 |
| Nesze neked média törvény, meg stratégia, NE HAZUDJ! |
„Mit tehetek? S
mit ér a cérnahangom,
mikor ide Jeremiás próféta kellene
s ő sem érne semmit el?”
(Faludy György)
Mint akinek
egyszerre keserű is meg savanyú is a szőlő, valami olyasféle
szájízzel állapítottam meg a minap, hogy a Magyar Nemzeti Tanács
vezetőjének – bármennyire nehezemre esik is – most az egyszer
nagyon is igazat kell adnom. Mármint akkor, amikor konstatálja,
hogy az általa irányított délvidéki magyar mini parlament
vezényletével legyártott Vajdasági magyar médiastratégia (2011-2016) címet viselő dokumentum bizony nem porosodik a
fiókban. Sajnos nem. És épp elég baj ez minekünk! Bárcsak még
most is ott lapulna észrevétlenül valamelyik soha ki nem nyitott,
végleg feledésbe merült, örökre bezárt üvegpalotai iroda
íróasztalfiókjában! Bárcsak képződhetett volna rajta vagy
kétujjnyi vastagságú finom porréteg! Bárcsak fedték volna be
teljes egészében a pihe-puha porcicák, vagy szőttek volna köré
eltéphetetlen remekműnek számító hálót a szobasarokban
óraszám tétlenül csücsülő pókocskák! Bárcsak pettyezhették
volna mákosra színtiszta unalmukban a tévedésből berepült
legyek! Mert akkor a vajdasági magyar média ügyében maradhatott
volna minden a régiben…
A kör meg egyre csak szűkül…
Merthogy ez a szóban forgó (és ami
a legfájóbb: újságírásunk színe-java által kidolgozott, meg
a színe-java által hallgatólagosan el is fogadott, a
tömegtájékoztatási eszközeink megreformálása céljából
kidolgozott, hadicselekben, taposóaknában bővelkedő)
médiahaditerv kényszerű -- és alighanem egyben végzetszerű --
sorsfordulatot idézett elő a vajdasági magyar tájékoztatás
egészében. A sorozatban végrehajtott, MNT-s zsinórmérték
szerinti átformálás, a VMSZ-es fazonra való nyírás/alakítás,
és ez az egész expanzív médiapolitika legalább annyira
perniciózus, mint valamilyen közönséges nyavalya. A zseniálisan
megszerkesztett médiastratégia pedig alighanem igazi
kordokumentum. És kórdokumentum is egyben. (Sajnos, az
orvostudomány jelenlegi állása szerint még nem létezik ellene
hatékony orvosság.)
Hogy miként fest ez a magyar pártunk
részéről megnyilvánuló globális rendrakás, ez a perfid módon
(kizárólag a jobbítás szándékával) végrehajtott
kényszerreform a gyakorlatban? In praxi: két fronton zajlik az
átszervez(őd)és. Egyidejűleg. Párhuzamosan. Megszerezni az
illető médium alapítói jogát (vagy legalább társalapítói
státust elérni) és teljesen elvhűre, száz százalékig
megbízhatóra, ménkűbiztosra cserélni a vezetőségét.
Csupáncsak ebben áll, ennyiből áll valamely lap, rádió vagy
televízió szerkesztőségének az elvárások szerinti
beidomítása, átnevelése. Rosszabbik esetben: móresra tanítása.
És máris nyert ügyük van.
Az igencsak nyakatekert nyaktekerési
és gerincroppantási széria még jó egy évvel ezelőtt
kezdődött. Egyetlen napilapunk, a mindenképpen jobb sorsra
érdemes Magyar Szó volt a legelső a sorban. A kísérleti nyúl.
A megzabolázás, a betör(et)és prototípusa. Aztán következett
a szabadkai hetilap, a Hét Nap, majd pedig az újvidéki Mozaik
Televízió. Sorsát a topolyai Tájékoztatási Központ sem
kerülhette el, az elmúlt napokban pedig már a községi alapítású
Szabadkai Rádió is ügye is terítékre került. Mindez azt
jelenti, hogy szűkül a kör. Szorul a hurok. És majd Zucker kommt
zu letzt alapon utoljára marad a tartományi székvárosi rádió.
És az igen kitűnő étvágynak örvendő Magyar Nemzeti Tanács
számára alighanem az lesz majd az igazi püspökfalat. (Ha a
kezemet a szívemre teszem, igazából csak a két sz betűvel
kezdődő napnak a műsorait féltem. A szerdaiakat meg a
szombatiakat. Mert azokat szeretem hallgatni.)
A hegyelmozdulással való
fenyegetőzés
A Magyar Nemzeti Tanács elnöke
minderről imígyen nyilatkozott nemrégiben:
„Fél év
elteltével azt kell mondanom, hogy nem vagyok maradéktalanul
elégedett. A médiastratégia ambiciózus vállalkozásokat
tartalmaz. Ezeknek az előkészítésére helyenként kimozdultunk a
nullpontról, de még nem érzem azt, hogy olyan lendülettel
következett volna be a változás, mint az oktatás, a
nyelvhasználat és a kultúra területén, ahol hegyek mozdultak el
a stratégia mentén. Itt ez nem történt meg, de azért ez esetben
sem porosodott a stratégai a fiókban. Olyan jellegű intézményes,
rendszeres együttműködés a magyar nyelvű médiaműhelyek
között, mint amilyen most van, még sohasem volt, noha ez is
messze van attól, amit mi a stratégiában vázoltunk. Ha viszont
megfigyeljük, hogyan működik együtt az Újvidéki Rádió a
Pannonnal, a Szabadkai Rádióval és részben már televízióval
is, vagy a Magyar Szó a Hét Nappal, az bizony nagyon messze van
attól, amit megörököltünk, és ami a stratégia elfogadása
előtt volt. Szeretnénk a vezetőségek megújítását teljesen
befejezni, az általunk alapított médiumban őszig ezt meg is
tesszük. A vezető személyek megbízotti státusát szeretnénk
megszüntetni, s egy biztonságban lévő vezetői csapatot kívánunk
kialakítani, amely már teljes egészében elfogadja a stratégiába
foglaltak végrehajtását.”
Eddig az idézet.
Hogy miben nyilvánul meg ez a nagyra
törő, fékevesztett ambíció? Abban, hogy írástudó
főszerkesztők helyett szófogadóan hajbókoló pártkatonákat
ültetnek a főnöki székbe? Abban, hogy most még hallgatható,
nézhető és élvezhető műsoroknak torzítják el az arc(ulat)át,
csorbítják ki az élét, lúgozzák ki az egyedi, a sajátságos
színeit? Vagy esetleg abban, hogy egyik szerdáról a másikra,
egyik szombatról a másikra egyetlen tollvonással végleg el is
hallgattatják őket? Az a vaskos tény, hogy az
alapítók/társalapítók meg a kinevezett főszerkesztők
változnak, az még önmagában nem jelent semmiféle javulást.
Mély meggyőződésem: sokkalta inkább szánalomra,
mintsem dicséretre méltó az ilyen irányultságú ambíció…
Régen rossz lesz nekünk akkor is, ha
mind az egyre vékonyabban csordogáló anyagiak tekintetében, mind
pedig az elgyengített és felhígított szakembergárda
következtében még az MNT elnöke által emlegetett – és nem is
csupán kívánatosnak, hanem már-már alapkövetelménynek tartott
-- HEGYELMOZDULÁS is bekövetkezik a mi kis magyar médiumainkban.
Hiszen már egy egyszerű, akár még természetesnek is mondható
kőomlás is sokuk számára életveszélyes lehet.
Egyediséged a védjegyed!
Én Istenem, de messze vagyunk már
ettől a szépen csengő, a szőremelő izmokat megmozgató ősrégi
alapigazságtól! Ahogyan attól is, hogy érték(es) vagy,
mert belőled csak egy van. Csak egy napilapunk, csak egy igazi
hetilapunk, csak egy huszonnégy órán át magyar nyelvű műsorokat
sugározó rádióállomásunk. Minthogy egyik újság, rádió és
televízió sem szakasztott mása, egyik sem klónja a másiknak!
Mindegyik másmilyen. (Vagy legalábbis másmilyen kéne, hogy
legyen.) És ezt most készek vagyunk javarészt beáldozni (hogy
még jobban fájjon) egy magát mélymagyarnak mondó politikai párt
kíméletlen érdekérvényesítése, ambíciója nyomán.
Mintha semmi, de semmi felelősségünk ez ügyben nem is létezne.
Mintha a tiszteletet és megbecsülést érdemlő elődeink úttörő
munkája, következetessége, hajlíthatatlansága és kemény
kiállása a minél szabadabb, szókimondóbb és minél
szavahihetőbb sajtó érdekében nem is kötelezne bennünket az
égvilágon semmire sem…
A médiaházak bejárata fölé
(képletesen) kitűzött hófehér zászlók láttán kézenfekvő a
megállapítás: a sajtóromboló politikusainknak egyáltalán
nincsen nehéz dolguk. A hazugság sziruposan édes, ragacsos
madzagát mélyen megmártották a mézes csuporban. Úgy húzták
el a lépre csalt finnyás orrok előtt. Mert jól ismerik a
megriadt lélek konfigurációját. Ilyenkor a nagyhangú
elcsendesedik, a félős igazodik, a számító helyezkedik, a
rafinált alakoskodik, a megfontolt pedig dörzsölten kivár. De
még a mindenkori kárörvendő is úgy lapul, mint ahogyan a nyuszi
szokott meghúzódni a fűben. Senki sem akar a különbözőségével
feltűnni, különcködni, senki sem óhajt most kilógni a sorból.
Mert aki önérzetesen felemeli a buta kis buksiját, azt bizony
azon nyomban le fogják pisszenteni, a fejecskéjét pedig még le
is találják nyisszenteni.
Az MNT eddig becserkészett médiumai
igazi agymosodaként zakatolnak. A mosóvízhez agymosóport
adagolnak. A patyolattisztaság, a vegytisztaság elérése
érdekében. A frissen mosott holmihoz pedig illatos öblítőt.
Lehetőség szerint: pénzillatút. Mindent átható, csábító,
tömény pénzszagút. (A zsoldosztóknak most piszok nagy mázlijuk
van. Mert mostanság igen kevéssel is beérjük. Harminc ezüst --
Júdáspénz gyanánt -- már megteszi.)
Ennyi szükségeltetik csupán ahhoz,
hogy dőljön a kifordított valóság, a megszépített igazság
minden egyes újságlapon, valamennyi hullámhosszon és csatornán.
Hogy parolázzon, hogy haverkodjon az omnipotens politika választott
képviselőivel. A felülről irányított, megkiskorúsított,
hazugságra kényszerített média pedig a következő
parancsszavakra kezd működésbe lendülni: Ne kérdezz!
Engedelmeskedj! Nem bánod meg! Miközben nagyon is jól
tudja, hogy nem az éppen aktuális hatalomhoz való odasimulás,
nem a válogatás nélküli dörgölőzés lenne az igazi dolga.
A vajdasági magyar médiahelyzet
teljességgel reménytelen. Most hiába is hívnánk segítségül a
néhány hónappal ezelőtt végleg eltávozott Hornyik Miklóst,
hogy újra figyelmeztessen: „Hazugságban nincsen
arany középút!” Hiába idéznénk meg Augustiniust,
hogy óva intsen: „Jobb sántikálva a helyes úton,
mint futva haladni a rossz úton!”
A kenyerem javát én már megettem.
Réges-rég leszámoltam a rózsaszínű, szabad sajtó-féle
illúziókkal. És hagymázas vízióim sincsenek arról, hogy még
megérem azt a napot, amikor majd csupán egy mondatból fog állni
a sajtótörvény. Csak annyiból, hogy: Nem szabad hazudni.
(Pedig de szép is lenne!)
Úgy tudom, Einsteintől ered a
mondás, amely szerint az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni
újra és újra, és arra várni, hogy az eredmény egyszer majd más
legyen.
Dacára ennek, én mégis ezt teszem.
Jó kis ellentmondás? Nem baj. Hadd
legyen!
Szabó Angéla
