Igaz, vagy nem igaz?

Kisebbségjogi jegyzet

"A hazug ember büntetése nem az, hogy nem hisznek neki,

hanem az, hogy ő sem tud hinni senkinek."

                                                           George Bernard Shaw

"A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát."

                                                           Magyar közmondás

Montaigne a hazugokról írott esszéjét azzal kezdi, hogy aki hazugságra vállalkozik, jobb, ha kiváló a memóriája. A hazugság nem egyenlő a tévedéssel: utóbbi nem szándékos (az igazság nem tudása), míg előbbit szándékosan követjük el. Ennek folytán, ha valaki egy történetet vagy hazugságokkal körülbástyázva, vagy arra alapozva mesél el, emlékeznie kell minden egyes kitalált részletre, különben könnyen rajtakapják. Mégis sok esetben nehéz megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól, mert ahogyan a céltábla közepét eltalálni csak egyféleképpen lehet, elvéteni azonban végtelen sok módon, így a hazugságnak is – szemben az igazsággal – számtalan arca van. Montaigne saját szerencséjének és erényének tudta be, hogy rossz a memóriája – olvasható Megadja Gábor Miért hazudnak a politikusok, ha nem muszáj? c. írásában. 
 

Közismert Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök elhíresült (beismerő) vallomása a "Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni.". Szerbiában pedig Mlađan Dinkić (most) szerb gazdasági és pénzügyminiszter meséje, hogy a polgárok 1000 eurós ingyen részvényeket kapnak, stb. 

Szűkebb pátriánkban Dr. Hódi Sándor pszichológus kutatta a témát és írt könyvet Miért hazudnak a politikusok? címmel. 

Nem kell azonban feltétlenül pszichológusnak lenni, hogy megállapítsuk: A politikusok bizony gyakorta nem mondanak igazat. Talán nem is lennének politikusok, ha az igazságot mondanák. Úgy is lehetne fogalmazni, azt mondják, ami nekik, vagy politikai pártjuknak megfelel. Főleg akkor, ha nincs a közelben valaki, aki emlékezteti őket a tényekre, vagy akár utólag számon kéri tőlük azokat. Nem szabad „futni hagyni” őket, mert végül mi magunk leszünk a hülyék, ha készpénznek vesszük, amit mondanak. Szavukon kell fogni őket.  

„Átmesélés”

Négy vajdasági magyar politikai párt és több civil szervezet szeptember 27-én tanácskozást tartott, amelynek végeredményeként megfogalmazták A vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményei című dokumentumot, amelyben 15 pontban összefoglalták a vajdasági magyarok megoldatlan problémáit, vagy diplomatikusabban fogalmazva, megoldásra váró kérdéseit. A dokumentum kidolgozásában egyedül „a legbefolyásosabb délvidéki magyar szervezet”, a Vajdasági Magyar Szövetség, a meghívás ellenére, nem vett részt. Pásztor István, a párt elnöke az Újvidéki Rádió október 3-i Hangadó Szerda című műsorában újságírói kérdésre, hogy pártja miért maradt távol a tanácskozásról, ezt válaszolta: 

– Úgy tekintek erre a dokumentumra, mint az utolsó választási programunk átmesélésére. Az, ami ebben a tizenöt pontban látható, az benne van többek között a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) utolsó választási programjában. A Vajdaságért egy normális Szerbiában címszó alatt megjelent választási programban. És úgy tekintek erre a zárónyilatkozatra, hogy azok, akik most már többedik alkalommal megmérettettek és nagyon, nagyon könnyűnek találtattak. Újra elmondják, hogy kinek mi a dóga. Azon túlmenően, hogy leírják, átmesélik, hogy más mit gondol, mást nem vállalnak. Aláírják, összejönnek, elmondják, de a leckét újra nekünk adják fel. Én ettől nem félek, és azt gondolom, hogy ez a fajta megnyilatkozás minket csak megerősít. Azért erősít meg, mert én nem látok új elemet ezekben a történetekben. Egyrészről. Másrészről azt látom, hogy csak nekünk van ebben a pillanatban olyan mozgásterünk, olyan kapacitásunk, olyan legitimitásunk, amiknek tükrében ezeket a dolgokat fel lehet vállalni. Fel is vállaljuk, és megpróbálunk ennek érdekében valamit tenni – tette hozzá Pásztor.
 

