Kisebbségjogi jegyzet
"A hazug ember büntetése nem az, hogy
nem hisznek neki,
hanem az, hogy ő sem tud hinni
senkinek."
George Bernard Shaw
"A hazug embert
hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát."
Magyar közmondás
Montaigne a
hazugokról írott esszéjét azzal kezdi, hogy aki hazugságra
vállalkozik, jobb, ha kiváló a memóriája. A hazugság nem
egyenlő a tévedéssel: utóbbi nem szándékos (az igazság nem
tudása), míg előbbit szándékosan követjük el. Ennek folytán,
ha valaki egy történetet vagy hazugságokkal körülbástyázva,
vagy arra alapozva mesél el, emlékeznie kell minden egyes kitalált
részletre, különben könnyen rajtakapják. Mégis sok esetben
nehéz megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól, mert
ahogyan a céltábla közepét eltalálni csak egyféleképpen
lehet, elvéteni azonban végtelen sok módon, így a hazugságnak
is – szemben az igazsággal – számtalan arca van. Montaigne
saját szerencséjének és erényének tudta be, hogy rossz a
memóriája – olvasható Megadja Gábor Miért hazudnak a
politikusok, ha nem muszáj? c. írásában.
Közismert Gyurcsány Ferenc volt
magyar miniszterelnök elhíresült (beismerő) vallomása a "Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha
kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem
akarom tovább csinálni.".
Szerbiában pedig Mlađan Dinkić (most) szerb gazdasági és
pénzügyminiszter meséje, hogy a polgárok 1000 eurós ingyen
részvényeket kapnak, stb.
Szűkebb pátriánkban Dr. Hódi
Sándor pszichológus kutatta a témát és írt könyvet Miért
hazudnak a politikusok? címmel.
Nem kell azonban feltétlenül
pszichológusnak lenni, hogy megállapítsuk: A politikusok bizony
gyakorta nem mondanak igazat. Talán nem is lennének politikusok,
ha az igazságot mondanák. Úgy is lehetne fogalmazni, azt mondják,
ami nekik, vagy politikai pártjuknak megfelel. Főleg akkor, ha
nincs a közelben valaki, aki emlékezteti őket a tényekre, vagy
akár utólag számon kéri tőlük azokat. Nem szabad „futni
hagyni” őket, mert végül mi magunk leszünk a hülyék, ha
készpénznek vesszük, amit mondanak. Szavukon kell fogni őket.
„Átmesélés”
Négy vajdasági magyar politikai párt
és több civil szervezet szeptember 27-én tanácskozást tartott,
amelynek végeredményeként megfogalmazták A vajdasági magyar
közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének
alapkövetelményei című dokumentumot, amelyben 15 pontban összefoglalták a vajdasági
magyarok megoldatlan problémáit, vagy diplomatikusabban
fogalmazva, megoldásra váró kérdéseit. A dokumentum
kidolgozásában egyedül „a legbefolyásosabb délvidéki magyar
szervezet”, a Vajdasági Magyar Szövetség, a meghívás
ellenére, nem vett részt. Pásztor István, a párt elnöke az
Újvidéki Rádió október 3-i Hangadó Szerda című műsorában
újságírói kérdésre, hogy pártja miért maradt távol a
tanácskozásról, ezt válaszolta:
– Úgy tekintek
erre a dokumentumra, mint az utolsó választási programunk
átmesélésére. Az, ami ebben a tizenöt pontban látható, az
benne van többek között a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ)
utolsó választási programjában. A Vajdaságért egy normális
Szerbiában címszó alatt megjelent választási programban. És
úgy tekintek erre a zárónyilatkozatra, hogy azok, akik most már
többedik alkalommal megmérettettek és nagyon, nagyon könnyűnek
találtattak. Újra elmondják, hogy kinek mi a dóga. Azon
túlmenően, hogy leírják, átmesélik, hogy más mit gondol, mást
nem vállalnak. Aláírják, összejönnek, elmondják, de a leckét
újra nekünk adják fel. Én ettől nem félek, és azt gondolom,
hogy ez a fajta megnyilatkozás minket csak megerősít. Azért
erősít meg, mert én nem látok új elemet ezekben a
történetekben. Egyrészről. Másrészről azt látom, hogy csak
nekünk van ebben a pillanatban olyan mozgásterünk, olyan
kapacitásunk, olyan legitimitásunk, amiknek tükrében ezeket a
dolgokat fel lehet vállalni. Fel is vállaljuk, és megpróbálunk
ennek érdekében valamit tenni – tette hozzá Pásztor.
