Az érdektelen közömbösség -év végi mélázás a nekemizmus koráról

Egy nagyon keserű idézet került szemem elé (nem Dakota..., hanem Chayenne) , amin sokat elméláztam, nevezetesen:

„Egy népet nem lehet leigázni addig, amíg asszonyaik szíve ellenáll. De azután mindennek vége. Mindegy, bármilyen bátrak is legyenek harcosaik, bármilyen erősek is legyenek fegyvereik.”

Töprengésem közben újabb idézet került elém, immáron Friedrich Nietzsche-től, a sokat vitatottól, aki kritikái végett lett világhírű, amelyben kereszténységet, szocializmust, darwinizmust tett pellengérre a radikális újítási vággyal fűszerezve:

“Az élet a gyönyör forrása; de ahol a csőcselék is iszik, ott minden kút meg van mérgezve.”

Kerek legyen a történet a „baloldalt” is megnézem, idézem mit látott a nap alatt:

Lenin: „a vallás a Nép ópiuma, olyan mint a vodka, melynek segítségével a rabszolgák sötétebbé teszik emberi mivoltukat és álmaikat, melyek egy önérzetesebb életről szólnak. A vallások, a modern egyházak, a mindenféle vallásos szervezetek csupán a burzsoázia reakcióját testesítik meg.”

A vallás szó helyett a kommunizmus-t be lehet helyetesíteni, így is megállja a helyét a Lenini gondolat.klasszikus Jánus arc!

A hitet képviselőknek is szíve joguk a szóláshoz:

Jézus: „…azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.

Erre jönne az első írásban fennmaradt vallásüldöző-politikai koncepciós per atyja Quintus Poncius Pilátus örök kérdése Kaifás nevezetű, érdekházasság által, főpapi dinasztiába benősülő (ő az első írásos nekemista, aki évente megvette a főpapi címet) felbujtó által:

Mi az igazság?

Talán ez:

„Vannak irányzatok, amelyek a “szabadság” jelszavával lépnek ki a világ elé, de nemsokára kiderül, hogy éppen a szabadság hivatalos sírásói. Az egyházüldözésnek Janus-arca van: egyik arc a szabadság diadalmas vonásait mutatja, a másik a hatalomra jutott intoleráns zsarnokok sötét ábrázatát. Kinn, a kapuk előtt az emberi jogokat hirdetik, benn, a kapuk mögött mint a könyörtelen rabszolgaság ’hősei’ lépnek színre”

P. Werenfried van Straaten premontrei szerzetes

Nos, ebben is van igazság, de nem tartották akkor sem be:

„Őszinte alázatal szándékozunk szolgálni a béke, a haladás és az igazság ügyét a nemzetek között. E munka során nem akarunk beavatkozni a politikába vagy a földi ügyek intézésébe. Az emberek és népek egyre égetőbb problémáival kapcsolatban egyedül vallási és erkölcsi inditókok vezetnek. Azokat a lelki alapokat akarjuk megszilárdítani, amelyekre az emberi társadalomnak épülnie kell.”

II. János Pál

Vannak azért követendő példák is:

Az aktuális Ferenc pápa meg fittyet hány a hatalom kényelmes-kedvére és tovább hordja régi cipellőjét, leereszkedik a népéhez, úgy tesz ahogyan tanítottak bennünket az álszenteskedő borívó vízetprédikáló hítőrző hatalmaskodók, akik a pénzen kívül nem nagyon hisznek másban...

Ne feledkezzünk el Barack Obamárólsem, akik Szíria partjainál megvédte a megellőlegezett béke-Nobel díját...igaz Putyin lett az év embere egy tekintélyes lap szerint...

-  o  -

Az igazság ma az érdektelen közömbösség, milyen politikai rendszerben? E rendszert nekemizmusnak hívják.

Gondolom én, már felnőttünk arra a szintre, hogy tudjuk a hatalomnak egy pártja van, éppen az amely a hatalmat gyakorolja. Vannak akik még idealizálnak, "jobb-közép-bal-liberális"... opciókat vallók, prófétálók között, viszont csak az érdek, amelyet képviselhetnek, az az államé, illetve a mindig hatalmon maradó kisebbségé, amely soha nem választható, így le sem váltható (itt lehet összeesküvés elméleteket szőni rendek, páholyok és hatalmak között)!

Aki picinykét ismeri a rendszert és támpilléréit (igazságszolgáltatás, hadügy, belügy, a fent említett vallás...), az tudja, hogy e pillérek semmilyen „kvázi rendszer-módszerváltással” sem bonthatóak meg, pontosítva a hivatalnoki kar uralmi pozíciója örökkön-örökké megmarad. Hajdanán írnokok voltak, ma jegyzők, igen a bürokrácia*...Az örök kérdés marad fenn, hogy éppen hol állunk, kiért és miért? Szabadságharcos vagy terrorista, nézőpont kérdése.

Néha a dolgok sokkal egyszerűbbek, mint hinnénk, csak mi emberek bonyolítjuk az egészet, hogy legyen min rágódnunk.

A felsőbbrendűségi vágy a társadalom legnagyobb mételye.Végy egy átlagembert, hitesd el vele, hogy ő az Isten (celeb, sztár, média guru, politikus...) és indulhat a banzáj...Érdekesek a folyamatok amelyet az ördög egyik legveszélyesebb fegyvere: a média generál. Manapság mindenről szó esik csak éppen arról semmi amiről beszélni kellene. Az átkosban minden tilos és titkos volt, ma meg ömlik a mindenféle gagyi és mindenhonnan. A mesében már meglett regélve - A kiskakas gyémánt félkrajcárjára  gondolok éppen, ahol a szemétdombon kell turkálni és kincset találunk, -internet!? Megfordítva az értékekre szemetet kell dobálni a félelemmel meg kell fűszerezni és az átlagembernek nem lesz további kérdése! Aki fél nem gondol másra, csak az „irha mentési” akcióra, ha ez már tompulni kezd, akkor jön mindennapi gyűlölet...

Kulcsember-véleményvezér-hálózat, csengő-bongó szavak. Ők a nekemizmus ideológiai mozgatói. Ők azok, akik elhitetik velünk, hogy „kocka” a fejünk és mindenféle haszontalan dologra, kütyüre szügségünk van! Itt törpül el a kiskakas gyémánt félkrajcárja, mert a hasznos dolgokat, értékes embereket negyon nehéz megtalálni, mert „takarásban” vannak, igaz, hogy a hálózati kommunikáció óriási gyorsaságot ad, de tele van útvesztővel és valahogy a végén mindig a nekemizmus hálójában vergődünk, mert egyet ingyen kapsz, ha tízet veszel a másikból...

A hatalom gátolja a rendszer anomáliájának kiküszöbölését, így ma a néhai autorokraták magyarázzák mi a demokrácia, de maradtak ők aurokratikus nekemista bürökraták. A kutyából nem lesz szalonna... Tetszik, hogy a focit hozzák mindig fel példaként, mintha más sport nem lenne e kék bolygón. A lelátóról tilos bekiabálni, vagy könnyű... Kiért játsszák a focit? A nézőért!? Ki van a pályán, nos a játékos, aki a csapat érdekeit nézi, ill a csapat mezében a mezőn ténykedik sportolóilag. Szemben van az ellenfél. Itt két csapatról beszélünk, de kitalálták a többpártrendszerű egypártrendszert! Ahol a választás nevezetű sportjáték után, üres stadioban ellenfél nélkül, folyamatosan öngólt lövő csapat játszik az elmaradt (távoltartott) nézők érdekeit képviselve, csakis az ő érdeikeiket képviselve, úgy római-jogilag az ő érdekükben...

Nincs új a nap alatt és még hosszú út vár ránk, hogy a sötétségből a fénybe érjük!

Egy minapi eszmecserével zárnám mondókámat, amelyben egy kedves ismerősöm úgy várja a jót, hogy nem tesz érte semmit és ezt a jót gyermekeinek is szánja!? Meg van győződve, hogy jót tesz a semmitevésével és fenemód meg is tudja magyarázni, mit miért nem lehet megtenni és kinek kellene helyette lépéseket tennie! Érdekes ugyebár, nos ismerjük a sültgalamb történetét is, meg azét is aki hazudott reggel, éjjel és este (délben evett, így tele volt a szája), de az már egy régi mese!

A történelem ismétli önnmagát közép-kelet földjén: kommunizmus, szocializmus, nekemizmus..., ha ismerősöm szavait értelmezem, messze van a Kánaán, mert a jót sem tudjuk definiálni mi a nyavaja az! Nekem jó legyen, te meg menj el ezerrel...Mi a jó, örök kérdés marad!

Bort, búzát békességet kívánok minden kedves jóakaratú embernek és annak is aki tudja, hogy mi a jó és nem nekemista, hanem eltöri kenyere felét és kedves szóval odanyújtja egész barátjának, így a karácsonyi ünnep tájékán. A nekemista felebarátja lelki-üdvéért meg mond egy imát, ha kell a pusztában, jászolban, ott ahol a megváltó megszületett, viszont a megváltás még várat magára azóta is...főként, hogy születése bevásárlási hisztériába, eladósodásba és veszekedésbe csapott át a nekemizmus korában! 

Bocsájtsunk meg az ellenünk vétkezőknek! 

Annak a hazugnak is? Hát, ez egy másik történet...kb. így működik ez!

Margit Zoltán

* „A bürokrácia a következőkkel jellemezhető: élethosszig tartó, rendszeres fizetéssel honorált, szakképzett hivatalnoki réteg, világos és rögzített karrierrendszerrel. A hivatalnok számára spacializált szakképzés szükséges. A hivatalnokot az állam vezetője nevezi ki, státusa, jogai és kötelességei hivatali jogi szabályzatokban meghatározottak. Ez a hivatali struktúra a növekvő munkamegosztás következménye. A bürokrácia léte szintén kötődik a civilizált nemzeteket jellemző társadalmi osztályok megjelenéséhez. Előfeltételez egy már meglévő fejlett hivatali rendszert, amelyet azonban a szakképzett hivatalnok megjelenése jelentősen átalakít. A bürokrácia kialakulását elősegíti továbbá a felsőoktatási rendszer megjelenése. Mindenek előttazonban a pénzgazdaság megjelenése alapozza meg létét, amely lehetővé teszi a specializált feladatok ellátásának rendszeres fizetéssel történő honorálását, a korábbi formák, a földjuttatás, vagy az uralkodó háztartásából származó eseti juttatásokkal szemben.”  

 Gustav fon Schmoller

PUTYINIZÁLÓDUNK(?)

Mindennapi riadalmaink (I.)

Nem teljességgel értelmetlen időtöltés: egy-egy meddő órán számba venni és lajstromozni, miféle válogatott, hátborzongató szörnyűségekkel riogatnak bennünket mostanában. Festik az ördögöt a falra, szítják a félelemérzetet és vizionálják a mind közelebb settenkedő katasztrófát  -- jó nevű tudósemberek, alig kompromittálódott politikusok és szavahihető helyzetelemzők  egyaránt. Persze a genetikailag optimisták meg a vakok közötti félszeműek – akik a padlás létráján felfelé igyekvő macska szájában lévő papagájtól tanulták el a „mindhalálig derűlátást”, azok -- csak lazán legyintenek, kijelentvén, hogy a vészjóslók egytől-egyig feltűnési viszketegben szenvednek, szenzációt hajhásznak és csak filléres poénszerzésre gyúrnak.

Kinek a pap, kinek a paplan! – mondhatjuk erre, kifordítván a szólást, én magam azonban mindig is vonzódtam a csordaszellemben nevelt nyájból kirikító fekete bárányokhoz, akik időről időre homlokegyenest mást mondanak, mint amit általában hallani szeretnénk. Nem színezik újra a megszenvedett múltat, nem rejtik sokat sejtető cifra paraván mögé a jelent és azt sem ígérik, hogy egyszer majd mindannyiunkra szép holnap vár. Pedig ők is tudják, hogy a remény hal meg utoljára, minként azt is, hogy ez csakis úgy lehetséges, hogy: maga a remény a gyilkos.

Kishazánkra szűkítve le a nagyvilágot: úgy tűnik, mintha Szerbia egyirányú menetjegyet váltott volna, egyenesen a múltba. Vissza. Hátrafelé. Az Európai Unió és a nagy orosz testvér közötti kötéltánc mutatványa ugyanis nagyon a végéhez közeledik. (Már csak néhány tyúklépés…) Aminek hátat fordít, az végérvényesen mögötte marad. Ami felé pedig egyre kétségbeesettebben evickél, az lesz majd az előre borítékolt veszte.

Valójában mivel is riogatnak bennünket a vijjogó vészmadárkodók? Például azzal, hogy ha Szerbia továbbra is folytatja az utóbbi időben erőteljesen meglódult intézményesített hátraarcot, akkor menthetetlenül bezárkózik és elszigetelődik az ország. Lazán „So long!”-ot mond Európának és dölyfösen visszamasírozik a dicső kilencvenes évekbe. Ott meg aztán szépen (el)putyinizálódik és (el)militarizálódik. Márpedig e csábos páros(ítás)ból csak az egyik is kész Istencsapás, hát még így beduplázva! (Ezer a szerencse, hogy nem egyenesen Észak-Koreát tartjuk a másolandó mintának, a követendő példaképnek!)

Orosz (ó, rossz!) mintára fogunk tehát berendezkedni. Ha igaz az, hogy a hatalmas testvérbátyánk országát fele részben mindmáig a szilovikok irányítják, akkor hamarosan nálunk is nagy becsben tartják majd a katonai múlttal rendelkezőket, akiket potenciális káderjelöltekként hoznak majd forgalomba.

 

Hogy mi minden bajjal jár az, ha a nemzeti-szocialista (délibábos álmaiban még mindig nagyszerb) Szerbország végérvényesen az oroszosodás útjára lép, azt majd nyilván csak az önkirekesztés és az önként vállalt remeteség éveiben fogjuk igazán megtapasztalni. Miként azt is, hogy ha Belgrádban majd havazni fog, nem mondhatjuk, hogy „esik a hó”, mert mást fog előírni a rendelet. Talán azt, hogy: sztálingózik… 

Egy biztos: teljes körű állami irányításra, ebből következően pedig totális ellenőrzésre lehet számítani. Politikában, gazdaságban, pénzforgalomban… 

Ennek folyományaként pedig kíméletlen felelősségre vonásra és újabb tisztogatási hullámra. Előkotorják a régi slágert és lefújják róla a port. Szófogadatlanság, engedetlenség vádjával kisöprik a legkeményebb hierarchia szerint szerveződött „rendszerek” (a hadsereg, a rendőrség és az igazságszolgáltatás) legeldugottabb szegletében meghúzódó nem szerb nemzetiségűeket. (Azt a keveset is, aki még megmaradt.) Ugyanakkor a saját fajtájúakkal sem bánnak kesztyűs kézzel. És akadnak majd közöttük jól ismert nevek is. Például politikusok. Olyanok, akik emberemlékezet óta megrögzött bűngyűjtőnek számítanak. Akiknek máris kivan a száz fekete pontjuk. Tehát simán megbilincselhetők és büntethetők. Nemhogy lázadás, lázongás, de még ellenvetés sem lesz, mert aki kekeckedni próbál, arra menten rásütik a bélyeget, hogy „szemét besúgó” vagy „mocskos hazaáruló”, az ilyet pedig tűzzel-vassal kötelező irtani.

Szólásszabadsággal kacérkodó sajtóra akkor már végképp nem lesz szükség, mert megírni majd semmit sem lesz szabad. Amit viszont szabad lesz, azt meg nem lesz érdemes.

Némileg sarkítva: olyan zűrzavaros és félelemmel terhes, rendkívüli állapotfélére fog hasonlítani az egész szerbiai metamorfózis. Az eleddig demokratikusnak hazudott társadalom romjain egy új Babilon épül. Amolyan neosztálinsta. Putyinista. Jólét, szabadság, friss levegő: ništa. 

Hogy ez mind illogikus meg anakronisztikus?! De nem a riogatóink szerint.

Szabó Angéla