Margit Zoltán: II.

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: II.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: II.. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 14., szombat

A magyarok rendjelkórsága - Két szóért két év börtön II.




KÉT SZÓÉRT KÉT ÉV BÖRTÖN – Beszélgetés Vicei Károllyal (II.)

Aki tapsolt a síri csendben

Vicei Károlynak két olyan ügye volt, ami miatt perbe fogták, az egyik bírósági eljárást 1976-ban tartották, a másik 1987-ben zajlott. Ő csak úgy nevezi őket, hogy a „színpados” és az „országdarabolós” per.

Zentán mindig sokrétű és színvonalas volt a művelődési élet, már akkoriban is erősnek számított a diákszínjátszás, a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjéről rendszerint győztesként tértek haza az ifjú műkedvelők, akik egy idő után valami egészen újat szerettek volna létrehozni, ez lett volna az úgynevezett Zentai Kísérleti Színpad, amelynek megalakulásakor kezdődtek az igaz bonyodalmak. Erről beszélgetünk Vicei Károllyal a továbbiakban.

– 1975 szeptemberétől járogattunk be a művelődési házba, csütörtökönként Gordán Magdolna igazgatónő irodájában gyűltünk össze, tervezgettük a színpad létrehozását. Alapszabályt, programot írtunk, valójában még el sem jutottunk magáig a színpadig, az igazi próbákig, épp csak kijelöltük, mely darabokat fogjuk majd játszani. Gordos Jenő barátom, a későbbi „bűntársam” akkoriban tért haza külföldről, mert honvágya volt, és ő is csatlakozott hozzánk. Együtt szövögettük a terveket.

Hogy lett belőle mégis két év börtön?

– Magam sem akartam elhinni, úgy gondoltam, ez valami félreértés, tévedés következménye, és majd gyorsan tisztázódik az ügy. Szent meggyőződésünk volt, hogy a kultúra jó dolog, azzal foglalkozni nem számíthat vétségnek, bűnnek.

Gondolom, voltak árulkodó jelei annak, hogy valakik ezt nem nézik jó szemmel.

– A csütörtöki összejöveteleken sok diák vett részt, őket a tanáraik megfenyegették, például az akkori honvédelemtanár.

Mit kifogásoltak?

– Azt mondták, hogy ez egy lázító, felforgató társaság, s hogy én ezt a gyülekezetet arra használom fel, hogy – mint Szókratész – megrontsam a fiatalokat. Jelezték azt is, hogy Gordos Jenőt hagyjuk ki a szervezkedésből, mert usztasa kém...

Én akkor pályakezdő általános iskolai magyartanár voltam, másfél éve tanítottam. December elején egy nap kihívtak a tanteremből, mert két szabadkai államvédelmis jött értem, bevittek a helyi rendőrállomásra, és egy órán keresztül faggattak. A végén megkérdeztem, hogy nem jó ez, amit mi csinálunk. De jó, mondták, csak csináljuk tovább. Éppen meghívásunk volt Budapestre, a Fiatal Művészek Klubjába, és nagyban készültünk a Híd című folyóirat novemberi számának zentai bemutatójára. Mi voltunk a rendezvény házigazdái, ez is szúrta a szemüket. Azt mondták, hogy módjukban áll, akár be is tilthatnák az irodalmi estet, de ők mégis engedélyezik a megtartását. A lap akkori főszerkesztője, Ács Károly nem is jött el az estre. Pedig hatalmas volt az érdeklődés, ezren összejöttek, nem fértek be a Royal Vendéglő kistermébe, a közönség fele kinnrekedt az utcán…Lement a bemutató, Pestet is megjártuk, és még az új évben, január első csütörtökén is találkoztunk. Tizenharmadikán, épp a pravoszláv újév napján megjelent az ajtóban két rendőr kíséretében az az idős nyomozó, aki korábban már iskolában is felkeresett. Bevittek a rendőrség épületébe, estig faggattak, aztán elég látványos kísérettel Szabadkára szállítottak. Az úton mindvégig olyan érzésem volt, hogy nem csak engem hoztak be, hanem a társaimat is. Mire felocsúdtunk, már a börtönben találtuk magunkat. A kilincs nélküli cellaajtó látványa minden kétséget eloszlatott.

Náluk is tartottak házkutatást, és ugyanúgy Gordos Jenőt és egykori tanáromat, Benes József festőt is letartóztatták. Miután három napig vizsgálgatták a semmit, megkérdezték tőlem, hogy van-e a birtokomban valamilyen betiltott újság. Mondtam, hogy van, ugyanis az Új Symposion 76. és 77. számát (mindkettőt egyszerre nyomtatták, de a második még nem került terjesztésre) 1971 nyarán valóban betiltották két cikk miatt. (Én akkor már évek óta terjesztője voltam a lapnak.) A Mindennapi abortusz címűt egy Rózsa Sándor nevű zentai harmadéves egyetemista írta – egyébként ez volt az első írása a lapban –, aki Újvidéken tanult, a másikat pedig Miroslav Mandić Vers a filmről címmel. 1972 elején zajlott a perük, aminek az lett a vége, hogy Rózsa Sándorta humoreszkje miatt (amelyben a vád szerint sértegette a baráti afrikai országokat, Kínát meg Tito elnököt) három év szigorított börtönbüntetésre ítélték. Miroslav Mandić egy év szigorítottat, Tolnai Ottó főszerkesztő pedig, akit mindkét cikk közlése miatt bűnösnek találtak, két évet kapott. A hatalomnak nem volt elég a két lapszám betiltása, a rebellies „elkövetőket“ példásan meg is kellett büntetni. Én is jelen voltam a tárgyaláson, és miután kihirdették az ítéletet, a síri csendben elkezdtem szaporán tapsolni.

Mert úgy gondolta, hogy „bizonyos helyzetekben a tiltakozásnak nincs más módja, 
mint a tüntető helyeslés...”

– Valakik ezt nyilván megjegyezték, mert az én ítéletem megindoklásában az állt, hogy a színpadszervező diákok körében azt mondtam, hogy Rózsa Sándor „fasza gyerek“, vagyis ezt az elvetemült alakot körmönfont módon megdicsértem. Ezért a két szóért kaptam két évet.

Ki volt ez a Rózsa Sándor?

– Egy nyurga, szikár, sovány alak, számomra nem volt szimpatikus, de elég szép karriert csinált, szerkesztő lett a Képes Ifjúságnál, és ő volt a szervezője az Ifjúsági Tribün magyar nyelvű rendezvényeinek. A tárgyalás után, mivel volt útlevele, azonnal meglépett, kiment Németországba. Most is ott él.

Akkor ő megúszta a börtönt...

– Ültünk mi helyette is. A tizenhárom hónapi vizsgálati fogság után megszületett ítélet szerint Gordos Jenőt is, engem is két-két év elzárásra ítéltek. Gordost azért, mert külföldi újságokat hozott be az országba, amelyek nem dicsőítették a jugoszláv szocializmust. Benes Jóskát három nap után kiengedték, és rémületében azonnal Magyarországra menekült. A szabadulásunk után nem kaphattunk útlevelet, én tíz éven át hiába kérelmeztem. Gordos megunta a várakozást, 1985 nyarán meglépett. Van egy közös fényképünk, amit talán két héttel a távozása előtt készített rólunk Szilágyi Lenke magyarországi fotóművész. Ez a felvétel került a 2016-ban megjelent Délvidéki Muszáj-Herkules című könyvem borítójára.




Fekete-fehér kép, első ránézésre is sokat mond: társa kezében sarló, az Önében kalapács... Gordos Jenővel megmaradt a barátság? Mit tud róla?

– Azóta is Magyarországon él, de nem ápoljuk a kapcsolatot, időközben eltávolodtunk egymástól.

Az említett könyvében azt írja, hogy: „A bírósági szomorújátékot megelőzően pszichiátriai megfigyelésre szállítottak őreink, hogy vajon ép ésszel váltunk-e politikai bűnözővé.”

– Az elmegyógyintézetben dr. Ungár Pál és dr. Szakács Ferenc provokált bennünket.

És mi lett a modern színháznak a sorsa?

– Mikor már bent voltam a szabadkai börtönben, úgy egy hónap után előfizethettem néhány újságra. Akkor olvastam, hogy a Zentai Kísérleti Színpad topolyai előadása a résztvevők elfoglaltsága miatt
elmarad –, de arról, hogy a fő szervezőket börtönbe csukták, egy szót sem írtak.

SZABÓ Angéla




Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin