Wellingtoni séta

Wellington nappal

Bár most nincs annyi időm, mint három éve volt, időnként eljutok a városba, amit a felhőkarcolók ellenére emberi léptékű településnek tartok. Az egész city csak vagy másfél kilométer hosszú, és talán négyszáz méter széles. Egy kellemes sétával bejárható. Az utak nem zsúfoltak, a tengeri szél elfújja kipufogógázt az utcákról, a széles járdái fölé szinte minden háznál tetőt építettek. Bizonyosan az esős-szeles idő miatt, de most nyáron jó a napsütés ellen is. Levi kirándulásán alaposan leégtem, az orrom erőteljesen hámlik, de az egész arcom három napig égett.

Fotó: Pekár István

Úgy tűnik számomra, mintha előző látogatásom óta nem építkeztek, legalábbis komoly jellegzetes épület nem épült. Szép panoráma fotót a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudtam készíteni, egyedül Fejős István konzul szép panorámás portája elől tudtam letekinteni a belvárosra. Amint a képeimen is látjátok, ezek az üvegborítású toronyházak nagyon látványosak, az üvegfelületek csillognak. Ablakmosót még nem láttam, de adnak arra, hogy az ablak tiszta legyen.

Wellington éjjel

Tetszenek a régi épületek is, sőt azok talán még jobban. Ezek sem öregebbek száz évesnél, hiszen itt a reformkor idején még nem volt semmi. 1820-ban mindössze néhányszáz fehér ember élt Új-Zélandon, még a negyvenes években is csak kétezer. 1846-ban, amikor a Waitangi szerződést aláírták, még többen voltak a maorik, de ez után megindult a fehérek rohama. Talán úgy kezdődhetett a maorik szemszögéből, mint most nekünk a migránsok. Hatalmas lökést adott a betelepüléshez, hogy a déli szigeten, Otago környékén a hatvanas években aranyat találtak, Dunedin néhány év alatt a legnagyobb várossá nőtte ki magát. Északon Auckland fejlődött látványosan, elsősorban a jó klíma miatt, Wellington végül úgy lett főváros, hogy az 1600 kilométerhosszú két szigetnek majdnem a közepén van.

A vasalóház

Régi házak az újak között

A kikötő egykori irodája

A városi múzeum

Wellington még egyáltalán nem fővárosként alig kezdett fejlődni, amikor egy pusztító földrengés 1852-ben gyakorlatilag megsemmisítette. A rengés erejére jellemző, hogy a belváros helyén tengeröböl volt, a rengés ereje a tengerfeneket felnyomta, és az öblöt feltöltötte. Azóta a házak zöme favázas, vagy a modern építésű toronyházak a legkorszerűbb technológiák szerint földrengés-biztosak. A családi házak egy része azonban elképesztő meredek hegyoldalakba épül. A közelmúltban egy amerikai földrengésszakértő járt Új-Zélandon, és kifejtette, hogy ezek a házak egy 1852-es földrengés esetén lecsúsznának a domboldalon. Ezt azonban most nem nagyon veszik figyelembe, a panoráma mindennél többet ér. Időközben a régi nagyházakat is földrengésbiztossá teszik, az alapokat vasgerendákra és gumibakokra helyezik.

Marám egykori munkahelye

KPGM székház, itt dolgoznak a fiatalok

Amióta itt vagyok már volt egy nagyobb rengés, Marám irodaházának a 9. emeletén megmozdultak a bútorok, de én itthon éppen elszundítottam csak Marám telefonjára ébredtem fel, aki riadtan kérdezte, hogy megijedtem-e. Megnyugtattam, hogy én egy bátor ember vagyok, ezután derült ki, hogy miért hívott. Volt egy kis utórengés másnap, ezt érzékeltem, de csak olyan volt, mint amit a töltés mellett lakók éreznek a vonat elhaladásakor.

 A Pravda kávézó, benn Lenin szobrával

Sajnálattal vettem tudomásul, hogy bezárták azt a szép áruházat, amelynek a bejáratánál egy ellentengernagy benyomását keltő portás állt. Átépítik, gondolom, kínaiak lakják majd be, mint a Korvint. Megmaradt viszont a Pravda kávézó, még a Lenin szobor is ott díszlik, ahogy a Cuba street elején a vörös csillag is. Hiába, innen messze volt a kommunizmus.

Marám a Pravda kávézóban

Többen szóvá tették, hogy engem nem láthatnak a képeken. Nos, most egyet magamról is küldök. Nem kisebb személyiség, mint Fejős István konzul készítette, de erről még majd írok. A celebcsinálás fortélya szerint most lebegtetem a témát, hogy kíváncsiságot keltsek bennetek.

Én se maradjak le

2016. február 16.

Pekár István

Egy korábbi jegyzet: http://margitzoltan.blogspot.rs/2012/10/tapai-timea-ment-jatszott-gyozott-es.html

Egy eszme indul...

Egy Eszme jő, robogva, tűzszekéren,
Egy Eszme indul messze, valahol;
Tavaszi füzek szélingatta ága
És őszi lombok tarka hervadása
Vassal kivert útjára ráhajol.
Egy Eszme indul messze, valahol.

Egy Eszme jő robogva, tűzszekéren;
Valahol messze indul egy vonat
És maga előtt megkondítja sorra
Az őrházakban a harangokat;
Egy vonat indul messziről az éjnek,
És elibe, a rozzant házikókból
Tisztelegni kilép az őr, a lélek.
S a vassal kivert pálya végtelenjén
Zöld lángok, piros lángok égnek:
Egy vonat indul messziről az éjnek.

És néha jönnek fényes állomások:
Kupolái az eszmék vonatjának.
És néha jönnek elhagyott vidékek,
Ahol a váltók mind tilosra állnak.
És jönnek megrögzött gonosztevők,
Akik a sínre lopják köveik'.
És rajongók, kik a mozdony elébe
Önnön veszendő testüket vetik.

Az Eszme jő, robogva, tűzszekéren,
A mozdony nő, de amíg testet ölt,
Csak fojtott, tompa dübörgése hallik,
Mit a ráhajtott fülbe súg a föld.

Reményik Sándor

A fagyi visszanyalt!

Az Úr az én pásztorom! by Gitro

1. Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.

2. Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. 

3. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.

Amennyiben nem létezne vajdasági/délvidéki magyar ki kellene találni! A politikusaink ismételten önmagukkal, vagyonuk gyarapodásával és saját nemzettársának lejaratásával foglalatoskodnak, addig a vajdasági magyar vándorbottal a hátán indul szanaszét a világba, avagy az a maréknyi maradó rabszolgaként dolgozik éhbérért és a napi megalázó adagért.., szidalomért, amit hűbérura szán néki, ma vállalkozónak nevezik e díszes fajtát...

-akkor lesz itt magyar összefogás, amikor összefogdosnak bennünket!

Ennyi bevezetőként elégséges szóljanak a dalnokok imigyen:

FEGYELMI ELJÁRÁS INDÍTVÁNYOZÁSA PÁSZTOR ISTVÁN, 

A VMSZ ELNÖKE ELLEN

2016.01.25.

VAJDASÁGI MAGYAR SZÖVETSÉG

Fegyelmi Bizottság

Ótott Róbert, elnök

Tárgy: a fegyelmi eljárás indítványozása Pásztor István, a VMSZ elnöke ellen

Tisztelt Fegyelmi Bizottság!

A Vajdasági Magyar Szövetség Szabadkai Városi Szervezetének alulírott tagjai a VMSZ Fegyelmi Szabályzata 2. szakaszának 1. bekezdése alapján indítványozzuk, hogy a Fegyelmi Bizottság hozzon határozatot Pásztor István, a VMSZ elnöke elleni fegyelmi eljárás lefolytatásáról, a párt Alapszabálya 15. szakaszának, 2015. április 25-e óta zajló, sorozatos megsértése miatt.

I N D O K L Á S

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a párt 2015. április 25-ei magyarcsernyei közgyűlésén, elnökjelölti programbeszédében a nyitás és a párbeszédre törekvés politikáját hirdette meg. Pásztor István az elmúlt időszakban durván megszegte a közgyűlésnek tett ígéreteit és vállalásait. A VMSZ-en kívüli társadalmi csoportok, szakmai szervezetek, intézmények és intézményvezetők irányába történő nyitás, és a velük való párbeszéd kezdeményezése helyett, a párton és a vajdasági magyar közösségen belül, korábban példátlan, leszámolás-sorozatba kezdett.

Az április 25-ei közgyűlésen meghirdetett irányváltás számonkérése miatt Pásztor István 49 nap után leváltatta VMSZ-alelnöki tisztségéből Varga Lászlót, majd nyilvánosan megfogalmazott véleménye miatt augusztus 18-án jogerősen kizáratta őt a VMSZ-ből. Józsa Lászlót, a VMSZ alapító tagját úgy váltatta le a Pásztor István a VMSZ Elnökségéből, hogy az elnökségi tagokat felmentő, majd újraválasztó június 18-ai tanácsülésre Józsa Lászlót, mint tanácstagot meg sem hívta.

