Margit Zoltán: Kovács Frigyes

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kovács Frigyes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kovács Frigyes. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 7., hétfő

“Nagy jövőt jósolok Pipás Pistának” - Kovács Frigyes



Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas színész-rendező, tanár, több délvidéki színház megalapítója először rendez Szegeden, Pozsgai Zsolt Pipás Pista című tanyawesternjét állítja színpadra. A bemutató január 25-én lesz a Kisszínházban. A rendezővel a próbák után beszélgettünk színházról, Pipás Pistáról, a színészi hivatásról, a génjeinkbe kódolt erőszakról és agresszivitásról.

– Jelenleg az Újvidéki Művészeti Akadémián vagyok tanár, ezen kívül oda megyek, ahol úgy érzem, szükség van rám. A Szabadkai Színháznak nem vagyok tagja, annak idején nézetkülönbség támadt köztem és a mostani igazgató között, így hát jobbnak láttam lelépni.

Pedig ott hosszú ideig meghatározó személyiség, igazgató is volt.

– Méltatlan helyzetbe hoztak, ezért úgy döntöttem, lelépek. Soha nem szerettem volna elhagyni Szabadkát, nagyon erősen lokálpatrióta vagyok, bár nem ebben a városban születtem. Több mint 30 éve élek ott, és sok mindent megtettem azért, hogy a városban jó színház jöjjön létre 8 éves igazgatói időszakom alatt. Előtte színész voltam ugyanitt, rövid ideig pedig az Újvidéki Rádió művészegyüttesében is dolgoztam, amíg lapátra nem tettek bennünket. A Kosztolányi Színházat is én teremtettem meg, 1994-ben. Amikor politikai döntés nyomán megválasztották az egyik kolléganőmet igazgatónak, aki meggyőződésem szerint méltatlan volt erre a posztra, elvonultam onnan is, és felcsaptam gombatermesztőnek.

Hogyan találta meg a szegedi ajánlat? Gondolom, a határon túli együttműködés keretében esett Önre a választás, ami a színház egyik alapfeladata lett az új besorolás után. A színház korábban inkább Erdély felé orientálódott, a Vajdaságot jobban elhanyagolta.

– Miközben a két testvérváros itt van 40 kilométerre egymástól. 1980 óta nagyon sokszor jártam Szegeden különböző küldöttségekkel tárgyalni a színház igazgatóival a lehetséges együttműködésről. Mindig ez volt a téma, noha a találkozások soha nem hoztak kézzel fogható eredményt. Részeredmények kétségtelenül születtek, noha rendre a pénztelenségre hivatkoztak a felek. Fekete Gizi egy monodrámával turnézott a Vajdaságban, mi pedig az igazgatásom idején többször is játszottunk egy darabot Szegeden. Körülbelül ennyi volt az együttműködés. Az igazi szerintem talán éppen az lenne, ha rendezőket, színészeket cserélnénk. Jómagam alapjáraton inkább színész lennék, nem rendező. Többnyire csak azokat a darabokat rendezem meg, amelyek nagyon kikívánkoznak belőlem, amelyekkel nagyon szeretnék valamit közölni. Az ősszel Sopronban játszottam, tavasszal pedig Békéscsabán Leart játszom. A kettő között volt néhány hónap, erre derült égből igazi mannaként hullott az ölembe ez a fölkérés, amitől nagyon meg is hatódtam. Ilyen nagy meghatódottság közepette nem lehet dolgozni, ezért le kell szállni a földre, meg kell vívni a mindennapi csatákat. Többek között a saját tehetségtelenségemmel szemben is. Olyan társulatba kerültem, amelyet nem ismertem. Gyorsan meg kellett ismernem a társulat szellemiségét, másrészt az embereket is külön-külön. Olyan színházat igyekszem csinálni, ahol a színészé a főszerep, és a rendező nem látszik. Igyekszem is a háttérben maradni.

Szegeden mennyire díjazzák a színészek ezt a fajta hozzáállást?

– Nem tudom még megmondani. Fiatal színész koromban sokat szenvedtem a rendezői terrortól. Ekkor megfogadtam, ha én rendezek, úgy csinálom, hogy a színészekre építem a szerepeket, és kiprovokálom belőlük, ha nem adják elő azt, mit gondolnak a darabról, ők hogyan látják a világot. Szeretem azt a színészt, akinek van világnézete, szilárd véleménye, és azt szívesen ki is mondja. Aki, ha fölmegy a színpadra, közölni akar valamit, nem csak megkapni a tiszteletdíjat, vagy kipipálni, hogy ezt a szerepet is eljátszottam.

Ezeknek a követelményeknek a szegedi társulat hogyan felel meg?

– Számos ilyen kollégára akadtam itt, akik nagyon kreatív, gondolkodó emberek és együttműködésre készek. Ez nagyon fontos a számomra. A rendező otthon kitalálhatja az íróasztalnál az előadást, de amikor jön a színész a maga impulzusaival, az egész korábbi koncepció összeomlik, ami tulajdonképpen egy természetes folyamat. Jómagam ilyenkor nem verem tovább az asztalt, hogy csakis az én korábban kitalált koncepcióm érvényesüljön, hanem a romokból felépítek egy újat. Mindig a színész egyéniségére építkezem. Igyekszem minél gyorsabban megismerni az egyéniségét, hogyan gondolkodik, milyen érzelmekre, indulatokra, élményekre támaszkodik, s megpróbálok segíteni neki ebben az építkezésben. Az a dolgom, hogy a színészt emeljem. Néhány színész ebben nagyon jó partnernek bizonyult, sok kreatív emberrel találkoztam. A munkafolyamatnak nincs vége, most kezdődnek a tulajdonképpeni „szőrözőpróbák”, ahol újra szétszedjük, majd ismét összerakjuk az előadást. Az előadás igazi mélységeit most próbáljuk megteremteni.

Mennyire különbözik a szegedi színészek hozzáállása, munkamódszere a vajdasági csepűrágóékétől?

– Nagy a hasonlóság, csak a vajdasági színészek bevállalósabbak, az is, aki ellenáll. Föltétel nélkül alávetik magukat a feladat adta nehézségeknek, és minden akadályt zokszó nélkül vesznek. Többen vannak azok, akik nálunk hivatásként élik meg a színházat. Itt különböző iskolázottságú, az ország különböző régióiból jövő színészekkel találkoztam, vannak köztük olyanok is, akik már belefásultak ebbe a munkába, és csak szakmának, kevésbé alkotásnak tekintik ezt a hivatást. Vannak profik és vannak hivatásos emberek. Lényeges különbség van közöttük, de én mind a kettővel tudok dolgozni, csak az egyikkel könnyebb, szenvedélyesebb, ugyanakkor “szenvedésesebb” is, de a jobb eredmény reményében hajlandó vagyok pokolra szállni a hivatástudattal rendelkező emberekkel.

Az elején azt mondta, csak az Önhöz közel álló darabok rendezését vállalja, a betyárvilágot ábrázoló Pipás Pista is ilyen mű?

– Az elmúlt 90 év a tanyavilágban nem hozott akkora változást, mint az úgynevezett civilizált életben. Ott lassabban múlik az idő. A ’60-as években én bivallyal szántottam, és ebben a tanyavilágban töltöttem a nyaraimat nagyapámnál. Érzem ezeknek a nagyon szegény embereknek a lelkiségét, érzem az idők szagát. Vélhetőleg a szerző sem olvasmányélményből ismeri ezt a világot, biztos, hogy valamilyen személyes szálak is fűzik a tanyavilághoz, az ott élő emberekhez. Az ősbemutató miatt még nagyobb kihívásnak tartom a feladatot. Ősbemutatót csinálni hatványozottan izgalmas, mert nincs kipróbálva, hogyan működik a színpadon a mű, ez csodálatos érzés. Nagy jövőt jósolok a Pipás Pistának. Máris tárgyaltam a Tanyaszínház vezetőségével, hogy ezt a darabot a Vajdaságban is megcsináljuk, csak más emberekkel. A Tanyaszínház színpada más lehetőségeket kínál, és a tanyasi, falusi környezetben nagyon jól működne az előadás. Biztos, hogy nagyon sokan színpadra fogják vinni, sokat játsszák majd, mint a Portugált annak idején. Alig várom mások bemutatóját, kíváncsi vagyok, ők mit és hogyan látnak a darabban. Én a műben a drámát keresem, noha a szövegben rengeteg a komikus, humoros elem, ezért nagyon szórakoztatónak is ígérkezik. A figurák igazságát keresem benne, azokat a sarokpontokat, amelyekből kikövetkeztethetjük, miért lettek ezek az emberek olyanok, amilyenek, mi tette gyilkossá őket.

Pipás Pista nem egyszerű gyilkos, neki hivatástudata volt.

– Valóban, ő igazságosztónak, Krisztusnak, Megváltónak érezte magát. Az akkori társadalmi és szociális viszonyok között, amikor Magyarországot szétfaragták arra számítva, úgyis bedöglik, befullad, az alföldi parasztság túlszaporodott, az ipar pedig nem lendült be, hogy felszippantsa az itteni munkaerőt. Itt maradtak munka és megélhetés nélkül. Nagyon sanyarú sorsban éltek, elég csak elolvasni Sánta Ferenc Isten szekerén című kötetét. A szegénységből fakadó agresszivitás, az elviselhetetlen életforma vitte rá az embereket a családon belüli erőszakra. Az agresszióra válaszként jelent meg ez a népirtás nem csak itt, hanem az egész országban. A tiszazugi asszonyokról hallottunk, ott ugyanez történt, a feleslegesnek tűnő éhes szájakat és a nemkívánatos embereket eltették láb alól. A ’30-as évek elején, amikor felfedték ezeket a sírokat, már meg tudták állapítani, hogy cián vagy arzén végzett az áldozatokkal. A férjeket mérgezték, hullottak is, mit a legyek. Erről tudtak az emberek, de nem volt bizonyíték, így a hatóság sem igen vizsgálódott. 164 sírt tártak fel, majd hatóságilag tiltották le a munkálatokat, mert Európa-szerte rossz hírünk kerekedett. Szégyellni való dolog lett beszélni erről. Kiderült volna, hogy sokkal több gyilkosság történt akkor az országban, mint amennyit egyáltalán feltételezni merészelünk. Meggyőződésem, hogy a sok feltáratlan öngyilkosságnak álcázott eset mögött tulajdonképpen gyilkosságok bújtak meg. Emlékezzünk csak Arany János Ágnes asszonyára, ott is családirtásról van szó. Ez jelen van népünk lelkületében, úgy is fogalmazhatnánk, nemzeti történelmünk velejárója, benne él a génjeinkben, a habitusunkban, egyfajta néphagyomány része. Nagyon örülök, hogy született egy ilyen darab, amelynek remélhetőleg megtermékenyítő hatása lesz más szerzőkre is, akik majd hasonló témákkal hozakodnak elő történelmünkből, és – lelkiségünket feltárandó – több ilyen mű lát napvilágot. A dráma különböző rendezők és dramaturgok keze alatt még biztosan formálódni fog. Mi is a színészekkel közösen alakítgatjuk tovább. A drámáknak ez a sorsuk. Jó, hogy a szerző nem ragaszkodik görcsösen minden mondatához, mert az nagymértékben fékezné a munkánkat.

- Pozsgai nem volt kíváncsi művének színpadra állítására?

– De igen, szeretett volna itt lenni már az első próbán is. Egy-két levéllel, azt hiszem, megnyugtattuk egymást. Elmondtam, hogy nem fogok nagyon belenyúlni a szövegbe. Az természetes, hogy a szerző félti a művét, ő ezt megszülte, világra hozta, s most elkezdi valaki nyesegetni, alakítgatni. Nincs objektív mérce, mi a jó és mi nem az. Az én olvasatomban ez így néz ki, így tudom sarkítani, így tudok mondani vele valamit. Minden olvasónak, nézőnek, befogadónak megvan a saját olvasata. A színházban ez abból a szempontból is különleges, hogy a rendezőnek van egyfajta olvasata, ugyanakkor minden színésznek – ha jó, lelkiismeretes, öntudatos, alkotó színész – is megvan a magáé. Egy-egy olvasópróbán, a művel való szembesülés után derül ki, hogy minden olvasat, vektor másfelé mutat. Nem biztos, hogy az én akkori vektorom irányába mozdulnak majd el a dolgok, de nyilván megpróbálom őket afelé irányítani. Végül egy másik irányú közös nevező eredményeként fog megszületni az előadás. Ez a közös alkotás lényege.

Fotó: Gémes Sándor
Tuti - SZEGEDma.hu

2011. november 12., szombat

Divina Commedia - Subotica?


„Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan...” 

Az 1300-ban harmincöt éves Dante korának szánalmas politikai helyzetén elkeseredve kezdett hozzá a „Divina Commedia” című művének. Ekkoriban Dante szülővárosa, Firenze a fehér (Vieri dei Cerchi) és a fekete guelfek (Donati) harcának színtere volt – mindeközben Itália szerte a világi és az egyházi hatalmak harca dúlt...
A mű szerkezetét a hármas szám és annak többszörösei határozzák meg: három könyvre tagolódik, mindegyik könyv 33 éneket tartalmaz, így a bevezetővel együtt összesen 100 énekből áll. A pokol, a purgatórium és a paradicsom háromszor három részből állnak: 9 körből, 9 gyűrűből, illetve 9 égből. Az egész művet a rend, a rendszeresség jellemzi, a sorok száma is nagyságrendileg azonos a három könyvben: 4720 jut az elsőre, 4755 a másodikra és 4758 a harmadik részre...

Első felvonás: A pokol - Inferno

A hármas szám jellemzi a szabadkai "kulturális forradalmat" is. Sorjában a szerepek kiosztása: Az egyes számú szerep Presszburger Csabáé (Magyar Szó - ex főszerkesztő), kettes számú Mihók Rudolfé (Pannon Tv - ex menedzsere), hármas számú szerep a főszerep Kovács Frigyesé (magyar társulat felfüggesztett: színésze, rendezője) ...és az egész művet körbefonja a média stratégia, mint a mű forgatókönyve! A pokol egy kisebbségi létbe szorult népességre kiosztva, pedig egyszerű a leosztás és a kiosztás, a hozzá nem értő döntnökök-ülnökök fejében mindenki lecserélhető és kicserélhető, ...mindenki? Kicsit kezd körvonalazódni a "stratégia" arról, hogy mi folyik itt: a "szakajtónyi" magyarság demokratikus szolgasorsba való döntése, -a politika piacán való alkuba bocsájtásának jól pénzesítése...és a cél szentesíti az eszközt! Miért történik mindez? Egyszerű a válasz: pozíció féltés és hatalomtartás, mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyájnak juhai. (Mt – 26,31) régi recept ugyebár, mert a megvert pásztoron mindenki megbotránkozik, ahogy Jézusban is megbotránkoztak azon az éjszakán...

Kovács Frigyes és a katedrális,. az a katedrális, amely építésében megtorpant és egyszer talán kisebb lesz, mint a nekifutás pillanatában, de most ne a katedrálissal foglalkozzunk, hanem azzal, ami a szinfalak mögött zajlik, mert egyenlőre hivatalos megszólítása a történetnek nincs, de Szabadka utcáin már beszélnek a műről a "Divina Commedia Subotica"-ról...

Egy kedves blogolvasóm ellátott némi információval, hogy valójában igen is zajlik az élet a magyar társult háza táján, melyet egy levéllel is megerősített! Az igazság voltát egyszer valaki vagy megmagyarázza, vagy cáfolja, de egyértelműen a nagy közérdeműt érdekli a tragikomédia a "Divina Commedia Subotica"!

Az utcákon suttognak egymilliós értékű "butikos" vásárlásról, amely talán nem is ért annyit, és rendőrség már nyomoz az ügyben... Regélnek arról is, hogy építkezések folynak, igaz nem ott ahol kellene és a kegyben járók is szépen költekeznek új gépjárművekre...Olvadnak a pályázati eszközök, dagadnak a zsebek? Társrendezőt is szerződtettek, holott a déli-végeken is téblábol egy-kettő szabad-kapacitású rendező...és a Marsra kívánnak bennünket vajdasági magyarokat, hm, nos, ezt tudjuk!

Jézus is feltette a kérdést: Mi az igazság?

A levél, amennyiben valós, mélyen megbotránkoztató különösebb kommentárt nem fűznék hozzá, amíg végre valahára nem kapunk választ, arra, hogy mi történik Kovács Frigyessel, aki a munkahelyének felmondására készül, mert nem tudja elviselni a nyomás gyakorlást ellene...

Íme a társulatigazgató által neki címezett levél:

Frigyes Kovács
06 October
Frigyes Kovács

Kedvesem!
Vagy inkább Apa!
Mert apámként tekintettem rád egészen eddig a pillanatig. De ez most bennem végérvényesen és visszavonhatatlanul összetört.
Ennek okozója a B......-ügy, azaz a Lacit fenyegető borzalmas levelek sorozata, és az így keltett rossz érzés és félelem, rettegés – nem csak a tettlegességtől, hanem akár csak a találkozás kellemetlenségeitől – nem csak a Laciban, hanem szinte az egész társulatban. Sajnos nem ez az első eset, hogy félelem keletkezett miattad a társulatban...
Azt gondolom, hogy így ember nem viselkedhet, még akkor sem, ha az apám.
Innentől kezdve minden kapcsolatot – úgy szakmai mint magánemberi kapcsolatot – megszakítok veled. „Mert nem lehet beszarva élni.”
Az ügyet átadtam a főigazgatónőnek, és kértem minden folyó és jövőbeni színházi munkád felfüggesztését. Döntéséről, illetve az Igazgatóbizottság döntéséről (mert oda került az ügy) majd ő tájékoztat. Mindenesetre én nem számolok veled innentől kezdve.
Olyan helyzetet teremtettél, ahonnan nincs tovább, legalábbis együtt semmiképpen.
Amennyiben részedről vagy a környezetedben lévők részéről bárkit (a társulatból, vagy a színház környékéről, vagy a Lacit) további inzultus ér – akár írásban, telefonon vagy személyesen – akkor a fenyegető leveleidet nyilvánosságra hozom, és a rendőrséghez fordulok.
Ezentúl kérlek tekints rám úgy, mintha nem is találkoztunk volna soha, és így én „még csak kívülről sem ismertem volna meg a színházat”. Tekints rám úgy, mintha egy keményfejű bánáti parasztgyerekből lett autószerelő lennék.
Kerüljük egymás társaságát, mindkettőnknek így lesz jobb.
Békés életet,
(név szerinti-aláírás)
társulatigazgató
(...)

A vezetőinket, választottainkat és valasztatlainkat, is csakis a jó szándék vezérel és nekünk, vajdasági magyaroknak a legjobbat szeretnék biztosítani, csak, hogy ők maradjanak a felettünk lévő hatalom tartói, úgy egy Isteni magaslaton! Stílusosan illik Dante-val is zárni a sorokat, ha-már az első felvonás a pokol volt! Jótanácsát megszívlelni és átgondolni, így a "módszer-változtatások" előtt, miszerint: „Pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”... Vigyázzunk a kövekre, kavicsokra, téglákra és bölcsen döntsük el, hogy kinek fogjuk sorsunkat a kezébe adni, mert az építő és a bontó is jó szándékkal teszi a dolgát még a szabadkai színházban is...


...E titkos úton át a mester és én
visszaindultunk világos világba;
s a pihenésre gondolni se késvén,
kusztunk föl, ő elől és én nyomába,
míg a sok szépből, melyet az ég hordoz
láttam egynémit, egy kis karikába:
és így jutottunk ki a csillagokhoz.

Függönyt le - TAPS!

2011. október 10., hétfő

Kovács Frigyes és a katedrális

Egy felfüggesztés margójára:


Kovács Frigyes

Tornyoson született 1955.február 2o-án. A topolyai Gimnázium után 1974-ben az Újvidéki Művészeti Akadémia Drámai Tanszakának színésznövendéke lett. Pataki László osztályában 1978-ban diplomázott.
Már, ginmazista korában, Topolyán amatőr színházat alapított, itt rendezett és játszott is. Szintén gimnazista korában aktívan foglalkozott versmondással.
1978-tól 1989-ig a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának a tagja, 1984-85-ben a társulat igazgatója, művészeti vezetője.
1977-től rendezett Szenttamáson, Bácstopolyán, Kikindán, a Tájszínházban, a Tanyaszínházban, Zentán, Újvidéken, Szabadkán
1978-ban egyik megalapítója a máig működő és azóta hagyománnyá vált Tanyaszínháznak.
1979-től több pódiumműsort készít (Karinthy: Tanár úr, kérem (kb 200 előadás), Arany: Toldi (kb 300 előadás)...) amelyekkel bejárta a Vajdaság és Dél-Magyarország szinte minden kisebb-nagyobb települését valamint Szovénia, Baranya és Szlavónia valamennyi magyarlakta helységét. Ezeken az előadásokon több generáció neveledett fel.
1989-től 1998-ig az Újvidéki Rádió színészegyüttesének a tagja.
1990-91 VMDK alapítótagja.
1994-ben megalapította a Kosztolányi Színházat, amely ma a mindenkori fiatalok színházává vált.
1998-tól 2006-ig a szabadkai Népszínház Magyar társulatának igazgatója
, művészeti vezetője.
2006-tól színész rendező a politika jóvoltából...
2010-től a Magyar Nemzeti Tanács tagja és annak a kultúrális bizottságának a tagja.

Díjai:

1979 - A Vajdasági Hivatásos Színházak Szemléjén színészi díj - Antigoné (Haimon)
1998 - Szabadka község Bodrogvári díja színházi társulatépítő munkásságáért
2002 - Aracs érem a Tanyaszínház megalapításáért
2003 - Pataki Gyűrű díj a 2002/2003-as évad legjobb vajdasági alakításáért - Indul a bakterház (Szabó bakter)
2006 - A szabadkai Népszínház zsüridíja az évad legjobb férfi főszerepéért (Moliére)
2006 - Pataki Gyűrű-díj a 2005/2006-os évad legjobb vajdasági akakításáért - Moliére (Moliére)
2008 - Jászai-díj
2009 - az Oktatási és Kulturális Minisztérium életműdíja.


