Margit Zoltán: Hogyan fér össze az Emberi Méltóságért Díj a pártelnök nyilatkozatával?

2013. november 5., kedd

Hogyan fér össze az Emberi Méltóságért Díj a pártelnök nyilatkozatával?



Széljegyzet Csorba Béla írásához 

2013. október 18-án a muravidéki Gyertyánoson ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT).1 Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke az ülésről kiadott közleményében elmondja:

– Nem hallgathatom el Pásztor Istvánnak, a VMSZ elnökének meglehetősen furcsa felszólalását, amely méltán váltott ki meglepetést, s némelyekben talán döbbenetet is szokatlan tartalma miatt. Pásztor ugyanis kifejtette, hogy a magyarverések a „mi” (nyilván a VMSZ-t értette alatta) érdekünkben történtek, mert a választások előtt a szétzilált magyar választótestületet össze kellett fogni valamivel. Mindez akár úgy is érthető, hogy a magyarveréseket maguk a magyarok szervezték. Majd, nyilván példaként a magyar önmerénylőkre és önmerényletekre, Kasza József egykori VMSZ-elnököt, illetve a háza elleni, a maga idejében nagy politikai hírértékű bombatámadást említette. Szavait nem szó szerint idézem, de tudtommal hangfelvétel is készült, ami alapján állításom ellenőrizhető – írja Csorba.2

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) befolyása alatt álló lap természetesen nem közölte Csorba Béla Ki szervezte a magyarveréseket? című írását.3  A Magyar Szó 2013. október 22-én viszont az első oldalon számol be arról, hogy „Pásztor Istvánt Emberi Méltóságért Díjjal tüntették ki Budapesten”.4
A Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke két hét után sem tartotta szükségesnek, hogy reagáljon Csorba írására, amely ellene „nemcsak bírálatokat, hanem kemény vádat is megfogalmaz”. Pedig nyilatkoznia kellene az ügyben. Ezt követelné a tisztesség.

A VMSZ elnökének a nyilvánosság előtt be kellene számolnia arról, hogy akkor ki is szervezte az ún. magyarveréseket és kinek az érdekében történtek? Ismereteit meg kellene osztani az ügyészséggel is, mivel itt bizony olyan bűncselekmény(ek)ről van szó, amelyek már évek óta nyomasztják a vajdasági magyarságot. Ezt a dolgot bizony tisztázni kellene, ha másként nem, az ülésről készült hangfelvétel nyilvánosságra hozatalával, az ülés valamelyik részvevőjének követelésére.

Amennyiben bebizonyosodna, hogy Pásztor István tudott ezekről az esetektől és nem tett jelentést az illetékes ügyészségen, akkor azért kellene távoznia a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnökének tisztségéből, ha pedig állításait nem tudja bizonyítani, vagyis nem mondott igazat, akkor pedig azért. Ha tudomása volt az ilyen esetekről és nem tett feljelentést, akkor ő maga is bűnpártolást követet el.   
Érdekes az is, hogy mostani nyilatkozatával ellentétben, Pásztor az év elején még a nemzeti alapú incidensek létezést is tagadta:

Azokban az esetekben, amikről tudok, a bántalmazás nem azért volt, mert [az áldozatok] magyarok”, hanem mert a támadók „igyekeztek levezetni a feszültséget, és mivel ők tízen voltak, a magyarok meg hárman, akkor egyszerűen elkezdték kergetni őket”, mondja Pásztor István, majd hozzátette: nem ismerhet minden esetet, ezért nem zárja ki, hogy valakire azért támadtak rá, mert magyar.
Nem szeretem ezt a kifejezést”, utal Pásztor arra, hogy az incidenseket „magyarveréseknek” nevezik. Szerinte ez azt az érzetet kelti, hogy „mi itt úgy élünk, hogy amikor felkel a nap, egészen addig, amíg le nem nyugszik, semmi más nem történik, csak ütnek-vágnak bennünket, mi meg sivalkodunk. Ez messze nem így van.” Ezért azt mondja – „bár sok mindenkinek a negatív reakcióját fogom kiváltani” –, úgy véli, hogy „nem beszélhetünk magyarverésekről” – olvasható az origo.hu internetes oldalon.5
Úgy tűnik – a sok nyilatkozat miatt – Pásztor már azt sem nem tudja követni, hogy mikor mit mondott. Mit szólnak mindehhez azok a magyarok, akiket megvertek?

Nem hagyható kommentár nélkül az sem, hogy a KMAT zárónyilatkozatába nem került bele a VMDP-nek még az a javaslata sem, miszerint „a KMAT aggodalmát fejezi ki a Szerbiában több mint egy éve vizsgálati fogságban sínylődő hét magyar fiatal sorsamiatt”. A dokumentumban csak ez a – túlságosan általános megfogalmazás került: „A magyarellenesség és a gyűlöletbeszéd elharapózása tekintetében különösképpen szükség van a közös fellépésre.Ilyen fellépés pedig, sajnos, nincs.

Újvidék, 2013. november 4.
Bozóki Antal
__________
1. Az ülés zárodokumentumát lásd a Szatmári Monitor holapon: http://www.szatmari-monitor.ro/2013/10/a-karpat-medencei-magyar-autonomia-tanacs-kmat-zaronyilatkozata/
2. A VMDP elnöke súlyos vádakat fogalmazott meg a VMSZ vezetője ellen
Vajdaság Ma: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/16173/A-VMDP-elnoke-sulyos-vadakat-fogalmazott-meg-a-VMSZ-vezetoje-ellen.html, 2013. október 20. [13:11]
3. Uo.
4. Virág Árpád: „Napjainkban is szabadságharcot kell vívni”. Magyar Szó. 2013. október 22. 1. 3.
5. Makai József: Nem a Kánaán, de nem is Belfast.http://www.origo.hu/nagyvilag/20130324-riport-a-temerini-incidensekrol-es-a-vajdasagi-helyzetrol.html, 2013. 4. 5. [12:11]


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm a megjegyzését!

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin