A hét elején
Magyarországra látogatott Szerbia köztársasági elnöke. Tomislav
Nikolićot annak rendje és módja szerint igazi államfőnek kijáró
tisztelettel fogadták. Némi túlzással: gurították a lába elé
a vörös szőnyeget, lesték-várták minden óhaját, és a
kijelölt programnak megfelelően kísérgették egyik helyszínről
a másikra. Anyaországunk kiváló vendéglátóként viselkedett.
Ismételten tanúbizonyságot tett arról az eltökélt szándékáról,
hogy Szerbiát tűzön-vízen át segíti bejuttatni az Európai
Unióba, mert szent meggyőződése hogy neki is ott a helye. Ez az
inkább csak kényszerű betuszkolásnak tűnő erőlködés viszont
meg-megizzasztja még a kemény csatározásokhoz szokott
politikacsinálókat is. Mert a magyarok húznák-vonnák előre
Szerbiát, az meg egyre csak hátrál, farol és folyton-folyvást
visszafelé tekinget. Dél felé. Koszovó irányába.
A messziről jött ember
A vendégeskedő szerb államelnöknek
a lába nyomát az udvartartáshoz szorosan kötődő sajtó is
hűségesen követte. Az újságírókat mintha elbűvölte volna a
„messziről jött” ember „varázsa”. Ugyanis egymást
túllihegve, túllicitálva áradoztak a két államelnök egekig
magasztalt, már-már eszményi kategóriába emelt találkozójáról.
Eszmecseréjüket a két szomszédos ország közeljövőjét
illetően még a „bocsánat, hogy élek (és félek!)”-féle
képet mutató vajdasági magyar médiában is történelminek
nevezték. Jószomszédi viszonyról, felhőtlen kapcsolatról
zengedeztek már hetekkel ezelőtt. Mégsem volt hatalmasnak mondható
a meglepetés, amikor az épp csak bárányfelhős magyar égen
váratlanul egy szerb villám cikázott végig. A naiv festőket is
megszégyenítő módon idillikussá varázsolt magyar-szerb
csendéletet a „messziről jött” belgrádi ember egyetlen
kijelentésével egyetlen szempillantás alatt ripityára zúzta.
Amit mondott, az maga volt a döbbenet. Knock out. Egy az egyben. A
kivétel ez esetben is erősíti a szabályt. Amely szerint: a
messziről jött ember azt mond (és azt is művel), amit akar…
A gesztustétel neve: botrány!
Az elnöki páros mítingjére már
idejekorán előkészítették a talajt. A beszélgetés irányvonalát
is felvázolták. A megvitatásra javasolt témák között volt két
olyan is, amely igencsak érzékenyen érinti a vajdasági
magyarokat. Az egyik az 1944/45-ös délvidéki magyar áldozatok
előtti szerb főhajtás, a másik pedig a verekedés miatt 61 évnyi
fegyházbüntetésre ítélt öt temerini magyar fiatal sorsa.
A közel nyolc és fél éve raboskodó
fiatalok már évekkel ezelőtt kegyelmi kérelemmel fordultak a
szerbiai köztársasági elnökhöz. Aki azonban sorra elutasította
a kérvényüket. Az újonnan megválasztott elnök is alighanem
folytatni kívánja az elődje gyakorlatát, hiszen a legelső ilyen
jellegű beadványt ő maga is elvetette. A most 34 esztendős Máriás
István (akit l5 év börtönre ítéltek) még ez év márciusában
folyamodott államelnöki kegyelemért. Tomislav Nikolić október
elején meg is hozta a döntését. A kérelmet simán elutasította.
Erről – igaz, hogy több mint egy hónapos késéssel, de --
értesítették az elítéltet, az ügyvédjét és a szüleit is.
(Pontosan ilyen sorrendben.) Akik még ki sem heverhették az őket
ért sokkot, máris újabb megpróbáltatással kellett
szembenézniük.
„Egy sokk és más
semmi…
Újbóli felháborodásukat és
elkeseredésüket a budapesti látogatáson tartózkodó politikus
egyik hihetetlenül hangzó kijelentése váltotta ki. Az egyik
ottani tévécsatorna esti műsorában azt nyilatkozta, hogy csak
mostanában ismerkedett meg a temerini fiúk ügyével, de
jóindulattal kezeli azt, és eddig még egyikük kegyelmi kérelmét
sem bírálta el. Ennélfogva tévesnek minősítette azokat a
sajtóban megjelent híreszteléseket, amelyek a beadvány
elutasításáról szóltak. Igen ám, csakhogy az érintettek
részére megküldték az államelnök által ez év október 4-én
aláírt dokumentumot, amellyel igazolni tudják az elnöki
elutasítás tényét.
A hiteles dokumentum napvilágra kerültével
és a sajtóban történő bemutatásával viszont már nem csupán a
fejetlenség és a zűrzavar vált teljessé, hanem magának a
köztársasági elnöknek a hiteltelensége is. Akarva-akaratlanul
láttatni engedte magát a temerini fiatalok esetének (és ezzel
együtt az itteni magyarság ügyének is) a példátlan
komolytalansággal és szégyenletes hányavetiséggel történő
„kezelése”. Amely történet (levonván a keserű konzekvenciát)
a magas beosztásban trónoló politikusok részéről nem is érdemel
meg alaposabb tanulmányozást, odafigyelést. (De mindenképpen
megér egy misét.)
… a vádam csak
ennyi!”
Nikolić úr enyhén szólva is
megbotránkoztató kijelentése nyomán elindult a találgatások
lavinaáradata. Mi történhetett valójában? Túl sok variációt
nem lehet felsorakoztatni. Az egyik lehetséges verzió szerint a
köztársasági elnök aláírta az elutasító kérelmet, csak
időközben megfeledkezett róla. Merthogy annak tárgya olyannyira
jelentéktelen becses személye számára, hogy egy-két másodpercnél
tovább nem is tartotta érdemesnek az üggyel való bíbelődést.
Ezért villámgyorsan át is helyezte a kobakjának a „sürgősen
törlendő és felejtendő dolgok” címkével ellátott „fiókjába”.
A süllyesztőben pedig az elmúlt egy hónap alatt szépen eltűnt.
Egy másik lehetséges magyarázat: igazából nem is nézte meg
alaposan, hogy mit firkantott alá. A szokásos napi taposómalom
rutinja szerint az ügyintéző beosztottjai (akikben nyilván
feltétlenül megbízik) az orra alá dugtak egy papírost, ő meg
ellátta azt a kézjegyével. Nagy eset, mondhatnánk, hiszen naponta
bizonyára tucatszám sorakoznak az asztalán az elnöki láttamozásra
váró akták, papírlapok. Aznap ez is csak egy volt a sok közül.
Ki emlékszik rá?! Aztán: még milyen ideológiai kaptafára
lehetne ráhúzni ezt a szörnyen elbaltázott történetet?
Meglehet az is, hogy nem hagyta jóvá a kérelmet, hanem
visszadobta, de időközben rájött, hogy rosszul időzítette annak
elvetését. Hiszen mindez éppen a budapesti látogatást megelőzően
történt, ahol viszont valamiféle gusztustételt vártak tőle a
vendéglátói. (Legalábbis a szépen vasalt, jól fésült
hivatalos verzió szerint.) Ennek azonban elég csekélyecske a
valószínűsége. Mert egy ilyen legfelső szintről érkező,
hatlövetűből leadott kapitális elnöki baklövés hatalmasat
képes durranni egy normálisan működő országban. Akár még a
bársonyszéket is megingathatja a politikus hátsója alatt. Nálunk
persze nem. Mi nem olyan ország vagyunk… Azt már igazából végig
sem merem gondolni, hogy mi van akkor, ha magát az elnök urat is
galád módon felültették. Ha más valaki bírálta el helyette
Máriás István kérelmet. Ha az élethalált osztó aláírását
hamisították. Ő meg esetleg a saját szemével mégcsak nem is
látta a neki címzett beadványt. Ez esetben csak reménykedni tudok
abban, hogy egyetlen magyar nemzetiségű aktatologató sem dolgozik
az államelnöki kabinetben. Mert könnyen meglehet, hogy a gaz
elkövető gyorsan megjelenik a temerini fiúk ötágyas
börtönszobájában tizenegyedik cellatársként.
„Tudod, hogy nincs
bocsánat…”
Talán nem túlságosan erős a túlzás:
államelnökünk Budapesten tett észbontó kijelentésével nem is
lenne érdemes foglalkozni, ha történetesen nem kapcsolódna
szorosan öt magyar fiatalember életéhez, és ha nem vetne sötét
árnyékot valamennyi Vajdaságban élő magyarra. Való igaz, hogy
ezzel az emlékezetes „mutatványával” a köztársasági elnök
nem kevesebbet tett, mint hogy meghazudtolta saját magát. Egyik
szavával agyonütötte a másikat. Mást mondott, mint amit
cselekedett. Annak éppen az ellenkezőjét tette. És még csak egy
leheletnyi kis dorgálást sem kap érte. Barackot sem nyomnak a
fejére. És nem is csavarintanak egyet a fülén. Mert ő mindenható
és érinthetetlen. A mélységes fájdalmukban is megalázott
szülőkkel meg ugyan ki az, aki törődik?! Tűrjék, viseljék el,
éljék túl és punktum! Eddig is ezt tették. Se politikusi
becsületszóra mondott „elnézés”, se köztársasági elnöki
„sajnálom”, se pusztán emberi (Emberi!) bocsánatkérés… De
miért is lenne? Elvégre sohasem a gyengék kérnek bocsánatot,
hanem a jók. (Csak eddig még nem jutott el a fejlődésben a gőgös
szerbiai hatalom, ezért ezt nem is tudhatja.)
Kirakatba való minta- és
iskolapéldája lehetne ez a mostoha kisebbségi sorsban gyökerező
legújabb lélekfacsaró történetünk az örökösen kettős
mércével méricskélő Szerbiában annak, hogy egyeseknek mindent
szabad, mások számára viszont semmi sem engedélyezett. Az ügyből
mégsem lesz hetedhét országra szóló botrány. Nem lesz sem
magyarázatkövetelés, sem pedig számonkérés. Egy-két nap, és
elcsitul a morgolódás. Ezt az előkelő nevén vadonatúj szerb
gesztustételnek nevezett felháborító és ép ésszel fel nem
fogható skandalumot is, mint egy soron következő újabb keserű
pirulát, egykönnyen lenyeletik velünk. (Amíg csak a szánkat
tátjuk.) És kéretik a mosolyt is hozzá. Hiszen az elnök,
az elnök. Amit kinyilatkoztat, az szent és sérthetetlen. Illik
megtanulni egyszer s mindenkorra. Vagy ahogyan azt a temerini Csorba
Béla mondaná: „Mindenki hülye, csak ő a helikopter!” S ha
most (is) mondaná, igazat adnék neki…
Szabó Angéla
A tíz parancsolat
Rembrandt: Mózes a kőtáblákkal,
1659
- És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván:
- (I. )Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.
- Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
- (II.) Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.
- Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőnszerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.
- De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.
- (III.) Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.
- (IV.) Megemlékezzél a szombatról, hogy megszenteljed azt.
- Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;
- De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, [se] szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van;
- Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.
- (V. )Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked.
- (VI.) Ne ölj.
- (VII.) Ne paráználkodjál. (Az eredetiben: Ne légy házasságtörő.)
- (VIII.) Ne lopj.
- (IX.) Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
- (X.) Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.
(A Károli-fordítás szerint)