A VMSZ elnöke szerint a megfogalmazott 15 pont „a VMSZ utolsó választási programjának az átmesélése”. Hogy ez mennyire nem igaz, csak össze kell hasonlítania a VMSZ Vajdaságért – egy normális Szerbiában 2012-2016 c. választási programját, amely „tartalmazza mindazt, amit a VMSZ képvisel” (http://www.vmsz.org.rs/hu/valasztasi-program/vajdasagert--egy-normalis-szerbiaban) és a többi párt, illetve civil szervet – egyebek között a VMSZ-hez is intézett – felhívását (http://bozokiantal.blogspot.com/search?updated-max=2012-10-02T18:33:00%2B02:00&max-results=7).

Pásztor azt sem nem tudja, hogy mit tartalmaz pártjának a választási programja, mivel a két szöveg egymással még csak köszönő viszonyban se nincsen. Akkor most ki kit és mit mesélt át? Hogyan is áll Pásztor a memóriával?

Mit tettek eddig?

A VMSZ a 12 pontból álló választási programjában a 9. helyre rangsorolta a „kisebbségi jogérvényesítést”, ami önmagában is utal arra, hogy milyen fontosságot tulajdonít a vajdasági magyar közösség helyzete rendezésének, illetve megoldatlan kérdéseinek. Elégedett a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvénnyel és nem szándékozik annak megváltoztatását javasolni. Egyéként – részrehajlással való vád elkerülése végett – a program teljes szövege: 
 

„9. Kisebbségi jogérvényesítés

A 2008 – 2012. közötti parlamenti ciklus meghatározó eredménye a Nemzeti tanácsokról szóló törvény elfogadása. A törvény megteremtette a jogi keretet a nemzeti közösségek kollektív jogainak gyakorlásához.

A VMSZ célja, hogy a jövőben meghozandó oktatási-, művelődési- és médiatörvények maradéktalanul tartsák tiszteletben a nemzeti tanácsok törvényes hatásköreit és a kisebbségek szerzett jogait. Végső ideje, hogy egy új Hivatalos nyelvhasználati törvény váltsa fel az 1991. óta hatályos jogszabályt.

A költségvetési törvénnyel kapcsolatos alapvető elvárásunk, hogy – az ország gazdasági lehetőségeivel összhangban – növekedjen a nemzeti közösségek intézményrendszerére fordított költségvetési források összege.

Kisebbségi és össztársadalmi szempontból is kiemelten fontos az oktatási és képzési rendszer fejlesztése. A VMSZ számára külön prioritást jelent a felnőttképzés jogi keretének a megteremtése és a külföldön szerzett oklevelek egyszerűsített honosítását lehetővé tevő jogszabály elfogadása.

A VMSZ kiemelt célkitűzésként tekint a kisebbségi közösségek alulreprezentáltságának csökkentésére az állami szférában. Az elmúlt parlamenti ciklusban elfogadott bírákról, ügyészekről, közjegyzőkről és végrehajtókról szóló új törvényekbe – a VMSZ javaslatára – bekerült az etnikai arányok tiszteletben tartásának a követelménye a kinevezési folyamat során.

Az elmúlt négy év fontos eredményének tartjuk azt is, hogy a rendőrségi törvényből törlődött az a korlátozás, amely a kizárta a kettős állampolgárokat a rendőri hivatás gyakorlásából.”

Ezek a négy évre szóló célkitűzések nem újak, nem először kerültek megfogalmazásra, az eredmények viszont eddigi is rendre elmaradtak. A hivatalos nyelvhasználati törvény például 21 éves. A kisebbségek alulreprezentálása az állami szférában még ettől is jóval régebbi. Az igazi kérdés ezért, hogy mit tettek eddig a VMSZ képviselői a hatalomban a kialakult helyzet megváltoztatására? Erre viszont a pártelnök már nem tért ki, pedig a VMSZ és személyesen ő is legalább tíz éve részt vesz a hatalom gyakorlásában. Nem volna már ideje elszámolni az eredményekkel?

Igazság vagy hazugság?

            Pásztor elnök a rádióba lebecsülően nyilatkozott a négy magyar pártról, amelyek mégiscsak a politikai élet részvevői, habár nem értek el olyan „sikert”, mint a VMSZ. De nem is rendelkeztek olyan anyagi támogatással, infrastruktúrával, sajtóval stb. Magyarországi politikusok sem kampányoltak mellettük. (kormánypárti politikusok - M.Z. megjegyzése)
 

Ez még csak hagyján, ha az elnök nyilatkozatából nem érződne ki a vajdasági magyar politikai szintéren való egyeduralomra és egyszólamúságra való törekedés, ami az egypárti diktatúra rossz emlékét idézi. Nem először hangoztatta, hogy mivel a négy másik párt minden megmérettetésen könnyűnek találtatott, rangon aluli velük még tárgyalóasztalhoz ülni is.

Ezt példázza Pásztornak a választások első fordulója utáni (május 7-i) kioktató és rendreutasító megnyilatkozása is, miszerint „becsületbeli ügy, hogy ezek az urak kifizessék a villanyszámlát, leoltsák a villanyt és becsukják az ajtót, ugyanis többszörösen bebizonyosodott, hogy közösségileg mennyit érnek, és ideje lenne felhagyni a károkozással” (http://www.vmsz.org.rs/hu/tortenesek/elegedett-a-valasztasi-eredmenyekkel-a-vmsz).

A magyar-magyar kapcsolatokban megengedheti-e magának valaki, még ha pártelnök is, az ilyen viszonyulást?

            Pásztor állítása szerint, akik a szeptember végi dokumentumot aláírták semmit nem tesznek a magyarságért, csak nyilatkozgatnak, a leckét nekik adják fel, és csak ők képesek – hatalmi helyzetüknél fogva – érdemben cselekedni. Elfelejti azonban, hogy az eredményeket, vagy mulasztásokat egyedül csak tőle lehet (és kell is) számon kérni, hiszen csupán az ő pártja részes a hatalomban. Ezért nem tilthatja meg tőlük azt sem, hogy a közösség érdekében írjanak és megszólaljanak. A közösség majd eldönti, hogy kinek van igaza. Egyébként, milyen demokrácia az, amelyben tiltják a véleményt?

            Pásztor nyilatkozatának végén azonban – egy vargabetűvel – valójában „felvállalta” a felhívásban foglaltakat, mondván, hogy „megpróbálnak ennek érdekében valamit tenni”. Az aláíróknak nem marad más hátra, minthogy Pásztor Istvántól, mondjuk hat hónap múlva, tételesen számon kérjék, hogy mit is tett annak megvalósítása érdekében. Hogy – Montaigne szerint – megkülönböztessük az igazságot, a hazugságtól. Meg, hogy ellenőrizzék, kinek milyen a memóriája.

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. október 6.

Kapcsolódó írások:

Vitaféle

Meghallgattam Pásztor István Kossuth Rádióban elhangzott nyilatkozatát. Nincs benne ismeretlen elem. Lármásan magabiztos szövegről van szó, amely magán viseli az egypártszindróma meghatározó jegyeit.

Mindazonáltal köszönet a Kossuth Rádiónak, hogy ha közvetve is, lehetővé tette a vitát. A politikai eszmék ilyen szembesítésére a jelenleg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jogara alatt tevékenykedő Magyar Nemzeti Tanács (MNT) által ellenőrzött vajdmédia nem vállalkozik. S ez a helyzet – néhány kivételtől eltekintve – huszonhárom éve tart. De nézzük a megvét.

1. Pásztor István, azt állítja, hogy a 15 pontos szövegünk, amely Bozóki Antal az Árgus civilszervezet elnökének írásos kezdeményezésére állt össze, nem más, mint a VMSZ programjának átmesélése. 

Ezen ne vitatkozzunk. Mivel ez év október 1-én, a VMDP Hírlevél ez évi 206. számában közzétettük a 15 pontot, ezt most megtesszük a hivatkozott, a VMSZ honlapján megtalálható programmal is (http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Kisebbs%C3%A9gi%20jogok és http://www.vmsz.org.rs/hu/valasztasi-program/vajdasagert--egy-normalis-szerbiaban). Döntsön az olvasó.

2. Amíg nem készül el egy tudományos igényű, alapos monográfia legalább a történelmi VMDK létrejöttéről és működéséről, Pásztor is mondhat, amit akar. Csak azt nem, hogy a VMSZ egyedüli legitim szereplője a vajdasági magyar politikai színtérnek. Ezt nem mondhatja, mert a vajdasági magyarok szavazatait – különösen most 2012-ben, amikor a vele kvaterkázó Tadic-féle Demokrata Párt (DS) megszerezte e szavazatok több mint felét – neki (Pásztornak) is illene megbecsülni. Akkor is, ha azokat történetesen nem a VMSZ, hanem a többi magyar párt kapta. Hiszen nem udvariassági gesztusról van szó, hanem a demokrácia egyik alapelvéről. 

Hihetetlen, hogy a Kárpát-medencében milyen mély gyökereket eresztett az egypárti szindróma. 

Mi, akik a Vajdasági Magyar Demokrata Pártban (VMDP) vállaljuk a történelmi VMDK szellemi örökségét nem kis büszkeséggel mondhatjuk: az évek nekünk adtak igazat. Mert jóllehet a pénz, paripa, fegyver a másik oldalon van, nálunk volt (van) az ész, a gerinc és a legnagyobb megvalósult eredmények is. Például a kettős állampolgárság, vagy visszamenve az időben a politikai doktrínánk alapelve a „Kárpát-medencében élő magyar közösségek határmódosítás nélküli politikai integrációjának” eszméje, amelyet a történelmi VMDK már 1994 júniusában dokumentumba foglalt. Hogy a magyar autonómia egyetlen hadra fogható modelljéről szó se essék.

Miről beszél hát Pásztor István, aki éppen most hagyja faképnél Tadićot (helyesen), hogy egy 180 fokos fordulattal – szintén helyesen – Tomóhoz (Tomislav Nikolićhoz) csatlakozzon. De, tulajdonít-e ezeknek a nem túlságosan elegáns, s a VMSZ-ben is turbulenciát okozó politikai manővereknek bárki, akár a legkisebb elvi jelentőséget? Senki. A politikában jelen levő kenyér- és a szűkebb pártvezetés érdekharcán túlmenően bizonyosan nem.

Való igaz, a VMDP-ben kevesen vagyunk, pénzünk sincs nagyon, de egyelőre bírjuk az iramot. 

3. Nem véletlen, hogy Pásztor elismeri, s vállalja a 15 pontot. Mint ahogy az sem, hogy a fogadkozik, miszerint „megpróbálunk ennek érdekében valamit tenni”. A gond az, hogy a VMSZ nem tudja feltenni a lécet, s ezért folyton bukdácsol, miközben folyton magyaráznia kell a bizonyítványát.

Mi mást nem tehetünk, szaván fogjuk. S újra, meg újra kiállunk a nyilvánosság elé, hogy véleményt mondjunk a tevékenységéről. Meg arról is, mi az, amit az adott helyzetben tennie kellene.

Ezzel összefüggésben csak megismételni tudom, az említett Hírlevélben közölt a VMDP intézőbizottsága által jegyzett állásfoglalást: „Az intézőbizottság véleménye az, hogy a vajdasági magyar párt elit akkor jár el hivatásának megfelelően, ha a nemzetrészünk egésze és a saját érdekében is világosan megfogalmazza és közzéteszi a változásokra vonatkozó értékelését, s nyilatkozik az érdekvédelemmel összefüggő politikai tevékenységének főbb irányairól.

A VMDP rövidesen elkészíti ezt a dokumentumot és azt egy nyilvános vitára hívó felszólítással, közzéteszi”.

Ágoston András

Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 209. szám, 2012. október 4.

Új Übük - új Poszományok

Ámulva hallgattam Pásztor István Ternovácz Istvánnak adott nyilatkozatát, s szinte szemem előtt láttam, ahogy ismét virulni kezdett arcán a bizánci dölyf, a politikusok ősi ellensége és megrontója. Nemcsak az a baj, hogy Pásztornak (már megint) nincsen igaza – ha összevetjük a VMSZ programját a Bozóki Antal által fogalmazott elvárásokkal, akkor ez a kisiskolások számára is nyilvánvaló, ezért jó, hogy Ágoston András minden különösebb analízis nélkül szembeállította egymással a dolgokat. Ki-ki, vonja le belőle a konzekvenciát. A legnagyobb baj az, hogy a VMSZ programjában édeskevés szó esik az autonómiáról, csak hát Pásztor ezt ismét elfelejtette, mert azt hiszi, kezében a teljes honi sajtó, és már minden újságíróból poltront csinált a napi kenyérgond. Amellett mindezt teheti is, hiszen eddig majd minden ostobaságához kapott fővárosi támogatást. Ha ettől nem, akkor attól, ha „itt” nem, akkor „ott”, vagy itt is, meg ott is. A sok hízelgés láttán már maga is kezdte elhinni, hogy itt mindenki hülye, csak ő a helikopter. Ámde ennek szemmel láthatóan lassan vége szakad, ezt már csak vakok és elvakultak nem látják. Pásztor kezd kényelmetlen szolgává válni, és hát volt már egyszer a VMSZ-nek egy Übü királya, akit hatalma teljében megbuktatott a cimborája, Poszomány kapitány. Ugyanis ez a természete, természetes következménye minden politizálásnak, amely a dölyfön alapszik. Kívánom hát, gyulladjon ki Pásztor István arcán egyre többször, egyre pirosabban a dölyf lázrózsája. Ha már nem tetszik neki, hogy szólni merészeltünk.

Pedig az még időben vala.

Csorba Béla

Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 210. szám, 2012. október 5.

Határok nélkül: Útkeresés?

„ÁTKOMPONÁLÁS” ÉS „ÖSSZEHANGOLÁS”

Szükséges a nemzeti kisebbségi politika újragondolása

Kisebbségjogi jegyzet

            Vajdaságban is folyamatban van a hatalom visszarendezőse, amit most „átkomponálásnak” és a Szerb Haladó Párt (amelynek nevét az egyesek tévesen Szerb Haladás Pártnak fordítanak) köré tömörülő koalícióból kialakult szerb kormány összetételével való „összehangolásnak” neveznek.

Vesna Pešić (korábban a Liberális Demokrata Párt képviselője – LDP parlamenti képviselője) a Diljve društvo (Vad társadalom) című tanulmánykötetében „néma forradalom”-nak nevezi a Boris Tadić vezette Demokrata Párt (DP) 2012. május 6-i választási bukását. Mindennek természetesen nemzet kisebbségügyi vonatkozása is van.

            Csütörtökön (2012. szeptember 13-án) hajnalban – a két ellentábor kölcsönös vádaskodása, sértegetése és az ülés többszöri megszakítása után – Újvidéken is leváltották a DP vezette koalíció alkotta hatalmat és megválasztották a Szerb Haladó Párt (SNS/SZHP) körüli szövetségből álló újat.

            A tartományi fővárosban az új hatalmat most 11 párt öt képviselőcsoportja gyakorolja, amelyekből időközben néhány képviselőt kizártak, éppen az ilyen koalíció miatt. Ebben a pillanatban senki sem tudja megbízhatóan előrelátni, milyen mértékben és meddig lesz stabil a város új vezetése, mivel a 78 tagot számláló képviselő-testületben csak három képviselő képezi az 50%-on felüli többséget. A SZHP és a SZPSZ számára most már csak a vajdasági hatalom megváltoztatása a tét, de egyelőre bizonytalan, hogy erre mikor kerül sor, mivel a DP itt még döntő többségben van.

            Emlékeztetőül: Az SZHP a Szerb Radikális Pártból (SZRP/SRS) vált ki, amelynek elnöke a háborús bűnökkel vádolt, most is a hágai nemzetközi bíróság fogdájában lévő Vojislav Šešelj, alelnöke pedig Tomislav Nikolić, a mostani szerb köztársasági elnök volt. A mostani szerb kormánykoalíció másik vezető pártja, amelynek elnöke miniszterelnök is, a Szerb Szocialista Párt (SZSZP/SPS), amelynek a hágai börtönben elhunyt Slobodan Milošević, korábbi szerb elnök volt a vezetője.

A hatalom „visszarendeződése” – több-kevesebb sikerrel – folyamatban a többi vajdasági községben is. Hogyan viszonyulnak ehhez a vajdasági magyar pártok?

Elmarad értékelések

A 2012. május 6-i választásokon a vajdasági magyar pártok mindegyike külön utasként szerepelt.  A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke „elvetette annak lehetőségét, hogy a (többi vajdasági magyar párt által létrehozott – B. A. megj.) Magyar Fordulat (MF) koalícióval közösen lépjen fel, miután a koalíció legalább két tagja szélsőséges nézeteket vall”. Az MF pedig szétesett, mert a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) „feltételhez kötötte részvételét a koalícióban”, mivel „nem kívánt ellentmondani a (VMSZ-t támogató – B. A. megj.) magyar kormányfői intencióknak”.

A történtek után a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a kisebbségi pártok Mindannyian együtt koalíciójában lépett fel a köztársasági parlamenti választásokon, amely csupán egy képviselői helyhez jutott a szerbiai parlamentben.

A választásokon való sikertelen szereplés, vagy inkább leszerepelés ellenére, a vajdasági magyar pártok (csakúgy, mint a Demokrata Párt) vezetésében – nem hogy változás nem történt, de többségükben még a választási eredmények alaposabb értékelése is elmaradt.

A vajdasági magyar pártokban jórészt eluralkodott a tanácstalanság, a kivárás és a némaság.  Az elégedetlen párttagok több helységben elhagyták ugyan a pártokat (a legtöbben a VMSZ-t, például Óbecsén, Magyarkanizsán stb.), de a többség szólni sem mer, mivel a kizárással elveszíti a tagsági könyvecskével szerzett kiváltságokat.   

Ágoston András, Csonka Áron, Rácz Szabó László és László Bálint –

amikor még úgy nézett ki, hogy a VMSZ-nek lesz egységes ellenzéke 

(Ótos András felvétele)

Az újonnan alakuló szerbiai politikai helyzetben a legnagyobb felelősség a tartományi hatalmi koalícióban részes VMSZ-t illeti meg.

A VMSZ köztudottan a DP „stratégiai partnere” és ahol DP kibukik a hatalomból, ott a VMSZ-nek is mennie kell. Pásztor István pártjának elnöksége 2012. augusztus 30-i ülésén „áttekintette, elemezte és értékelte az aktuális belpolitikai helyzetet”. A testület megállapította, hogy „jóformán az összes önkormányzatban, láthatóan vagy a politikai felszín alatt, de egyértelmű politikai hullámzások, bizonytalanságok tapasztalhatók, amelyeket a Belgrádban parlamenti többséget alkotó pártok irányítanak”.

Kaméleon-politika?

A pártelnökségi közlemény szerint – amit a Magyar Szó pártlap túlbuzgóságban a szeptember 1-jei számában kétszer (a 6. és a 7. oldalon is) is közölt –, „ha a VMSZ akaratától és szándékától függetlenül mégis átalakulnak az önkormányzati többségek, azt tényként figyelembe fogja venni, mivel a létrejövő helyzetekhez alkalmazkodnia kell annak érdekében, hogy érvényt tudjon szerezni a párt választási programjait támogató választói akaratnak”. Hogy ez pontosan mit jelent, azt azonban csak találgatni lehet.

A testület „különös figyelmet szentelt az óbecsei önkormányzati helyzetnek”. A homályos (párt)közleményből viszont nem derül ki, hogy a VMSZ július 26-án hat óbecsei tagját megfosztotta párttagságától, mivel „a demokratákkal nem akartak összeállni”, illetve a Tisza-parti városban az SZHP-vel és a (nem magyar) Fordulattal írt alá koalíciós megállapodást.

A VMSZ elnökségének tanácstalanságát jól mutatja az is, hogy most (az óbecsecsei kizárások után) a helyzetekhez való „alkalmazkodást” szorgalmazza. Feltehető viszont az erkölcsi kérdés is, hogy lehet-e, szabad-e koalícióra lépni magyar szervezeteknek olyan pártokkal, amelyek a kilencvenes években „egy szendvicset” ígértek a vajdasági magyaroknak az országból való távozáshoz. Vagy a politikában – a jó fizetés reményében – már az erkölcsről is lemondtak?

A politikai erőviszonyok átrendeződését tanúsítja az is, hogy – az eddig a Demokrata Párttal együttműködő – topolyai Dr. Hadzsy János Polgári Csoportosulás szeptember 14-én csatlakozott a Szerbiai Egyesült Régiókhoz (SZER). (A csoportosulás a topolyai képviselő-testületben 7 képviselővel rendelkezik.)

A politika újragondolása

A szerbiai politikai helyzet minden magyar párttól a helyzet elemzését, a politika és a stratégia új megfogalmazását követeli. Már csak azért is, mivel például a nagybecskereki és az újvidéki a hatalomváltás következtében egyetlen magyar sem került be a városvezetésbe. Ez pedig sérti a kisebbségeknek a részarányos képviseletre és a döntéshozatalban való alapvető részvételhez való jogát.

A mindennapi életben megtanultuk, hogy nemzeti kisebbségi jogok csak olyan szinten valósulnak meg, amilyen mértékben azokért kiállunk, megküzdünk. A „néma forradalom” végrehajtóitól – az eddigi ismeretek és tapasztalatok alapján – nem várható kisebbségbarát politika folytatása. Mi marad akkor? A magyar pártok nagy koalíciójának létrehozása, vagy – a VMSZ további obstrukciója esetén – a hatalomban nem részes pártok szövetkezése, a közösség érdekeinek egységes képviselete érdekében.

Az idő sürget. Amennyiben Tomislav Nikolić szerb elnök októberi budapesti látogatása, de legkésőbb Szerbiának az Európai Unióval folytatandó csatlakozási tárgyalásai előtt (amire – a Danas c. belgrádi napilap szeptember 15-i írása szerint – „2013 vége előtt nem került sor”), a vajdasági magyar politikum nem fogalmazza meg közösségünknek a lezáratlan kérdésekkel kapcsolatos elvárásait, arra később már nemigen lesz alkalom. Köztudott ugyanis, hogy a csatlakozás után az Unió a nemzeti kisebbségi kérdéseket belpolitikai témának fogja tekinteni.     

Felelősségük tudatában vannak-e politikai pártjaink vezetői?

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. szeptember 16.