Katedrális

Ken Follett regénye, rövid történetleírás: A fiatal János önkéntelenül is belekeveredik I. Henrik örökösének, Vilmosnak az ellenségei által megrendezett hajótörésébe, s mivel az összeesküvés részleteiről és szereplőiről meglehetősen sokat tud, a lázadók egy megrendezett perben akasztás általi halálra ítélik. Fiatal várandós felesége, Ilona kétségbeesésében az ítélet végrehajtásakor megátkozza ártatlan férjének gyilkosait. Miközben Ilona fia, Jankó felnő, az események is felgyorsulnak, s az egymással bonyolult viszonyban lévő szereplők sokasága lép a színtérre, akik mind részesei lesznek az egymást követő szerelmi és politikai manipulációknak, valamint az összeesküvésekkel és merényletekkel fűszerezett nagyobbnál nagyobb gaztetteknek. A Kingsbride-i katedrális építése körüli bonyodalmak melyért a Benedek-rendi szerzetesek küzdenek szinte az egész világgal és még saját, féltékeny egyházukkal is. Mindez egy polgárháború közepén, körülöttük vér, ármány és szerelem... 

Az összefüggés:


Kovács Frigyes ugyanazzal a hittel és tenniakarással van ellátva, mint Ken Folett regények kulcsfigurája a Benedek rendi szerzetesek vezetője Fülöp perjel. Kovács Frigyes a Ristic által porig leépitettett színházból kezdett építkezni, újra teremtette a magyar társulatot. Igazgatósága alatt a szabadkai magyar társulat ünnepelt és elismert lett, mint Szerbiában úgy Magyarországon is. A színházat díjazták, viszont e díjak újfent elmaradnak...

Igen épül, újjáépül a szabadkai színház, időnként leállnak az építkezéssel téglahiány végett, majd pénzhiány...A ketedrális is így épült, a kőtőrő tulajdona szállt át időnként a király újabb hűberúrára és kő hiány végett megállt az építkezés, belharc végett is állt többször az építkezés és tudás hiányában is megállásra kényszerültek...

Kettő dudás egy csárdában nem fér el, -mondja a bölcselet, de a jó dudás sem engedhet a szuszból! Történt, hogy Kovács Frigyes konfliktusba keveredett egy vendégrendezővel, bírálta annak munkáját. E bírálat a felfüggesztéséig vezetett, amelyről ezidáig senki nem adott hivatalos nyilatkozatot..., ami késik nem múlik!

Mi folyhat a kulisszák mögött? 

Recsegnek-ropognak a támpillérek a katedrálisban a rossz statikai eloszlás végett, úgy recsegnek ropognak a gerendák a szabadkai színházban... Elindult egy folyamat, amely a jelen esetben kontraproduktív lett a legegyszerűbb vajdasági magyar helyzetére leegyszerűsítve. Először a Magyar Szó körüli perpatvar, majd következett a Pannon RTv és elértünk a szabadkai színházig. A nyakunkba osztott restitúcíós-kollektív bűnösség hidegzuhanyként kellene, hogy felébresszen bennünket, hogy ez még nem a Kánaán, nem kellene megállni és egymást macerálni...

Kovács Frigyes szerepvállalása a Magyar Nemzeti Tanácsban lenne a fő ok a felfüggesztésre? Avagy a sikerességét nem tudják elviselni? Talán, csak már eldől Szabadkán ki az úr a házban, mert ez az emberek sakkbábúkénti kiütése jóra nem fog vezetni! Vezetői válsággal küszködünk, a megválasztott vezetőink nem nőttek fel a feladatuk végezésének magaslatára, ezt a politikai ellengondolkodók már rég észrevették, csak várták a megfelelő alkalmat, hogy lecsapjanak! 

A katedrális is felépült a sok kín ellenére, a szabadkai színház is felfog épülni politikai és egyéb csatározások ellenére is! A legfőbb kérdés: lesz e kinek a világot jelentő deszkákon játszani? Igazgatója is lesz a színháznak, lesz rendezője is, mindig volt valahogy...

Közelednek a választások, Szabadkának ma menekült polgármestere van..., talán erre kellene koncentrálni nem magyar emberek nyakát tördösni és ki az úr a házban színjátékot játszani!
Igen, színház az egész világ...Kérem, a függönyt eresszék le és oltsák le a lámpát miután az utolsó színházlátogató is elment...

Margit Zoltán

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin