A Vajdasági Magyar Demokrata Párt
(VMDP) programpártként már megalakulásakor, 1997 februárjának
végén síkraszállt a Kárpát-medencében élő magyarok
határmódosítás nélküli politikai integrációjáért. E
politikai doktrínája máig két pilléren nyugszik. Az egyik a
kettős állampolgárság. A másik a területi elhatárolódást
nem igénylő, jogszabály-alkotási és végrehajtási
jogosítványokkal felruházott magyar (perszonális) autonómia, s
ami ezzel együtt jár, a számaránynak megfelelő parlamenti
képviselet.
Ha ezt a célkitűzést, s a VMDP
1997-ben elfogadott magyar autonómiamodelljét a ma zajló
politikai folyamatokban kívánjuk tetten érni, az Ahtisaari-terv
jut az eszünkbe.
Tekintettel arra, hogy ez a politikai
és közjogi projektum, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa is
láttamozott elvileg elfogadott alapjává vált a Belgrád-Pristina
megállapodásnak is, most nem lenne más dolgunk, minthogy
félretéve a kusza magyar-magyar állapotokat létrejöjjön egy
Budapest-külhoni magyar megállapodás, amely alapul szolgálhatna
a közös nemzetközi fellépéshez.
Ez történik? Sajnos nem. Miközben a
magyar kormány szabadságharcának legérzékenyebb szakaszába
lépett, a külhoni magyar nemzeti közösségek, belterjes
autonómiaküzdelmeket vívnak. A Vajdaságban, Koszovó okán,
ahhoz a békához hasonlítanak, amely dermedten figyeli a feje
felett lépegető gólya árnyát. Várják, különösen a
Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), mi lesz mindennek a vége?
Megy a nyilatkozatháború, az óhajok és a sóhajok megvitatása.
Aki ma a Vajdaságban (ha lúd, legyen kövér), nem területi
autonómiában utazik, az kimarad a politikai diskurzusból. Pásztor
István VMSZ-elnök hárompilléres autonómiáról beszél,
amelynek megvalósítását – hogy „az érdekek ne sérüljenek”
– eleve jobb időkre ígéri. Az ígéret értékét jól
szemlélteti, hogy a történelmi VMDK-val vitatkozva, a párt
másfél évtizeddel ezelőtt mindössze valamiféle alapelvekhez
jutott el. A modell kidolgozása ma is csak a jövő
zenéje. Egyedül a VMDP hallgat, feltehetően azért, mert csak
neki van hadra fogható autonómiamodellje.
Csakhogy mindez most kevés. Nem a
magyarok magvas ötleteinek köszönhetően, Szerbiában olyan
helyzet alakult ki, amelyben a szerb kormány fél szemmel odafigyel
a helyi kisebbségekre. Arra törekszik, hogy mire a gyakorlatban is
alkalmazásra kerül a Belgrád-Pristina megegyezés, saját nemzeti
érdekeivel összhangban „intézményesen integrálja” az itt
élő kisebbségi közösségeket. Erre elmés megoldást talált.
Az egyik közismerten liberális és a kisebbségi kollektív
jogokat mellőző, nyugati korifeus patronátusa alatt a szerb
kormány szakértői októberre készítik a nemzeti tanácsokról
szóló új törvény tervezetét. Hogy ez milyen lesz? Bizonyára
nem olyan, mint amiben Korhecz Tamás, a VMSZ-es Magyar Nemzeti
Tanács (MNT) elnöke reménykedik. Az MNT alkalmasint a VMSZ
Koszovóval kapcsolatosan meghirdetett szilenciuma miatt hallgat.
Igaz, a dél-szerbiai albánok esete egy külön történet, de ha
ők vállalják a legnagyobb és legbölcsebb magyar pártot, az
MNT-nek – a készülő új nemzeti tanácsokról szóló törvény
ügyében – érdemes lenne velük egyeztetni. Persze érteni kell
az MNT tartózkodó vezetőt is. Ők alapjában véve elégedettek a
jelenlegi helyzettel, csak ne legyen rosszabb. A dél-szerbiai
albánok viszont csakúgy, mint annak idején a VMDP, a nemzeti
tanácsoknak tényleges politikai autonómiát követelnek.
Most ott vagyunk, ahol a part szakad.
A vajdasági magyar pártok többsége a területi autonómiára
vonatkozó átgondolatlan követeléseivel, úgy, hogy a modell
kidolgozását is kívülről várja, saját magát köti béklyóba.
Nagy hiba a vajdasági magyarok és a Koszovó párhuzamából
kiindulni. Nincs nekünk gondunk a szerb „kettős mércével”!
Önmagunkkal van dolgunk. Felelősen el kell döntenünk, tudunk-e
közös konkrét autonómiakövetelést kidolgozni a nemzetközileg
elfogadott, s a régióban már félig-meddig alkalmazásban levő
Ahtisaari-terv alapján, vagy sem? Van-e ehhez észbeli erőnk, s
szándékában áll-e a magyar pártoknak, hogy egységes, modellt
is magában foglaló autonómiaköveteléssel feltegyék a lécet, s
kilépjenek a nemzetközi politikai színtérre? Ezt a haditettet a
történelmi VMDK már egyszer, a 90-es évek legelején megtette.
Miért ne lehetne a szinte elfeledett és magunk által levert
lécet, újra, az új követelményeknek megfelelően feltenni?
Ágoston András
Vajdasági Magyar Demokrata Párt,
HÍRLEVÉL, XI. évf., 112. szám, 2013. május 14.
