A délvidéki különc...Markulik Budapesten!

„Az igazi művészet nem részrehajló. 
 Olyan igazságos, mint a halál.”

(Markulik József)

Markulik Józsefről emlékeztek meg tisztelői kedden este a budapesti Nádor Galériában: a képzőművész alkotásaiból rendezett kiállítással és a hátrahagyott kézirataiból készült könyv bemutatójával.  A rendkívül sokoldalú délvidéki alkotóról – aki egyszerre volt teoretikus/gondolkodó és kézműves, híve a hagyományos festészetnek és elkötelezett támogatója a konceptualizmusnak, meg szobrász és fotográfus is egyben – az ugyancsak vajdasági Szombathy Bálint képzőművész, művészeti író beszélt.

Az életének 59. évében eltávozott Mester minden bizonnyal a függetlenség szimbólumaként marad meg azok emlékében, akik őt közelebbről is ismerhették. A csendes, falusi (csantavéri) elszigeteltség(é)ben alkotó képzőművész önként vállalta a „világtól való elvonulást”, a szándékos remeteséget, nyilvánvalóan azért, mert ez a fajta elkülönülési vágy, ez a fajta enyhe szegregációs hajlam késztette az egyre intenzívebb és egyre tudatosabb befelé fordulásra. Különcsége, egyedisége leginkább abban nyilvánult meg – emiatt is érte a legtöbb (rendszerint csak a háta mögött megfogalmazott kritika a pályatársak részéről) --, hogy szándékosan, már-már tüntető jelleggel igyekezett távol tartani magát a szakmától, a kortárs képzőművészeti alkotóktól, az úgynevezett vajdasági magyar „művészvilág” hamisédes képmutatásától. Meg is fogalmazta olykor, hogy bizonyára őbenne lehet a hiba, mert igencsak rosszul tűri az álszenteket és nehezen viseli el a hazugságot. (Nem akart, ahogyan írja egy helyütt a könyvében, szép művészet hazudni, és főleg nem pénzért…)

Markulik nyílegyenes jellem volt, olyan ember, aki gyűlölte nem csupán a szándékos mellébeszélést, hanem még a semmitmondó udvariaskodásnak titulált felszínes társalgást, fecsegést is. Fölösleges hiábavalóságnak és teljességgel értelmetlennek tartotta a négyzetcentiméternyi szakmai előrejutás érdekében tett hagyományos, kötelező tiszteletköröket és gyarló erőfeszítéseket. Neki nem volt szüksége semmiféle behódolásra, anélkül is tudta, hogy amit képvisel, és amit csinál: az jó.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy egyfajta nagyon is résen levő és szakmailag jó alaposan megpatkolt outsiderként követte, folyamatosan figyelemmel kísérte a „pályán” zajló játékot, általában ismerte is egy-egy fontosabb játszma végeredményét, ő maga azonban sohasem kívánt a tagjává válni egyetlen csapatnak sem. Nem vett részt közös tárlatokon, nem járt el alkotótáborokba, művésztelepekre. Sem szakmai poénszerzésért, sem pedig hálából nem vállalt kiállítás-megnyitót, mint ahogyan saját képet, szobrot sem ajándékozott olyan céllal, hogy azért majd valamiféle „ellenszolgáltatást” kapjon.  Mindvégig megmaradt magányos alkotónak.

Szinte hihetetlen, de elvonultságában is számon tartotta a kollégáit, ismerte művészi pályájukat, tudta, melyikük mennyit nyom a latban, s ezt alkalmanként – elég nyersen, kíméletlenül – el is mondta. Vagy megírta. Merthogy tollforgatónak sem volt utolsó (ezt már anno Ács József, az első jugoszláviai/zentai művésztelep megálmodója is elismerte), erről árulkodik a szokatlan hangvételű könyve is.

Markulik József megjelent olykor egy-egy tárlatmegnyitón, vagy írt olyan kiállításokról, munkákról, amelyeket ő maga arra érdemesnek tartott. (Szajkó és Penovác például azon kevesek közé tartozott, akiket elismert és kedvelt.) Persze csak ritkán tűnt fel a tömegben. S amikor felbukkant, akkor is általában kirítt a tömegből. Másmilyen volt. Más, mint a többi. A versenyfutásban (minthogy sohasem állt rajthoz), a könyöklésben, a babérszerzésben nem piszkolódott el. Tiszta maradt. És éppen emiatt szerettük.

A szegedi, a szolnoki és a budapesti tárlata és könyvbemutatója után sem fog a neve feledésbe merülni. Most éppen egy portréfilm készül a Mesterről, amelyben pályatársai, tanárkollégái és a barátai vallanak róla. Bemutatójára majd január folyamán, halálának 20. évfordulója kapcsán kerül sor.

Jelenlegi tárlata szeptember 8-áig még megtekinthető a budapesti Nádor Galériában (József nádor tér 8-9.)

Szabó Angéla  

A kötelezettségek számonkérése...

NYELVI JOGOK ÉS GYAKORLAT

Elkezdődött a foglalkoztatottak nemzeti hovatartozásával és a nemzeti kisebbségi nyelveknek a helyi önkormányzati szervekben való használatával kapcsolatos adatok feldolgozása– közli a szerbiai Emberi Jogi- és Nemzeti Kisebbségi Hivatal a honlapján.1

A Hivatal nyolc, az alapvető emberi jogokról szóló Szerbia által is ratifikált
nemzetközi szerződés alkalmazásáról szóló állami jelentés előkészítését koordinálja. Úgyszintén jelentést készít a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája2 és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény3 alkalmazásáról.4

Nemzetközi kötelezettségek

A köztársasági hivatal – az illetékességével összhangban – megkezdte a községi és városi közigazgatásban dolgozók nemzeti hovatartozásával és anyanyelvével, valamint ezekben a hivatalokban hivatalos használatban lévő nemzeti kisebbségi nyelvekkel és írásmódokkal kapcsolatos, továbbá az ügyfelek anyanyelvű beadványaira vonatkozó adatok begyűjtését, olyan esetekre vonatkozóan is, amikor az nincsen hivatalos használatban a helyi önkormányzati egységben.

