Margit Zoltán

2016. március 15., kedd

Köszöntő




Tisztelt Honfitársaim! 

Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket a magyar szabadság születésének napján. 


1848. március 15-e piros betűkkel írta be magát a magyar történelembe. Egy nemzet született újjá ezen a napon, amely ütőképes hadsereg, megfelelő ipari háttér és szövetséges nagyhatalmak nélkül, kívül-belül körülkerítve fogott hozzá, hogy fordítson egyet sorsának kerekéri.

A ‘48-as magyarság határozottan és bátran állt ki a nemzet követelései mellett: császári önkény helyett felelős minisztériumot és törvény előtti egyenlőséget, a pénzügyi függés helyett nemzeti bankot, az elnyomás helyett szabadságot kívánt, Tudta. hogy a szabadság és a függetlenség nem kívülről ránk szabott ruha, hanem belülről épül kifelé, mint almára a héj, csigára a ház, ezért az itt honos gondolatokból és a magyar szabadságvágyból épÍtett országot magának.

Az azóta eltelt 168 év csak elmélyítette bennünk ezt a gondolatot. Törvényeinket, mindennapi életünket ma is ahhoz akarjuk igazítani, amit számunkra jelent a szabadság itt, ebben a Kárpátok által koszorúzott medencében.

Ma is megragadunk minden lehetőséget. hogy elérjük: senki se vitathassa nemzeti szimbólumainkat, senki se kérdőjelezhesse meg alkotmányos jogainkat, senki se vehesse cl tőlünk iskoláinkat, és senki se sorozhassa be és küldhesse idegen háborúba fiainkat.

Úgy akarjuk szolgálni a magyar szabadság és megmaradás ügyét, ahogy a márciusi ifjaktól tanultuk: egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal.


Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!


Budapest. 2016. március 15.

Orbán Viktor

Magyarország Miniszterelnöke




2016. február 28., vasárnap

Egy szombat-esti parázsvita margójára...



Prof. Petr Pit’ha prágai katolikus püspök beszéde 
a Prágai Vár Mindenszentek templomában


Emberek!


E lehető legmagasabb titulussal szólítom meg önöket, mert az ember az Isten képmása, és magasztos jelekkel van felékesítve: ésszel, lelkiismerettel és felelősséggel.

Azért jöttünk itt össze, hogy emlékezzünk a háborúk és a totalitárius rendszerek áldozataira, nyilvánvalóan azokra, amelyek történelmileg a legközelebb állnak hozzánk.

Ünnepségünk címe Mene Tekel (Megmérettetett, könnyűnek találtatott). Ezek a titokzatos szavak Nabukodonozor fia palotájának falán jelentek meg, amikor lakomát rendezett, ahol a Jeruzsálemi templomból ellopott szent edényeket megszentségtelenítette. És ez birodalma bukását jelentette. Mert nem tanult saját apja történetéből.

A katedrális, amelyben most vagyunk, nemzeti történelmünk szimbóluma. Évszázadokon át épült, pontosan meghatározott terv szerint, és megtestesítője lett azoknak az ideáloknak, amelyek apáinkat, nagyapáinkat vezették. Önmagában ez a katedrális nem azonos ezekkel az ideálokkal, azok magasabban vannak, ott, ahova a magasba ívelő tornyok mutatnak. Ebből a magasságból szólt hozzánk az Úr.

Hallottuk a szavait, amelyek érvényesek voltak a fogságban levő zsidók számára éppúgy, mint e katedrális építői számára. Fájdalmasan érvényesek ma is.

Onnan küldte el Fiát, hogy megmutassa nekünk, kik vagyunk. Hogy Emberek vagyunk, csupán emberek, akik a halál felé igyekeznek, de megmutatta azt is, hogy az ember ideálja az, hogy az Isten Képmása, hogy Krisztushoz hasonló lehet. Ez az élet Igazsága, ehhez az ideálhoz közelíteni.

Ma nekem jutott az a feladat, hogy itt beszéljek. Szorongok, mert a Mindentudó előtt beszélek, és tudatában vagyok, hogy nem önök előtt állok, hanem azok előtt, akik ezen ideálokért, az élet Igazságáért képesek voltak földi életüket feláldozni. Önmagunkért megtenni ezt, nem lenne értelme. Az élet másodlagos. Akikre most gondolunk, azok miattunk áldozták fel életüket.