A Szabadkai Városi Szervezet önkényes működésével elégedetlen kilenc önkormányzati képviselőt, közöttük dr. Dévavári Zoltánt, a VMSZ korábbi alelnökét, nem létező fegyelmi vétségek miatt, december 15-én záratta ki Pásztor István. Ezt megelőzően a VMSZ elnöke sikertelen kísérletet tett Maglai Jenő, Szabadka magyar polgármesterének a leváltására is.

A párton belüli befolyásával visszaélve, a saját jövendőbeli tartományi parlamenti elnöki tisztségnek reményében a Pásztor István arra kényszerítette a párt köztársasági parlamenti képviselőit, hogy december 29-én támogassák a mezőgazdasági termelő ezreinek érdekeivel ellentétes Földtörvényt.

A VMSZ elnöke a 2015. április 25-e óta eltelt időszakban számtalan sajtónyilatkozatában használt VMSZ-tagokkal és támogató tagokkal szemben emberi méltóságot sértő, lealacsonyító és megalázó minősítéseket, amelyek összeegyeztethetetlenek a VMSZ Alapszabályában és Programjában lefektetett értékekkel.

A Magyar Mozgalomban szerepet vállaló VMSZ-tagok és támogató tagok ellen, 2016. január 18-án indított tömeges fegyelmi eljárásokkal Pásztor István olyan útra lépett, amellyel helyrehozhatatlan károkat okoz a vajdasági magyar közösségnek.

A fentiek alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy Pásztor István, a VMSZ elnöke a 2015. április 25-e óta eltelt időszakban önkényes lépéseivel, sajtónyilatkozataival és a párt testületeire rákényszerített döntéseivel, sorozatosan megsértette a VMSZ Alapszabályának 15. szakaszát.

Pásztor István tevékenységével hónapokra visszamenőleg folyamatosan rombolja a VMSZ tekintélyét és cselekszik a párt érdekei ellen, emiatt, mi a VMSZ alulírott tagjai fegyelmi eljárás lefolytatását indítványozzuk a VMSZ elnöke ellen.


Szabadka, 2016. január 25.

Jesus Christ looks like me - Jesus Christ - Jesus Christ looks

like me - Jesus Christ...

Előbb Lemmy útóbb Bowie - 70/69.

Lemmy hetvenévesen rákban halt meg, Dawid Bowie 69 évesen úgyszintén. Párhuzam csak a betegség, a zene merőben más, összehasonlíthatatlan. Lemmy rekedten hard rock - heavy metal stílusban tarolt Motörhead zenekarával, addig David a pop ikonikus jelenségévé nőtte ki magát. Mindketten tudatosan készültek a halál bekövetkeztére.

Lemmy halála előtt egy dolgot tett egészsége érdekében a Jack Daniels whiskey-t lecserélte vodkára, a temetését vicces poénkodásnak álmodta meg kedvenc klubjában való bulival lezárva...

David Bowie halála előtt videóval jelent meg búcsúzóul, amelyben bekötött szemmel kórházi ágyon énekel...Lázár most nem kelt fel...

Mindketten a maga módján maradandót alkotott, a rák ismét győzött, bár a mutáció tudományos korát éljük, a gyógyszeripar mindenre megoldást kínál, ennek ellenére...,nos egyszer talán lesz megoldás...

Nyugodjanak békében!

MZ

A megváltó

"Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek." - Máté 5:44

Jártunk lehajtott fejjel
Azt hittük, soha nem jön el.
De amikor megszületett,
Felemelte a lehajtott fejeket.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan: köztünk vagy végre!

Én hiszem és tudom

Hogy ő a Megváltó

Akire vártunk, az Örömhír hozó.

Megálmodtuk minden álmunk
És álmatlanul egyre csak vártunk
Váltottunk hitet, mint más az ingét
Most megjött és nem kell több bizonyíték.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan: köztünk vagy végre.

Én hiszem és tudom,
Hogy ő a Megváltó,
Akire vártunk, az Örömhír hozó...

Számoltuk sorra a múló napokat
A reményen kívül semmink nem maradt
De most hogy ő szólít, mondja a nevedet
Érzed, micsoda erő a szeretet.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan: köztünk vagy végre!

Én hiszem és tudom,
Hogy ő a Megváltó,
Akire vártunk, az Örömhír hozó...

Ákos

A bánsági templomok...

Sajtótájékoztató a veszélybe került bánsági templomokról

A Magyar Patrióták Közössége 2015. december 14-én sajtótájékoztató keretében mutatta be a bánsági magyar katolikus templomok helyzetéről készített jelentését. A közel 70 oldalas dokumentum nemcsak a tájegység szerbiai részén található műemléki védelemre méltó templomok építészeti értékeit mutatja be, hanem egyben kilenc település helytörténetét is feldolgozza. A munka elsődleges célja a még fellelhető értékek dokumentálása volt, ezen túlmenően a Patrióták azt szeretnék, ha a Bánság és a tanulmányban bemutatott települések ismertebbek lennének a magyar olvasóközönség előtt.

Mint ismeretes, 2014 nyarán a nagybecskereki püspökség kevés hívő által látogatott templomainak bezárásáról és lebontásáról hozott döntést. ElsődlegesenSzerbcsernye, Párdány, Módos, Perlasz, Klári és Galagonyás temploma került veszélybe. A később nagy visszhangot kiváltott döntésre a Magyar Patrióták Közössége hívta fel a figyelmet elsőként. Egyesületünk sikeresen tiltakozott a templomrombolás ellen: a magyar állam felajánlotta segítségét két templom – Szerbcsernye és Párdány – megmentéséhez. A legnagyobb sikernek azt tartjuk, hogy mostanáig egyetlen templomot sem bontottak le.

A sajtótájékoztatót Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke tartotta, aki kiemelte, hogy egy igazi civil munka gyümölcse született meg a mai napon. Köszönetet mondott a szerkesztőbizottság hét tagjának, akik önkéntesen látták el vállalt feladataikat, valamint azoknak, akik az egyesület munkáját a Bánságban segítették. Több, mint ezer jó minőségű fénykép készült hét veszélybe került templomról. Az egyesületi tagok és szakértők által elvégzett műemlékbejárások során bebizonyosodott, hogy valamennyi templom nemcsak szakrális tér, hanem egyben a magyar történelem és kultúra értékes tárgyi emléke. Hetzmann Róbert hangsúlyozta: a most megjelentetett tanulmány három műemlékbejárás és egyéves könyvtári kutatómunka eredménye.

Egyesületünk ezzel lezárta 2014 nyarán indított kezdeményezését, ám ez korántsem jelenti azt, hogy eztán ne kísérnénk figyelemmel a bánsági templomok sorsát. Elnökségünk döntése értelmében mostantól évente legalább egyszer felkeressük a bánsági templomokat, és ellenőrizzük állapotukat. Hangsúlyozzuk, hogy jelenleg egyik templom sincs menthetetlen állapotban, ezért egyetlen lehetséges megoldás azok megmentése lehet. Templomot lerombolni, szakrális vagy történelmi épületeket feladni nem szabad, mindez megengedhetetlen precedenst jelentene a globalizáció nemzeti hagyományok és keresztény gyökerek sorvadását eredményező évszázadában.

A sajtótájékoztatón az egyesület képviselői beszámoltak a Magyar Patrióták Közössége által indított szórványprogram eredményeiről. Elhangzott, hogy egyesületünk összesen egymillió forint támogatást nyert el a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től. A források nem fedezték a teljes kiadásokat, ezért a tervek közül Hunyad megyét kivettük, oda jövőre tervezünk menni. Kutatóútjaink a négy nagy elszakított magyar területet, így Erdélyt, Felvidéket, Délvidéket és Kárpátalját érintették. Felvidéken a történelmi Bars és Hont megyékben jártunk, Erdélyben a Szilágyságot és a Gyimeseket barangoltuk be – moldvai kitekintéssel, míg Délvidéken a Szerémség mellett a Bánság és kisebb részben a Bácska is szerepelt úticéljaink között. Kárpátaljai látogatásunk a Felső-Tisza völgyére szorítkozott (Ugocsa, Máramaros, kisebb részben Bereg).

