Kovács Tamás - Isten malmai lassan őrölnek |
Hogy nemcsak Istennek, hanem a szerbiai
igazságszolgáltatásnak a malmai is igen lassan őrölnek, arra
kitűnő példa a „második temerini fiúk“ esete. Merthogy a hét
magyar fiatal nemzetiségi ügye bizony jócskán elhúzódik. A
tartományi székvárosi igazságosztókat aligha lehet olyasmivel
vádolni, hogy elhamarkodják, elkapkodják a történtek
kivizsgálását, és igyekeznek mielőbb lezárni a kényes
nemzetiségi ügyet. Az adai, óbecsei és temerini fiatalokat már
több mint két hónapja az újvidéki fogdában tartják,
a családokat pedig otthon teljes és végnélküli
bizonytalanságban.
Az október végi temerini történet –
a magyar fiatalok szempontjából – rosszabbul nem is kezdődhetett
volna. Ugyanis őrizetbe vételük első pillanatától kezdve nagyon
komoly vétséggel vádolták meg őket. Nemzeti, faji, vallási
gyűlölködéssel. Ezek közül pedig már akár csak egyetlenegy
minősítés is drasztikus és félelmetes következményekkel (több
évre terjedő szabadságvesztéssel) járhat. Az ügy eddigi
menetéből arra lehet számítani, hogy minél hosszabb ideig benn
akarják tartani a fiúkat, hogy aztán majd hónapok múltán
példásan megbüntethessék őket. A tárgyban érintett tanúk
vontatott meghallgatásának és a szándékos időhúzásnak más,
ép ésszel fel nem fogható, racionális okát aligha találni.
Magától értetődően: a nemzeti feszültség kötelező szinten
tartása mellett. Mert az Szerbiában már bevett szokás. Ahhoz
viszont javarészt akár hozzá is szokhattunk (volna) az elmúlt
évtizedekben. Ha másért nem, hát azért, mert ez a tendencia
nemhogy eltűnni nem fog, hanem évről évre egyre csak erősödik.
Érzik ezt már a magyarok nem csupán Temerinben, a déli végeken,
hanem más községekben is.
A hét magyar fiú családjának
egyike-másika komoly megélhetési gondokkal küszködik. Már a
napi betevő előteremtése is kimeríti a családi költségvetést.
A segítőkész, támogató emberekből viszont egyre kevesebb van.
Az anyagiak mellett azonban jogi, szakmai istápolásra is szükségük
lenne. Sajnos, e téren sem tolonganak az önzetlen önként
felajánlkozók. Pedig ezerszer okosabb lenne megelőzni a bajt,
mintsem aztán hosszú időn át gyógykezelni.
Az már csak keserű hab a tortán, hogy a mi kisebbségvédelmi politikánk is minden megtesz annak érdekében, hogy ügyesen kimaradjon a hat magyar család személyes tragédiájából. Simítás helyett már az ügy kipattanásakor igyekeztek a lehető legrosszabb színben feltüntetni a tízen illetve huszonéves fiatalokat (szélsőségesnek és újfasisztának bélyegezték őket) és mielőbb elhatárolódni tőlük. Nem foglalkozni velük, akárha nem is léteznének. Így viszont külön-külön, a sorsukra hagyatottan kénytelenek megvívni a saját szélmalomharcukat. A politikum pedig a magasságos városháza meg a pártszékház ablakából egykedvűen nézni, mint vergődnek. A hat vajdasági magyar család nyomora nem az ő személyes nyomoruk.
Az már csak keserű hab a tortán, hogy a mi kisebbségvédelmi politikánk is minden megtesz annak érdekében, hogy ügyesen kimaradjon a hat magyar család személyes tragédiájából. Simítás helyett már az ügy kipattanásakor igyekeztek a lehető legrosszabb színben feltüntetni a tízen illetve huszonéves fiatalokat (szélsőségesnek és újfasisztának bélyegezték őket) és mielőbb elhatárolódni tőlük. Nem foglalkozni velük, akárha nem is léteznének. Így viszont külön-külön, a sorsukra hagyatottan kénytelenek megvívni a saját szélmalomharcukat. A politikum pedig a magasságos városháza meg a pártszékház ablakából egykedvűen nézni, mint vergődnek. A hat vajdasági magyar család nyomora nem az ő személyes nyomoruk.
Miért is ül Csongor?
Amikor felvetődik a temerini Koperec
Csongor esete, mindig eszembe jut egy idézet, amely szerint a
nehezet egyből meg lehet csinálni, a lehetetlent viszont egy
kicsivel több ideig tart. Az ő őrizetbe vételének ugyanis
semmiféle logikus – tényekkel, érvekkel alátámasztott –
magyarázata nincsen. Abban az időben, amikor a kocsmai verekedés
zajlott, ő egy egészen másik helyen tartózkodott. A település
központjában, több utcányira a rendbontó társaságtól. Másnap
mégis házkutatást tartottak náluk, lefoglalták a személyes
holmiját, őt pedig őrizetbe vették.
– A barátjával
elment hamburgert vásárolni, és ez lett belőle. Már több mint
két hónapja fogva tartják. De még az égvilágon semmit nem
bizonyítottak rá. Senki, egyetlen tanú sem tett rá nézve terhelő
vallomást – mondja Nándor, az édesapa. – Úgy látszik, hogy a
mi fiunk esetével is példát akarnak statuálni, és még jobban
meg akarják félemlíteni az itteni magyarságot. Lassan már oda
jutunk, hogy este vagy éjjel az utcára sem mehetünk ki nyugodtan,
mert soha sem tudhatjuk, hogy mi fog velünk történni.
Norbert segélykérő levele
A hét fogdában lévő fiú közül
vélhetően az óbecsei Kovács Norbert érzi magát a
legkomiszabbul. Neki az eltelt két hónap alatt egyetlen látogatója
sem volt. A szülei már évekkel ezelőtt lemondtak róla. Sem a
volt felesége, sem pedig a húga nem érdeklődik különösebben a
sorsa iránt. Mivel szinte mindenki elfordult tőle, és a legnagyobb
bajban magára hagyta, a múlt héten igen panaszos levelet juttatott
ki a fogdából. Amelyben leírja, hogy amíg kinn volt, sok emberen
segített, és népes baráti társaság vette körül. Akik viszont
most rendre elfeledkeztek róla. Ezért aztán heteken át ugyanazt a
vékonyka nyári ruhát hordta, amiben letartóztatták és bevitték.
Most kabátot, nadrágot, pulóvert meg tornacipőt kért. És azt is
megírta, hogy panaszáról, elkeseredettségéről ne szóljanak
senkinek. (Úgy viszont nehéz lett volna segíteni neki. Egy kis
szervezéssel Norbi a kért holmit már meg is kapta.)
Két szaloncukrot sikerült bejuttatni…
A családok nagyon bíztak abban, hogy
a karácsonyi ünnepekre már végérvényesen lezárják az ügyet,
kiengedik a fiatalokat, és végre mindannyian fellélegezhetnek. De
nem így történt. Megint a szülőknek kellett utazniuk, nekik
kellett meglátogatniuk a fogva tartott gyerekeiket.
Az adai Apatócki Magdolna esetében
úgy hozta a szerencse, hogy éppen karácsony napján kellett
beszélőre mennie a 18 éves fiához. Ez pedig
egyfelől szívet-lelket
melengető volt, másfelől viszont
igencsak idegpróbáló. Arról mesélt, hogy ropogósra sütött
pulykahúst csomagolt Flóriánnak, de vesztére, a doboz egyik
sarkába kevéske majonézt is tett. Ez pedig éppen elég volt
ahhoz, hogy az őrök ne vegyék át a karácsonyi ebédre szánt
ételt. Korábban bontatlan csomagolású majonéz bejuttatásával
próbálkozott, de sikertelenül. Még a gyári csomagolású
szaloncukrot sem vették át. Összesen csak két szemet sikerült
ügyesen becsempésznie.
