Kisebbségjogi jegyzet
Néhány nap
lefogása alatt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) első) Pásztor
István és (hivatalosan) második számú (ügyvezető alelnöke) is
nyilatkozott a négy vajdasági magyar politikai párt és több
civil szervezet szeptember 27-i tanácskozásán megfogalmazott, A
vajdasági magyar közösség megőrzésének és fejlődésének
alapkövetelményei című dokumentumról.
Erre az után került
sor, hogy Ternovácz István az Újvidéki Rádió újságírója az
október 3-i Hangadó Szerda című műsorban megkérdezte Pásztort,
pártja miért maradt távok a tanácskozásról? És, hogy (október
7-én felkerült az internetre a Szégyen című írás
(http://margitzoltan.blogspot.com/2012/10/szegyen.html),
amely felrója a Magyar Szó napilapnak, hogy az ülésről nem
tájékoztatta közösségünket, (addig a napig egy sort sem közölt
a felhívásról.
A lapot, hogy foglalkozzon a témával,
legfőképpen talán Pásztor István nyilatkozata bátorította fel,
miszerint „úgy tekint a dokumentumra,mint az utolsó választási
programunk (mármint a VMSZ programja – B. A. megj. )
átmesélésre”.
Ezek után, a Magyar Szó felkérésére
– az október 9-i számban, Kiút a kilátástalanságból címmel
– Csonka Áron, a Vajdasági magyarok demokratikus Közösségének
elnöke és Matuska Márton, az Újvidéki Diáksegélyező
Egyesület elnöke, akik az aláírók közé tartoznak,
valamint Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke fejtette ki
véleményét a dokumentumról.
Csonka és Matuska szerint „elérkezett
az idő meghatározni a vajdasági magyarság megmaradásnak
feltételeit”, míg Pál Károly „a tettekre fektette a
hangsúlyt”. Azzal a megjegyzéssel, hogy az írás szerzője
(Diósi Árpád) az utóbbinak nagyobb teret adott a lapban, mind a
két másik megszólalónak együttvéve. Találóan értékelte
azonban a felhívás jelentőségét.
Pál Károly, a felhívással
kapcsolatban megismételte Pásztornak a rádióban elhangzott
nyilatkozatát, vagyis, hogy „a szóban forgó dokumentum nem más,
mint a VMSZ utolsó választási programjának átmesélése”.
Hogy a VMSZ két vezetőjének ez az
állítása mennyire nem igaz, könnyen megállapíthatja, aki
összeveti a két dokumentum szövegét:
A
VMSZ választási programja szerint a nemzeti tanácsokról szóló
törvényhttp://www.peticiok.com/peticio_a_vajdasagi_magyar_kozosseg_azonossaganak_megrzeseert elfogadása „megteremtette a jogi keretet a nemzeti
közösségek kollektív jogainak gyakorlásához”. A Felhívás 2.
pontja ezzel szemben követeli a törvény olyan módosítását,
„amely szavatolja a nemzeti kisebbségek tényleges politikai
önkormányzatát”.
A
VMSZ számára „külön prioritást jelent a felnőttképzés jogi
keretének a megteremtése és a külföldön szerzett oklevelek
egyszerűsített honosítását lehetővé tevő jogszabály
elfogadása”. A Felhívás magyar oktatási rendszer létrehozását
követeli, „az óvodától az egyetemig”.
Amíg a VMSZ „kiemelt célkitűzésként
tekint a kisebbségi közösségek alulreprezentáltságának
csökkentésére az állami szférában”, a Felhívás követeli „a
nemzeti kisebbségeknek szavatolt parlamenti helyek beépítését a
választási törvénybe, az arányos részvételt a döntéshozatali
intézményekben, a közigazgatási és igazságügyi szervekben, a
közvállatokban, valamint a belügyi hatóságokban – minden
szinten”.
A
VMSZ kisebbségi jogérvényesítés c. programjában szó sem esik
arról, hogy Szerbia EU-kompatibilis régiókra (nem statisztikai)
való átszervezésekor vegyék figyelembe a gazdasági, földrajzi,
etnikai és más elveket, Adának, Zentának és Magyarkanizsának az
észak-bánáti körzethez való csatolásáról, a községi
bíróságok visszaállításáról Adán, Csókán, Magyarkanizsán,
Óbecsén, Temerinben, Topolyán és Zentán, a kollektív bűnösség
elvének törléséről a 2011. október 6-án elfogadott
vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényből, a
pártoktól, valamint a Magyar Nemzeti Tanácstól való független
és tárgyilagos tájékoztatás biztosításáról, stb.
A két dokumentum egyetlen közös
követelése, hogy egy új hivatalos nyelv- és íráshasználati
használati törvény váltsa fel az 1991. óta hatályos
jogszabályt. A kérdés itt csupán az, hogy a hatalomban hosszú
évek óta részes VMSZ miért nem követelte már eddigi is a
törvény lecserélését.
Mindettől függetlenül, Pásztor és
Pál kijelentését, hogy a Felhívásban foglaltakat „fel lehet
vállalni” és „megpróbálnak ennek érdekében valamit tenni”,
csakis a dokumentum elfogadásaként lehet értelmezni. Ennek alapján
elmondhatjuk, hogy a vajdasági magyarságnak most már van egy olyan
(öt párti) – ha nem is minden tekintetben tökéletes –
alapdokumentuma, amely tartalmazza közösségünk azonossága
megőrzésének is fejlődésének alapkövetelményeit – amely
„kiutat jelenthet a kilátástalanságból”.
A 2012. május 6-i választásokon
megválasztott magyar képviselők kötelessége –
párthovatartozástól függetlenül –, hogy ezeket a követeléseket
minden szinten képviseljék. Megvalósításuk figyelemmel kísérése
és a számonkérés pedig nem maradhat el!
Bozóki Antal
Újvidék, 2012. október 14.
Megjegyzés:
A VMSZ választási programja
megtalálható a párt honlapján
(http://www.vmsz.org.rs/hu/valasztasi-program/vajdasagert--egy-normalis-szerbiaban),
de nyomatásban is megjelent a pártnak a Vajdaságért – egy
normális Szerbiában c. választási kiadványában, Kisebbségi
jogérvényesítés (9-es számú) alcímmel. A szeptember 27-i
dokumentum a
http://bozokiantal.blogspot.com/search?updated-max=2012-10-02T18:33:00%2B02:00&max-results=7honlapon
és (átmesélve) a Magyar Szó idézett írásában található.
A felhívást a magánszemélyeken és
a civil szervezeteken kívül a vajdasági magyar pártok
képviseletében aláírta Ágoston András, a Vajdasági Magyar
Demokrata Párt elnöke, Csonka Áron, a VMDK elnöke, László
Bálint, a Magyar Remény Mozgalom elnöke és Rácz Szabó László,
a Magyar Polgári Szövetség elnöke is. Aláírása továbbra is
nyílt, az interneten lehet hozzá csatlakozni, jelen pillanatig 218
személy írta alá a dokumentumot: