Alkotmánybíróság előtt a nemzeti kisebbségek Nemzeti Tanácsairól szóló törvény

Kisebbségjogi jegyzet

            Az Vajdasági Rtv 2013. február 4-i Napjaink c. műsorának végén, amelyben többnyire a veseelégtelenségről, a „szociális kérdésekről” és (talán az utolsó nyolc perben) a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló (Szerbia Hivatalos Közlönyének 2009. szeptember 3-i 72. számában megjelent) törvény „bírálatairól” volt szó. Annak kapcsán, hogy Szerbia alkotmánybírósága megkezdte a törvény 14 szakasza több rendelkezésének az alkotmánnyal való összehangoltságának vizsgálatát. (A tárgy száma: IUz-882/2010)[1] Az idő rövidsége és talán a kellő szakmai felvezetés hiánya miatt azonban kérdés, hogy a nézők számára mennyire sikerült a témát megvilágítani. 

Vitás szakaszok

            Az Alkotmánybírósághoz az említett törvény alkotmányjogi felülvizsgálatára kilenc kezdeményezés érkezett, mégpedig négy Szabadka, Pancsova és Palics polgáraitól, a többi kezdeményező pedig a Szerbiai Egyesült Régiók (URS), a Független Elektronikus Médiumok Asszociációja (ANEM), az Új szerbiai politikai gondolkodás (Nova srpska politička misao), az újvidéki székhelyű Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület és A nemzeti kisebbségek helyzetének fejlesztési asszociációja (Asocijacija za unapređenje položaja nacionalnih manjina).

            Az Alkotmánybíróság a – testület január 17-i üléséről kiadott közlemény szerint[2]– megvizsgálja a törvény a 2. szakasza 2. bekezdése, a 10. szakasz 6.), 10.), 11.), 12.), 13.) és 15.) pontja, a 11. szakasz 3. bekezdése, a 12. szakasz, a 13. szakasz 3.) pontja, a 14. szakasz, a 15. szakasz 7.) pontja, a 19. szakasz 2. bekezdése, a 20. szakasz 1-től 4-ig pontjáig terjedő, valamint és a 23-tól a 27. szakaszok rendelkezésének alkotmányosságát.

            A vitatott törvényszakaszok közül talán a legfontosabbak:

– a 2. szakasz 2. bekezdése, miszerint „a nemzeti tanács képviseli a nemzeti kisebbséget az oktatás, a kultúra, a nemzeti kisebbség nyelvén történő tájékoztatás, valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén, részt vesz a döntéshozatalban vagy dönt az említett területekre vonatkozó kérdésekről, és e területeken intézményeket, gazdasági társaságokat és egyéb szervezeteket alapít”;

–  a 11. szakasz 3. bekezdése, amely alapján a  nemzeti tanács „a köztársasági, az autonóm tartomány és a helyi önkormányzat, jelen szakasz 1. bekezdésében foglalt intézmények (nevelési, oktatási, diák- és egyetemista jóléti intézmények – B. A. megj.) alapítójaként az alapítói jogokat egészében vagy részben a nemzeti tanácsra ruházhatja” és

– a 19. szakasz 2. bekezdése, amely alapján a nemzeti tanács „teljes egészében vagy túlnyomóan kisebbségi nyelven tájékoztató tömegtájékoztatási közvállalatok és intézmények alapítójaként a köztársaság, az autonóm tartomány vagy a helyi önkormányzat, a nemzeti tanáccsal való megállapodás alapján, az alapítói jogokat teljes egészében vagy részben a nemzeti tanácsra ruházhatja át”.

            A bíróság a többi kezdeményezést elutasította, azzal az indoklással, hogy azok „elfogadhatatlanok” (mielőtt még tárgyalt volna ezekről! – B. A. megj.), illetve „nincsenek meg az előfeltételek” a vitatott szakaszok a testület általi felülvizsgálatára. Az utóbbiak közé tartozik az újvidéki székhelyű Árgus (2010. május 31-i!) kezdeményezése is a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 33. szakasza alkotmányosságának és törvényességének a felülvizsgálására.

Az Árgus kezdeményezése[3]

A szerb alkotmány 6. szakasza szerint „senki sem vállalhat olyan állami- és közéleti tisztséget, amely összeférhetetlen egyéb megbízatásaival, hivatásával vagy magánérdekeivel”. A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 33. szakasza ezt az alkotmányos rendelkezést leszűkítette olyan módon, hogy a nemzeti tanács tagjává csak az a nemzeti kisebbséghez tartozó személy nem választható, aki „bírói, ügyészi vagy alkotmánybírói tisztséget tölt be”.

Az idézett törvény ilyen megfogalmazása, amelyben részt vettek a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) magas rangú képviselői is, lehetővé teszi az állami tisztséget betöltő személyeknek a nemzeti tanácsba való jelölését és listavezetőnek való megtételét.

Így kerülhetett sor arra, hogy a 2010. június 6-i nemzeti tanácsi választásokon két lista vezetője – a Magyar Összefogás (VMSZ) és a Humentis civil szervezet (Demokrata Párt), magas rangú állami tisztségviselői, a(z akkor) tartományi kormánytagja, Korhecz Tamás tartományi jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkár (VMSZ) – (akkor még csak) a nemzeti tanács elnöki posztjának is a lehetséges várományosa (most elnöke) –, és dr. Csengeri Attila, (abban az időben) tartományi egészségügyi titkár, listavezető lett.

A választási listákon más vezető állami hivatalnokok is szerepeltek, mint például Muškinja-Heinrich Aniko, aki a Humentis névsorán jogászként szerepelt, miközben a kisebbségügyi minisztériumban államtitkári posztot tölt be (sic!), vagy Bunyik Zoltán újvidéki segédpolgármester, a Kézfogás a Magyarságért – Polgári mozgalom listavezetője.

Az Árgus véleménye szerint az állami tisztségviselőknek a nemzeti tanács tagjának, vagy esetleg elnökének való megválasztása ellentétben van az alkotmánnyal és a nemzeti tanács intézményének elképzelésével.

Az állami tisztségviselői hivatás és a Magyar Nemzeti Tanácsbeli (MNT) tagság együttes gyakorlása a nemzeti önkormányzati önállóság és az állami szervektől való függetlenségnek a megcsúfolását jelentené. Ezek a személyek, funkciójuknál fogva ugyanis befolyásolhatják a nemzeti tanács működését, munkáját és független döntéshozatalát. Ez lehetővé teszi a nemzeti önkormányzat legmagasabb testületének állami irányítás alá vonását.

A fentiek alapján, az Árgus kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 33. szakaszának alkotmányosságát vizsgálja ki, a kezdeményezésbe foglalt indoklást vitassa meg és hozzon határozatot, amellyel megállapítja, hogy az említett szakasz rendelkezése nincsen összhangban Szerbia Köztársaság alkotmányának 6. szakaszával.

A kezdeményezés elérte célját: Korhecz Tamás (a kezdeményezés napján) lemondott a tartományi kormányban betöltött posztjáról. (Bizonyára nagy felhördülést váltott volna ki, amennyiben a kisebbségügyi miniszter lett volna egy személyben az MNT elnöke is, s ezt Korhecznak is tudnia kellett.) Dr. Csengeri Attila időközben a szabadkai városi tanács egészségügyi, szociális és környezetvédelmi tanácsosa lett. Muškinja-Heinrich Anikó – miután tartományi ombudsmanná választották – lemondott az MNT-beli tagságáról (Helyette – 2010. november 29-től – Sirková Anikó, Zenta polgármestere lett az MNT tagja, ami ugyancsak vitatható.) Bunyik Zoltán helyett Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke lett az MNT tagja. 

Mint az alkotmánybíróság idézett közleményéből kitűnik, a testület nem fogta el az Árgus kezdeményezését, ami arra utal, hogy az állami hivatalnok a továbbiakban is jelen lehetnek a nemzeti tanácsban. Ezzel a taláros testület mintegy előrevetíti az MNT és a hatalom szimbiózisát. Hogy miért most – csaknem három év után – vette elő a kezdeményezést, azt viszont csak találgatni lehet.

„Rosszindulatú erőlködés”

– Tudni kell azt, hogy nagyon különböző emberek, nagyon különböző szervezetek támadták meg ezt a törvényt. Vannak közöttük sajnos magyarok is, vannak szélsőséges szerb nacionalisták, tehát nagyon különböző szervezetek támadták meg ezt a törvényt. Ez a támadás azt bizonyítja, hogy ennek a törvények valóban súlya van a közösségi építkezésben, hogy ezekkel a jogosítványokkal élve nagyon sokak ijedtek meg attól, hogy esetleg a magyar közösség talpra áll, megerősödik a törvény adta lehetőségek és keretek miatt. A veszély valós. Azt gondolom, hogy ha néhány nagyon fontos szakaszát ennek a törvények elfűrészelné az Alkotmánybíróság, abban az esetben nagyon sok olyan eszköztől esnénk el, amelyek segítségével aktívan tudjuk közösségünk sorsát, jövőjét befolyásolni. Én nem is gondolok erre a forgatókönyvre. Én bízom abban, és mint alkotmányjogász ezt szakmai szempontokkal is alá tudnám támasztani, hogy ezek az érvek nem meggyőzőek, abban a vonatkozásban , hogy a törvény ezen paragrafusai alkotmányellenesek lennének. Mégis, az Alkotmánybíróság bizonyos politikai szempontokat is mérlegel, ezért nem tartom kizártnak, hogy ne így végződjön a dolog. Mégis, ma abban bízom, hogy azért alapvetőleg ez egy alapot nélkülöző erőlködés, rosszindulatú erőlködés és nem több ennél – mondta Korhecz Tamás, az MNT elnöke a Napjaink c. említett műsorában.[4]

Korhecz Tamás nyilatkozatában – mint általában – nem takarékoskodott a (negatív) jelzőkkel és a (le)minősítésekkel. Támadásnak nevezi azt, hogy magánszemélyek és szervezetek alkotmánybírósági kivizsgálását merészelték kezdeményezni annak a törvények, amelyiknek a kidolgozásában maga is „asszisztált”. Holott a demokráciában ez a jogszabályok alkotmányossága ellenőrzésének a legtermészetesebb módja. (Más dolog, hogy Szerbiában hogyan működik az alkotmánybíróság és mi lesz ennek az eljárásnak az eredménye.)

Köztudott, hogy az említett törvénnyel kapcsolatban a magyar közösségen belül – már a jogszabály elfogadását megelőzően is – megoszlottak a vélemények. Még a kidolgozásában részvevő Várady Tibor is elismerte, hogy „nem jelent autonómiát”[5] az, amit a törvény nyújt”[6](A törvény paragrafusainak többségét – Korhecz nagybecskereki elmondása alapján – Várady Tibor és ő írták, elfogadásához pedig, a VMSZ parlamenti képviselői asszisztáltak.[7])

Mielőbbi módosítást!

            Az elmúlt csaknem három év alatta gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvénynek számos hiányossága van. Még azt sem fogalmazza meg, hogy milyen testület a nemzeti tanács! Probléma van a nemzeti tanácsok hatásköreivel is. Ezt ugyanis az említett törvény, csaknem minden esetben, feltételes módban, vagyis nem kötelező erejűnek határozza meg. Ez többnyire abban nyilvánul meg, hogy a nemzeti tanácsot „kezdeményező”, „figyelemmel kísérő”, „javaslattevő” és „véleménynyilvánítási” illetékességgel jogosítja fel.

Aztán emlékezzünk azokra a perekre, amelyeket Korhecz a zentai képviselő-testület ellen indított, amikor – az iskolaszékek tagjainak kinevezésekor – elutasította az általa javasolt személyeket és a községi tanács jelöltjeit nevezte ki[8], a Magyar Szó főszerkesztőjének leváltásával keletkezett (nemzetközi reagálásokat is kiváltott) botrányra[9], a felsőoktatási ösztöndíjprogram pályázat lebonyolítása és a kérelmek pontozása során történt magyar-magyar megkülönböztetésre[10], stb. Mindez több mint indokolttá teszi a törvény (és az MNT működésének) alapos felülvizsgálását. 

Négy vajdasági magyar párt 2012. szeptember 27-én Felhívást fogalmazott meg a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz és az Európai Unió magyar képviselőihez, amelyben összefoglalta a vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményeit. Az nemzeti kisebbségi autonómiával kapcsolatos követeléseket a dokumentum második pontja tartalmazza:

–  2. Szerbia biztosítsa a délvidéki magyarság teljes körű nemzeti autonómiáját, területi és személyi elvű autonómiát. A nemzeti tanácsokról szóló törvénynek az eddigi tapasztalatok alapján való mielőbbi módosítását, amely szavatolja a nemzeti kisebbségek tényleges politikai önkormányzatát, felruházná döntéshozatali joggal és hozzájárulna az érdekeinek megfogalmazásához és hatékony képviseletéhez. Ezt követően új, demokratikus nemzeti-tanácsi választások megtartását, az állam által elkészített és kezelt teljes választói névjegyzék alapján, olyan választási rendszer alkalmazásával, amely figyelembe venné a lakosság területi megoszlását.[11] 

Az új nemzeti tanácsi választások 2014-ben esedékesek. Addig módosítani kell a törvényt. A jelenlegi szerbiai viszonyok azonban nem kedveznek a magyar pártok és civil szervezetek követelései megvalósításának. A magyar autonómiáért való küzdelem ennek ellenére folytatódik. Függetlenül a magyar pártokraták akaratától is. 

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. február 10.

[1] http://www.ustavni.sud.rs/page/view/sr-Latn-CS/0-101765/saopstenje-sa-1-sednice-ustavnog-suda-odrzane-17-januara-2013-godine-kojom-je-predsedavao-dr-dragisa-slijepcevic-predsednik-ustavnog-suda?_qs=17.%20januar

[2] Uo. és http://www.dnevnik.rs/politika/nadleznosti-na-ustavnoj-proveri

[3] Alkotmánybírósághoz fordult az Árgus: http://www.vajdasagma.info/cikk.php?ar=tukor&id=3444, Magyar Szó, 2010. június 1., 4. o.; Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, VIII. évf. 117. szám, 2010. június 1. és Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Reggeli Sajtófókusz, Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június 1.

[4] http://www.youtube.com/watch?v=R8ipODdVMFg

[5] Bozóki Antal: Problémák a nemzeti önkormányzattal. http://www.mpsz.net/,2011. február 27., 21:39;http://www.argus.org.rs/irasok, 2011. február 28., 09:17; Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, Kisebbségi sajtófókusz, 2010. február 24. és Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, IX. évf. 50. szám, 2011. március 2.

[6] Memorandum Orbán Viktornak. Orbán Viktor 2009. december 16-i délvidéki körútján a délutáni órákban Temerinbe látogatott, ahol többek között civil szervezetek képviselőivel találkozott. A csatolmányban szereplő szervezetek kérésére, az általuk megfogalmazott mamorandumot Csorba Béla átadta az illusztris vendégnek. A memomrandum szövegét lásd:http://ujmagyargardagyor.gportal.hu/gindex.php?pg=31456241&nid=5365227

[7] Bozóki Antal: Egy korszak végén. http://www.argus.org.rs/index.php/irasok/8-irasok/542-gondolatok-ifj-korhecz-tamas-lemondasa-kapcsan, 2010. június 03. [18:01] és Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, VIII. évf. 135. szám, 2010. június 28.

[8] Pesevszki Evelyn:  Pert nyert az MNT, Magyar Szó, 2010. November 18:http://www.magyarszo.com/hu/2010_11_18/kozelet/60539/

[9] Vajdaság Ma: Maratoni vita után leváltották a Magyar Szó főszerkesztőjét. http://kitekinto.hu/karpat-medence/2011/06/25/maratoni_vita_utan_levaltottak_a_magyar_szo_fszerkesztjet/, 2011. június 25.

[10] Bozóki Antal: Újabb botrányt okozott az MNT. http://www.vajma.info/cikk/tukor/4317/Ujabb-botranyt-okozott-az-MNT.html,2011. augusztus 13. [17:54]; Central Europica Centralis (CEC), Kisebbségi Sajtófókusz, 2011. augusztus 15. és http://www.mpsz.net/, 2011. augusztus 15. [12:16]

[11] http://www.peticiok.com/peticio_a_vajdasagi_magyar_kozosseg_azonossaganak_megrzeseert és

http://www.peticiok.com/petition for the maintenance of the national identity of the Hungarian minority community in Vojvodina A dokumentumot 2012. október 11-éig 218-an írták alá.

„Gyakorolhatjuk alapvető jogunkat a tájékozódásra”?

Kisebbségjogi jegyzet

Első példa

A Magyar Szó onlinekiadása  2013. január 30-án, az újvidéki Dnevnik napilap értesülésére hivatkozva (sic!), közli hogy „az újvidéki Felső Ügyészség vádat emelt azon hét személy ellen, akiket a tavalyi temerini verekedésben való részvétel kapcsán nemzeti, faji és vallási gyűlölet szításával vádolnak”.

A hír a napilap január 31-i (nyomtatott) kiadásában a negyedik oldalon található.

Az információ furcsasága, hogy az egyetlen magyar nyelvű napilap a szerb nyelvű Dnevnik híre nyomán (!!) közli a vádemelés tényét a hét temerini magyar fiatalember ellen. Ennek alapján arra következtetésre jut(hat) az olvasó, hogy napilapunk (?) egyáltalán nem is érdeklődött egy olyan – a magyar közösséget is érintő kérdés iránt –, amely már tavaly október vége óta foglalkoztatja a szélesebb közvéleményt. Szerb nyelvű forrás alapján tájékoztat a magyarokat közvetlenül érintő kérdésben!  

 Második példa

A Dnevnikkapcsán meg kell még említeni, hogy a Magyar Szó – talán csak a szerkesztőség által ismert okokból kifolyólag – nem figyelt fel arra a nyilatkozatra, amit Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke adott az újvidéki szerb nyelvű napilapnak a nemzeti autonómia kérdéskörében. (Denis Kolundžija: Tražimo trostepenu autonomiju / Hármas autonómiát követelünk, Dnevnik, 2013. január 20., 3. o.).

Napilapunk ezzel megvonta olvasóitól annak lehetőségét, hogy megismerkedjenek Csonka, illetve pártjának álláspontjával egy – a magyar közösség számra rendkívül fontos – „a magyar területi elvű autonómia létrehozásával” kapcsolatban (a koszovói platform függvényében is).

Harmadik példa

A Vajdaság Ma internetes hírportál január 28-án közölte a hírt, hogy Pásztor Istvánalapos kivizsgálást kért a temerini verekedés ügyében. Az egyébként fürge (amikor vezető magyar tisztségviselők nyilatkoznak) Magyar Szó csak három nappal később (január 31-én, a 4. o.) Pásztor: Vizsgálják ki részletesen címmel közli a tartományi parlament és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének feltehetően – a tartalom szerint ítélve – ugyanazon nyilatkozatát.

A hír szerint „aggodalmának adott hangot Pásztor István a tartományi parlament elnöke a múlt hétvégi temerini incidens kapcsán”, de a lap azt már nem említi (feltehetően a három napos késés miatt), hogy mikor nyilatkozott Pásztor. Ez viszont már szakmai fogyatékosságnak is számít.   

Negyedik példa

A Magyar Szó január 29-i számában (5. o.) közli Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség szerbiai parlamenti képviselője, a képviselőház küldöttsége taghelyettesének nyilatkozatát a „médiaszabadságról és nemi egyenjogúságról”.

A médiaszabadság helyzete Európában című jelentés kapcsán „Kovács az Európai Néppárt frakciójának vezérszónokaként szólalt fel, támogatva a jelentéstevőt, valamint hangsúlyozva az újságírók számára biztosítandó szabadság és munkavégzési biztonság fontosságát”.

– Sajnos nagyon sok országban fokozódik a médiaszabadság különféle módon történő korlátozása. A jelentés ilyen vonatkozásban elsősorban Törökországot és Oroszországot említette. A médiának a politikára és a társadalom minden szegmensére gyakorolt kiemelkedően fontos szerepéről is beszéltünk. Közösen kellene dolgoznunk azon, hogy az újságírók kutatómunkát végezhessenek, hogy aktívak és hasznosak legyenek, hiszen ők teszik lehetővé számunkra a tájékozódást, általuk gyakorolhatjuk alapvető jogunkat a tájékozódásra. A jelentésben az áll, hogy az ET 47 tagállamából tizen-egynéhányban a politikum még mindig nyomást gyakorol a közmédiára. Ezek az országok között említik Szerbiát és Magyarországot is – mondta Kovács a Magyar Szónak. (Pesevszki Evelyn: Médiaszabadságról és nemi egyenjogúságról).

Kovács Elvira: 

Ösztönözni kellene a férfiakat, hogy gyakorolják az apaságot (!?)

Napilapunk azonban arról már nem számol be, hogy, hogy „az EBESZ szerbiai missziója felszólította Szerbia Kormányát, akadályozza meg az újságírók elleni, etnikai és nemzeti alapú támadásokat, amelyekre példa volt a Vajdasági Független Újságíró Egyesület és a Vajdasági Rádió és Televízió vezetőinek a nyilvános megsértése. Dragana Solomon,az EBESZ szerbiai missziójának sajtó-ügyi vezetője kijelentette, hogy növekvőben vannak a médiákban dolgozók elleni etnikai indíttatású támadások, és hogy a misszió elítél minden gyűlöletkeltést és erőszakot. A médiaszabadság témájára a szerb szkupstinában megtartott meghallgatáson Solomon asszony úgy fogalmazott, hogy azok, akik nem értenek egyet ezekkel az emberekkel, úgy vélik, érvként szolgálhat az, hogy ezeknek az embereknek a véleményét a nemzeti hovatartozás környezetébe helyezik. Szavai szerint az államnak részt kell vennie a médiatámogatások nyitottságának és átláthatóságának a megteremtésében, hogy szavatolja a Vajdasági RTV és a Szerbiai RTS pénzügyi hátterét" – közölte a vajdasag.eu interntes hírportál.

A Magyar Szó olvasói előtt titok marad, hogy Kovács Elvira miért külföldön és miért nem Szerbiában hangoztatja, hogy „a politikum még mindig nyomást gyakorol a közmédiára”? Vagy Szerbia nem azon „nagyon sok ország” közé tartozik, amelyekben „fokozódik a médiaszabadság különféle módon történő korlátozása”?

   Egyáltalán, hogyan, kit és miről, illetve miről nem tájékoztat a Magyar Szó?

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. január 31.

Korhecz KONTRA Pásztor

Az igazság „fájni fog”. Elkúrtuk, hazudtunk?

A címben szerepelő fogalmakat nem azért elevenítem fel, mert a magyarországi politikumról akarok írni. Hanem azért, mert az idei év első bejegyzésével egy kicsit visszakanyarodok a tavalyi évhez. Nem csak azért, mert az év végére besűrűsödtek a teendőim, ami miatt  nem maradt időm az írásra, hanem azért is, mert a téma most is aktuális. Például azért, mert készítettek két évértékelő interjút két délvidéki politikussal.

Legtöbbször átsiklok az ilyen interjúk felett, leginkább azért, mert a pártlappá züllesztett napilapunk hasonló írásaira egész egyszerűen nem vagyok vevő. De most mégis beleolvastam a két vezető interjújába, akik elvileg ugyanazon politikai opcióhoz tartoznak, mégis - ahogyan az olvasás közben kiderült - igen eltérően nyilatkoztak a párt politikájáról és politikai sikereiről.

A pártelnök hozta a szokásosat: bár minden megváltozott körülöttünk május 6-a után, továbbra is mi vagyunk a legszebbek, legokosabbak. Rózsaszín szemüveg, sikertörténetek tömkelege. Egyfélét mondunk Brüsszelben, mást Budapesten, harmadikat Belgrádban. Egyszer nem szavazzuk meg a Vajdaság költségvetését, mert nincsen meg a hét százalék,  aztán szépen, csendben, a bársonyszékért megnyomjuk a zöld gombot. Majd elkezdünk Vajdaság megalázásáról beszélni.

A budapesti liberális körökhöz tartozó lapnak  azt nyilatkozzuk, hogy hosszú távon a kisebbségi magyar politizálás halálra van ítélve és vesztesek leszünk (talán ezzel magyarázzák a belgrádi tagtoborzást). Az itthoni médiában pedig arról beszélünk, hogy csak az etnikai politizálás az egyetlen és igaz, azok a magyarok pedig, akik más magyar pártokban politizálnak, nemzetárulók, a többiek meg janicsárok (ez a logika szerint, aki magyar pártban politizál az kevesebbet ér, mint az a magyar, aki szerb pártban van?). Ugyan szavainkkal támogatjuk a területi magyar autonómiát, de megelégszünk a korlátozottabb kulturális autonómiával.

Annál nagyobb figyelmet érdemel a másik interjú. Bevallom, kellemesen csalódtam. Nyíltan kimondták, hogy a délvidéki magyarság száma drasztikusan csökkent az elmúlt 9-1O év alatt, a magyarok helyzete egyre rosszabb, és ha ez így folytatódik, akkor bedől a délvidéki magyarság intézményrendszere (?), onnan meg  már nem lesz visszaút. Az okokat boncolgatva megjelölte a politikai és közéleti közeg mulasztásait, a hosszú távú intézkedések és programok hiányát. Elmondta egyúttal azt is, hogy a megoldást a tükör jelentené, ha szembenéznénk a reális helyzettel, az igazság pedig „fájni fog”. Kiutat a nyilatkozó politikus a keresztény értékeken alapuló társadalmi viszonyok kialakításában látja, szerinte nagyobb hajlandóságra van szükség a gyermekvállalás területén. Ezért egy demográfiai stratégia megalkotásában gondolkodnak az MNT-ben. Ezt azonban egyedül nem fogják tudni végrehajtani. Ehhez társadalmi konszenzus szükséges.

Néhány fontos kérdés fogalmazódott meg bennem. Ha abból indulunk ki, amit a pártelnök már többször is hangsúlyozott, hogy az MNT egy párti politikát folytat, akkor miért van az, hogy a két  vezetőnek ennyire eltérő a véleménye és a helyzetértékelése?  Ha az MNT elnöke nem lepődött meg a népszámlálási adatokon, és előrelátta azokat a folyamatokat, amelyek ide vezettek, miért csak most fogalmazta meg őket? Miért nem figyelmeztetett előbb? Vagy ha megtette, miért nem vették figyelembe a véleményét? Vajon jól értelmezem: a párt vezetőit az igazság mellőzésével vádolja? Lehet-e ez az első törésvonal a párton belül?

És kit terhel a felelősség a téves politika folytatásáért? Kik azok, akik nem tették a dolgukat megfelelően? Várható-e irányváltás? Vajon szétválhat az MNT és a VMSZ akarata?

Remélhetőleg válaszokat is kapunk…

Csonka Áron

Új bürokraták

Kezdettől fogva problematikus volt a nyomtatott sajtó példányszámának a növelése – jelentette ki Simon Erzsébet, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) illetékese a médiastratégiájukról egy rádióműsorban, amikor a riporter rákérdezett, mi az oka a sikertelenségnek?

Jelentésemben – nyomatékosította a médiafelelős – leírtam: ellenállásba ütköztünk, s a kollégák nem tesznek szinte semmit. Nem készítették el azt, amit elvártunk volna. Például, hogy átgondolják az arculatváltást. Nincsenek terveik, nincsenek megvalósításról szóló jelentések stb. Hogy miért lenne minderre szükség? „Mert akkor, dönthettünk volna, hogy merre lépjünk” állítja az illetékes.

Simon Erzsébet így sem ül ölbe tett kézzel. Vannak ötletei. A riporternek, aki megjegyezte, hogy sokan a Magyar Szó, vagy a Hét Nap helyett a szerb lapokat vásárolják, még elismerte: ez bizony így van. Ezután ellentámadásba ment át. Az emberek a hibásak, mondta, mert e lapok ára mégsem akkora, hogy még a jelenlegi ínséges időkben is ne lehetne azokat megvásárolni. Továbbá, hiba az is, hogy a „nyomtatott sajtó” nem jut el az olvasókig. Még sok olyan település van a Vajdaságban, ahol e lapokhoz – a régen jól működő terjesztési hálózat megszűnte után – nem lehet hozzájutni. Az MNT illetékes ezt a hibát is a magyar szerkesztőségek nyakába varrja. Azok nem készítettek tervet, dokumentumokat stb., hogy az MNT most értékelhesse a helyzetet. A kreatív gondolkodásnak nincs határa: az előfizetési kedv is növelhető, illetve növelni kell, állítja a sarokba szorított MNT tisztségviselő. Az azonban eszébe sem jut, hogy az MNT-nek, vagy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének tegye fel az egyetlen logikus kérdést: miért tűrték hosszú éveken keresztül, hogy a privatizáció örvén a szerb hatalom és kliensei leépítsék a Magyar Szó valaha valóban tevékeny terjesztőhálózatát?

De, hagyjuk az MNT irodákból származó magvas ötleteket, s nézzük meg, mi a hiba a valóságban? Tény ugyanis, hogy a valaha „több tízezres” példányszámban megjelenő lapok, ma néhány ezresre zsugorodtak.

A fő kérdés az, hogyan történhetett meg, hogy röpke pár év alatt az „egypárti” megalapozottságú magyar intézményrendszer elvált a magyar szavazóktól, illetve meg sem találta azokat. Akikért elvben dolgoznia kellene. Az MNT a lesújtó gyakorlat láttán sem tud, esetleg nem is akar eljutni a baj gyökeréig. Ha egy napilappal szemben a fő követelmény az, hogy adjon pontos, gyors, a közösség demokratikus érdekeinek megfelelő, de önálló tájékoztatást, akkor ezt a Magyar Szó és a többiek miért nem teszik meg?

Feltette valaki a kérdést, vajon Kubát János a Magyar Szó veterán újságírója – egy futó elemzés alapján – miért tehetett sokkoló megállapításokat? Például azt, hogy 1972-es és a tavalyi év egyik utolsó hónapját vizsgálva, Tito elvtársnak az akkori Magyar Szóban megjelent képei számukban alig tudták megelőzni Pásztor István fotóit. Miért nem tette fel a kérdést, sem a Magyar Szó, sem az MNT, jó-e a „stratégia” amely a tisztségviselők önfényezésének intézményesülését meg sem említi?

Nem mégis arról van szó tehát, hogy a kiábrándult magyar polgárok látva a magyar döntéshozók önzését és tehetetlenkedését, kiábrándultak? S most új politikai eszményeket keresnek. Sajnos, úgy is, hogy a megoldást, a nagyobb haszonnal kecsegtető, szirénhangon ígérgető szerb pártok támogatásában, meg a szerb lapokban keresik.

Száz szónak is egy a vége. A vajdasági magyarság leépülése addig nem fékezhető meg, még csak nem is lassítható, amíg nem nevezzük néven a gyereket. Ki kell mondani: amíg nem valósul meg a magyar autonómia legfontosabb követelménye, az, hogy az autonómiatanács tagjait (a magyar szavazók hivatalos, állami névjegyzéke alapján) maguk a magyarok választhassák meg, s e képviselők ténylegesen nekik, ne pedig a szerb hatalomnak tartozzanak politikai felelősséggel – változásra nem számíthatunk.

Mit tehetnek az MNT tagjai, ha maga a rendszer választja el őket a magyar szavazóktól? Különösen, ha a testület működési költségeit, a szerb kormány vállalja, feladata pedig arra szorítkozik, hogy kezelje a Magyarországról érkező támogatásokat, s elvégezze azok elosztását? Lehet a magyarok iránti felelősségtől mentesen nem a pénzforrások (a részérdekek) felé fordulni? Stratégiákat gyártani, s egyben elismeréssel adózni a szerb hatalomnak? Nos, úgy látszik, lehet. Csakhogy ez esetben következményekkel kell számolnunk. Amint látjuk, elsősorban azzal, hogy az újra gyorsuló asszimiláció és a közösség leépülési folyamatainak erősödése választói apátiába, érdektelenségbe torkollik.

A választók érdekeitől való függetlenedés okozza, hogy az alapítói jogokkal felvértezett magyar döntéshozók, félretéve a közösség alapérdekeit, a Magyar Szótól részérdekeik kritikátlan népszerűsítését, személyük tömjénezését követelik. Így még az is megtörténhet, hogy az egyik túlbuzgó szerkesztő egy politikai baklövés magyarázatát hallva, helyesléssel állapítja meg: ez csodálatos.

Ilyen a Vajdaságban az új (magyar) bürokrácia működési modellje. Nemcsak a sajtó vonatkozásában. S így kap szabad utat a szerb politikai elit törekvése, hogy a nemzeti tanácsok intézménye – a magyar szavazóktól elválasztott magyar döntéshozók közbeiktatásával – végül a szerb nemzeti érdek érvényesítését eredményezze.

Ilyen körülmények között nem meglepő Korhecz MNT-elnök megnyilatkozása, hogy az MNT a VMSZ politikáját magáénak vallja. Az ő sorsuk valóban össze van kötve.

Mindeközben mi magyarok elfogyunk, itt a Vajdaságban is. Nem kellene ezen a helyzeten valamit változtatni, akár az agyonhallgatott Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) keretében? Dehogynem!

Ágoston András

Vajdasági Magyar Demokrata Párt, 

HÍRLEVÉL, XI. évf. 7. szám, 2013. január 12.

Év eleji nyítány

Hangosan kiált az utcán a bölcsesség,

és a tereken is fölemeli hangját.

Kiabál a lármás utcáknak elején,

szót emel a kapuk nyílásánál, a városban.

Meddig kedvelitek, ó, ti éretlenek, az éretlenséget,

ó, ti szemtelenek, a pimasz fecsegést?

Meddig gyűlölik az észt az esztelenek?

                                      (Péld 1.21- 1.22 -1.23)

Mögöttünk van ismét egy év, amely elvitt egy világvége hisztériát és megtartotta az elme válságos helyzetét. Bölcsebbek sem lettünk, butábbak sem, -mindenki maradt a saját táborában. Fogyatkozunk határon innen és túl, nos határon túl azért gyorsabban megy ez a folyamat, mert a nemzetállamocskák azért teszik a dolgukat, ami az „autohton fajok” élettérből való kiszorítási projektét illeti.

A magukat szakmához értő politikusoknak nevezett tábor: tereken – utcákon a nemzetpolitika sikerességét szajkózzák, úgy számokkal, csörgős bankókkal alátámogatva. Kit hitegetnek? Siker? Az elmúlt századok csak bajt hoztak a fejünkre, de hogyan is lehet sikeres az aki utólag magyarázkodik? Útólag a csicsókai piaci kofa is bölcs tud lenni, akkor minek a szakpolitika?

Az érdek és csakis az önös érdek vezényli e nemesnek nem éppen mondható tisztes grémiumot. Az önös érdek mögött eltörpül a közemberek nagy táborának érdeke, barmijen jellegű legyen is az. E választott fajt sem tudom megérteni, hogy miért kell felvenni olyan kabátot amelyből kilóg a lóláb (éretségi, oklevél, doktori czím)? Nevezetesen miért kell felhúzni a doktori köppenyt, ha az nem illik a szakmához igencsak nagyon elvitatottan értő viselőjére? Egy országnak kell szégyenkeznie, mert első embere „másolt/ragasztott (copy/paste)” szakzsargonnal élve mivel a szakmáról beszélünk éppen. Majdan ismétlődik ez a történet egy lépéssel hátrébb. Más tollával való ékeskedés, mondhatják jogosan az ornitológusok. A pávák is akkor ékeskednek díszes tollazatukkal, amikor a szívük választottjának kedveskednek, hogy fészekrakási belátásra bírják, mert ösztönösen a túlélésre koncentrálnak és nem a szomszédos kappan rikácsolására figyelnek, mondhatnám bölcsen, bár ismételten ösztönös viselkedési formáról témázgatunk éppen.

Egyértelmű, hogy a választás nevezetű komédia, nem hoz változást, mert ha hozna betiltanák. Pontosítva az előnyjogokhoz szokott szakpolitikai-elit nem fog a kiváltságairól, önös érdekeitől megszabadulni, mert abban a pillanatban a szakmához értő embereknek, tisztes, becsületes, szorgos tanulással és munkával kiérdemelt doktoroknak, mérnököknek... kellene átadni a stafétának rúdját ill. a hatalom pólusát.

A könnyen szerzett anyagi javakról nem mellékes beszélni, mert az a motorja e gondolkodási módnak és viselkedési formának. Az állam nem megy tönkre, bár össznépi riogatás folyik ezzel a válság hisztériával, érdekes, hogy keleten és nyugaton mindenki a tönk szélén van és még egyetlen állam sem jelentett megszünést !? A globális kettős könyvelés trükkjét alkalmazza itt már mindenki...

A gond, hogy akkor mi lesz a megszerzetesekkel? Érdekes a fordulat, hiteltelenné kell tenni a doktori, mérnöki... czímet, hiteltelenné kell tenni a tudást és harc nélkül elvész a nemzet és a faj felemelkedik!

A déli végekről beszélve a statisztikusok 4800 (!) nyolc (8.) osztállyal rendelkező felsőveztő „áldásos” tevékenységét jegyezték le! Itt a csavar, hogy ezek még nem is próbálkoztak vásárolni maguknak czímet, de még egy picinyke gyorstalpaló agytornára sem iratkoztak be, és e felvonás csúcsmozzanata: büszkén válalják, hogy ők tehetséges vezetők minden korban-időben és a szakmához is értenek! Hitelessé válnak egy szempillantás alatt! Kettő fontos dolgot tanultak meg:

1.) lefele taposnak, felfele meg... A szakmához, -legyintenek: a doktorok sem értenek...

2.) pozicíó harc, akit konkuresnek látnak kegyetlenül lejáratják, hiteltelenné teszik.

Mi a nemzetpolitkai megoldás?

A „kobakjukat” a megoldás keresésben anyaországi mintára és anyagi támogatásával itt is összedugták az anyagi érdekeltek. Az egyik törzsfőnök meghatározta, hogy gyermeket kell készíteni nem siránkozni. Rendben is van, de az Úr bölcs volt és ahova báránykát teremtett, teremtett néki legelőt! Szakmailag politikus eltévesztette a házszámot és templom helyett a tisztes házba ad tanácsot, elfeledve a népi bölcseletet: Adsz tanácsot, adj hozzá kalácsot! A másik hozzáértő meg az óra ingához hasonlította az itt élőket. Ingázni kell ide oda, hogy otthon maradjunk...Jó,hogy nem szögelnek fel bennünket a templom toronyba a toronyóra czágere hejére, akkor egy nap alatt egy teljes kört ingáznánk...

Vajon mi a megoldás? Ők maradnak és majd ékesszólóen elregélik az utókornak, hogy mindent megtettek az ügy érdekében, bár az anyaország anyagi támogatásban is részesítette őket, de vajon miért távozik innen olyan sok magyar? Egyszerűen azért, mert nem tud boldogulni. Az egyet a kettővel nem tudja összetenni. Amennyiben vállakozni merne, rögtön feljelentik, mert bántja osztályharcosi lelküket, hogy kapitalistává válik a szomszéd...A közösségéért akar tenni, számos megaláztatást el kell türnie, hogy a hiteltelenek hitelessek maradjanak. Az anyaországi pályázatokhoz hozzá sem fér,het mert az csak az egy pártnak jár, ha indokolt, ha nem...Egyet tehet, mehet!

A megoldás egyszerű, mint az atyai pofon:

megfelelő embert a megfelelő helyre!

Ennyi!

Nem kell megijedni, ez soha nem fog bekövetkezni, mert mindenkinek van sógora, komája, jóbarátja, barátnéja (...) és az észt is évezredek óta gyülölik az eszetlenek, ahogyan az írás mondja!

Margit Zoltán

Három milla pápaszemre...

 

Hárommilliót költöttek csak szemüvegre…

Némi rosszindulattal, de modern szóhasználattal egy igen lendületes, dinamikusan fejlődő és jól prosperáló „cégként“ lehetne aposztrofálni a szabadkai önkormányzatot. Több okból is. Egyrészt azért, mert évről évre hozzájárul az Észak-Bácskában is elkeserítő méretet öltő munkanélküliség enyhítéséhez, mégpedig azzal, hogy folyamatosan duzzasztja a maga humán erőforrását. Szerencsére Jakab Dezső és Komor Marcell száz évvel ezelőtt egy olyan épületet álmodott meg a város szívébe, amely mind a mai napig állja a sarat. És szobái, irodái nem szakadnak le a temérdek tisztségviselő és tisztviselő lába alatt. Pedig a számuk mostanra már elérte a 360-at. Másrészt azért, mert (igazi családanya módjára) gondot visel a városházai közalkalmazottak sorsáról. Ha nem is tartja számon a hajszálaikat, de igyekszik sok tekintetben a kedvükben járni, és még csak álmatlan éjszakái sincsenek amit, hogy erről a féltő gondoskodásról a gátlástalanul kifosztott és kirabolt Szabadkán kinek mi a véleménye. 

Mértékletességet és szégyent nem ismerve, meg a község „templom egere” kategóriába csúszott szegényeivel szolidaritást nem érezve, járják a maguk útját. 

Tavaly például önkényesen (törvényellenesen) felsrófolták a saját fizetésüket. A havi bérrel párhuzamosan rendszeresen kiutalt magának egy kis (hatékonyabb munkavégzésre serkentő) összegecskét is Saša Vučinić polgármester. De ugyanígy vetett egy summa könnyen jött költőpénzt a helyettesének, továbbá a községi képviselő-testület elnökének és alelnökének, valamint a községi közigazgatás vezető beosztású embereinek is. Ilyen huncut módon ömlesztettek át – „zsebpénz” gyanánt – mintegy 210 millió dinárt.  További 270 millió dinár elköltéséről helytelen és pontatlan könyvelést vezettek, 450 millió dinárt pedig nem az előirányzott terveknek megfelelően, nem rendeltetésszerűen használtak fel.

Akik azt gondolták, hogy a csodaszép szecessziós szabadkai Városházán dolgozni nem egyszerűen csak sikk, hanem egy egész sor privilégium is jár a rendes kis állás mellé, azok nem sokat tévedtek. A torony alatt ugyanis rendesen megbecsülik az alkalmazottakat. Ha nem is (a kávéfőző- meg a felmosó asszonyig) egyformán mindenkit. Elsődleges szempontnak tartják, hogy az önkormányzat kötelékébe tartozók egészségesek legyenek, kifogástalan legyen a látásuk és tűrhető állapotban legyen a fogsoruk. Ezért aztán a város állja a számlát, amikor szemüveget vásárolnak maguknak, orvosi vizsgálatra szorulnak, vagy pedig fogászati ellátást kell igénybe venniük. Csak a tavalyi évben 3 millió dinárt költöttek a funkcionáriusok, az irodai ügyintézők, hivatalnokok látásának javítására. Ennyiért vásároltak a részükre szemüveget. Azt a nem túl bonyolult matematikai műveletet még én is el tudom végezni, amelynek a végeredményéből kiderül, hogy ha történetesen az önkormányzat minden egyes dolgozója pápaszemes lett volna, akkor is (átlagban) több mint 8 ezer dinárt költöttek volna rájuk fejenként. Nyilván az sem mellékes körülmény, hogy a szabadkai optikusok is a legkedvesebb kuncsaftjaik között tartják őket számon, már csak a milliós tétel miatt is.

Ez azonban nem minden. A községi közalkalmazottaknak bizonyára valamiféle szervezett módon történő étkeztetés is dukál. Mert, hogy is nézne az ki, ha minden áldott nap otthonról kellene vinniük papírszalvétába és műanyag zacskóba bugyolálva az agyon unt szendvicset? Sokkal könnyebb és kevésbé macerás dolog a pogácsagyártó Fornettinak vagy éppen a helybeli tejüzemnek számlázni havi rendszerességgel. Meg szó, ami szó: elegánsabb is. (Megértem én azt. Mégsem kosztolódhatnak a Vöröskereszt által üzemeltetett szegénykonyhán. Igaz?)

És még ez sem minden! Egy igényes munkáltató vigyázó tekintete sokfélére kiterjed. Nem csupán a dolgozóiról vezet számot, hanem azok csemetéit is igen nagy becsben tartja. Ösztöndíjat folyósít azok számára, akik éppen a középiskolai vagy az egyetemi tanulmányaikat végzik. Tavaly 11 millió dinárt vettek ki a városi kasszából erre a célra.

A rosszmájúaknak és a gonoszkodóknak természetesen lehet irigykedniük a Városházán dolgozó 360 foglalkoztatottra, de aligha érdemes. Én inkább sajnálom szegényeket. Mert a hajigazítás, az arckikészítés, na és a műkörömépítés költségeit (egyelőre még) saját maguknak kell fizetniük. Ezt a pechet!

Szabó Angéla

Minél szegényebb a nép, annál gazdagabbak a honatyák...

Már csak 13%

 NEGYVEN EZERREL KEVESEBB MAGYAR

Kisebbségjogi jegyzet

Egyre több adat kerül nyilvánosságra a 2011. évi népszámlással kapcsolatban. Bármely népesség lélekszámának alakulása fontos mutatója a politika sikerességének, vagy sikertelenségnek. Így, a nemzeti kisebbségi politikának is egyfajta fokmérője. A politikusok és az intézmények munkájának eredményét is jórészt ezek alapján lehet érdemében megítélni, értékelni. 

Már csak 13%

Magyar vonatkozásban a legutóbbi népszámlálás adatai rosszabbak, mint ahogyan demográfusok már korábban jelezték: Tíz év alatt a Szerbiában élő magyarok száma 39 400-al, ebből tartományban élő magyarok száma 39 071-el lett kevesebb, vagyis fogyása „eddig még soha nem tapasztalt méreteket öltött”.[1]

Mivel Vajdaság lakosainak száma 100 189-el csökkent 2002-hez képest, ebben a csökkenésben a magyarok 39%-al vesznek részt. Ez kétszer meghaladja a lakosságban való részvételi arányunkat (13%). A demográfusok szerint a vajdasági magyarok valós lélekszáma még ennél a számadatnál is kisebb, mivel „életvitelszerűen sokan nem élnek a szülőföldjükön”.[2]  

A népességi mutatókat súlyosbítja a tény, hogy a magyarok az egyik legelöregedettebb nemzeti közösség Szerbiában. A magyarok átlagéletkora 44,9 év, míg a romáké 28,3 év, a bosnyákoké 33,5 év, a szerbeké 42,5 év. A négy legjelentősebb nemzeti közösség közül tehát a magyarok átlagéletkora a legnagyobb, ebből következik logikusan, de nem törvényszerűen, hogy az elhalálozási arány is itt a legnagyobb, illetve, hogy a születési index pedig sajnos a legkisebb.[3] „A szerb lakosságnál a csökkenés sokkal kisebb, mint a többi nemzeti közösséghez tartozók esetében.”[4]Amíg a többségi szerb populáció csökkenése 3,6%, a nemzeti kisebbségi közösségeknél ez átlagban négyszer több és 14%-ot tesz ki (a magyaroknál ez 13,3%).[5]

A magyarok lélekszámának csökkenését – az említett okok mellett – még feltehetően nagymértékben befolyásolja az elvándorlás és asszimiláció is, amit a legnehezebb mérni a különböző eddig ismert módszerekkel.[6]

– Itt az ideje tudomásul venni, hogy fogyatkozásunk fő okát magunkban kell keresnünk, megbomlott értékrendünkben, abban, hogy évente háromezerrel több magyar ember hal meg, mint ahány magyar nő ad életet gyermekének. Nemzetközi felmérések és tudományos igazságok támasztják alá, ennek oka nem a szegénységünkben keresendő, gazdasági nehézségeinkkel legfeljebb lelkiismeretünk háborgását nyugtatjuk, becsaphatjuk magunkat és másokat. Mindinkább meg vagyok győződve róla az MNT ezt nem nézheti tétlenül, nem állhat be a rinyálók, a másra mutogatók, a kifogást keresők hazug táborába és már holnap szakmailag megalapozott programokat kell alkotnunk, intézkedéseket kell foganatosítanunk a további demográfiai összeomlás feltartóztatása érdekében, mert ez (is) a dolgunk – írta Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke 2012. december 8-i jegyzetében.[7]

Senki sem felelős?

  Az MNT elnöke – a feje tetejére állítva logikát – úgy tartja, hogy a vajdasági magyarok drámai fogyásának mi magunk vagyunk az okai. Ennek eredetét „nem a szegénységünkben, gazdasági nehézségeinkben” és – tegyük hozzá – a (bizonytalan) gazdasági, valamint politikai körülményekben kell keresni, hanem önmagunkban. 

 

Korhecnak ezt az állítását úgy is lehetne értelmezni: Mossa kezeit, neki és az utóbbi években kimagasló politikai tisztségeket betöltő magyaroknak semmi köze a vajdasági magyarok folyamatosan romló helyzetéhez. Mintha nem ő lett volna 2000-től 2010-ig tartományi jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkár, 2010-től pedig az MNT elnöke, Kasza József (most vizsgálati fogságban, de nem a demográfiai kérdések miatt), a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, a szerb kormány alelnöke stb., Pásztor István, a VMSZ elnöke, a Tartományi Kormány alelnöke, gazdasági tikár (most a Tartományi képviselőház elnöke), stb., Egeresi Sándor a Tartományi Képviselőház korábbi elnöke, most a VMSZ képviselőházi frakciójának vezetője, Józsa László, az MNT korábbi elnöke, a VMSZ Elnökségének tagja, a Szekeres László Alapítvány Kuratóriumának elnöke stb.?

Elszámoltak-e ezek az urak a munkájukkal, vagy csak egyik tisztségről a másikra távoztak? [Egeresi még dicsekedett is, hogy a hetedik (!?) mandátumát tölti a Tartományi Képviselőházban.] Tartoznak-e a tisztségviselők felelősséggel a népesség ilyen arányú csökkenése miatt? Tudták-e ezek az urak, hogy hogyan alakulnak a vajdasági magyarok gazdasági és demográfia adatai, közösségünk helyzete? Ha nem tudták, akkor azért felelősek, ha pedig tudták, akkor meg azért, hogy ide jutottunk.

Kerülik az érzékeny kérdéseket

Már az a tény, hogy a magyarok aránya a tartomány összlakosságában 1948 óta (25,8%) csaknem megfeleződött (13,00%-ra zsugorodott) és továbbra is folyamatosan csökken, jelzésértékű a vajdasági magyarok helyzetéről és a szerb állam magyarságpolitikájáról. Ez azonban cseppet sem csökkenti a magyar politikusok felelősségét. 

A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 10. szakasza 14. pontja szerint ugyanis a nemzeti tanács „állást foglal, kezdeményezést tesz és intézkedéseket foganatosít a nemzeti kisebbség helyzetével, identitásával és jogaival közvetlenül kapcsolatos minden kérdésben”. 

Az MNT – a mostani és a korábbi összetételében – többnyire kerülte, hogy a kultúra, az oktatás, tájékoztatás, valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén kívüli, a vajdasági magyarokat érintő más (többnyire érzékeny) kérdésekkel foglalkozzon. Korhecz Tamásnak most hirtelen eszébe jutott és – tizenkét év után – programok, intézkedések foganatosítását ígéri „a további demográfiai összeomlás feltartóztatása érdekében”. Hány vajdasági magyar marad, mire a program elkészül, és valamilyen eredmény is mutatkozik?

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. december 16.

[1] Végel László: Plebejus Európa. Családi Kör, 2012. december 13., 8. o.

[2] Uo.

[3] Kiss Igor: A 2011. évi népszámlálás nemzetiségi adatai. Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 254. szám, 2012. november 30.

[4] Balla Lajos: Vajon csak egyszerűen: Fogyatkozik a vajdasági magyarság? http://www.vajma.info/cikk/tukor/5313/Vajon-csak-egyszeruen-Fogyatkozik-a-vajdasagi-magyarsag.html, 2012. december 2. [18:55]

[5] CDCS: Povodom rezultata popisa stanovništva 2011. po nacionalnoj pripadnosti [A 2011. évi népszámlás eredményei a nemzeti hovatartozás alapján], http://cdcs.org.rs/index.php?option=com_content&task=view&id=530&Itemid=33,  2012. november 30.

[6] Diósi Árpád: A szív és az ész. Magyar Szó, 2012. december 8., 13. o.

[7] Korhecz Tamás: Őszintén szembenézni a valósággal: eredményekkel és nehézségekkel egyaránt, Magyar Szó, 2012. december 8., 14. o.

Szerbiában 39400 magyarral kevesebb van tíz év leforgása alatt!

Hosszas vajúdás után közzétették a 2011.-ben elvégzett népszámlálási adatokat. Szerbiában 253 899 magyar él, az össz lakosság 3,53%-a. Összevetve az előző népszámlálással a magyarság negyede fogy el tízévenként. Vajdaságban 251 136 magyar él a tartomány összlakosságára kivetítva 13%-a.

Az etnopolitikusok megmagyarázzák e gyászos eredményeket is: világválsággal, a gyermekáldás fel nem vállalásával...

A valós okokról: a magyarság peremre való szorításáról, a másodrangú állampolgári létről, a munka piacán való mellőzésről, a politikai-etnikai üldözésről és egyéb hátrányos megkülömböztetésről szót sem fognak ejteni!

*     Jugoszláv-Magyar, Szerb-Montenegrói...

**   Vajdasági, Sumadiai, Uzsicei, Vranyei...

Az eredmények tudatában, Bánátban a magyar teljességében szórványba került. Az utolsó többségi magyar község is megszünt. Csóka községben (8 falu közössége) a magyarok száma 5661 fő, községre kivetítve  49,67%.

Meg kell említeni 1981-ben csak Csókán 5414 lakos élt! A legtöbb lakosa Csóka községnek 1953-ban volt 19 885 fő. Fél évszázad alatt 8497 lakossal kevesebben lettünk a községben, Terján falut ledozerolták, elnéptelenedett Jató, Újmajor, Macahalma, Illancs... Csóka mellől eltünik lassan Rét, Sörház...

A csókaiak szétszóródtak a nagyvilágban:  Újzélandon, Ausztráliában, Kanadában, Dél-Afrikai Köztársaságban, Angliában, Németországban, Svédországban, Svájcban, Ausztriában, Magyarországon...

A Trianon, a második világháború, a balkáni testvéröldöklés, ezt követő demokratikus módszerváltás rabló magánosítása, mind hozzájárultak a szülőföld elhagyásához. A fő ok a mindenkori hatalom és az azt kiszolgáló etnopolitikusaink, mert ugyebár, akié a hatalom azé a jog is...A gyakorlatban az egyesnek mindent szabad a kettesnek semmit! Sok a kettes a magyarok között, túl sok...

Mi maradt nekünk az őseink földjén? Jogunk van csendben elkullogni...

Margit Zoltán