– Nagyon elkeseredett vagyok, és
fogalmam sincs, hogy kihez is fordulhatnék. Én most már szeretnék
egy nagyot lépni előre ebben az ügyben. Valami látványosat
tenni, aminek végre ereménye is lenne. Ezt mondtam az ügyvédünknek
is. Ahogy múlik az idő, egyre nehezebben viseljük el ezt a
kilátástalan helyzetet. Szörnyű ez a bizonytalanság, ez a teljes
kiszolgáltatottság. Fogalmunk sincs arról, hogy még meddig
akarják bent tartani a gyerekeinket. Flóri fiamat eddig senki
semmivel nem vádolta. Egyetlen vádat sem tudtak rábizonyítani. Ő
azon a kérdéses estén nem is volt bent a vendéglőben, hanem kint
várakozott a barátnőjével, mégis hetek óta bezárva tartják –
mesélte sírva Flórián édesanyja.
Ha nem segítenek neki, elveszíti a
tanévet
A másik adai fiú,
Smit Tomas se nincsen irigylésre méltó helyzetben. Hetük közül
ő az egyetlen, aki még nem fejezte
be a tanulmányait. Mivel pedig az idei tanévnek az egyik fele már
elmúlt, nagyon úgy fest, hogy évet kell ismételnie. Osztályzatai
októberben még alig voltak, így viszont most bizonyítványt sem
kaphatott. Egy évet már korábban is veszített az igazolatlan órái
miatt. A családnak ugyanis még annyi pénze sem volt, hogy
kiváltsák a fiúnak a havi buszbérletet. Ezért nem mehetett
iskolába. Szülei elmondása szerint éppen az
ünnepek előtti napon zajlott Tomas meghallgatása. De még akkor is
bíztak abban, hogy a hétvégén csak hazaengedik. Sajnos,
csalódniuk kellett.
Semmi jót nem várnak
A temerini Orosz fivéreket már a
legelső napon elválasztották egymástól. Attila és Róbert csak
három hét elmúltával láthatta egymást, de akkor is csak néhány
percre. Éppen az édesapjuk érkezett hozzájuk látogatóba, és
mindkettőjüket elővezették. Azóta is külön cellában
tartózkodnak.
Anyjuk, Angéla arról értesített,
hogy nemrégiben Attila megbetegedett. A fogdában viszont olyan
gyógyszert írtak fel a számára, amely allergiás tüneteket
váltott ki. Súlyos szív- és keringési panaszai miatt a napokban
az újvidéki kórházba szállították. Amiatt is panaszkodott,
hogy körülményes a gyerekeknek szánt csomagok átvétele. Soha
nem lehet előre kiszámítani, hogy mit vesznek át, mit nem. Hétről
hétre változtatnak rajta. Meg a levél általi értekezés is
hosszadalmas. Megemlítette a legfrissebb példát: az egyik fiú
l2-én postázott levelét tegnap, 27-én kapták meg.
Istvánt, a családfőt nem egy
csüggedő, könnyen elkeseredő embernek ismertem meg, most viszont
komolyan aggodalmaskodik. Ő a következőket mondta: – Én már
attól tartok, hogy a két hónappal meghosszabbított vizsgálati
fogság lejárta után (január 22-én lesz) sem fogják kiengedni a
gyerekeinket. Mind a hét fiút bent tartják úgy, hogy közben se
nekik, se nekünk fogalmunk sincs, hogy miért is ülnek valójában.
Amivel vádolják őket, azokat sorra meg tudják cáfolni, mégsem
történik semmi. Ettől eltekintve, félek, hogy az ügyük még
sokáig elhúzódik, és csak tovább bonyolódik. Ahelyett, hogy
minél előbb lezárnák és szabadon engednék őket.
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm a megjegyzését!