Az állami támogatást túlnyomórészt az útiköltségek finanszírozására fordítottuk. Honorárium vagy munkabér kifizetésére nem került sor, a tagok feladataikat önkéntesen látták el. Az egyes utakról számos örökségturisztikai beszámoló, tanulmány és cikk jelent meg. A publikáció még korántsem véges, ugyanis a cikkek egy része még készül. Egyesületünk a megkezdett kutatási munkát 2016-ban is folytatni szeretné, és bízunk abban, hogy ismét sikerül állami forrásukhoz jutnunk.A bánsági templomokról írt jelentés honlapunkról is letölthető, de később lesz lehetőség füzetben és CD-n való megvásárlására is.

Délvideki jelentés 2015 from Margit Zoltán

Tartsd mindig eszedben: semmi nem emel fel csakis az alázat, semmi nem taszít le csakis a gőg

"Tartsd mindig eszedben: 

semmi nem emel fel csakis az alázat, 

semmi nem taszít le csakis a gőg"

Ma ismét hallottam Szent István intelmét-áttételesen. Sokszor akkor jönnek hozzánk a szavak újra és újra, amikor a legégetőbb szükség van arra, hogy feltámasszuk jelentésüket. Most ilyen időket élünk a nagy- és a kis világban egyaránt.

Azért teszem fel és azért írom ki az idézetet, magamnak is, Másoknak is, mert pontosan ez az a két emberi tulajdonság, ami az egyén és ezen túl a társadalom értékét vagy értéktelenségét, sőt, egymáshoz való viszonyunkat –nekem legalább is- nagyon is meghatározza. A rosszabbik, a gőg túlsúlya azt hiszem szemmel látható és érzékkel tapasztalható mostanában.

Van, aki a beosztásánál fogva tekintélyre ácsingózva mérhetetlenül gőgös, és van, aki a beosztását úgy éli meg, hogy természetesnek tartja, hogy szolgáljon, és a szolgálatában alázatos marad mindaddig amíg csak él. Nem csak a munkahelyi beosztásában, hanem a mindennapi életében, a közegben ahol forog, alázattal veszi azt a tényt, hogy szolgáljon, mert mások ítéletének visszatükröződése csiszolja, jobbítja, élesíti önmaga saját szemében való láttatását. Az igazi alázatos embernek a saját jósága magától értetődő, a jóságára nem büszke, nem is telíti el gőggel a szívét. 

Mit is érne a szolgálat alázat nélkül?

A minap valaki – amúgy a tekintélyére igen gőgös fiatalember- egy másik ember becsületbeli ügyének önvédelmekor –puszta hiúsági kérdésként aposztrofálta azt. Mondhatnám, el sem tudta képzelni, hogy a másikat nem a saját gőgje, hanem az igazság érzete iránti, éppen hogy alázata vezérli.

Alázni, támadni kezdte az illetőt, fennhéjázón, felülről lekezelve, durván. Az illetőnek ugyan a gyereke lehetett volna, mégis, a legalávalóbb módon „leckéztette” olyan dologban, amiről vélhetően fogalma sem volt, hogy mi áll a becsületbeli ügy mögött. No de hát ő a vezető beosztású ember, neki joga van leckéztetni és természetes neki, hogy gőgös tekintélyét csakis durvasággal emelheti. Tudatlan, ellenszenves, lelketlen és igazságtalan volt.

Pedig valakinek meg kellene mondania neki, hogyha fel akar nőni a feladatához, legyen alázatosabb! Mert a győzni akaró ember soha nem támad, soha nem durva, nem felülről kezelően gőgös, hanem alázatos.

Az alázatot meg kell tanulni, ha győzni akar valaki.

(GundyS, 20151213)

Dr Gundy Sarolta

Dr Gundy Sarolta - Tárogató válogatás 2015. from Margit Zoltán

Te hiányoztál nekünk, Seagal!

Olvasom, hogy Baba Vanga, a világtalan bolgár jósasszony már évtizedekkel ezelőtt megjövendölte Európa pusztulását: az Iszlám Állam 2016-ban támadást indít az Ókontinens ellen, és amerre majd elvonul, ott kő kövön nem marad. Szerencsére nekünk olyan harcedzett, több testvérháborút is megjárt kormányfőnk van, aki nem hisz az efféle női jóslatokban.

A mi emberünk továbbra is bizakodó. Egyfolytában csak mondja a magáét, mit sem törődve a valósággal meg a víznéző asszony múltbéli kinyilatkoztatásával. Igaz, hogy az elmúlt 15 év alatt l millió ember elhagyta Szerbiát, de aki itt maradt, az hálás közönségnek bizonyult, nekik még most is érdemes színházasdit játszani.

A napokban ugyanis azzal a kijelentésével kábította önmagát és a népét, hogy: Szerbia tovább halad a gazdasági fejlődés útján. Hogy a már megszokott iramban végzi-e a szélsebes száguldást vagy majd visszavesz egy kicsit a szédületes tempóból, arra most nem tért ki külön, ítélje meg mindenki maga.

Mester, én már mindent megpróbáltam, 

de nem akar eltűnni a képernyőről 

A mi emberünk másik fő erénye a szakadatlan éberség. Igencsak rossz alvó, ez derült ki róla nemrég. Az álmatlankodásán nem is lepődtünk meg, mert tudjuk, hogy éjt nappallá téve dolgozik: a huszonnégy órából leginkább 16-17 órát. (Hogy az egyszerű földi halandónak született szerbiai átlagpolgár ebből a túlbuzgóságból úgyszólván semmit nem vesz észre, az az ő baja. Aki nem érzékeli a kisezerszer beígért gazdasági fellendülést meg az életszínvonal-szárnyalást, hát magára vessen.) Saját bevallása szerint, van olyan éjszaka is, amikor az ország első embere le sem hunyja a szemét. Vagy nincs rá ideje, vagy olyankor olvas. Politikusi hiúságából fakadóan szereti naprakészen tudni, hogy mit gondol, milyen véleménnyel van róla a nép. Ezért aztán rendszeresen követi a közösségi oldalakon az olvasók bejegyzéseit és a hírportálokon megjelenő hozzászólásokat. (Egy egykori tájékoztatási miniszter csak nem hazudtolhatja meg önmagát, csak reszeli a kukac, csak kibújik belőle a kíváncsiság!) Nem volt rest, néhány oldalt ki is nyomtatott a válogatott elvetemültségekből és egy tévéadásban a műsorvezető kezébe nyomta a papírlapokat, hogy az olvasson fel belőlük – már ha képes rá, ha van hozzá mersze, és ha nem szégyelli azt megtenni. A megszeppent sajtószolga persze ódzkodott, vonakodott és nem vállalta a kormányfő nyílt színi, szemtől szembeni pocskondiázását. (Akad tehát a férfiak között is olyan magasra felkapaszkodott médiasztár, aki egy szempillantás alatt térdre borul vagy négykézlábra ereszkedik, ha közeledő politikust lát.)

A mi emberünk bizakodó. Amikor szeptemberben az egyik legnagyobb állami pénznyelőnkben, a Smederevói Vasművekben a gyanús üzletkötések ügyében kutakodott a rendőrség, a kormányfőnk széles mosollyal csillapította a kedélyeket, mondván, hogy ott a helyzet „szép és minden rendben van”. A 2003-ban magánosított, majd 2012-ben 1 dollárért visszavásárolt halott óriásban most csupán annyi történt, hogy a családtagoknak (menyecskéknek, sógornőknek) is kellett egy kis munkát adni, ezért bízták meg a gyárirányítók a famíliájukhoz tartozók magáncégeit egy kis acélipari bedolgozással. Ettől függetlenül: a mi emberünk továbbra is üldözi a lekenyerezhető és megvesztegethető vállalatvezetőket. Tudhatja ezt mindenki.

A statisztika nem hazudik

A 15 évvel ezelőtti politikai félfordulat (az Ellenállás mozgalom szabadkai fenegyereke, Branimir Nikolić-Branči megfogalmazása szerint: pettingforradalom) ma már teljesen a múlté, a fiatalok nem tudják, mit jelentett, mit jelképez a levélhullató hónap ötödik napja, az idősebbek pedig javarészt megkeseredtek és kiábrándultak. Az időközben lezajlott offshore megoldásos rablóprivatizáció során – egyes számítások szerint – 51 milliárd dollárt vittek (loptak) ki az országból, a szerbiai gazdaság pedig azóta sem képes észhez térni. Azóta is tart a végkiárusítás és ezzel párhuzamosan az eladósodás. Amióta a mi emberünk kormányozza ezt az országot, ez a 3 és fél év alatt 7,1 milliárd euróval adósodtunk el. Van olyan közgazdász, aki szerint az adósság minden másodpercben 300 euróval szaporodik.

A mi emberünk nagyratörő. A honi gazdák csendes tüntetése már két hete tart, és váltig állítják, hogy olyannyira elszántak meg kitartóak a követeléseikben, hogy ha kell, akkor a karácsonyi ünnepet is az utakon, a szabad ég alatt töltik. Mert azt is ígérte a kormányfőnk – igaz, még valamikor áprilisban –, hogy hamarosan megérkezik Szerbiába a csúcsminőségű hústermeléssel és -feldolgozással foglalkozó híres német Tönnies cég, és a befektetései által 420 millió eurót ruház be az itteni mezőgazdaságba. Húsz farmot létesít (ötöt a Vajdaságban, Bánátban), amelyeken évente 30.000 sertés hízik majd. A bedobott behozatali disznócsont miatt kellett a földhasználatról szóló törvényt úgy módosítani, hogy a megművelhető állami földterületekhez a külföldi ragadozók meg hazai hiénák is hozzájussanak. Hogy 15.000 szerbiai gazdálkodó képtelen lesz majd földhöz jutni, s ezáltal mintegy 60.000 szerbiait károsítanak meg, az a kormányfőt cseppet sem foglalkoztatja. Mert ő mindig előttünk jár néhány lépéssel, s ő már tudja: Szerbiában a népkonyháké lesz a jövő.

És minderről – a honi filmgyártást fellendítendő – csattogós kis balkáni alkotást pofozhat össze csupasz kézzel Steven Seagal, aki kormányfőnk és köztársasági elnökünk vendégeként megismerhette a szerb lélek rejtelmeit, és aki a napokban a rendőrségünk legelitebb egysége előtt parádézott a Sava partján. És felkapva a nálunk szokásos fordulatszámot, menten az új hazájának mondta Szerbiát, mi meg közvélemény-kutatást rendeztünk arról, hogy adományozzunk-e neki mindjárt állampolgárságot is. A megkérdezettek fölényesen megszavazták. Hátha éppen ez fogja felvirágoztatni Szerbiát…

Szabó Angéla

Húsz év múlt el, Csubela Ferencre emlékezünk!

„Az én világom a fürdőszoba ablakán behallatszó hajnali rigófütty. Az én világom a friss kenyér illata. a szomszéd jóreggeltje, az iskolába menő gyerekek zsivaja Az én világom a piros tornyú templom látványa, a fuvaros köszönése az ostor emelésével. Az én világom a boltos kedves szava, a békák brekegése a Krivajban. Az én világom a lakodalmas menet kurjongatás, de az én világom a temetési gyászbeszéd is.”

Csubela Ferenc 

(Eszék, 1937. szeptember 15. – 1995. november 27.)

Húsz év "nagy" idő. Húsz év alatt sokat fordult a világ kereke, meg a politika ekhós szekere. A kezemben Csubela Ferenc "Naplóm" c. könyvét-naplóját tartom, belelapozok, olvasom gondolatait, elmélkedek róla, mi lett volna, ha...

Az én világom, szép világ volt, de, amint tudjuk a világ nem éppen a szépséges orcáját mutatja napról-napra, amikor az ember kerül reflektorfénybe, önzésével, hatalom éhségével és egyéb gyarlóságával.

Sokszor boncolgattuk vajon miért kellett Feri bácsinak meghalni? Ki volt a megrendelő? Ennyire féltek tőle? Avagy a véletlen műve volt a közúti baleset ? Ezidáig örök kérdések maradtak, örök megválaszolatlan kérdések tömbhalmaza... 

Mindenkire terelődött a gyanú árnyéka, valahogy a közvetlen környezete mindig árnyékban maradt, úgy mint az igazság, amely odaát tévedt a mennyek országába. A régi rendőri praxis, hogy valójában az a gyanús, aki egyáltalán nem az, mert takarásban marad a sötét oldalon, onnan kell kipiszkálni a fény oldalára, hogy megmártózhasson és megkönnyebbüljön terhét letéve, ha lenne bátorsága. A gyáva ember lesből támad és hátba, hogy áldozata tekintetét se látja, érdekből teszi meg hatalomvágya csillapítása a célja. Úgy, mint a filmekben pl a "Could case - Döglött akták" c. sorozatban, ahol is valahogy elcsúsztatott ügyeket próbálnak újra melegíteni az ehültnek vélt nyomokon újra elindulni és az igazságot kikényszeríteni a bűnöst meg megjutalmazni méltó büntetésével, terhét immáron letéve megkönnyebülten térhet büntetése letöltésére...

Más lett a világ és más lett a kisebbségi sors Feri bácsi után, nagyon más. Az ösvényről a kisebbségi politikum letért, mindenféle politikai alkuk hálójában evickél, elkótyavetyélve mindenét. Lelketlen, önarcú és önszólamú a mai kisebbségi magyar politizálás. Aki ismeri a természetet és annak csodálatos világát az tudja, ha veszedelem jő a fiatal populáció távozik sebtében, e intő jeleket nem látja a nagyérdemű és nem fogja soha belátni, hogy ő volt az okozó, mert ma is elkezdődött az okozat magyarázata nem a baj orvoslása. A tünetet kell megszüntetni, a baj a veszedelem maradhat. A gyökeret kell kitépni és kiszolgáltatottá vált mindenki...Az alku az alku!

Feri bácsi tette a dolgát, kiállt az őt megválasztók érdekének védelmében, nem félt, még akkor sem amikor pontosan tudta, hogy a hatalomnak nem tetsző amit tesz, ahogy a moravicai paprika malomnál kiállt a tartalékosok döntésének elfogadtatásáért,nevezetesen: a frontra ők nem mennek, mert nem az ő háborújuk, hanem eszement politikusoké...ugyan úgy a parlamenti szószéknél állva és a moravicai református templomban az Úrhoz fohászkodva!

Igen! "Világ vigyázz, hogy mit csinálsz, amit ma teszel holnap meg ne bánd! Uram jöjj el, és javíts műveden, hogy az emberből ember legyen!"

Tisztelt hölgyek és urak, ahogyan északon szoktán mondani vót, ennyit kell a kisebbségi politikusnak tenni, de ez túl nagy falat és könnyebb meghunyászkodni a békesség kedvéért, azért a békességért ahol a jövőt furkósbottal elüldözték...de a profit maradt a picinyke kiválasztottak zsebébe a többi demokratikus rabszolga lett, jogod van dolgozni és elmenni, ha nem tetszik, tetszik tudni!

A tömeg most csak kenyeret követel munkát nem, zárul a napló utolsó passzusa, talán ezért nem változott itt semmi, nem, nem ezért, de az egy újabb napló lesz csak immáron nem Feri bácsi tollából, de addig is: 

„Az én világom a fürdőszoba ablakán behallatszó hajnali rigófütty. Az én világom a friss kenyér illata. a szomszéd jóreggeltje, az iskolába menő gyerekek zsivaja Az én világom a piros tornyú templom látványa, a fuvaros köszönése az ostor emelésével. Az én világom a boltos kedves szava, a békák brekegése a Krivajban. Az én világom a lakodalmas menet kurjongatás, de az én világom a temetési gyászbeszéd is.”!

Isten nyugosztaljon Feri bácsi!

Margit Zoltán

Döntenünk kellett 

a képre kattintva indul a film oldala:

Cui no?

„VIGYÁZÓ SZEMETEK PÁRIZSRA VESSÉTEK…”

Sok komoly elemző azt gondolja, hogy a francia titkosszolgálat tudhatott a terroristák tervéről, de hagyta megtörténni a dolgokat. Az a machhiavellista rendszer, amely milliók életét oltotta ki a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül a Közel-Keleten és máshol, most krokodil könnyeket ont és felháborodást mível százvalahány ártatlan halála miatt. (Ami persze borzasztó, de nem először fordul elő kormányok által. Lásd Gladio műveletek.) Batsányi sorai most másként olvasandók. Amit akkor sokan mint egy új világ eljövetelét ünnepeltek, most egy a humanizmus csúcsaként ünnepelt „fejlődésnek”, de valójában egy lidércálom szerű ámokfutásnak a végét harangozza be.

Az első kérdés, amit ilyenkor fel kell tennünk; cui bono?, kinek az érdekét szolgálja? Az Iszlám Állam (IÁ) képes ugyan hasonló terrorcselekményre, de jelenleg még jobban szolgálná érdekeit a migránsáradattal még több alvó ügynököt becsempészni Európába. Az európai kormányok, s leginkább a két legfontosabb ország, Francia- és Németország kormányai abban érdekeltek, hogy legalábbis átmenetileg megfékezzék a migránsáradatot, mert az egyre növekvő elégedetlenség elsodorná őket országaik éléről, ahol olyan jobboldali erők jutnának hatalomra, amelyek ellenzik az EU további központosítását és az amerikai érdekeket is kevésbé szolgálnák ki. Márpedig a párizsi áldozatokkal felkeltett népharag lehetővé teszi az erélyesebb beavatkozást Szíriában.

Az Iszlám Állam szerepe ezentúl a szír kormány megdöntésében elhanyagolható lesz. „A mór megtette kötelességét, a mór mehet.” Valószínűleg a nyugati hatalmak is komolyabb csapást fognak rá mérni, mint eddig. Hiszen a légi csapások állítólagos hiábavalósága az orosz támadások fényében már úgy sem tartható. Az is kezd közismertté válni, hogy az Iszlám Állam fő bevételi forrása az olajüzletből származik, amelynek szállítási vonalai ismertek, de ezeket a nyugati erők sosem bombázták.

Oroszország most háttérbe szorulhat. Erői a térségben eleve kicsinyek a nyugatiakéhoz viszonyítva, s nem áll módjában ezeket most megnövelni egy világháború kirobbantásnak a veszélye nélkül, amit a Nyugat a jelen helyzetben könnyen rákenhetne. Párizzsal tehát nagyot fordul a kocka, az emberiség jövője szempontjából a rossz irányba. A háttérhatalom közelebb jut céljai eléréséhez a térségben, míg Európa csak egy kis szünetet kap, felhígítása hamarosan folytatódhat, sőt retteghet, hogy a terrorcselekmények mindennapossá válhatnak.

Párizs mindenesetre a jövőben nem a fény városa lesz, hanem a sötét erők szimbóluma, amelyek így vagy úgy, birtokba veszik Európát. A történelem ámokfutásai azonban nem hosszú életűek, viszont sok mindent – és a mai eszközökkel – szinte mindenkit maga alá temethetnek.

Debreceni Dániel

Héttorony* Fesztivál: Makovecz Imre születésének 80. évfordulója

Makovecz Imre építész születésének 80. évfordulójára emlékezik a november 5. és 20. között zajló idei Héttorony Fesztivál – mondta el az MTI-nek Horváth László fesztiváligazgató.

Hozzátette: a neves építész életműve befejezetlen, hiszen a fővárosban nincs általa tervezett jelentősebb épület, viszont megvalósításra vár a templomterve. „A Héttorony Fesztivál akkor teljesíti be a küldetését, ha ez a budapesti épület is megépül, a világ a csodájára járhat, és a fesztivál kulturális rendezvényei lakhatják be tereit” – fogalmazott Horváth László.

A fesztivál idei helyszínei között van Budapest mellett Makó, Kakasd és Jászapáti, valamint programoknak – koncerteknek, fényfestésnek, vetítéseknek, kiállításoknak és beszélgetéseknek – ad otthont a kárpátaljai Tiszapéterfalva képtára, a szlovéniai Lendva színház és hangversenyterme és a Kolozsvár-Törökvágási Református Templom is. A rendezvénysorozat keretében olyan produkciókkal töltik meg országszerte a Makovecz Imre által megálmodott épületeket, amelyekre maga az építész is bólintana – fűzte hozzá a fesztiváligazgató.

Az idei rendezvénysorozat a Fonó Budai Zeneházban veszi kezdetét, ahol bemutatják a fesztivál szimbolikáját tükröző Jelterv építészeti pályázat legjobb terveit, valamint Makovecz és a nomád nemzedék címmel konferenciát is szerveznek. A szocializmus évtizedei alatt a „vissza a természetbe” és „vissza a saját kultúránkhoz” jelszavakat megélő ikonikus magyar alkotók, köztük Makovecz Imre is, önmagukat a „nomád nemzedéknek” nevezték el. Ennek a nemzedéknek a találkozóhelyévé alakul át a Fonó november 5-én – mondta el Horváth László. A rendezvényt Szalóki Ági és barátai, valamint a Düvő zenekar és Kubinyi Júlia koncertje színesíti.

A Héttorony Fesztivált november 20-án, Makovecz Imre születésnapján nagyszabású gála zárja a Zeneakadémián, ahol az észt Arvo Part – a 2011-ben elhunyt építész kedvenc zeneszerzője – Lamentate című műve csendül fel, valamint hallható lesz Kiss Ferenc A holdudvarház dalai című ciklusa is Vedres Csaba szimfonikus hangszerelésében. A hangversenyen Makovecz Pál fog vezényelni, az est részeként első alkalommal adják át a Makovecz Imre-díjat.

A Kossuth- és Prima Primissima díjjal, valamint Corvin-lánccal is kitüntetett Makovecz Imre (1935-2011) Magyar Pavilonja nagy nemzetközi sikert aratva épült fel 1992-ben a Sevillai Expón. Tíz évvel később ennek az épületnek az üzenete inspirálta a szervezőket arra, hogy megrendezzék az első Héttorony Fesztivált, amely a zene és építészet szerves kapcsolatára igyekszik ráirányítani a figyelmet.

MTI

A legenda 

„...a *Héttorony mélyében fekszik a mérhetetlen kincs, melynek a Barát az őre; bizonyos éjeken látni őt völgyeket áthá- gó lépéssel, fejével a holdig felérve járni, s a kincs-höz vivő kulcsokat kinálgatni. Ezen kincs magába foglalja mind azt, mi az isteni magyarföldön csak lelhető: aranyfákat, gyümölcsöt, szöllőgerezdeket, mindennemű állatot, bor helyett, iható folyékony aranyat, arany tyúkokat, hasonló tojást költve, arany köveket st. ki belé juthat az szedhet amennyit s mit akar egy óráig éjfél előtt, ekkor földrendítő csapással becsukódik a hétvár kapuja; ha a szerencsés ekkor ott maradt volna, addig kel néki benn várnia, míg évek vagy századok folytán ismét bejut valaki, ki őt megszabadítsa. Azon nem, melyből valamit magával visz, szerencsét hoz néki egész életére; a végtelen kincs legbecsesb drágasága azonban egy kereszt, a boldogságos szűz, és tizekét apostol aranyból; ki ezekhez nyúlni mer, azt rögtön halál éri. Ha mégis sikerülne valakinek azokat kivinni, azonnal megszűnnék magyarhon gazdagsága, s az ország puszta s elhagyottá lenne.” 

(Ipolyi Arnold: Magyar mythologia - Pest, 1854)

Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni (Búcsú a Rádiótól)

Nagyoktól illik pontosan idézni: „Rajtunk is múlik, hol fordul ki a világ tengelye!” – mondta a napokban patetikusan a Magyar Nemzeti Tanács jóságos tündérapó elnöke.
Rajtam ne múljon: nálam nem csak itt és most fordult ki (mind a két sarkából) a vajdasági magyar édeskés érdekvédelem észak-bácskai tengelye. Meg-megbillenni többször is volt már alkalma, mivel a piszkos politika időnként nagyon bekönyököl az ablakon.

A szemünk láttára ment végbe az anyanyelven tájékoztató médiumaink fülének betapasztása, szájának beragasztása, és ugyancsak az orrunk előtt zajlik a kedvencnek, a kiválasztottnak (mint a pogányok közt az egyetlen igazhitűnek), a párthű Pannon RTV-nek a látványos szárba szökkenése és virágba borulása. De ugyanígy tengelyingatónak számított a kézzel válogatott vállalkozói mutyilista szerinti ajándékpénz-elosztás is, a tömlöcbe tétetett „temerini fiúk” tengelyfordító ügyét meg jobb, ha meg sem pendítem, mivel a raboskodókat a vajdasági magyar érdekvédelem tizenegy hosszú év után sem volt képes kiszabadítani. Hűvös hidegen hagyta, hadd könyörögjenek csak ők maguk az annyira vágyott szabadságukért az éppen jött, vagy éppen ment szerb köztársasági elnök(ök)nek. Kegyelmi kérelmeiknek úgysem lesz foganatja! További tengelykiakadást idézett elő az önkormányzati alapítású médiumok magánosításnak álcázott elfojtása is, amely – négy-öt hatokos politikus agyszüleménye nyomán gyártott – stratagéma tizen-egynéhány bácskai és bánáti rádióállomás magyar nyelvű műsorainak a végét, a halálát jelenti.

A SZÁNKAT SEM NYITJUK KI

Az adások megszüntetésére irányuló próbálkozást nem igen követte felhördülés, a legtöbb esetben még a helybeli politikai, érdekvédelmi és civil szervezetek meg az ismert közéleti személyiségek sem tiltakoztak az anyanyelven történő tájékoztatás megvonása miatt. Egyedül csak a Szabadkai Rádió lélektelen meghurcolásának, alattomos elhallgattatásának keletkezett erőteljesebb visszhangja. (Persze nálunk a politika nem vádolható meg olyasmivel, hogy beleavatkozik a sajtó dolgaiba, legfeljebb csak megszabja, hogy milyen lehet egy közszolgálati rádió. Az pedig vagy olyan lesz, vagy egyáltalán nem lesz!) A kései megmentése érdekében indítványozott aláírásgyűjtést azonban a legnagyobb magyar pártunk öncélúnak, rombolónak, politikai haszonszerzési kísérletnek, szakmapolitikailag kifogásolhatónak, nem kollegiálisnak és Szabadka szellemiségéhez méltatlannak minősítette. A párt, a tízezer tagot számláló párt! Nem az elnökség, nem a tanács, hanem az egész párt. A csúcsvezetés által megfogalmazott állásfoglalást (az egyébként is lapító, fülét-farkát behúzó) nagy falunyi tagság szó nélkül hagyta.

Éppúgy, mint a Rádió ügyét a szabadkai képviselők a városi parlament legutóbbi ülésén. Az ott „elhangzottak” tömény esszenciáját az egykori rádiós, Németh János így foglalta össze az egyik közösségi oldalon ejtett bejegyzésében: „Látta volna még ma a Szabadkai Képviselő-testület ülését, amelyen a Szabadkai Rádió sorsáról döntöttek, és a VMSZ-ből egyetlen képviselő sem szólalt fel! A haladó radikálisok a több nyelven sugárzó községi és városi rádiókat is elkótyavetyélik, mi pedig hagyjuk. A szánkat sem nyitjuk ki. Ilyenné lett a kisebbségi érdekvédelem.”

Hogy becsületére válik-e a népes pártos magyar gyülekezetnek a hosszan tartó némaság, hogy mikor undorodnak meg a rájuk kényszerített, a nevükben, a felhatalmazásukkal dirigált pártpolitikától, s hogy mennyi lelkes hívet szerez majd a VMSZ a rádióval nemhogy sorsközösséget nem vállaló, hanem annak még a látszatát is elkerülő magatartással – az idő majd megmutatja.

AHOGY ÉN LÁTTAM…

A szabadkai rádiósok egy gárdáját ismerhettem. Tizenketten voltak, akár az apostolok. A szerkesztőségben leginkább lábujjhegyen és rezignált, rezzenéstelen arccal jártak. Agyonnyomorgatva, lehalkítva dolgoztak, így voltak kénytelenek alkotni is – és valószínűleg így is éltek. Az akkori politikusi garnitúrát nem igen bírálták, ahogy a saját főszerkesztőjüket is jobbára csak a háta mögött kritizálták, amikor úgymond tiszta volt a levegő. Felettesüket leginkább a kötelezőnek hitt szigorú eldrapposítás miatt, ami ellen a színesebb egyéniségek időnként komolyan berzenkedtek. Merthogy a mostanság divatos, úgynevezett vélemény-újságírás akkoriban csupán elvétve volt tetten érhető a napi híradásokban. A jegyzetet, a kommentárt épp csak annyiban művel(het)ték, hogy magát a műfajt el ne felejtsék.

Ha egy rázós ügy, vagy bizalmas téma adódott, amit maguk között meghánytak-vetettek, s időközben a főszerkesztő vagy annak felesége váratlanul föltűnt az ajtóban, abban a pillanatban elhallgattak. Újra csattogni kezdtek az írógépek, mindenki a munkájába merült. Fölkerültek a fejhallgatók, elindult a magnószalag, sűrűsödni kezdett a cigarettafüst. 

Később még egy valóságos politikai bomba is telibe találta az akkor már fogyatkozó szerkesztőséget, ugyanis a szépreményű polgármester feltörekvő feleségének személyében új főszerkesztőt kaptak. Ez volt a csöbörből vödörbe kerülés. Azelőtt az emberközpontú, szocialista önigazgatású társadalmat kellett dicsérni, onnantól pedig az önkormányzatiságot meg a magyar érdekvédelmet volt ajánlatos.
Az újságírók számára a felgyülemlő gőz kiengedésére szolgáló biztonsági szelepet leginkább a K betűs szabadidős elfoglaltságok jelentették: a könyv, a kert, a kocsma, a kaland. Kinek-kinek karaktere, kénye-kedve szerint. Az örökös szögön lógás állapota, az óraketyegéstől való lappangó függőség, a tettetett nyugalom és a szőnyeg alá beseprűzött kibeszéletlen témakupac az évek/évtizedek alatt megtette a magáét. Aki mélyen a szívére, a lelkére vette, az akár bele is beteged(het)ett.

JÁTSZANAK AZ EMBERÉLETEKKEL

Abból a legendás, szakállas gárdából mostanra csak Bencsik István maradt. Pista, aki pár nap múlva már valószínűleg a Pannon Rádióban fog a mikrofon mögött ülni, ott folytatja az újságírást. És nekem eszembe sem jut éles kis szókavicsokkal emiatt megkövezni. Bár kétségkívül nézhetném úgy is, hogy elárulja az ügyet, átáll, beáll az ellenlábas csapathoz. Meg még a Rádió megmentése érdekében kezdeményezett petíciót sem írta alá. De látom most csontsoványan, hófehér hajjal, és azt mondom magamban: emberileg megértem, sőt együtt érzek vele. Néhány hónappal ezelőtt még meg is sirattam, amikor az egyik interjúban így kesergett: „Három évem van a nyugdíjig, s senki se vegye zokon tőlem, hogy csalódott vagyok, mert végkielégítésre nem számíthatok, de másik munkát is hol találok ilyen idősen. Senki nem is kérdezett meg, mi lesz velem, és senki sem mondta, számítanak rám. Úgy látszik, mégsem voltam olyan jó újságíró. De az utolsó napig itt maradok, és úgy dolgozom, mint az elmúlt harminchét évben, ha nem így tennék, érvényét és értékét veszítené mindaz, amit eddig csináltam.” 

 
Szinte az utolsó pillanatban (milyen groteszk: a harminchetedik évben!) még egy szakmainak mondott díjat is a nyakába akasztottak, hadd szárnyaljon a lelke egy kicsit. (Mert tudták jól, mi vár rá. Rádiótemetés, a lemenő nap fényében a gyászmenetbenlépdelés. Kíséret arra a bizonyos, kivétel nélkül mindenkinek kijáró utolsó útra.) Akkor is megrendülten nyilatkozott. Öltönyt vett fel, az érettségire kapott öltönyét, és mint a Kis herceg rókája, ünneplőbe öltöztette a szívét is. Hiszen őt kitüntették – akkor biztosan elhitte, hogy jobb újságíró, mint amilyen volt Gombás Gabi vagy Miskolczi Jóska, merthogy azok sosem kaptak semmiféle díjat. Aztán megint jött a menetrendszerű kétely meg kiábrándulás: „Talán mégsem voltam olyan jó újságíró…” De hiszen tudja Ő is, hogy mindez csak ámítás meg hazugság. Méltatlan színjáték.

A politikusok játszanak/játszadoznak az emberéletekkel, nekik az nem kerül éppen semmibe. Harminckét évvel ezelőtt Sziveri talán abban bízott, hogy Vele a vajdmagy politika „nem meri majd megcsinálni”, de megcsinálta. Négy évvel ezelőtt talán Pressburger is azt hitte, Vele nem eshet meg az, ami a Költővel, de megesett. Pár évvel ezelőtt talán még a Szabadkai Rádióban is úgy gondolták, hogy egy negyvenhét éves sajtóházat (mi több: újságíróműhelyt!) mégsem lehet egyetlen magyar politikai parancsszóra eltakarítani az útból, de mint látjuk: lehet. Mindent lehet. (Igaz, hogy ez már a vicc kategóriája, de azt hiszem, kihagyhatatlan: még a pannonos Kozma Zolinak is lehet/szabad beolvasztásos megoldásos működési tervet írnia annak a Szabadkai Rádiónak, amely már akkor szilajul mulattatott magyarul, vasárnaponként – ebédidőtől késő éjszakáig –, amikor a városi üvegpalota kisigazgatója még a szárnyát csattogtató (vásárfia gyanánt kapott) falepkét tologatta a falusi kocsiút porában.
(Idevágó kitérő. A legenda szerint az utazásairól híres Marco Polo egyszer azt mondta a kínai császárnak: „Akinek hatalma van, az olyan, mint a méreg.” A minap feltettem egy költői kérdést: a piszkos szabadkai politikának szabhat-e határt bármi is? És érkezett a válasz: „Minden politika piszkos. Nem szab. A pénz beszél.” Ez a lényeg. S hogy mit csinál a pénz az emberrel? Ez a méreg, nem a zsírszóda.)

A mégiscsakságot méltóképpen képviselő szerkesztőség – úgy, hogy közben tökéletesen el is látja a napi feladatát – elszánt küzdelmet folytat a megmaradásért. Harcol a hatalommal, dacol az elmúlással. Bármilyen rafinált is a politikai nyomás, a rádiósok gerincét nem képes összeroppantani. Megfogyatkozva is, hűtlenül elhagyva/elárulva is, akik maradtak, azok helytállása példaértékű, e tekintetben nincs miért szégyenkezniük. Rajtuk már nem múlik, hol fordul ki a világ tengelye: mert ők inkább vállalják a teljes megszűnést, mit a totális beolvadást.

Már csak néhány nap van hátra a Rádió életéből. És végleg elcsendesül.
Talán valahogy így kell cselekedni a haldoklóval: én már minden létező bűnét megbocsájtottam. A színlelt naivitását, a számító behódolását, a gyáván hallgatását. És mindegyre csak a Jézus-i intelem, a Lukács szerint való jövendölés kattog az agyamban:Mondom néktek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.

Szabó Angéla

BOTRÁNY: Hivatali szervek meggyalázták az aracsi pusztatemplom keresztjeit és kopjafáit

A Tartományi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai eltávolították a délvidéki magyarság egyik fő jelképének és szakrális helyszínének számító aracsi pusztatemplom mellett felállított és felszentelt emlékkereszteket, kopjafákat.

A helyszínen a Vajdasági Magyar Szövetség által 2004-ben felállított keresztet és haranglábat, illetve az Aracs ‘95 Pusztatemplom Polgárok Társulása által 2002-ben állított faragott keresztet és kopjafákat a talapzatukból eltávolították és halomba dobálták a földön, annak ellenére, hogy azok semmilyen módon sem veszélyeztették vagy károsították a pusztatemplomot.

Az esetet Link Majer Krisztina, törökbecsei idegenvezető és restaurátor vette észre ma reggel, aki az esetről tájékoztatta a Nagybecskereki Egyházmegyét is, amely a hivatalos szerveket megkeresve azt az információt kapta, hogy a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai döntötték le a megszentelt kereszteket, mivel azokat tájidegennek nyilvánították.

Az aracsi pusztatemplom kiemelt fontosságú műemlékké van nyilvánítva Szerbiában, amely az állam tulajdonát képezi. A Magyar Nemzeti Tanács az aracsi pusztatemplomot 2013-ban a magyarság szempontjából kiemelt jelentőségű műemlékké nyilvánította.

A DélHír már tavaly leközölte azt a cikket, amelyben az Aracs-turizmus portál vészharangokat kongatva hívta fel a nyilvánosság figyelmét a felszentelt emlékoszlopok fenyegetettségére és egyben összefogást sürgetett azok megvédésére.

Nebojša Stanojev, a Vajdasági Múzeum régésze ugyanis már akkor indítványozta, hogy az aracsi pusztatemplom tövében álló kopjafákat környezetidegenségre hivatkozva távolítsák el, ennek a kezdeményezésnek tett eleget most a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet.

Korábban Ózer Ágnes, a Vajdasági Múzeum igazgatója, az MNT korábbi tagja, illetve a Magyar Mozgalom Ideiglenes Ügyvivő Testületének tagja az Aracs folyóirat 2013/1. számában szintén arról beszélt, hogy a keresztek és a kopjafák nem oda illőek.

Ózer akkor így fogalmazott: "vannak ott valami kiállított 'totemek' a romtemplomnál, amelyek Stanojev kolléga szerint nem odaillők".

Ősszerb templomot csinálnának Aracsból? 

A mostani nem az első eset, hogy megpróbálják eltüntetni vagy csorbítani az aracsi pusztatemplom magyar jellegét.

Nagy Sándor törökbecsei régész tagja volt azoknak a kutatócsoportoknak, amelyek az 1946-os, illetve az 1970-es években hosszabb ásatásokat és feltárásokat végeztek a templom területén és annak környékén.

Nagy Sándor az ásatásokról és azok eredményeiről évtizedekkel később nyugdíjas korában mesélt Matuska Márton és Csorba István újságíróknak, akiknek azt is elmondta, hogy az 1970-es években kifejezett utasítást kaptak a régészek arra, hogy találjanak tárgyi bizonyítékot a lelőhely ószláv jellegének bizonyítására. "Hát én sok mindent találtam, de ószláv templomra vonatkozó bizonyítékot egyet sem." - mondta Nagy Sándor.

Nem tájidegen, hanem nemzetidegen?

Kereszteket és kopjafákat tájidegenné nyilvánítani, lebontani és ezáltal meggyalázni csakis magyarellenes szempontokat szem előtt tartva lehetséges. Mert ugyan, hogyan lehetne egy templomtól környezetidegen a fakereszt és a harang? A kopjafa is csak annyira tájidegen, mint a Délvidék-szerte megtalálható napsugaras oromzattal díszített parasztházak, mely motívum a kopjafákhoz hasonlóan szintén erdélyi eredetű díszítő elem. Az ezeréves magyar kultúrkörön belül csakis szerb szemszögből lehet tájidegennek nyilvánítani a kárpát-medencei kultúrkincsünk bármely darabját, ám ebben az esetben már inkább nemzetidegen szempontokról beszélhetünk. Egy olyan jelkép esetében mint az aracsi pusztatemplom, amely a magyarság ősi jelenlétének élő monumentuma a ma Szerbiához tartozó Délvidéken!

Ezer éve itt vagyunk ezen a tájon, nem szabad megengednünk, hogy vallási és nemzeti jelképeinket, szakrális helyeinket bárki meggyalázza és a sárba vesse azt a keresztet, amelyért annyi magyar vér áztatta földjeinket.

R. P.
http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/47282-2015-10-27-21-33-37

Közzétette: Szerkesztő 2015. október 27. [23:24]

Időközben megszületett a magyarázkodás is:

„Nem hallja a pásztor, miről béget a nyáj!”

Aminek most elsősorban mi, észak-bácskaiak a fültanúi vagyunk, az a 47 éves Szabadkai Rádió utolsó nagy fellángolása. Mióta a végleges elnémításának napját, időpontját több alkalommal is kitűzték, majd rendre el is halasztották, azóta a hullámsávján jobbnál jobb, valódi vérpezsdítő műsorok hallhatók – amelyek esetenként oda is szögezik a készülék vagy a számítógép mellé a vájt fülű kíváncsiskodót.

Ilyen volt a ma délelőtti lendületes Művésztársalgó című beszélgetős műsor is, amelyben (régebbi és újabb keletű közéleti botrányaink okán) Kalmár Zsuzsa színésznő és Tóth Imre újságíró felváltva igyekezett egymástól elragadni a szót. Utóbbi – a vérmérsékletének megfelelően – több alkalommal is hevesen kifakadt:

– Innen szeretném üzenni Pásztor úrnak: annak, hogy a Szabadkai Rádiót beolvasztják a Pannon RTV-be, nem lesz jó vége. Az ügyben a mi szakmai véleményünket nem kérték ki és a hallgatók észrevételeit sem vették figyelembe. Hülyének nézik az embereket! A pásztor nem hallja, hogy miről béget a nyáj! A fiataljaink menekülnek ebből az országból, még a délszláv háborúk idején sem volt ilyen nagy az elvándorlás, csak az idősek maradnak. Azok pedig általában nehezebben viselnek el minden kényszerű változtatást. Ki fog majd ezután a VMSZ-re szavazni? Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy e kisebbségi létben elfojtsák a másként gondolkodást. Ne tessék ezért senkit sem cenzúrázni meg leváltani, és ne tessék a politikusi döntéseket az emberek torkán izomból lenyomni! Elég volt a megfélemlítésből, a konspirációból meg a kontraszelekcióból! Ahogy annak idején Kasza József meggondolta magát, amikor meglátta a rádió megmentése érdekében összegyűjtött 20 ezer aláírást, úgy Pásztor Istvántól is elvárom, hogy gondolja meg magát!

Kalmár Zsuzsa azt ezzel kapcsolatos meglátását úgy fogalmazta meg, hogy: „Amikor a saját kutyánk beleharap a saját kölykébe, akkor a VMSZ tömöríti-e a közösséget vagy éppen szétzilálja?”

A műsorban a hullámsávokkal való politikai kufárkodásra is kitértek. Elhangzott, hogy a 89,6 MHz egy közszolgálati frekvencia, ezért nem játszható át kereskedelmi rádiónak, és azt is szóvá tették, hogy már akkor, amikor a Szabadkai Rádióból elvették a 91,5 MHz-es regionális frekvenciát, fölmerültek olyan aggályok, hogy oda lehetett-e adni (törvényes úton-módon!) annak a Pannon Rádiónak, amely addig egyetlen percnyi műsort sem sugárzott.

Kalmár Zsuzsa feltett egy olyan kérdést is, amelyre széles e Bácskában akár ítéletnapig kereshetnénk a választ: „Amikor a Szabadkai Népszínház társulata bajban volt, azt tapasztaltuk, hogy a többi színész próbálta homokba dugni a fejét, igyekezett kimaradni a történésekből. A ti esetetekben: a Pannon RTV dolgozói számára annyira magától értetődő, hogy a ti rádiótokat megszüntetik? Egy szavuk sincs rá? Nem vártátok el tőlük, hogy mellétek álljanak?

Tóth Imre a bajok gyökerét a következőben látja: „A szolidaritás, a kollegialitás hiánya általános probléma, érzéketlenné váltunk egymás problémái iránt.”

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a Szabadkai Rádió ellehetetlenítése és kivéreztetése láttán nem csupán a pannonosak lapítottak gyáva-sunyin, mások is tehettek volna többet. A majd ötvenéves intézmény intenzív fojtogatása szerepelhetett volna akár havonta is a Hét Nap oldalain, és akár heti gyakorisággal is az egyetlen napilapunk rovataiban. A meglehetősen kínos ügyben, a hosszadalmas agónia során magának a rádiós műfajnak a művelői is csak elvétve éreztek kényszert a megszólalásra. Ki tudja, miért.

– A mai műsorban sok minden elhangzott Pásztor úr meg Hajnal úr számlájára, és Lovas neve is említésre került néhányszor. Mi azonban nem kampányolunk a VMSZ ellen, nem vagyunk a pártnak ellensége, de viszont van véleményünk, s azt ki is mondjuk. Azt hiszem, a Népszínház társulatának tiltakozásakor csordult túl az a bizonyos pohár – de azóta sem öntöttek a pohárba tiszta vizet. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz a helyzetünk, mint amilyen nehéz most. Senkinek ne legyen kétsége felőle, november 2-án, halottak napján (miután a mi rádiónkat már eltemették) továbbra is lesz majd valamilyen magyar nyelvű műsor ezen a hullámhosszon, csak az a kérdés, hogy ki fog akkor megszólalni. Mert azok már nem mi leszünk. A Szabadkai Rádió ilyen jellegű műsorainak abban a pillanatban vége, ahogy a rádiónkat beolvasztják a Pannonba – mondta Tóth Imre.

A mai rendhagyó Művésztársalgó készítői igen nagy lelkesedéssel szóltak az augusztusban alakult Magyar Mozgalomról és a vele kapcsolatos elvárásaikról is.

Hogy mit lehet mindehhez hozzáfűzni?

Lélekemelő hallgatni hosszú-hosszú perceken át az ilyesféle tisztasággal elegy naivitást, kiváltképpen akkor, amikor az ember lánya már tudja, hogy édes mindegy, mi a neve a gyereknek (VMSZ vagy MM): az egyik kutya, a másik meg eb. S a legjobb: tőlük távol.

Szabó Angéla

(A Szabadkai Rádió Művésztársalgó című mai műsora nyomán)

Az önkény a közakaratnál is erősebb

A Szabadkai Rádió holnap, október 31-én befejezi megszokott műsorainak a sugárzását, s ezzel egyidejűleg elhallgat egész napos magyar nyelvű adása a 89.6 MHz-en. Vasárnaptól, november 1-étől a munkatársak munkaviszonya megszűnik, s ez elkövetkező néhány hétben csak a 104.4 MHz-en lesz hallható búcsúadás 12.00 és 18.00 óra között. Az aktuális hírek és információk mellett a 47. évet élt Szabadkai Rádió népszerű műsoraiból válogatunk. Köszönjük hallgatóinknak a támogatást, a több mint 6 és fél ezer aláírást! Sajnáljuk, hogy az önkény a közakaratnál is erősebb.

Német Ernő 

EU game of Thrones - Immigrants coming, winter is here!

I. rész

Az emigráns „téma„ kifogyhatatlanná vált, mindenütt főcímoldal...A pikantériája a dolognak, hogy véletlenként létrejött társadalmi folyamatként magyarázzák, holott mesterien megtervezett és levezényelt lakhelyváltásról van szó, pontosítva behatoló bevándorlás menekülésnek álcázott honfoglalással állunk szembe. Harcászatilag az ellenséges megtévesztése fél győzelem…

A tervezők több szempontot vettek figyelembe, melyet a következő képen kategorizálhatunk:

-Vallás

-Kultúra

-Történelem

-Szokások

-Iskolázottság

-Gazdasági háttér

-Természeti erőforrások

-Jövőkép

-Polgárháború/katonai beavatkozás

-Kormányzati struktúra szétesése

-Behatoló bevándorló

-Humanitárius katasztrófa

-Megmentő újjáépítés

…

Vallás

Lenin gondolatai vezérmotívum lehetett, ő meghatározta, hogy a vallás a népek ópiuma, a vodka meg a kommunizmus motorja volt...A hívő ember kiszámítható, reakciója irányítható, nem improvizál a hitelesnek vélt vallási vezetőt követi még a halálba is ha kell. A vallások között létjogosultsági harc még motivációt ad és versengést gerjeszthet. Igazhitű kontra hitetlen, megtérítési kényszer az egy oszthatatlan igazság bizonygatása. A gyötrelmeket követő megváltás és egyéb jutalmak. Adott kor hiedelmeinek, történéseinek megmagyarázása, ill. félremagyarázása a szentnek kitűzött célok követése az egyházi személyek vakon követése és hitelességének megkérdőjelezése nélkül. Az új cél a hitetlen Európai Unió a következő szentföld Eurabisztán…

Kultúra

Jelen esetben közel keleti társadalom minden ismeretének összessége szembefordítva az európai államok jelenlegi ismeret anyagával, amely mindkét oldal fennmaradását/pusztulását idézheti elő. A kettő köszönő viszonyban sincs egymással, legtöbb esetben teljes ellentétek figyelhetőek meg. Egészen más közegből nőtt ki mindkettő ez által egyedi és egymásba csak erőszakos magatartásformával erőltethető, viszont esély van a békés megtűrésben, ahhoz továbbra is a megfelelő távolságok megtartása szükséges és a fegyvermentes párbeszéd.

Történelem

A múltbeli események összessége a jelenbe implantálva a nincs új a nap alatt címszó alatt. A népek egymás-közti viszálykodásai, avagy békés együttélés kavalkádja. Az országok sem békés úton-módon jöttek létre, folyt azért vér néha patakokban néha folyókban. Szíts forradalmat és utána megy a káosz a maga útján, a római recept: Oszd meg és uralkodj. Történetileg hogyan is volt előkészítve a behatoló bevándorlás és az új honfoglalás? Menjünk sorjában a közelmúlt történéseivel:

A 2011-es „Arab tavasz” Észak Afrika megszokott itt-ott fegyveres konfliktusos együttélésének megbontása. Az első a jázmin nevére keresztelt csete-paté a közkedvelt turisztikai paradicsom jázminos országában-Tunéziában tört ki. A gyújtózsinór egy helyi zöldségeket és gyümölcsöket áruló kalmár öngyilkossága lett, mert a rendőrök elkobozták gépjárművét. A 23-éve regnáló Zín el-Ábidín ben Ali elnök lemondását hozta, fejére lett írva a klasszikus bűnlajstrom: élelmezési gondok, korrupció, szólásszabadság hiánya, alacsony életszínvonal.

Algéria következett a maga helyi problémájával, ami meglepően a lakáshiány volt (2010. december -2011. január. A begyakorolt első lépés: összetűzés a rendőrséggel. A tüntetés sorozatot folytatták az élelmiszerek magas ára (étolaj, cukor, liszt) és az életkörülmények szintje végett. Az önégetés specifikus jelenségével próbálták a tiltakozók drámaiabbá festeni a helyzetet és a figyelmet felkelteni, ill. indulatokat kikorbácsolni. Érdekessége a történetnek, hogy a lázadók nem puffogtattak politikai frázisokat, a kormány meg engedményeket tett és a felhördülést egyszerű utcai lázadásként lekezelte, így már nem is tűnt annyira elviselhetetlennek az algériai lét.

A dominó kockák szépen dőltek a következő kocka Jordániát találta el 2011.január 14-én a pénteki ima után a szakszervezet a jobboldallal karöltve a kormány és a miniszterelnök Szamir Rifai lemondását követelte tüntetésindítással. Itt már politikai frázisok puffogtatásával indult a zavargás, minden ország megfelelő szájízzel és ízesítéssel… A puffancsok: „ Jordánia nemcsak a gazdagoké. Ügyeljünk a kenyérre is. A mi mérgünkkel és éhségünkkel is foglalkozni kellene. - Le Rifai kormányával! Fogjatok össze, vagy a kormány kiszívja a véreteket! Azért emelitek az üzemanyagok árát, hogy a zsebetek tele legyen milliókkal!” A tiltakozást itt megsínylette a kormány II. Abdullah király menesztette a kormányt.

Egyiptomban a forradalmi recept: erőszak, a szegénység, a korrupció és a munkanélküliség. Öngyújtás egyik ismételt figyelem-felkeltési módszer és a közösségi hálókon való kommunikáció. A tüntetések 846 emberáldozatot hoztak és Mubarak elnök lemondásra kényszerült február 11-én.

Folytatás következik.

Margit Zoltán