Vágatlan interjú...

A csókai Krónika felkért egy röpke interjúra....kíváncsi vagyok ebből, mit hoznak le majd a nyomtatott sajtóban...

A helyhatósági választásokon Csókán 
a 8. szám alatt indul listánk

8. Magyar Remény Mozgalom – Margit Zoltán listánkon szerepel a listavezető Margit Zoltán-kertészmérnök, Sári Júlia-fodrász, Gubacskó Sándor – okleveles agrármenedzser mérnök, Káplár Szilvia – informatikus mérnök, Süli Roland-hentes, Gubi Natália-élelmiszerkészítő technikus, Német Ferenc-nyugdíjas, Benák Anikó-kertész technikus és Süveg Melinda-óvónő.

1.      Az önök programjuknak milyen alapvető elvei vannak Csóka község számára? 

 

A programunk kiemelt törekvése, hogy az új évezredben közösségünk együttműködéséhez, életkörülményeink javításához további kézzelfogható hozzájárulást nyújtson, teret biztosítson a települések közigazgatási, gazdasági, társadalmi és szociális területeinek kölcsönös együttműködéséhez, lehetőséget adjon a változásokért történő egységesebb fellépéséhez, fórumot biztosítson a közös érdekek megismertetésére és azok megvalósítására. A program célok megvalósítása érdekében fogalmazódott meg és válhat közösségünk, a választópolgárok és a megválasztott képviselőinek és polgármesterének jövőbeni munkájának iránymutatójává.

Gazdaság  2012-2016

A községünk területén működő kis és közepes vállalkozókkal közös programot dolgozunk ki a foglalkoztatás és munkahelybővítés, a vállalkozói réteg piacképessé tétele és a termék-szolgáltatás bővítési program kidolgozásának érdekében.

Egészségügy 2012-2016

A falvakban az általános orvosok napi rendelési lehetőségének és a folyamatos gyógyszerellátási feltételeinek biztosítása.

Oktatás és Nevelés 2012-2016

Az iskolai tantermek oktatási segédanyagokkal és számítástechnikai eszközökkel történő felszerelését szorgalmazzuk a kor követelményeinek megfelelően és az európai mércékhez igazítva a község településein.

Kultúra 2012-2016

Elindítjuk településeinken a „Magyar Ház” és a „Hagyományok Háza” programot, amelynek keretében közreműködünk abban, hogy, valamennyi településünkön, falvainkban önálló, független épületet biztosítsunk a szükséges infrastruktúrával és önfenntartási gazdasági programmal együtt, kulturális egyesületeink.

Szociális politika – Gyermekvédelem – Idősek gondozása 2012-2016

Folytatjuk a szociális központ fejlesztését, infrastrukturájának és személyi szakmai feltételeinek javítását, valamint a szociális központ tevékenységének a község valamennyi településére történő kiterjesztését.

Ifjúság 2012-2016

Ifjusági szervezeteink infrastrukturális és program támogatása.

Regionális fejlesztések és együttműködések 2012-2016

Létrehozzuk a regionális együttműködések menedzselését végző szakszolgálatot, amelynek elsődleges feladata a gazdasági, oktatási és kulturális regionális együttműködések és kapcsolatok kialakításának elősegítése. Különös hangsullyal a munkahelyteremtésre és vállalkozások telepítésére községünkben.

Sport 2012-2016

A község sportpályáinak felújítását valamennyi településünkön.

Civil társadalom 2012-2016

Kezdeményezzük a civil társadalom nagyobb szerepvállalását és bevonását községünk lakosait, élőkörnyezetét és problémáit érintő társadalmi tevékenységek tervezésébe és megvalósításába.

Történelmi egyházak 2012-2016

Célunk a község településein lévő templomok felújítási programjaikban történő közreműködés. A csókai és a község településein lévő hitközségektől államilag elkobzott vagyon visszaszármaztatásában történő közreműködés.

Nyugdíjasok - aranykor 2012-2016

Kezdeményezzük olyan iroda létrehozását, amely a nyugdijasok érdekképviseletét és foglalkoztatási programjait dolgozza ki, valamennyi a nyugdijasokat érintő területeken (szociális kérdések, egészségügy, szabadidő, kultúra utazások, kirándulások, anyaországi partner szervezetek, együttműködések). Kezdeményezzük új nyugdíjas szabadidő központ létesítését.

2.      A helyi politikai életben kit lát lehetséges partnerként?

-Lehetséges és egyetlen partner a választópolgár!

3.      Mi az, ami az Önök listáját különbözővé teszi a másikaktól? 

-A listánkra jellemző, hogy hölgyek vannak többségben, -tudomásunk szerint egyetlen ilyen egész Szerbiában! Miért a hölgyek? Egyszerűen azért,  mert ők racionálisabb politikai elképzeléseket képviselnek és az ésszerűbb  megoldások hívei! Éljenek a hölgyek!

4.      A Tartományi képviselő és a választási program bemutatása.

Margit Zoltán tartományi egyéni képviselőjelöltje a Magyar Remény Mozgalomnak

-Síkra szállok a teljeskörű önrendelkezéssel rendelkező Vajdasági Autonóm Tartomány megalapításáért.

-Szorgalmazom a szigetmagyarság védelmét, szórványmagyarság fennmaradásának támogatását, a tömbmagyarság területi autonómiájának kialakítását.

-Elsődleges erőforrásaink, így a mezőgazdaság és a kisvállalkozások kiemelt támogatása és fejlesztése.

Célom:

-A lemaradott, magyarok lakta kistérségek, amilyen Csóka Község is, gazdasági és társadalmi szempontú felzárkoztatása.

-Az elvándorlás és az asszimiláció megállítása, a gyermekvállalás és a családalapítás ösztöklése Csóka Községben is.

-A közbiztonság megerősítése, a multietnikus polgárőrség felállítása, a lopások büntetésének szigorítása!

-Az egyenlő nyelvhasználat érvényesítése a gyakorlatban, vagyis hivatalokban és az utcákon egyaránt.

-Egyenlő esélyek bíztosítása a magyarság számára munkavállaláskor, az állami intézményekben való elhelyezkedéskor. 

-Egyenlő bánásmód a többségi nemzettel,  a törvénykezés és az állami hivatalok, intézmények és hivatalnokok előtt.

-A hátrányos megkülömböztetés felszámolása.

-Esély egyenlőség kis és közepes vállalkozások létrehozásában és fenntartásában.

-Szabad vallásgyakorlás és politikai nézetek végetti hátrányos bánásmód felszámolása.

5.      Mi az üzenete a választóknak?

Minden embert anya szült, a mi listánkon többségben anyák, nők, gondoskodó asszonyok vannak, ők először a gyermekek és a családok boldogulását tartják fontosnak és nem az egyéni gyarapodást, nem a mások megnyomorítása a céljuk, hanem az elesettek a gyengék védelme a fő céljuk!  Ők tudnak gondoskodni a családokról, bizonyítottak, így a községről is tudni fognak gondoskodni! Ennek a községnek anyára és gondoskodó nőkre van szüksége! Gyökeres változásokra van szükség Csóka Községben! Jöjjön és szavazzon az anyákra, a gondoskodó nőkre és őket támogató férfiakra! Szavazzon a  8. Magyar Remény Mozgalom – Margit Zoltán listára! Tudja Ön is! Hölgyeké az elsőbbség!

Csóka, 2012 április 24-én.

Tisztelettel,

Margit Zoltán

a  8. Magyar Remény Mozgalom – Margit Zoltán listavezetője

Az újságírók felelőssége, felelőtlensége...

Kisebbségjogi jegyzetetek

Kelet-Európa számos médiafrontján vesztésre áll az újságírói
függetlenség, dúl a talpnyalás. A sajtó szabadsága egzisztenciális
kérdéssé vált a legtöbb esetben. A gerincek ilyenkor meghajlanak.
Mi meg azok előtt hajolunk meg, akik ezt a nyomást kibírják. Övék a jövő.

Bódis Gábor

Továbbra is foglalkoztat a sajtó társadalmi helye, szerepe és a sajtószabadság kérdése. Ez már csak azért is fontos, mivel a médiának és az újságíróknak nem csak óriási társadalom- és közvélemény-formáló szerepe van, illetve kellene, hogy legyen, de egyben felelőssége is van.
Az amerikai Freedom House szervezet felmérése szerint Szerbiában „a médiák félig szabadok”. A felmérés alapján Szerbia a 2011-es évben a 196 értékelt ország közül a 72. (Szlovénia a 48., Montenegró a 80., Horvátország pedig a 85.) helyre került. Szerbiában a fő akadály a cenzúra és a politikai pártok befolyása a sajtóra, amely nem tárgyilagosan, hanem az őket pénzelő pártok utasításai alapján tájékoztat. A szervezet szerint Szerbiára jellemző még a tájkunok befolyása is a sajtóra1. A Délkelet-európai Médiaszervezet (SEEMO) szerint Szerbiában „nagy nyomás nehezedik a sajtóra”2.

Ezek a megállapítások talán még fokozottabban érvényesek a magyar nemzeti kisebbségi médiára, különösen pedig az újságokra. Abból kifolyólag is, hogy az egy napilapból és egy hetilapból álló vajdasági magyar politikai sajtó, ha egyáltalán annak lehet nevezni, egyetlen párt, a Савез Војвођанских Мађара (СВМ)* közvetlen befolyása/irányítása alatt van.

Feladott küzdelem?

Egyre inkább meggyőznek arról, hogy nincsen szabad sajtó, illetve hogy a vajdasági magyar szabad sajtóról való elképzelés is csak egy délibáb. A média „alapítója”, vagy éppen az öncenzúra szabja meg most vidékünkön a sajtószabadság határait. Kénye-kedve szerint cseréli a főszerkesztőket. Határozza meg, hogy mi a hír és milyen a legyen a kommentár, miről lehet, és miről nem lehet (szabad) írni. Az elemző-bíráló írások a СВМ* által irányított médiákban ritkábbak lettek, minta fehér holló.
Az újságírók, vagy legalábbis azok túlnyomó többsége feladta a küzdelmet, lemondott a sajtószabadságról. Az egyik neves újságíró-szerkesztő például, aki a korábbi években rendre kiállt a lapjának függetlensége mellett, amikor jobban fizetett munkakör ajánlottak neki az új „alapítók”, gyorsan felhagyta elveit, mondván, hogy „a gyermekeknek enni kell adni”. Ez igaz, de hogyan fogja majd idővel megmagyarázni önmagának és nekik is a pálfordulását?
Ha lenne valamire való újságírásunk, akkor most arról is olvashatnánk, hogy milyen vagyonra tett szert például Kasza József, a СВМ* volt elnöke, vagy mivel gyarapodott Pásztor István, a párt mostani elnökének vagyona az elmúlt tíz év alatt. Arról hogy, mekkora a havi bevétele Korhecz Tamásnak, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökének, hogyan és mikor szerezte meg a doktori címet, illetve hogy „tezgázik”-e és hány helyen. De arról is, hogy szennyezte-e, és milyen mértékben a szabadkai Azohem a környezetet, kinek milyen haszna volt ebből? Feltárásra kerülne az is, hogy mi történik a Népszínház ügyében, ki és mennyi pénzt költött, és miért felelős. Milyen összegekből osztogat az MNT és a Szekeres László Alapítvány, kik részültek ebből. Miféle támogatásban részesül a Pannon RTV, vagy az egyes internetes portálok, stb., stb.
Melyik újságíró vállalná, hogy ezeket a „forró” témákat „körbejárja” és melyik lap közölné az írását? Nem a köz- vagy a privát tulajdonban lévő média, hanem a VMSZ fail blog (http://vmszfail.blogspot.com/) hívta fel a figyelmet például a választásokon köztársasági elnöki címre jelölt Pásztor István felelősségére az 1999-ben történt, halálos és súlyos testi sérülést okozó közlekedési szerencsétlenségért, ami miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Oknyomozó újságírás

Azok közé tartozom, akik úgy látják, hogy „nagyrészt az internetre költözött a (sajtó)szabadság”. Most már azonban (sajnos) az internetes tájékoztatás sem olyan, amilyen még egy-két évvel ezelőtt volt. Az utóbbi időben itt is mintha változnának a mércék. A támogatások jószerivel megtették a hatásukat. Ha például egy alapítvány, szervezet, vagy intézmény támogat, vagy hirdetést fizet egy honlapnak, akkor a tulajdonos/szerkesztő bizony ügyel arra, nehogy olyan szöveg lásson napvilágot, ami a támogatónak esetleg nem tetszik, mert bizony elapad a pénzforrás.