A VMSZ elnöke
szerint a megfogalmazott 15 pont „a VMSZ utolsó választási
programjának az átmesélése”. Hogy ez mennyire nem igaz, csak
össze kell hasonlítania a VMSZ Vajdaságért – egy normális
Szerbiában 2012-2016 c. választási programját, amely
„tartalmazza mindazt, amit a VMSZ képvisel”
(http://www.vmsz.org.rs/hu/valasztasi-program/vajdasagert--egy-normalis-szerbiaban)
és a többi párt, illetve civil szervet – egyebek között a
VMSZ-hez is intézett – felhívását
(http://bozokiantal.blogspot.com/search?updated-max=2012-10-02T18:33:00%2B02:00&max-results=7).
Pásztor azt sem nem tudja, hogy mit
tartalmaz pártjának a választási programja, mivel a két szöveg
egymással még csak köszönő viszonyban se nincsen. Akkor most ki
kit és mit mesélt át? Hogyan is áll Pásztor a memóriával?
Mit tettek eddig?
A VMSZ a 12 pontból
álló választási programjában a 9. helyre rangsorolta a
„kisebbségi jogérvényesítést”, ami önmagában is utal
arra, hogy milyen fontosságot tulajdonít a vajdasági
magyar közösség helyzete rendezésének, illetve megoldatlan
kérdéseinek. Elégedett a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól
szóló törvénnyel és nem szándékozik annak megváltoztatását
javasolni. Egyéként – részrehajlással való vád elkerülése
végett – a program teljes szövege:
„9. Kisebbségi
jogérvényesítés
A 2008 – 2012. közötti parlamenti
ciklus meghatározó eredménye a Nemzeti tanácsokról szóló
törvény elfogadása. A törvény megteremtette a jogi keretet a
nemzeti közösségek kollektív jogainak gyakorlásához.
A VMSZ célja, hogy a jövőben
meghozandó oktatási-, művelődési- és médiatörvények
maradéktalanul tartsák tiszteletben a nemzeti tanácsok törvényes
hatásköreit és a kisebbségek szerzett jogait. Végső ideje,
hogy egy új Hivatalos nyelvhasználati törvény váltsa fel az
1991. óta hatályos jogszabályt.
A költségvetési törvénnyel
kapcsolatos alapvető elvárásunk, hogy – az ország gazdasági
lehetőségeivel összhangban – növekedjen a nemzeti közösségek
intézményrendszerére fordított költségvetési források
összege.
Kisebbségi és össztársadalmi
szempontból is kiemelten fontos az oktatási és képzési rendszer
fejlesztése. A VMSZ számára külön prioritást jelent a
felnőttképzés jogi keretének a megteremtése és a külföldön
szerzett oklevelek egyszerűsített honosítását lehetővé tevő
jogszabály elfogadása.
A VMSZ kiemelt
célkitűzésként tekint a kisebbségi közösségek
alulreprezentáltságának csökkentésére az állami szférában.
Az elmúlt parlamenti ciklusban elfogadott
bírákról, ügyészekről, közjegyzőkről és végrehajtókról
szóló új törvényekbe – a VMSZ javaslatára – bekerült az
etnikai arányok tiszteletben tartásának a követelménye a
kinevezési folyamat során.
Az elmúlt négy év fontos
eredményének tartjuk azt is, hogy a rendőrségi törvényből
törlődött az a korlátozás, amely a kizárta a kettős
állampolgárokat a rendőri hivatás gyakorlásából.”
Ezek a négy évre szóló
célkitűzések nem újak, nem először kerültek megfogalmazásra,
az eredmények viszont eddigi is rendre elmaradtak. A hivatalos
nyelvhasználati törvény például 21 éves. A kisebbségek
alulreprezentálása az állami szférában még ettől is jóval
régebbi. Az igazi kérdés ezért, hogy mit tettek eddig a VMSZ
képviselői a hatalomban a kialakult helyzet megváltoztatására?
Erre viszont a pártelnök már nem tért ki, pedig a VMSZ és
személyesen ő is legalább tíz éve részt vesz a hatalom
gyakorlásában. Nem volna már ideje elszámolni az eredményekkel?
Igazság vagy hazugság?
Pásztor elnök a rádióba lebecsülően
nyilatkozott a négy magyar pártról, amelyek mégiscsak a
politikai élet részvevői, habár nem értek el olyan „sikert”,
mint a VMSZ. De nem is rendelkeztek olyan anyagi támogatással,
infrastruktúrával, sajtóval stb. Magyarországi politikusok sem
kampányoltak mellettük. (kormánypárti politikusok - M.Z. megjegyzése)
Ez még csak hagyján, ha az elnök
nyilatkozatából nem érződne ki a vajdasági magyar politikai
szintéren való egyeduralomra és egyszólamúságra való
törekedés, ami az egypárti diktatúra rossz emlékét idézi. Nem
először hangoztatta, hogy mivel a négy másik párt minden
megmérettetésen könnyűnek találtatott, rangon aluli velük még
tárgyalóasztalhoz ülni is.
Ezt példázza
Pásztornak a választások első fordulója utáni (május 7-i)
kioktató és rendreutasító megnyilatkozása is, miszerint
„becsületbeli ügy, hogy ezek az urak kifizessék a
villanyszámlát, leoltsák a villanyt és becsukják az ajtót,
ugyanis többszörösen bebizonyosodott, hogy közösségileg
mennyit érnek, és ideje lenne felhagyni a károkozással”
(http://www.vmsz.org.rs/hu/tortenesek/elegedett-a-valasztasi-eredmenyekkel-a-vmsz).
A magyar-magyar kapcsolatokban
megengedheti-e magának valaki, még ha pártelnök is, az ilyen
viszonyulást?
Pásztor állítása szerint, akik a szeptember
végi dokumentumot aláírták semmit nem tesznek a magyarságért,
csak nyilatkozgatnak, a leckét nekik adják fel, és csak ők
képesek – hatalmi helyzetüknél fogva – érdemben cselekedni.
Elfelejti azonban, hogy az eredményeket, vagy mulasztásokat
egyedül csak tőle lehet (és kell is) számon kérni, hiszen
csupán az ő pártja részes a hatalomban. Ezért nem tilthatja meg
tőlük azt sem, hogy a közösség érdekében írjanak és
megszólaljanak. A közösség majd eldönti, hogy kinek van igaza.
Egyébként, milyen demokrácia az, amelyben tiltják a véleményt?
Pásztor nyilatkozatának végén azonban – egy
vargabetűvel – valójában „felvállalta” a felhívásban
foglaltakat, mondván, hogy „megpróbálnak ennek érdekében
valamit tenni”. Az aláíróknak nem marad más hátra, minthogy
Pásztor Istvántól, mondjuk hat hónap múlva, tételesen számon
kérjék, hogy mit is tett annak megvalósítása érdekében. Hogy
– Montaigne szerint – megkülönböztessük az igazságot, a
hazugságtól. Meg, hogy ellenőrizzék, kinek milyen a memóriája.
Bozóki Antal
Újvidék, 2012. október 6.
Kapcsolódó írások:
Vitaféle
Meghallgattam Pásztor István Kossuth
Rádióban elhangzott nyilatkozatát. Nincs benne ismeretlen elem.
Lármásan magabiztos szövegről van szó, amely magán viseli az
egypártszindróma meghatározó jegyeit.
Mindazonáltal köszönet a Kossuth
Rádiónak, hogy ha közvetve is, lehetővé tette a vitát. A
politikai eszmék ilyen szembesítésére a jelenleg a Vajdasági
Magyar Szövetség (VMSZ) jogara alatt tevékenykedő Magyar Nemzeti
Tanács (MNT) által ellenőrzött vajdmédia nem vállalkozik. S ez
a helyzet – néhány kivételtől eltekintve – huszonhárom éve
tart. De nézzük a megvét.
1. Pásztor István, azt állítja,
hogy a 15 pontos szövegünk, amely Bozóki Antal az Árgus
civilszervezet elnökének írásos kezdeményezésére állt össze,
nem más, mint a VMSZ programjának átmesélése.
Ezen ne
vitatkozzunk. Mivel ez év október 1-én, a VMDP Hírlevél ez évi
206. számában közzétettük a 15 pontot, ezt most megtesszük a
hivatkozott, a VMSZ honlapján megtalálható programmal is
(http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Kisebbs%C3%A9gi%20jogok
és
http://www.vmsz.org.rs/hu/valasztasi-program/vajdasagert--egy-normalis-szerbiaban).
Döntsön az olvasó.
2. Amíg nem készül el egy
tudományos igényű, alapos monográfia legalább a történelmi
VMDK létrejöttéről és működéséről, Pásztor is mondhat,
amit akar. Csak azt nem, hogy a VMSZ egyedüli legitim szereplője a
vajdasági magyar politikai színtérnek. Ezt nem mondhatja, mert a
vajdasági magyarok szavazatait – különösen most 2012-ben,
amikor a vele kvaterkázó Tadic-féle Demokrata Párt (DS)
megszerezte e szavazatok több mint felét – neki (Pásztornak) is
illene megbecsülni. Akkor is, ha azokat történetesen nem a VMSZ,
hanem a többi magyar párt kapta. Hiszen nem udvariassági
gesztusról van szó, hanem a demokrácia egyik alapelvéről.
Hihetetlen, hogy a Kárpát-medencében
milyen mély gyökereket eresztett az egypárti szindróma.
Mi, akik a Vajdasági Magyar Demokrata
Pártban (VMDP) vállaljuk a történelmi VMDK szellemi örökségét
nem kis büszkeséggel mondhatjuk: az évek nekünk adtak igazat.
Mert jóllehet a pénz, paripa, fegyver a másik oldalon van, nálunk
volt (van) az ész, a gerinc és a legnagyobb megvalósult
eredmények is. Például a kettős állampolgárság, vagy
visszamenve az időben a politikai doktrínánk alapelve a
„Kárpát-medencében élő magyar közösségek határmódosítás
nélküli politikai integrációjának” eszméje, amelyet a
történelmi VMDK már 1994 júniusában dokumentumba foglalt. Hogy
a magyar autonómia egyetlen hadra fogható modelljéről szó se
essék.
Miről beszél hát
Pásztor István, aki éppen most hagyja faképnél Tadićot
(helyesen), hogy egy 180 fokos fordulattal – szintén helyesen –
Tomóhoz (Tomislav Nikolićhoz)
csatlakozzon. De, tulajdonít-e ezeknek a nem túlságosan elegáns,
s a VMSZ-ben is turbulenciát okozó politikai manővereknek bárki,
akár a legkisebb elvi jelentőséget? Senki. A politikában jelen
levő kenyér- és a szűkebb pártvezetés érdekharcán túlmenően
bizonyosan nem.
Való igaz, a VMDP-ben kevesen
vagyunk, pénzünk sincs nagyon, de egyelőre bírjuk az iramot.
3. Nem véletlen, hogy Pásztor
elismeri, s vállalja a 15 pontot. Mint ahogy az sem, hogy a
fogadkozik, miszerint „megpróbálunk ennek érdekében valamit
tenni”. A gond az, hogy a VMSZ nem tudja feltenni a lécet, s
ezért folyton bukdácsol, miközben folyton magyaráznia kell a
bizonyítványát.
Mi mást nem tehetünk, szaván
fogjuk. S újra, meg újra kiállunk a nyilvánosság elé, hogy
véleményt mondjunk a tevékenységéről. Meg arról is, mi az,
amit az adott helyzetben tennie kellene.
Ezzel összefüggésben csak
megismételni tudom, az említett Hírlevélben közölt a VMDP
intézőbizottsága által jegyzett állásfoglalást: „Az
intézőbizottság véleménye az, hogy a vajdasági magyar párt
elit akkor jár el hivatásának megfelelően, ha a nemzetrészünk
egésze és a saját érdekében is világosan megfogalmazza és
közzéteszi a változásokra vonatkozó értékelését, s
nyilatkozik az érdekvédelemmel összefüggő politikai
tevékenységének főbb irányairól.
A VMDP rövidesen elkészíti ezt a
dokumentumot és azt egy nyilvános vitára hívó felszólítással,
közzéteszi”.
Ágoston András
Vajdasági Magyar Demokrata Párt,
HÍRLEVÉL, X. évf. 209. szám, 2012. október 4.
Új Übük - új Poszományok
Ámulva hallgattam Pásztor István
Ternovácz Istvánnak adott nyilatkozatát, s szinte szemem előtt
láttam, ahogy ismét virulni kezdett arcán a bizánci dölyf, a
politikusok ősi ellensége és megrontója. Nemcsak az a baj, hogy
Pásztornak (már megint) nincsen igaza – ha összevetjük a VMSZ
programját a Bozóki Antal által fogalmazott elvárásokkal, akkor
ez a kisiskolások számára is nyilvánvaló, ezért jó, hogy
Ágoston András minden különösebb analízis nélkül
szembeállította egymással a dolgokat. Ki-ki, vonja le belőle a
konzekvenciát. A legnagyobb baj az, hogy a VMSZ programjában
édeskevés szó esik az autonómiáról, csak hát Pásztor ezt
ismét elfelejtette, mert azt hiszi, kezében a teljes honi sajtó,
és már minden újságíróból poltront csinált a napi
kenyérgond. Amellett mindezt teheti is, hiszen eddig majd minden
ostobaságához kapott fővárosi támogatást. Ha ettől nem, akkor
attól, ha „itt” nem, akkor „ott”, vagy itt is, meg ott is.
A sok hízelgés láttán már maga is kezdte elhinni, hogy itt
mindenki hülye, csak ő a helikopter. Ámde ennek szemmel láthatóan
lassan vége szakad, ezt már csak vakok és elvakultak nem látják.
Pásztor kezd kényelmetlen szolgává válni, és hát volt már
egyszer a VMSZ-nek egy Übü királya, akit hatalma teljében
megbuktatott a cimborája, Poszomány kapitány. Ugyanis ez a
természete, természetes következménye minden politizálásnak,
amely a dölyfön alapszik. Kívánom hát, gyulladjon ki Pásztor
István arcán egyre többször, egyre pirosabban a dölyf
lázrózsája. Ha már nem tetszik neki, hogy szólni merészeltünk.
Pedig az még időben vala.
Csorba Béla
Vajdasági Magyar Demokrata Párt,
HÍRLEVÉL, X. évf. 210. szám, 2012. október 5.
Határok nélkül: Útkeresés?
