Pásztorék esete a „foglalókkal” - „Mind a négy hold földünket betáblázták!”

Fél egy volt. A háziasszony éppen végzett az ebéd utáni mosogatással, amikor a hátsó udvarban látogató érkezését jelezte a kutya. A heves ugatásra elősiető gazdát három ismeretlen férfi várta a kapuban. Szerbül köszöntek és azt mondták, hogy „jöttek lefoglalni a földet”. Pásztor Ferenc, a 63 éves földműves ember elég sok hihetetlen dolgot hallott már életében, akkor azonban szólni sem tudott a meglepetéstől, gépiesen megfordult és visszament a házba, hogy hívja a feleségét. Az utcán, az esőben ácsorgó három idegen azzal a kérdéssel fogadta az asszonyt, hogy leülhetnének-e valahol, elő kell készíteniük a dokumentumokat.

– Mi mást tehettem volna, hisz akkor még gondolkodni sem voltam képes, beengedtem őket. Most már tudom, hogy ezt nem lett volna szabad, de késő –meséli Ilona.

– Amikor a konyhaasztal körül elhelyezkedtek, egyikük azonnal írni kezdett, a másik pedig tört magyarsággal próbálta elmondani, hogy a földet most már nem lehet eladni. Mi bármit kérdeztünk, mindenre az volt a válaszuk, hogy „nem tudom”. Néztük, ahogy a négy papírlapot kitöltik, aztán pedig aláíratják a férjemmel – ugyanis a négy hold föld az övé. Az egész még tíz percig sem tartott, de láttuk, hogy azt jegyezték be, hogy egy órahosszat itt voltak. Távozás előtt még elmondták, hogy ne féljünk, mert nem mi vagyunk az egyetlenek, akik így megjárták, és mutattak egy egész iratköteget: ez mind ilyen eset, sőt még a kocsiban is van egy halom. Miután elmentek, mondtam a férjemnek, hogy: na, most írtad alá a halálos ítéletedet!

 Történt mindez egy íróasztal mellett kiötlött, a valóságban sohasem létezett adósság miatt. A csantavéri gazda ugyanis nem szándékozott idős korára földműves nyugdíjassá válni, ezért egyetlen évben sem fizette a mezőgazdasági termelők kötelezőként beállított nyugdíjjárulékát. Ettől függetlenül a 2013. december 13-ai állás alapján postázott szabadkai adóhivatali felszólítás szerint 1 868 874 dináros tartozást akasztottak a nyakába, ennyit számítottak fel az elmúlt kerek egy évtizedre. (A logikai tótágas meg csupán a miheztartás kedvéért érdemes megemlíteni, hogy esetében az alapösszeg alig haladja meg a 600 000 dinárt, a kamatja viszont 1 260 000 dinárnál is többre rúg.) Hogy miért éppen a bűvösnek hitt 2003-as esztendőtől kezdték el gyarapítani Pásztor Ferenc virtuális „adósságkezdeményét”, arra a házaspár mindmáig nem kapott elfogadható magyarázatot. Mert ha az esetükben valós kötelezettség-elhanyagolásról lenne szó, akkor nem 2003-tól, hanem egészen 1986-tól kezdődően kellene erőltetni a megfizettetést, ugyanis akkor tették kötelezővé ezt a járulékot.

Pásztorék sejtették, hogy a történetnek ezzel még koránt sincs vége. Hogy a rossz előérzet általában jónak bizonyul, az hamarosan be is igazolódott. Az idegeskedés, a kevéske földecskéjük elveszítése miatti szüntelen aggodalmaskodás megtette a maga hatását, a férj szó szerint belebetegedett. Három napig fel sem tudott kelni az ágyból. Maga sem akarta elhinni, hogy ilyesmi létezik, hiszen húsz éven át nem is látott orvost. 

 – Az újabb meglepetés az ünnepek után ért bennünket, amikor az adóhivatal megküldte a december 27-i teljes elszámolást tartalmazó határozatot – mondja Ferenc. Abból pedig kiderült, hogy két hét alatt csaknem 700 000 dinárral szaporodott a kamat, ennek következtében pedig 2 500 000 dinárt tett ki a nem létező tartozásunk. Az eddig elmondottakon kívül még 587 598 dináros egészségügyi biztosítást és 1500 dináros lecsapolási illetéket is követelnek rajtunk. Sőt a három ügyintéző 5 000 dináros kiszállási díját is föltüntették. Ezt már nem hagyhattuk annyiban, ügyvédhez folyamodtunk. Kilencféle dokumentumot kellett beszereznünk és átadnunk (bírósági végzéstől a katonakönyvig), hogy jogorvoslattal éljünk. Hatezer dinárt már fizettünk, de az ügyben még semmi nem történt. A feleségem jobban viseli az ilyen megpróbáltatásokat, én viszont valóban a lelkemre vettem. Ezzel fekszem, ezzel kelek, csak ez jár az eszemben. Mi lesz ennek a vége? Több mint 20 000 eurót nem teremthetünk elő. Akkor pedig elveszik, elárverezik még ezt a kevés földet is?  Tényleg nem látok semmiféle megoldást. Én már abban sem hiszek, hogy a nyugdíjbiztosítás ügyében belátható időn belül törvénymódosításra kerülhet sor.

Szabó Angéla   

Nyugdíjbiztosítás – Ablakon kihajított pénz a neved…Adós, (ne) fizess!...Ki segítsen az eladósodott termelőknek?

Egyelőre még tömény hallgatás övezi a vajdasági mezőgazdasági termelők súlyos adótartozásainak ügyét. A vaskos csendnek több oka is lehet. Az egyik ilyen ésszerűnek tűnő magyarázat nyilván az, hogy az adóhivatal (rafinált módon) nem kívánt egy minden községre kiterjedő, általános és egyidejű „razziát” indítványozni, mert tudták, hogy az komoly fölháborodást fog kiváltani az érintettekből. Inkább kiszemeltek egyetlen önkormányzatot a sok közül, és az ahhoz tartozó települések lakóin kezdték meg elverni a port. A sort a „trehány adófizető” óbecseikkel kezdték. A hivatali nyilvántartásból kimazsolázták azokat a péterrévei, bácsföldvári és dreai gazdákat, akik már évek, évtizedek óta nem fizették a földművesek kötelezőnek mondott nyugdíjbiztosítását. A tartozás összegét egy felszólítás keretében kipostázták a számukra, s ha azt 5 napon belül nem egyenlítették ki, máris megjelentek náluk a kényszerbehajtók. Az adósok első riadalmukban azt sem tudták mitévők legyenek, kihez is forduljanak segítségért. Félnek és féltik a termőföldjüket, amely az életet jelenti a számukra. A sorstársak egyelőre még egymással is alig keresnek és tartanak kapcsolatot.  Csendben várják, hogy a (több százezres, milliós) tartozás fejében „lefoglalt” parcelláikat elárverezzék. Úgy látszik, nem sok segítségre számíthatnak. Az állam pedig könyörtelenül követeli a magáét. Miközben elegánsan szemet huny afölött, hogy valójában ő maga is kőkemény adósnak számít, mert hatalmas adóssággurigát görget maga előtt. Épp a napokban derült ki, hogy terület alapú támogatás formájában mintegy 12 milliárd dinárral tartozik a termelőknek. Neki azonban nincs félnivalója, nála nem nyomkodják a kilincset a végrehajtók.

Se kicsinek, se nagynak nem érdeke…

A „nagy adósok” részéről megnyilvánuló látszólagos érdektelenség másik oka valószínűleg a mezőgazdaságból élők megosztottságában rejlik. Az épp csak zsebkendőnyi parcellán gazdálkodó, jelentéktelennek számító földművesek gyengék, erőtlenek és szervezetlenek. Az érdekképviseletük gyatra, a hangjuk még a kerítésen sem hallatszik át, így ők teljesen magukra hagyatva nyögik a kötelezettségek terheit.

Ha csupán egy-két hold termőfölddel rendelkeznek, annak jövedelméből, még ha akarják, akkor sem tudják fizetni a nyugdíjbiztosítást. Márpedig ennek összege az idén elérte a 90 ezer dinárt. Azokról nem is beszélve, akik bérbe adták a földjüket, és akik talán nem is kaptak annyi bérleti díjat (árendát), amennyi járulékot most tőlük követelnek. (Egyébként nagy kár, hogy az adóhivatal megszüntette azt a korábbi gyakorlatot, hogy minden egyes termelő esetében kiszámította és a kiküldött végzésen feltüntette az adóköteles évi kataszteri jövedelmét. Abból ugyanis világosan lehetett látni, hogy kinek mennyiből kell(ene) megélnie. Abból most is kiderülne, hogy az egy-két holdasoknak az évi 200-300 dinárt kellene ügyesen „beosztaniuk”. Ami már önmagában is ordító képtelenség.

A másik abszurdum pedig az, hogy ezt az alig pár száz dináros évi jövedelmet a mi Szerbiánkban 90 ezer dinárral megadóztatják. Nem hiszem, hogy létezik a világon még egy ilyen ország! Amint azt sem hiszem, hogy ha egy unatkozó jogászokból álló csoport ez ügyben perelné az adóhivatalt vagy magát az államot, akkor az ügyet elveszítené. A tenyérnyi földterülettel rendelkezőktől ugyanis (ha semmilyen egyéb jövedelmük, bevételi forrásuk nincsen) nem elvenni kellene, hanem adni nekik. Ezek ugyanis egytől-egyig súlyos szociális esetnek számítanak. Akár még azt is megkockáztatom, hogy már nem is léteznek, nem is élnek, mert már régen éhen haltak. Őket egyszerűen nem lehet rákényszeríteni arra, hogy úgynevezett „nyugdíjalapot” teremtsenek maguknak, mert nincs nekik miből.

A tehetősebb nagygazdának, a tőkeerős, több száz hektáros termelőnek, de még az igazi díszparasztnak sem érdeke, hogy idős korára majd nyugdíjas váljon belőle. Ő akár a mellényzsebből is kifizethetné az évi 90 ezer dinárt, mert az neki meg sem kottyanna, őt azonban a majdani, a várható nyugdíj összege az, ami nem motiválja fizetésre. (Olyan gyalázatos, hogy jobb lenne nem is említeni.) A gazdag gazdáéknál a havonta csepegtetett 9-10 ezer dinár a családi költségvetésben se nem oszt, se nem szoroz. Ő vígan elvan e nélkül a földműves nyugdíjnak csúfolt állami alamizsna nélkül is. Esetleg csak elsírhatja magát tehetetlen dühében, ha arra gondol, micsoda balek volt, amikor annyi éven át kötelességtudóan lapátolta a pénzt a feneketlen nyugdíjalapba.

Aki példás adófizető, annak sem érdeke…

Folytatva az elemzést: érdemes-e nyugdíjról álmodnia/ábrándozni annak, aki eleinte komolyan vette ezt a kötelezettségét, és bízott abban, hogy idős napjaiban majd az állami gondoskodás révén lesz annyi havi bevétele, amennyiből szolidan megélhet? A válasz kézenfekvő: nem érdemes.

Mire számíthat például egy jelenleg 55 éves földműves, aki 23 éven át becsületesen fizette ezt a járulékot? Semmi jóra. A huszonhárom év alatt temérdek pénzt juttatott az államkasszába. Idei tarifával számítva: ha a 90 ezer dinár kb. 800 euró, akkor a majd két és fél évtized alatt több mint 18 ezer eurót. Ezért aztán ha már holnap elmehetne nyugdíjba, nem is kellene egyebet tennie, csak szüntelenül imádkozni, hogy adjon az Isten a számára hosszú életet a földön, mert tizenöt év alatt sem kapná vissza az általa befizetett summát.

Aztán bonyolódik a történet tovább: a törvény szerint legkevesebb 15 éven át kell fizetni ezt a járulékot annak, aki nyugdíjat szeretne. Ennek az embernek tehát (elméletben) már 8 éve folyósítani kellene a nyugdíjat (hiszen már túlfizetésben van), csakhogy nincs még 65 éves. Ezért nem lehet. (A nyugdíj összegét illetően minimális az eltérés attól függően, hogy hány éven át fizette a járulékot.)

És van még egy csavar a történetben. Ugyanis a nagyon rendes és becsületes 23 év után következett néhány esztendős kihagyás, amikor nem fizette ezt a járulékot. Most bement az adóhivatalba, hogy megtudja, mennyi a tartozása erre az elhanyagolt időszakra. Kereken 300 ezer dinár. Tehát: először rendeznie kellene ezt az adósságot, és aztán folytatni tovább még tíz éven át az államkassza feltöltögetését. Míg csak 65 éves nem lesz, vagy amíg meg nem hal. Számokra egyszerűsítve ez azt jelenti, hogy legelőször kihajított az ablakon 18 ezer eurót, most ki kellene dobnia újabb 3 ezer eurót és a következő tíz évben még 8 ezer eurót. Ez pedig összesen 29 ezer euró.

Létezik olyan józan parasztlogikával rendelkező ép eszű ember, aki mindenáron fizetni akar?

Adós, (ne) fizess!

1130 óbecsei kapott adóhivatali felszólítást 

Lassan ugyan, de kezd összeállni a kép: milyen szándék húzódhatott meg Óbecse község adóhatóságának a túlbuzgósága mögött? Miért rendelte el a szerbiai Gazdasági és Pénzügyminisztérium éppen ebben a Tisza-menti városban és a hozzá tartozó településeken az állami kinnlevőségek erőszakos behajtását?
Eleinte még – amíg nem leshettünk be az adóhivatali színfalak mögé – úgy tűnhetett, hogy csupán egy olyan sebtében elrendelt, kisebb formátumú szólóakcióról van szó, amit szeretnének „fű alatt, mindenféle parasztlázadástól mentesen” lebonyolítani, mostanra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a szokványosnak mondott és rutinszerűnek álcázott pénzbehajtási hadművelet hátterében sötét és alantas szándékok is meglapulnak. Ennek kiderítéséhez azonban legelőször-is az úgynevezett indítékot, a motivációs forrást kellett felfedni. Ez pedig azon nyomban előbukkant, amint górcső alá vettük: tulajdonképpen mijük is van az óbecseieknek, mi az, amivel rendelkeznek, és mindezen értékekben mi lehet az, ami szúr(hat)ja valakiknek a szemét.

A nyugdíj-biztosítási járulék fizetésével elmaradt, adóhivatal által „megszólított” földművesek ésszerű magyarázat hiányában jobbára csak találgattak és riogatták egymást. Az üresen tátongó államkassza kényszerű feltöltésének követelményén túl beszéltek arról is, hogy talán máris egy újabb beszolgáltatási hullám elé nézünk, amely során ismét elveszik a magyar gazdáktól a magyar termőföldet. Vagy a tartozás fejében aprópénzért elárverezik, és majd a tartományunkba irányított menekülteknek a kezére játsszák. Esetleg felvásároltatják az arab országokból érkező újsütetű gazdálkodókkal, akik pedig minden körülmények között meg tudják fizetni az értékes termőföldek vételi árát.

Óbecse község határában összesen 40 320 hektár megművelhető föld van – apró területekre szabdalva, a végsőkig fölparcellázva – 6002 személynek a tulajdonában. (Ha arányosan elosztanák, még 7 hektár sem jutna fejenként!) A gazdák között szép számban vannak olyanok, akik csupán fél vagy egy holddal rendelkeznek. Viszont a jogszabályok rájuk is ugyanúgy vonatkoznak, ők is ugyanúgy kötelesek fizetni a különféle járulékokat, mint a több száz hektáros birtokkal rendelkezők. A mini parcellások viszont a vérszegény jövedelmükből – ha egyéb bevételük nincsen – képtelenek fizetni a 90 ezer dináros nyugdíjbiztosítást. Hiába is macerálja őket az adóhivatal újabbnál újabb fölszólításokkal, hiába rémítgeti őket végrehajtókkal. Sőt ők még azoknak a helybeli parasztoknak a szemében is szálkát jelentenek, akik terjeszkedni szeretnének, és akik szíves-örömest fölvásárolnák a kicsik termőföldjeit.

Boja András éveken át volt a községi önkormányzat mezőgazdasági ügyekkel megbízott tanácsosa, aztán pedig megalakította Óbecsén a Gazdakört. Ő azt mondja, hogy ezeket az aprócska termőterülettel rendelkezőket nem is lenne szabad gazdának/gazdálkodónak nevezni, hanem csak földtulajdonosnak. (Logikusnak tűnő érvelés.) Az adótartozások kapcsán pedig a következőket nyilatkozta:

 – Hozzánk eddig még nem jöttek segítséget kérni az emberek, úgy látszik, mindenki próbál egyedül megbirkózni a kirótt adóterhekkel. Ugyanakkor azt sem hallgathatom el, hogy a mi gazdakörünk egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egységesen kialakított állásfoglalásuk ezért nincs is ebben az ügyben. Annyit viszont tudok, hogy a panasz nem új keletű, a péterrévei gazdák számára már ismerős a községi adóhatóság túlbuzgósága. Ugyanis már 2011-ben is próbálkoztak ilyen erőszakos tartozásbehajtással, csak akkor még szolidabban, visszafogottabban csinálták. Emlékszem pontosan, 35 olyan személy jelentkezett nálunk az önkormányzatban, akit kényszerű adóbehajtással fenyegettek… Lehet az embereket ilyesmivel ijesztgetni, de nem a végtelenségig, előbb-utóbb valamilyen formában rendezni kell a földművesek nyugdíjbiztosítását. Meg kell határozni pontosan, hogy ki köteles fizetni és ki nem. Ugyanúgy az egyes kategóriákat, besorolásokat is, mert az valóban nincs rendjén, hogy a 3 hold földdel rendelkezőtől is ugyanannyi járulékot követelnek, mint a 300 hektáros gazdától. És persze a nyugdíjbiztosítási alap háza táján is elkelne egy kis rendcsinálás. Az én adataim szerint Szerbiában 600 ezernél is több bejegyzett földműves-gazdaság van, viszont a nyugdíjjárulék fizetését csak 41 ezer embertől követelik meg. A többieket nem is próbálják bevonni. Ez pedig óriási igazságtalanság. Első lépésként azonban magán a törvényen szükséges okvetlenül változtatni, hogy átlátható és betart(at)ható legyen, vagyis be kell vinni az egész ügyet a parlamentbe. Fremond Árpád VMSZ-es képviselő ezt most megtette, és hiszem, hogy lesz folytatása is. Ő föltette a kérdést, hogy vajon csak a vajdasági földműveseket fenyegetik kényszerű foglalással az adótartozások miatt, vagy a fővárostól délre esőket is. Erre a várjuk most a választ…

És amíg mi lessük-várjuk a feleletet (azt a feleletet, amit magunktól is, kérdezés nélkül is tudunk), addig az érintettek ugyanúgy mérgelődnek és idegeskednek, mint idáig. Addig a másfél milliós tartozással terhelt Zórád Zoltánék folyton kilincselnek, futkosnak egyik termelőtől, egyik hivataltól a másikig. Szervezkednek, összefogást sürgetnek, kitartásra buzdítják a sorstársaikat. Addig az egészségügyi biztosítás nélkül élő Berkes Károlyt annyira megviseli az eset, hogy ha csak szóba kerül a téma, férfiember létére majdnem elsírja magát. Addig a városi adóhivatal igazgatónője úgy hazudik bele a tévékamerába, hogy a még szeme sem rebben. Nem szégyelli kijelenteni, hogy az adótartozások ügyében még egyetlen panaszos sem járt náluk a hivatalban. Persze… 1130 érintett közül egy sem…

Ki segítsen az eladósodott termelőknek?

„A demokrácia természetes hátránya, hogy azok kezét, akik tiszteletben tartják, megköti, s azoknak, akik nem veszik komolyan, mindent megenged.”

(Václav Havel)

Ide s tova egy álló hónapja követem a péterrévei mezőgazdasági termelők magányos viaskodását az óbecsei adóhivatallal. Az első napokban még úgy festett, hogy csupán néhány olyan magyar gazdát akarnak megtanítani kesztyűbe dudálni, akik nyugdíjbiztosítás címén egymillió dinárnál is komolyabb összeggel tartoznak. Őket a törvény erejével próbálták rávenni arra, hogy fizessenek, mert ha nem teszik, akkor érzékeny búcsút vehetnek egy-egy darab szívüknek kedves szántóföldtől vagy gyümölcsöstől. Úgy tűnt, hogy a rigorózus adóbehajtás mintegy 20 helybeli termelőt érint – azzal, hogy négy-öt családnál akkorra már tiszteletüket is tették a foglalók, az orruk alá tartva a pecsétes papírost arról, hogy az adósság fejében melyik (önkényesen kijelölt) parcellájukról lesznek kénytelenek lemondani. Aztán kiderült, hogy Óbecse község területén ezernél is több családot érint ez az adóhalászat, és csak Pecellón 11 háztartásban jelentek meg az úgynevezett zálogosítók.

A néma egyesületnek a tagja sem érti a szavát…

A szorult helyzetben lévő gazdáknak szinte semmilyen érdekvédelmi szervezet nem sietett a segítségükre. Márpedig azon nyomban melléjük kellett volna állnia minden szakmai tömörülésnek – nevezzék magukat paraszt szövetségnek, gazdakörnek, termelők klubjának vagy éppen sertéstenyésztők egyesületének. Az ok rendkívül prózai: az adósoknak igazuk van. Miért fizetnének jó előre egy olyan távoli jövőbeni, fiktív járandóságért, amelynek a folyósítása teljességgel bizonytalan, vagy amelyre valójában nem is tartanak igényt? Aki öregségére nem akar nyugdíjas lenni, az ne legyen az! Miért kellene erre bárkit is kötelezni, kényszeríteni?

Nyílt titok, hogy ebben az országban évtizedek óta zajlik a mezőgazdaság tervszerű kifosztása. A nyáron is, az ősz folyamán is aprópénzért vásároltak fel minden terményt –, és valójában azok fölözik le az élelmiszer-termelésben keletkező nyereséget, akik az előállítás során a végtermékhez hozzá sem nyúlnak, csupáncsak ügyesen kereskednek vele. Eggyel több ok lehetne ez a mostani fékevesztett adóbeszedés arra, hogy a paraszt egyesületek egymással szövetkezve, szervezett módon tiltakozzanak, és végre megálljt parancsoljanak a vajdasági termelők szakadatlan sanyargatásának. Az egyesületek azonban mintha éppen a téli álmukat aludnák, a házuk táján vaskos csend van. Vagy süketet játszanak, vagy valamire várnak.  Vagy maguk is a tájainkon divatos látszatpolitizálást alkalmazzák, és inkább meg sem pisszennek, csak nehogy rájuk süssék a bélyeget, hogy a renitens szófogadatlanokkal, az adófizetést galád módon megtagadókkal cimborálnak. Márpedig a támogatásuk sokat jelentene, erőt adna a bajba került gazdáknak.

Az adóügy magyar ügy is egyben…

Ahogy lapítanak a kényesnek tetsző ügyben a gazda egyesületek, úgy vonakodnak az „elhamarkodott” véleménynyilvánítástól a politikusaink is. Dacára annak, hogy a vajdasági magyar parasztok ügye az bizony kőkemény magyar érdek is. Ha kifizethetetlen, csillagászati adóösszegekkel sújtják az itteni gazdákat, akkor az ellen nem csupán illik, hanem kötelességünk is szót emelni. Méghozzá a politika székházában. Éppen ezért ideje lenne a magyar politikacsinálóknak is előrukkolniuk valamiféle egységes állásfoglalással – nem maradhatnak közömbös, külső szemlélők akkor, amikor a bácskai gazdák jogait állami rendelettel tiporják.

Az érintetteknek most elsősorban villámgyors jogsegélyszolgálatra lenne szükségük, tanácsadásra, közérthető felvilágosításra, hogy pontosan tudják, mit kell tenniük. Hogy elmagyarázzák a számukra, hogy amennyiben nem áll szándékukban kifizetni az adóhivatal által követelt összeget, akkor ne írjanak alá semmit, és minden egyes végzés ellen idejekorán nyújtsanak be fellebbezést. Végső esetben attól sem kellene visszariadniuk, hogy perbe fogják magát az államot, hiszen olyan kicsinyke földterülettel rendelkező személyek is vannak (nem is kevesen) az eszméletlenül magas adóval sújtott péterréveiek között, akiknek valójában nincs is annyi évi bevételük, amennyit most tartozás címén követelnek tőlük. Tehát alapvetően nem is a hanyag adófizetőkkel van baj, hanem magával a nyugdíjbiztosítási rendszerrel. Az pedig nem fog varázsütésre átalakulni. Meg kell változtatni. Indítványozni a mielőbbi módosítását. Ugyanis az óbecseiekhez hasonló (akár több milliós „adóhátralékkal” küszködők mindenütt vannak – Szabadkán is, Zentán is, Topolyán is, Magyarkanizsán is –, csak az ottani adólistákat még nem szellőztették meg. De sorra fognak kerülni ők is, haidőközben nem állítják le ezt a folyamatot.

Hogy az éppen bajban lévő péterréveieknek miért nem segítenek a vezető pártunk igen nagy tudású jogász politikusai, az ép ésszel fölfoghatatlan. Merem remélni, hogy nem a kicsinyes „bosszúvágy” az oka a tétlenségüknek. Hogy nem ily módon akarnak „visszavágni” a különcködő pecellósiaknak, akik a tavalyi választásokkor igencsak „helytelenül” szavaztak. Míg korábban (2008-ban) 1900 szavazatot gyűjtött össze a faluban a Vajdasági Magyar Szövetség, addig 2012-ben  már csak 500-at. A politikus viszont már csak olyan szerzet, aki nem szokta az ilyen fajta hűtlenséget elfelejteni vagy büntetlenül hagyni.

Az adóhivatal folyton csak variál…

A földművesek faramuci módon szabályozott és a lényegét tekintve megoldatlan egészségügyi- és a nyugdíjbiztosítási ügye minálunk évek óta visszatérő téma. Igaz, más-más formában, de újra meg újra fölbukkan. Azt már eddig is láttuk, hogy az állam a különféle trükkök alkalmazásában szinte kifogyhatatlan. A két kötelezettséget hol összekapcsolja, hol meg különválasztja – attól függően, hogy mikor mi felel meg éppen a számára. Volt már példa arra is, hogy az egyszerű földi halandó csak akkor kaphatott érvényes betegkönyvet, ha az összes létező tartozását a legutolsó krajcárig kifizette. (Az adósságok listája pedig eléggé változatos volt, szerepelt rajta örökösödési adó, vízlecsapolási illeték, helyi járulék, ingatlanra kivetett adó stb.) Máskor meg nem regisztrálhatta például a járműveit, a mezőgépeit mindaddig, amíg az adósságnak az utolsó morzsikáját is nem tisztázta. Két évvel ezelőtt még az volt az első számú alapelv, hogy aki hitelesített betegkönyvet akar, annak ne legyen semmiféle tartozása (adtak is róla egy hétrőfös kivonatot), idén viszont már újra elkülönítették az egészségügyi- meg a nyugdíjbiztosítás járulékot. Folyton divatoznak. Nehogy a jámbor adófizetők megszokjanak egy jól bejáródott rezsimet, nehogy túl kiszámíthatóvá és átláthatóvá váljon az adóhivatal működése, ezért időről időre alaposan össze kell barmolni az egészet.

Ez a mostani Szerbia már távolról sem az az ország, amelyben éltünk például a legendás 80-as években. Igaz, akkor sem nevezhettük éppen jogállamnak, de legalább volt valamiféle megnyugtató jogbiztonság. Mára viszont az emberek elveszítették a biztonságérzetüket, nem mernek előre tervezni, mert minden-minden kiszámíthatatlan. Ez a végsőkig eladósodott ország nem tudja szavatolni azt, hogy a jövőben is folyamatos lesz a bérek és a nyugdíjak folyósítása, és hogy biztosan nem fog összeomlani az egészségügyi rendszere… Csak egyetlen dolgot tud ígérni (az viszont fenyegetésnek hangzik), azt, hogy továbbra is szigorítja az adókivetést.

Szabó Angéla

Szociális kategória lett a paraszt is...

Teljes holdfogyatkozás 2011. június 15 -én

2011. június 15-én, szerdán az esti óráktól kezdődően teljes holdfogyatkozás zajlik, mely éjfél után egy órával ér véget. A fogyatkozás majdnem teljes egészében látható tőlünk - utoljára 2008.02.21-én volt ilyenben részünk. A kelő Hold korongján már egy kis harapás látható, de a fő látványosságról még nem maradtunk le! A világ más tájait tekintve, a fogyatkozás teljes egészében látható Afrika nagy részéről, az Indiai-óceánról, a Közel-Keletről, Ázsia középső vidékeiről és az Antarktiszról. A fogyatkozás részben látható Nyugat-Európából, Dél-Amerika keleti feléből, Ázsia keleti részéről és Ausztráliából.

Az év első holdfogyatkozása megfigyelési szempontból ideális időpontban zajlik, ami kedvez a bemutatásoknak. A fogyatkozás látványos része már a holdkeltével elkezdődik, egy óra múlva pedig égi kísérőnket már el is nyelte a Föld árnyéka, onnan csak 11 óra után kezd kibújni. Az égi színjáték éjfél után ér véget - ezt már biztosan kevesebben várják meg - noha a technikai lezárásra hajnali egy után kerül sor. Maga a totalitás 100 percen át tart - 2000 júliusa óta nem volt ilyen hosszú teljes fázist adó holdfogyatkozás.
Milyen látványra számíthatunk? A holdfogyatkozás a Kígyótartó csillagkép déli részén zajlik, a felszálló csomópont közelében. A Hold mélyen a nyári Tejút legpompásabb területeiben halad, és kb. 7°-kal van nyugatra a híres Lagúna-ködtől (M8). Az Antares 15° távol látszik nyugati irányban, míg a Skorpió fullánkja 14°-ra délre. Az Arcturus ragyogó narancs fénye 55°-ra északnyugatra, míg az Altair 46°-ra északkeletre látszik. Mindazonáltal a Tejút szépségei, illetve a ragyogó nyári csillagképek csillagai is csak a teljesség egy órányi időtartama alatt lesznek láthatóak, egyébként a Hold fénye elnyomja őket. Égi kísérőnk 3,77 nappal van túl a földközelségén, ezért az átlagosnál nagyobbnak látszik, látszó átmérője 31' 53". A fogyatkozás centrális lesz, azaz a holdkorong keresztezi a földárnyék tengelyét is. A teljesség hossza sejtetni engedi, hogy a Hold középpontja is közel lesz eme tengelyhez - és valóban, a holdkorong közepe 5,3' távolságra van a földárnyék középpontja felett. A holdkorong északi pereme 22,3 ívperccel délre lesz az umbra szélétől, míg a déli része 32,9 ívpercre lesz az árnyék déli szélétől. Ennek köszönhetően a Hold különböző területein különböző mértékű elsötétedést és elszíneződést figyelhetünk meg. A megfigyelőket kérjük, hogy a Danjon-skála segítségével becsüljék meg, milyen sötét volt a fogyatkozás, a holdkorong különböző részeire külön becslést is végezve.

A fogyatkozás nagysága 1,6998 magnitúdó, a félárnyékosé 2,6868. Az umbra átmérője 1,4512°, míg a penumbráé 2,5008°. A félárnyék gyűrűje 31,49' vastag, így a 31,89' látszó átmérőjű holdkorong teljes terjedelmében nem fér el benne. Ennek a holdfogyatkozásnak nincs tisztán penumbrális fázisa - mellesleg ez a gyakoribb eset.

A fogyatkozás technikailag 15-én, szerdán 19 óra 25 perckor veszi kezdetét. Ekkor a Hold keleti pereme érinti a Föld félárnyékát. Ez nem lesz látható, mert mérhetetlenül kicsiny fényességváltozást jelent. A félárnyék jelenlétére előszörfél órával a részleges fázis kezdete előtt láthatnak majd utalást a szerencsés helyszínen észlelők (a Bulgáriában vagy Törökországban nyaralók például), amikor egy lágy szürkés-barnás homály kezd a Hold keleti részére telepedni. Az idő múltával az erősödő félárnyék jelzi, hogy közeleg a fő attrakció, és 20 óra 23 perckor láthatóvá válik a Föld árnyéka, ahogy megérinti a Hold délkeleti peremét. No persze a magyarországi észlelőknek 10-30 percet kell még várniuk a holdkeltére - de a csorbult Hold kelte kitűnő alkalom szép természetfotók készítéséhez! Az árnyék lassan elnyeli égi kísérőnket, majd 1 órával a megjelenése után teljesen be is kebelezi azt. Erre 21 óra 23 perckor kerül sor, és kezdetét veszi a Hold lassú színváltozása; legsötétebbnek 22 óra 12 perckor látszik majd, amikor legmélyebben tartózkodik az umbrában. 100 perc alatt a Hold átvág a Föld árnyékán, hogy 23 óra 02 perckor újra előbukkanjon a megvilágított holdfelszín, jelezvén a jelenség közelgő végét. Ismét egy óra áll rendelkezésre, hogy az árnyék levonulását figyelhessük, a végleges elvonulásra 16-án 0 óra 02 perckor kerül sor. Még egy húsz-harminc percig a félárnyék halvány lenyomata fátyolosítja a holdkorong nyugati részét, noha a valóságban csak 1 óra 01 perckor hagyja el azt teljesen - általunk nem észlelhető módon.

A holdfogyatkozás kontaktusainak időpontjai világidőben 

Penumbrális fogyatkozás kezdete:		17:24:34 UT
Részleges fogyatkozás kezdete:		18:22:56 UT
Teljes fogyatkozás kezdete:		19:22:30 UT
A fogyatkozás közepe:		20:12:37 UT
Teljes fogyatkozás vége:		21:02:42 UT
Részleges fogyatkozás vége:		22:02:15 UT
Penumbrális fogyatkozás vége:		23:00:45 UT