Ha csak csupasz tényt kívánnák közölni, az így hangzik:
1994 június 18-án (azaz húsz évvel ezelőtt), Zentán
megalakult a Vajdasági Magyar Szövetség.
Tudom, sokaknak megfelelne ez a tényközlés, hiszen a
háttértörténések nyilvánosságra hozásával jócskán megkopna
a róluk az elmúlt 20 év alatt kialakult (netán a helyzetük miatt
mesterségen kialakított?) kép. Emiatt engedjék meg, hogy ne
értékeljek, hanem az általam annak tartott tényekről számoljak
be. Nemcsak az 1994-es eseményekről, mert a valamikori Vajdasági
Magyarok Demokratikus Közösségét szinte a megalakulásától
ellentétek feszítették, azonban azok csak 1992-ben kerültek
nyilvánosságra.
Az első „komolyabb szikrák”
1991 novemberében következett be az első, az addigiaknál
sokkal „nagyobb” háborúellenes megmozdulás, mégpedig Zentán.
A VMDK elnöke azonnal állást foglalt, utasításban adta ki, hogy
a zentai szervezet elnöksége és tagsága nem vehet abban aktívan
részt, a távolból kell, hogy megfigyelje az eseményeket.
A zentai események kezdetének estéjén Adán tartotta a VMDK a
tanácsülését. Ekkor terjesztette elő az elnök a már említett
utasítását, de a felháborodottság miatt olyan kompromisszumos
megoldásba egyezett bele, hogy a VMDK tagjai csak magánemberként
vehetnek részt a háborúellenes megmozdulásokban. Itt tudtuk meg,
hogy eközben az adaiak is összegyűltek a városháza előtt,
várták a VMDK képviselőit, de szintén az elnök javaslatára,
csak dr. Hódi Sándor, Bozsóki János, Teleki Júlia és én
mehettünk ki közéjük, hogy beszéljünk a tömeggel, amely több
mint ezer embert számlált.
Az ellentét megjelent a morovici tartalékoslázadás idején is,
amiért Csubela Ferencnek kellett
„elvinnie a balhét”. Ezért
volt furcsa, hogy 1992 tavaszán, a pravoszláv húsvét napján
(április 25.), a Magyarkanizsán megtartott közgyűlésen a
megjelentek egyhangúan fogadták el a vajdasági magyarság első
autonómiakoncepcióját. Ez az egyhangúság sok mindent takart,
hiszen egyesek mindezt kevesellték, mások pedig azt állították,
a dokumentum túlságosan is nacionalista, a Délvidéken /
Vajdaságban élő nemzetek és nemzetiségek közötti együttélés
megromlásához fog vezetni.
Mivel Ágoston András nyilvánosan sosem állt ki a
kényszermozgósítás ellen (ezt az Emberi Jogi Bizottságának
kellett tennie), igencsak meglepődtem, hogy az Oromhegyesen 1992.
május 10-ére 17 órai kezdettel meghirdetett nagygyűlésen
megjelent, emellett pedig még beszédet is tartott. Egy hét sem
telt el, amikor nyilvánosságra került a tájékoztatási
eszközökben az első hír, ami azt bizonyította, a VMDK-n belül,
komoly ellentétek vannak, ha már Ágoston András olyan kijelentést
mert tenni:
„A békeszervezetek kést döftek a VMDK hátába”! A
kijelentés kiváltó oka az volt, hogy a VMDK kanizsai szervezete
betartotta az akkori elnökség döntését, ami így szólt: minden
körzeti szervezetnek értékelni kell a helyzetet és döntést kell
hozni arról, hogy részt vesznek-e a május végi általános
választásokon vagy sem. Ekkor a VMDK kanizsai szervezetének
döntése értelmében ott nem vettek részt a községi
választásokon, és a választás bojkottálására is
felszólították a község lakosait. Ennek meg is lett az
eredménye, a községben a választásokon megjelentek száma még a
10%-ot sem érte el. Jóval később tudtuk meg, hogy az akkori
köztársasági választásokon alig volt több 50%-nál, azaz
amennyiben nemcsak a kanizsaiak, hanem az egész vajdasági magyar
nemzeti közösség bojkottálta volna azt, a választásokat
érvénytelenné kellett volna nyilvánítani (tudom, az akkori
rezsim úgyis „megoldotta” volna annak érvényességét).
Ez a feszült helyzet 1993 őszéig tartott kisebb-nagyobb belső
összetűzésekkel tarkítva. Akkor újra „robbant a bomba”, a
VMDK csúcsvezetésének tagjai közül többen pénzügyi
visszaélésekkel vádolták meg dr. Hódi Sándort. Mivel a pénzügyi
dokumentumok aláírásával pont a vádlók voltak felhatalmazva, az
is nyilvánossá vált, hogy nem törvényes úton, más csatornákon
is érkeztek pénzek a politikai szervezethez, de mivel ezt csak egy
szűk csoport ismerte, érdemben senki sem tudott dönteni, így hit
kérdésévé vált a helyzet értékelése. Így is történt, a
többség a vádaknak hitt, azonban jelentős volt azok száma is,
akik, mivel senki sem bizonyított dokumentumokkal és tényekkel
semmit, elítélték az ilyen megbélyegzést. Az ügyet senki sem
tudta kordában tartani, az egész adok-kapok a teljes nyilvánosság
előtt zajlott. Ekkor csapott össze két elképzelés is, mégpedig
az erős központú és a plurális, platformokkal rendelkező
politikai szervezet koncepciója. Megkockáztathatom az állítást:
hatalmi harc vette kezdetét.
A legújabb „zentai csata”
Már 1994 februárjában odáig fajult a helyzet, hogy a dr. Hódi
Sándor ellen fellépő csúcsvezetők kierőszakolták egy
rendkívüli választási közgyűlés megtartását Zentán,
amelynek el kellett ítélnie a „pénzügyi visszaélést”,
illetve a VMDK polgármestereinek tevékenységét, valamint a
platformok létrehozásának kísérletét, mivel szerintük ezek
ellentétesek voltak a VMDK alapelveivel és a magyar nemzeti
közösség érdekeivel). Közben pedig folyt az úgynevezett
elszámoltatási kísérlet, ki is mondták az illetők: arra
kíváncsiak dr. Hódi mennyi pénzt kapott a magyar államtól és
miért.
Pár nappal a közgyűlés előtt meglepő telefonhívást kaptam,
Csoóri Sándor hívott fel, a beszélgetésünk kezdetén
kijelentette, szerinte egyedül csak én tudnám meggyőzni Ágoston
Andrást és dr. Hódi Sándort, hogy a helyzet megoldása érdekében
üljenek le megbeszélni a dolgokat, mert ellentétes esetben a VMDK
széthullhat. Annyit mertem csak megígérni, beszélni fogok
mindkettőjükkel. Először dr. Hódit hívtam, aki egyértelműen a
tudtomra adta, hajlandó a megbeszélésekre, sőt azt is ajánlotta,
a közgyűlés megtartása előtti napon azt meg is ejthetjük.
Ágoston András hajthatatlan volt, de csak egy mondat maradt meg az
emlékezetemben a beszédéből: Nincs más, jöjjön, aminek jönnie
kell! Minderről részletesebben a dr. Hódi Sándor által
összegyűjtött cikkekből is lehet olvasni a világhálón,
a
http://hodis.vmmi.org/delivegeken/LegTer/LT-94.htm címen.
Magáról a közgyűlésről az interneten a következőket lehet
találni:
„A VMDK I. tisztújító közgyűlésére Zentán került
sor 1994. március 27-én.
A huszonhárom órás tisztújító közgyűlés részvevői a
két jelölt közül 136 szavazattal Ágoston Andrást választották
meg elnöknek. Ellenfele, Csubela Ferenc 66 szavazatot kapott.
Alelnökök Dr. Páll Sándor és Vékás János lettek.
Csubela Ferenc és köréje csoportosuló elégedetlenek
hozták létre a Vajdasági Magyarok Szövetségét. A képződményt
először esernyőszervezetként képzelték el, de rövidesen
belátták, hogy ez értelmetlen törekvés. Ekkor párttá
alakultak.”(
http://www.vmdp.freewebspace.com/Hirlevel/Hirlevel_II_45.htm)
Akkor még létezett a Napló hetilap, amelynek újságírói is
jelent voltak. Azt is megtalálhatjuk a neten, hogy ők hogyan élték
meg ezt a szégyenletes
eseményt:
http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=557.
Ajánlom, olvassák el Bódis Gábor írását, mert úgy érzem
„fején találta a szöget”. Az idézethez hozzá kell tennem, az
összejövetel nem mindenkinek tartott 23 óráig. Adalékként csak
annyit, nem vagyok büszke magamra, de akkor úgy éreztem,
obstrukcióval eltántoríthatom az autóbuszokkal odaszállított
többséget a leszámolástól. Igaz, a közgyűlés vezetése is a
„kezemre játszott”, hiszen nem tartotta be a saját döntéseit,
az ott elfogadott ügyrendet stb. (emiatt jogilag bizony nagyon
támadható minden, amit ott elfogadtak). Csak azt értem el, hajnali
három után kezdődött meg a választás. Ekkor láthattuk, hogy
mennyire „meggyőződéses” küldötteket szállíttattak oda,
hiszen a szavazás megejtése után a megjelentek nagy többsége
csendben elszállingózott. Jó páran a választási eredmények
nyilvánosságra hozása után (valamikor reggel 7 óra körül)
mentünk el, én még csak annyit tettem, bejelentettem: kilépek a
VMDK-ból (ezért volt nagy a meglepetésem, amikor nem sokkal később
a nevemet olvashattam a VMDK-ból kizártak között a Magyar Szó
hasábjain).
Alig telt el egy hét, amikor ismét csörgött (kétszer is) a
telefonom. dr, Hódi Sándor és Csubela Ferenc hívtak, ajánlották,
üljünk le egy kötetlen beszélgetésre a hogyan tovább témájára.
Ezután találkoztunk Tóthfaluban, Jenő atya „birodalmában” de
nemcsak mi voltunk jelen, jött Egeresi Sándor és Gruber Ferenc is.
Csubela Ferenc megmagyarázta, autója és engedélye is van, de nem
szeret vezetni, dr. Hódi pedig elmondta sem autója, sem pedig
jogosítványa sincs, ezért kellettek a sofőrök. Ezen a
megbeszélésen megállapítottuk, hogy a legeredményesebben úgy
lehetne lépni, ha létrehoznánk egy új szervezetet, amely
politikai érdekvédelmi és érdekérvényesítő szereppel lesz
felhatalmazva, de nem lesz párt, azok pedig, akik maradtak a
VMDK-ban, habár velünk értenek együtt, úgy segíthetnek, hogy
létrehozzák benne a különféle platformokat. Azzal búcsúztunk,
hogy mindenki papírra veti elképzelését, majd egy hét múlva
találkozunk, hogy megbeszéljük a továbbiakat. Egy hét múlva,
akkor még bővebb összetételben, mert Bacskulin István,
Magyarkanizsa község Képviselő-testületének elnöke is eljött,
már érdemi beszélgetést folytattunk. Nagy vonalakban felvázoltuk
egy leendő szervezet alakításának lehetőségét, és mivel
szinte mindenben egyetértettünk, az összejöttek felhatalmaztak a
leendő szervezet alapdokumentumainak kidolgozásával.
Időközben Szabadkán is megmozdult valami, a Gubás házaspár
és a köréjük tömörülő értelmiségiek meghívtak bennünket
egy látogatásra. Elmondtuk, mit kívánunk cselekedni,
kisebb-nagyobb módosításokkal azt elfogadták, majd megígérték,
bekapcsolják a folyamatokba Kasza Józsefet, Szabadka polgármesterét
is. Ezt követően meg kellett látogatnunk Csoóri Sándort is
Budapesten, ahol ismertettük az elképzelésünket. Ő elfogadta az
érvelésünket és megígérte, hogy lehetőségei szerint mindenben
a segítségünkre lesz.
Az utolsó találkozáson kitűztük az alakuló közgyűlés
dátumát és helyszínét, az általam megfogalmazott
dokumentumjavaslatokat végleges formába öntöttük (leghosszabb
vita az elnevezés körül volt, mert két név – Magyar
Érdekvédelmi Szövetség és Vajdasági Magyar Szövetség között
vacilláltunk, de a legmegdöbbentőbb, hogy mindez valaki által
kiszűrődött, mert a köztudatban elterjedt a MÉSZ rövidítés,
attól kezdve „meszeseknek” kezdtek bennünket nevezni –, majd
megegyeztünk a következőkben:
– a szervezet elnevezése Vajdasági Magyar Szövetség lesz,
– az alakuló közgyűlést Zentán, 1994. június 18-án, a
színházteremben tartjuk,
– elnöknek Csubela Ferencet fogjuk ajánlani,
– a tanács és az elnökség tagjaira az ajánlatot mindenki, a
számára legmegfelelőbb módon fogja megtenni, egyedüli kikötés,
hogy dr. Hódi Sándor, Kasza József és Balla Lajos nem lehet az
elnökségbe javasoltak között, mivel az ominózus VMDK közgyűlés
miatt őket hibáztatják leginkább a VMDK-ban maradottak.
Én már akkor tájékoztattam az érdekelteket, hogy nem lehetek
jelen, mivel pont abban az időben volt a Zitzer Szellemi Köztársaság
„hattyúdala”, ami miatt németországi látogatásra hívtak meg
az ottani háború- és erőszakellenes civil szervezetek.
Hazatértemkor tudtam meg a sajtóból, hogy a következő
„eredményt” érték el az alakuló közgyűlésen: 250 személy
jelenlétében megalakult a szervezet, elfogadták a javasolt
dokumentumokat, majd megválasztották elnöknek Csubela Ferencet, a
megválasztott tanács- és elnökségi tagok listájának ma már
nem tudtam nyomára akadni, egyedül arra emlékszem, tanácstag lett
dr. Hódi Sándor, Kasza József és én is, sőt dr. Hódit Kaszával
együtt elnökségi tagnak is megválasztották. Ekkor találkoztunk
Csubela Ferenccel, akinek elmondtam, mivel nem tartották be a
megbeszélteket, én nem fogok belépni a VMSZ-be, de minden
tevékenységet annak szellemében fogok végezni. Ez a hallgatólagos
megállapodás nem jutott másnak a tudomására, így a Csubela
Ferenc halála után megválasztott új elnök a 2000-es
választásokat megelőzően – pedig, előtte voltam községi,
tartományi, sőt szövetségi (jugoszláv) képviselő is a VMSZ
frakciókban – a központi iroda munkásaival számon kérette a
„mulasztásomat”. Ekkor az ott dolgozó lányok szeme előtt
kitöltöttem egy belépési nyilatkozatot, amit visszadátumoztam
1994 áprilisára (a napra már nem emlékszem), azaz aszerint én
már akkor tagja lettem a politikai szervezetnek, amikor az még nem
is létezett, ezért mertem később állítani, amikor kizártak,
ugyanúgy jártam a VMSZ-szel, mint a VMDK-val, tag sem voltam, mégis
kizártak.
Az, aki ott volt a VMSZ alakulásának 15 éves évfordulóján,
Palicson, 2009. 06. 15-én halhatta az elnöki beszámolóban, az itt
leírtakkal ellentétesen, hogy a VMSZ-t a VMDK-val elégedetlen és
onnan kizárt szabadkai értelmiségiek kezdeményezésére hozták
létre.
٭٭٭
A VMSZ 20 évéről nem írok, erről lehet, hogy máskor fogok
megemlékezni. Az akkori problémáim okait dr. Hódi Sándor nagyon
találóan fogalmazta meg egy-két mondatban:
„
[8] ...
Sajnos a VMSZ utóbb éppen olyan kizárólagos, beszűkült párttá
vált, amilyen a VMDK volt. Lehetséges, hogy ez a politikai
szerveződések sorsa, ami a pártok természetéből, a hatalomért
való harcból adódik.” (részlet
a
http://hodis.vmmi.org/delivegeken/LegTer/LT-94.htmoldalon
található cikkek közül
A szerepzavar ára című
interjú lábjegyzetéből)
Balla Lajos
