. A szervező a mi sikereinket begyűjtve szervezi. Legsikeresebb versenyeink győztesei alkotják a program gerincét. Itt lesznek a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedő, a Kőketánc néptánc vetélkedő, a Vajdasági Suliszínház Fesztivál nyertesei, a kisszínészek.
Sok felnőtt is lesz a nézők között. Megkértem a szervezőt, hogy a Magyarok Magyarokért lista javára tegye lehetővé aláírás gyűjtését. Nem engedélyezte. Csak azért nem hívtam vissza a fellépőket, mert gyermekekről van szó. Zsoldos Ferenc magyarországi támogatást nyert erre a rendezvényre. Ezzel a fáradsággal mi is rendezhetnénk hasonló gyermekfesztivált, ahogy jövőre meg is fogjuk rendezni. De nem Zentán. Könnyű mások sikerein babérokat aratni.
Zsoldos Ferenc a VMSZ lista tagja és csak azért írtakozott fel oda, mert jót akar. Mert ez a VMSZ nem a régi. Valóban nem a régi? A nevek alapján nem mondanám, hogy nincsenek benne régi "harcosok".
Nagy Margit

http://www.vajdasagma.info/cikk.php?ar=vajdasag&id=10195

KARCOLAT: A "társadalmi" nyerészkedők már csak ilyenek, más munkájának gyümölcséből táplálkoznak, más tollával ékeskednek a szegény nép vérét szívják!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin