1952.04.09. - 2012.10.29.
Tisztelt gyászoló közösség!
Kedves barátom KokosLaci, így egyben
ahogyan megszoktuk az évek múlásában!
Nehéz a búcsú és fájdalmas is.
Életem egyik legnehezebb útját tettem meg most, eléd járulva, -e
út más volt, mint a többi, mindvégig az emlékek kavalkádjai
zúdultak rám.
A tudat, hogy nem tárod ki előttem
hajlékod kapuját és nem töltesz a kupámba jóféle nedűt az
utam porának leverésére, úgy a megérkezés örömére, immáron
nem intézel felém többé meleg bensőséges szavakat, teljesen
összezavar...
Hitben-reményben-szeretetben élted le
életed!
Hittél a szó erejében, az igazság
méltányolásában. Hittél a Decsi kapuban, a polgármester
bölcsességében és csapatának összetartó erejében. Hittél az
életben, hittél a családban, vállalkozásodban, szerelmedben.
Reménykedtél, hogy életed legnagyobb
küzdelmét is győzelemre tudod vinni, hiszen annyi nehézségen és
megpróbáltatáson túljutottál. Bizakodóan tekintettél a jövőbe,
terveztél, építkeztél. Nem bújtál sohasem paravánok mögé
,nyíltan vállaltad elképzeléseid, amelyek nem csak kritikát
tartalmaztak, hanem a megoldás kulcsát is hordozták magukban.
Szeretted a Sárközt, Decs
nagyközséget, ápoltad kultúráját, hagyományait, öregbítetted
annak jó hírét, -határon innen és túl. Mindent megtettél, hogy
jobb legyen, de a sors mást szánt neked! Igen a sors, amely vagy a
homlokunkra barázdálódik vagy a tenyerünkben írva vagyon.
Tisztelt gyászoló közösség!
Engedelmükkel, most személyesen
barátomhoz, egyben családom barátjához
Kokos Lászlóhoz intézem szavaim!
Hozzád szólók barátom!
Tudtam és éreztem
Ezer gond tornyosul feletted,
De te legyintettél,
Rám néztél és megtoldottad:
Erről a következő vicc jut az
eszembe...
A nap volt a csillagod,
Hold a pártfogód,
Éjszakák bársonya a paplanod:
A gondviselés karja ölelt az utolsó
órádig, percedig, neked ez jutott!
Tudom, búcsúznunk kellene...
Menni kell,
Folyton utazunk,
Az élet ösvényén bukdácsolunk:
Jót remélünk, de időnként ürmös
bort szolgáltatnak nékünk.
Egy másodperc a létünk...
Mondj még egy szót,
Csak egyet utoljára,
Egy bölcs tanácsot
Az életen átutazó panyókájára.
Igen, az élet megy tovább...
Köszönöm a sorsnak,
Hogy ismerhettelek,
Létem megoszthattam veled,
Tanácsaid meghallgatást leltek
bennem.
Így van, a remény lángja alszik el
utoljára...
Hozzád szólok barátom,
Válaszod már nem hallom,
Emlékeim sziluettjében még egyszer
megfordulsz,
Intesz és eltűnsz a ködben,
csendesen, mint egy szonett...
Emlékezni fogok rád...
Szállj most szabadon lélekszárnyon,
Gondtalanul egy másik világon,
Ahol már nincs fájdalom, nincs kín,
Ahol kegyelem, béke van és nyugalom!
Búcsúzom tőled barátom!
Az atya az egy fiú és a szentlélek
nevében,
Az örök világosság fényeskedjen
néked!
Béke poraidra!
Ámen!
Barátod, MargitZoli, így egyben
ahogyan megszoktuk az évek múlásában...
Fogadja őszinte részvétem e gyászoló
közösség!
Decs, 2012. 11. 09.
