Margit Zoltán: Wikileaks

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wikileaks. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wikileaks. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 18., szerda

Elsötétült a demokrácia, avagy ez lesz a megoldása a Wikileaks botránynak is? Kikapcs!?



A Wikipedia angol nyelvű oldalainak lekacsolásával, a Google pedig az amerikai honlapján közzéteendő vitaindítvánnyal készül szerdán tiltakozni a kongresszus által kidolgozott, az internetes kalózkodás elleni fellépést, illetve az intellektuális tulajdon védelmét célzó két törvénytervezet ellen.

A kalózkodás elleni SOPA (Stop Online Piracy Act) jogszabály-tervezettel a képviselőház foglalkozik, az intellektuális tulajdon védelmét célzó PIPA (Protect Intellectual Property Act) pedig a szenátus napirendjén szerepel. A készülő szabályozás mögött felsorakoztak a hollywoodi filmstúdiók és a zenemű-forgalmazó cégek, mert szerintük szükség van rá az amerikai munkahelyek védelme érdekében.

A törvénytervezetek ellen "elsötétítéssel" kíván tiltakozni a Wikipedia és mások mellett még a Reddit, a Mozilla, a TwitPic, az Anonymus csoport és a BoingBoing is. (A kedd délutánra csaknem háromtucatnyira növekedett sztrájkolni kívánó online szolgáltatók teljes listája a www.sopastrike.com oldalon olvasható.) Becslések szerint egyedül a Wikipedia 24 órás, közép-európai idő szerint szerda reggel hat órakor kezdődő akciója mintegy 100 millió felhasználót érint.

A SOPA (az egyszerűség kedvéért a két jogszabályt közösen gyakran ezen a  néven szokták emlegetni) a törvénytelenül megszerzett amerikai filmek, zeneművek és más szellemi termékek internetes értékesítését kívánja felszámolni, egyebek mellett azáltal, hogy kötelezné az amerikai internetes cégeket: blokkolják a hozzáférést az olyan külföldi oldalakhoz, amelyek ilyeneket illegálisan, az amerikai szerzői jog megsértésével kínálnak.
A SOPA körüli küzdelem azután éleződött ki igazán, hogy a Fehér Ház illetékesei szombaton hangot adtak aggályuknak a hamarosan a kongresszus elé kerülő törvénytervezetről. Barack Obama elnök három tanácsadója - köztük Howard Schmidt, a Fehér Ház kiberbiztonsági főszakértője - közös blogbejegyzésben mutatott rá, hogy a jogszabály bírósági keresetek céltáblájává tenné az internetes cégeket, ami erősen gátolná a legális tevékenységet is.

"Minden, az internetes kalózkodás legyőzésére irányuló erőfeszítésnek óvakodnia kellene a törvényes tevékenység online cenzúrázásától és nem akadályozhatja a dinamikus nagy- és kisvállalataink innovációját" - írta a három kormányzati szakértő.
A javasolt jogszabály leállítaná az amerikai reklámhálózatok internetes hirdetéseit a kalózkodással megszerzett termékeket forgalmazó weboldalakon, a keresőmotorokat pedig eltiltanák attól, hogy ezekkel közvetlen kapcsolatot létesítsenek.
Az internetes kalózkodással szembeni kemény fellépés hívei bírálták a fehér házi tanácsadók álláspontját. Rupert Murdoch médiamágnás a jelentős amerikai, brit, ausztrál és ázsiai média- és szórakoztatóipari vállalkozásokkal rendelkező News Corporation elnök-vezérigazgatója például a Twitteren magát Barack Obama elnököt támadta.
"Obama tehát csatlakozott a szilíciumvölgyi számvivőkhöz, akik kalózkodással és közönséges lopással fenyegetik az összes szoftveralkotót" - írta szombaton a Twitteren Murdoch.

A SOPA-t és a PIPA-t ugyancsak határozottan ellenző Twitter egyébként nem csatlakozik a szolgáltatók sztrájkjához, mert a vezérigazgatója, Dick Costolo szerint "butaság lenne bezárni egy globális vállalkozást" egy pusztán egy országban jelentkező politikai problémára reagálva.
Az elnöki tanácsadó Schmidt és társai egy, a jelenleg tervezettnél szűkebb és célzottabb együttműködésre lennének hajlandók a törvényhozókkal, hangsúlyozva: nem szeretnék, ha az új jogszabály megnehezítené a törvényesen működő vállalkozás, köztük az újonnan indult online cégek tevékenységét. A Fehér Ház szakértői szerint a jogalkotóknak konzultálniuk kellene az érintett online szolgáltatók részvényeseivel.
Talán a kilátásba helyezett tiltakozások hatására valamelyest enyhült a törvényalkotók álláspontja. Darrell Issa republikánus képviselő, aki módosító indítványt nyújtott be a SOPA-hoz, a The Washington Post online kiadásának keddi jelentése szerint közleményt tett közzé, amely szerint Eric Cantor, a képviselőházi republikánus többség vezetője biztosította őt: a tervezetet egyelőre nem terjesztik a ház elé, és folytatják a konszenzuskeresést.
Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője a CNN-nek vasárnap nyilatkozva elismerte, hogy a PIPA körül vannak még megoldatlan kérdések és kijelentette, hogy a tervezet az elkövetkező 7-10 napban nem kerül a felsőház elé.

Az amerikai kormánynak egyébként már 2010 óta jogában áll lefoglalni az olyan .com, .net. és .org végződéssel regisztrált egyesült államokbeli domaineket, amelyekről feltételezhető, hogy internetes kalózkodás eszközei, s több száz alkalommal élt is ezzel a jogával.

Elsötétült a demokrácia, avagy ez lesz a megoldása a Wikileaks botránynak és a jövőben megjelenő oknyomozó portáloknak is? Szólásnak marad e picinyke, névleges szabadsága? Ki a kalóz és ki a szólásszabadságával élő polgár? Megoldás -kikapcs!? Meglátjuk! 


Why is Wikipedia blacked-out?

Wikipedia is protesting against SOPA and PIPA by blacking out the English Wikipedia for 24 hours, beginning at midnight January 18, Eastern Time. Readers who come to English Wikipedia during the blackout will not be able to read the encyclopedia. Instead, you will see messages intended to raise awareness about SOPA and PIPA, encouraging you to share your views with your representatives, and with each other on social media.

What are SOPA and PIPA?

SOPA and PIPA represent two bills in the United States House of Representatives and the United States Senate respectively. SOPA is short for the "Stop Online Piracy Act," and PIPA is an acronym for the "Protect IP Act." ("IP" stands for "intellectual property.") In short, these bills are efforts to stop copyright infringement committed by foreign web sites, but, in our opinion, they do so in a way that actually infringes free expression while harming the Internet. Detailed information about these bills can be found in the Stop Online Piracy Actand PROTECT IP Act articles on Wikipedia, which are available during the blackout. GovTrack lets you follow both bills through the legislative process: SOPA on this page, andPIPA on this one. The EFF has summarized why these bills are simply unacceptable in a world that values an open, secure, and free Internet.

Why is the blackout happening?

Wikipedians have chosen to black out the English Wikipedia for the first time ever, because we are concerned that SOPA and PIPA will severely inhibit people's access to online information. This is not a problem that will solely affect people in the United States: it will affect everyone around the world.

Why?

SOPA and PIPA are badly drafted legislation that won't be effective at their stated goal (to stop copyright infringement), and will cause serious damage to the free and open Internet. They put the burden on website owners to police user-contributed material and call for the unnecessary blocking of entire sites. Small sites won't have sufficient resources to defend themselves. Big media companies may seek to cut off funding sources for their foreign competitors, even if copyright isn't being infringed. Foreign sites will be blacklisted, which means they won't show up in major search engines. And, SOPA and PIPA build a framework for future restrictions and suppression.
Does this mean that Wikipedia itself is violating copyright laws, or hosting pirated content?
No, not at all. Some supporters of SOPA and PIPA characterize everyone who opposes them as cavalier about copyright, but that is not accurate. Wikipedians are knowledgeable about copyright and vigilant in protecting against violations: Wikipedians spend thousands of hours every week reviewing and removing infringing content. We are careful about it because our mission is to share knowledge freely. To that end, all Wikipedians release their contributions under a free license, and all the material we offer is freely licensed. Free licenses are incompatible with copyright infringement, and so infringement is not tolerated.
Isn't SOPA dead? Wasn't the bill shelved, and didn't the White House declare that it won't sign anything that resembles the current bill?
No, neither SOPA nor PIPA is dead. On January 17th, SOPA's sponsor said the bill will be discussed in early February. There are signs PIPA may be debated on the Senate floor next week. Moreover, SOPA and PIPA are just indicators of a much broader problem. In many jurisdictions around the world, we're seeing the development of legislation that prioritizes overly-broad copyright enforcement laws, laws promoted by power players, over the preservation of individual civil liberties.

How could SOPA and PIPA hurt Wikipedia?

SOPA and PIPA are a threat to Wikipedia in many ways. For example, in its current form, SOPA would require Wikipedia to actively monitor every site we link to, to ensure it doesn't host infringing content. Any link to an infringing site could put us in jeopardy of being forced offline.
I live in the United States. What's the best way for me to help?
The most effective action you can take is to call your representatives and tell them you oppose SOPA and PIPA, and any similar legislation. Type your zipcode in the locator box to find your representatives' contact information. Text-based communication is okay, but phone calls have the most impact.

I don't live in the United States. How can I help?

Contact your local State Department, Ministry of Foreign Affairs, or similar branch of government. Tell them you oppose SOPA and PIPA, and any similar legislation. SOPA and PIPA will affect sites outside of the United States, and actions to sites inside the United States (like Wikipedia) will also affect non-American readers -- like you. Calling your own government will also let them know you don't want them to create their own bad anti-Internet legislation.

Is it still possible to access Wikipedia in any way?

Yes. During the blackout, Wikipedia is accessible on mobile devices and smart phones. You can also view Wikipedia normally by disabling JavaScript in your browser, as explained on this Technical FAQ page. Our purpose here isn't to make it completely impossible for people to read Wikipedia, and it's okay for you to circumvent the blackout. We just want to make sure you see our message.
I keep hearing that this is a fight between Hollywood and Silicon Valley. Is that true?
No. Some people are characterizing it that way, probably in an effort to imply all the participants are motivated by commercial self-interest. But it's obviously not that simple. The proof of that is Wikipedia's involvement. Wikipedia has no financial self-interest at play here: we do not benefit from copyright infringement, nor are we trying to monetize traffic or sell ads. We are protesting to raise awareness about SOPA and PIPA solely because we think they will hurt the Internet, and your ability to access information online. We are doing this for you, because we're on your side.

In carrying out this protest, is Wikipedia abandoning neutrality?

We hope you continue to trust Wikipedia to be a neutral information source. We are staging this blackout because (as Wikimedia Foundation Board of Trustee Kat Walsh said recently), although Wikipedia’s articles are neutral, its existence is not. For over a decade, Wikipedians have spent millions of hours building the largest encyclopedia in human history. Wikipedia is a tremendously useful resource, and its existence depends upon a free, open and uncensored Internet. SOPA and PIPA (and other similar laws under discussion inside and outside the United States) will hurt you, because they will make it impossible for sites you enjoy, and benefit from, to continue to exist. That's why we're doing this. 

MTI-Hirado-Wikipedia



2010. december 1., szerda

Wikileaks gate, vizsgázik a demokrácia?

A cím lehetne, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb, amiről jó tudni...
A "Wikileaks" oknyomozó hírportál, amely amerikai külügyminisztérium dokumentumait "szivárogtatta" ki a "bűnbak" Bradley Manning 22 éves amerikai katona által, akit hét hónapja magánzárkában tartanak fogságban...
Bradley Manning az áldozati bárány?
Julian Assange 39 éves ausztrál honpolgárságú férfi, aki alapítója a http://www.wikileaks.org hírpontállak. A hírportál fő profilja az oknyomozati eredmények közszemlére tétele, ill. a "hatalmak" kényes ügyeinek a feltárása, mondhatnánk a "média szentképeinek" az e-világi emberi megvilágítása, gyarlósági szempontból.
Julian Assange - "Fellépünk a szabályoknak nem engedelmeskedő szervezetek ellen..."
A "Wikileaks" három fő célt tűzött ténykedésének megvalósítására: 1.) Sajtó szabadság - a sajtó felszabadítása a hatalmak nyomása alól. 2.) A visszaélések, törvénytelen lépések bemutatása. 3.) A történelem formáló dokumentumok megőrzése.
Érdekes ötletet indított útjának, létrehozta az egyszerű emberek hírszerző szolgálatát szembeállítva a túlfizettetett titkosszolgálatokkal...
A 2006 óta létező "Wikileaks" az idén jutott a közvélemény kereszttűzébe, Irak-Afganisztán és az amerikai diplomácia negyedmillió (!?) dokumentumának kiszívárogtatásával. Az egyszerű polgár belelátott a választott demokrácia boszorkánykonyhájának működésébe, alá: Hell's Kitchen by Gordon Ramsay (Pokol konyhája főzőcske műsor) Furcsa rendszer ez a demokrácia, amikor megpiszkálják mindig valami más jön elő, mint Pandóra szelencéjéből...A demokrácia a diktatúra demója, vagy beta verziója?
Nem kell megijedni, már rotyog a lé a boszorkánykonyhában! Assangot kettő viking leányzó szexuális zaklatással vádolja (a vikingeket ismerve elég nehezen hihető történet...) ez volt a leves. Jön a főétel recept szerint: Oszd meg és uralkodj. Belviszály indul a "Wikileakson" belül, nevezetesen kettő alapító szembefordul Assangal. A német szóvivő Daniel Domscheit-Berg tekintélyelvűnek titulálja Julian Assangot, ezt követően a másik alapító az izlandi Birgitta Jonsdottir is bedobta a törölközőt...Rotyog már szépen a lé, mert tudjuk újra lét a tét...A desszert még hátra van, lehet, hogy fekete leves lesz!
Valójában miért ütötte ki a "Wikileaks" a Pentagon biztosítékát? Egyszerűen bemutatta, hogy a hatalom minden eszközzel él, saját dogmáival szögellentéstesen viselkedik, adott esetekben átgázol a törvényeken és mindezt a népért és a nép nevében teszi, mert a náció végveszélyben van! A nevető harmadik, aki isteni rangot formált magának, mert neki alanyi joga van rá. A nevető harmadik, aki még az időjárást is kiszámítja a következő képen hoz létre egy leendő általa, mint jótét lélek általi megoldandó problémát: Példa: Végy két szomszédot, akinek pásztorai békésen legeltetik nyájait a távol keleten, a közel-keleten, a Balkánon, dél Amerikában...Egy csipetnyi kételyt tégy közéjük, -a szomszéd legelője zöldebb és -a szomszéd birkája kövérebb. Hitesd el velük, hogy apáik földjei voltak azok anno, amin a "tehetősebb" szomszéd legeltet. Adj el nekik némi fegyvert, némi vidámító szert. Öltözz be pásztornak és nyiss tűzet a sértődött nyájra. A "csete-paté" után írass alá velük békeszerződést és kezdődhet az újra legelősítés és birkásítás, ne feledd a pásztor sosem alszik, légy résen, én mint nagy tesó (Georg Orvell -1984) segíteni fogok neked, ha eljön az idő és a csillagok is együtt-állnak majd...
A gond az ötszögletű intézetben (Pentagon), hogy hogyan elsimítani a gyűrődéseket a szuperhatalom patyolat tiszta diplomácia szőnyegén és hogyan tudja a minden lében kanál jelenlegi képet megváltoztatni saját orcájáról. Meg tudja e magyarázni a pásztorok értelmetlen egymásnak feszülését, abban a helyzetben amikor a lapok járását látják a túloldalról is.  Ahogy látom reszketnek a pásztorok is szépen minden felé e kék-bolygón...
Vagyon, ahogy írva vagyon, Julian Assange  jelenleg bujkál, barátainál, támogatóinál húzza meg magát, váltogatja telefonjait, festi a haját...Már lelki szemeimmel látom a következő hollywoodi kasszasikert ígérő filmjének forgatókönyvét, talán a boszorkánykonyhán ez lesz a desszert...
Jelenleg több ország elítélte Assange tettét, mellyel veszélybe sodorta az ártatlan embereket, viszont Ecuador feltétel nélküli menedékjogot adott neki. Jó pénz jöhet a konyhára, ha valaki átadja az államok kezére, akkor megkegyelmeznek az áldozati báránynak a 22 éves Bradley Mannig "zöldfülű" katonának? Assange mehet Guántanamóra sima terrorizmus vádjával a hátán...
A "nagy csávó" Venezuelából már gratulált neki bátorságáért és kéri maradjon következetes és etikus...A diplomácia álló vize jól meg lett kavarva, az elemzők szerint nem fog különösebb politikai hullámokat korbácsolni, mert kéz kezet mos...
Szépen csendben meggyújtottuk a várakozás első gyertyáját. Egyszer eljő a megváltó is, egyszer így december elsején a boszorkánykonyha AIDS nevezetű vírusától kigyógyulnak a megbetegedtek is, egyszer nem lesz éhező a földön, egyszer elhallgatnak a fegyverek is, egyszer elfogy a hazugság, egyszer mindegy lesz, hogy a szomszéd fűje zöldebb...
Margit Zoltán

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin