Búcsú az iskolától

A naptárban már júniust írunk. Még csak most fogtuk fel, hogy mindjárt itt az általános iskolai évek vége, örökre el kell búcsúznunk az iskolánktól. Elérkezett ballagásunk napja. Ezzel lezárul életünk egy szép, élmény dús szakasza, s kitárja felénk kapuit a nagyvilág. Ezután nehezebb, felelősség teljesebb éveknek nézünk elébe, amikor gyakran kell egyedül, szüleink és tanáraink nélkül döntenünk egy-egy fontos kérdésben. A jövő bizonytalansága és az előttünk álló küzdelmek szorongatják lelkünket, búsulnunk azonban nem szabad, az itt kapott útravalóval felvértezve kell szembe néznünk a ránk váró küzdelmekkel.

Nyolc éve már, hogy elsősként félve léptük át az iskola kapuját. A tanító néni vezettek be bennünket az írás, olvasás rejtelmeibe. Nehéz és izgalmas évek voltak ezek.

Majd következett a felső tagozat. Csupa érdekes tantárgy: történelem, földrajz, fizika, kémia, nyelvek. Ahány tantárgy annyi új tanár. Jöttek a hétköznapok, melyek tanulásból, tanulásból és tanulásból álltak, de ezt is átvészeltük, néha rossz, máskor jó kedvel. Voltak feledhetetlen élmények is. A kirándulások, születésnapok, bulik, diákcsínyek emlékei.

Búcsúzunk Osztályfőnöknőnktől – Oszinktól - , tanítónőnktől, tanárainktól, ,igazgatónőnktől-kiktől bármikor segítséget kérhettünk, kikre mindig számíthattunk s kikben megbíztunk. Köszönet nekik, hogy közösségé kovácsolták osztályunkat, megtanították, hogy legyenek céljaink, vágyaink és harcoljunk értük. Kérjük, felejtsék el a velünk kapcsolatos rosszakat, s csak a jóra, szépre emlékezzenek.

Hálásak vagyunk szüleinknek a gondoskodásért, szeretetért, támogatásért, amit minden nap megkaptunk Tőletek! A gyermeketek életében lezárul egy szakasz. A kicsi, bátortalan, csetlő-botló kisgyermekből középiskolás lesz. Már nem fogjátok kezünket, de tudjuk, hogy szeretetek, türelmetek, aggódásotok mindig elkísér minket.

Kedves itt maradó diáktársaink, kérjük, próbáljatok helytállni, szorgalmasan, kitartóan tanulni. Őrizzétek meg iskolánk jó hírét, melynek emléke örökké szívünkben él.

Végül nektek, búcsúzó nyolcadikosok, üzenem „Sose hagyjon el benneteket a remény!”

Ifj. Margit Zoltán

A csíksomlyói búcsú

Fotó: SzegedMA

A csíksomlyói búcsú története 1444-ig nyúlik vissza, amikor IV. Jenő pápa körlevélben buzdítja a híveket, hogy a ferencesek segítségére legyenek a templomépítésben. Az elvégzett munkáért cserébe búcsút engedélyezett. A levélben a pápa is megemlíti, hogy a hívek nagy sokasága szokott összejönni ájtatosságnak okából és gyakorta nem szűnik meg Máriát tisztelni. A székely nép Mária-kultusza valószínűleg régibb időkig megy vissza, a „napba öltözött asszony” már a kereszténység felvétele óta a nép fő pártfogója és imáinak tárgya lehetett. 1345-ben "a székelyek által legyőzött tatárok akként nyilatkoztak, hogy őket nem a székelyek győzték le, hanem a székelyek élén egy nagy lovon ülő és a kezében bárdot tartó lovag (Szent László király), aki felett egy gyönyörű koronás szép királynő (Szűz Mária) lebegett"

A búcsújárás egyik hagyománya az erdélyi katolikusok emlékezetében egy legendás csatával függ össze amikor is 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem (aki római katolikus hitben nevelkedett, majd előbb lutheránus, később református hitre tért, halála előtt pedig unitáriussá vált) Csík, Gyergyó és Kászon katolikus lakosságát erőszakkal akarta volna unitárius hitre téríteni. A legenda szerint 1567 Pünkösd szombatján János Zsigmond nagy sereggel érkezett Csíkba, hogy érvényt szerezzen akaratának. A katolikusok István gyergyóalfalvi plébános vezetésével pünkösd 

szombatján gyülekeztek Csíksomlyón.

A Tolvajos-tetői (Pasul Vlăhița) ütközet alatt az asszonyok, a gyermekek és az öregek a csíksomlyói templomban imádkoztak, kérték Babba Mária (a Szűzanyát ma is így nevezik a csángók) közbenjárását, segítségét. A hagyomány szerint legyőzik a fejedelem seregét, azóta e győzelem emlékére rendezik meg minden évben a Pünkösdi búcsút.

A hargitai csata leírásának forrásául leggyakrabban id. Cserey Farkas 1780-ból való munkájára szoktak hivatkozni, melynek címe: Geographia Mariana Regni Hungariae. Cserey Farkas munkáját eddig legpontosabban 1862-ben Nagy Imre idézte A csíksomlyói tanoda és nevelde című írásának egy jegyzeté­ben, a gyulafehérvári püspöki levéltárban őrzött eredetiből.

„A székelyek, amióta a scithiai pogányságból kitértek, mindekkorig a sokrendbeli bajok, veszedelmes idők és a fejedelmek változása között is az igaz hitben megmaradtak. Elfajulván tőle Blandrata György dögletes tudománya után az ifjú János király, arra vetemedik, hogy már becsülete sem volt már senkinek előtte, hacsak szentháromságtagadó nem volt, végzést is írva az 1566. esztendőben Szent András napjában, hogy az erdélyi birodalomban mindenek Blandrata Györgytől függjenek s a tőle választott papoktól hallgassanak, akik pedig ezeket háborítanák, mint hitetlenek, úgy büntetődjenek.. E végzés mellé nem akarának állani a csíki székelyek; kerülgeti őket János király ígéretekkel s fenyegetésekkel is, de úgysem mehetne semmire velük; felmérgelődék azért s a következő 1567. esztendőben sok fegyveres népet bocsájta rájuk, hogy erőszakosan kitérjenek az igaz hitből. Vala Alfalúban egy buzgó lelkű, istenfélő megyés pap, István nevű. Ez jobbán is felbiztatá állhatatosságra a népet. Elszánák magukat, vagyonukat és életüket a régi szent hitüknek oltalmára s halálra lőnek készebbek, mint attól elszakadásra. Azt végezték, hogy ily utolsó veszedelemben az egész nép fejenként, kicsinytől fogva nagyig, házaikat, mindenüket odahagyván, e szentképhez gyülekezzenek s egy-szívvel-lélekkel könyörögjenek az Istenhez, hogy szentséges Édesanyjának- a magyarok régi Nagyasszonyának- érdemeiért tekintse őket ilyen nagy szükségükben. Egybe is gyülekezvén ... s köszönték a boldogságos Szűzet az ő szentképében s alázatosan kérték, hogy segítené meg őket s nyerne malasztot szent Fiától a közelgő veszedelmek elhárítására. Híre érkezik azonban, hogy Udvarhely felől nyomulnának feléjük a hadak; ennélfogva kiválogatták maguk közül, valaki csak fegyvert foghatott s rendbe állították őket az ott kiterjedt szép mezőre; a fehérnépekre, az öregeknek, a gyermekeknek megparancsolták, hogy míg odajárnak, ezen helyről el ne távozzanak, hanem imádják Istent és kérjék, hogy tőlük a malasztot Anyjának érdemeiért mennyei segítségét meg ne vonja. A fegyveres nép hasonlóképpen imádkozva, eléje kezd vonulni János király hadának. Szembe találkozván, fegyverre kele közöttük a dolog, nem hagyá Isten az igaz ügyet, felülfordulának a csíkiek s a király hadának jórészét levágták, a többi nyakra főre visszaszalada. Elvégződvén a verekedés, visszafordulnak hazafelé a csíkiek mikor közelgettek volna a klastromhoz, eléjök ment az ottan maradott nép, kimondhatatlan örömmel fogadták egymást s együtt zengő dicséretekkel a templomba sietének, hol a nagyhatalmú Szűznek szép képe előtt hálát adának az Úristennek, hogy őket az igaz hit üldözőitől megmentette. Történék a dolog 1567-ben pünkösd szombatján. Annak emlékezetére most is minden esztendőben azon napon egybegyűlnek oda, de nemcsak Csíkból.A Nagyerdőn ezen ütközet helyén, az ú. n. Lónyugtató nevű helyen előbb egy kőkereszt, aztán egy fakereszt állott. Ma a csata emlékét a zárda előtti téren levő Nepomuki Szent János-kápolna homlokzatán egy kőtábla található e felírással: „ Emlékére azon győzedelemnek, melyet 1567 pünkösd szombatján ezen helyen nyert ifjabb János Zsigmond király hada ellen az maga szent hitét védelmező székely nép. Ezen alkotmányt emelte sepsiszentiványi Liber báró Henter Antal az Krisztus rendjének aranykeresztes vitéze, az apostoli királyi és császári Felség aranykulcsos híve s nemes anya Udvarhelyszék főkirálybírája. A győzelem annyira döntő volt, hogy Csíkot azután katolikus vallásában sem maga János Zsigmond, sem más nem háborgatta. Az 1591-es erdélyi országgyűlés a csíkiak vallásszabadságát törvénybe iktatta ( Erdélyi Országgyűlési Emlékek ): „ A csíkbeli klastrom több odavaló helyekkel egyűtt, miért, hogy onnét ezideig is semminemű időben a római vallás ki nem irtódott, az odabéli atyánkfiainak lelkiismeretek megnyugtatására maradjanak ezen állapotban, mint ekkoráig voltak."

– Id. Cserey Farkas: Geographia Mariana Regni Hungariae. 1780.

Fotó: Szász Attila

Wikipédia

Hozzád szólók barátom!

1952.04.09. - 2012.10.29.

Tisztelt gyászoló közösség!

Kedves barátom KokosLaci, így egyben ahogyan megszoktuk az évek múlásában!

Nehéz a búcsú és fájdalmas is. Életem egyik legnehezebb útját tettem meg most, eléd járulva, -e út más volt, mint a többi, mindvégig az emlékek kavalkádjai zúdultak rám.

A tudat, hogy nem tárod ki előttem hajlékod kapuját és nem töltesz a kupámba jóféle nedűt az utam porának leverésére, úgy a megérkezés örömére, immáron nem intézel felém többé meleg bensőséges szavakat, teljesen összezavar...

Hitben-reményben-szeretetben élted le életed!

Hittél a szó erejében, az igazság méltányolásában. Hittél a Decsi kapuban, a polgármester bölcsességében és csapatának összetartó erejében. Hittél az életben, hittél a családban, vállalkozásodban, szerelmedben.

Reménykedtél, hogy életed legnagyobb küzdelmét is győzelemre tudod vinni, hiszen annyi nehézségen és megpróbáltatáson túljutottál. Bizakodóan tekintettél a jövőbe, terveztél, építkeztél. Nem bújtál sohasem paravánok mögé ,nyíltan vállaltad elképzeléseid, amelyek nem csak kritikát tartalmaztak, hanem a megoldás kulcsát is hordozták magukban.

Szeretted a Sárközt, Decs nagyközséget, ápoltad kultúráját, hagyományait, öregbítetted annak jó hírét, -határon innen és túl. Mindent megtettél, hogy jobb legyen, de a sors mást szánt neked! Igen a sors, amely vagy a homlokunkra barázdálódik vagy a tenyerünkben írva vagyon.

Tisztelt gyászoló közösség!

Engedelmükkel, most személyesen barátomhoz, egyben családom barátjához

Kokos Lászlóhoz intézem szavaim!

Hozzád szólók barátom!

Tudtam és éreztem

Ezer gond tornyosul feletted,

De te legyintettél,

Rám néztél és megtoldottad:

Erről a következő vicc jut az eszembe...

A nap volt a csillagod,

Hold a pártfogód,

Éjszakák bársonya a paplanod:

A gondviselés karja ölelt az utolsó órádig, percedig, neked ez jutott!

Tudom, búcsúznunk kellene...

Menni kell,

Folyton utazunk,

Az élet ösvényén bukdácsolunk:

Jót remélünk, de időnként ürmös bort szolgáltatnak nékünk.

Egy másodperc a létünk...

Mondj még egy szót,

Csak egyet utoljára,

Egy bölcs tanácsot

Az életen átutazó panyókájára.

Igen, az élet megy tovább...

Köszönöm a sorsnak,

Hogy ismerhettelek,

Létem megoszthattam veled,

Tanácsaid meghallgatást leltek bennem.

Így van, a remény lángja alszik el utoljára...

Hozzád szólok barátom,

Válaszod már nem hallom,

Emlékeim sziluettjében még egyszer megfordulsz,

Intesz és eltűnsz a ködben, csendesen, mint egy szonett...

Emlékezni fogok rád...

Szállj most szabadon lélekszárnyon,

Gondtalanul egy másik világon,

Ahol már nincs fájdalom, nincs kín,

Ahol kegyelem, béke van és nyugalom!

Búcsúzom tőled barátom!

Az atya az egy fiú és a szentlélek nevében,

Az örök világosság fényeskedjen néked!

Béke poraidra!

Ámen!

Barátod, MargitZoli, így egyben ahogyan megszoktuk az évek múlásában...

Fogadja őszinte részvétem e gyászoló közösség!

Decs, 2012. 11. 09.

A Szentélek kiáradásának emléke

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepli meg. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás. A Szentlélek (görögül pneuma, latinul Spiritus Sanctus) ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára.

A Szentlélek kiáradásának emléke - Juan Simón Gutiérrez képe

„	És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.	”
Apostolok cselekedetei 2. fejezet

A magyar kultúrában több szokás kötődik a pünkösdhöz. Több elemük a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza. Visszavezethető a római floráliákra: a floráliák olyan tavaszt köszöntő ünnepi alkalmak voltak, amikor Flora istennőt, a növényvilág és a virágok (tágabb értelemben atermékenység) istennőjét köszöntötték. Az istennő görög Khlóris, azaz Zöldellő, Viruló. 

Májusfa 

A magyar nyelvterület nagy részén hagyományosan a május elsejére virradó éjszaka állítottak májusfát. Másik jeles alkalma pünkösd volt. A május elsején állított fákat sokfelé pünkösdkor bontották le. A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is.

A májusfát csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Magas, sudár fák voltak erre alkalmasak, melyeket a kerítésoszlophoz rögzítettek éjjel vagy kora hajnalban. Általában színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették. Általában az udvarló legény vezetésével állították a fát, de egyes területeken a legények a rokon lányoknak is állítottak fát. Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély, és táncmulatság kísérte.

Pünkösdi király 

A középkor óta ismert szokás, ekkor ügyességi versenyen (tuskócipelés, karikába dobás) kiválasztották a megfelelő legényt, aki később a többieket vezethette, továbbá a pünkösdi király minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, a kocsmákban ingyen ihatott, a fogyasztását a közösség fizette ki később. Ez a tisztség egy hétig, de akár egy évig is tartott. Gyakran ez alkalomból avatták fel a legényeket, akik ezentúl udvarolhattak, kocsmázhattak.

Tavaszköszöntés 

Már kora hajnalban az ablakokba, vagy a ház kerítés-lécei közé tűznek zöld ágakat, virágokat (bodzát, pünkösdi rózsát,jázmint) azért, hogy nehogy belecsapjon a házba avillám. Néhol a lányos házakra tettek ki zöld ágakat.

Pünkösdi királynéjárás

 

Eredetileg 4 nagyobb lány (később több) körbevisz a faluban egy ötödiket. Ő a legkisebb, a legszebb. Énekelnek, és jókívánságokat ismételgetnek. Megálltak az udvarokon, majd a pünkösdi királyné feje fölé kendőt feszítettek ki, vagy letakarták őt fátyollal. Énekeltek, közben körbejárták a királynét, a végén pedig felemelték, s termékenységvarázsló mondókákat mondtak. Az énekek és a mondókák végén ajándékot kaptak. A Dunántúlon jellemző termékenységvarázslással összekötött szokás később adománygyűjtéssel párosult.

Pünkösdölés 

Ekkor pünkösdi király és királyné párost a kíséretével jelenítettek meg, de volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel. Ez a szokás hasonló a pünkösdi királynéjáráshoz, de ez elsősorban adománygyűjtésre szolgált. A gyerekek, vagy fiatalok csapata énekelve, táncolva végigjárta a falut, s adományt gyűjtött.

Törökbasázás, borzakirály, rabjárás

 

Nyugat-Magyarország egyes vidékein voltak jellemzőek pünkösdkor. Egy kisfiút szalmával kitömött nadrágba öltöztettek társai, török basát utánozva. Házról házra kísérték, az udvarokon pedig pálcával ütötték, hogy ugráljon. Pénzt és tojást kaptak cserébe.

A pünkösdi rabjárók szintén fiúk, akik a lábuknál összeláncolva mennek a lányokhoz körbe a faluban, azzal a kéréssel, hogy „Segéljék ezeket a szegény katonarabokat.” Persze, ők is ajándékokkal térnek haza.

A borzajárás során körbekísérnek a falun egy fiút, akin bodzából készített köpeny van. Házról házra járnak.

Csíksomlyói búcsú 

Az egyik legfontosabb magyar Mária-kegyhely Csíksomlyóson található. A csíksomlyói búcsú hagyománya a 15 századból maradt fenn az első írásos emlék, amely beszámol a pünkösdi zarándoklatról. A katolikus hívek pünkösdszombatra érkeztek meg a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd mise után felvonultak a két Somlyó-hegy közé. A népszokás ma is élő hagyomány, a csíksomlyói búcsú a magyarság egyetemes találkozóhelyévé nőtte ki magát.

Áldott pünkösdi ünnepeket kívánok!

Margit Zoltán