Az egyik ismertebb internetes hírportálon például, amelyet a tárgyilagos tájékoztatás példaképeként is emlegettek, olyan írást jelent meg a napokban, amely csupán nemzeti érzelmi alapon arra buzdítja az olvasókat, hogy a közelgő választásokon a СВМ*-re szavazzanak. Persze mindenkinek joga van azt a pártot propagálni, aki neki tetszik. Az írás azonban nem az olvasók rovatában, hanem abban a rubrikában került közlésre, amelyben egyébként komolyabb szövegeknek volt fenntartva. A honlap ugyanakkor a közlemények rovatba tette egy másik vajdasági magyar párt tisztségviselőjének az írását, habár nem ott lett volna helye. Megtörtént már az is, hogy a szerkesztő még az olvasók rovatában sem volt hajlandó közölni fontos témákat boncolgató írásokat. Szerencsére újabb blogok jelentkeznek.
A jelenlegi szomorú, lesújtónak is mondható helyzet megváltoztatás érdekében létre kellene hozni – a meglévők ellenére – a vajdasági magyar oknyomozó újságírásért járó díjat, amelyben azok a bátor újságírók részesülnének, akik fényt derítenek a társadalmi és politikai visszaélésekre/visszásságokra, az emberi és a nemzeti kisebbségi jogok megsértésnek eseteire, a korrupcióra stb. Talán egy ilyen díj, amelyet párton kívüli elismert értelmiségiekből álló bizottság ítélne oda, segítene az újságírói hivatás becsületének a visszaszerzésében. A lényegi változásokhoz elsősorban persze szükséges lenne, hogy a lapok visszanyerjék az önállóságukat, a pártoktól való függetlenségüket.

Bozóki Antal
Újvidék, 2012. április 19.

__________
1.) D. Stojanović, S. J. Stepanov: A Srbiji samo političari imaju sva prava (Szerbiában csak a politikusok élveznek minden jogot), nsreporter, 2011. december 8., 17. o.
2.) SEEMO: Nagy nyomás nehezedik a sajtóra, Magyar Szó, 2012. január 6., 2. o.

*A FIDESZ MPP vajdasági gazdasági pártsejtje (MZ-megjegyzése)

„Virágozzék száz virág”

...egy-kettő illatozzék is...

Vajdasági Magyar Büdöske...

Kisebbségjogi jegyzetetek

Az újság akkor jó, ha hangulatában meghalljuk a magunkét is.
Esterházi Péter

Az utóbbi időben – különböző körülmények folytán – két magyar nyelvű sajtótermékkel is gyarapodott az itteni média. Először Szabadkán, (első négy alkalommal) a Subotičke novine mellékleteként jelent meg a Szabadkai Magyar Hírlap, amelynek 24 oldalas hatodik száma 2012. március 30-án került az olvasók elé. A kéthetente megjelenő lap főszerkesztője Hadzsi János, „aki 2010-ben a DS-es Humentis-listán jutott be a Magyar Nemzeti Tanácsba (MNT)”.
Március 31-étől a Blic című szerb nyelvű belgrádi napilap szombatonként Édes Otthon címmel nyolc oldal terjedelmű magyar nyelvű melléklettel jelenik meg. A lap kiadója a belgrádi Ringer Axel Springer Kft., szerkesztő–újságírója pedig Pressburger Csaba, akit a Magyar Nemzeti Tanács (a 2011. június 23-i ülésén) botrányos körülmények között váltott le a Magyar Szó főszerkesztői posztjáról.

Éledező konkurencia?

A szabadkai hetilap, illetve a Blic–melléklet kiadását a Pásztor-Korhecz kettős magánlapjai, a Magyar Szó és Hét Nap a konkurencia megjelenéseként élte meg. Számukra veszélyt jelent ugyanis, hogy megszűnni látszik az eddigi egyeduralmuk.
Bajtai Kornél, a Magyar Szó újságírója „Madjar” sajtótúltengés című írásában (2012. január 28., 7. o.) nem éppen jóindulatúan írt a Szabadkai Magyar Hírlap első számáról: – Egy kampányszagú kiadványról van szó, amellyel a Demokrata Párt igyekszik megszólítani Szabadka magyar nemzetiségű választópolgárait. És teszi ezt úgy, ahogyan évek óta nagyon sok egyéb, nem magyar előjelű párt: amatőr módon – írta Bajtai. (Érdekes, hogy Pressburger is, a Blic április 14-i magyar mellékletében, „nem titkoltan politikai propagandát szolgáló hetilapként” említi a Szabadkai Magyar Hírlapot.)

Tény, hogy a Szabadkai Magyar Hírlapra számos, elsősorban nyelvi, szerkesztési és műszaki megjegyzést lehet tenni. Ezek a hibák azonban nem olyan természetűek, amelyeket nem lehetne menet közben kijavítani. És a szerkesztőség törekszik is erre. Ezek részben azzal is magyarázhatók, hogy a lap mögött nincsen olyan biztos anyagi héttér, sem tapasztalt szerkesztőség, mint a Magyar Szó, vagy a Hét Nap mögött. Van azonban egy dolog, amit a hetilapról – az említettekkel ellentétben – nem lehet elmondani, mégpedig azt, hogy egyoldalúan, egy párt szemszögéből tájékoztat. A lap legutóbbi számában is írásokat közöl mindegyik vajdasági magyar pártról. A Szabadkai Magyar Hírlap ezért – egy kis „hátszéllel” – komoly vetélytársa lehet(ne) a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által irányított magyar sajtónak.

A Blic nyolc oldalas magyar mellékletének eddigi három száma nem okozott különösebb meglepetést. Azt is lehetne mondani, hogy elmaradt az elvárásoktól. Vagyis, sajnos nem az, amire a vajdasági magyar olvasóknak most szüksége van. A mellékletnek már a címe (Édes Otthon) is arra utal, hogy nem egy politikai színezetű, hanem inkább a családoknak szánt termékről van szó. Erre utal a címoldala is, amelyet csaknem teljes egészében kitölt egy-egy családi(as) fotó. A második és harmadik oldalra a „Közélet” rovat került, amelynek eddigi témái az ifjúság érvényesülési lehetőségei, a Vajdaság státusáról tartott konvenció és a közoktatás kérdései voltak. A negyedik-ötödik oldalakon családi látogatásokról olvashattunk. A hatodik oldalon a Művelődés, a hetediken az Értékeink, a nyolcadikon pedig a Konyha c. rovat kapott helyet. 

Nem túlságosan valószínű, hogy a Blic példányszámát jelentősen növelné a melléklet. A Springer Kft. viszont – ha erre elszánná magát és külön magyar hetilapot indítana – új színnel és tartalommal gazdagíthatná a vajdasági magyar médiát.

Az említett két lap megjelenésére – a már említett íráson kívül – a Magyar Szó az április 7. és 14 szám fejléce fölött a következő – nem túlságosan élelmes – jelmondatokkal reagált: „Magyar Szó. Csak magyarul” és „Magyar vagyok, Magyar Szóból értek!”
Dudás Károly a Hét Nap nyugalmazott főszerkesztője, a VMSZ elnökségének tagja, aki a hetilap belpolitikai rovatában a két új magyar kiadvány megjelenéséről így ír: – Ilyen japán cseresznye – nevezhetnénk kakukktojásnak vagy trójai falónak is – a szerb nyelvű újságokban nagy hirtelen elszaporodott magyar nyelvű mellékletek is, a Szabadkai Magyar Hírlap, az Édes Otthon és más badarság – meglátják, lesz még belőlük több is. Azon kívül, hogy meggyalázzák édes anyanyelvünket, roncsolják keresztény/keresztyén gyökerű kultúránkat, jó ízlésünket, tartásunkat, a lelkünk mellett a szavazatainkra is hajtanak. Színpompás japán cseresznyefák a délvidéki magyar televényen. Itt is, ott is, meg amott is. Szaporodik, már nemcsak fogunkban, hanem lelkünkben, egész itteni életünkben is az idegen anyag.
Jó lesz, emberek, nem elbódulni ettől az idegenből idetelepített csalfa cseresznyevirágzástól – olvasható Dudás (Japán cseresznye c. írásában, Hét Nap, 2012. április 11.)

Új helyzetben?

A Magyar Szó és a Hét Nap is most új helyzetben találta magát: Megszűnni látszik az eddig monopóliumuk. Olyan új magyar lapok jelentkeztek, amelyeket nem a VMSZ és meghosszabbított keze a Magyar Nemzeti Tanács irányít. A veszélyt abban sejtik, hogy ezek a lapok esetleg olyasmit írnak, ami nem felel meg a hatalmi koalícióban részes párt politikájának, esetleg kellemetlen dolgokat is közölnek. „Jó lesz, emberek, nem elbódulni” – írja Dudás –, mintha az olvasók legalábbis kiskorúak lennének, és nem tudnák maguk eldönteni, hogy melyik lapnak hisznek, és melyiknek nem. Vagy kötelezően azt az újságot kell vásárolniuk, amelynek a fejléce alatt szinte napról napra (még Húsvétkor is) Pásztor István, vagy az ifjú Korhecz fényképe néz rájuk (és még három alkalommal a belső oldalakon)?
Azt a lapot vásárolják, amelynek a megbízott főszerkesztője Dimitrije Borov könyvének zombori bemutatóján „kiemelte, hogy a vajdasági magyarság érdekképviseletében a VMSZ és a párt parlamenti képviselői voltak legállhatatosabbak, és reményét fejezte ki, hogy a választók ezt május hatodikán értékelni fogják”? Elvárható-e egy olyan laptól, hogy a szakma szabályai szerint tájékoztasson, ha a megbízott főszerkesztője a legnagyobbnak nevezett magyar párt elkötelezettje? Milyen újságíró az, akinek a figyelmét „vezető politikusok” hívják föl „olyan témákra, amelyek méltán számíthatnak a közösség érdeklődésére”? (JJ: Túlzott tolerancia – bűnös renyheség, Magyar Szó, 2012. április 14., 6. o.)

A Magyar Szó és a Hét Nap újságírói valamiféle „sajtótúltengéstől”, a „meggyalázástól” akarják most (meg)óvni a vajdasági magyarságot. Attól, hogy túl sok lesz a magyar nyelvű sajtótermék? Miközben valójában arról van szó, hogy a saját kiváltságos, monopol helyzetüket védelmezik. A vajdasági magyarok és a tárgyilagos tájékoztatás rovására.
Mindenkinek joga van olyan újságot megjelentetni – a törvényes keretek között –, amilyet csak akar. Az olvasóra kell bízni, hogy kinek hisz, és kinek nem, melyiket vásárolja meg, és melyiket nem. Itt is érvényesüljön a kínai mondás szerint: „Virágozzék száz virág!”

Bozóki Antal
Újvidék, 2012. április 16.

Bilincsek a tollon, szájon, fülön...

A szigorúan ellenőrizett káoszban szinte gyerekjáték a sajtóval és magukkal az újságírókkal való manipulálás – valami ilyesmit nyilatkozott egy hónappal ezelőtt Vukašin Obradović, a Független Újságírók Szerbiai Egyesületének elnöke. Akkor úgy vélekedett, hogy a szerbiai politikai hatalom részéről folyamatos és erőteljes a tömegtájékoztatási-eszközökre gyakorolt nyomás és azok szigorú állami kontrollja, a felettük való éber őrködés. Ezen kívül még az újságírók szégyenletes anyagi helyzete az, ami leginkább jellemzi és tükrözi a honi sajtó mostoha sorsát, jelenlegi állapotát. Mindez pedig – a szakmai szervezet vezetőjének meglátása szerint – a legsötétebb és a legfélelmetesebb időket idézi, egészen konkrétan: Slobodan Milošević uralkodásának felejthetetlen éveit. Sőt, még rá is tesz egy lapáttal, amikor olyasmit állít, hogy a mostanihoz hasonló gyalázatos és megalázó helyzetben talán még soha nem volt a szerbiai média.

