Hozzád szólók barátom!

1952.04.09. - 2012.10.29.

Tisztelt gyászoló közösség!

Kedves barátom KokosLaci, így egyben ahogyan megszoktuk az évek múlásában!

Nehéz a búcsú és fájdalmas is. Életem egyik legnehezebb útját tettem meg most, eléd járulva, -e út más volt, mint a többi, mindvégig az emlékek kavalkádjai zúdultak rám.

A tudat, hogy nem tárod ki előttem hajlékod kapuját és nem töltesz a kupámba jóféle nedűt az utam porának leverésére, úgy a megérkezés örömére, immáron nem intézel felém többé meleg bensőséges szavakat, teljesen összezavar...

Hitben-reményben-szeretetben élted le életed!

Hittél a szó erejében, az igazság méltányolásában. Hittél a Decsi kapuban, a polgármester bölcsességében és csapatának összetartó erejében. Hittél az életben, hittél a családban, vállalkozásodban, szerelmedben.

Reménykedtél, hogy életed legnagyobb küzdelmét is győzelemre tudod vinni, hiszen annyi nehézségen és megpróbáltatáson túljutottál. Bizakodóan tekintettél a jövőbe, terveztél, építkeztél. Nem bújtál sohasem paravánok mögé ,nyíltan vállaltad elképzeléseid, amelyek nem csak kritikát tartalmaztak, hanem a megoldás kulcsát is hordozták magukban.

Szeretted a Sárközt, Decs nagyközséget, ápoltad kultúráját, hagyományait, öregbítetted annak jó hírét, -határon innen és túl. Mindent megtettél, hogy jobb legyen, de a sors mást szánt neked! Igen a sors, amely vagy a homlokunkra barázdálódik vagy a tenyerünkben írva vagyon.

Tisztelt gyászoló közösség!

Engedelmükkel, most személyesen barátomhoz, egyben családom barátjához

Kokos Lászlóhoz intézem szavaim!

Hozzád szólók barátom!

Tudtam és éreztem

Ezer gond tornyosul feletted,

De te legyintettél,

Rám néztél és megtoldottad:

Erről a következő vicc jut az eszembe...

A nap volt a csillagod,

Hold a pártfogód,

Éjszakák bársonya a paplanod:

A gondviselés karja ölelt az utolsó órádig, percedig, neked ez jutott!

Tudom, búcsúznunk kellene...

Menni kell,

Folyton utazunk,

Az élet ösvényén bukdácsolunk:

Jót remélünk, de időnként ürmös bort szolgáltatnak nékünk.

Egy másodperc a létünk...

Mondj még egy szót,

Csak egyet utoljára,

Egy bölcs tanácsot

Az életen átutazó panyókájára.

Igen, az élet megy tovább...

Köszönöm a sorsnak,

Hogy ismerhettelek,

Létem megoszthattam veled,

Tanácsaid meghallgatást leltek bennem.

Így van, a remény lángja alszik el utoljára...

Hozzád szólok barátom,

Válaszod már nem hallom,

Emlékeim sziluettjében még egyszer megfordulsz,

Intesz és eltűnsz a ködben, csendesen, mint egy szonett...

Emlékezni fogok rád...

Szállj most szabadon lélekszárnyon,

Gondtalanul egy másik világon,

Ahol már nincs fájdalom, nincs kín,

Ahol kegyelem, béke van és nyugalom!

Búcsúzom tőled barátom!

Az atya az egy fiú és a szentlélek nevében,

Az örök világosság fényeskedjen néked!

Béke poraidra!

Ámen!

Barátod, MargitZoli, így egyben ahogyan megszoktuk az évek múlásában...

Fogadja őszinte részvétem e gyászoló közösség!

Decs, 2012. 11. 09.