A Nagybecskereki Egyházmegye papi szenátusa a kommunista
templomrombolók nyomdokaiba kíván lépni? – Mi lesz a
szerbcsernyei katolikus templom sorsa?
Az egyetemes magyarságot mélyen megrázta, amikor június 29-én Erdélyben a vízzel elárasztott Bözödújfalun ledőlt a katolikus templom tornya. Ugyanakkor teljesen publicitás nélkül maradt, hogy nagyjából ugyanabban az időben ülésezett a Nagybecskereki Egyházmegye papi szenátusa, amely során szó volt a romos és nem használt szentélyek és plébániák sorsáról is, konkrétan a Törökbecse II (azaz Aracs), Párdány, Ópáva, Perlasz, Módos és Szerbcsernye (azaz Németcsernye) katolikus templomának sorsáról.
A Nagybecskereki Egyházmegye honlapját valószínűleg kevesen és ritkán böngészik, így teljesen visszhang nélkül maradt a püspökség papi szenátusának döntése, hogy az 1868-ban épült szerbcsernyei Szent József Szűz Mária Jegyese templom (képen fent) ledöntését támogatja, ami – kár szépíteni és (félre)magyarázni – súlyában és következményeiben teljesen egybevág a Ceasusescu-féle erdélyi falurombolással illetve a jugoszláv kommunisták gaztetteivel.
Az 1944-es jugoszláv partizánok Délvidékre történt bevonulása során kezdetét vette a magyar és a német lakosság meghurcolása, sanyargatása, a tömeges kivégzések, és ez a népirtás nem egy helyen a katolikus templomok lerombolásával volt egybekötve. Főleg a német többségű, ám magyarok által is lakott falvakban, Közép- és Dél-Bánságban, valamint Nyugat- és Dél-Bácskában. Így lettek menthetetlenül eltüntetve a föld színéről a templomok Torontálszécsányon, Molyfalván, Begaszentgyörgyön, Szenthuberton, Omlódon, Beresztócon, Kevepallóson és Fejértelepen, akárcsak a fehértemplomi Szent Vendel-kápolna (hogy csak a bánsági lerombolt szakrális épületeknél maradjunk).
Teljesen érthetetlen, ép emberi ésszel felfoghatatlan, hogy a becskereki püspökség miért akarja ennek hagyományát folytatni olyan politikai és társadalmi helyzetben, amikor a vallásgyakorlás teljesen szabad és amikor messze nem nehezednek az egyházra olyan nyomások, mint az előző rendszerben. Ugyanakkor felvetődik a kérdés: a katolikus egyházvezetés miért akarja éppen templomrombolóként beírni magát a bánsági magyarság emlékezetébe.
Persze, a püspökség elvileg meg tudná magyarázni ezt a döntést racionális (elsősorban gazdasági) érvekkel, ám marad a tény, hogy egy szentély vagy műemlék (mindkettő igaz a szerbcsernyei templomra) ledöntése akkor is barbár, megbocsájthatatlan bűn, ha történetesen a püspök áldásával történik. Aztán, bármennyire is rossz állapotban vannak templomaink, bármennyire is elhagyatottak, a ledöntésük semmiképp se lehet a megfelelő megoldás. Példát éppen a bánsági magyarságnál is kisebb létszámú magyarországi szerbektől lehetne venni, akik gondosan őrzik a templomaikat, még olyan településeken is, ahol alig élnek szerb családok.
“Módos kérdése továbbra is nyitott” – azaz, még nem
dőlt el, megmaradhat-e a templom, pedig a faluban még 250 katolikus
magyar él
A Közép-Bánságban, Nagykikindától keletre, Magyarcsernye és Zsombolya között fekvő Szerbcsernyén (amely a trianoni békediktátumig Németcsernye elnevezést viselte) 1910-ben 3393 lakos élt, ebből 1034 (30,47 %) magyar és 1795 (52,91 %) német volt. A történelem nem kegyelmezett a falu katolikus lakosságának, így Trianon, a ’44-es népirtás és a milosevicsi ’90-es évek után, a 2002. évi népszámláláson a 3672 lakosból csak 163 fő vallotta magát magyarnak (a lakosság 3,71 %-a), németnek mindössze 11 (0,25 %).
A délvidéki magyarságot – földrajzi elhelyezkedése, illetve demográfiai helyzete alapján – nagyjából négy csoportra lehet felosztani; ezek: az észak-vajdasági tömb, a városi szórványok, az elszigetelt magyar többségű falvak, valamint a falusi szórványok.
A legrosszabb, legkiszolgáltatottabb helyzetben egyértelműen azok a maroknyi magyarok vannak, akik kis létszámban, szórványosan élnek a szerb többségű járások szerb többségű falvaiban (így Szerbcsernyén is), ahol gyakran a kis létszám miatt nem lehet megszervezni az anyanyelvi oktatást, és ahol a magyarság létezésének egyedüli jele a tönkrement állapotban levő templom (mármint ott, ahol ’44 után nem lett lerombolva), és a megmaradásra alig van némi kilátás. A délvidéki, de főleg a bánsági magyarság helyzete még kilátástalanabb lesz, ha egyházi vezetőink kihúzzák lábunk alól a szőnyeget, elvágják gyökereinket.
Erdei Iván Márk (Kevevára)
 |
| Áldjátok az Úrnak minden művei az Urat! (Dán 3,57a) |
A bontás művei is, mert ezt követően valaki építeni is fog...
| Régi és nem használt templomaink és plébániáink sorsa |
A papi szenátus alatt szó volt a romos és nem használt templomaink és plébániák sorsáról. A vélemények eléggé eltérőek ebben a kérdésben. A következő ingatlanokról volt szó:
- Törökbecse II,
- Párdány
- Ópáva
- Perlasz
- Módos – templom és plébánia
- Szerbcsernye – templom.
Az ópávai plébános javasolta, hogy a Kucharik atya által épített ingatlant takarítsuk el a plébánia kertjéből. Engedélyezve.
A galagonyási templom és plébánia ügyét ugyancsak mons. Fiser János fogja rendezni.
A szerbcsernyei templom ledöntését támogatta a szenátus.
Perlaszon ft. Lulić Franjo megpróbál vevőt találni a plébánia épületére, ha nem sikerül, akkor le lesz döntve.
Törökbecse II-ről már kétszer döntött a Püspöki Hatóság, várom, hogy mons. Mellár József lépjen az ügyben.
Módos kérdése továbbra is nyitott.
Az ördög is angyal volt...