Az elvárás: legyünk bértollnokok!

A kritika nyilvánvalóan a kisebbségi sajtóra is vonatkozik. Ránk is ugyanúgy érvényes. A vajdasági magyar írott sajtótermékek és az elektronikus médiumok függetlenségét, pártatlanságát és szavahihetőségét erősen megkérdőjelezi az a megcáfolhatatlan tény, hogy nemrégiben éppen a Magyar Nemzeti Tanács lett az alapítójuk, illetve a társalapítójuk. A magát kis magyar parlamentnek tituláló MNT mögött pedig a legerőteljesebb nemzeti pártunk, a Vajdasági Magyar Szövetség tartja stabilan a frontot. Amely pedig – alighanem még kimondatlanul is -- maximális lojalitást és feltétlen csatlósságot, cinkosságot követel meg a szélesre tárt védőszárnyai alatt meghúzódó kisebb-nagyobb magyar szerkesztőségektől. Nem titkoltan az a legalapvetőbb elvárása, hogy a holdudvarába tartozó újságírók egytől-egyig tollbamondást imitáló bértollnokok legyenek: bilincsbe zárt, béklyóba vert, kicsorbult tollal. BILINCSEK A TOLLON. Ez akár a jelképük is lehetne. (Pedig milyen szép is lenne épp ellenkezőleg! Fordítva. Toll a bilincsen! Lazán keresztben fektetve rajta. A kimondott és az írott szó hatalma által legyőzetve a szavak mögé rejtett rabság, megkötözöttség.)

A pókerarcú újságírók egyesülete

Ne legyenek illúzióink: a délvidéki magyar médiumok gyarmatosítása a közelmúltban megtörtént! A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete kellemes, diszkrét félhomályba burkolódzott díszpáholyból nézte végig az itteni magyar tömegtájékoztatási-eszközök rabszolgasorsba taszítását.  Egyetlenegy kifogást sem emelt az ellen, hogy a semmiféle ellenkezést/ellenvetést nem tűrő muszklis magyar politikai párt valósággal átrendezte, a saját kénye-kedve szerint alakította, és a disszonáns hangoktól teljes egészében meg is tisztította ezt a mi kis magyar médiapiacterünket.  A magát szakmai szervezetként aposztrofáló egyesület mindvégig teljesen közönyös/közömbös kívülálló módján viselkedett. Mint egy lecsúszott zoknis kisgyerek. Mint akit megkiskorúsítottak.  Mint akit büntetésből szobafogságra ítéltek. Egyetlen rosszalló észrevételt sem tett. Vagy legalábbis a befogott, a megzabolázott, a pórázon tartott lapok, rádiók és televíziók ilyesmiről nem adtak (nem adhattak?) hírt. De kell-e ámulnunk-bámulnunk a félelmében/szégyenében lehorgasztott fejjel térde(pe)lő médiumaink szótlansága, némasága láttán? Aligha. Elég csak arra gondolnunk, miként is emelhette volna fel a szavát az egyesület tagsága egyik-másik szerkesztőség védelmében, amikor azt is kénytelen volt – zokszó nélkül – végignézni, ahogy a szervezet választott vezetőjével játszadozott (ahogyan őt leckéztette) a mini parlament maxi kádere. És hogy a szégyen/gyalázat még arcpirítóbb, még elviselhetetlenebb legyen, egy árva szó sem eshetett róla a piros-fehér-zöld színű kalitkába kényszerített médiumokban. 
 
Azt aligha kell bárkinek is részletezni, hogy valójában hová és milyen messzire is vezet az abszolút kétkedés nélküli balga szolgalelkűség az újságírásban. Az előre megfontolt szándékkal vállalt, a puszta és önző számításból (fel)vállalt hatalom melletti hűség, a hajbókolás és kicsiny(es)ség a nyitott  gondolkodásmód, a kimondott és leírt szó szabadságának önként  való feladását teszi elkerülhetetlenné.

Mire kötelez az írott szó becsülete?

Egy biztos: hallgatásra, némaságra, gyáva meghunyászkodásra nem. Arra semmiképpen sem. S ha mi mégis ezt tesszük, ha így cselekszünk, az nem egyéb, mint az írástudók árulása. Hogy mi viszi rá, mi kényszeríti a hírmondót az ilyen erkölcsi lealjasodásra? Nyilván nem a saját lelkiismerete. (Már ha van neki egyáltalán.) Hanem a gyors és látványos karrierépítés, a könnyen jött, talmi népszerűség hajhászása és a biztos munkahely megtartásának illúziója. De legfőképpen a félelem. A saját – egészen pontosan körvonalazható -- félelme.  Márpedig ahol csak kizárólag félelem és rettegés van, ott nem létezik semmiféle szabadság. Ott a szabadságot hiába keressük. Ott csak zsarnokság van meg kiszolgáltatottság és elnyomás. Az pedig hosszú távon tűrhetetlen és elviselhetetlen. Egyetlen hatékony ellenszere és hatásos fegyvere létezik csak: ha megelégeljük a parancsuralmi rendszert és tiltakozunk, fellázadunk ellene. Előbb vagy utóbb…

Természetesen nem az az elvárás, hogy a vajdasági magyar sajtó majd egy szép napon szeplőtelen glóriás szentté váljon, hanem csupán az, hogy legyen igazmondó és legyen szavahihető. Mindössze csak ennyi. S ez épp elég. Untig elég. Mert akkor már betöltötte a szerepét és a küldetését is. Merthogy mindkettő van neki. Vagy legalábbis kéne, hogy legyen. 

Szabó Angéla

Pásztor István számoljon el a teljesítményével!

Gondolatok VMSZ elnökének sajtókonferenciájáról...

„Habár fölül a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!”
(Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger...)

November 18-án Szabadkán sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a másik négy vajdasági magyar párt „közelmúltbéli, illetve az utóbbi években jellemző minősítési, illetve lejáratás akciói, nyílt levelei kapcsán”. Egyúttal „elhatárolódott a másik négy magyar párt által képviselt összevisszaságtól és szenzációhajhász politizálástól”. Pásztor a sajtótájékoztatóra csak a magyar nyelvű sajtót hívta meg, mert mint mondta, „nem szerette volna mások elé teregetni a csupán a magyarságot érintő szennyest”.
A sajtókonferenciáról a VMSZ által irányított Magyar Nemzeti Tanács (MNT) napilapja, a Magyar Szó a „Folyamatos elégedetlenkedés, acsarkodás” (2011. november 19., 1. és 6. o.) címmel – a fejléc alatt –, a Vajdaság Ma hírportál pedig a „Mindenki számoljon el a teljesítményével” c. írásban számolt be (http://www.vajma.info/cikk/tukor/4537/Mindenki-szamoljon-el-a-teljesitmenyevel.html).
A VMSZ elnöke többnyire két állásfoglalás miatt „veszítette el a béketűrését”. Az egyik a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP), a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Magyar Remény Mozgalom (MRM), illetve a Szlovák Párt és a Horvátok Demokratikus Közösségének közös, Mirko Cvetković szerb kormányfőhöz címzett november 8-i levele, amelyben a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítását és kiegészítését kérik (http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/MNT). A másik pedig az a közlemény, amelyben ez a négy párt hét magyar civil szervezet kijelentette, hogy a rehabilitációs törvényjavaslat szerintük nem fogadható el (http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Rehabilit%C3%A1l%C3%A1s).

Kié a sajtó?

A VMSZ elnökétől természetesen senki józan nem vitatja el, hogy sajtértekezletet tartson. Az sem tiltható meg neki, hogy mit mondjon, illetve üzenjen a nyilvánosságnak. Ha ehhez még szolgalelkű sajtó is társul, akkor adott minden föltétel. 
Hogyan viszonyul azonban a többi párthoz és civil szervezethez a VMSZ irányította MNT napilapja?
A négy párt és öt civil szervezet október 24-i véleményét a vagyon-visszaszármaztatási törvényről a Magyar Szó például csak október 28-án közölte. A négy párt a nemzeti tanácsokkal kapcsolatos november 18-i állásfoglalása a november 22-i számában, vagyis úgyszintén négy nappal később jelent meg, mégpedig lényegesen megkurtított formában. A Magyar Remény Mozgalomnak „A politikai szélsőség iskolapéldája” c. közleményét a lap november 15-i száma a 9., illetve a művelődési (sic!!) oldalon közölte. Az említett pártoknak és a civil szervezeteknek a rehabilitálási törvényről szóló álláspontjait a lap november 16-án mindössze tíz sorban ismertette, azzal, hogy „a teljes szövegét a honlapon olvashatják”. Ki is uralja akkor a sajtót?
Külön botrány, mondhatni szégyen, hogy vajdasági magyarságot érintő rehabilitációs törvényjavaslat szövegét a magyarországi Trianon Múzeum alapítványnak kellett lefordíttatnia nyelvünkre, mert Szerbiában nem akadt senki, aki ezt megtegye. A vagyon-visszaszármaztatási törvénynek pedig mindmáig nincs magyar nyelvű fordítása. Eközben az MNT az anyanyelv-használati stratégiát készíti! Stratégiára persze szükség van, arra viszont már nincsen, hogy az érintettek magyar nyelven tájékozódjanak a jogainkról?!
Na, de térjünk vissza erre az ominózus beszédre. M is a gond ezzel a beszéddel? Csak az, hogyan, milyen módon hangzott el, és mit is tartalmaz. A politikában ugyanis nagyon fontos, hogy ki mit, mikor és milyen módon mondott. Ezt nem ártana tudni. De lássuk sorjában.

„Beszélgetni sem lehet”

Négy magyar pártvezető, akiknek a véleményéhez csatlakozott a Szlovák Párt és a Horvátok Demokratikus Közössége is (november 8-án) közös levelet intéztek Mirko Cvetković szerbiai kormányfőhöz a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsaival kapcsolatos törvény módosítása és kiegészítése ügyében. A „hatok” ugyanis úgy vélik, hogy a 2009. augusztus 31-én meghozott törvény sok vonatkozásában „nem felel meg az elvárásoknak”. Javasolták, hogy „az eddigi, immár gazdag tapasztalatok alapján nyissanak politikai vitát a dokumentumnak a társadalom egésze reális igényeihez igazításának lehetséges irányvonaláról” és ezzel kapcsolatban konkrét pontokat is megfogalmaztak.
– A nemzeti együttműködés rendszere nem a hazudozásról szól, és nem is tűri azt. Az úgynevezett „Hatok levelével” kapcsolatban annyit mondanék el, hogy a szóban forgó iromány a szerzőket, a folyamatok értését, az őket mozgató értékeket minősíti. A levél jó példa arra, hogy hogyan nem szabad ennek a közösségnek a nevében politizálni – mondta Pásztor.
– A levél szerzői közölték, hogy a „Hatok levele” lényegi változásokat vizionál a nemzeti tanácsok jogrendszerben elfoglalt helyével kapcsolatban. Ezzel a vizionált képpel mi semmiféle közösséget nem kívánunk vállalni, és mindent megteszünk azért, hogy a hatok vizionált képéből ne is legyen semmi” – magyarázta Pásztor. Világos, nemde?
Köztudott, hogy a VMSZ irányította MNT a megalakulása óta nem, hogy nem segítette elő a vajdasági magyarok helyzetének javítását, jogainak szélesebb körű érvényesülését, hanem tovább élezte a politikai ellentéteket. Mindezt még fokozták is az MNT-nek éppen a Pásztor István által mentorált Korhecz Tamás doktor egyes intézkedései és nyilatkozatai. Ennek legújabb példája a november 22-én elfogadott médiastratégia, amit már „a délvidéki sajtó legújabb kori történetének a fekete betűs gyásznapjaként” emlegetnek. (A négy párt november 18-i állásfoglalása szerint „a dokumentum tartalmilag nem elfogadható”, mivel „nem rendelkezik olyan megoldásokkal, amelyek a magyar nyelvű írott, illetve elektronikus sajtó helyzetének rendezését, fejlesztését szolgálnák” (http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Sajt%C3%B3).
Amikor már hat vajdasági nemzeti kisebbségi párt elnöke kifogásolja a törvényt, de a bosnyák a dél szerbiai kisebbségi pártok se nincsenek megelégedve vele, akkor a hatalmi VMSZ vezetőinek is illene legalább elgondolkoznia, hogy akkor hogyan is állunk ezzel a jogszabállyal?
Az érintett négy párt vezetőinek pedig jó lenne megfontolni, hogy meddig érdemes a Pásztor Istvánnal való együttműködést újból és újból szorgalmazni. Hiszen már a vak is látja, hogy a VMSZ más koalíciós partner(eke)t választott. Meg aztán Pásztor elhangzott szavaiért is, miszerint „az említett magyar pártokkal, civil szervezetekkel nemhogy együttműködni nem lehet, de beszélgetni sem”. Vagy inkább a négy párt szövetségében kellene gondolkozni, a VMSZ-t pedig magára hagyni!

Felháborító!

A másik téma – ami miatt a VMSZ elnöke „elveszítette a béketűrését” – az említett négy magyar párt és hét civil szervezet közleménye, amelyben kimondták, hogy „a rehabilitációs törvényjavaslat a jelenlegi megfogalmazásban nem fogadható el. Egyrészt azért, mert a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási (ún. restitúciós) törvény és a rehabilitálási törvényjavaslat egyes rendelkezései egymással ellentétesek, másrészt azért, mert az utóbbi egyes rendelkezései még önmaguk közt is ellentmondóak, és a vajdasági magyarságra nézve hátrányos megoldásokat tartalmaznak.”
A VMSZ elnöke a közlemény 4. pontját támadta:
– A rehabilitálási törvényjavaslat kizárhat olyan rétegeket, amelyeket megilletnének mind a rehabilitáláshoz, mind a restitúcióhoz való jogok. Kimondja ugyanis, hogy „a rehabilitálásra nem jogosultak azok a személyek, akiket a második világháború alatt Szerbia Köztársaság területén fegyveres összetűzésekben a megszálló fegyveres erők és a quisling egységek tagjaiként életüket vesztették”. Magyar vonatkozásban, gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy mindazok a személyek, akiket behívtak a honvédségbe, vagy más katonai egységekbe a mai Szerbia területén, és harcokban vesztették életüket, nem jogosultak rehabilitálásra, és ennél fogva kárpótlásra, vagyon-visszaszármaztatásra sem – idézte Pásztor a közleményt.
– A szöveg megfogalmazóinak illene tudniuk azt, hogy azok az emberek, akiket Vajdaságban soroztak be honvédnek, azokat a keleti-frontra vezényelték, de jó lenne tudni azt is, hogy a magyar hadseregnek 1941 és 1944 között nem volt egyetlen harci cselekedete sem Vajdaságban. Az, aki ezt nem tudja, az ne foglalkozzon a közéletnek ezzel a szférájával, mert mérhetetlen károkat okozhat – mondta Pásztor az újságíróknak Szabadkán (írja a Vajdaság Ma).
Lehetséges ugyan, hogy harci cselekedetek nem voltak, de számos olyan történetről tudnak az emberek, amelyben „a kivonuló honvédség tagjai, bácskai lakosokként itt maradtak, mert nem követtek el semmilyen bűncselekményt, egyszerű katonák voltak. De, amikor a partizánok beérkeztek az adott településekre, akkor elfogták őket, mivel uniformisban voltak, és semmilyen bírósági ítélet nélkül falhoz állították, és lelőtték őket. Utólag, a hivatalos dokumentumokba azt írták a nevük mellé, hogy harcban estek el”(http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Restit%C3%BAci%C3%B3, november 5-i bejegyzés).
A közlemény aláíró úgy gondolják, hogy azoknak a katonáknak is, akik egyenruhában szolgáltak, de nem követtek el háborús bűnöket, joguk van a rehabilitálásra és a vagyon-visszaszármaztatásra. Akkor, ki is „ne foglalkozzon a közéletnek ezzel a szférájával”?
A VMSZ elnöke a sajtókonferenciáján „felháborítónak” nevezte a rehabilitálási törvényjavaslattal kapcsolatos közlemény utolsó mondatát, ahol a szerzők a (VMSZ és a – B. A. megj.) magyar kormány felelősségére utalnak.
Ennek a mondatnak az eredeti szövege így hangzik: „A rehabilitálási törvény végső megszövegezése nemcsak a VMSZ, hanem a magyar kormány felelőssége is.”
Nincsen ebben a megfogalmazásban éppen semmi felháborító. Már csak azért sem mert a VMSZ, illetve Pásztor István éppen úgy, mint a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsoktól szóló törvény esetében is – a színfalak mögött, a többi párt és civil szervezet véleményének megkérdezése nélkül, és azok figyelmeztetései ellenére – egyedül tárgyalt a hatalmi szervekkel. Ezért a felelősség is épen őt, a pártját és képviselőit illeti meg, akik részt vettek annak kidolgozásában. Természetesen ez nem csökkenti a magyar kormány felelősségét sem a törvény végső szövegéért.

Mindenki számoljon el!

Pásztor ezúttal is túllőtt a célon. Nem első alkalommal dorongolta le a másik négy vajdasági magyar pártot és vezetőit, a civil szervezeteket és az értelmiségieket.
A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsiról szóló törvény kapcsán a „nemzetellenségnek” nevezte azokat, akik nem támogatták azt. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcra való – október 23-án Palicson tartott – központi megemlékezésen „sértettségét” fejezze ki – egyebek között – az ún. függetlenek hallgatása miatt, „akik a sajtószabadság feletti félelmükben a szerb kultuszminisztertől kértek támogatást”. Most pedig „folyamatos elégedetlenkedésnek, acsarkodásnak” nevezte a négy párt tevékenységét.
A beszéd hangneméből és szövegéből is világosan kitűnik, hogy a VMSZ elnöke nem tűri el, hogy más vélemény is létezik, mint az övé. A szerb hatalmi szervekkel folytatott tárgyalások előtt most sem konzultált az itteni magyar politikai, civil vagy tudományos szervezetekkel. Ez bizony a rosszhírű egypártrendszerre és az önkényuralomra emlékeztet. Pedig a demokrácia azt is jelenti, hogy mindenkinek jogában áll szabadon elmondani a véleményét. Persze minden pártnak olyan elnöke van, amilyet megérdemel.
A négy pártvezető mindeddig nem válaszolt a Pásztor szavaira. Ez természetesen rájuk tartozik. De hol húzódik a türelmi határ? Az ilyen, a demokráciában nem szokványos hangnem és jelzők és minősítések után adott a kérdés: Ki, melyik párt fog ezentúl együttműködni az olyan VMSZ-el, amelyiknek Pásztor István az elnöke?
A VMSZ elnöke Szabadkán azt is mondta, hogy „mindenkinek érdemes lenne elszámolnia eddigi teljesítményével”. Tekintettel arra, hogy Pásztor is tizenöt éve folyamatosan vezető tisztséget tölt be a hatalmi szervekben, ennek (a demagóg megnyilatkozásnak is nevezhető) kijelentésnek csak akkor lenne értelme, ha elsőként ő számolna be az általa és a pártja által a vajdasági magyarok helyzetének jobbulásában elért eredményekről. (Ha vannak ilyenek.) És természetesen a korábbi, valamint a mostani vagyoni állapotáról is. Vagy hagyjon fel a politikával!
Sok(k), ami sok(k). Még egy pártelnöktől is. 

Újvidék, 2011. november 24.

Bozóki Antal

Good bye sajtószabadság!

November 22. : Szép napot Mindenkinek!

144 éve született Ady Endre

1318 – A magyar főpapok panaszt emelnek XXII.János pápánál, mert I. Károly király a győri várat tartozékaival együtt elvette a püspököktől, és a világiaknak adományozta.

1613 – Bethlen Gábor bevonul Nagyszebenbe.

1934 – Belgrád az I. Sándor ellen elkövetett királygyilkosságban való részvétellel vádolja Magyarországot a Népszövetségben.

1949 – Kezdetét veszi a Standard-per, melyben hamis vádak alapján kivégzik Geiger Imrét, a Standard vezérigazgatóját és Radó Zoltánt, a Nehézipari Minisztérium főosztályvezetőjét, a többiek, így Kozma László későbbi egyetemi tanár megússzák kisebb-nagyobb börtönbüntetéssel.

1956 – Melbourne-ben megkezdődnek a XVI. nyári olimpiai játékok rendezvényei.

1985 – Felavatják az M5 autópálya első szakaszát, mely Budapestet és Ócsát köti össze.

1990 – Tiszaújváros felvette mai nevét Tiszaszederkény és Leninváros neve után.  

2012 – A vajdasági magyar sajtó szégyennapja

A "négyek" levele az "egyeknek" czímezve:

1. A MNT által „Média stratégiának” nevezett dokumentum tartalmilag nem elfogadható. A javaslat, a vajdasági magyar sajtó jelenlegi állapotfelmérésén kívül, nem rendelkezik olyan megoldásokkal, amelyek a magyar nyelvű írott, illetve elektronikus sajtó helyzetének rendezését, fejlesztését szolgálnák.

2. Indokolatlanul előtérbe helyezi azokat a médiumokat, amelyeket a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) magas rangú tisztségviselői alapítottak (többek között a jelenlegi MNT elnöke is), majd a MNT teljes vagy részleges társalapításába kerültek át. Fejlesztésükre további közpénzeket fordítanak, ezzel is növelve egyéni üzleti érdekeltségüket, részesedésüket ezekben a médiákban.

3. A sajtószabadság szempontjából elfogadhatatlan újságírói „viselkedési kódex” bevezetését szorgalmazza, ami nem más, mint a VMSZ teljes párt cenzúra, és ellenőrzés bevezetése a MNT leple alatt. Ez hatványozottan vonatkozik az Újvidéki TV és Rádió magyar nyelvű adásaira, hiszen közszolgálati szerepet töltenek be. A stratégiában előre jelzett átvételüket követően, teljes egypárti rendszer bevezetése következne a vajdasági magyar médiában. Állításunk igazolására elegendő belelapozni a MNT már ellenőrzése alatt lévő Magyar Szóba, Hét napba, illetve néhány perc erejéig belehallgatni, illetve belenézni a Pannon TV és Rádió műsoraiba.

4. Tiltakozásunkat fejezzük ki azon gyakorlat ellen, amelyet a média stratégia elfogadásával legitimálnánk. Hogy az MNT által alapított írott sajtótermékek ingyenes szétosztásán keresztül, egyoldalúan politikailag befolyásolják, valamint, közpénzen toborozzák a lehetséges szavazókat a végzős középiskolások körében.

5. A MNT által javasolt „Média stratégia” igazi szerepe, hogy ürügyet, hivatkozási alap legyen az összes magyar nyelvű médium átvételére. Ilyen, és ehhez hasonló irányvonalakat előirányzó dokumentumok elfogadására már volt példa Szerbia közelmúltjában. Elegendő csak a Szerb Tudományos Akadémia „Memorandum”-át említeni.

6. A felsoroltak értelmében, arra kérjük az értelmiségieket, egyházi méltóságokat, akik a MNT-ban szavazati joggal rendelkeznek, NE SZAVAZZÁK MEG a „Média stratégia” javaslatát. Ne engedjék meg, hogy Önökre, és a „szakmára” hivatkozva merényletet kövessenek el a vajdasági magyar média ellen.

Ennyi, legalább lesz mire hivatkozni a teljes pusztulásig, mert az "egyértelműen - egyek" megfogják szavazni a "médiájuk stratégiáját" az holt-biztos!

Apraja falva története:

Ez a történet apraja-falvában zajlik a törp-picurok egyszer "hatok" egyszer "négyek" úgy érezték, hogy Hókuszpók a nagy mágus veszélyt jelent rájuk és ismét leakar számolni velük, mint ádáz ellenségeivel! 

Megint Ügyifogyi okozta a gondot, mert tollat ragadt és körmönfontan  betűt-betű után vésett a papirusztekercsbe!  Szijamijaú arra járt (Hókuszpók macskája a rettegett cenzor) és rátalált az irományra, sebtiben futott Hókuszpokhóz a hírrel! Hókuszpók elolvasta az irományt felkiáltott: "Töpörödött törp ördögök, ezt még megkeserülitek!" Rögtön összeröffentette udvari tollnokait és jól kimérte rájuk a vászon csíkot, úgy pirosan - vastagon! Okoska a fő-gonosz töpörödött törp, mert ő csak írogat-írogat és mérni nem lehet, hogy mire pályázgat, de ne feledjük el Ügyifogyit sem! Ő keveri a nyusziport a kakaóban! No jöjjön csak közelebb, majd kimérek rá a lapátnyéllel úgy nyomban! Törpilla a kis-szende, tündi-bündi, csak a tükör előtt illeg-billeg, és más a szépészeten kívül nem érdekeli! Ne hadjuk ki Duli-fulit sem barátjával a reményteljes Törppicurral a kezében! E szóra Szijamijaú felkapja a fárkát és odanyávog Hókuszpóknak: Azok szóra sem érdemesek! Szóra sem, szóra sem,de engem förtelmesen idegesítenek! Mennydörgős krucifix !!! Grrrr!!! (itt fütyülni szoktak a filmben...).

Hókuszpók miért is sokallt be ennyire? Egyszerűen egyértelmű a válasz: -mert megijedt, hogy a töpörödött törp ördögök lenyúlják a vájlingot, amiben olyan finom, mézes-mázos ígéreteket főzött mind ezidáig! E csoda-vájling birtokában még az erdő villámgyorsan fogyatkozó népe is nekik kezd hinni és nem az ordas-farkast képviselő Hókuszpóknak!

Vészhelyzet van Hókuszpók háza táján, mert a törpikék okosodnak, találtak valami füvet, csodafüvet és szépen halkan suttogják a történeteiket, így veszélyben van Hókuszpók imázsa, pöre ám egy király gatyában! A legrosszabb (ezt suttogva és guggolva mondom) valami varázsszerkentyűt is használnak, amellyel a világba kiállatnak vagy írnak a rossz-seb tudja miféle ördögi szerkentyű jutott a kezükre! Mivel ördögi a szerkentyű a nagy fehér mágus áldása kell nékünk, talán azzal féken tartjuk a töpörödött törp ördögöket, imigyen morog a szája-sarkából a nagy Hókuszpók! Sebtiben követet küld áldás ügyében!

Így zajlik az élet a békés törpikék háza táján és mi lesz a folytatás, azt még nem árulom el ill. csak annyit valaki nagyon ordít valami olyat: Lessz nektek cenzúra töpörödött törp ördögök, ha addig  élek, csak érkezzen az áldás!!!

Jó éjszakatát gyerekek!

Margit Zoltán

A vajdasági magyar médiastratégia...a kalitka, az csak kalitka, ha aranyból van is!

A vajdasági magyar médiastratégia...a kalitka, az csak kalitka, ha aranyból van is!

Made in Médiastratégia

„… jelzi: van még lópikulányi remény –
nem olyan hosszú, mint amilyen kemény.
Nyomorát viselve arról álmodik,
zsebkendő helyett nyelvére köt csomót.
S mielőtt elszámolna háromig,
megszokja e romlott Paradicsomot.”
(Sziveri János: Új glossza)

Az együgyű, százeszű és ezermester elvtársak a megboldogult szocialista önigazgatású társadalomban nemigen ismertek lehetetlent. Az elmés mondolat szerint, ha a helyzet úgy kívánta, akkor az almából akár almáriumot csináltak, a szilvából szilvóriumot, a semmiből pedig a legtöbbször semináriumot. Irigykedésre igazán semmi okunk nincsen, mert ebben a legeslegújabb kori demokráciában mi is tökélyre fejlesztettünk legalább egyvalamit. Méghozzá a futószalagon történő stratégiagyártást. Merthogy nálunk már (ha más egyebe nincs is, de) stratégiája (az bizony) van az oktatásnak, a művelődésnek, a tájékoztatásnak, a sportnak… (Már nagyon kíváncsian várom, mikor lesz ennek a többszörösen alávetett kisebbségi sorsnak, ennek a gyalázatos mélyszegénységnek, ennek a délvidéki nyomorúságnak is stratégiája.) Merthogy most ennek a stratégiafazonnak van éppen a szezonja. Ettől és csakis ettől lesznek azsúrak az urak. És ettől lesz majd azúrkék felettünk a vajdmagy ég. Igazán nem akarok gonoszkodni, de mintha lenne ennek a recsegve pergő STRATÉGIA szónak egy csöpp kis militarista felhangja. Én csak emiatt nem szeretem. Attól tartok, hogy ha egy dokumentumtervezetnek ilyen kemény, markáns, katonás gyűjtőcímet adnak, akkor ez a bakaszarkemény szigor (előbb-utóbb) majd valahol a tartalomban is fellelhető lesz. Még ha olykor ügyesen álcázzák is. Mint teszik azt például a vajdasági magyar tömegtájékoztatási-rendszerre tervezett és készített (mért-szabott-varrt) STRATÉGIAEGYENRUHA esetében is. Gondolván bölcsen: ha már sehogy máshogy nem lehetséges, legalább ily módon valósuljon meg a délvidéki sajtóban az egyenjogúság. Így jöhessen létre a médiaegyensúly. Így lehessen majd Nyuszi Koma is szép, meg Róka Koma is szép.
„Az Alkotmányban szavatolt anyanyelvű tájékoztatás (…) kulcsfontosságú a vajdasági magyar közösség számára” – áll a Magyar Nemzeti Tanács megbízásából készült Vajdasági magyar médiastratégia (2011-2016) címet viselő dokumentumban. Az igen terjedelmes anyag legelső kopogós mondatának a valóságtartalmát nyilván egyetlenegy épeszű ember sem merészeli megkérdőjelezni. (És nagyon úgy fest, hogy a folytatást sem!) Egy alapos kontempláció után nyilvánvaló a végkövetkeztetés: a vajdasági magyar médiarendszer kissé elnagyolt állapotfelmérésének is tekinthető, rögtönzött helyzetjelentés, olyan felemás. Akár a mi sajtónk. Híven tükrözi, vissza-visszatükrözi azt. Egyszer elégedetten állapítjuk meg, hogy milyen szerteágazó is a mi VM médiaalagút-rendszerünk, hiszen megjelentetünk saját gyermek-, ifjúsági-, napi- és hetilapot, internetes és sok-sok kisújságot, van jó néhány rádiónk és televíziónk… Mi egyebet akarunk még? Máskor meg amiatt sopánkodunk, hogy amivel rendelkezünk, az mind-mind édeskevés. Ráadásul itt-ott egy kicsit már dohos is, penészes is, meg enyhén naftalin szagú is. Vagy mondhatnám kissé nyakatekerten úgy is, amint az egyik középiskolás diák fogalmazásában olvastam (és egy életre meg is jegyeztem): az idő vasfoga elszállt felette. Esetenként még halovány is, vérszegény, jellegtelen, arc nélküli. Sokszor eladhatatlan, nézhetetlen és hallgathatatlan. Éppen ezért nem is érdemelne mindennap vállon veregetést Joe Pulitzer apánktól, a sajtókirálytól.

„… Elrendez minket a szél: megint,
megrajzol ismét, homokból, pernyéből –
vélhetően reménykeltőbb ábrát.”
(Sziveri János: Homokábrák)

Hamarosan a Magyar Nemzeti Tanács elé, és (szent, mint a mise, hogy) elfogadásra is kerül az újságírószakma legnagyobbjai és legjobbjai által kidolgozott vajdasági magyar médiastratégia. (Ezt a leg-leg-legekről, az úgynevezett top-zsurnalisztákról szóló hírt épp a napokban hallottam az egyik rádióműsorban. Meg is lepődtem rendesen, mert a mi szakmai piramisunk csúcsán álló újságírónk, kötve hiszem, hogy részt vett volna ebben a munkában. Nem olyannak képzelem. Úgyhogy: én most megkövetem a szakma óriásait és góliátjait (én, a vajdmagy firkászok legparányabbika és leghitványabbika), de egy sor dolog egyszerűen kikívánkozik belőlem. S minthogy (idézek a médiastratégiából): „minden állampolgárnak joga van a sajtó útján közölni alkotásait, nézeteit, amennyiben azok nem sértik a Szerb Köztársaság alkotmányos rendjét”, így tán én is elsorolhatom, mely gondolatok nem hagynak nyugodni engemet…
Minthogy minden jövő csakis és kizárólag a múltra épülhet, kezdetnek jöjjön egy rövidke tűnt időket idéző visszapillantás! Egy apró retro flashback. Nem kell hozzá hosszas szemlélődés: a fokozatos és lassú erózió okozta leépülés mindegyik sajtótermékünk esetében látványos. (Amit látok: látvány. Amit hallok: halvány.) Kezdve magától az épülettől, amelyben székel(t) a híres, nevezetes újvidéki Forum Lap-, Könyvkiadó és Nyomdaipari Munkaszervezet, és amelyet a dokumentum készítői egyenesen SAJTÓPALOTÁNAK neveztek, sejtetve ezzel az 1957-es beköltözés kori állapotokat. Nem is volt abban semmi meglepő, hogy két évtizeden át már-már presztízsharcot kellett vívni a kiadóházba való „bejutásért”. Amikor én a nyolcvanas évek derekán a Forum-házba csöppentem – s amikor már éppen az utolsókat rúgta a szocializmus –, szinte a nyomát sem láttam az egykor volt fényűzésnek. Maga a kiadóház (palota helyett) inkább egy meglehetősen lelakott bérházra hasonlított: jócskán elavult műszaki felszereléssel, kopottas bútorzattal és többnyire megsavanyodott, megkeseredett dolgozókkal. Harminc év alatt bizony elfogyott a vaj is, a méz is meg a lekvár is a kenyérkéről, és akkor már a legszófogadóbbaknak is csupáncsak morzsikák jutottak a legendás kommunista elvtársi gazdagságból és jólétből. Merthogy igenis legendája volt a boldog-idők-béli bőkezűségnek/pénzszórásnak. Amikor például – nem csak úgy, a Mindenható/Isten nevében, hanem a mindenható párt nevében és az elvtársi szolidaritás jegyében – lakásokat adományoztak a kiváltságosoknak, vagy lakásfelújításra és még ki tudja, milyen célból mesés kölcsönöket osztottak… Amikor még rengeteget utazgathattak… Amikor még csinos kis summát kitevő napidíjat számoltathattak el maguknak… Amikor még 1500-as létszámmal és teljes fordulatszámmal üzemelt a cég… Amikor még úgy írtak napilapunkról, a Magyar Szóról, hogy az alighanem a világ legislegkiválóbb magyar nyelvű napilapja… És amikor még annak a példányszáma hétköznap meghaladta a 35 000-ret, vasárnap pedig a 62 000-ret is. (Hogy milyen besorolásos minősítést érdemelne mostanság – de nem kizárólag a hétköznap eladott 2000-res és a hétvégi 17 000-res példányszám okán –, az is megérne egy-két misét.) A 10 000 példányban megjelenő Képes Ifjúságot, a jugoszláviai magyar fiatalok egykori hetilapját – amely a lázadó/útkereső/irkálgató fiatal értelmiségiek gyűjtőhelye volt –, mára már egy 2000 példányban nyomott, színházi, zenei és úti beszámolókat tartalmazó magazinná silányították, és a napilap szerdai mellékleteként ingyen osztogatják. A legdrasztikusabb példányszámcsökkenés mégis a Hét Nap esetében figyelhető meg: a valaha (amikor még volt saját arca és egyéni stílusa) 60 000 példányt is elért hetilapból ma mindössze 3700-at adnak el havonta. Noha a 62 éves Újvidéki Rádió hőskorának is az 1970-es és az 1980-as éveket tartják (elsősorban a műsorainak színgazdagsága, sokrétűsége és sokrétegűsége, meg nyilván a gárda számbelisége miatt), ma is több olyan műsort sugároz, amelyek még a legrégebbi/leghűségesebb/legigényesebb hallgatókkal is képesek feledtetni a régvolt idők adásait. És jó néhány olyan munkatárssal is büszkélkedhet, akik már önmagunkban is formálják és alakítják a hallgatóságot és a hallgatottságot, növelik az egyes tematikai műsorok népszerűségét, sőt: magának az újságíró mesterségnek is emelik az ázsióját. (Ami pedig – különösen mifelénk – elég nagy ritkaságnak számít.) A hányatott sorsú Szabadkai Rádiót, amely a közvélemény-kutatások szerint a tartomány legnépszerűbb rádiója, már többszöri nekifutásra megpróbálták – ha nem is végérvényesen eltüntetni az éterből, ha nem is végleg elnémítani, de legalább – jó erősen lehalkítani. A sors iróniája, hogy éppen a vajdasági magyar politikai hatalmasságok készültek fel arra a gyászos feladatra, hogy megadják számára a kegyelemdöfést. (Csak azért, hogy még jobban fájjon!) Ők ugyanis ezzel a rádióval párhuzamosan létrehoztak egy másik, egy ellenlábas, egy árnyékrádiót – televízióval egyetemben (Pannon RTV) –, hogy rögtön két legyet üthessenek egy csapásra. (És láss csodát: a fene nagy demokráciában is felépült egy sajtópalota, csak ezúttal Szabadkán és üvegből!) A Pannon Rádió a közszolgálatiság helyett a műfajnak inkább a könnyedebb, kereskedelmi változatát választotta, vagyis a műsoroknak elsősorban a szórakoztató jellegét hangsúlyozza. Talán épp emiatt van az, hogy legtöbben a zene miatt hallgatják. (Magától adódik a kérdés: csupáncsak amiatt kellett a semmiből felépíteni a 43 éves Szabadkai Rádió tövében egy vadonatúj másikat, hogy vele jókat zenélgethessünk? Amúgy meg biztos vagyok benne, hogy kizárólag ezen egyetlen kritérium figyelembevételekor még a kimondottan falusinak számító hajdújárási Rádió90-nek sincs az égvilágon semmi szégyellnivalója. Sőt: százszorta jobb sorsot érdemelne.) Az Identitás Kisebbségkutató Műhely által végzett felmérés szerint (kb. fél évvel ezelőtti adatok) a legtöbb vajdasági magyar a televízióból tájékozódik. Híradót 42 százalékuk néz rendszeresen. A legnagyobb múltú és egyben a legjelentősebb Újvidéki Televíziót is alaposan megtépázták – anyagi, műszaki és szakmai téren egyaránt – az utóbbi évtizedek mindenféle viharai. Valamilyen csoda folytán az MNT mégsem a legtapasztaltabb veterántévét tartja a délvidéki magyarság szempontjából a legfontosabbnak, hanem az ugyancsak szabadkai Pannon Televíziót.

„Hol hagyta tiszta, szép eszét,
aki zsarnokságra vágyik?”
(Sziveri János: Rákrománc)

A médiastratégia megszövegezői onnan kezdték a téma kidolgozását, hogy az anyanyelven történő tájékoztatás kulcsfontosságú az itt élő magyarság számára (s ha ezt még megtoldjuk azzal, hogy a sajtószabadság – alapjában véve – egyetemes érték és alapvető emberi jog), akkor felvetődik a kérdés: milyen perspektívát kínálunk fel azoknak a régióknak, amelyek az elmúlt években helyi jellegű tájékoztatás nélkül maradtak. Mert megszűntek a helyi lapok, mert elhallgattak a helyi rádiók és televíziók. Márpedig, ha ezen állítás megfelel a valóságnak, akkor a tájékoztatás nélkül maradt lakosságnak éppen az az elemi/alkotmányos joga sérült, amely szerint őt az még ebben a zűrzavaros Szerbiában is megilleti. A nagy állami/fővárosi televíziók/rádiók műsorait (amelyek szinte mindenhová eljutnak) hiába kémleli/füleli, mert azok legfeljebb csak hallgatni tudnak magyar nyelven. A VM média rendszeréből kirekesztett, kifelejtett és a sorsára hagyott régiók esetében badarság fejlesztésről beszélni, hiszen először azt a vezetéket kell kiépíteni, amelyen keresztül maga az információ-áramlás megvalósulhat.
Az állami pénzcsapok elzárása – egyáltalán állam bácsinak, az anyagi biztonság és a folyamatos működtetés egykori letéteményesének kifarolása a sajtó mögül – a vajdasági magyar médiumok apraját-nagyját (már ha szabad egyáltalán ily módon disztingválni!) érintette. És ez csak az egyik savanya nyavalya. A következő lépcsője a nemzetiségi (kisebbségi) sajtóval való kibabrálásnak a sokat ígérő, de csak keveset adó privatizáció volt. Egész Vajdaság területén egyetlenegy esetben sem bizonyult sikeresnek. Persze: a kóros pénztelenség egyáltalán nem számít új keletű járványnak a magyar nyelven történő tájékoztatásban. Emiatt sírdogálunk már legalább huszonöt éve. Tudom, komoly ellentmondás, de mégis mintha túl könnyen átsiklottunk volna felette. Mintha az első szóra félreálltunk volna az útból. Mintha az itteni magyarok nem fizetnének be még mindig annyi adót a szerbiai állami kincstárba, amiből futná a magyar nyelven tájékoztató médiumok működtetésére. Mintha mindinkább csak egy irányba, az anyaország felé tekingetnénk, mintha kizárólag csak onnan várnánk a pénzeső hullását, mintha csak abba az egy irányba tartanánk mind a két markunkat.
A vajdasági magyar média rendkívül gazdag intézményrendszer, hagyományokkal – vélik a stratégia készítői –, ugyanakkor a szakmai hanyatlás, a nemzeti értékek hiánya és ebből következően a piacvesztés jellemzi a leginkább. Lényeges az is, hogy a sajtónkban meg kell jelennie a közérdeknek. „A médiának tudatosan vállalni kell a közösségi identitás kialakítását, illetve a meglévő megerősítését. Ennek kiemelkedő támpontjai a magyar nemzet és a vajdasági magyar közösség nemzeti ünnepei, jeles napjai és szimbólumai. Ezekről és a hozzájuk kapcsolódó eseményekről, történésekről méltó módon megemlékezni, hírt adni és tudósítani kötelesség.” S hogy teljes legyen a kép, az eddig kirakott kockákhoz illesszük még hozzá a Magyar Nemzeti Tanács elvárásait is. (Mert ugyan teljes és maximális és tökéletes a sajtószabadság és szabad a véleménynyilvánítás, de azért úgy katonásan és kopogósan kimondják, hogy a szófogadóknak kijáró estéli rétest senki nem a két szép szeméért kapja. Aki viszont nem tud, vagy nem akar se jól táncolni, se jól fordulni, az a szóláshasonlat-beli rétesnek legfeljebb csak a már kipróbált és bevált pacséri változatát érdemli meg. Vagy még azt sem.) És most az idézet: „A közszolgálati médiaszolgáltatók minden munkatársától, a munkaviszonyban levőktől és a tiszteletdíjasan alkalmazottaktól az MNT elvárja, hogy munkavégzés során az általánosan elfogadott közéleti, kulturális normáknak megfelelően járjon el. A dolgozók tartsák szem előtt, hogy közéleti, társadalmi megnyilvánulásaiktól, magatartásuktól nem vonatkoztathatók el. (…) A megfogalmazott elvárások kötelező jellegűek az MNT által alapított és/vagy társalapított közszolgálati médiaszolgáltatók számára. (…) A megjelenő tartalmakért és az MNT által elfogadott Vajdasági Magyar Médiastratégiában megjelenített irányelvek betartásáért és megvalósításáért az igazgató és a főszerkesztő felel.”

„Ráfázunk a rációra!
Ilyen a lélek konfigurációja.”
(Sziveri János: A sintér és a színtér)

Bő egy évtizeddel ezelőtt, a Képes Ifjúság egyik számában megjelent a Vajdasági Magyar Szövetség egész oldalas logója. Akkor először. Addig soha. Akkor nem igazán értettem, hogy ez a fajta kendőzetlen reklám, ez a fajta, tolakodó biológiai jelenlét miféle szerepet akart betölteni egy ifjúsági lap és legfőképpen annak olvasótábora életében. Mint a szerkesztőség legrégebbi munkatársa, pár sorban tiltakoztam az ellen, hogy a túlnyomórészt mégis csak kiskorúaknak szóló hetilapban ily mértékben szándékozik nyomulni az egyik politikai párt. (Hogy is nézett volna ki a világ, ha nem akadt volna rögtön egy azonnal hadra fogható, túlbuzgó kis kolléga, aki homlokegyenest másképp látta az esetet és azt nem is átallotta szóvá tenni?!) Hja, azóta hatalmasat fordult ám velünk a világ! Akkor csupán az újságnak volt egy VMSZ-reklámja, most viszont a VMSZ-nek van újságja. Nem is egy. Van egy napi- meg egy ifjúsági lapja, van egy hetilapja, van egy rádiója és van egy televíziója. A várólistán pedig már újabb médiumok is ott-toporognak. Várják a megváltást.
A hatalom, a politikum érvelései, törekvései (ebben az ügyben is) kristálytiszták: természeténél fogva mindig is a totális ellenőrzésre, a kontroll maximális leszűkítésére törekszik. És ezzel párhuzamosan: folyamatosan igényt tart a média jótékony és segítő hátszelére. Épp ezért a teljes vajdasági magyar sajtó egy vágányra terelése, az egyazon politikai platformon való veszteglése nem számít óriási meglepetésnek. Az elkészült VM médiastratégia is ezt az ambíciót (használjak már én is legalább egy abszolút trendi kifejezést!) támasztja alá. Az viszont már jócskán elgondolkodtató, hogy maga a szakma, a vajdmagy újságíró-társadalom egyetlen ellenvetés nélkül fogadta el a dokumentumot. Igazából még arról sem nagyon lehetett hallani/olvasni a tervezet nyilvános vitája során, hogy egyáltalán kik merészelték bírálni, és milyen kifogásokat emeltek. Egy-két kivételtől eltekintve. Márpedig tanult kollégáim nálamnál sokkal jobban tudják, hogy a sajtónak az a feladata, hogy kihangosítsa a bajokat, hogy láttassa a mezítelen valóságot. Minden körülmények között legyen kritikus és semmilyen körülmények között se legyen hazug. Ettől még nem lesz ellensége a saját nemzeti közösségének! Egyáltalán nem. Sőt: akkor tesz csak igazán jó szolgálatot az itteni magyarságnak, ha nem festi rózsaszínre sem a szürkét, sem a feketét. (Bármilyen hihetetlenül hangzik is ez egy, a szüntelenül csak hozsannázáshoz szokott politikusi fül számára.) És akkor jó a saját szakmájának is. Ha elsősorban a lelkiismerete instrukciói szerint végzi a munkáját, akkor soha nem érzi azt árulásnak, és csakis így kerülheti el az erkölcsi elaljasodást. Ugyanis amilyen mértékben válik szolgalelkűvé, olyan mértékben veszíti el önmagát. Meggyőződésem, hogy a politikában és az újságírásban a hazugságnak ugyanolyan szerepe van, mint ételkészítés közben a habarásnak. Azzal sűrítik be magát a történetet. A kellő szakértelemmel adagolt és mesterien elvegyített hazugság ugyani képes megváltoztatni a beszéd, illetve az írás állagát. És látszatra úgy tűnik, hogy a térfogat megnövekedésével arányosan a politikai maszlag, illetve a szennyiromány igazságtartalma is megnövekszik. Pedig a hazugságtól csak színe és íze vész.
A kérdés számomra megkerülhetetlen: miért lesz az olyan jó az egész vajdasági magyar közösség számára, hogy ha éppen a legjelentősebb tájékoztatási eszközeinek a (nyilvánvalóan elsősorban) politikai (és nem szakmai) felügyeletét átveszi a Magyar Nemzeti Tanács, azáltal, hogy azok (társ)alapítójává válik? Jó lesz-e egyáltalán? Mert megmaradnak? Mert az MNT védőszárnya alatt végleg elhárul a fejük fölül a megszűnés veszélye? És ezzel a másik alapbajt, az értékvesztést is elkerülik? A kontaminált médiát. Amikor majd két kézzel meg tűzzel-vassal irtják a még megmaradt színeit, és amikor a vajdasági magyar sajtónk hasonlatos lesz az újfajta kínai pólóhoz: három (világ)márka egyben.
Akárhogy csűröm-csavarom, az MNT mögött, a háttérben mégis csak egy erőteljes politikai párt áll. A felvetésre, miszerint ez a párt (történetesen) nemzeti színezetű, vagyis magyar, vagyis a miénk, egyedül csak az lehet a válaszom, hogy a kalitka, az csak kalitka, ha aranyból van is. A szabadság meg, szabadság – ahogy Hobo énekeli –, ha magányos dolog is.

Szabó Angéla  

Mindennapi sajtónkat ad meg nekünk!

Szabad e sajtó? Sajtószabadság van-e?

Kettő századot visszalépve, fontos volt számunkra a szabad sajtó. A legitim választott faj nem érti a demokráciát, csakis önös érdekek között lavírozva lép egyet, szem nem marad szárazon pediglen egy vasárnap véleménye maradt a farzsebbe!
Igen, lehet takarózni, mert van mivel, legtöbbünknek már nincs mivel, még az egyet és utolsót is elveszitek tőlünk a józan-ész által diktált sajtó szabadságát...
Lesz még ennek böjtje hatalmasságok, lesz! Emlékezem nem is olyan régen Milosevits taposott bennünket ilyen szépen, de fájóbb, hogy a "saját" fajtád teszi mindazt a "demokrácia" jegyében! Az írás szól róla, akit az Úr elakar veszejteni annak elméjét veszi el! Tőlünk a szabad sajtó ment el, avagy veszitek el...Tudományokban "jártasaknak" még annyi sem telik, mint Mátyás számadó juhászának, ahogyan ő meg tudott fejni három kecskét mi is megtesszük, türelem, mert a józan paraszt ész felülkerekedik az úri huncutságon is!
Nagyon sokan átéltük Pressburger Csaba kálváriáját, engem hét éve fejezett le a VMSZ koholt vádakkal, koncepciós eljárással, még az akkori elnöki tanácsadóval az élen és azóta is az utcán élek kettő piciny magyar gyermekkel, megvertetek igaz, de soha nem fogtok megtörni! A módszer ugyebár ugyanaz, az "ítélnökök" ugyanazok más "czímzetes" szereposztásban! Pressburger Csabának ajánlom, nincs mit szégyellnie, emelt fővel kell menni és tenni továbbra is a magyarság érdekében! Istenem bocsáss meg nekik nem tudják mit cselekszenek! Példát statuáltatok ismét, hogy kell a magyar embert megnyomorítani és ezt még büszkén teszitek a  vajdasági magyarság nevében!

Menjünk sorjában:

„A Duna sem mossa le a Magyar Nemzeti Tanácsról”

Mától nem Pressburger Csaba a Magyar Szó főszerkesztője

A Magyar Nemzeti Tanács tegnapi ülésén megerősítette a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének indítványát és leváltotta Pressburger Csaba főszerkesztőt. Lapunk új főszerkesztője mától Varjú Márta. A Magyar Szó újságírói egy maroknyi támogatóval felvonultak a Magyar Ház, az MNT székháza előtt. A kollégák szerettek volna részt venni az egyébként nyílt ülésen, de a biztonsági emberek már csak akkor engedték be őket, amikor a Pannon TV-ben véget ért az ülésről adott élő adás. A helyszínen a rendőrség négy tagja posztolt.
Az ülés nyolc napirendi pontjából hetet valamivel több mint egy óra alatt megtárgyalt a tanács, a lapunk főszerkesztőjének leváltására, illetve az új főszerkesztő kinevezésére vonatkozó indítványról ehhez képest négy órán át tárgyaltak, azaz vitáztak. Még soha nem fordult elő, hogy a Magyar Összefogás listájáról kikerülő MNT-tagok véleménye ennyire megoszlott volna valamelyik napirendi ponttal kapcsolatban.

BODZSONI: SAJTÓSZABADSÁG EGY HATÁRIG
Siflis Zoltán, a TJGYT, azaz az igazgatóbizottság tagja elmondta, hogy a testület hosszabb időn át elemezte lapunkat, és arra a megállapításra jutottak, hogy a magyarságot érintő fontos eseményekkel kapcsolatban a Magyar Szó nem megfelelően tudósított, illetve egyéb súlyos hibákat követett el, amelyek körébe a csúsztatás is beletartozik. A TJGYT tendenciát látott ebben a főszerkesztői magatartásban – jelentette ki Siflis.
– Igyekeztünk felhívni a főszerkesztő figyelmét a mulasztásokra, nyomásgyakorlásról azonban szó sem volt. A lapban tapasztalt mulasztások, hibák függvényében esetenként negatív kép jelent meg a lapban azokról a közéleti személyiségekről, akik felvállalták a vajdasági magyarság sorsa alakulásának képviseletét. Szóba került az MNT alapította hetilap, a Hét Nap és a Magyar Szó között vita is, amit testületünk igyekezett elsimítani, de a Magyar Szó főszerkesztője az erre vonatkozó részéről elhangzó ígéret ellenére sem járult hozzá a vita megfelelő lezárásához – magyarázta Siflis.
A TJGYT tagja azokról az eseményekről, jobbára sajtótájékoztatókról is beszámolt, amelyekről lapunk nem tudósított. Mintha nem kellő szimpátiával követnék azokat az eseményeket, amelyekről tájékoztatni kellene a közösséget, illetve az olvasót – állapította meg Siflis, a folytatásban pedig elmondta, hogy egy közszolgálati médiumnak nem szabad mérgeznie a közösséget, hanem kapaszkodókat kell neki nyújtania, és nem szabad elfordulnia azoktól, akik megpróbálják összetartani a közösséget. Egyetlen közszolgálati médiumnak sem szabad elhallgatnia azokat az eredményeket, amelyek a közösség építése terén létrejöttek – szögezte le Siflis.
Bodzsoni István, az igazgatóbizottság másik tagja azzal kezdte beszédjét, hogy azért van jelen az ülésen, mert hisz abban, hogy az erős vajdasági magyar sajtó létkérdése a vajdasági magyarságnak. Megfelelő tájékoztatás nélkül a vajdasági magyarság sorsa megpecsételődik – véli Bodzsoni.
– Újságíróként nehezen tudnám elképzelni a főszerkesztő leváltását a felsorolt mulasztások alapján. Egyébként nem a mostani főszerkesztő a leglényegesebb probléma. Ő annak a helyzetnek a terméke, amely már régóta jellemzi a Magyar Szót és a többi vajdasági magyar médiumot. A politikum és az újságírói társadalom krónikus szemben állása már 20 éve jellemző Szerbiában. Fontos a sajtószabadság, de az újságíróknak csak addig lehet szabadságot adni, amíg az nem lépi át adott közösség határait. A Magyar Szó és annak alapítója, az MNT között katasztrofálisan rossz a kapcsolat. Az ellenállás különböző formáit figyelhetjük meg ebben a kapcsolatban. Változtatni kell, de nyilván nem az MNT-t kell megváltoztatni. A Magyar Szó vagy nem, vagy csak részben elégíti ki a vajdasági magyarság igényeit. Az is kérdés, hogy vajon kié a Magyar Szó? A szerbiai demokratikus liberális közvélemény magyar napilapja, vagy a magyar közösség napilapja. A különbség nem drasztikus, de igenis van különbség. Mindenki érdeke, hogy a lapot illetően történjen valami. A közszolgálatiságot ellátó magyar tájékoztatásra van szükség – érvelt Bodzsoni.
Bús Ottó, az MNT Tájékoztatási Bizottságának tagja beszámolt arról, hogy a bizottság szerdai ülésén alaposan körüljárta a Magyar Szó igazgatóbizottságának indítványát és négy órát tárgyaltak annak kapcsán. A tárgyaláson Pressburger is jelen volt. Az igazgatóbizottság módszereit egyesek megkérdőjelezték, de a tényállást már nem – közölte Bús.
A folytatásban Simon Erzsébet Zita, az MNT tájékoztatással megbízott tanácsosa sorolta fel azokat a szakmai mulasztásokat, amelyek alapján a Közigazgatási Hivatal is jogosnak véli a főszerkesztőcserét.
PRESSBURGER: A MAGYAR SZÓ NEM ÉN VAGYOK
Mától leváltottnak minősítendő főszerkesztőnk is felszólalt az ülésen és igyekezett minden felsorolt vádra választ adni. Pressburger elmondta, hogy a főszerkesztői posztra egy olyan programmal pályázott, amelynek egyik pontja kimondja: szeretné elérni a lap tekintélyének visszaszerzését. Pressburger szerint az objektív tényállás ismeretében be kell vallani: az utóbbi két évben a Magyar Szó a leggyakrabban idézett vajdasági magyar médiummá vált Szerbiában, Vajdaságban és a határon túl is. – Ezenfelül elterveztem az olvasótábor kiszélesítését. Az igaz, hogy az eladási mutatók visszaestek, de arról senki sem beszél, hogy lapunk internetes kiadásának 150 százalékkal nagyobb az olvasottsága, mint korábban. Elhangzottak vádak azzal kapcsolatban is, hogy július elején az elsős középiskolások nem kapták meg az ingyenes Képes Ifjúságot. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a lapok kézbesítése, így a Képes Ifjúság eljuttatása a középiskolákba, a terjesztőosztály feladata, a terjesztőosztály pedig nem a szerkesztőség és nem a főszerkesztő illetékességébe tartozik, hanem az igazgatóéba. Az igazgató volt az, aki az MNT-vel aláírta a szerződést az ingyenes Képes Ifjúság programról. A mulasztásoknak feltüntetett sajtótájékoztatókkal kapcsolatban pedig tudni kell, hogy egy szerkesztőségben nem mindent a főszerkesztő dönt el önkényesen, hanem naponta összeülnek a különböző rovatok vezetői és eldöntik, hogy mi kerüljön a másnapi újságba. Így valójában a Magyar Szó egész szerkesztőségét rossz munkavégzéssel vádolják. Programomban azt is világosan megfogalmaztam, hogy a lapban háttérbe kívánom szorítani a sajtótájékoztatókat és közleményeket, ezeket inkább kiindulópontként használjuk fel elemző írásokhoz. Most tehát azokat a dolgokat olvassák a fejemre, amiket előre megfogalmaztam programomban – részletezte Pressburger. A volt főszerkesztő azt is közölte az MNT-tagokkal, hogy nem ő jelenti egyedül a Magyar Szót, leváltásával a tanács semmit sem ér el, mert ilyen módon nem változtathatnak a szerkesztőség munkatársainak hozzáállásán.
Varjú Márta szintén a szószékhez járult és elmondta, hogy már 26 éve lapunk munkatársa, szereti a lapot és magáénak érzi. Varjú Márta már a szavazás előtt közölte, hogy megbízott főszerkesztőként a szakmaiságot, a szabad és független tájékoztatást tartja majd szem előtt.
– Furcsa hozzáállás nem követni a sajtótájékoztatókat és nem közölni a közleményeket. Én a hagyományos újságírás híve vagyok – foglalta össze Varjú Márta.
Ezután szólalhattak fel az MNT-tagok. Az elhangzó beszédek igen sokszínűek voltak.
Rácz Szabó László szerint nem sorakoztattak fel komoly indokokat a főszerkesztőcsere mellett. Az a fontos, hogy a főszerkesztő mit ígért programjában, az összes többi már belemagyarázás – véli Rácz Szabó. Ha nem kérték tőle akkor, hogy kövesse a nemzeti érdekeket, akkor nem is kérhetik rajta számon – tette hozzá.
– Pressburger el kívánta indítani a Tiszavidék mellékletet, ezt nem engedték neki, pedig az a példányszám növekedését eredményezte volna. Most viszont a példányszám visszaesésével is érvelnek a leváltás mellett. Gyerekes és nevetséges vádak hangzottak el. A procedúra inkább egy inkvizícióra emlékeztetett. És az sem jó, hogy egy ilyen fontos témát sürgősségi eljárásban tárgyalunk meg – fejtette ki Rácz Szabó, végül pedig hozzátette, hogy ha megerősítik a leváltási indítványt, akkor az MNT először vállalja fel, hogy a Vajdasági Magyar Szövetséget szolgálja. Tiszteletet vált ki bennem, hogy végre valaki szembe mert szállni a VMSZ-szel annak érdekében, hogy a Magyar Szó ne pártújság legyen – üzente Rácz Szabó Pressburgernek.
22 ÍRÁS EGERESIRŐL
Csengeri Attila szintén azt kifogásolta, hogy egy ilyen jellegű kérdésről sürgősségi eljárásban döntenek. Nem látom jövőjét a demokratikus és mindenkihez szóló Magyar Szónak – hangsúlyozta Csengeri.
Širková Anikó megállapította, hogy valójában a főszerkesztő fővételéről van szó.
– Politikailag motivált felmentésről van szó. Tiltakozom, hogy ilyen módon váltják le egyetlen napilapunk főszerkesztőjét. А politikai pártоt, amelyik e mögött a tett mögött áll, a következő választásokon a választópolgárok büntetik meg – fogalmazott Širková.
Vass Tibor az előző felszólalókhoz hasonlóan vélekedett, és rosszallotta, hogy sürgősségi eljárásban került lapunk főszerkesztői posztjának kérdése napirendre. Vass reményét fejezte ki, hogy egy nap ugyanilyen kontextusban tárgyalnak a Hét Napról és annak főszerkesztőjéről.
Borsos Csilla azzal kezdte felszólalását, hogy felsorolta azokat az írásokat, amelyek az év eleje óta jelentek meg lapunkban Egeresi Sándorról, a Tartományi Képviselőház elnökéről. Borsos 22 eseményt számolt össze és így kívánt replikázni azokra a vádakra, amelyek szerint lapunk nem követte megfelelően a Tartományi Képviselőház elnökének munkáját.
– Elgondolkodtató, hogy milyen irányba haladnak a dolgok és milyen nyomást gyakorolnak a Magyar Szóra. Engem csak az érdekelne, hogy mi lesz a lap újságíróival – jegyezte meg Borsos.
Náray Éva szintén kétségeinek adott hangot az indítvány kapcsán. Egy igenlő döntés esetén mindenki vesztes lesz: az MNT, a leváltást kezdeményező párt és az új főszerkesztő is – jelentette ki Náray, a folytatásban pedig a következőket nyilatkozta: „Egy igenlő döntés esetén a mindenható sem mossa le az MNT-ről, hogy egy párt utasítására jártak el. De a párt is vesztes lesz. A nemzeti tanácsi választások előtt ez a párt lépést tett a független értelmiségiek felé. Akkor engem is meggyőztek, de a jövőben egy kicsit nehéz lesz az akkori ígéreteket, kijelentéseket igazolni.”
Hadzsy Jánosnak déja vu érzése volt: szerinte a főszerkesztő leváltására irányuló eljárás a bolsevik időket idézi fel. Egy emberrel sem lehet így bánni – hangsúlyozta Hadzsy. Nincs az a Duna, ami erről a testületről lemossa, hogy nyomásgyakorlás függvényében döntött – állapította meg Náray Évához hasonlóan Hadzsy, aki felszólalását egy felkiáltással fejezte: Halál a fasizmusra.
Zsoldos Ferenc keményebb hangot ütött meg. Ő azok közé tartozott, akik igazoltnak vélték Pressburger leváltását. A Magyar Szó az elmúlt időszakban különálló hatalomként próbált meg működni – véli Zsoldos, valamint hozzátette, hogy ez veszélyes játék egy kisebbségi közösség életében. Zsoldos azt is kifogásolta, hogy a nemzeti tanácsi választások előtt minden induló listának egyforma teret biztosított lapunk és ezzel azt a látszatot keltette, hogy minden listának egyforma esélyei vannak. A Magyar Szónak nemzetileg elkötelezettnek kell lennie és pozitív üzenetet kell közvetíteni a közösség irányába, mert erre van szükség a közösség fennmaradásához.
KÁICH: NEM SZAVAZOK VOLT DIÁKOM ELLEN
Dr. Káich Katalin dékán asszony felszólalása nemcsak e sorok írójának csalt könnyeket a szemébe. Dr. Káich elmondta, hogy tanítványait, így Pressburgert is, mindig a szabad gondolkodásra biztatta. Úgy tűnik, ezzel nem tettem neki jó szolgálatot – jegyezte meg dr. Káich.
– Nem szeretném, ha a főszerkesztőcserére irányuló eljárás miatt megváltozna az MNT-ről eddigi eredményei és munkája alapján kialakult kép. Egy ilyen fontos témát nem lehet sürgősségi eljárásban megvitatni. A Magyar Szóról hónapokkal ezelőtt is szó volt, elfogadtuk a programját, akkor ígéret hangzott el, hogy elkészítik a lap felmérését, majd ezután megtörténhet az esetleges átszervezés. Ehhez képest csak a leváltásról és kinevezésről szóló indítvány érkezett – hallhattuk dr. Káichtól, aki azt is megjegyezte, hogy az MNT-tagokhoz eljuttatott Varjú Márta-életrajz Magyar Szónál történt beiktatási dátuma 2010. január 8., az életrajz alján szereplő dátum pedig 2010. február 4.
Dr. Káich azzal zárta felszólalását, hogy soha nem szavazna tanítványa ellen, amikor ő tanította a szabad gondolkodásra.
Dr. Várady Tibor azt kifogásolta, hogy az ülésen javára pártszínezetű vita hangzott el. Elismerte, hogy a Magyar Szó nem olyan minőséges, mint amilyen lehetne, ugyanakkor egy jó újságírót kívánnak leváltani egy másikkal.
– Az a kérdés, hogy a leváltásnak milyen üzenete lenne. Nekünk sorsunkból adódóan szükségünk van a sajtószabadságra és a sokszínűségre, a Magyar Szó nem lehet polarizált. Úgy kell történnie a leváltásnak, hogy annak ne legyen rossz üzenete – részletezte dr. Várady.
Dr. Korhecz Tamás megállapította, hogy eddig egyetlen napirendi pont sem okozott számára annyi fejtörést, egyetlen napirendi pont sem keltett benne annyi kétkedést, mint a főszerkesztőcserére vonatkozó. Akármennyit is rágódott a témán, a kétségek némelyike továbbra is megmaradt – közölte Korhecz.
– Ez a döntés a sajtószabadság kérdését érinti. A modern polgári demokrácia egyik alapja pedig pontosan a szólás-, illetve a sajtószabadság. A hatalomnak hímes tojásként kell bánnia a sajtószabadsággal. Mindenki azt hiányolja a Magyar Szóból, amit ő maga tart fontosnak. Ennek ellenére történt néhány bizonyítható és súlyos mulasztás, amelyeket a főszerkesztő sem cáfolt. Azért került ez az indítvány sürgősségi eljárásban napirendre, mert nem lett volna egészséges, ha sokáig tart a bizonytalanság és a tényállás is egyértelmű volt – összegezte Korhecz.
Akármennyire is megoszlott az MNT-tagok véleménye, végül 6 nem szavazattal, 5 tartózkodással és 18 igenlő szavazattal megerősítették Pressburger Csaba leváltását. Varjú Márta kinevezését 19-en támogatták, hárman ellenezték, heten tartózkodtak.
KISZORÍTVA AZ UTCÁRA
Lapunk több mint húsz munkatársa néhány szimpatizánssal, akik között ott volt Tolnay Ottó, Kossuth-díjas író is, már délután három órakor felvonultak a Magyar Ház előtt. Úgy gondolták, hogy mivel a tanács ülései hivatalosan nyitottak, ezért figyelemmel kísérhetik a vitát. A Magyar Ház és az MNT biztonsági emberei azonban nem engedték be őket, így a rekkenő hőségben az utcán voltak kénytelenek várakozni. Végül a szomszédos kocsmába húzódtak be, ahol a kedves kocsmárosnak köszönhetően legalább tévén figyelemmel kísérhették az ülést. Valaki egyébként a rendőrséget is kihívta, azok estig ott posztoltak és felügyelték az újságírókat.
Az újságíróinkkal való bánásmódot, vagyis azok kitiltását az épületből, egyedül Borsos Csilla MNT-tag nehezményezte, dr. Káich pedig azzal nem értett egyet, hogy kihívták a rendőrséget.
Az ülés kezdetén Ljiljana Smajlović, a Szerbiai Újságírók Egyesületének elnöke és az EBESZ képviselői is megjelentek a Magyar Ház előtt, és támogatásukról biztosították Pressburger Csabát, illetve elítélően nyilatkoztak az MNT eljárása kapcsán.
A biztonságiak végül akkor engedték be munkatársainkat, amikor a Pannon TV már nem közvetítette az ülést. Így a kollégák csak a szavazást kísérhették helyben figyelemmel.
Az ülés befejeztével a csalódott újságírók gyertyát gyújtottak annak a fának a tövében, amelyre előzőleg kiragasztották a tizenkét pontot, majd sorfalat képeztek a Magyar Ház kapuja előtt és tapssal fogadták a hazafelé tartó MNT-tagokat, akik arckifejezésükből ítélve megértették a célzást és nem gondolták úgy, hogy a taps dicsérő jelleggel csattant fel.
Az újságírók közül egyesek sírva fakadtak, mert nem tudják, mi vár a jövőben rájuk és a vajdasági magyar újságírásra, illetve arra, amit ők tartanak újságírásnak.

Ölés és ölelés

Wass Albert mondta egyszer , hogy a magyarnak idegenben a legnagyobb ellensége mindig a magyar . Nos , talán sohasem volt a nnyira aktuális az erdélyi író gondolata , mint most , és itt , a déli végeken , a Szabadka – Topolya – Zenta – Újvidék szabálytalan négyszögben .

Végül is, ha jobban belegondolunk , nem sokkal jobb a helyzet Felvidéken , Erdélyben és mindazokon a helyeken sem , ahol magyarul alkotunk és magyarként igyekszünk leélni életünket , amiben nem feltétlenül a szerbek , a románok és a szlovákok stb . igyekeznek megakadályozni minket, hanem a saját nemzettársaink . Sohasem felejtem el а zt , amikor húsz év után először Horvátországba látogattam , s az egyik baranyai faluban megrendezett ünnepségen az egyik magyar „ érdekvédelmi szervezet ” képviselőjét faggattam volna arról , hogy a horvát honvédő háború után miképpen is élnek itt a magyarok . Beszélgetőtársam azonban leintett, s halkan odasúgta , hogy most nem beszélhet erről, „ mivel ellenséges övezetben vagyunk ”. Óvatosan körülnéztem, s már készültem arra , hogy hasra bukok az ellenséges orvlövész golyója elől , igaz, 2007-et írtunk , de ki tudja ? A II . v ilágháború után is visszamaradt néhány japán , aki még tíz éven keresztül vívta a saját kis háborúját . Erre beszélgetőtársam megnyugtatott , hogy a rivális magyar érdekvédelmi szervezet területén tartózkodunk , ahol a fáknak is füle van . Személy szerint azonnal fellélegeztem , mivel azonnal itthon , a vajdasági rónaságon éreztem magamat . S okkal frappánsabb viszont az a sztori , amit az egyik kedves öreg kollégám mesélt a minap , miszerint felvidéki barátnőjének a férje azért nem kapta meg azt az előre beígért állást az egyik falu közigazgatásában , mivel amikor házasodott , a lagziba nem hívta meg a faluvezetőségben dolgozó ismerősét , az ellenzékből viszont néhányan ott mulattak a lakodalomban . Egyszóval ezek is mi vagyunk , magyarok . Semmivel sem különbek azoknál a népeknél , akikre nemegyszer előszeretettel ujjal mutogatunk, s ócsároljuk őket . De ha már idézettel kezdtem , akkor hadd fejezzem be Márai Sándor szavaival , aki egyszer megjegyezte , hogy mennyire is különös az , hogy a magyar nyelvben összecseng és egymásból következik ez a két szó : ölés és ölelés ...

Horváth Zsolt 

 

http://margitzoltan.blogspot.com/2011/01/sajtoszabadsaga.html