„A BÍRÓSÁG NEM SIET”

Fejlemények a temerini ügyekben

Február 12-én 879 aláírást tartalmazó petíciót adtam át az újvidéki Felső Bíróság elnökének, Zora Jamušakovnak címzett beadvány mellékleteként. A petíciót ugyanazon a napon eljutattam Pásztor Istvánnak, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza elnökének is. Erről értesítetem a szerbiai Helsinki Emberi Jogi Bizottságot is.(Időközben további 107 aláírást küldtek a polgárok.)

A 2012. október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini fiú szülei, hozzátartozói, valamint vajdasági és külföldi polgárok a petíció által tiltakoznak az „új temerini fiúk” néven ismertté vált vizsgálati eljárásban észlelt számos törvénysértés miatt, amelyek megkérdőjelezik az eljárás tisztességességét, az eljáró rendőrség, az ügyészség és a bíróság pártatlanságát. Követelik az újvidéki Felsőbíróság elnökétől, hogy Zdenka Stakić bírónő helyett – aki 2005-ben ítéletet hozott a „temerini fiúk” néven elhíresült ügyben és az öt vádlottra 61 év börtönbüntetést szabott ki” – „haladéktalanul nevezzen ki új bírót a tárgyalás lefolytatáshoz.

A petíció aláírói tiltakoznak az miatt is, hogy a nyomozó és az igazságügyi szervek nem minden polgárra egyformán – azok nemzeti hovatartozásától függetlenül – alkalmazzák a jogszabályokat, valamint a kettős, sőt hármas mérce alkalmazásának nyilvántartásba vett példái miatt, amikor is különböző nemzetiségű személyek – egyazon vagy hasonló bűncselekmény elkövetésekor – eltérő viszonyulásban és büntetésben részesültek. 

            Kérésemre február 18-án fogadott Zora Jamušakov, az újvidéki Felső Bíróság elnöke. Ez alkalommal, az elnök asszonynak átadtam egy hét oldal terjedelműmemorandumot, amely az újvidéki igazságügyi szervek munkával kapcsolatos megjegyzéseket és kifogásokat tartalmazza. (A memorandumot február 20-án Pásztor Istvánnak is megküldtem)

            A bíróság elnökének elmondtam, hogy a vajdasági magyar közösségben nagy elégedetlenség van a nacionalista jelenségek és kilengések miatt, amelyek veszélyeztetik a polgárok békéjét és biztonságát, a különböző nemzetiségekhez tartozók együttélését.

Rámutattam, hogy a 2012. október 21-én letartóztatott (és az óta is fogházban lévő) hét adai, becsei és temerini fiatalember ellen a BTK 317. szakaszába ütköző bűncselekmény elkövetése miatt emeltek vádat a Felső Bíróság előtt (amely bűncselekmény miatt egytől nyolcévi börtönbüntetés van megszabva). A verekedésben részes egyetlen szerb nemzetiségű személy ellen a BTK 344. szakasza alapján büntetendő erőszakos viselkedés miatt történt a vádemelés (és január közepén kiengedték a vizsgálati fogságból), ami enyhébb büntetést von maga után (hat hónaptól öt évig terjedő börtönt). Ugyanakkor a többi 10–15 szerb nemzetiségű személy ellen, akik részt vettek a verekedésben és üldözték a magyar vádlottakat, még csak vádelemelés sem történt. Számos példával is illusztrálva az eljárás során történt jogsértéseket.

Ugyancsak Temerinben, 2013. január 27-én éjjel, támadás ért két magyar fiatalembert. A fiatalok szórakozóhelyről hazafelé tartva magyarul beszélgettek, amikor elhaladt mellettük egy hat ismeretlen személyből álló csoport, amelynek tagjai – a sértettek elmondása szerint – hirtelen visszafordultak és rájuk támadtak. Az egyik magyar fiatalembert üveggel fejbe vágták, míg a másikat földre teperték és összerugdosták. A támadók a fiúk bántalmazása közben a magyar anyjukat szidalmazták szerb nyelven. Ebben az ügyben az eljárás az újvidéki Alapfokú Bíróság előtt folyik (a sértettek ellen is!), mégpedig verekedésben való részvétel (a BTK 123. szakasza) miatt, amiért pénzbüntetés vagy három évig terjedő börtönbüntetés van előlátva. A gyanúsítottakat másnap szabadon engedték.      

Február 3-ára virradó éjszaka Óbecse központjában magyar fiatalokra támadt rá egy szerbül beszélő fiatalokból álló csoport. A támadás alkalmával nemzeti hovatartozásukat emlegetve sértegették őket. Ketten megsérültek, egyiküknek a fején szakad fel a bőr és kisebb agyrázkódást szenvedett, társának pedig a bal szeme környéke dagadt fel. A rendőrség gyorsan elfogta a támadókat, de érthetetlen, hogy csak szabálysértési eljárás indult ellenük.

Az említett és más nyilvántartásba vett példák alapján a magyar közösségben elterjedt az a vélemény, hogy a magyarokat – nemzetiségük miatt – az állami szervek hátrányosan megkülönböztetik és aránytalanul súlyosabb büntetésben részesítik, mint s szerb nemzetiségűeket. Ez ellenkezik a szerb alkotmány alapvető emberi jogi és nemzeti kisebbségvédelmi rendelkezéseivel, a hatályos jogszabályokkal és Szerbia nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeivel.

A Felső Bíróság elnök asszonyának – a nemzeti feszültségek csökkentése érdekében – javasoltam, hogy Zdenka Stakić helyett „az új temeri fiúk” néven elhíresült bűnperben haladéktalanul nevezzen ki új bírót a tárgyalás lefolytatáshoz. A temeriniKoperec Csongor (19) és Smith Tomas (18) adai vádlottak védőügyvédjeként, sürgettem az előzetes letartóztatásuk megszüntetésére és azonnali szabadlábra helyezésükre irányuló kérelemről való mielőbbi döntés meghozatalát. Ügyükben ugyanis a nyomozati eljárás még tavaly december végén befejeződött és a börtönben tartásuk jogi alapja megszűnt – ha ilyen egyáltalán volt is. 

Az elnök asszonynak, az elmondottak alátámasztására átadtam egy 16 dokumentumból álló mellékletet is.

Kifejtettem, továbbá, azon véleményemet, hogy – a magyaroknak az igazságügyi szervek iránti bizalma visszaszerzése érdekében – szükségesnek tartom egy jogászokból álló (képviselőházi) külön bizottság létrehozását, amely a temerini, az óbecsei és a szabadkai ügyekben a törvényesség szempontjából megvizsgálná a helybeli rendőrség, valamint az újvidéki ügyészségek és bíróságok munkáját és javaslatokat tenne a további intézkedések megtételére.

Hangoztattam annak szükségességét, hogy az igazságügyi szervek maradéktalanul biztosítsák a polgároknak a törvény előtti egyenrangúságát, a nemzeti hovatartozásuktól függetlenül, a jogszabályok egyforma alkalmazását, a diszkrimináció tilalmát, az eljárások tisztességességét és a polgárok jogbiztonsága, valamint az ügyészség és a bíróság pártatlansága elvének érvényesülését.

Ugyancsak szóvá tettem: A magyar közösség – a szerzett jogok alapján – elvárja a községi bíróságok visszaállítását Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Temerinben, Topolyán és Zentán, valamint a bíróságok és ügyészségek dolgozóinak nemzeti összetételére vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát és a nemzetiségiek arányos foglalkoztatásának biztosítását.

            A Felső Bíróság elnöke válaszában elmondta, „nem avatkozhat a bírói tanács munkájába”, hogy „a bíróság nem siet”, és hogy „nyomást gyakorolok a bíróságra”. Február 21-i érdeklődésemre, hogy mikorra várható a bíróság döntése a vádirattal kapcsolatos kifogásokról és a vádlottak szabadon bocsátásának kérelméről, azt az üzenetet kaptam, hogy „rövidesen”. Mivel ez mind a mai napig nem történt meg, úgy döntöttem, hogy a történtekről értesítem a közvéleményt.

Mgr. Bozóki Antal, ügyvéd

az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke

Újvidék, 2013. február 25.

Oh man! Ez ÓMEN?

Ómen! Ámen!

Kérdezhetném most joggal, ha történetesen babonás lennék. De nem vagyok az. Csupán az egészséges kétkedésem és az öröklött bizalmatlanságom súgja nekem, hogy mégis valami ilyesmiről van szó. Merthogy puszta véletlen mégsem lehet.

Többféle bírósági forrásból származó értesülés szerint igaz a hihetlenül hangzó hír. Még akkor is, ha tudjuk: színtiszta véletlen mégsem lehet az, hogy a „második temerini fiúk“ zűrzavaros, túlpolitizált nemzetiségi ügyében is éppen az a Zdenka Stakić nevű bírónő vezesse majd a már csak egy karnyújtásnyira lévő bírósági tárgyalást, és ítélkezzen felettük, aki 2005-ben az öt temerini magyar fiatalt a döbbenetes, összesen 61 évnyi börtönbüntetésre kárhoztatta. Márpedig nagyon úgy fest, hogy a sors ismétli önmagát: a kísértet visszatér az éjsötét múltból. Hogy újabb áldozatokat szerezzen. Hogy újabb vajdasági magyar fiatalokat juttasson börtönbe – előre megfontolt szándékkal, kohol vádak és elnagyolt vizsgálati eljárás alapján. Mindezzel pedig csupán egyetlen célja lehet a krónikus (és immáron gyógyíthatatlannak tűnő) hungarofóbiában szenvedő szerb társadalomnak: mégpedig az, hogy soha meg nem szűnő rettegésben tartsa a délvidéki magyarokat.

Mi tagadás: Stakić asszonyság derekasan megdolgozott az itteni magyarság körében szerzett dicstelen hírnevéért. Hosszú időre beírta magát a felejthetetlenek lajstromkönyvébe. Már-már lehetne is vele riogatni a potenciális magyar bűnelkövetőket. Ténykedésének esetleg még komolyabb bűnvisszatartó ereje is lehetne, ha azt meggyőző módon, hatásosan prezentálnánk. Amikor megkérdeztem a nemrégiben szabadult Horváth Árpád édesapjától, Tibortól, hogy hogyan maradt meg emlékezetében az a bírónő, akinek az ítélete nyomán a fia nyolc és fél évet töltött börtönben, a következőt válaszolta: -- Amit én elmondhatok arról a nőszemélyről, az nem sok jó. Már eleve rosszul kezdődött. Amikor bezárták a fiúkat, hetente látogattuk őket. Minden szerdán mentünk hozzájuk. Ez pedig nagyon szúrta a hölgynek a szemét. Szóvá is tette, hogy: „Mit képzelünk mi? Miért jövünk ide minden héten? Elvégre ez nem szálloda, hanem börtön!”  Én erre csak annyit feleltem illemtudóan, hogy nagyon fiatalok a gyerekeink, muszáj képviselnünk, támogatnunk őket. Ezután az következett, hogy egyszerűen megvonta tőlem a láthatás jogát. Hiába jelentem meg szerdánként, nem kaptam meg az írásbeli engedélyét a látogatásra. Csak akkor egyezett bele, amikor látta, hogy engem nem tud lerázni.  Ugyanígy a tárgyalás első napja is emlékezetes marad a számomra. Apámmal és a Máriás szülőkkel együtt ültem be a tárgyalóterembe. Az eljárás azonban nem zajlott zökkenőmentesen, mert a sértett édesanyja a hangos beszólásaival (például: „Minden magyar bűnöző!”) többször is félbe szakította a tárgyalást. Annak pedig az lett a következménye, hogy Zdenka Stakić zártkörű tárgyalást rendelt el.  Bennünket, hozzátartozókat és a sajtó képviselőit is kitessékelték a tárgyalóteremből. Így a nyilvánosság teljes kizárásával zajlott minden. Nem is volt ebben semmi meglepő, mert tulajdonképpen ez volt a cél. Ezt akarták elérni. Négy napon át zajlott a tárgyalás. Annak ellenére, hogy nem engedtek be bennünket, mindvégig ott voltunk, kint ácsorogtunk. Láttuk, amint a fiainkat hozzák, viszik. Bilincsben elvezetik. És egy szót sem szólhattunk hozzájuk. Csak a szemünkkel intettünk egymásnak. Utána már csak az ítélethirdetés napján találkoztunk a bírónővel. Akkor jelen lehettünk. Ő akkor sem hazudtolta meg önmagát. A szerb történelemből vett példával illusztrálta, próbálta meg alátámasztani a 61 éves börtönbüntetés kiszabásának jogosságát. Azt mondta, hogy csak a törökök uralkodása idején esett meg ilyen kegyetlenség a szerbséggel. Amikor karóba húzták őket. Persze olyan is volt, aki még ezt az ítéletet is túl enyhének tartotta, és fejenkénti kereken negyven év börtön kiszabását követelte a fiainknak. Nekünk ezt mind túl kellett élni. A soron következő éveket elviselni…

Aztán valami történt. Ugyanis 2007 őszén az akkori szerbiai igazságügyi-miniszter, Dušan Petrović négy újvidéki bíró leváltását kezdeményezte. Petar Mohan, Snježana Matijević, Tatjana Šunjka mellett Zdenka Stakićét is. Azzal a megindoklással, hogy szándékosan elfektették az egyik pedofil pravoszláv szerzetesnek az ügyét. El is távolították őket a bíróságról. Tavaly ősszel viszont (a Szerbiai Alkotmánybíróság határozatára) visszahelyezték őket a hivatalukba. Így került a hírhedt Zdenka Stakić ismét az Újvidéki Felső Bíróságra, és így lett az ott működő öt büntetőtanács egyikének a vezetője. Október 12-én ünnepi díszüléssel emlékeztek meg dicső visszatéréséről. Egy héttel később pedig bekövetkezett az, amit a „második temerini fiúk” történeteként ismerünk…

– Szeretném eloszlatni azt a nézetet, hogy ennek a bírónőnek az újabb temerini ügyben való angazsálása egyszerűen csak a véletlen műve. Ahogyan abban is biztos vagyok, és ezért ki is merem jelenteni, hogy most egy újabb koncepciós pernek vagyunk a részesei. Persze, nem mi, öten, hanem az újabb fiatalok. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy majd úgy intézik, hogy a „hetek” esetében is a nyilvánosság kizárásával történjen a tárgyalás, és megint egy elfogultságról, túlkapásról tanúskodó szigorú ítélet születik. Hacsak sürgősen nem tesznek valamit az ügyben érintettek -- ellenlépésként.  Ha nem tiltakoznak, ha azonnal nem emelnek kifogást a kirendelt bírónővel szemben, ha nem kérdőjelezik meg az ő „tárgyilagosságon” alapuló ítélethozatalát, akkor már most felkészülhetnek a legrosszabbra. Akkor egy 5-8 éves raboskodástól senki sem menti meg őket. Nekem ez a véleményem – mondta a nemrégiben szabadult Horváth Árpád.

Társa, barátja, Szakáll Zoltán szintén úgy gondolja, hogy a klisai fogdában lévő hét magyar fiatal a legszigorúbb bírónőt kapta. Így vélekedett:

-- Szeretnénk segíteni ezeknek a bajba jutott fiataloknak. Ők is, a szüleik is okuljanak, tanuljanak a mi esetünkből! Ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, amiket járatlanságunk, tudatlanságunk okán mi elkövettünk! Fogjanak össze, és kérjék, követeljék a tárgyalás lefolytatására kijelölt bírónő lecserélését! Sőt ahhoz is joguk van, hogy az eljárást az anyanyelvükön, magyarul vezessék le. Amennyiben az számukra inkább megfelel.

A nyolc és fél évvel ezelőtt 15 évre elítélt és ma is a börtönben raboskodó Máriás István édesapja, István szerint a hatalomnak ez a kísérlete gyászos visszatérés a múltba.

– Azt tapasztaljuk, hogy az igazság hóhérai újra megjelentek a színen. Ugyanaz a temerini rendőrparancsnok juttatta mindkét csoport magyar fiatalt a börtönbe, ugyanaz a bírónő fog ítélkezni felettük, és megfélemlítésük, megbüntetésük, ügyük megint az egész vajdasági magyarság ellen irányul. Remélem, hogy ezúttal Hrbolja Joakim, fővádló nem lesz jelen a tárgyaláson. Mert ő minden magyart állatnak tart. Akkor is, ha a magyar anyák fiúkat és lányokat szülnek, nem pedig állatot. Ha a kirótt büntetés megint elrettentően drasztikus lesz, akkor végérvényesen ki fog derülni, hogy valójában kinek is kéne a vádlottak padján ülnie. Akkor bebizonyosodik, hogy maga Zdenka Stakić a nacionalista és a fajgyűlölő. Tehát őt kellene elítélni. A hóhérok a régiek, csak a vádlottak újak. Ezért azt kérem, hogy emeljük fel szavunkat, és álljunk a bajba jutott fiatalok mellé. Ne hagyjuk őket is elveszni! Ne ismétlődjön meg a múlt!

Mit lehet mindehhez még hozzáfűzni? Talán csak annyit érdemes, hogy a jelenleg érvényes jogszabályok az ország minden állampolgárára egyformán kell, hogy vonatkozzanak. Nemzetiségi, faji, vallási hovatartozástól függetlenül. Így a Szerbiában élő magyarokra is. Kivétel nélkül.  Akkor is, ha a saját hazájukban, a saját szülőföldjükön nem szeretik őket. Csupáncsak fogcsikorgatva megtűrik. Nekik is joguk van arra, hogy bírósági ügyeikben pártatlan, tárgyilagos, elfogultságtól mentes ítéletek szülessenek. Ezért aztán egy olyan ítélőbíróra bízni a törvénykezést, aki egyszer már tanúbizonyságot tett a vaskos, személyes elfogultságáról, nem csupán elfogadhatatlan és káros, hanem messzemenően etikátlan is. Rossz fényt vet a teljes honi igazságszolgáltatásra. Ha egyáltalán létezik még ilyesmi…

Oh man! Ez valóban ómen.

Akárcsak a költő, Kiss Dénes (e verse miatt börtönbe zárták) intő szavai:

                                              „Bitófák nőnek virágok közt,

                                              ha nem merünk, ha hallgatunk!”

Szabó Angéla

Morvai Krisztina nyílt levele Vadai Ágnesnek

Tisztelt Vadai Ágnes Képviselő Asszony!

A televízióból értesültem róla, hogy miután a mai diáktüntetések során a rendőrség három egyetemistát előállított, Ön azonnal a Szalay utcai rendőrkapitányságra sietett, hogy az esettel kapcsolatban felvilágosítást kérjen. Mi több, a Demokratikus Koalíció jogásza felajánlotta segítségét az érintett diákoknak.  Noha sajátos helyzetnek tartom, hogy a szemkilövetésekről, rendőri brutalitások és önkényes fogvatartások tömegéről, valamint jelentős számú koncepciós büntetőeljárásról elhíresült Gyurcsány Ferenc pártja az, amelyik most élenjár a gyülekezési jog gyakorlásával kapcsolatos jogvédelemben, tudomásul veszem, hogy az élet néha ilyen bizarr helyzeteket produkál.

Engedje meg, hogy jogvédő munkájukhoz figyelmébe ajánljam a Civil Jogász Bizottság jelentését a 2006. őszi tömeges rendőri brutalitásokról, a gyülekezési joggal szembeni állami jogtiprásokról, továbbá az Országgyűlés által elfogadott jelentéseket egyfelől a 2006. évi tömeges állami jogsértésekről, másfelől a 2002-2010. közötti szintén tömeges (állami, rendőri és egyéb hatósági) jogsértésekről.  Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt a gyülekezési jog gyakorlásának szinte minden megnyilvánulását, azaz minden tüntetést, demonstrációt könnygázzal, gumibotokkal, a rendőrségre illetve a gyülekezési jogra vonatkozó alapnormák kirívóan durva megsértésével fojtottak el.  A bíróság ezekről sorra állapította meg, hogy jogellenesek voltak, sorra mentette fel az ártatlanul eljárás alá vontakat, s ítélt meg jelentős kártérítéseket. Az Ön pártelnökének, illetve az ő kormányának (jogtiprásai) jóvoltából tehát kikristályosodott egy komoly, részletes és alapos joggyakorlat Magyarországon a gyülekezési jog területén.  Javaslom Önnek és a Demokratikus Koalíció jogvédő babérokra pályázó tagjainak vagy szimpatizánsainak, hogy alaposan tanulmányozzák e joggyakorlatot, bírósági gyakorlatot.  Mi, az a több tucatnyi nemzeti jogvédő, akik a Gyurcsány terror idején rendszeresen tapasztaltuk a gyülekezési jog lábbal tiprását, védtük az emberi jogaikat gyakorolni kívánó tüntetőket már eddig is szívesen megosztottuk volna a tapasztalatainkat Önökkel – de erre minden esetben a rendőri és fogdai brutalitások, a koncepciós eljárások, a szemkilövetések tagadása, illetve bagatellizálása volt a válasz az Önök részéről. Amennyiben most úgy gondolják, hogy mégis szükség van a gyülekezési jog területén felhalmozódott tapasztalatokra, olvassák el alaposan a fenti kiadványokat, amelyek az Országgyűlés könyvtárában fellelhetőek, illetve látogassák meg a Nemzeti Jogvédő Szolgálat honlapját, ahol a szocialista kormányok alatt elkövetett durva emberi jogi jogsértéssel összefüggő számos jogeset megtalálható.

Természetesen az emberi jogok iránt elkötelezett jogvédőként elítélem a gyülekezési jog gyakorlásának jogellenes, önkényes korlátozását történjen az bármely párt, bármely kormány támogatásával, s nagyrabecsülök minden olyan jogvédő tevékenységet, amely az emberi méltóság és az alapvető jogok valódi tiszteletén, s az ezzel összefüggő hiteles elhivatottságon alapszik

Budapest, 2012. december 19.

Üdvözlettel

Morvai Krisztina jogász, EP képviselő

Ismét idegpróba (?) Temerinben

A tíz nappal ezelőtti újabb temerini incidens magyar főszereplőit rendkívül súlyos vádak alapján nagyon rövid idő alatt őrizetbe vették. Vizsgálati fogságukat egy hónappal meghosszabbították. Ügyükben eddig két tárgyalást tartottak. Ügyvédeik mindkét esetben éltek a fellebbezés jogával. A tanúk meghallgatása még tart. Látogatókat (kizárólag közeli családtagokat) az előre meghatározott napokon fogadhatnak. Csomagot (ruhaneműt, élelmet, tisztálkodási szereket) is bejuttathatnak a részükre.
 

ISKOLÁBAN KÉNE LENNIE, NEM A BÖRTÖNBEN

A hét vizsgálati fogságba helyezett magyar fiú közül a múlt héten egyedül csak a középiskolás Smit Tomas fogadhatott látogatót. Az ő édesanyja volt az egyetlen, akit a szülők közül beengedtek a fogdába. De ő is csak egy üvegfalon keresztül beszélgethetett a gyerekkel. Szelíd könyörgésemre is csupán annyit árult el, hogy a srác teljesen összetört. Végtelenül megviseli a bezártság és a benti élet. Ami érthető. Tomasnak az óbecsei középiskolában kéne lennie, nem pedig a börtönben... 

Amikor a múlt héten náluk jártam, Zsuzsa asszony sírva mutatta a konyhában a teljesen üres, kikapcsolt hűtőszekrényt. 

 – Mi nagyon szegényesen élünk. Az 58 éves mezőgazdasági technikus férjem 32 év után elveszítette az állását. Így kenyérkereső nélkül maradtunk. Hogy a baj még nagyobb legyen, időközben meg is betegedett. Szomorú, de úgy várjuk az idei telet, hogy még a tüzelőt sem vettük meg. Most a telefonunkat kapcsolták ki, mert még annyi pénz sem volt a házban, hogy a múlt havi számlát kifizessük. Tavaly télen másfél hónapon át még a villanyáramot is nélkülöznünk kellett. Képtelenek voltunk törleszteni az adósságot. Sírva könyörögtem a helyi munkaközvetítőben, hogy segítsenek nekem valamilyen munkát találni. Be is jegyezték a nevem mellé azt, hogy sürgős, mégsincs állásom mind a mai napig. Több helyre is jelentkeztem, de mindenütt elutasítottak.  Mondtam, hogy nem szociális segélyt koldulok, hanem adjanak valamilyen munkát, mert én 57 évesen is dolgozni akarok.

FOGKEFE IGEN, FOGKRÉM NEM

A másik adai fiúval, a szintén 18  éves Apatocki Flóriánnal kapcsolatban annyit sikerült megtudni, hogy az édesanyja még pénteken szerette volna meglátogatni. Ezt azonban (arra hivatkozva, hogy a fogdában a látogatás szigorúan névsor szerinti rendben történik) nem engedélyezték. Az előre elkészített ruhaneműt (vastag kabát, nadrág, pulóver) átvették tőle, az élelmet illetően viszont igencsak válogatósnak bizonyultak. Csak egy rúd szalámit fogadtak el, azt is úgy, hogy a helyszínen fel kellett szeletelni, és a 10 dekányi karikára vágott, fóliázott kolbász bejuttatását hagyták jóvá. A szappant meg a fogkefét átvették, de a fogkrémet már nem. (Ha most lenne kedvem ironizálni, akkor úgy gonoszkodhatnék, hogy a kényszerű bezárásra való, túlzsúfolt és a végtelenségig lestrapált szerbiai fegyházakat még véletlenül sem lehet összetéveszteni a svédországi luxusfogdákkal. Az itteni börtönlöttyhöz pedig nem szükséges sem szájvíz, sem fogselyem, sem fogpaszta.)

 – Már több mint egy hete nem láttam a fiamat, amit nagyon rosszul viseltem, és tegnap végre bejuthattam volna hozzá. De mégsem így történt. A látogatásra velem tartott a volt férjem is, akinél a rutinellenőrzés során egy mobiltelefonba való memóriakártyát találtak, aminek láttán azonnal dühbe gurultak az őrök. Kijelentették, hogy ezekután még engem sem engednek be, és a csomagot sem veszik át tőlünk. Akár azonnal fordulhatunk is vissza. Az idegességtől meg a sírástól rosszul lettem – mesélte az este az édesanya, Magdolna. – Utána már hiába próbálkoztunk, hiába győzködtük az őröket. Hiába hajtogattam, hogy már évekkel ezelőtt elváltunk, és mindkettőnknek külön látogatási engedélye van. Csupán abba egyeztek bele, hogy holnap újra próbálkozhatok. Kérjek rendkívüli látogatási engedélyt, s ha megkapom, bemehetek hozzá. Sajnos, az egész napunk ezzel telt el. Reggel 9 órakor elmentem itthonról és este értem haza. De most megint újra éledt bennem a remény: harmadszorra talán már sikerül meglátnom Flóri fiamat.

A FÖLDÖN ALSZIK ÉS BE-BESZÓLNAK NEKI...

Hogy a l9 éves temerini Koperec Csongort tulajdonképpen mi okból is zárták börtönbe, annak alighanem csak a magasságos ég a megmondhatója. A fiú ugyanis azon az emlékezetes estén nem is volt jelen azon a hírhedt szórakozóhelyen a verekedés ideje alatt. Mintegy fél órával a balhé kitörése előtt távozott a helyszínről a barátjával. A szülők szerint ezt akár több személy is igazolhatja. 

Nándor, az édesapa:

-- El nem tudjuk képzelni, mi lehet az oka annak, hogy eddig még egyetlen olyan személyt sem idéztek be meghallgatásra, aki a gyerekünk mellett tanúskodhatna. Nem értjük, mi az oka ennek az időhúzásnak. Előbb-utóbb úgy is be fog bizonyosodni, hogy Csongor egyáltalán nem vett részt a szerb fiatalokkal való összetűzésben. Mert ott sem volt abban az időben. Mint ahogyan akkor sem volt a magyar fiúk társaságában, amikor azokat hazafelé menet üldözőbe vették, és valóságos közelharcot vívtak velük végig az  utcában.   

-- Ma először látogathattam meg a tíz nappal ezelőtt letartóztatott öcsémet – mondja Koperec Dániel. – Fél órán át beszélgethettünk. Azt hittem, hogy majd kötelezően szerb nyelven kell értekeznünk, de nem. Szerencsére az anyanyelvünkön kommunikálhattunk. Úgy láttam, hogy elég jó színben van a srác. Idegileg, lelkileg is tűrhetően viseli a történteket. Vagy csak előttem próbálta tartani magát. Az is meglehet. Azt mesélte, hogy így, egy hét után már kezdik befogadni a cellatársai. Persze azért még be-beszólogatnak neki. Kilencen vannak a börtönszobában. Hárman a padlón alszanak. Természetesen, újoncként, neki sem jutott ágy. Váltásruhát már a múlt héten sikerült bejuttatnunk neki. De most is vittem néhány holmit. Papucsot kért.

„KENYERET MEG ALMÁT!”

Tegnap az óbecsei Karpinszki Györgynek is sikerült találkoznia a fiával. Kissé hosszú volt ugyan a várakozás (fél 10-től délután 4 óráig), de mindenképpen megérte. Az édesapa nyilatkozata szerint nincsen tudomása arról, hogy őrizetbe vétele óta bármikor fizikailag bántalmazták volna a 21 éves Kornélt.

Kérdésemre, hogy mit vitt a gyereknek, azt válaszolta, hogy: kenyeret meg almát. Pontosabban, csomagolt a felesége rántott húst is, azt viszont kénytelen volt hazavinni. Azt nem vették át. Az utasítás úgy szólt, hogy még otthon össze kellett volna vagdalni apróra, fel kellett volna kockázni, és úgy küldeni be. Akkor esetleg ehetett volna belőle Kornél. A toalettpapírt sem engedélyezték, mondván, hogy azt meg lehet a kantinban is vásárolni. A szigorú ellenőrzésen csak a mosdószappan juthatott/csúszhatott át. (Ezen logika mentén: ilyesféle tisztálkodási szer nem kapható a kantinban???)

– A látogatás után úgy döntöttem, az lesz a legokosabb, ha már holnap reggel küldök neki pénzt, hogy legalább a legszükségesebb dolgokat megvehesse magának az ottani kantinban. Sokat nem tudunk küldeni, mert a családban egyedül csak én vagyok munkaviszonyban. A helybeli mezőgazdasági kombinátban dolgozom. A fizetéssel meg nem igen lehet dicsekedni. Épp most faragtak le belőle. Minimálbéren vagyok. Eddig 21 ezer dinárt volt, legutóbb viszont már csak 18 ezer dinárt kaptam kézhez. Van egy hízósertésünk, amit most a télen akartunk levágni. De nagyon úgy néz ki, hogy ezt a disznót már nem mi fogjuk megenni. Hanem a jó szomszéd. Mondta, hogy ő megveszi.  Kénytelenek leszünk eladni. Hogy az árából fizetni tudjuk az ügyvédet. Úgy értesültünk, hogy pénteken lesz a harmadik tárgyalás. Kell a pénz.

A temerini Orosz család csütörtökön fogja látni a két letartóztatott fiát, Attilát és Róbertet. Az óbecsei Kovács Norbertet viszont (tudomásom szerint) senki sem látogatja.

Szabó Angéla

Kedves Zoltán,

Régen értekeztünk... Most éppen egy gyűjtés kellős közepében vagyok, a temerini fiúknak gyűjtök mindenfélét. Élelmet, pénzt, ruhát, tisztálkodási szereket stb. Tudna-e a valamiben segíteni? Érdeklődhetne a környezetében. Nagyon-nagy bajban vannak a srácok. Ha tud, kérem, segítsen!

Látja, itt az újabb temerini történet!

Köszönettel, üdvözlettel:

Angéla 

Amennyiben tud segíteni anyagiakban, természetben Angélán keresztül eljuttatjuk a fiúknak!

Kapcsolat a blog bal oldalán lévő "Contact me" opción keresztül.

Köszönjük!

Akiket a börtönben felejtettek…

Az igazság odaát van, talán a mennyek országában, talán...

Mottó:

HA VANNAK ANGYALOK, NEM JÁRNAK ERRE MOST?

A temerini fiúk döbbenetes, párját ritkító története az én számomra két párhuzamos szálon fut. A kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz. A kettő elválaszthatatlan egymástól. Az erejüket meghaladó, végeláthatatlan és kilátástalannak tűnő küzdelmük, csatájuk, háborújuk két hadszíntéren zajlik. 

Egyfelől van az öt fiatalember, aki immár nyolc súlyos esztendeje börtönben raboskodik, és ők jelentik/jelképezik a harcteret, a frontot, az úgynevezett  tűzvonalat,  az eleve vereségre ítélt(etett), az elhúzódó, a végtelenségbe nyúló állóháború színhelyét. 

Másfelől pedig létezik az alaposan elgyengített, a jócskán megtépázott, a hellyel-közzel instabilnak is mondható hátország, amit az otthoniak, a szülők, a családok és a barátok jelentenek. Sajnálatos módon ez az otthon épp a legritkább esetben nevezhető csak biztonságot nyújtó, védelmet szolgáló, meleg családi fészeknek. Márpedig az elítéltek számára mégiscsak onnan kéne érkeznie a végsőkig való kitartáshoz és a puszta megmaradáshoz szükséges erő- és reményadag utánpótlásának. 

A kegyetlen valóság pedig az, hogy a temerini fiúk szülei az elmúlt évek során bizony jócskán elszegényedtek, anyagilag lerongyolódtak, de lelkiekben is meg-megroggyantak, páran meg is betegedtek. Talán még az sem számít túlzásnak, hogy a történtekbe egyszerűen belebetegedtek. Közöttük volt, aki a nagyszülők házát kényszerült pénzzé tenni, és volt, akinek a még megmaradt egyetlen hold termőföldjétől kellett megválnia. És mostanra már nincs is mit áruba bocsátaniuk. Két fiúnak a szülei már nem is élnek, ami (kiváltképpen huszon- meg harmincéves korban) különösen nagy csapásnak számít. 

Az egyik fiatalember pedig – ha valamilyen isteni csoda folytán már holnap kiszabadulhatna –, egyszerűen nem is tudna hová menni, hová lenni. Valószínűleg csak állna egy ideig a börtön kapujában, és azt sem fogalma sem lenne arról, hová induljon, merre vegye az útját. (Lélekroppantó filmbéli jelenet lehetne.) Mert otthon nem várja már senki. Mert már otthona sincs. Nincsen családi ház. Nincsen semmilyen menedék. Létezik ugyan egy testvérbátyja, akire esetleg támaszkodhatna, csakhogy ő is arra kényszerült, hogy ideig-óráig más házában húzza meg magát. Befogadni befogadták, de ki a megmondhatója, hogy meddig maradhat a kölcsönkapott átmeneti hajlékban. Megint másik fiatalember esetében is csak a szétzilált család romjai maradtak: féltestvérek, akik szociális lakásban élnek és mély szegénységben tengődnek egyik  napról a másikra.

A  „háttérország” működőképességével és hatékonyságával kapcsolatban akár nyugodt lélekkel általánosíthatok is: igencsak jó szolgálatot tenne, hasznos lenne mindenféle segítségnyújtás. Az egymás után múló hónapok, évek már szinte minden tartalékot felemésztettek.

A temerini fiúk nem bantu négerek. Nem is kecsua indiánok. Meg nem is hottentották. Hanem magyarok. Mind az öten. Egytől egyig. Vajdaságiak. Délvidékiek. Nem más kutyájának a kölykei. (Bocsánat!) Ők a mi gyerekeink. Akik a börtönben ragadtak. Akiket a börtönben felejtettek. Akiket néha-néha egy-egy anyaországi politikus még csak felkeres, meglátogat, megvigasztal. Na, de a mieink??? Azok hol maradnak? A saját magyar politikacsinálóink a raboskodókról igyekeznek rendre tudomást sem venni. Noha ők derekasan helytállnak, de csak a róluk való megfeledkezésben.

Az eltelt nyolc év alatt egyetlen vajdasági magyar politikus sem látogatta meg őket a börtönben.

Jól tudjuk, nem is férhet hozzá kétség: a vajdasági (magyar) talajon kitűnően (meg)terem a politikusfajta. Fürtökben teremnek/lógnak a magukat igen kiválónak tartó eminenciások. Dacára ennek, közülük tán egy sem törte a kezét, lábát, hogy a Sremska Mitrovica-i börtönbe bejusson. Pedig a nyolc év alatt lett volna rá idejük bőséggel. Még a vajdasági parlament korábbi magyar vezető embere, feje sem érzett semmilyen isteni sugallatot, de még a saját lelkiismerete sem bírta rá arra, hogy (a kifogásait félretéve, az előítéleteit lerázva) bemerészkedjen a rácsok mögötti zárt világba. Úgy vélem, hogy sokkalta inkább a rendszeres börtönlátogatásaival lenne ildomos dicsekednie, és nem azzal, hogy politikusi mivoltában éppen most kezdte meg sorrendben a hetedik mandátumának a fogyasztását. (Ha huszonnégy év nem volt untig elég a jóból, akkor már sosem lesz elég?) Meg még azt is gondolom, hogy ha szimpla látogatóként fegyházba tévednek, attól még nem fog folt esni a politikusi becsületükön! De ha már a börtönt nagy ívben elkerülték, legalább a családokat csak egyszer is felkeresték volna! Megtudakolni, miként élnek, hogyan viselik a megpróbáltatásokat. Esetleg felajánlják, miben tudnának segíteni.

Még egy említést érdemlő momentum: a vezető – és éppen ezért mindenható – magyar pártunk soraiban szép számban akadnak jogászok. Akik, ha összedugnák a fejüket, sok-sok okos/hasznos dolgot kiötölhetnének. Mármint a temerini fiúk csehül álló ügye érdekében. Jogtudósaink bizonyára hasznos információkkal, tanácsokkal szolgálhatnának mind az elítéltek, mind pedig a szüleik, a képviselőik számára. Úgy képzelem, hogy alkalomadtán egy-egy panaszlevél, beadvány, kérelem, jogorvoslat megszövegezése és benyújtása sem jelenthetne a számukra áthághatatlan akadályt. Csak hát, valahogy úgy van ez, hogy aki segíteni akar, az mindig a módot keresi, aki viszont nem akar segíteni, az meg folyton csak a kifogást keresi. És persze tennék/tehetnék mindezt mindenféle ellenszolgáltatás nélkül! Csak úgy, Isten nevében. Az én értékítéletem szerint ez már magától értetődő. Alkalmazhatnák, gyakorolhatnák e nemes cselekedetet színtiszta (magyar) érdekvédelemből. Merthogy indulásukkor – el ne felejtsük! – arra tettek szent esküt.

Még ennél is továbbmerészkedem. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy talán nem is lett volna szabad megengedni, hogy az öt magyar fiatal bíróság előtti, rendkívül rázós és felettébb érzékeny/kényes ügyét más nemzetiségű, történetesen egy szerb ember vállalja fel, hogy majd az képviselje őket. Mert ez alighanem elvi kérdés. (És nem pusztán anyagi.) Mert valahogy mégiscsak visszatetsző és rossz szájízt kelt. De akár kíméletlenebbül is megfogalmazhatom ugyanezt: a szerbek kell, hogy (meg)védjenek minket, magyarokat a sajátjaikkal szemben? Mi magunk már nem vagyunk rá képesek? Na és, miféle lehet az az érdekvédelem? Mi jót szabad elvárni tőle? Mint eddig bebizonyosodott: az égvilágon semmi jót.

A tények magukért beszélnek.

A kegyetlen valóság ugyanis az, hogy öt magyar fiatalt a börtönben felejtették. Valamennyien a börtönben felejtettük őket. Most ki kéne ezért megdicsérni…?

Szabó Angéla  

Ha vannak angyalok, nem járnak erre most...

Ha vannak angyalok, nem járnak erre most...

Az emberi jogok megsértése Szerbiát jellemző cselekedet

 A legsúlyosabb emberi jogi problémák Szerbia szempontjából az év során: 

A kisebbségek elleni diszkrimináció és erőszak, a korrupció az egészségügyben, oktatásban, és több kormányzati ágazatban, beleértve a rendőrséget, és egy nem megfelelően működő igazságszolgáltatási rendszert is, amely hosszadalmas és elhúzódó vizsgálatokat, tárgyalásokat eredményez, valamint hosszú ideig tartó szabadságvesztésben zárul le.

Egyéb visszaéléseket is tartalmaz jelentés: a  foglyok rendőrség általi fizikai bántalmazását,  újságírók zaklatását , emberi jogi aktivisták és azon személyek bántalmazását, akik kritikus véleményt formáltak a kormányról. Szerbiában nem  létezik megoldás a családon belüli erőszak megfékezése ellen, melynek áldozatai főként nők és gyermekek , és az emberkereskedelem ellen sem.

A kormány általában, akkor tett lépéseket a törvényszegő tisztviselői ellen, amikor azok nyilvánosság elé kerültek. Nagyon valószínű azonban, hogy számos olyan korrupciós eset, rendőri bántalmazás és más visszaélés történt, ami kapcsán nem tettek feljelentést.

A teljes elmarasztaló jelentés letölthető a US Department of State honlapjáról:

A szerbiai minden-szintű és mennyiségű választások történetét a következő év jelentése fogja tartalmazni...