BOTRÁNY: Hivatali szervek meggyalázták az aracsi pusztatemplom keresztjeit és kopjafáit

A Tartományi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai eltávolították a délvidéki magyarság egyik fő jelképének és szakrális helyszínének számító aracsi pusztatemplom mellett felállított és felszentelt emlékkereszteket, kopjafákat.

A helyszínen a Vajdasági Magyar Szövetség által 2004-ben felállított keresztet és haranglábat, illetve az Aracs ‘95 Pusztatemplom Polgárok Társulása által 2002-ben állított faragott keresztet és kopjafákat a talapzatukból eltávolították és halomba dobálták a földön, annak ellenére, hogy azok semmilyen módon sem veszélyeztették vagy károsították a pusztatemplomot.

Az esetet Link Majer Krisztina, törökbecsei idegenvezető és restaurátor vette észre ma reggel, aki az esetről tájékoztatta a Nagybecskereki Egyházmegyét is, amely a hivatalos szerveket megkeresve azt az információt kapta, hogy a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai döntötték le a megszentelt kereszteket, mivel azokat tájidegennek nyilvánították.

Az aracsi pusztatemplom kiemelt fontosságú műemlékké van nyilvánítva Szerbiában, amely az állam tulajdonát képezi. A Magyar Nemzeti Tanács az aracsi pusztatemplomot 2013-ban a magyarság szempontjából kiemelt jelentőségű műemlékké nyilvánította.

A DélHír már tavaly leközölte azt a cikket, amelyben az Aracs-turizmus portál vészharangokat kongatva hívta fel a nyilvánosság figyelmét a felszentelt emlékoszlopok fenyegetettségére és egyben összefogást sürgetett azok megvédésére.

Nebojša Stanojev, a Vajdasági Múzeum régésze ugyanis már akkor indítványozta, hogy az aracsi pusztatemplom tövében álló kopjafákat környezetidegenségre hivatkozva távolítsák el, ennek a kezdeményezésnek tett eleget most a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet.

Korábban Ózer Ágnes, a Vajdasági Múzeum igazgatója, az MNT korábbi tagja, illetve a Magyar Mozgalom Ideiglenes Ügyvivő Testületének tagja az Aracs folyóirat 2013/1. számában szintén arról beszélt, hogy a keresztek és a kopjafák nem oda illőek.

Ózer akkor így fogalmazott: "vannak ott valami kiállított 'totemek' a romtemplomnál, amelyek Stanojev kolléga szerint nem odaillők".

Ősszerb templomot csinálnának Aracsból? 

A mostani nem az első eset, hogy megpróbálják eltüntetni vagy csorbítani az aracsi pusztatemplom magyar jellegét.

Nagy Sándor törökbecsei régész tagja volt azoknak a kutatócsoportoknak, amelyek az 1946-os, illetve az 1970-es években hosszabb ásatásokat és feltárásokat végeztek a templom területén és annak környékén.

Nagy Sándor az ásatásokról és azok eredményeiről évtizedekkel később nyugdíjas korában mesélt Matuska Márton és Csorba István újságíróknak, akiknek azt is elmondta, hogy az 1970-es években kifejezett utasítást kaptak a régészek arra, hogy találjanak tárgyi bizonyítékot a lelőhely ószláv jellegének bizonyítására. "Hát én sok mindent találtam, de ószláv templomra vonatkozó bizonyítékot egyet sem." - mondta Nagy Sándor.

Nem tájidegen, hanem nemzetidegen?

Kereszteket és kopjafákat tájidegenné nyilvánítani, lebontani és ezáltal meggyalázni csakis magyarellenes szempontokat szem előtt tartva lehetséges. Mert ugyan, hogyan lehetne egy templomtól környezetidegen a fakereszt és a harang? A kopjafa is csak annyira tájidegen, mint a Délvidék-szerte megtalálható napsugaras oromzattal díszített parasztházak, mely motívum a kopjafákhoz hasonlóan szintén erdélyi eredetű díszítő elem. Az ezeréves magyar kultúrkörön belül csakis szerb szemszögből lehet tájidegennek nyilvánítani a kárpát-medencei kultúrkincsünk bármely darabját, ám ebben az esetben már inkább nemzetidegen szempontokról beszélhetünk. Egy olyan jelkép esetében mint az aracsi pusztatemplom, amely a magyarság ősi jelenlétének élő monumentuma a ma Szerbiához tartozó Délvidéken!

Ezer éve itt vagyunk ezen a tájon, nem szabad megengednünk, hogy vallási és nemzeti jelképeinket, szakrális helyeinket bárki meggyalázza és a sárba vesse azt a keresztet, amelyért annyi magyar vér áztatta földjeinket.

R. P.
http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/47282-2015-10-27-21-33-37

Közzétette: Szerkesztő 2015. október 27. [23:24]

Időközben megszületett a magyarázkodás is:

„Nem hallja a pásztor, miről béget a nyáj!”

Aminek most elsősorban mi, észak-bácskaiak a fültanúi vagyunk, az a 47 éves Szabadkai Rádió utolsó nagy fellángolása. Mióta a végleges elnémításának napját, időpontját több alkalommal is kitűzték, majd rendre el is halasztották, azóta a hullámsávján jobbnál jobb, valódi vérpezsdítő műsorok hallhatók – amelyek esetenként oda is szögezik a készülék vagy a számítógép mellé a vájt fülű kíváncsiskodót.

Ilyen volt a ma délelőtti lendületes Művésztársalgó című beszélgetős műsor is, amelyben (régebbi és újabb keletű közéleti botrányaink okán) Kalmár Zsuzsa színésznő és Tóth Imre újságíró felváltva igyekezett egymástól elragadni a szót. Utóbbi – a vérmérsékletének megfelelően – több alkalommal is hevesen kifakadt:

– Innen szeretném üzenni Pásztor úrnak: annak, hogy a Szabadkai Rádiót beolvasztják a Pannon RTV-be, nem lesz jó vége. Az ügyben a mi szakmai véleményünket nem kérték ki és a hallgatók észrevételeit sem vették figyelembe. Hülyének nézik az embereket! A pásztor nem hallja, hogy miről béget a nyáj! A fiataljaink menekülnek ebből az országból, még a délszláv háborúk idején sem volt ilyen nagy az elvándorlás, csak az idősek maradnak. Azok pedig általában nehezebben viselnek el minden kényszerű változtatást. Ki fog majd ezután a VMSZ-re szavazni? Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy e kisebbségi létben elfojtsák a másként gondolkodást. Ne tessék ezért senkit sem cenzúrázni meg leváltani, és ne tessék a politikusi döntéseket az emberek torkán izomból lenyomni! Elég volt a megfélemlítésből, a konspirációból meg a kontraszelekcióból! Ahogy annak idején Kasza József meggondolta magát, amikor meglátta a rádió megmentése érdekében összegyűjtött 20 ezer aláírást, úgy Pásztor Istvántól is elvárom, hogy gondolja meg magát!

Kalmár Zsuzsa azt ezzel kapcsolatos meglátását úgy fogalmazta meg, hogy: „Amikor a saját kutyánk beleharap a saját kölykébe, akkor a VMSZ tömöríti-e a közösséget vagy éppen szétzilálja?”

A műsorban a hullámsávokkal való politikai kufárkodásra is kitértek. Elhangzott, hogy a 89,6 MHz egy közszolgálati frekvencia, ezért nem játszható át kereskedelmi rádiónak, és azt is szóvá tették, hogy már akkor, amikor a Szabadkai Rádióból elvették a 91,5 MHz-es regionális frekvenciát, fölmerültek olyan aggályok, hogy oda lehetett-e adni (törvényes úton-módon!) annak a Pannon Rádiónak, amely addig egyetlen percnyi műsort sem sugárzott.

Kalmár Zsuzsa feltett egy olyan kérdést is, amelyre széles e Bácskában akár ítéletnapig kereshetnénk a választ: „Amikor a Szabadkai Népszínház társulata bajban volt, azt tapasztaltuk, hogy a többi színész próbálta homokba dugni a fejét, igyekezett kimaradni a történésekből. A ti esetetekben: a Pannon RTV dolgozói számára annyira magától értetődő, hogy a ti rádiótokat megszüntetik? Egy szavuk sincs rá? Nem vártátok el tőlük, hogy mellétek álljanak?

Tóth Imre a bajok gyökerét a következőben látja: „A szolidaritás, a kollegialitás hiánya általános probléma, érzéketlenné váltunk egymás problémái iránt.”

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a Szabadkai Rádió ellehetetlenítése és kivéreztetése láttán nem csupán a pannonosak lapítottak gyáva-sunyin, mások is tehettek volna többet. A majd ötvenéves intézmény intenzív fojtogatása szerepelhetett volna akár havonta is a Hét Nap oldalain, és akár heti gyakorisággal is az egyetlen napilapunk rovataiban. A meglehetősen kínos ügyben, a hosszadalmas agónia során magának a rádiós műfajnak a művelői is csak elvétve éreztek kényszert a megszólalásra. Ki tudja, miért.

– A mai műsorban sok minden elhangzott Pásztor úr meg Hajnal úr számlájára, és Lovas neve is említésre került néhányszor. Mi azonban nem kampányolunk a VMSZ ellen, nem vagyunk a pártnak ellensége, de viszont van véleményünk, s azt ki is mondjuk. Azt hiszem, a Népszínház társulatának tiltakozásakor csordult túl az a bizonyos pohár – de azóta sem öntöttek a pohárba tiszta vizet. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz a helyzetünk, mint amilyen nehéz most. Senkinek ne legyen kétsége felőle, november 2-án, halottak napján (miután a mi rádiónkat már eltemették) továbbra is lesz majd valamilyen magyar nyelvű műsor ezen a hullámhosszon, csak az a kérdés, hogy ki fog akkor megszólalni. Mert azok már nem mi leszünk. A Szabadkai Rádió ilyen jellegű műsorainak abban a pillanatban vége, ahogy a rádiónkat beolvasztják a Pannonba – mondta Tóth Imre.

A mai rendhagyó Művésztársalgó készítői igen nagy lelkesedéssel szóltak az augusztusban alakult Magyar Mozgalomról és a vele kapcsolatos elvárásaikról is.

Hogy mit lehet mindehhez hozzáfűzni?

Lélekemelő hallgatni hosszú-hosszú perceken át az ilyesféle tisztasággal elegy naivitást, kiváltképpen akkor, amikor az ember lánya már tudja, hogy édes mindegy, mi a neve a gyereknek (VMSZ vagy MM): az egyik kutya, a másik meg eb. S a legjobb: tőlük távol.

Szabó Angéla

(A Szabadkai Rádió Művésztársalgó című mai műsora nyomán)

Az önkény a közakaratnál is erősebb

A Szabadkai Rádió holnap, október 31-én befejezi megszokott műsorainak a sugárzását, s ezzel egyidejűleg elhallgat egész napos magyar nyelvű adása a 89.6 MHz-en. Vasárnaptól, november 1-étől a munkatársak munkaviszonya megszűnik, s ez elkövetkező néhány hétben csak a 104.4 MHz-en lesz hallható búcsúadás 12.00 és 18.00 óra között. Az aktuális hírek és információk mellett a 47. évet élt Szabadkai Rádió népszerű műsoraiból válogatunk. Köszönjük hallgatóinknak a támogatást, a több mint 6 és fél ezer aláírást! Sajnáljuk, hogy az önkény a közakaratnál is erősebb.

Német Ernő 

EU game of Thrones - Immigrants coming, winter is here!

I. rész

Az emigráns „téma„ kifogyhatatlanná vált, mindenütt főcímoldal...A pikantériája a dolognak, hogy véletlenként létrejött társadalmi folyamatként magyarázzák, holott mesterien megtervezett és levezényelt lakhelyváltásról van szó, pontosítva behatoló bevándorlás menekülésnek álcázott honfoglalással állunk szembe. Harcászatilag az ellenséges megtévesztése fél győzelem…

A tervezők több szempontot vettek figyelembe, melyet a következő képen kategorizálhatunk:

-Vallás

-Kultúra

-Történelem

-Szokások

-Iskolázottság

-Gazdasági háttér

-Természeti erőforrások

-Jövőkép

-Polgárháború/katonai beavatkozás

-Kormányzati struktúra szétesése

-Behatoló bevándorló

-Humanitárius katasztrófa

-Megmentő újjáépítés

…

Vallás

Lenin gondolatai vezérmotívum lehetett, ő meghatározta, hogy a vallás a népek ópiuma, a vodka meg a kommunizmus motorja volt...A hívő ember kiszámítható, reakciója irányítható, nem improvizál a hitelesnek vélt vallási vezetőt követi még a halálba is ha kell. A vallások között létjogosultsági harc még motivációt ad és versengést gerjeszthet. Igazhitű kontra hitetlen, megtérítési kényszer az egy oszthatatlan igazság bizonygatása. A gyötrelmeket követő megváltás és egyéb jutalmak. Adott kor hiedelmeinek, történéseinek megmagyarázása, ill. félremagyarázása a szentnek kitűzött célok követése az egyházi személyek vakon követése és hitelességének megkérdőjelezése nélkül. Az új cél a hitetlen Európai Unió a következő szentföld Eurabisztán…

Kultúra

Jelen esetben közel keleti társadalom minden ismeretének összessége szembefordítva az európai államok jelenlegi ismeret anyagával, amely mindkét oldal fennmaradását/pusztulását idézheti elő. A kettő köszönő viszonyban sincs egymással, legtöbb esetben teljes ellentétek figyelhetőek meg. Egészen más közegből nőtt ki mindkettő ez által egyedi és egymásba csak erőszakos magatartásformával erőltethető, viszont esély van a békés megtűrésben, ahhoz továbbra is a megfelelő távolságok megtartása szükséges és a fegyvermentes párbeszéd.

Történelem

A múltbeli események összessége a jelenbe implantálva a nincs új a nap alatt címszó alatt. A népek egymás-közti viszálykodásai, avagy békés együttélés kavalkádja. Az országok sem békés úton-módon jöttek létre, folyt azért vér néha patakokban néha folyókban. Szíts forradalmat és utána megy a káosz a maga útján, a római recept: Oszd meg és uralkodj. Történetileg hogyan is volt előkészítve a behatoló bevándorlás és az új honfoglalás? Menjünk sorjában a közelmúlt történéseivel:

A 2011-es „Arab tavasz” Észak Afrika megszokott itt-ott fegyveres konfliktusos együttélésének megbontása. Az első a jázmin nevére keresztelt csete-paté a közkedvelt turisztikai paradicsom jázminos országában-Tunéziában tört ki. A gyújtózsinór egy helyi zöldségeket és gyümölcsöket áruló kalmár öngyilkossága lett, mert a rendőrök elkobozták gépjárművét. A 23-éve regnáló Zín el-Ábidín ben Ali elnök lemondását hozta, fejére lett írva a klasszikus bűnlajstrom: élelmezési gondok, korrupció, szólásszabadság hiánya, alacsony életszínvonal.

Algéria következett a maga helyi problémájával, ami meglepően a lakáshiány volt (2010. december -2011. január. A begyakorolt első lépés: összetűzés a rendőrséggel. A tüntetés sorozatot folytatták az élelmiszerek magas ára (étolaj, cukor, liszt) és az életkörülmények szintje végett. Az önégetés specifikus jelenségével próbálták a tiltakozók drámaiabbá festeni a helyzetet és a figyelmet felkelteni, ill. indulatokat kikorbácsolni. Érdekessége a történetnek, hogy a lázadók nem puffogtattak politikai frázisokat, a kormány meg engedményeket tett és a felhördülést egyszerű utcai lázadásként lekezelte, így már nem is tűnt annyira elviselhetetlennek az algériai lét.

A dominó kockák szépen dőltek a következő kocka Jordániát találta el 2011.január 14-én a pénteki ima után a szakszervezet a jobboldallal karöltve a kormány és a miniszterelnök Szamir Rifai lemondását követelte tüntetésindítással. Itt már politikai frázisok puffogtatásával indult a zavargás, minden ország megfelelő szájízzel és ízesítéssel… A puffancsok: „ Jordánia nemcsak a gazdagoké. Ügyeljünk a kenyérre is. A mi mérgünkkel és éhségünkkel is foglalkozni kellene. - Le Rifai kormányával! Fogjatok össze, vagy a kormány kiszívja a véreteket! Azért emelitek az üzemanyagok árát, hogy a zsebetek tele legyen milliókkal!” A tiltakozást itt megsínylette a kormány II. Abdullah király menesztette a kormányt.

Egyiptomban a forradalmi recept: erőszak, a szegénység, a korrupció és a munkanélküliség. Öngyújtás egyik ismételt figyelem-felkeltési módszer és a közösségi hálókon való kommunikáció. A tüntetések 846 emberáldozatot hoztak és Mubarak elnök lemondásra kényszerült február 11-én.

Folytatás következik.

Margit Zoltán

Teremtéspusztulás - Sörház - Széki major...

Vasárnapi terepszemlézés alkalmával, amelynek célja óriás pöfeteg gomba (Calvatia gigantea) felkutatása a sivárság kellős közepén, volt mit látni. A virágzó majorságok teljesen lepusztítva, lerabolva és tönkretéve Csóka tőszomszédságában. E majorságokban tenyésztették a híres cigaja juh fajtát, de volt itt szarvasmarha és egyéb jószág is és a legutolsó jószág, aki mindezt teljesen a földdel egyenlővé tette...

A természetet nem lehet becsapni, a természet visszaveszi magának az ami hozzá tartozik, milyen emberfaj él már itt?  Az maradt a végére, aki a teljes pusztulást hozza a többi meg némán csendben végignézi, mint a legelő birkák, csak az ő irhájukat ne nyírja le senki, pedig lefogják, -kiét előbb, -kiét utóbb...

Az egyik főkolompoló folyamatosan szajkózza, mint a csókai csóka károgva: "Most ez van ezt kell szeretni!"

Szereti a rossz-seb! 

A táj pusztulásával a fiatal nemzedék elhagyja otthonát, mert nem száll vitába az immáron megöregedett hatalomtartó nemzedékkel, felesleges velük vitázni? Az eredményt látva, igen felesleges, mert úgyis lecsupaszítanak mindent és a tájat is tönkreteszik balgaságukkal, mert ugye: Most ez van ezt kell szeretni!"

Szép napsütötte vasárnapi kirándulásnak indult, óriás pöfeteget nem találtunk csak sivárságot, szomorúságot az ősök hagyatékának elherdálását láttuk a természet lágy ölén. A terméspusztulásunk újabb állomása Sörház - Széki major volt...nyugodjon békében!

A képek magukért mesélnek...

Margit Zoltán

A végzetes hullám(hossz)…

…amely most már egészen biztosan maga alá temeti a szabadkaiak és a környékbeliek közkedvelt rádióját. A zavaros honi politikai vizeken évek óta hánykolódó média-hajótöröttek parányi lélekvesztője akárhogy kapálódzik, evickél, abból az örvényből, amely most beszippantotta, már képtelen lesz kimászni. A fulladásos halál elkerülhetetlen.

Mi zajlik nálatok? – kérdezgetik az elcsatolt magyar országrészekben élők. – Vadulnak a szerbek? Minden kisebbségi médiumba bele akarják fojtani a szót? – Nem – válaszoljuk – nem a szerbek, hanem a mi nagymagyarjaink vadultak be, sajnos. Hogy így jobban fájjon!

Úgy szeretné a vajdasági magyar csúcspolitika eltörölni a jugó-szocializmus éveiben alapított – majd 50 éves – Szabadkai Rádiót, hogy még emléke se maradjon. Helyette a „demokráciában” született Pannon RTV-t párnázza ki jó vastagon az anyaországból érkező pénzekkel, mert annak a műsoraiban naponta szerepelhetnek. Teljes életnagyságban. (De persze az emléke megmarad a hallgatókban, s vele együtt az is,hogy a politikusok okozták a vesztét és azok is hagyták a sorsára. Nevükhöz fűződik majd a megszűnése, az elhallgatása.)

A frekvenciatolvaj

A politikai élcsapatunk, mint a macska a már régen megfojtott egérrel, úgy játszadozik úri kénye-kedve szerint az észak-bácskaiak leghallgatottabb rádiójával. Úgy tesz, mintha az nem is a mi vajdasági magyar kutyánk édes kölyke lenne, hanem valami gyűlöletes, idegen fattyú, elátkozott kígyófajzat.

Valójában már akkor eltiprásra, az útból való eltakarításra szánták, amikor a híres-neves közéleti figuráink létrehozták a Pannónia Alapot, az akkor még csak a szárnyát próbálgató Pannon Televízió működtetőjét.(Igen sokatmondó és még többet sejtető az Alap kuratóriumának akkori összetétele. Megérdemli az emlékezetfrissítést! Elnöke Korhecz Tamás,alelnöke Mirnics Zsuzsa, tagjai pedig Árpási Ildikó, Lovas Ildikó és Varga László voltak.) A másodszülött gyermek, a Pannon Rádió nevezetű kis Öcsi, hullámhossz-tolvajlással kezdte meg a szégyenletes pályafutását és áldásos tevékenységét, s a megkezdett szédületes „karriert” ugyanolyan tolvajmódszerrel folytatja. (Bűnben fogant ez a vajdmagy sajtóház is, akárcsak a Magyar Nemzeti Tanács! – mondhatná mindezek láttán a mostani MNT folyton kötekedő/kukacoskodó egyszemélyes ellenzéke, Tari István. És újfent a fején koppintaná a szöget.)

Az történt, hogy 2007 nyarán – egyetlen tollvonással – elvették a Szabadkai Rádiótól a 91,5 MHz-es regionális frekvenciát, hogy odaadhassák azt az induló Pannon Rádiónak. Akiknek már akkor a teljhatalmú vezető vajdmagy médiaház kiépítésének hagymázas víziója lebegett a szemük előtt, azok most megint a régi bevált hadicselt alkalmazták: ismét elorozták a Szabadkai Rádió eddigi hullámsávját.

A politikusi elképzelés szerint a napokban elsinkófázott hullámhosszon – igen hangzatos Szabadkai Magyar Rádió néven – egy vadonatúj rádióállomás kezd műsorsugárzást. Két hét múlva. Az már most is nyilvánvaló, hogy az adó lesz csak új, nem pedig a műsor, mert ez utóbbit a Pannon RTV dolgozói készítik az előre megadott receptúra szerint. Magyarán: ezzel a cseles/fondorlatos gaztettel a Pannon (Párt)Rádió műsora (szépen, csendben – ahogy illik) beduplázódik. Nesze neked, szabadelvű meg igazmondó vajdasági magyar tájékoztatás! Kaptál megint a képedbe egy jó kis gyomrost! A politikum valahogy így képzeli el, így álmodta meg a sajtónk fölszabadítását.

A kikosarazott vőlegény

A két médiaház között zajló alighanem hosszú/titkos tárgyalás, egyeztetés/egyezkedés után, eleinte még úgy hírlett, hogy az igen jó étvágyú és edzett gyomrú Pannon RTV szőröstül-bőröstül bekapja a szabadkai rádiósokat, s amikor azok már az „ő zsoldos katonái” lesznek, úgy fogják a csárdást járni, ahogy a Pannon-zenészek muzsikálnak. De aztán változott a leányzó fekvése, a szerkesztőségből mindössze hárman vállalkoztak a mostohagyerek önként vállalt szerepére. Közöttük két újságíró. A többiek úgy vélték, hogy inkább maradnak, kitartanak és dacolnak a végsőkig.
Ők a napokban megjelent közleményükben ezt írták: „… már néhány hónapja a háttérben folynak a próbálkozások, hogy nem lépnénk-e a Pannonnal frigyre, csakhogy mennék már a háztól! (Rosszabbak, mint a békebeli falusi kerítők!) Ódzkodunk ettől a házasságtól, pedig hivatalosan, ugye, meg is kérték a kezünket. A többség azonban nemet mondott. (…) Van azonban egy nagyobb bűnünk! Az anyaországhoz fordultunk, illetve azokhoz, akik kapcsolatban lehetnek a Magyar Kormánnyal, hogy próbálják diplomáciai úton leállítani a Vajdaságban magyarul is sugárzó rádiók privatizációját. Ez még június 29-én történt. Tizennégy rádióról beszéltünk végig, nem csak a magyar szerkesztőségekről.”

Minthogy beszámolójukban nem tesznek róla említést, nyilvánvaló, hogy az eltelt kerek két hónap alatt még csak válaszra sem méltatta őket az anyaország.

Epilógus: miközben olyan, több évtizede hallható vajdasági rádióállomások sorra szüntetik be az adásukat, amelyek magyarul (is) szóltak a hallgatókhoz, aközben a libling, az egyedüli kiválasztott pártsajtóház él és virul. Egy mástól elvett hullámhosszon szeptember 14-én, hétfőn műsorsugárzásba kezd. S hogy a vajdmagy sajtóbotrány még szégyenletesebb legyen: a frekvenciatolvaj nem csupán a némaságra ítélt Szabadkai Rádió hullámsávját tette magáévá, hanem még a rádióállomás nevét is magára öltötte.
Ily gátlástalanság láttán, csoda-e, ha az ember zsebében kinyílik a kisbicska? Akkor is, ha nem csantavéri…

Szabó Angéla

Mondják idiótának, nevezik fasisztának…

…és még ki tudja minek, minek nem a szerbajkú internetes kommentelők Bimbó Mihályt, magyarkanizsa polgármesterét, aki – úgy látszik – nagyon megelégelte, hogy a legmagasabb beosztásban trónoló politikusok a bolondját járatják vele, és aki most – az egész községet fojtogató menekültválság ügyében – elég csúnyán kifakadt.

Idézet az általa megszövegezett panaszáradatból:

„Felszólítottak bennünket, hogy azonnal kezdjük el a felkészülést, mert három nap múlva meg fognak érkezni a sátrak, szabadtéri mosdók és tusolók, szanitáris konténerek, valamint a pénzbeli segítség, azaz a 3.000.000 dinár a munkálatok finanszírozására. Azóta eltelt 11 nap és eddig semmilyen támogatás, eszköz nem érkezett! Rá kellett döbbenünk, hogy önkormányzatunk egyedül maradt ebben a kérdésben. Az ígéreteken kívül jóformán semmit sem kaptunk.”

Az országos hatalom bitorlói – éppen a legsűrűbb kulimász közepette – teljesen magára hagyták a községet, minek következményeként az önkormányzat az utolsó tartalékait költi a várost és a környező falvakat elözönlő idegenek ellátása érdekében. Hogy ne érhesse szó a (magyar) ház elejét, a város a menekültkérdésben már eddig is jóval az erején felül teljesített, és csak idő kérdése volt, hogy az észak-bácskaiak meddig győzik cérnával.

A polgármester most alighanem elérkezettnek látta a pillanatot arra, hogy bátran kipakoljon. Nyilván jó kis tudathasadásos állapot az, amit felvállalt, vagy amibe valamilyen módon belekényszerült. Mert korábban az áldását adta arra, hogy Magyarkanizsa befogadja a menekülteket, s ezáltal a város meg a környéke egy biztos állomáshelye, egy gyűjtőközpontja legyen a jövevényeknek, miközben pontosan tudta, hogy a helyi lakosság nem tapsol örömében a köztereket ellepő ismeretleneknek. Nyilvánvaló, hogy egyfelől meg kell felelnie a politikai elvárásoknak is, amelyeket (ha nem is dalolva, de mégiscsak) önként vállalt, akkor, amikor politikusnak szegődött, másfelől pedig a helybeliek kritikáját is tűrni, bírni kell, otthon is állnia kell a sarat.

A helybeli lakosság már torkig van a városban táborozó idegeneknek a puszta látványával is, és a kialakult káosz miatt az önkormányzat vezetőségét hibáztatja. A napokban az UKROK Független Polgári Kezdeményezés lemondásra szólította föl a magyarkanizsai vezetőséget. A közgyűlésen hangzott el: „Dobó Róbert, az UKROK szóvivője kijelentette, teljes mértékben alkalmatlannak tartja a község vezetését, hogy hatékonyan ellássa funkcióját. Szavai szerint a pártkatonák többszörösen is bebizonyították, hogy kizárólag a pártérdekeket hajlandóak képviselni, akkor is, ha azok szembemennek a lakossági érdekekkel. Amihez ez a vezetőség hozzányúlt, az csak tönkrement. (…) A migráció és a menekültek az utolsó és leglátványosabb kudarca a vezetésnek.”

Érthető, ha a két tűz közé került polgármester kezdi elveszíteni a türelmét.

Bimbó Mihály nem csupán panaszkodik, ajánlást is tesz:

„Ez így tovább nem mehet, ezért össze kell fognunk! A magyarkanizsai önkormányzat nevében arra kérem a polgárokat, hogy álljanak készen! Álljanak készen arra az esetre, ha arra kérjük Önöket, hogy az önkormányzat mellé állva, velünk együtt fejezzék ki elégedetlenségüket! Attól tartok ugyanis, hogy saját kezünkbe kell vennünk ennek az áldatlan állapotnak a megoldását. Hiszen lakhatóvá, újra élhetővé kell tennünk környezetünket, falvainkat. Mondjuk ki nyíltan, hogy: ELÉG VOLT a teljesítetlen ígéretekből!”

A kitálalása jogos és érthető, hiszen lázong, forrong szinte az egész környék. Kanizsát mindig is a csend meg a nyugalom városának nevezték – békésen szendergő, szunyókáló nagyfalu volt –, de a tegnapi idillikus kép mára már szörnyen eltorzult. A messziről érkezők felforgatták az életét, megtörték a város csendjét, a helybeliek pedig (válaszképpen) megtörték a maguk hallgatását. A kitűnő tollú Pósa Károly egyenesen Kanizsa ostromának nevezi a megszállást, modern kori honfoglalásnak a menekültek sáskajárásszerű invázióját. Íme: „Így könnyű várat foglalni.
Ártalmatlan turistaként őgyelegve Európa utcáin. Beszivárogva a falakon belülre. Nézelődni, telefonon koordinátákat egyeztetni. Folyton mozgásban, haladó alakzatban lenni. Várni az alkalmat, miközben még többen és többen érkeznek. Hogy elegen legyenek. S ha eljő az általuk áhított pillanat, akkor ama bizonyos kürtszóra a kellő számú harcos egyszerre fogja kirántani fegyverét, és az ostromlottakat majd bezavarják az épületekbe. Az övék lesz immáron a tér.

Az övék lesz?

Tulajdonképpen már most is az övék. Itt Magyarkanizsán, amott Horgoson, Szabadkán, de Szegeden, sőt Budapesten a Keleti-pályaudvarnál is otthon érzik magukat. Királyhalmán a katolikus temető keresztjein száradnak a gatyáik, a zoknijaik. Egyre erőszakosabbak. Magabiztosak. Az idő a szövetségesük. Vonuló csapataik nyomán a szeméthegyeket a döglegyek lepik, és nincs, nem akad sehol egy Bornemissza Gergely, aki szembe merne szállni velük, aki móresre tanítaná őket.”

S mivel a folyamat vége ma még beláthatatlan, semmi másra nem lehet számítani, csak arra, hogy napról napra növekszik a zűrzavar, s vele együtt, annak mértékében az elégedetlenség is. Nagyon úgy fest, hogy az aszfaltrotyogtató nyár után igencsak forró ősznek néz elébe az ottani lakosság.
Az utca emberével beszélgetve, többen nyilatkoztak úgy, hogy ha még hetekig marad ez a helyzet – esetleg még inkább elmérgesedik –, akkor bojkottálni fogják a tanévkezdést, mert egyszerűen féltik a gyerekeiket. Nem a tanárok fenyegetnek az ilyenkor szokásos munkabeszüntetéssel, hanem a szülők lesznek azok, akik szeptember 1-jén nem engedik iskolába a csemetéiket.

Visszatérve a megszólalni merészelő magyarkanizsai polgármester lázongására: a krónikus hírkövetők, a véresszájú kommentelők kiosztják rendesen/szerbesen a rebellis magyart. Túl azon, hogy kioktatják, miként illene viselkednie a háború meg az üldözés elől héthatáron át menekülőkkel, még be is skatulyázzák. Nevezik empátiahiányosnak, xenofób Orbán-pártinak, nevezik Pásztor klánjához tartozónak, mondják idiótának, mondják rasszistának. Le is fasisztázzák! – büntetlenül. Márpedig jól tudjuk, hogy politikusi beintésre, művileg gyártott fasisztázásért az úgynevezett „újabb temerini fiúk” ültek egy-egy évet mind a heten, s az ügyük majd 3 év után is lezáratlan.
Az államalkotó nemzet fiainak persze a hajuk szála sem görbül.

Szabó Angéla

Megint feltör az Ámok...

Megint véres a hajnal,
Egyszer véres lesz minden hajnal!
Megint feltör az Ámok,
Vérgőzös gyilkos mámor!
Újra nyergeli lovát a barbár,
Zászlaján éhes bálvány.
Megalázott asszony testek,
Férjek már rég elestek.


Hiába építesz kőkatedrálist
Hiába száll a szó mindenkihez.


Állok ismét a vártán,
Várok az utolsó bástyán.
Talán eljön a hajnal,
Talán a végső hajnal.
Újra nyergeli lovát a barbár,
Zászlaján éhes bálvány.
Megalázott asszony testek,
Férjeik már rég elestek.


Hiába építesz kőkatedrálist,
Hiába száll a szó mindenkihez,
Mégiscsak visszatér az ősi átok,
Serege feltámad, tízezer szív.


Újra nyergeli lovát a barbár,
Zászlaján éhes bálvány,
Megalázott asszony testek,
Férjeik már rég elestek.


Hiába építesz kőkatedrálist,
Hiába száll a szó mindenkihez,
Mégiscsak visszatér az ősi átok,
Serege feltámad, tízezer szív.

Vándorlás

Átjáróház vagyunk
és kinyitott kapunk
az erények és bűnök közlekedő tere,
bábeli zuhatag, népek özönvize,
hol ketrecbe ha nem is zár be a határ,
de rajtunk keresztül már egy más világ jár.
Kit nem hívunk ide, jön az is kéretlen
s mit lakattal zárnánk le, úgy marad védtelen.
Az elárvult, megsebzett haza őrizetlen,
mit megint csak ránk testált a míves történelem.
Mert volt idő, hogy innen magad nem mehettél,
rád lincselt kapudból tömlöcödbe estél.
Most meg idegenek jönnek, özönlenek,
miközben nyugatról csapják rád ketreced.
Csősz lettél, és határt állítatnak veled
hogy tovább ne surranjon a hívatlan sereg,
miközben kétségek riasztják szívedet,
mert másként diktál a jog és másként az érdeked.
A szív kinyílik a kapu bezárul
hatalmad nincs, csak a félelem tárul
emlékképeidbe, ha vízióként újra támad a história
s látod, hogy te vagy Európa silbakja.
Ki mentettél hajdan tatártól, töröktől,
a nyugat most cinikus vigyorral kisöpör
gőgösen, ridegen határain túlra,
mert úgy érzi, hogy csakis, csak ő Európa.
Ő gyakorol kegyet, mint világló menóra
s ő nyújt menedéket évezredek óta.
Feledi, s nem érti, hogy elveszett Róma,
mert birodalmak jönnek s leomlanak újra,
ha nemzeteket egyetlen igába hajtanak
mindig lesznek népek, kik lámpást gyújtanak.
Mementói lesznek a keresztény világnak
s véget vetnek a gőg gyötrő uralmának. 

(Gundy S., 20150809)

Dr Gundy Sarolta