A Szerb Köztársaság a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény aláírója, amely a 10. szakasz 2. bekezdésében kimondja: „A nemzeti kisebbséghez tartozó személyek által hagyományosan, vagy jelentős számban lakott területeken, amennyiben azok a személyek úgy kívánják, vagy az ilyen kívánság megfelel a valóságos szükségnek, a Felek erőfeszítéseket tesznek arra, hogy biztosítsák – lehetőség szerint – e személyek és a közigazgatási hatóságok közötti kisebbségi nyelv használatát elősegítő feltételeket.”

A keretegyezmény 15. szakaszában „a Felek kötelezettséget vállaltak arra, hogy megteremtik a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára azokat a feltételeket, amelyek a kulturális, a társadalmi és a gazdasági életben, valamint a közügyekben – különösképpen az őket érintőkben – való részvételhez szükségesek.”

            A szerb alkotmány 77. szakaszának 2. bekezdése előírja, hogy ­„az állami szervekben, közszolgálatokban, az autonóm tartomány és a helyi önkormányzatok szerveiben történő foglalkoztatás alkalmával szem előtt kell tartani a lakosság nemzeti összetételét és a nemzeti kisebbségek tagjainak megfelelő képviseletét.”

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságnak (ETMB) tanácsadó testülete, a Keretegyezmény alkalmazásának felügyeletével kapcsolatos második, 2009. évi véleményében Szerbia hatalmi szerveinek javasolta, átfogó információkat gyűjtsenek a nemzeti kisebbségek részvételéről a közigazgatás minden szintjén, teljes egészében tiszteletben tartva a személyi adatok védelmére vonatkozó nemzetközi mércéket.

Az ETMB a 2001. évi határozatban felszólította a szerbiai hatóságokat, tegyenek erőfeszítéseket a nemzeti kisebbségek részvételének növelésére az igazságügyi- és közrendi szervekben, valamint lépéseket, hogy világos kép alakuljon ki a nemzeti kisebbségeknek az államigazgatási szervekben való részvételéről, a keretegyezmény alkalmazásának elősegítése érdekében.

Nincs betekintés?

A nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó nemzetközi szerződések alkalmazásában illetékes szervek kötelező érvényű ajánlásaira, valamint arra való tekintettel, hogy Szerbiában nem létezik egységes nyilvántartás a hatalom egyik szintjén sem a foglalkoztatottak nemzeti hovatartozásáról és a nemzeti kisebbségi nyelvek alkalmazásáról, az Emberi Jogi- és Nemzeti Kisebbségi Hivatal megfogalmazta a körkérdés és a kérdőív űrlapját, amelyeket megküldött az önkormányzati egységének. A meghallgatásban való részvétel – Szerbia alkotmányával összhangban – önkéntes és névtelen volt.

Az akció befejezése után a Hivatal felkérte a helyi önkormányzati szerveket, hogy adják meg a foglalkoztatottak nemzeti összetételére és a munkájukban használatos nemzeti kisebbségi nyelvek használatára vonatkozó adatokat. Vajdaság területén a helyi önkormányzati adatokat a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság gyűjtötte össze.

Az Emberi Jogi- és Nemzeti Kisebbségi Hivatalban megkezdődött a begyűjtött adatok feldolgozása, „amelyek alapján betekintést lehetne szerezni a nemzeti kisebbségek részvételéről a helyi önkormányzati szervekben és a nemzeti kisebbségek nyelveinek használatáról a munkájukban. Ez nagy fontosságú lesz a megfigyelő testületek ajánlásainak teljesítése szempontjából a nemzetközi kisebbségjogi egyezmények alkalmazása területén” – olvasható a Hivatal honlapján.

Mit lehet ebből az idézetből megállapítani? Elsősorban azt, hogy a Hivatalnak halvány sejtése se nincsen, milyen a közigazgatásban foglalkoztatottak nemzeti összetétele, mely nemzeti kisebbségi nyelvek és melyik önkormányzati egységekben vannak használatban. Egyáltalán hogyan valósulnak meg az említett két nemzetközi egyezményben Szerbia által vállalt nemzeti kisebbségi jogok?

És a magyarok?

A nyilvánosságra hozott adatok szerint, a tartományi szervekben, szervezetekben, szolgálatokban, igazgatóságokban és alapokban (vagyis a tartományi közigazgatásban) foglalkoztatottak száma az utóbbi négy évben a legkevesebb 1187 (2012) és a legtöbb 1328 (2011) között mozgott. 

A legnagyobb számú magyar nemzetiségű foglalkoztatott a vajdasági közigazgatásban 2011-ben volt (87, illetve 6,55%), a legkevesebb pedig 2012-ben (77, vagyis 6,48%)., miközben a magyarok száma a tartományban 13% – a 2011-es népszámlálás szerint. Ez az arány a többi nemzeti kisebbség esetében is kedvezőtlen. Mindez arra utal, hogy a tartomány még a saját szerveiben sem képes, vagy nem hajlandó biztosítani az arányos foglalkoztatás elvét.

A tartományi közigazgatás és a magyarok6

	2009	%	2010	%	2011	%	2012	%
A tartományi közigazgatásban dolgozók száma	1232	100	1291	100	1328	100	1187	100
A magyarok száma	81	6,57%	83	6,43	87	6,55%	77	6,48%

Ez azt is jelenti: nem hogy nem javult a tartományi közigazgatásban dolgozó magyarok részaránya – a 2004. évhez viszonyítva, amikor ezekben a szervekben foglalkoztatottak 6,73%-a magyar nemzetiségű volt7 –, hanem még romlott is. Ezek az adatok jól illusztrálják azt is, miként viszonyul a vajdasági hatalom a nemzeti kisebbségek részarányos foglalkoztatásának biztosításhoz a közigazgatásban.8

A Ombudsman 2010. évi jelentése szerint9 a tartományi közigazgatásban 26-nak van/volt oklevele, illetve bizonylata a nemzeti kisebbségi nyelvek ismeretéről, ami a teljes létszám mindössze 3,2%-a, miközben a nemzeti kisebbségek a tartomány lakosságának 34,95%-át képezik. A munkahelyek közül pedig csak 41 (5,1%) van/volt megjelölve, amelyekhez szükséges a hivatalos használatban lévő nemzet kisebbségi nyelvek használata. (Miközben a tartomány lakosságának 22%-a beszéli ezeket a nyelveket.)

Habár ezek az adatok ismertek a Szerb Köztársaság és VAT hatóságai előtt, a magyarok részvételének javításán ezekben a szervekben az utóbbi hat évben – az üres politikai ígéreteken kívül – nem történt úgyszólván semmilyen előrehaladás.

A magyarok nem csupán az állami szervekben és az állami alapítású közvállalatokban alulreprezentáltak, de ez így van a községi önkormányzatok által létrehozott közvállalatokban is – kivéve egy-két magyar többségű községet.

A kisebbségügyi ombudsman-helyettes a 2010. évi jelentésben elismeri, hogy a helyi önkormányzatokban foglalkoztatottak nemzeti összetételére vonatkozó adatokkal nem rendelkezik, mert azok „elutasították a kért adatok megküldését, a közérdekű információk biztosára és a személyi adatok védelmére hivatkozva”.10 A biztos ugyanis arra hivatkozott, hogy  „nincsen jogi alapja az ilyen adatok begyűjtésének, mivel a szerb kormány nem hozta meg a különösen érzékeny személyi adatok védelmére vonatkozó rendeletet”.11 A jelentés megelégedett ezzel a megállapítással és nem indítványozott semmilyen intézkedést az előállt helyzet feloldására.

***

                Érdeklődéssel várjuk a készülő beszámolókat. Ezeknek választ kellene adni arra, hogyan viszonyul Szerbia a nemzetközi egyezményekben biztosított nemzeti kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazásához.

            Fontos lenne most odafigyelni, hogy a jelentéseket ne suba alatt és a nemzeti kisebbségi testületeket, valamint a civil szervezeteket megkerülve küldjék meg az Európa Tanács illetékes testületeinek – mint ahogy ez addig általában történt – hanem hozzák ezeket nyilvánosságra és tegyék lehetővé a véleményezésüket. Oda kellene hatni, hogy valós adatok és helyzetkép kerüljön az ET elé, mert csak ez teszi lehetővé Szerbia nemzetközi kötelezettségei teljesítésének követelését. 

Ez elsősorban a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) Várady-féle nyelvhasználati bizottságnak és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti képviselőinek lenne a feladata. Az ilyen ellenőrzés eddig szinte rendre elmaradt, ami miatt ezen a téren sem történt előrelépés Szerbiában. Az ET reagálása is elmaradt, mivel a nemzeti kisebbségek részéről észrevételek nem voltak.

            Alkalom van most a nemzeti kisebbségi nyelv- és íráshasználati jogok gyakorlati alkalmazásának számonkérésére.

Újvidék, 2013. augusztus 26.

Bozóki Antal

__________
1 Počela obrada podataka o nacionalnoj pripadnosti zaposlenih i korišćenju manjinskih jezika u radu uprava jedinica lokalne samouprave [Elkezdődött a foglalkoztatottak nemzeti hovatartozásával és a nemzeti kisebbségi nyelveknek a helyi önkormányzati szervekben való használatával kapcsolatos adatok feldolgozása]. http://www.ljudskaprava.gov.rs/index.php/vesti/253-pocela-obrada-podataka-o-nacionalnoj-pripadnosti-zaposlenih-i-koriscenju-manjinskih-jezika-u-radu-uprava-jedinica-lokalnih-samouprava, 04 јул 2013. július 4. [13:40]
3 European Treaty Series, No. 148.
4 European Treaty Series, No. 157.
5 Izveštaj o radu Kancelarije. [Jelentés a Hivatal munkájáról] http://www.ljudskaprava.gov.rs/index.php/yu/vesti-l
6 A táblázat a Tartományi Ombudsman éves jelentései [Godišnji izveštaj o radu Pokrajinskog ombudsmana za … godinu] alapján készült, amelyek megtalálhatók az intézmény honlapján: http://www.ombudsmanapv.org/ombjo/index.php/dokumenti/38-godinji-izvetaji5
7 Godišnji izveštaj Pokrajinskog ombudsmana za 2004. godinu. Novi Sad, decembar 2005. [A Tartományi Ombudsman 2004. évi jelentése. Újvidék, 2005] (ahttp://www.ombudsmanapv.org/dokumenti.html#2007ser honlapon).
8 Az ifj. Korhecz Tamás vezette Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárságnak nem volt betekintése a közigazgatási foglalkoztatottak nemzetiségi összetételébe. Erre a 2010. május 31-én lemondott Korhecz helyébe (2010. június 17-én) megválasztott Deli Andor nyilatkozatából lehet következtetni: „Most éppen folyamatban van egy részletes kérdőív összeállítása, amit a tartomány területén működő összes közigazgatási szervnek eljuttatunk. Ezzel a káderállományt szeretnénk feltérképezni és áttekintetni, többek között a nemzeti hovatartozást illetően is.” Varjú Márta: A kontinuitás fenntartása mindenekelőtt. Magyar Szó, 2010. június 18., 1.
9 Izveštaj Pokrajinskog ombudsmana za 2010. godinu [A Tartományi Ombudsman 2010. évi jelentése. Újvidék, 2010]  24. Az Ombudsman későbbi jelentéseiben erre vonatkozó adatok már nem szerepelnek.
10 … jer su lokalne samouprave odbijale da dostave tražene podatke, pozivajući se na stav Poverenika za informacije od javnog značaja za zaštitu podataka o ličnosti. Uo., 25.
11 Poverenik se poziva na to da ne postoji pravni osnov za prikupljanje ovakvih vrsta podataka, pošto Vlada nije donela Uredbu o merama zaštite naročito osetljivih podataka o ličnosti. Uo.

(EL)FOGYUNK

Kisebbségjogi jegyzet

            November 29-én nyilvánosságra hozták a több mint egy évvel a – 2011. október 1-je 15-e között – tartott szerbiai népszámlás adatai. 

Vajdaság 1 931 809 lakosa közül 251 136 vallotta magát magyarnak a tavalyi népszámláláskor. Ez azt jelenti, hogy nemzettársaink Szerbia összlakosságának (Koszovó nélkül, Bujanovac, Preševo és Medveđa község pedig bojkottálta a népszámlálást), 7 186 862, illetve 3,53%-át, a tartomány lakosságának pedig 13,%-át képezik.

Léphaft Pál karikatúrája, Magyar Szó, 2011. december 1., 1. p.

A magyar nemzetségűek száma és aránya a Vajdaságban (1941–1991)[1]

1941     473 241             28,5%

1948     428 932             25,8%

1961     442 561             23,9%

1971     423 866             21,7%

1981     385 356             18,9%

1991     339 491             16,9%

2002     290 207             14,28%  (Szerbiában + 3092 = 293 299 = 3,91%)[2]

2011      251 136             13,00%  (Szerbiában + 2763= 253 899  = 3,53%)[3]

Ezek az adatok azt jelentik, hogy tíz év alatt a Szerbiában élő magyarok száma 39 400-al, ebből tartományban élő magyarok száma 39 071-el lett kevesebb. Mivel Vajdaság lakosainak száma 100 189-el csökkent 2002-hez képest, ebben a csökkenésben a magyarok 39%-al vesznek részt. Ez kétszer meghaladja a lakosságban való részvételi arányunkat (13%). 

 A demográfiai mutatókat súlyosbítja a tény, hogy a magyarok az egyik legelöregedettebb nemzeti közösség Szerbiában. A magyarok átlagéletkora 44,9 év, míg a romáké 28,3 év, a bosnyákoké 33,5 év, a szerbeké 42,5 év. Tehát a négy legjelentősebb nemzeti közösség közül a magyarok átlagéletkora a legnagyobb, ebből következik logikusan, de nem törvényszerűen, hogy az elhalálozási arány is itt a legnagyobb, illetve, hogy a születési index pedig sajnos a legkisebb.[4]

A magyarok számának csökkenését a fent említett két fő ok mellett, ami a természetes népességfogyás és az elvándorlás, még feltehetően nagymértékben befolyásolja az asszimiláció is, viszont ez az a tényező melyet a legnehezebb mérni a különböző eddig ismert módszerekkel.[5]

Már az a tény, hogy a magyarok aránya a tartomány összlakosságában 1948 óta (25,8%) csaknem megfeleződött (13,00%-ra zsugorodott) és továbbra is folyamatosan (és nagymértékben) csökken, önmagáért beszél. Jelzésértékű a vajdasági magyarok helyzetéről és a szerb állam magyarságpolitikájáról. 

A vajdasági magyar közösség lélekszámának csökkenése egyúttal a vajdasági magyar politikusok, elsősorban a – „konstruktív ellenzéki pozícióban” lévő – Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és Magyar Nemzeti Tanács (MNT) vezető politikusai teljesítményének, politikájuk sikertelenségének a mutatója is.

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. december 1.

[1]Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Szerkesztette: Bárdi Nándor – Fedinec Csilla – Szarka László, Gondolat Kiadó – MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008, 312. p.

[2]  Matuska Márton: Öregszünk és fogyunk. Magyar Szó, 2003. január 10., 8–9. p. és dr. Gábrity Molnár Irén: Népességmozgás – térségünk jövőképe  Aracs, 2008. október 23., 9. p.

[3] Republički zavod za statistiku, http://media.popis2011.stat.rs/2012/Prezentacija_Knjiga1.pdf

[4] Kiss Igor: A 2011. évi népszámlálás nemzetiségi adatai, Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 254. szám, 2012. november 30.

[5] Uo.

Én, a délvidéki vadászgörény

Sokáig, nagyon sokáig halogattam ezt az írást. Vártam a kezdeti dühöm csillapodását, de ahogy múltak a napok, bonyolódott a helyzet is, kiváltképpen a lelkiállapotom, és ezzel jónéhányan így vagyunk most itt, a déli végeken.

Magyarkanizsai vagyok, ebben a tiszamenti kisvárosban élek, beékelődve a Járásnak nevezett napszítta puszta és a folyó közé. Tiszta időben, amikor a hajnali pára már fölszívódott, a magasabb fák ágairól látni lehet a szegedi szalámigyár hóka tornyát. A környező települések lakossága jóformán színmagyar, nyakas kun származékok, akiknek életük a munka és a föld szeretete. A múlt században legendák keringtek a kanizsai kubikosokról, szívósságukat messzi földön is elismerték és méltatták, mert ezek az emberek a családjuk iránt érzett ősi felelősségtől hajtva a legnehezebb munkákat is zokszó nélkül becsülettel elvégezték. Néha csak dacból vagy virtusból, ám a legtöbbször – bizony ínségből. Mélyen vallásos, bigott katolikus népség a miénk, ahol a megszegendő kenyérre még körösztöt rajzol a fanyelű nagykés.

Anyai nagyapám sintér volt - Isten nyugosztalja! - jó, ha a nevét le tudta írni. Ám a legpallérozottabb tudós elmék okoskodásánál is többet ért egy rövid, csendes megjegyzése, amit a hitlerbajsza alatt nagy ritkán kimondott. Volt miből merítenie, rendesen megtiporta az élet. Nincstelenként nősült, szolgálta a hazát honvédként, futott ’44 őszén, hogy a partizánok elől az életét mentse, és megkönnyebbült, amikor ugyanezek a partizánok több ezer délvidéki magyarral együtt „csak” azért hajtották el, hogy a frontvonalon munkaszolgálatosként robotoljanak egy újsütetű haza érdekében. Bár három és fél évig odavolt, mégis jól járt, jobban, mint azok, akik most a Szigetben vadliliomok alatt jelöletlen tömegsírban pihennek. De ez egy másik történet.

A nagyszülői ház udvarán láttam először görényt, persze döglöttet. Öregapám „girindeknek” hívta a tyúkólak rettegett pétergáborát és nem volt hízelgő véleménnyel az említett potentátról, ahogy a görényeket se szerette. Elűzte őket, ha tudta, ha nem – elpusztította. És a hisztérikus állatvédőket megnyugtatandó: szerette és becsülte a jószágokat; igaz a házőrzői nem kaptak műgumi-csontot a névnapjukra, de a nyakörvet sem ismerték és a hízóra fogott ártánynak nem kellett színes játéklabda a depresszióját kezelendő, mert nem kalitkában, hanem tágas és alommal hintett ólban nőtt fel.
Írom mindezt azért, mert hónapokkal ezelőtt kurta közleményből értesülhetettünk a jó hírről: Az EU lassan őrlő aktamalmai által kibocsátott útlevelet kaphat az a házi kedvenc is, aki együtt utazik, nyaral-telel gazdájával. Kutyák, macskák és a szép új idők hobbiállatai a vadászgörények is szorongás nélkül átléphetik az úniós határokat.

Előttem a babával, hintalóval játszadozó sarjaim (Háromat ellett a szukám; hogy a szabadelvű szociológusok is megértsék....), közben megy a tévé, éppen a nagyon fontos Feri beszél rólam, meg a lányaim jövőjéről, azaz csak beszélne, de már régen kiiktattam a hangot, és csak a gesztusaira figyelek. Vizslatom a tekintetét, ahogy szaporán pislog, lapos kézmozdulataival ügyesen kíséri mondandóját. Jól felépítették, kicsinosították, mint a panoptikumi viaszbaba-hírességeket és tényleg nagyon életszagúra sikeredett. Olyan alulról jövő keménypápaisra. Alapos a píár-gárda munkája, na. Egy dolgot azonban kihagytak. Hiteltelen, ugyanis nincsen szíve. Hazudik szegény. Muszáj nekije, mert ha kiderül, hogy az egész lénye csak egy művileg létrehozott reklámfigura valóságtartalmával bír – elveszíti rajongóit. Hasonlíthatna a mesebeli Bádogemberre is, ám azt – mint tudjuk – módfelett bántotta szívtelensége, viszont a Ferit ez egyáltalán nem aggasztja. És az Istenadta nép elhiszi ezt a viaszfigura -szemfényvesztést, mint ahogy elhitték ama másik, vörös téri viaszbabának a hazugságait is. Pedig lehetne emberibb is ez a Feri.

Sok a közös vonás kettőnkben.

Bár egy évtizeddel idősebb tőlem, mindketten szemüvegesek vagyunk. Az övé márkásabb lehet ugyan, de lila zakóm nekem is volt a kilencvenes évek elején, igaz nemigen használhattam, mert akkortájt éppen a horvátországi frontszolgálat elől bujkáltam és egy fél telet húztam ki a Margit-sziget cserjésében, meg a széna-téri padokon. Külföldiként nem mehettem hajléktalanszállóra, maradt a hálózsákos megoldás, így legalább a Feri mellett én is hangsúlyozhatom, hogy szociálisan érzékeny vagyok, különös tekintettel a csövesek valós problémáira. Feri keményen dolgozott, miként én is a félbehagyott egyetemi flepnimmel, mint raktárkezelő segédmunkás. Olcsó kannásbortól és Kőbányaitól vidám melósok fogadtak maguk közé, akiktől rossz szót soha nem kaptam, az Úr áldja meg őket jóságukért!

Aztán, egy évre rá, amikor már azt hittük, hogy elült a vész, hazajöttem. Huszonévesen számoltam a dinárokon szaporodó nullákat, és fiatal pályakezdőként azon töprengtem, hogy a mai pénzben számolt kb. ezer forint értékű havi fizetésből hány évszázad múlva tudok egzisztenciát teremteni? Ekkor lettem milliárdos, ahogy a Feri is... Engem az infláció tett azzá, őt egynéhány ügyes tranzakciója. Nősültem én is, igaz csak egyszer, de a feleségeink pedagógusok, persze az enyémnek nem számított a színkitűnő pesti diplomája, azt további tíz vizsga árán ismerték el. Belgrádban, szerbül, mert a kölcsönös diplomahonosítás lehetősége egy évtizednyi szomszédolás árán sem jöhetett össze. Aki egykoron heti két órával tanulta az oroszt, annak van némi fogalma arról, mit jelenthet idegen nyelven szakvizsgázgatni. Amikorra a Ferit nagy nemzetközi cégek ajánlatai bombázták, addigra minket is egy NATO nevű nyugati konzorcium szórt hónapokig kazettás-, urán- meg grafitbombákkal. A feleségem félidős állapotos volt, elsőszülöttünk ilyetén igazi háborús baba, szeptember 11-én látta meg a napvilágot, ám esküszöm, nem tudtuk mi készül a második szülinapjára.

Az ezredfordulót is a Ferihez hasonlóan ünnepeltem, az ő perspektívái a csillagos égig mutattak, ahogyan mi is a fényes csillagokat bámultuk esténként, lévén, hogy éppen áramkorlátozásos időszak köszöntött reánk.

Manapság is hasonlóképpen cselekszünk. Mindketten merünk azok lenni, amik vagyunk. Feri hazudozó baloldali, én meg délvidéki magyar vagyok. Nem mellékes körülmény viszont, hogy a Feri mostanában rólam hazudozott, velem meg a családommal riogatta az anyaországi honfitársait. Meg is lett az eredménye. Csak annak örülök, hogy a lányok még olyan kicsik, hogy nem értik és nem érzik azt a fájdalmat, amit a Ferihez hasonszőrűek okoztak nekünk. Miután heteken keresztül porig alázták, és vérig sértegették a héthatár magyarjait, álságos orcával döfték vékonyunkba a népszavazás pengehideg végeredményét. 

Ha valaki netán sajnálni szeretne, kérem, ne tegye. Van nekünk is hazánk, hiszen már két helyről is kiutáltak bennünket. Rejtő megírta volt a megoldást: miképpen Senki Alfonzot, úgy talán a vajdasági magyarságot is közigazgatásilag a Holdra kéne távolítani. Mert valljuk meg (bátran!), macerás dolog ezt a háromszázezres, egyre fogyatkozó szegény déli rokonságot megérteni, pláne úgy, hogy anyagiakat nem, csak jelképes gesztusokat várnának el tőlünk. Maradjanak ott ahol vannak, majd vetünk nekik egy-két millát, jól összeugrasztjuk a helyi korrupt vezetőket a koncon és kipipálhatjuk a délvidéki „problémát”.

Megható volt, ahogy a minap echte szerb ismerősöm az együttérzéséről biztosított.
Néma kézfogásában meg a tekintetében több jóságot véltem fölfedezni, mint a szemforgató magyar kormánypárti politikumban.

Egyet ígérhetek. Neveltetésemből kifolyólag ezután sem fogom utálni az ellenünk fordulókat. Majd sajnálom őket, a kiüresedett szívüket, és majd szánni fogom elszegényedett NEMes lelküket.
Arról pediglen tovább álmodozok, hogy egyszer talán engem is állatszámba vesznek, hogy a veszélyeztetett fajok listájára mi is fölkerülünk, hogy lesz egy csendes rezervátumunk, ahogy a kihalófélben lévő állatoknak dukál. Jelenleg passzus nélküli vadászgörényhez hasonlítok, mert a Feri érveléséből adódóan csak zsákmányszerzés céljából mennék Magyarországra. Meghagyom őt ebbéli hitében. 

Mondtam már, sok a közös bennünk.

De ha én vadász vagyok, ő milyen görény lehet?!

Pósa Károly

A délvidéki magyar szolidaritás napját tartják vasárnap Nagyváradon

A délvidéki magyar szolidaritás napját tartja vasárnap a nagyvárad-újvárosi református templomban az Emberi Méltóság Tanácsa.

Az MTI-hez eljuttatott, Tőkés László és Lomnici Zoltán által aláírt közlemény szerint a nagyváradi akcióval a Szerbiában élő magyarság jogainak a védelmében, azok kivívása érdekében kíván fellépni az erdélyi magyarok európai parlamenti képviselete és az Emberi Méltóság Tanácsa.

Az eseményre Nagyváradra várják a délvidéki magyar közösség vezető politikai képviselőit. A rendezvény célja a délvidéki magyarság emberi és kisebbségi, anyanyelvi és oktatási jogai mellett való kiállás, a méltánytalanul súlyos börtönbüntetésre ítélt „temerini fiúk” ügyének felkarolása.

„Bízunk abban, hogy Tomislav Nikolic szerb államfő – az Áder János államfővel való legutóbbi megegyezés szellemében – a börtönben sínylődő magyar ifjak kegyelmi kérvényét kedvező módon fogja elbírálni” – áll a közleményben. A nagyváradi rendezvényre meghívták mindazokat, „akik szívükön viselik az emberi és nemzeti méltóság egyetemes ügyét”.

MTI

Kiút a kilátástalanságból

Kisebbségjogi jegyzet

Néhány nap lefogása alatt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) első) Pásztor István és (hivatalosan) második számú (ügyvezető alelnöke) is nyilatkozott a négy vajdasági magyar politikai párt és több civil szervezet szeptember 27-i tanácskozásán megfogalmazott, A vajdasági magyar közösség megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményei című dokumentumról.  

Erre az után került sor, hogy Ternovácz István az Újvidéki Rádió újságírója az október 3-i Hangadó Szerda című műsorban megkérdezte Pásztort, pártja miért maradt távok a tanácskozásról? És, hogy (október 7-én felkerült az internetre a Szégyen című írás (http://margitzoltan.blogspot.com/2012/10/szegyen.html), amely felrója a Magyar Szó napilapnak, hogy az ülésről nem tájékoztatta közösségünket, (addig a napig egy sort sem közölt a felhívásról. 

A lapot, hogy foglalkozzon a témával, legfőképpen talán Pásztor István nyilatkozata bátorította fel, miszerint „úgy tekint a dokumentumra,mint az utolsó választási programunk (mármint a VMSZ programja – B. A. megj. ) átmesélésre”. 

 

Ezek után, a Magyar Szó felkérésére – az október 9-i számban, Kiút a kilátástalanságból címmel – Csonka Áron, a Vajdasági magyarok demokratikus Közösségének elnöke és Matuska Márton, az Újvidéki Diáksegélyező  Egyesület elnöke, akik az aláírók közé tartoznak, valamint Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke fejtette ki véleményét a dokumentumról. 

Csonka és Matuska szerint „elérkezett az idő meghatározni a vajdasági magyarság megmaradásnak feltételeit”, míg Pál Károly „a tettekre fektette a hangsúlyt”. Azzal a megjegyzéssel, hogy az írás szerzője (Diósi Árpád) az utóbbinak nagyobb teret adott a lapban, mind a két másik megszólalónak együttvéve. Találóan értékelte azonban a felhívás jelentőségét.

Pál Károly, a felhívással kapcsolatban megismételte Pásztornak a rádióban elhangzott nyilatkozatát, vagyis, hogy „a szóban forgó dokumentum nem más, mint a VMSZ utolsó választási programjának átmesélése”.

Hogy a VMSZ két vezetőjének ez az állítása mennyire nem igaz, könnyen megállapíthatja, aki összeveti a két dokumentum szövegét:

     A VMSZ választási programja szerint a nemzeti tanácsokról szóló törvényhttp://www.peticiok.com/peticio_a_vajdasagi_magyar_kozosseg_azonossaganak_megrzeseert elfogadása „megteremtette a jogi keretet a nemzeti közösségek kollektív jogainak gyakorlásához”. A Felhívás 2. pontja ezzel szemben követeli a törvény olyan módosítását, „amely szavatolja a nemzeti kisebbségek tényleges politikai önkormányzatát”.

     A VMSZ számára „külön prioritást jelent a felnőttképzés jogi keretének a megteremtése és a külföldön szerzett oklevelek egyszerűsített honosítását lehetővé tevő jogszabály elfogadása”. A Felhívás magyar oktatási rendszer létrehozását követeli, „az óvodától az egyetemig”.

Amíg a VMSZ „kiemelt célkitűzésként tekint a kisebbségi közösségek alulreprezentáltságának csökkentésére az állami szférában”, a Felhívás követeli „a nemzeti kisebbségeknek szavatolt parlamenti helyek beépítését a választási törvénybe, az arányos részvételt a döntéshozatali intézményekben, a közigazgatási és igazságügyi szervekben, a közvállatokban, valamint a belügyi hatóságokban – minden szinten”.

      A VMSZ kisebbségi jogérvényesítés c. programjában szó sem esik arról, hogy Szerbia EU-kompatibilis régiókra (nem statisztikai) való átszervezésekor vegyék figyelembe a gazdasági, földrajzi, etnikai és más elveket, Adának, Zentának és Magyarkanizsának az észak-bánáti körzethez való csatolásáról, a községi bíróságok visszaállításáról Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Temerinben, Topolyán és Zentán, a kollektív bűnösség elvének törléséről a 2011. október 6-án elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényből, a pártoktól, valamint a Magyar Nemzeti Tanácstól való független és tárgyilagos tájékoztatás biztosításáról, stb.

A két dokumentum egyetlen közös követelése, hogy egy új hivatalos nyelv- és íráshasználati használati törvény váltsa fel az 1991. óta hatályos jogszabályt. A kérdés itt csupán az, hogy a hatalomban hosszú évek óta részes VMSZ miért nem követelte már eddigi is a törvény lecserélését.

Mindettől függetlenül, Pásztor és Pál kijelentését, hogy a Felhívásban foglaltakat „fel lehet vállalni” és „megpróbálnak ennek érdekében valamit tenni”, csakis a dokumentum elfogadásaként lehet értelmezni. Ennek alapján elmondhatjuk, hogy a vajdasági magyarságnak most már van egy olyan (öt párti) – ha nem is minden tekintetben tökéletes – alapdokumentuma, amely tartalmazza közösségünk azonossága megőrzésének is fejlődésének alapkövetelményeit – amely „kiutat jelenthet a kilátástalanságból”.

A 2012. május 6-i választásokon megválasztott magyar képviselők kötelessége – párthovatartozástól függetlenül –, hogy ezeket a követeléseket minden szinten képviseljék. Megvalósításuk figyelemmel kísérése és a számonkérés pedig nem maradhat el!

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. október 14.

Megjegyzés: 

A VMSZ választási programja megtalálható a párt honlapján

(http://www.vmsz.org.rs/hu/valasztasi-program/vajdasagert--egy-normalis-szerbiaban), de nyomatásban is megjelent a pártnak a Vajdaságért – egy normális Szerbiában c. választási kiadványában, Kisebbségi jogérvényesítés (9-es számú) alcímmel. A szeptember 27-i dokumentum a http://bozokiantal.blogspot.com/search?updated-max=2012-10-02T18:33:00%2B02:00&max-results=7honlapon és (átmesélve) a Magyar Szó idézett írásában található.

A felhívást a magánszemélyeken és a civil szervezeteken kívül a vajdasági magyar pártok képviseletében aláírta Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Csonka Áron, a VMDK elnöke, László Bálint, a Magyar Remény Mozgalom elnöke és Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke is. Aláírása továbbra is nyílt, az interneten lehet hozzá csatlakozni, jelen pillanatig 218 személy írta alá a dokumentumot:

http://www.peticiok.com/peticio_a_vajdasagi_magyar_kozosseg_azonossaganak_megrzeseert

Délvidéki blues vagy kesergő

A vajdasági magyar politikum mély „kommunista-informbürós” letargiában szenved. Érthetetlen, hogy nem tudnak elrugaszkodni a nulla mezsgyétől. Valójában még ki nem halnak, mint a dinoszauruszok addig így lesz, mert más megoldás nincs. Őket ezzel a választási rendszerrel ki nem lehet billenteni, mert folyamatosan sétálnak balról-jobbra, majd vissza. Addig meg megy a félremagyarázás, mellébeszélés, öntömjénezés, foteltartás, ellenségképre való mutogatás...

