Túlsó part...

Valaki végleg elment, egy új állomásra ért,
Búcsúzni nem tudott, egy új világ hívta az ég felé.
Tudom, tudod és érted,
Ide már többé nincs visszaút,
Ha hallod hangom, hát nézz le,
Lepereg filmen újra a múlt.

Valaki végleg elmehet,
Őrizd meg emlékét, és el ne feledd,
Így majd veled lesz mindig,
Lelke szabadon száll,
Vár a túlsó parton,
Hol nincsen határ.

Valaki végleg elmehet,
Őrizd meg emlékét a szívedben,
Akkor veled lesz mindig,
Lelke szabadon száll,
Vár a túlsó parton,
Hol nincsen már több határ.

Valaki végleg elment, remélem, hogy célba ért.
Tegnap még féltett, és éreztem mindig tekintetét.
Tudom, tudod és érted,
Ide már többé nincs visszaút,
Ha hallod hangom, hát nézz le,
Lepereg filmen újra a múlt.

Valaki végleg elmehet,
Őrizd meg emlékét, és el ne feledd,
Így majd veled lesz mindig,
Lelke szabadon száll,
Vár a túlsó parton,
Hol nincsen határ.

Valaki végleg elmehet,
Őrizd meg emlékét a szívedben,
Akkor veled lesz mindig,
Lelke szabadon száll,
Vár a túlsó parton,
Hol nincsen már több határ.

Pokolgép - Oblatio

A Duna vallomása

Megtudtam, hogy titkokat rejteget

A mi Dunánk, ez a vén róka,

Mikről talán sohase álmodott

Az ősi barlang-tüzek óta

Ez a közönyös Európa.

Megloptam a vén Iszter titkait,

Titkait az árnyas Dunának.

Magyar földön ravasz a vén kujon,

Hisz látott ő búsabb csodákat,

De akkor pletyka-kedve támadt.

Vallott nekem, nem is tudom, mikor:

Tavasz volt és ő csacska-részeg.

Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,

Budapestre fitymálva nézett

S gúnyos nótákat fütyörészett.

Talán Szent Margit híres szigetén

Állott velem részegen szóba.

(Ma is félve kalimpál a szivem

S hajh, már régen késik e nóta.

Ugy-e Iszter, vén folyam-róka?)

Nagy-komoly lett akkor a vén Duna.

Torkán hűlt vad, tavaszi kedve.

Olyan volt, mint egy iszákos zseni.

Alig mert nézni a szemembe

S én vallattam keményen, egyre.

"No, vén korhely, láttál egy-két csodát,

Mióta ezt a tájat mossa

Sápadt vized, árnyas, szörnyü vized,

Mely az öreg árnyakat hozza.

Gyónjál nekem, vén falurossza."

"Mindig ilyen bal volt itt a világ?

Eredendő bűn, lanyha vétek,

Hideglelős vergődés, könny, aszály?

A Duna-parton sohse éltek

Boldog, erős, kacagó népek?"

S halk mormolással kezdte a mesét

A vén Duna. Igaz az átok,

Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz:

Mióta ő zúgva kivágott,

Boldog népet itt sohse látott.

A Duna-táj bús villámháritó,

Fél-emberek, fél-nemzetecskék

Számára készült szégyen-kaloda.

Ahol a szárnyakat lenyesték

S ahol halottasak az esték.

"Sohse lesz másként, így rendeltetett",

Mormolta a vén Duna habja.

S boldogtalan kis országok között

Kinyújtózott a vén mihaszna.

És elrohant tőlem kacagva.

Ady Endre

In memoriam Kokos László