Igazán megszokhattuk volna már, hogy
a meglehetősen furcsa módon működő szerbiai igazságszolgáltatás
rendszerint kimutatja a foga fehérjét, amikor valamilyen
nemzeti/nemzetiségi indíttatású incidens esetében a magyarokat
kell jó alaposan megleckéztetni. Valami miatt mégis rendre
meglepődünk, amikor azt tapasztaljuk, hogy újra meg újra
megpróbálják elverni rajtunk, Szerbiában élő magyarokon a
port.
Megtehetik. Kényük-kedvük szerint
csűrhetik-csavarhatják a különféle jogi paragrafusokat, mi
pedig hőzönghetünk, háboroghatunk az igazságtalan igazságosztás
miatt, amennyit csak akarunk. Nagyon úgy fest, hogy a végkimenetel
szempontjából ez se nem oszt, se nem szoroz.
E puszta ténymegállapítás
alátámasztására szolgálhat egy igazán frissnek számító
példa. Egy olyan „jelentéktelen és aprócska” eseménytöredék,
amely az immáron ötödik hónapja előzetes letartóztatásban
lévő hét magyar fiatal sorsának alakulását befolyásolja. A
két adai, a két óbecsei és a három temerini fiatalember az este
fél 9-kor kapta kézhez azt az írásbeli tájékoztatót, amelyből
arról értesülhettek, hogy a fogva tartásukat újabb egy hónapos
határidővel meghosszabbították. Egészen pontosan április 4-ig.
Úgyhogy ha voltak is valamiféle ábrándos, szép reményeik arra
vonatkozólag, hogy a „hármas fronton indított egyidejű
támadás” (a mielőbbi kiszabadításukért küzdő ügyvédek
munkája, az értük való politikusi kiállás és a civil
összefogás, konkrétan az ügyet lefolytató bírónő kijelölése
ellen tiltakozó aláírásgyűjtés) apránként majd meghozza a
maga gyümölcsét, akkor azok most mind egy szálig
szertefoszlottak. Maradt csak megint az idegtépő várakozás.
Fanyalogva, kissé gúnyosan most akár
azt is kérdezhetném, hogy mit szól mindehhez a nagyvilág. Kinek,
minek a megcsúfolása tulajdonképpen ez az elrettentést,
megrendszabályozást szolgáló, egyenlőtlen macska-egér játék?
Történik mindez éppen akkor, amikor
a hét magyar fiatal védelmét ellátó jogászoknak sikerült
elérniük és kikövetelniük, hogy az ügy vizsgálata során
felmerült hiányosságok és törvénytelenségek miatt módosítsák
a vádiratot. Így most már nemzeti, faji és vallási
türelmetlenség szításával nem vádolják a fiúkat. Vétségükül
ezentúl erőszakos viselkedésmód róható majd fel.
Biztos vagyok abban, hogy nem csupán
engem érdekel: miben bíztak eddig a fogva tartott fiúk szülei,
és miként vélekednek az újabb egy hónapos időhúzásról,
időnyerésről?
Orosz István
(Temerin): Aranka lányommal ma
reggel jártunk a fiaimnál. Attila is, Róbert is, a körülményekhez
képest, jól van. Hogy mi a véleményem erről a tegnapi
fejleményről? Drasztikusan fogalmazom meg: katasztrofálisnak
tartom. Majd öt hónap elmúltával jutottunk vissza a
kiindulóponthoz. Ennyi időnek kellett eltelnie hiába. Ugyanis
éppen itt és pontosan ezzel kellett volna kezdeni a vizsgálati
eljárást. A verekedéssel, azon belül is a magyarveréssel. Mert
azon az októberi éjszakán ez történt. A magyar fiatalokat
bántalmazta, gépkocsikkal üldözte, üvegekkel dobálta és
lánccal verte a szerbek egy csoportja, mégis ők kerültek
előzetes letartóztatásba. A másik csoportból pedig egyedül
csak Predrag Novakovićot állították elő, és ami a
legfelháborítóbb: ugyanezzel a váddal szemben szabadlábról
védekezhet. A hét magyar fiatal számára viszont újabb, egészen
április 4-ig tartó hosszabbítást rendeltek el. Ép ésszel ez
egyszerűen felfoghatatlan. Csupán egyetlen értelmes magyarázat
létezhet erre, mégpedig az, hogy mindenféleképpen és mindenáron
el akarják ítélni ezeket a gyerekeket. Akkor viszont okvetlenül
találniuk kell valamilyen ürügyet, mondvacsinált okot, mert
különben kártérítés illetné meg az érintetteket. Ezt viszont
(úgy látszik) szeretnék elkerülni. A legfontosabb az, hogy mi
most nem hunyászkodhatunk meg, nem hallgathatunk, hanem minden
követ meg kell mozgatnunk a hét magyar fiatal ügyének érdekében.
Szerencsére vannak olyan védőügyvédeink is, akikkel azért
igencsak meg kell birkóznia ennek a mi részrehajló
igazságszolgáltatásunknak.
Koperec Zsuzsa
(Temerin): Amikor kedden
meglátogattuk Csongort a fogdában, a férjemmel és a másik
fiammal, mindannyiunk számára jó érzés volt látni, mert végre
mosolygott, nevetett. Bizakodott, erőt adott a számára az, hogy
remélhetőleg sikerül enyhíteni a vádiratukon. Csongort
egyébként is nagyon meggyötörte ez az ötödik hónapja tartó
bezártság. Egy héttel ezelőtt már azt mondta, hogy nem bírja
tovább elviselni a börtönt. Csinálni fog magával valamit. A
mélyponton volt. Az egész család aggódott miatta… Ez a hír
pedig, amit ma kaptunk, olyan, mint derült égből a villámcsapás.
Biztos vagyok benne, hogy most újra összeomlott. Én is reggel óta
csak sírok. Nem találom a helyemet. Egyedül csak az vigasztal,
hogy a vádiratból kikerültek azok a szörnyű dolgok, amelyek
elkövetésével vádolták azt a gyereket, aki valójában ott sem
volt az incidens kirobbanásának helyszínén. Számomra
felfoghatatlan, hogy az ügyben csak egyetlen szerb nemzetiségűt
találtak bűnösnek és őt is még januárban kiengedték. Ő már
a pravoszláv karácsonyi ünnepeket is otthon tölthette, a mi
gyerekeinket pedig nyilván még a húsvét is bent éri a fogdában.
Apatócki Magdolna
(Ada): Én már nagyon bíztam abban,
hogy többször nem kell beszélőre mennem. Azt gondoltam, hogy
most végre hazaengedik a fiainkat, és ha nem is ejtik el ellenük
a vádat, de legalább szabadlábról védekezhetnek. Sajnos újra
csalódnunk kellett. Persze örülök annak, hogy módosították a
vádiratot, és végre nem nevezik neofasisztának a gyerekeinket,
ám ez az indokolatlan és értelmetlen hosszabbítás mélységesen
felháborít. Méghogy ez nem kettős mérce?! Akkor minek lehet
nevezni? Ennyire aljas módon bánnak a gyerekeinkkel? Ez szégyen
az újvidéki bíróságra nézve! Miért tartják bent őket ennyi
ideje? Mivel ártatlanabbak a szerb fiatalok, mint a mieink? Ők is
ugyanúgy ott voltak a rendbontás színhelyén, ugyanúgy részt
vettek a verekedésben. Ellenük viszont még eljárást sem
indítottak. Ezek a fiúk mindig kiálltak a magyarságuk mellett,
és azt hiszem, hogy a jövőben ez a magyarságtudat csak erősödni
fog bennük. Az ítélkezők az ilyenfajta bánásmóddal nem az
általuk elvárt hatást fogják elérni, hanem éppen az
ellenkezőjét. Mi elszántak vagyunk, és küzdünk értük tovább.
Ezt a harcot nem fogjuk feladni.
Smith Zuzsanna
(Ada): Két hete nem láttam Tomi fiamat, mert nem jutott pénz
arra, hogy elmenjek hozzá. Ma viszont sikerült meglátogatnom. Nem
volt rosszkedvű. Most a cellatársaira sem panaszkodott. Annyit
mondott csak, hogy hamarosan áthelyezik azt, aki eddig molesztálta.
Én meg nem akartam szomorítani. Csak itthon beszélgettünk a
férjemmel arról, hogy szegény gyerek a karácsonyt is, a
szilvesztert is bent töltötte, a szerb támadók pedig élik
világukat. A magyar fiúkat most erőszakos viselkedéssel
vádolják. Számunkra viszont nem világos, hogy kivel kerültek
összetűzésbe. Egymást bántalmazták talán? Nyilván ezt
akarják velünk elhitetni…
Karpinszki Valéria
(Óbecse): Teljesen kikeltem magamból, amikor értesültem
erről az újabb fordulatról. Ötödik hónapja húzódik az ügy,
és még nemhogy nem született semmiféle ítélet, hanem még el
sem kezdték az eset tárgyalását. Kornél fiam ellen eddig
semmiféle vádat nem tudtak felhozni, mégis fogva tartják.
Egyetlen napra sem jöhetett haza. Épp most várom, hogy
beszélhessek az ügyvédünkkel. Neki is el akarom mondani, hogy
olyan zűrzavarossá, átláthatatlanná tették ezt az ügyet, hogy
majd a végén (a nagy semmiért!) évekre börtönbe zárják a
gyereket. De akkor én olyat csinálok, amit még eddig egyetlen
szülő sem tett! Azt sem bánom, ha odakerülök Kornél fiam mellé
a börtönbe. Ez most már egyszerűen tűrhetetlen. Valaminek
történnie kell, mert így nem mehet tovább. Egyre csak húzzák
az időt, a végkimenetel pedig az lesz, hogy el fogják ítélni a
gyerekeinket. Azok viszont, akik bántalmazták, megverték őket,
otthon vannak és jót nevetnek rajtunk.
Szabó Angéla