Útkereszteződéshez értek, azt mondják! Nos így van! Aki nem tud kolompolni az ne fogjon kolompot kezébe! Egyszerű az „örök - polipatikusokat” már régen meneszteni kellett volna a közélet politikai hadszínteréről. A kommunizmusban is csapnivalóak voltak, ma is azok, de ők lehetnek a megmondók, ehhez nagyon értenek! A nagy semmihez, ahhoz értenek! Ez van ezt kell szeretni sóhajtozás nagyon jól megy nékik! Meg az önsajnáltatós nagy dumálásokhoz, hogy mi mindent megtettünk az ügy érdekében ezek meg bántják az dicső magyart! (e rész csak választási kampányban olvasandó)

Érdekes lett a módszerváltás, amíg az ördög a sorok között búvik meg, addig az elvtársak újfent a templom padsorok között! Kedves főkolompos, vedd kezedbe Szerbia hivatalos lapját az elmúlt húsz évből, látni fogod, hogy ki hol állt, mert benne foglaltatott és billentsd ki őket, ez lesz a megoldás neked, mert ez van írva az útkereszteződésben! Baj van, tudom! Nem marad melletted senki... A megoldás csak ennyi!

A legnagyobb baj, hogy drasztikusan megfogyatkoztunk, tovább nem lehet eljátszani, hogy mindenki pótolható. A másik baj, hogy a kvázi demokráciának nevezett balkáni tákolmányba jól beágyazták magukat a legújabb kori „Mágnás Miskák”. Ők azt tehetnek, amit akarnak a szó szoros értelmében. Én itt egy párt rendszert látok „Mágnás Miskák” által finanszírozva, kétpólusú színjátékkal, úgy választások környékén nagy szónoklatokkal, amelyek elillannak a tettek mezején.

A gyakorlatban, hogyan is működik ez? Nos a példa: Kati néném a számlák fizetésekor ma is „Ti baba! -Te öreganyám!"  lealázó megszólításban részesül! Szólnia sem szabad, ha a „bosztánjából” ellopják a krumplit, paradicsomot, paprikát a füstölőből meg leakasztják kolbászát. Ma már a bácskai nagygazda is így járt, nos útkereszteződés, na ne! Gyávaság az igen! Melléjük állt itt valaki, hogy érdekeiket védje? Egy politikust sem láttam a tettek mezején! Értem az egérlyukba bújtak, mint 2000. október ötödikén!

A mi bárdjaink meg ez idő tájt inkább fene nagy jogainkról dicshimnuszokat regélnek. Volt már úgy a történelemben, hogy a bárdok búcsúztak az árnyékviláguktól, nos azok dicső bárdok voltak, nem pimasz senkiházik.

A vajdasági magyarok évek óta érdekvédelem nélkül tűrik el a megpróbáltatásokat és a megaláztatást. A legnagyobb csapás, hogy pár kegyben részesített magyarunk húzza el a nótánkat és tiszta kézzel sommáz az államalkotó! Banka bátyám is megsimogatta a puli füle tövét amikor az jó beleharapott a fekete kos lábszárába, valahogy így simogatják az ő füle tövüket is némi dénárért néha euróért cserébe, amikor olyan szép rózsásra festik a délvidéki létüket Strasbourgban, Brüsszelben. Hazatérve sommázzák, hogy a békesség kedvéért erről most hallgattunk, meg arról is...

Remélem dereng már, hogy a délvidéki kesergő csak egy pár jól fizetett munkahelyről szól és nem magyar érdekvédelemről. Nem kell keménykedni, ha zseb meg van vastagon tömve! Jó itt és szép itt minden, mint a Kánaánban csak az a fránya válság ne lenne, mert az a felelős mindenért...

Az országgyűlési képviselőinknek kijár a korrupció, mint választási zsákmány, így az édesanyjukat is eladhatják jó pénzért a mentelmi jogra hivatkozva! Meg kell említsem Albániában is felelni kell a korrupciós ügyekért és ez esetben nincs mentelmi jog! A délvidéki magyar csak pajzs egy magát elitnek nevező politikai kft ügyleteihez, ennyi és más semmi !

Egyértelműen ki van ábrándulva a délvidéki magyar és letargiába süllyedt. A politikusaink akik okozták ezt, kereszteződésről beszélnek. Nem kereszteződésről kell beszélni, hanem alagútról, amelyben fény nem dereng és hosszú ideig nem is fog!

Miről kell beszélni?

Érdekvédelemről kell beszélni és ez irányba kell menni és TENNI! Kati néni érdekeiről a tornyosi nagygazda érdekeiről, a csókai Földművesek Egyesületének érdekeiről, amely kettő perben áll a Szerb állam ellenében a Strasbourgi emberjogi bíróság előtt, mint Don Quijote a szélmalmok előtt! (Pert nyert egyesület hiába fordult a magyar tartományi házelnökhöz*, jogainak érvényesítése érdekében még válaszra sem méltatta őket! Miről beszélünk? )

A törvényt egyoldalúan mérik erre felé, gyakorlatban láttuk és tudjuk! Az államalkotó meg egy két jól fizetett munkahely ellenében azt tehet amit akar, mert néki ez dukál!

Uraim elég volt az értelmetlen szócséplésből, régen elkéstetek a tettek mezejéről, mi délvidéki magyarok időközben a perem szélére csúsztunk és innen nem tudunk talpra állni. Tudom ez volt a célotok, de rátok is ez a sors vár!

Mi maradt? A délvidéki blues vagy kesergő, a színes-bőrű rabszolgákat is az tartotta életben Amerigo Vespucci földjén, ez kell bennünket is életben tartania, mert tudjuk a remény vész el utojára!

Elfogyunk, mint a hold csendesen, 

o jeah bolondok hajója! 

Margit Zoltán

"A sikernek ára van, nem titka,
Bohócnak nem jár aranykalitka,
Ne szidd a sznobokat,
Hisz belőlük élsz,
Az írástudóktól meg jobb ha félsz..."  

* Margit Zoltán levele Egeresi Sándornak