Az összes családi ékszert ellopták

  

Juhászéknál nem kellett sokáig kutatniuk értéktárgyak után a világos nappal érkező betörőknek, mivel minden arany ékszerüket egyazon helyen, egy üvegtálban tartották a hálószobában. Nem is hagytak belőle a tolvajok – csúfságból! – még egyetlen darabot sem, mondhatnánk most stílusosan, csak éppen nem lenne így igaz. Merthogy egyetlen különleges, macskaalakot mintázó fülbevalót mégsem vittek magukkal. A páros ékszer egyik példányát elveszítették a szobában, és a délután hazaérkező házigazdák a padlószőnyegen megtalálták.

A csantavéri garázdálkodók valószínűleg napokon át figyelték a házat és annak lakóinak mozgását. Így pontosan tudták, hogy Juhász László, a férj mikor indul munkába, a helybeli Vízművekbe, ahogyan azt is, hogy Lívia, a felesége mely napon délelőttös a nagyutcán található egyik pékségben. Lilla lányuk iskolába jár. Így, amikor mindannyian elmentek hazulról, a szomszédos üres épület udvarából kényelmesen és zavartalanul bejuthattak az otthonukba.

Harminc kiló hús, négy mobiltelefon…

– A mellettünk lévő ház a bátyámé, de senki nem lakik benne. A fiával gyakran Írországban tartózkodnak, az épület pedig üresen áll. Onnan gyerekjáték volt behatolniuk a lakásunkba – mesélte László.

– Elég cingár lehetett a betörőnk, mert sikerült a 40 centiméter széles és 37 centi magas spájzablakon bebújnia. Aztán pedig belülről kinyitotta az ebédlő ablakát, és ha volt társa, akkor ott engedte be, meg nyilván az ellopott holmit is azon át juttatták ki a lakásból. Az éléskamrában elég nagy felfordulást okoztak, átkutattak mindent. Talán azt gondolták, hogy ott rejtegetjük az értékeinket. A hűtőből a nekik tetsző, a foguk alá való élelmet kipakolták – mintegy 30 kilogramm húst.  A szalonnát, a hurkát és a csülköt meghagyták. Sőt még a hűtő feletti rúdra felakasztott sonka sem kellett nekik. (Azt pedig nem lehetett nem észrevenni, mert amikor a beérkező átpréselte magát az ablaknyíláson, a fejével egyenesen a sonkának ütközött.) Néhány táska, szatyor is eltűnt, valószínűleg azokba rakták a fagyasztott élelmet. Elveszett még négy mobiltelefon: kettő a lányunké (egy régebbi típusú, már használaton kívüli és egy új, nagyon értékes), 2 pedig már működésképtelen volt. Valamennyi készpénzt is tartottunk épp akkor a házban, de azt szerencsére nem találták meg. Vagy nem jutott elég idejük a kutakodásra. Elképzelhető, hogy megzavartam őket „munka” közben, mert a délelőtt folyamán többször is jártam itthon, de vesztemre, csak az udvarban, a lakásba nem jöttem be.

Nyomok vannak, elkövetők nincsenek

A betörés nyomait a háziasszony fedezte fel, amikor munka után ebédet akart főzni. Akkor vette észre a spájzban a felfordulást, és akkor látta meg, hogy az ebédlő ablaka épp csak egy ujjnyira nyitva van. Gyanúját az iskolából hazaérkező lányuk is megerősítette, aki azonnal a mobiltelefonját kereste és azt a nyakláncát, karcsatját, amelyet az íróasztala fiókjában tartott. De akkor már az édesanyja is futott be a szobába, hogy az ékszeres üvegtál tartalmát ellenőrizze. Az arany azonban eltűnt. Mindkét karikagyűrű, két egyforma nyaklánc medállal és ugyanolyan karcsattal meg 5 pár fülbevaló. 

A rendőrségi bejelentés után, már sötétedett, amikor Szabadkáról megérkeztek a helyszínelők.

 – A mélyhűtő tetején és az ablakszárnyakon rengeteg hasznos ujjlenyomatot találtak – mondta Lívia.  – A betörők az ablakunktól a szomszédos ház utcai téglafaláig letarolták a füvet, jól kivehető volt, hogy „pakolás közben” többször is megtették azt az utat. Most kíváncsian várjuk, hogy milyen eredményre jutnak a nyomozók… Valamilyen elképzelésünk nekünk is van arról, hogy kik lehetettek az elkövetők, mert a véletlen folytán a lányunk egyik telefonját megtaláltuk. A férjemmel a vízórák leolvasását végezzük délutánonként, és azokban az utcákban is járunk, amelyek a cigánytelephez tartoznak. Az egyik ilyen udvarban a kint játszadozó, éppen mobilozó cigánygyereknél megpillantottam Lilla rózsaszínű, kissé már kopottas telefonját. Amikor megkértem a fiút, hogy mutassa meg nekem, láttam, hogy a képernyőjén keresztben húzódik egy csík, egy régi karcolásnak a nyoma. Ekkor már biztosra vettem, hogy valóban tőlünk származik. Szóltam a férjemnek, ő viszont azonnal értesítette a rendőrséget. Hosszas és heves vitatkozás meg veszekedés után (mert gyorsan összecsődült a cigánysor apraja-nagyja és körbefogott bennünket) végül is visszakaptuk. Igaz, hogy akkorra már minden korábbi adatot töröltek belőle, hiába kerestük a lányunk által bevitt neveket, telefonszámokat, semmit nem találtunk…

„Ha perelnek, mi is perelni fogunk!”

Majdnem ugyanígy jártunk pár házzal odébb a páratlan, macskaalakú fülbevalóval is. Egy cigány kislány fülében pillantottam meg. Az is páratlan volt. Megnéztem, de mivel nem voltam teljesen bizonyos abban, hogy az is lányomé, nem kértem, hogy szolgáltassák vissza. A dolog azonban nem maradt ennyiben, mert a gyerek anyja a nyomunkba szegődött, igen harsány jelenetet rendezve. Azt kiabálta, hogy megcibáltam, megrángattam a gyereke fülét, majd pedig kékre-zöldre vertem, ő pedig bántalmazás miatt feljelentést tett ellenem a rendőrségen. Még az orvoshoz is elvitte a lányt, hogy látleletet készíttessen. Szombat lévén gyermekorvos épp akkor nem volt szolgálatban, így az ügyeleteshez fordult. Erősködésére a doktornő megvizsgálta a kislányt, és megállapította, hogy az égvilágon semmi nyoma nincsen sérülésnek. A cigányasszony persze egyre csak hajtotta a magáét, ezért az orvos úgy döntött, hogy beutalja őket Szabadkára, az ottani gyermekrendelőbe… Ha perelnek, mi is perelni fogunk. Ha a feljelentés nyomán most megkapom a bíróságra szóló idézést, akkor én meg beperelem őt rágalmazásért. Végső ideje már, hogy valaki felvegye a kesztyűt és szembeszálljon velük. A falunkban tapasztalható elhatalmasodott cigánybűnözés már valóban elviselhetetlen. Mivel régóta bejárunk a cigányudvarokba is, ismerjük a helyzetüket. Mintegy 30 olyan háztartásról van tudomásunk, amelyekben évek óta nem fizetik a vízdíjat. Leolvassuk a mérőóra állását és továbbítjuk az adatokat, de utána semmi nem történik. Hiszem azt, hogy az elfogyasztott áramért sem fizetnek. Mi viszont kénytelenek vagyunk eltűrni mindent?

Szabó Angéla