Feladatom, hogy beszéljek, tehát teszem, ami a feladatom. A megemlékezésnél több az, hogy okuljunk. Akikre emlékezünk, azért haltak meg, mert az emberek időben nem tudatosították, hogy veszélyben vannak, bajban vannak.

Okulnunk kell. Mert ismét veszélyben vagyunk, és ismét nem akarjuk ezt tudatosítani.

Azt mondjuk: békében élünk. Közben folyik a harc, támadások, öldöklés. Butaságunkban és büszkeségünkben kioktatjuk az egész világot. Azt mondjuk: „vallási háborúk? Ugyan, középkori értelmetlenség!” Azt várjuk, hogy eldobják az Istenüket. Azért, mert mi ezt megtettük. De ők ezt nem fogják megtenni, mert látják rajtunk, hogy ez hova vezet. Lassan kihalunk.

Azt mondjuk: párbeszédet kell velük folytatnunk. De ők nem fognak bennünket meghallgatni, mert vallásról akarnak beszélni, de nekünk vallásunk nincs. Mert végtelenül liberálisak vagyunk.

Azt mondjuk, hogy tisztelnünk kell egymást. De ők minket nem tisztelhetnek, mert ők képesek a saját igazukért meghalni, de mi csak hátrálunk, és megtámadjuk azt, aki kiáll Krisztus keresztje mellett. Azt mondják nekünk, hogy nem vagyunk toleránsak velük szemben, és igazuk van, mert egymással szemben sem vagyunk toleránsak. És ne hagyjuk magunkat megtéveszteni: politikusainkat végkép nem érdekli az iszlám, őket az olaj és a fegyver eladás érdekli. És mi ezt a politikusainknak nem róhatjuk fel, mert bár rövidlátó butáknak tartjuk őket, de ezt nem vallhatjuk be, mert megválasztottuk őket. Ráadásul, érezzük, hogy ők a legjobbak közülünk, mert szót fogadnak arctalan másoknak, akik valahonnan a háttérből utasítgatnak. Sejtjük, hogy valahonnan, ahol fiktív pénzekkel rulettet játszanak, ám ezek a pénzek mögött valahol szükségszerűen mégis csak a mi munkánk, esetleg életeink állnak.

Békét szeretnénk Ukrajnában, de mi magunk hagytuk, hogy fenyegetettségben legyenek, sőt igyekszünk haszonélvezők lenni, mert nem ismerjük be, hogy itt nem az ukránokról, sem az oroszokról van szó, hanem ismét pénzről van szó, és a bankokról, amelyek meginogtak, mint a hullámzó tengeren a hajók.

Azt mondjuk, erőseknek kell lennünk, hogy megvédjük magunkat. De mit kezdünk a fegyverekkel, ha nincsenek férfiaink, akik megfognák a fegyvereket. De miért is tennék ezt, ha nincsenek ideáljaik. Ideáljaik, amelyekért valaki meg tudna halni.

Hitehagyottak és nevetségesek vagyunk. Elveszítettük a kultúra értékét, és katedrálisaink összeomlanak, s az emberi közösségek egymással veszekedő egoisták hordájává változnak.

Elveszítettük az emberi értéket és mértéket. Mert teljesen nyilvánvaló, logikus, ha eldobjuk kereszténységünket, és megszabadulunk Istentől, akkor megszabadulunk az embertől is.

Mert többé nem fogjuk tudni, hogy kell kinéznie az embernek. Miért tiszteljenek bennünket a muszlimok*, ha nekik van Istenük, és nekünk semmilyen Istenünk nincs. És miért kellene tisztességesen viselkedniük, és emberségesen tárgyalni velünk, ha látják, hogyan viselkedünk mi egymással.

Békéről beszélünk, meg akarjuk védeni, de nekünk magunknak sincs. Sem bennünk, sem köztünk. Meg akarjuk védeni az igazságosságot, de csak a tiltásokat szaporítjuk. Sem az Igazságosságot, sem a Békét senki nem fogja bevezetni, mert ezek a tisztességből nőnek ki.

Tudom, mi lesz most, mit fogok hallani. Mibe ütközöm. Szavaim az egoista elégedettség falaiba fognak ütközni, ami olyan, mint a görbe tükör. Mindent kicsavar. Mondhatnék bármilyen bölcsességet is, frázisok visszhangoznak majd hozzám, üresebbek, mint a részegek fecsegése.

Ha mindjárt egy halott gyereket hoznék a frontról, csak az elit képviselőinek álszent jajveszékelése hallatszana, úgy, hogy a mindennel szemben közömbös tömegnek, amely majd újra megválasztja őket, tetsszen. Senki nem indul el, hogy megmentse a gyermek testvérét, vagy anyját.

Lesznek hangok ellenem: minek képzeled magad? Ne fessed az ördögöt a falra!

És végül tiltakozás hallatszik majd: „Ez a bolond, még végül háborút szít! Hallgattassátok el!”

De én félek attól, amit magunkra hozunk. A mi ellenségünk nem az oroszok, sem az ukránok, és végképp nem az arabok! Egyáltalán senki. Magunk győzzük. Mert nem tiszteljük az élet törvényét. Elfelejtettük, hogy az élet – szeretet, és a szeretet – áldozat. Nélkülük az életnek nincs értelme. Ebbe tudunk belehalni.

Nem lennének ellenségeink, ha olyanok lennénk, mint ez a katedrális. Mert mint alkotókat – tisztelnének és becsülnének. S ha mégis lennének ellenségeink, nem mernének bennünket megtámadni, mert erősebbek, állhatatosabbak lennénk, mint ők.

Az utunk – visszatérés az ész fegyelmezettségéhez, és a következetes, hihető, mélyen átélt kereszténység.

Nem! Nem hallgathatok! Felkértek, hogy beszéljek az Isten előtt és a halott ősök előtt, és ezt abban a percben, amikor idegenek mosolyogva kérdik: kik vagytok ti valójában?

Mások helyett nem beszélhetek, de magam nevében válaszolok, bár remegek:

Vallom, hogy fehér ember vagyok, elismerem az emberi fajok különbözőségét, természetesen minden ember méltóságát, de elutasítom, hogy feketére változzak, vagy sárgára, vagy, hogy megváltoztassam a szemem színét.

Férfi vagyok, aki képes gyermeket nemzeni, de nem képes megszülni. Ezért ragaszkodom az elrendezett tartós házassághoz, mert ez a társadalom alapja, és a nevelés letéteményese.

Ragaszkodom ahhoz, hogy a férfinak és a nőnek különböző a test felépítése és a biológiai funkciói, hogy a nő gyengébb és értékesebb, mint a férfi, akinek meg kell őt védeni, szeretni, és tisztelni.

Egészséges vagyok, és segíteni fogom a betegeket, de elutasítom a színlelt betegek nyafogását.

Egyszerre vagyok gazdag és szegény is. Kenyeremet megkeresem, és még meg is tudom osztani.

De nem vagyok hajlandó lustákat eltartani. Sokkal kevesebbem van, mint a valóban vagyonosaknak, nem irigylem tőlük, örülnék, ha okosan használnák vagyonukat. Európai vagyok, mert cseh vagyok. Cseh szülők gyermekeként születtem. Cseh földön nőttem fel, és komolyan veszem nemzetem nyomorát, szörnyű nyomorát, és dicsőségét is.

Ezért nem vagyok hajlandó feloldódni a konzum multikultúra szellem nélküli uniformitásában.

Keresztény vagyok. Tisztelettel a más vallások és nézetek iránt, és biztosan tudom, hogy minden döntésemben ehhez tartom majd magam.

De erősen ragaszkodom a saját keresztény Istenemhez és parancsolataihoz, amelyeket azért hozott, mert bölcs, igazságos, és együtt érző az emberekkel.

Ember vagyok. Hálás vagyok az emberségemért és büszke vagyok az arcomra.

Ember vagyok. Nevem: Petr Pit’ha, és nem vagyok 380326/038 – születési számom, sem 372-2/15 – személyim identifikációs száma, sem PIN, sem bármilyen más szám.

Ember vagyok, mert van lelkiismeretem, és felelősséget vállalok.

Ember vagyok, és emberként is akarok meghalni.



A parázs vita elhalkult és az igazság odaát maradt, talán egyszer rádöbbenünk, hogy volt esély másképpen tenni, talán egyszer...

2016. február 23., kedd

Wellingtoni séta


Wellington nappal

Bár most nincs annyi időm, mint három éve volt, időnként eljutok a városba, amit a felhőkarcolók ellenére emberi léptékű településnek tartok. Az egész city csak vagy másfél kilométer hosszú, és talán négyszáz méter széles. Egy kellemes sétával bejárható. Az utak nem zsúfoltak, a tengeri szél elfújja kipufogógázt az utcákról, a széles járdái fölé szinte minden háznál tetőt építettek. Bizonyosan az esős-szeles idő miatt, de most nyáron jó a napsütés ellen is. Levi kirándulásán alaposan leégtem, az orrom erőteljesen hámlik, de az egész arcom három napig égett.


Fotó: Pekár István

Úgy tűnik számomra, mintha előző látogatásom óta nem építkeztek, legalábbis komoly jellegzetes épület nem épült. Szép panoráma fotót a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudtam készíteni, egyedül Fejős István konzul szép panorámás portája elől tudtam letekinteni a belvárosra. Amint a képeimen is látjátok, ezek az üvegborítású toronyházak nagyon látványosak, az üvegfelületek csillognak. Ablakmosót még nem láttam, de adnak arra, hogy az ablak tiszta legyen.


Wellington éjjel

Tetszenek a régi épületek is, sőt azok talán még jobban. Ezek sem öregebbek száz évesnél, hiszen itt a reformkor idején még nem volt semmi. 1820-ban mindössze néhányszáz fehér ember élt Új-Zélandon, még a negyvenes években is csak kétezer. 1846-ban, amikor a Waitangi szerződést aláírták, még többen voltak a maorik, de ez után megindult a fehérek rohama. Talán úgy kezdődhetett a maorik szemszögéből, mint most nekünk a migránsok. Hatalmas lökést adott a betelepüléshez, hogy a déli szigeten, Otago környékén a hatvanas években aranyat találtak, Dunedin néhány év alatt a legnagyobb várossá nőtte ki magát. Északon Auckland fejlődött látványosan, elsősorban a jó klíma miatt, Wellington végül úgy lett főváros, hogy az 1600 kilométerhosszú két szigetnek majdnem a közepén van.

A vasalóház

Régi házak az újak között

A kikötő egykori irodája

A városi múzeum

Wellington még egyáltalán nem fővárosként alig kezdett fejlődni, amikor egy pusztító földrengés 1852-ben gyakorlatilag megsemmisítette. A rengés erejére jellemző, hogy a belváros helyén tengeröböl volt, a rengés ereje a tengerfeneket felnyomta, és az öblöt feltöltötte. Azóta a házak zöme favázas, vagy a modern építésű toronyházak a legkorszerűbb technológiák szerint földrengés-biztosak. A családi házak egy része azonban elképesztő meredek hegyoldalakba épül. A közelmúltban egy amerikai földrengésszakértő járt Új-Zélandon, és kifejtette, hogy ezek a házak egy 1852-es földrengés esetén lecsúsznának a domboldalon. Ezt azonban most nem nagyon veszik figyelembe, a panoráma mindennél többet ér. Időközben a régi nagyházakat is földrengésbiztossá teszik, az alapokat vasgerendákra és gumibakokra helyezik.


Marám egykori munkahelye

KPGM székház, itt dolgoznak a fiatalok

Amióta itt vagyok már volt egy nagyobb rengés, Marám irodaházának a 9. emeletén megmozdultak a bútorok, de én itthon éppen elszundítottam csak Marám telefonjára ébredtem fel, aki riadtan kérdezte, hogy megijedtem-e. Megnyugtattam, hogy én egy bátor ember vagyok, ezután derült ki, hogy miért hívott. Volt egy kis utórengés másnap, ezt érzékeltem, de csak olyan volt, mint amit a töltés mellett lakók éreznek a vonat elhaladásakor.


 A Pravda kávézó, benn Lenin szobrával

Sajnálattal vettem tudomásul, hogy bezárták azt a szép áruházat, amelynek a bejáratánál egy ellentengernagy benyomását keltő portás állt. Átépítik, gondolom, kínaiak lakják majd be, mint a Korvint. Megmaradt viszont a Pravda kávézó, még a Lenin szobor is ott díszlik, ahogy a Cuba street elején a vörös csillag is. Hiába, innen messze volt a kommunizmus.

Marám a Pravda kávézóban

Többen szóvá tették, hogy engem nem láthatnak a képeken. Nos, most egyet magamról is küldök. Nem kisebb személyiség, mint Fejős István konzul készítette, de erről még majd írok. A celebcsinálás fortélya szerint most lebegtetem a témát, hogy kíváncsiságot keltsek bennetek.


Én se maradjak le

2016. február 16.
Pekár István

Egy korábbi jegyzet: http://margitzoltan.blogspot.rs/2012/10/tapai-timea-ment-jatszott-gyozott-es.html





2016. február 5., péntek

Egy eszme indul...




Egy Eszme jő, robogva, tűzszekéren,
Egy Eszme indul messze, valahol;
Tavaszi füzek szélingatta ága
És őszi lombok tarka hervadása
Vassal kivert útjára ráhajol.
Egy Eszme indul messze, valahol.

Egy Eszme jő robogva, tűzszekéren;
Valahol messze indul egy vonat
És maga előtt megkondítja sorra
Az őrházakban a harangokat;
Egy vonat indul messziről az éjnek,
És elibe, a rozzant házikókból
Tisztelegni kilép az őr, a lélek.
S a vassal kivert pálya végtelenjén
Zöld lángok, piros lángok égnek:
Egy vonat indul messziről az éjnek.

És néha jönnek fényes állomások:
Kupolái az eszmék vonatjának.
És néha jönnek elhagyott vidékek,
Ahol a váltók mind tilosra állnak.
És jönnek megrögzött gonosztevők,
Akik a sínre lopják köveik'.
És rajongók, kik a mozdony elébe
Önnön veszendő testüket vetik.

Az Eszme jő, robogva, tűzszekéren,
A mozdony nő, de amíg testet ölt,
Csak fojtott, tompa dübörgése hallik,
Mit a ráhajtott fülbe súg a föld.


2016. január 25., hétfő

A fagyi visszanyalt!



1. Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.

2. Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. 

3. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.

Amennyiben nem létezne vajdasági/délvidéki magyar ki kellene találni! A politikusaink ismételten önmagukkal, vagyonuk gyarapodásával és saját nemzettársának lejaratásával foglalatoskodnak, addig a vajdasági magyar vándorbottal a hátán indul szanaszét a világba, avagy az a maréknyi maradó rabszolgaként dolgozik éhbérért és a napi megalázó adagért.., szidalomért, amit hűbérura szán néki, ma vállalkozónak nevezik e díszes fajtát...

-akkor lesz itt magyar összefogás, amikor összefogdosnak bennünket!

Ennyi bevezetőként elégséges szóljanak a dalnokok imigyen:

FEGYELMI ELJÁRÁS INDÍTVÁNYOZÁSA PÁSZTOR ISTVÁN, 
A VMSZ ELNÖKE ELLEN

2016.01.25.

VAJDASÁGI MAGYAR SZÖVETSÉG

Fegyelmi Bizottság

Ótott Róbert, elnök

Tárgy: a fegyelmi eljárás indítványozása Pásztor István, a VMSZ elnöke ellen


Tisztelt Fegyelmi Bizottság!

A Vajdasági Magyar Szövetség Szabadkai Városi Szervezetének alulírott tagjai a VMSZ Fegyelmi Szabályzata 2. szakaszának 1. bekezdése alapján indítványozzuk, hogy a Fegyelmi Bizottság hozzon határozatot Pásztor István, a VMSZ elnöke elleni fegyelmi eljárás lefolytatásáról, a párt Alapszabálya 15. szakaszának, 2015. április 25-e óta zajló, sorozatos megsértése miatt.

I N D O K L Á S

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a párt 2015. április 25-ei magyarcsernyei közgyűlésén, elnökjelölti programbeszédében a nyitás és a párbeszédre törekvés politikáját hirdette meg. Pásztor István az elmúlt időszakban durván megszegte a közgyűlésnek tett ígéreteit és vállalásait. A VMSZ-en kívüli társadalmi csoportok, szakmai szervezetek, intézmények és intézményvezetők irányába történő nyitás, és a velük való párbeszéd kezdeményezése helyett, a párton és a vajdasági magyar közösségen belül, korábban példátlan, leszámolás-sorozatba kezdett.

Az április 25-ei közgyűlésen meghirdetett irányváltás számonkérése miatt Pásztor István 49 nap után leváltatta VMSZ-alelnöki tisztségéből Varga Lászlót, majd nyilvánosan megfogalmazott véleménye miatt augusztus 18-án jogerősen kizáratta őt a VMSZ-ből. Józsa Lászlót, a VMSZ alapító tagját úgy váltatta le a Pásztor István a VMSZ Elnökségéből, hogy az elnökségi tagokat felmentő, majd újraválasztó június 18-ai tanácsülésre Józsa Lászlót, mint tanácstagot meg sem hívta.

A Szabadkai Városi Szervezet önkényes működésével elégedetlen kilenc önkormányzati képviselőt, közöttük dr. Dévavári Zoltánt, a VMSZ korábbi alelnökét, nem létező fegyelmi vétségek miatt, december 15-én záratta ki Pásztor István. Ezt megelőzően a VMSZ elnöke sikertelen kísérletet tett Maglai Jenő, Szabadka magyar polgármesterének a leváltására is.

A párton belüli befolyásával visszaélve, a saját jövendőbeli tartományi parlamenti elnöki tisztségnek reményében a Pásztor István arra kényszerítette a párt köztársasági parlamenti képviselőit, hogy december 29-én támogassák a mezőgazdasági termelő ezreinek érdekeivel ellentétes Földtörvényt.

A VMSZ elnöke a 2015. április 25-e óta eltelt időszakban számtalan sajtónyilatkozatában használt VMSZ-tagokkal és támogató tagokkal szemben emberi méltóságot sértő, lealacsonyító és megalázó minősítéseket, amelyek összeegyeztethetetlenek a VMSZ Alapszabályában és Programjában lefektetett értékekkel.

A Magyar Mozgalomban szerepet vállaló VMSZ-tagok és támogató tagok ellen, 2016. január 18-án indított tömeges fegyelmi eljárásokkal Pásztor István olyan útra lépett, amellyel helyrehozhatatlan károkat okoz a vajdasági magyar közösségnek.

A fentiek alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy Pásztor István, a VMSZ elnöke a 2015. április 25-e óta eltelt időszakban önkényes lépéseivel, sajtónyilatkozataival és a párt testületeire rákényszerített döntéseivel, sorozatosan megsértette a VMSZ Alapszabályának 15. szakaszát.

Pásztor István tevékenységével hónapokra visszamenőleg folyamatosan rombolja a VMSZ tekintélyét és cselekszik a párt érdekei ellen, emiatt, mi a VMSZ alulírott tagjai fegyelmi eljárás lefolytatását indítványozzuk a VMSZ elnöke ellen.


Szabadka, 2016. január 25.

Jesus Christ looks like me - Jesus Christ - Jesus Christ looks
like me - Jesus Christ...

2016. január 11., hétfő

Előbb Lemmy útóbb Bowie - 70/69.



Lemmy hetvenévesen rákban halt meg, Dawid Bowie 69 évesen úgyszintén. Párhuzam csak a betegség, a zene merőben más, összehasonlíthatatlan. Lemmy rekedten hard rock - heavy metal stílusban tarolt Motörhead zenekarával, addig David a pop ikonikus jelenségévé nőtte ki magát. Mindketten tudatosan készültek a halál bekövetkeztére.

Lemmy halála előtt egy dolgot tett egészsége érdekében a Jack Daniels whiskey-t lecserélte vodkára, a temetését vicces poénkodásnak álmodta meg kedvenc klubjában való bulival lezárva...



David Bowie halála előtt videóval jelent meg búcsúzóul, amelyben bekötött szemmel kórházi ágyon énekel...Lázár most nem kelt fel...






Mindketten a maga módján maradandót alkotott, a rák ismét győzött, bár a mutáció tudományos korát éljük, a gyógyszeripar mindenre megoldást kínál, ennek ellenére...,nos egyszer talán lesz megoldás...

Nyugodjanak békében!

MZ


Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin