Délvidéki blues vagy kesergő

A vajdasági magyar politikum mély „kommunista-informbürós” letargiában szenved. Érthetetlen, hogy nem tudnak elrugaszkodni a nulla mezsgyétől. Valójában még ki nem halnak, mint a dinoszauruszok addig így lesz, mert más megoldás nincs. Őket ezzel a választási rendszerrel ki nem lehet billenteni, mert folyamatosan sétálnak balról-jobbra, majd vissza. Addig meg megy a félremagyarázás, mellébeszélés, öntömjénezés, foteltartás, ellenségképre való mutogatás...

Útkereszteződéshez értek, azt mondják! Nos így van! Aki nem tud kolompolni az ne fogjon kolompot kezébe! Egyszerű az „örök - polipatikusokat” már régen meneszteni kellett volna a közélet politikai hadszínteréről. A kommunizmusban is csapnivalóak voltak, ma is azok, de ők lehetnek a megmondók, ehhez nagyon értenek! A nagy semmihez, ahhoz értenek! Ez van ezt kell szeretni sóhajtozás nagyon jól megy nékik! Meg az önsajnáltatós nagy dumálásokhoz, hogy mi mindent megtettünk az ügy érdekében ezek meg bántják az dicső magyart! (e rész csak választási kampányban olvasandó)

Érdekes lett a módszerváltás, amíg az ördög a sorok között búvik meg, addig az elvtársak újfent a templom padsorok között! Kedves főkolompos, vedd kezedbe Szerbia hivatalos lapját az elmúlt húsz évből, látni fogod, hogy ki hol állt, mert benne foglaltatott és billentsd ki őket, ez lesz a megoldás neked, mert ez van írva az útkereszteződésben! Baj van, tudom! Nem marad melletted senki... A megoldás csak ennyi!

A legnagyobb baj, hogy drasztikusan megfogyatkoztunk, tovább nem lehet eljátszani, hogy mindenki pótolható. A másik baj, hogy a kvázi demokráciának nevezett balkáni tákolmányba jól beágyazták magukat a legújabb kori „Mágnás Miskák”. Ők azt tehetnek, amit akarnak a szó szoros értelmében. Én itt egy párt rendszert látok „Mágnás Miskák” által finanszírozva, kétpólusú színjátékkal, úgy választások környékén nagy szónoklatokkal, amelyek elillannak a tettek mezején.

A gyakorlatban, hogyan is működik ez? Nos a példa: Kati néném a számlák fizetésekor ma is „Ti baba! -Te öreganyám!"  lealázó megszólításban részesül! Szólnia sem szabad, ha a „bosztánjából” ellopják a krumplit, paradicsomot, paprikát a füstölőből meg leakasztják kolbászát. Ma már a bácskai nagygazda is így járt, nos útkereszteződés, na ne! Gyávaság az igen! Melléjük állt itt valaki, hogy érdekeiket védje? Egy politikust sem láttam a tettek mezején! Értem az egérlyukba bújtak, mint 2000. október ötödikén!

A mi bárdjaink meg ez idő tájt inkább fene nagy jogainkról dicshimnuszokat regélnek. Volt már úgy a történelemben, hogy a bárdok búcsúztak az árnyékviláguktól, nos azok dicső bárdok voltak, nem pimasz senkiházik.

A vajdasági magyarok évek óta érdekvédelem nélkül tűrik el a megpróbáltatásokat és a megaláztatást. A legnagyobb csapás, hogy pár kegyben részesített magyarunk húzza el a nótánkat és tiszta kézzel sommáz az államalkotó! Banka bátyám is megsimogatta a puli füle tövét amikor az jó beleharapott a fekete kos lábszárába, valahogy így simogatják az ő füle tövüket is némi dénárért néha euróért cserébe, amikor olyan szép rózsásra festik a délvidéki létüket Strasbourgban, Brüsszelben. Hazatérve sommázzák, hogy a békesség kedvéért erről most hallgattunk, meg arról is...

Remélem dereng már, hogy a délvidéki kesergő csak egy pár jól fizetett munkahelyről szól és nem magyar érdekvédelemről. Nem kell keménykedni, ha zseb meg van vastagon tömve! Jó itt és szép itt minden, mint a Kánaánban csak az a fránya válság ne lenne, mert az a felelős mindenért...

Az országgyűlési képviselőinknek kijár a korrupció, mint választási zsákmány, így az édesanyjukat is eladhatják jó pénzért a mentelmi jogra hivatkozva! Meg kell említsem Albániában is felelni kell a korrupciós ügyekért és ez esetben nincs mentelmi jog! A délvidéki magyar csak pajzs egy magát elitnek nevező politikai kft ügyleteihez, ennyi és más semmi !

Egyértelműen ki van ábrándulva a délvidéki magyar és letargiába süllyedt. A politikusaink akik okozták ezt, kereszteződésről beszélnek. Nem kereszteződésről kell beszélni, hanem alagútról, amelyben fény nem dereng és hosszú ideig nem is fog!

Miről kell beszélni?

Érdekvédelemről kell beszélni és ez irányba kell menni és TENNI! Kati néni érdekeiről a tornyosi nagygazda érdekeiről, a csókai Földművesek Egyesületének érdekeiről, amely kettő perben áll a Szerb állam ellenében a Strasbourgi emberjogi bíróság előtt, mint Don Quijote a szélmalmok előtt! (Pert nyert egyesület hiába fordult a magyar tartományi házelnökhöz*, jogainak érvényesítése érdekében még válaszra sem méltatta őket! Miről beszélünk? )

A törvényt egyoldalúan mérik erre felé, gyakorlatban láttuk és tudjuk! Az államalkotó meg egy két jól fizetett munkahely ellenében azt tehet amit akar, mert néki ez dukál!

Uraim elég volt az értelmetlen szócséplésből, régen elkéstetek a tettek mezejéről, mi délvidéki magyarok időközben a perem szélére csúsztunk és innen nem tudunk talpra állni. Tudom ez volt a célotok, de rátok is ez a sors vár!

Mi maradt? A délvidéki blues vagy kesergő, a színes-bőrű rabszolgákat is az tartotta életben Amerigo Vespucci földjén, ez kell bennünket is életben tartania, mert tudjuk a remény vész el utojára!

Elfogyunk, mint a hold csendesen, 

o jeah bolondok hajója! 

Margit Zoltán

"A sikernek ára van, nem titka,
Bohócnak nem jár aranykalitka,
Ne szidd a sznobokat,
Hisz belőlük élsz,
Az írástudóktól meg jobb ha félsz..."  

* Margit Zoltán levele Egeresi Sándornak

A legfőbb feladat: A közösségi problémák orvoslása

Felhívás a vajdasági magyar képviselőkhöz

ervezet

Abból a megállapításból kiindulva, hogy

–    a vajdasági magyar közösség gazdasági, demográfia és foglalkoztatási helyzete – a 2000. október 5-i, önmagát demokratikusnak nevező hatalomátvétel után is – tovább súlyosbodott (a 2011. októberi népszámlás adatait a lakosság nemzeti összetételéről még mindig nem tették közzé), visszaesett a gyermekvállalás, a fiatal és képzett lakosok elvándorlása pedig fokozódott;

–    Vajdaságban a munkanélküliek száma meghaladta az eddigi példa nélküli 27 százalékot, az itteni magyarok között a foglalkoztatás nélküliek száma pedig még ennél is jelentősen nagyobb, 

 

–    a vajdasági magyar pártok sikertelenül szerepeltek a 2012. választásokon és, hogy közöttük nincsen egyetértés a közösség alapvető kérdéseinek rendezésében, továbbá, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) választási programjában nem szerepelnek magyarság helyzetének nyílt, illetve megoldatlan kérdései,

–    tekintetbe véve azt is, hogy a fentiek miatt a közösségen egyre jobban eluralkodik a kiábrándulás, a depresszió és a letargia, 

 

mi, alulírott vajdasági magyar pártok és civil szervezetek vezetői, valamint magánszemélyek, az Újvidéken 2012. szeptember ….. tartott értekezlet részvevői, felelősséget érezve önmagunk és  gyermekeink jövője iránt, felhívjuk a 2012. évi választásokon megválasztott önkormányzati, tartományi és szerbiai parlamenti magyar képviselőket, hogy megbízatásuk alatt követeljék:

1. Olyan munkahelyteremtő intézkedések megtételét, amelyek csökkentik a munkanélküliséget, biztosítják a tisztességes keresetet és megélhetést, növelik a gyermekvállalás lehetőségét, valamint a fiatal és képzett lakosoknak a szülőföldön való maradását.   

2. Vajdaság Autonóm Tartomány önkormányzatának teljes visszaállítását, beleértve az törvényhozási, végrehajtási és igazságügyi jogkört is.

3. A szerb alkotmány által a nemzeti kisebbségeknek szavatolt parlamenti helyek beépítését a választási törvénybe, az arányos részvételt a döntéshozatali intézményekben, a közigazgatási és igazságügyi szervekben, a közvállatokban, valamint a belügyi hatóságokban – minden szinten. Új törvény meghozatalát a népképviselők választásáról, miszerint a választási listák nyitottak legyenek és tegyék lehetővé, hogy egyénekre és ne csak pártokra lehessen szavazni, amely alapján mindegyik jelölt, aki legalább 2000 szavazatot kap, rangsorolási eljárásba kerül.   

 

4. Szerbia biztosítsa a délvidéki magyarság teljes körű nemzeti autonómiáját. Ennek érdekében szükséges a nemzeti tanácsokról szóló törvénynek az eddigi tapasztalatok alapján való mielőbbi módosítása, amely biztosítja a nemzeti kisebbségek tényleges politikai önkormányzatát, érdekeinek megfogalmazását és hatékony képviseletét és új, demokratikus nemzeti-tanácsi választások megtartása, az állam által elkészített és kezelt teljes választó névjegyzék alapján, figyelembe véve a lakosság területi megoszlását is.

 

5. Adának, Csókának és Magyarkanizsának az észak-bánáti körzethez való csatolásáról szóló, az asszimilációt ösztönző rendeletnek a megváltoztatását és a három községnek a természetes etnikai, gazdasági, valamint földrajzi környezetbe, az észak-bácskai körzetbe való visszatérését.

6. A községi bíróságok visszaállítását Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Topolyán és Zentán. A bíróságok és ügyészségek dolgozóinak nemzeti összetételére vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát és az arányos foglalkoztatás biztosítását a tartományi és községi közigazgatási és igazságügyi szervekben, közvállalatokban és -hivatalokban, valamint a magyar nyelv hivatalos használatának biztosítását ezekben a szervekben, valamint egy új hivatalos nyelvhasználati törvény meghozatalát.  

 

7. Magyar oktatási rendszer létrehozását az óvodától az egyetemig. A szerb iskolaközponthoz tartozó tordai és a magyarittabéi általános iskola önállósulását.

8. A sajtó szabadságát és a pártoktól független és tárgyilagos tájékoztatás biztosítását.   

 

9. A szabadkai Népszínház befejezése végső időpontjának meghatározását (amit 2012-re ígértek, de még csak nem is látszik, mikor kerül erre sor). 

 

10. A kollektív bűnösség elvének törlését a 2011. október 6-án elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényből.

11. A szerbiai parlament fogadjon el nyilatkozatot, amely elítéli az 1944/45-ös délvidéki vérengzést, biztosítsa az áldozatoknak kijáró végtisztesség és a méltó megemlékezés jogát. Tegyék lehetővé a második világháború áldozatai emlékművének felépítését az újvidéki Futaki úti temetőben, Csúrogon, Járekon és más helységekben.

12. Állami irányítással ne kerüljön sor a többnyire Nyugat-Európából kitoloncoltaknak a nemzeti kisebbségek által lakott területekre költöztetésére, mivel az még jobban megbontaná a lakosság etnikai arányait és a rontaná a közbiztonságot. 

 

13. A szerb kormány biztosítsa végre az etnikai alapú incidensek hatékony kivizsgálását és a vonatkozó jogszabályoknak az elkövetők elleni következetes alkalmazását, mindennemű hovatartozástól függetlenül, valamint a temerini elítéltek szabadon bocsátását.

14. A magyar őshonos nemzeti kisebbség említett kérdései legyenek jelen Szerbia európai integrációs csatalakozási tárgyalásai során. A térség valamint Európa népei történelmi megbékélése és a vajdasági magyar nemzeti közösség helyzetének megnyugtató rendezése érdekében, szükségesnek tartjuk a szerb-magyar, illetve magyar-szerb kapcsolatokat terhelő kérdéseknek a tagjelölti státus megszerzése előtti megnyugtató módon való rendezését.

15. A fenti követelések megvalósításáért való határozott kiállást – minden szinten – számon kérjük a magyar képviselőktől és további támogatásunkat ettől tesszük függővé. 

 

Ezeket a közösen megfogalmazott álláspontjainkat eljuttatjuk a belföldi és külföldi sajtónak, Ivica Dačić szerb kormányfőnek, Stefan Fülenek, az Európai Bizottság bővítési biztosának, Jelko Kacinnak, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevőjének és Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek.

Újvidéken, 2012. szeptember

Vajdasági magyar politika pártok:

Vajdasági magyar civil szervezetek:

Magánszemélyek: 

A tervezet előterjesztője: Bozóki Antal,  

az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke

Gyarmati helyzetben

AUTONÓMIA-NYIRBÁLÁS

A szerb alkotmánybíróság 1797-es számú, 2010. július 10-ei, a hatásköri törvény 22 szakaszának alkotmányellenességéről szóló döntése megjelent a Hivatalos Közlöny 67., július 13-i számában (a képen). A törvény 25 rendelkezésének alkotmánybírósági felülvizsgálatát Vojislav Koštunica a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) kezdeményezte még 2009-ben.

Vajdaság Autonóm Tartomány hatásköreinek meghatározásáról szóló, vagyis röviden hatásköri törvényt – hosszas politikai huzavona után – 2009. november 30-án fogadta el a Szerb Népképviselőház és 2010. január 1-jén lépett hatályba. A törvényben rögzített 153 illetékességből azonban vajmi kevés került vissza Vajdaság jogkörébe. 

A határozata szerint Újvidéket a továbbiakban nem lehet a tartomány fővárosának nevezni, Vajdaság nem szabályozhatja önállóan a nyelvhasználati kérdéseket, nem alakíthat közvállalatot a Fruška Gora Nemzeti Park irányításának átvételére, nem hozhat stratégiát, nem alapíthat pénzügyi alapokat a technológiai fejlesztések támogatására, nem dönthet helyi önkormányzatok létrehozásáról vagy átszervezéséről, nem tarthatja fenn a brüsszeli irodát...

A 85 gépelt oldalas dokumentum már eddig is számos kedvezőtlen politikai reagálást váltott ki a tartományban. Az autonómia visszaállításának szorgalmazói szerint ugyanis „korlátozza Vajdaság (egyébként is korlátozott) autonómiáját”, „megkérdőjelezi a tartomány szubjektivitását, névleges önállóságát”, továbbá „erősíti Vajdaság gyarmatosítását, kizsákmányolását” is.

Elgondolkodtató már a bíróság döntésének időzítése is, hiszen az új, a Demokrata Párt vezetésével létrejött tartományi kormány megalakulásának előestéjén hozták nyilvánosságra. A helyzetet bonyolítja, hogy mi történik azzal a számos jogszabállyal és döntéssel, amit az utóbbi két és fél évben a hatásköri törvény alapján hoztak meg? Jogos ezért a kérdés, egyáltalán hogyan is működik a taláros testület, ha két és fél évet kell várni ilyen fontos kérdésben a döntéshozatalra?

Mindez arra utal, hogy a (megerősödött) szerb nacionalista és centralista körök továbbra is ellenzik a tartomány bárminemű autonómiáját. Történik mindez annak ellenére, hogy az 1992. évi londoni Békekonferencia arra kötelezte a mindenkori szerb hatalmat, hogy a „Vajdaság polgárainak visszaadjon minden polgári és alkotmányos jogot”.

Ez a megfogalmazás alatt „Szerbia Köztársaság (1990. szeptember 28-i – B. A. megj.) Alkotmányával és az ún. žabljaki (1992. április 27-i – B. A. megj.) alkotmánnyal elvett jogok visszaszármaztatását kell érteni”. Vagyis a tartomány korábbi (1974. évi) autonómiáját kell(ett volna) helyreállítani. A döntés ellentétben van Szerbiának az Európai unióhoz való csatlakozási érdekével és az európai értékekkel is.

Nem mellőzhető az sem, hogy a döntéshozók arra a szerb alkotmányra hivatkoztak, amely ellen a 2006. évi referendumon a vajdaságiak 56,7 százaléka szavazott. Az ominózus döntéshozatalban részt vett sajnos egy vajdasági magyar jogász is, aki nem hogy a döntés ellen szavazott volna, de másféle véleményt, sem valamiféle fenntartást nem fogalmazott meg. Újságírók szerint még az ítélkezéssel kapcsolat kérdések megválaszolását is elutasította.

Az alkotmánybíróság határozatával tovább folytatódik a Vajdaság autonómiájának nyírbálása. A Szerb Haladó Párt vajdasági képviselőcsoportjának vezetője már az új összetételű tartományi Képviselőház első (július 11-i) ülésén hangoztatta, hogy véleménye szerint „a statútumnak sincs meg a törvényessége ebben a pillanatban”.

Koštunica kijelentette, hogy az alkotmánybíróság lépése „történelmi határozat, amely megállítja az állam létrehozását az államban és Szerbiai további széttúrását”.

Az autonómiát követelők szerint valóban történelminek tekinthető ez a döntés, csak nem olyan értelemben, ahogyan Koštunica mondta. Szerintük „elérkezett az idő Vajdaság státusának rendezésére”, vagyis „az eddigieknél még intézményesebben kell küzdeni érte, mind belföldi, mind nemzetközi vonatkozásban”. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy „közel állunk egy újabb referendumhoz Vajdaságban, amelyben állást kell foglalnunk Vajdaság státusának kérdésében”.

A Nemzeti Kisebbségek Nemzeti Tanácsinak Koordinációja (július 19-én) olyan álláspontra helyezkedett, hogy maga az alkotmánybíróság is megszegte az alaptörvényt, amikor alkotmányellenesnek minősítette a hatásköri törvénynek azt a rendelkezését, mely szerint „a jogszabályok meghozásának folyamatában figyelembe kell venni a polgárok tartományi autonómiára való szerzett jogát”. A nemzeti tanácsok által elfogadott dokumentum szerint az alkotmánybíróság „nem csupán csökkentette ezeket a jogokat, hanem lehetőséget adott arra is, hogy azokat a jövőben újra megcsonkítsák”.

A Szabad Vajdaság nevű nem kormányzati szervezet – már az alkotmánybíróság vitatott döntése előtt – kezdeményezte a vajdasági Nagy Népképviselőház összehívását, amely november 12. és 25. között „jelképes határozatot hozna Vajdaság függetlenségéről, amivel megtörténne az 1918. évi téves döntés helyreigazítása” (V. L.: Replika istorije iz 1918. godine, Danas, 2012. június 28., 25. o.).   

Az alkotmánybíróság döntése a továbbiakban bizonyára lényegesen befolyásolja majd nem csak a tartományon belüli politikai viszonyok alakulását, de meghatározhatja a vajdasági és (az alakulóban lévő) szerb kormány kapcsolatait is. Mindez bizonyára tovább élezi majd nem csak az autonómia visszaállításának követelői és ellenzői közötti vitákat, de az általános belpolitikai helyzetet is.  

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. július 20.

Újvidék nem Vajdaság fővárosa

A szerbiai alkotmánybíróság megállapította, a Vajdaság Autonóm Tartomány illetékességét megállapító törvény 22 rendelkezése nem áll összhangban az alkotmánnyal.

A Novostiban megjelentek szerint a 85 oldalt kitevő megindoklásban egyebek között az áll, hogy Újvidék “fővárosként” való meghatározása alkotmányellenes. A Duna menti város marad tehát adminisztratív központ és a tartományi szervek központja.

A tartomány brüsszeli irodája nélkül marad, pontosabban az arra való jog nélkül, hogy “illetékességének hatáskörén belül alakíthat képviseleteket az európai régiókban”.

Vajdaságtól elvitatták azt a jogot is, hogy a mezőgazdaság és vidékfejlesztés terén “az agrárpolitikát és a vidékfejlesztést érintő intézkedéseket hozzon, végrehajtson és felügyeljen”. 

Az alkotmánnyal ellentétben állnak azok a szakaszok is, amelyek Vajdaság AT számára lehetővé teszik, hogy “rendezze, fejlessze és biztosítsa a környezet védelmét”, akárcsak a vadászathoz és halászathoz köthető részek.

Az autonóm tartomány az bíróság véleménye alapján nem hozhat a technológiai fejlődésre vonatkozó stratégiát, nem létesíthet alapokat a csúcstechnológiai üzemek társfinanszírozására, s nem járulhat hozzá a fiatal kutatók lakásgondjainak megoldásához sem.

Hasonlóképpen, amennyiben új önkormányzati egységek jönnek létre, vagy a meglévők megszűnnek, esetleg kettő egyesül, a Vajdaság AT szervei nem formálhatnak róla véleményt. Vajdaság az energetika területén is veszített lehetőségeiből: nem hozhat például programot az energetikai ág fejlesztéséről a saját területén, nem állapíthatja meg az energetikai szükségleteit és nem biztosíthatja az ahhoz szükséges kapacitást sem.

A Szerb Köztársaság illetékessége marad a továbbiakban is a nemek közötti egyenjogúság politikájának fejlesztése a tartomány területén, továbbá a bírósági hálózat kialakítása, s a tartomány a továbbiakban a kultúrára, oktatásra és tájékoztatásra vonatkozó ügyeket nem bízhatja a nemzeti tanácsokra.

Ennek ellenére, 14 vitásnak ítélt rendelet átment az alkotmánybírók rostáján. Így Vajdaság AT továbbra is az általa alakított szolgálatok és szervek illetékességét, megválasztását és munkáját meghatározhatja, s együttműködhet “más államok megfelelő területi közösségeivel, a szerbiai külpolitika keretében”. 

(021)

(Párt)megbízottak előre a többi pofa be!

Kisebbségjogi jegyzetetek

Március 15-e, a magyar sajtó napja is. Tudjuk, hogy a sajtószabadsággal baj van nem csak Magyarországon, de a Vajdaságban is. Az itteni magyar média helyzetét ugyanis leginkább az jellemzi, hogy „az egypártrendszer kiszolgálója” lett.

Hogyan is néz ez ki a gyakorlatban? 

A Magyar Szó és a Hét Nap alapítói jogait a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által irányított Magyar Nemzeti Tanács (MNT) gyakorolja. A Magyar Szó Lapkiadó Kft. élén (2010. április 1-je óta) megbízott igazgató, a lapnak meg (2011. június 23. óta) megbízott főszerkesztője van.
Az MNT-nek a Magyar Szó Kft. – már egy ideje nyugdíjba készülő – megbízott igazgató helyére nem sikerült új személyt találni, mivel – a nyilvánosság számára egyébként teljesen ismeretlen Dobranić Aranka – „elállt a szándékától, hogy elvállalja a tisztséget”.

Az MNT 2012. február 29. felmentette a VMSZ ún. kemény magvához tartozó Józsa Lászlót, a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének (TJGYT) sokéves sikertelen elnökét és Klemm Józsefet, a testület tagját, aki egyébként az Újvidéki Rádió igazgatója és akit az ún. magyar szellemiségű újságírás kiötlőjének is tartanak. Lecseréltek még néhány más tagot is, majd a helyükbe újabb, a párt bizalmát élvező embereket nevezték ki.

A Hét Napot kiadó Lapkiadó Kft-t ugyancsak megbízott igazgató, a lapot pedig ugyanilyen státusú főszerkesztő irányítja (mindkettő 2012. február 29. óta). A hetilap lejárt megbízatású, nyugdíjba vonuló eddigi főszerkesztője (egyébként a VMSZ elnökségi tagja) most „főmunkatársi” minőségben gyártja tovább a vezércikkeket.

Az MNT által „társalapított” Pannon RTV-t is (2012. január 19-e óta) megbízott vezetőség irányítja: megbízott az igazgató, a televízió és a rádió főszerkesztője is.

A VMSZ-nek, illetve az MNT-nek a médiában való terjeszkedését mutatja az is, hogy a testületet most már hivatalosan is a – Mozaik Televíziót irányító – Mozaik Alapítvány társalapítójává lépett elő. Az egyébként is a párt befolyása lévő Alapítványban most az MNT-t a párt alelnöke képviseli, aki egyúttal az újvidéki szervezet elnöke is. 

László Bálint, az MRM elnöke (a február 29-i MNT ülésen) a Mozaik Alapítványba jelölt MNT-s javaslat ellen szólalt fel: – Döbbenetes és sajnálatos, hogy az MNT még a látszatra sem ad, hiszen az eddigi egyetlen délvidéki magyar civil TV-re próbál úgy rátenyerelni, hogy a VMSZ újvidéki szervezetének elnökét javasolja a TV alapítványába, aki egyébként programozó matematikusként a szakmai feltételeknek sem felelne meg. A dél-bácskai és szerémségi magyarság szórványmédiuma szempontjából politikailag teljesen inkorrekt a javaslat – mondta az MRM elnöke. Az ülésen aztán a VMSZ szavazógépezete, 26 igen, 2 nem és 2 tartózkodás mellett mégis megszavazta a javaslatot.

A VMSZ szükségtelennek tartja, hogy pályázatot írjon ki az általa irányított sajtó élére. Mivel május 6-án sor kerül a parlamenti választásokra, a pártnak most az a fontos, hogy a befolyásosabb magyar médiát olyan megbízott vezetők irányítsák, akik a közvéleményt továbbra is a párt érdekeinek megfelelően alakíthatják.
Közben minderről mélyen hallgat a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE). Mintha legalábbis illegalitásban lenne. Vagy azért, mert már e testületben is a VMSZ befolyása érvényesülne? 

A „magyar szellemiségű újságírás” a VMSZ politikai, a média és az újságírói szakma lezüllesztésének eszköze lett. És nem csak az, de a társadalmi haladás és a demokrácia kerékkötője is.

Szánalmas kép. Lehet-e ilyen körülmények között a sajtószabadságról, a szabad vélemény-nyilvánításról, az objektív tájékoztatásról beszélni? Van-e mit ünnepelni?

Újvidék, 2012. március 14.

Bozóki Antal

A médiagömböc - Végkiárusítás a vajdasági magyar sajtópiacon?

1. Kívánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltőrlését.

A negyvennapos nagyböjt időszakát éljük. És ez most egyáltalán nem öröm. Nem mélységes elmélkedés. Nem megtisztulás. Nem megújulás. Mert nem csupán az elsárgult mindennapjainkban van szigorú nagyböjt, hanem szinte a teljes vajdasági magyar sajtóban is. Amely pedig – nagyon úgy fest, hogy -- szófogadóan, szemlesütve, fejét engedelmesen a hatalom igájába hajtva, végeláthatatlan hallgatásfelhőbe burkolózva tűri a mostanában alakuló újfajta komisz rendet. Egykori önmagát – és ezzel minden, de minden értékét – megtagadva, sárba tiporva és alighanem jó hosszú időre feladva. A délvidéki magyar média szikkadt, fekete kenyéren és poshadt, állott ivóvízen tengődik, böjtöl, vezekel. Mindenható alapítói és társalapítói számára viszont még javában tart a harsány farsang, az úri, ünnepi mulatság, a beteg kis magyar karnevál.

Viszlát, komplexusok!

Húsvét és feltámadás előtti nagyböjt ide vagy oda, a vajdasági magyar parlament becenéven aposztrofált Magyar Nemzeti Tanács valóságos tort ül és soha eddig nem prezentált zsíros lakomát folytat. Alighanem rákapott a délvidéki magyar sajtó különleges ízére, zamatára, specifikus, semmi mással össze nem téveszthető aromájára. És – úgy tűnik – farkasétvágya van a behemótnak.  Egymás után kebelezi be – tépi cafatokra és falja fel – a több évtizedes hagyománnyal rendelkező (valaha dicső napokat is megélt) tájékoztatási eszközeinket. Egyenként és külön-külön. Szépen, sorjában.

Tavaly nyáron már eltüntette feneketlen bendőjében az egyetlen napilapunkat, a Magyar Szót, nem sokkal ezelőtt pedig szőröstül-bőröstül bekapta a szabadkai hetilapot, a Hét Napot. A mi -- nemzeti színű, kokárdás, pántlikás, árvalányhajas -- kisgömböcünk hajszálra úgy viselkedik, mint ahogyan a forradalom szokott: felfalja a saját, tulajdon gyermekeit. Ezt művelte már korábban az ugyancsak szabadkai székhelyű, top politikusok által létrehozott top Pannon Rádióval és Televízióval is.
És csak tömi magába az elemózsiát. Csak zabál. Csuklásig. Jóllakottságig. Hányingerig. Gyomorrontásig. Adieu les complexes!

Irány a gömböcútvonal!

Was kostet die Welt? -- akár ezt is kérdezhetném most kissé keserű szájízzel, merthogy a vajdasági magyar médiapiacon napjainkban csaknem minden tömegtájékoztatási-eszközünket áruba bocsájtották.  Mindent eladnak és mindent megvesznek.  Mindennek tudják, és mindennek meg is szabják, meg meg is adják az árát. Javában zajlik a végső kiárusítás. Amíg a készlet tart. És akinek pénze van, most bevásárolhat…
 
A gátlástalanul guruló gaz gömböc girbegörbe útját már a Magyar Nemzeti Tanács megbízásából kidolgoz(tat)ott Médiastratégia nevet viselő dokumentumban felvázolták, kijelölték.  Jó előre. Nyilván olyan megfontolásból is, hogy aztán senkit az égvilágon ne érhessen meglepetés. Mármint az érdekeltek közül. A kis magyar médiagömböc táplálékfelvételi-állomásait, az úgynevezett gömböcútvonalat világosan megrajzolták, meghatározták a délvidéki magyar sajtó forgalomirányítói. A Médiastratégia című forgatókönyv szerint gömböckénk legelőször hamm, bekapja a Magyar Szó-t, aztán pedig hamm, bekapja a Hét Nap-ot. Majd következik a lajtstromban az újvidéki Mozaik Televízió. És zárja a sort, azaz befejezi bendőtöltögető ámokfutását a Szabadkai meg az Újvidéki Rádió (magyar szerkesztőségének) bekebelezésével. Persze, csak ha időközben gusztusa nem támad a maradék médiumokra is.

Tekintélyes, tekintélyt parancsoló erkölcsi mellbőségről teljességgel hiábavalóság e téma kapcsán beszélni. Az általános is meg a drasztikus klímaromlás is már jó ideje tart a vajdasági magyar sajtóban. A valóság feltárására törekvő, szabad szellemiségű tájékoztatás mifelénk nem egyéb, mint egy demokratikus illúzió. Nem egyéb, mint egy soha valóra nem vál(hat)ó – ámde mégis csodaszép -- álom.

Mit ér a rend, ha bitang?

A politikai hatalom, a teljesítményhiányos elit nem viseli el és nem is tűri meg a kritikát, a bírálatot, ezért aztán egyetlen hatalmas, színtelen, szürke képpé olvasztja egybe a sok aprócska, tarkabarka mozaikból álló délvidéki magyar médiát. (Egy lesz, egyforma lesz, egységes lesz! De egy csepp köszönet nem lesz benne.) Megkiskorúsítva, hazugságra kényszerítve, a valóság megszépítésére, elferdítésére kárhoztatva ezzel valamennyi lapot, rádiót, televíziót.

Csakhogy így, szigorú keretek közé préselve, satuba szorítva hogyan is élhetne, fejlődhetne ezután? Nincs rá mód. Nincs rá esély. A látványos, előre megtervezett leépítése, a módszeres elsorvasztása, éppen csak a vegetálás állapotába züllesztése immáron elkerülhetetlen. És talán a klinikai halálának beállása is csak idő kérdése. 

De vajon a hatalmi erőfölénnyel, az erőnek erejével kierőszakolt behódolás, az egzisztenciális félelem inspirálta dicshimnusz-zengedezés okozhat-e teljes megnyugvást, kényelmes biztonságérzetet és felhőtlen, igazi örömet a vajdasági magyar sajtó fejedelmeinek? Épp, pont ez az embertelen módon kipréselt, kikényszerített keserű dicsőség hozna ragyogást és áldást a VM sajtó sírba eresztőinek? Kötve hiszem.  Mert mit ér a „rend”, ha bitang?
Vétek ez a javából. Égbekiáltó, hatalmas bűn. A bűn pedig – természete szerint – általában sötétséget, köteléket és rabságot vonszol maga után. 

Hihetetlenül hangzik, de mindebben a magát nemzetinek mondó anyaországi kormány is főszerepet játszik. Az fizeti ugyanis a „temetkezés” költségeit. Ami persze a napi politika szóhasználatában nem egyenlő a leépüléssel, az elmúlással, a megsemmisüléssel, hanem épp ellenkezőleg. Ez az egységesítés hozza majd meg a vajdasági magyar újságírás fellendülését és virágerdőbe borulását.
Ha politikus lennék, biztosan én is így látnám. De minthogy nem vagyok az, már csak egy valamin töprengek. Ha mégis túléljük ezt a sanyarú nagyböjtöt, lesz-e majd utána feltámadás…? 

Szabó Angéla

A vajdasági magyar sajtó nótája is lehetne:

Átlátnak rajtam,
De nem vagyok zavarban.
Nem utálnak és nem szeretnek,
Ha megfelelek, megvehetnek.

Megadtam magam a mának,
Keresnek, hallgatnak, látnak.

Minden úton és minden időben,
Hogy elteljen és véget érjen,
Egy hosszú ásításba férjen,
Mindegy, csak félig érjen.

Megadtam magam a mának,
Keresnek, hallgatnak, látnak.

Még nincs itt az idő,
Vagy már elmúlt.
Sehova se érek,
Soha el nem kések. :||

Megadtam magam a mának,
Keresnek, hallgatnak, látnak.

Nincs itt az idő,
Ó oooó,
Nincs itt az idő,
Nincs itt az idő.

Leszámolás a civil társadalommal Vajdaságban?!

Egyértelmű az üzenet: 
Nincs szükség a civil társadalomra!

Vajdaság Autonóm Tartomány megszüntette a nonprofit szervezetek fejlesztési alapját

Vajdasági Autonóm Tartomány 2011. december 7-én határozatot hozott a Vajdaság Autonóm Tartomány Nonprofit Szervezetek Fejlesztési Alapjának megszüntetéséről. E határozattal a Vajdasági Autonóm Tartomány Kiegyensúlyozott Regionális Fejlődést biztosító ügynöksége vette át a megszüntetett Nonprofit Szervezetek Fejlesztési Alapjának tárgyait, berendezéseit, eszközeit, levéltárát és dolgozóit. A határozat hatályba lépett 2012. január 1-én . E pillanattól a nonprofit szervezetek fejlesztési alapja hivatalosan is megszűnt.

A nyolc év működés alatt, az Alap pénzügyi támogatásával a polgárok csoportjai 219 projektet valósítottak meg, 30 műhelymunkán részt vett több száz többnyire fiatal ember. Az Alap szervezett több tucat nyilvános meghallgatást és kerekasztal beszélgetéseket, létrehozta és folyamatosan frissítette a Vajdaságban tevékenykedő polgárok csoportjainak-civil szervezeteknek adatbázisát.

Említett határozat tartalmazta, hogy az ügynökség feladatköre közé tartozott a kiegyensúlyozott területi fejlődés tervezése (beleértve a részvételt az IPA CBC programokban), befogadóképesség fejlesztése annak érdekében, hogy sikeresen használják fel az alapok által hozzáférhető pénzeszközöket, a statisztikai adatok gyűjtését és feldolgozását elvégezi, követi és kiértékeli a tartomány politikai elképzeléseit a kiegyensúlyozott területi fejlődésben [1] .Az Ügynökség azonban nem kapott támogatást abban a megbízatásában, hogy a civil társadalmat fejlessze és együttműködjön az egyesületekkel.

Az európai integrációs folyamat megkívánja a civil társadalom fejlesztését, erősítését és zökkenőmentes együttműködés biztosítását a polgári társadalom és a hatóságok között. Mivel az alap a múltban jelentős mértékben hozzájárult az ágazatközi együttműködésében és annak fejlesztésében, hiszem, hogy a megszüntetésről szóló határozat ellentétben áll az európai integrációról szóló agendával. Továbbá, hiszem hogy az Alap megszüntetése alapvető félreértése a civil társadalom fontos szerepkörének a demokratikus társadalom építésében.

Az Alap kirekesztése két évvel ezelőtt indult meg a működési költségek drasztikus csökkentésével a tartomány költségvetésében. Azóta a tevékenységek középpontjában az egyesületek információval való ellátásában és az ifjúság kapacitásainak feltérképezésében és a hálózatának kiépítésében merült ki. Ugyanakkor az Alap javaslatai tartományi titkárságok számára kijelölt forrásokból származó befolyó pénzeszközök 481. jelzett tételén való elosztására, -elutasításra kerültek a Tartomány részéről, így fennmaradtak a lehetőségek a potenciális csalásra és a visszaélésre.

Az Alap megszüntetéséről ill. működési területének módosításáról szóló ötlet nem új-keletű. A korábbi időszakban említésre került az Alap megszüntetése és az Alap igazgatónőjével karöltve szerkezetátalakítási kezdeményezést eszközöltek ki, de soha nem volt lehetősége, hogy megvitassa eme ötlet megvalósítását a döntéshozókkal. Érzéseim szerint, kizárólag politikai okokból kifolyólag. Az a helyzet állt elő, hogy az Alap tevékenysége senki számára nem volt többé fontos, senkit nem érdekelt továbbá, hogy mit tesz és milyen szerepkört tölt be. A tevékenysége teljesen leszűkült az Alap Végrehajtó Tanácsának évi jelentésének és a terveinek elfogadásában.

Vajon a több száz felesleges hivatal közül Szerbiában éppen csak az Alap valójában a felesleges? Kinek és miért okozott gondot, hogy Vajdaság Autonóm Tartomány hozzájárul a civil társadalom fejlődésének?

Figyelembe véve a civil társadalom helyzetét és szerepkörét az európai integráció követelményeiben, remélem, hogy a VAT kormánya és Közgyűlése létrehoz egy szervezetet, amely továbbra is biztosítja az intézményes feltételeit és fejlődését a civil társadalomnak és biztosítja a polgárok részvételét a döntéshozatal folyamataiban.

Sever Džigurski,

az Alap Végrehajtó Tanácsának volt tagja

[1] "Hivatalos Közlöny VAT" sz. 17/2011 kelt, 2011/11/11.

A vajdasági magyar médiastratégia...a kalitka, az csak kalitka, ha aranyból van is!

Made in Médiastratégia

„… jelzi: van még lópikulányi remény –
nem olyan hosszú, mint amilyen kemény.
Nyomorát viselve arról álmodik,
zsebkendő helyett nyelvére köt csomót.
S mielőtt elszámolna háromig,
megszokja e romlott Paradicsomot.”
(Sziveri János: Új glossza)

Az együgyű, százeszű és ezermester elvtársak a megboldogult szocialista önigazgatású társadalomban nemigen ismertek lehetetlent. Az elmés mondolat szerint, ha a helyzet úgy kívánta, akkor az almából akár almáriumot csináltak, a szilvából szilvóriumot, a semmiből pedig a legtöbbször semináriumot. Irigykedésre igazán semmi okunk nincsen, mert ebben a legeslegújabb kori demokráciában mi is tökélyre fejlesztettünk legalább egyvalamit. Méghozzá a futószalagon történő stratégiagyártást. Merthogy nálunk már (ha más egyebe nincs is, de) stratégiája (az bizony) van az oktatásnak, a művelődésnek, a tájékoztatásnak, a sportnak… (Már nagyon kíváncsian várom, mikor lesz ennek a többszörösen alávetett kisebbségi sorsnak, ennek a gyalázatos mélyszegénységnek, ennek a délvidéki nyomorúságnak is stratégiája.) Merthogy most ennek a stratégiafazonnak van éppen a szezonja. Ettől és csakis ettől lesznek azsúrak az urak. És ettől lesz majd azúrkék felettünk a vajdmagy ég. Igazán nem akarok gonoszkodni, de mintha lenne ennek a recsegve pergő STRATÉGIA szónak egy csöpp kis militarista felhangja. Én csak emiatt nem szeretem. Attól tartok, hogy ha egy dokumentumtervezetnek ilyen kemény, markáns, katonás gyűjtőcímet adnak, akkor ez a bakaszarkemény szigor (előbb-utóbb) majd valahol a tartalomban is fellelhető lesz. Még ha olykor ügyesen álcázzák is. Mint teszik azt például a vajdasági magyar tömegtájékoztatási-rendszerre tervezett és készített (mért-szabott-varrt) STRATÉGIAEGYENRUHA esetében is. Gondolván bölcsen: ha már sehogy máshogy nem lehetséges, legalább ily módon valósuljon meg a délvidéki sajtóban az egyenjogúság. Így jöhessen létre a médiaegyensúly. Így lehessen majd Nyuszi Koma is szép, meg Róka Koma is szép.
„Az Alkotmányban szavatolt anyanyelvű tájékoztatás (…) kulcsfontosságú a vajdasági magyar közösség számára” – áll a Magyar Nemzeti Tanács megbízásából készült Vajdasági magyar médiastratégia (2011-2016) címet viselő dokumentumban. Az igen terjedelmes anyag legelső kopogós mondatának a valóságtartalmát nyilván egyetlenegy épeszű ember sem merészeli megkérdőjelezni. (És nagyon úgy fest, hogy a folytatást sem!) Egy alapos kontempláció után nyilvánvaló a végkövetkeztetés: a vajdasági magyar médiarendszer kissé elnagyolt állapotfelmérésének is tekinthető, rögtönzött helyzetjelentés, olyan felemás. Akár a mi sajtónk. Híven tükrözi, vissza-visszatükrözi azt. Egyszer elégedetten állapítjuk meg, hogy milyen szerteágazó is a mi VM médiaalagút-rendszerünk, hiszen megjelentetünk saját gyermek-, ifjúsági-, napi- és hetilapot, internetes és sok-sok kisújságot, van jó néhány rádiónk és televíziónk… Mi egyebet akarunk még? Máskor meg amiatt sopánkodunk, hogy amivel rendelkezünk, az mind-mind édeskevés. Ráadásul itt-ott egy kicsit már dohos is, penészes is, meg enyhén naftalin szagú is. Vagy mondhatnám kissé nyakatekerten úgy is, amint az egyik középiskolás diák fogalmazásában olvastam (és egy életre meg is jegyeztem): az idő vasfoga elszállt felette. Esetenként még halovány is, vérszegény, jellegtelen, arc nélküli. Sokszor eladhatatlan, nézhetetlen és hallgathatatlan. Éppen ezért nem is érdemelne mindennap vállon veregetést Joe Pulitzer apánktól, a sajtókirálytól.

„… Elrendez minket a szél: megint,
megrajzol ismét, homokból, pernyéből –
vélhetően reménykeltőbb ábrát.”
(Sziveri János: Homokábrák)

Hamarosan a Magyar Nemzeti Tanács elé, és (szent, mint a mise, hogy) elfogadásra is kerül az újságírószakma legnagyobbjai és legjobbjai által kidolgozott vajdasági magyar médiastratégia. (Ezt a leg-leg-legekről, az úgynevezett top-zsurnalisztákról szóló hírt épp a napokban hallottam az egyik rádióműsorban. Meg is lepődtem rendesen, mert a mi szakmai piramisunk csúcsán álló újságírónk, kötve hiszem, hogy részt vett volna ebben a munkában. Nem olyannak képzelem. Úgyhogy: én most megkövetem a szakma óriásait és góliátjait (én, a vajdmagy firkászok legparányabbika és leghitványabbika), de egy sor dolog egyszerűen kikívánkozik belőlem. S minthogy (idézek a médiastratégiából): „minden állampolgárnak joga van a sajtó útján közölni alkotásait, nézeteit, amennyiben azok nem sértik a Szerb Köztársaság alkotmányos rendjét”, így tán én is elsorolhatom, mely gondolatok nem hagynak nyugodni engemet…
Minthogy minden jövő csakis és kizárólag a múltra épülhet, kezdetnek jöjjön egy rövidke tűnt időket idéző visszapillantás! Egy apró retro flashback. Nem kell hozzá hosszas szemlélődés: a fokozatos és lassú erózió okozta leépülés mindegyik sajtótermékünk esetében látványos. (Amit látok: látvány. Amit hallok: halvány.) Kezdve magától az épülettől, amelyben székel(t) a híres, nevezetes újvidéki Forum Lap-, Könyvkiadó és Nyomdaipari Munkaszervezet, és amelyet a dokumentum készítői egyenesen SAJTÓPALOTÁNAK neveztek, sejtetve ezzel az 1957-es beköltözés kori állapotokat. Nem is volt abban semmi meglepő, hogy két évtizeden át már-már presztízsharcot kellett vívni a kiadóházba való „bejutásért”. Amikor én a nyolcvanas évek derekán a Forum-házba csöppentem – s amikor már éppen az utolsókat rúgta a szocializmus –, szinte a nyomát sem láttam az egykor volt fényűzésnek. Maga a kiadóház (palota helyett) inkább egy meglehetősen lelakott bérházra hasonlított: jócskán elavult műszaki felszereléssel, kopottas bútorzattal és többnyire megsavanyodott, megkeseredett dolgozókkal. Harminc év alatt bizony elfogyott a vaj is, a méz is meg a lekvár is a kenyérkéről, és akkor már a legszófogadóbbaknak is csupáncsak morzsikák jutottak a legendás kommunista elvtársi gazdagságból és jólétből. Merthogy igenis legendája volt a boldog-idők-béli bőkezűségnek/pénzszórásnak. Amikor például – nem csak úgy, a Mindenható/Isten nevében, hanem a mindenható párt nevében és az elvtársi szolidaritás jegyében – lakásokat adományoztak a kiváltságosoknak, vagy lakásfelújításra és még ki tudja, milyen célból mesés kölcsönöket osztottak… Amikor még rengeteget utazgathattak… Amikor még csinos kis summát kitevő napidíjat számoltathattak el maguknak… Amikor még 1500-as létszámmal és teljes fordulatszámmal üzemelt a cég… Amikor még úgy írtak napilapunkról, a Magyar Szóról, hogy az alighanem a világ legislegkiválóbb magyar nyelvű napilapja… És amikor még annak a példányszáma hétköznap meghaladta a 35 000-ret, vasárnap pedig a 62 000-ret is. (Hogy milyen besorolásos minősítést érdemelne mostanság – de nem kizárólag a hétköznap eladott 2000-res és a hétvégi 17 000-res példányszám okán –, az is megérne egy-két misét.) A 10 000 példányban megjelenő Képes Ifjúságot, a jugoszláviai magyar fiatalok egykori hetilapját – amely a lázadó/útkereső/irkálgató fiatal értelmiségiek gyűjtőhelye volt –, mára már egy 2000 példányban nyomott, színházi, zenei és úti beszámolókat tartalmazó magazinná silányították, és a napilap szerdai mellékleteként ingyen osztogatják. A legdrasztikusabb példányszámcsökkenés mégis a Hét Nap esetében figyelhető meg: a valaha (amikor még volt saját arca és egyéni stílusa) 60 000 példányt is elért hetilapból ma mindössze 3700-at adnak el havonta. Noha a 62 éves Újvidéki Rádió hőskorának is az 1970-es és az 1980-as éveket tartják (elsősorban a műsorainak színgazdagsága, sokrétűsége és sokrétegűsége, meg nyilván a gárda számbelisége miatt), ma is több olyan műsort sugároz, amelyek még a legrégebbi/leghűségesebb/legigényesebb hallgatókkal is képesek feledtetni a régvolt idők adásait. És jó néhány olyan munkatárssal is büszkélkedhet, akik már önmagunkban is formálják és alakítják a hallgatóságot és a hallgatottságot, növelik az egyes tematikai műsorok népszerűségét, sőt: magának az újságíró mesterségnek is emelik az ázsióját. (Ami pedig – különösen mifelénk – elég nagy ritkaságnak számít.) A hányatott sorsú Szabadkai Rádiót, amely a közvélemény-kutatások szerint a tartomány legnépszerűbb rádiója, már többszöri nekifutásra megpróbálták – ha nem is végérvényesen eltüntetni az éterből, ha nem is végleg elnémítani, de legalább – jó erősen lehalkítani. A sors iróniája, hogy éppen a vajdasági magyar politikai hatalmasságok készültek fel arra a gyászos feladatra, hogy megadják számára a kegyelemdöfést. (Csak azért, hogy még jobban fájjon!) Ők ugyanis ezzel a rádióval párhuzamosan létrehoztak egy másik, egy ellenlábas, egy árnyékrádiót – televízióval egyetemben (Pannon RTV) –, hogy rögtön két legyet üthessenek egy csapásra. (És láss csodát: a fene nagy demokráciában is felépült egy sajtópalota, csak ezúttal Szabadkán és üvegből!) A Pannon Rádió a közszolgálatiság helyett a műfajnak inkább a könnyedebb, kereskedelmi változatát választotta, vagyis a műsoroknak elsősorban a szórakoztató jellegét hangsúlyozza. Talán épp emiatt van az, hogy legtöbben a zene miatt hallgatják. (Magától adódik a kérdés: csupáncsak amiatt kellett a semmiből felépíteni a 43 éves Szabadkai Rádió tövében egy vadonatúj másikat, hogy vele jókat zenélgethessünk? Amúgy meg biztos vagyok benne, hogy kizárólag ezen egyetlen kritérium figyelembevételekor még a kimondottan falusinak számító hajdújárási Rádió90-nek sincs az égvilágon semmi szégyellnivalója. Sőt: százszorta jobb sorsot érdemelne.) Az Identitás Kisebbségkutató Műhely által végzett felmérés szerint (kb. fél évvel ezelőtti adatok) a legtöbb vajdasági magyar a televízióból tájékozódik. Híradót 42 százalékuk néz rendszeresen. A legnagyobb múltú és egyben a legjelentősebb Újvidéki Televíziót is alaposan megtépázták – anyagi, műszaki és szakmai téren egyaránt – az utóbbi évtizedek mindenféle viharai. Valamilyen csoda folytán az MNT mégsem a legtapasztaltabb veterántévét tartja a délvidéki magyarság szempontjából a legfontosabbnak, hanem az ugyancsak szabadkai Pannon Televíziót.

„Hol hagyta tiszta, szép eszét,
aki zsarnokságra vágyik?”
(Sziveri János: Rákrománc)

A médiastratégia megszövegezői onnan kezdték a téma kidolgozását, hogy az anyanyelven történő tájékoztatás kulcsfontosságú az itt élő magyarság számára (s ha ezt még megtoldjuk azzal, hogy a sajtószabadság – alapjában véve – egyetemes érték és alapvető emberi jog), akkor felvetődik a kérdés: milyen perspektívát kínálunk fel azoknak a régióknak, amelyek az elmúlt években helyi jellegű tájékoztatás nélkül maradtak. Mert megszűntek a helyi lapok, mert elhallgattak a helyi rádiók és televíziók. Márpedig, ha ezen állítás megfelel a valóságnak, akkor a tájékoztatás nélkül maradt lakosságnak éppen az az elemi/alkotmányos joga sérült, amely szerint őt az még ebben a zűrzavaros Szerbiában is megilleti. A nagy állami/fővárosi televíziók/rádiók műsorait (amelyek szinte mindenhová eljutnak) hiába kémleli/füleli, mert azok legfeljebb csak hallgatni tudnak magyar nyelven. A VM média rendszeréből kirekesztett, kifelejtett és a sorsára hagyott régiók esetében badarság fejlesztésről beszélni, hiszen először azt a vezetéket kell kiépíteni, amelyen keresztül maga az információ-áramlás megvalósulhat.
Az állami pénzcsapok elzárása – egyáltalán állam bácsinak, az anyagi biztonság és a folyamatos működtetés egykori letéteményesének kifarolása a sajtó mögül – a vajdasági magyar médiumok apraját-nagyját (már ha szabad egyáltalán ily módon disztingválni!) érintette. És ez csak az egyik savanya nyavalya. A következő lépcsője a nemzetiségi (kisebbségi) sajtóval való kibabrálásnak a sokat ígérő, de csak keveset adó privatizáció volt. Egész Vajdaság területén egyetlenegy esetben sem bizonyult sikeresnek. Persze: a kóros pénztelenség egyáltalán nem számít új keletű járványnak a magyar nyelven történő tájékoztatásban. Emiatt sírdogálunk már legalább huszonöt éve. Tudom, komoly ellentmondás, de mégis mintha túl könnyen átsiklottunk volna felette. Mintha az első szóra félreálltunk volna az útból. Mintha az itteni magyarok nem fizetnének be még mindig annyi adót a szerbiai állami kincstárba, amiből futná a magyar nyelven tájékoztató médiumok működtetésére. Mintha mindinkább csak egy irányba, az anyaország felé tekingetnénk, mintha kizárólag csak onnan várnánk a pénzeső hullását, mintha csak abba az egy irányba tartanánk mind a két markunkat.
A vajdasági magyar média rendkívül gazdag intézményrendszer, hagyományokkal – vélik a stratégia készítői –, ugyanakkor a szakmai hanyatlás, a nemzeti értékek hiánya és ebből következően a piacvesztés jellemzi a leginkább. Lényeges az is, hogy a sajtónkban meg kell jelennie a közérdeknek. „A médiának tudatosan vállalni kell a közösségi identitás kialakítását, illetve a meglévő megerősítését. Ennek kiemelkedő támpontjai a magyar nemzet és a vajdasági magyar közösség nemzeti ünnepei, jeles napjai és szimbólumai. Ezekről és a hozzájuk kapcsolódó eseményekről, történésekről méltó módon megemlékezni, hírt adni és tudósítani kötelesség.” S hogy teljes legyen a kép, az eddig kirakott kockákhoz illesszük még hozzá a Magyar Nemzeti Tanács elvárásait is. (Mert ugyan teljes és maximális és tökéletes a sajtószabadság és szabad a véleménynyilvánítás, de azért úgy katonásan és kopogósan kimondják, hogy a szófogadóknak kijáró estéli rétest senki nem a két szép szeméért kapja. Aki viszont nem tud, vagy nem akar se jól táncolni, se jól fordulni, az a szóláshasonlat-beli rétesnek legfeljebb csak a már kipróbált és bevált pacséri változatát érdemli meg. Vagy még azt sem.) És most az idézet: „A közszolgálati médiaszolgáltatók minden munkatársától, a munkaviszonyban levőktől és a tiszteletdíjasan alkalmazottaktól az MNT elvárja, hogy munkavégzés során az általánosan elfogadott közéleti, kulturális normáknak megfelelően járjon el. A dolgozók tartsák szem előtt, hogy közéleti, társadalmi megnyilvánulásaiktól, magatartásuktól nem vonatkoztathatók el. (…) A megfogalmazott elvárások kötelező jellegűek az MNT által alapított és/vagy társalapított közszolgálati médiaszolgáltatók számára. (…) A megjelenő tartalmakért és az MNT által elfogadott Vajdasági Magyar Médiastratégiában megjelenített irányelvek betartásáért és megvalósításáért az igazgató és a főszerkesztő felel.”

„Ráfázunk a rációra!
Ilyen a lélek konfigurációja.”
(Sziveri János: A sintér és a színtér)

Bő egy évtizeddel ezelőtt, a Képes Ifjúság egyik számában megjelent a Vajdasági Magyar Szövetség egész oldalas logója. Akkor először. Addig soha. Akkor nem igazán értettem, hogy ez a fajta kendőzetlen reklám, ez a fajta, tolakodó biológiai jelenlét miféle szerepet akart betölteni egy ifjúsági lap és legfőképpen annak olvasótábora életében. Mint a szerkesztőség legrégebbi munkatársa, pár sorban tiltakoztam az ellen, hogy a túlnyomórészt mégis csak kiskorúaknak szóló hetilapban ily mértékben szándékozik nyomulni az egyik politikai párt. (Hogy is nézett volna ki a világ, ha nem akadt volna rögtön egy azonnal hadra fogható, túlbuzgó kis kolléga, aki homlokegyenest másképp látta az esetet és azt nem is átallotta szóvá tenni?!) Hja, azóta hatalmasat fordult ám velünk a világ! Akkor csupán az újságnak volt egy VMSZ-reklámja, most viszont a VMSZ-nek van újságja. Nem is egy. Van egy napi- meg egy ifjúsági lapja, van egy hetilapja, van egy rádiója és van egy televíziója. A várólistán pedig már újabb médiumok is ott-toporognak. Várják a megváltást.
A hatalom, a politikum érvelései, törekvései (ebben az ügyben is) kristálytiszták: természeténél fogva mindig is a totális ellenőrzésre, a kontroll maximális leszűkítésére törekszik. És ezzel párhuzamosan: folyamatosan igényt tart a média jótékony és segítő hátszelére. Épp ezért a teljes vajdasági magyar sajtó egy vágányra terelése, az egyazon politikai platformon való veszteglése nem számít óriási meglepetésnek. Az elkészült VM médiastratégia is ezt az ambíciót (használjak már én is legalább egy abszolút trendi kifejezést!) támasztja alá. Az viszont már jócskán elgondolkodtató, hogy maga a szakma, a vajdmagy újságíró-társadalom egyetlen ellenvetés nélkül fogadta el a dokumentumot. Igazából még arról sem nagyon lehetett hallani/olvasni a tervezet nyilvános vitája során, hogy egyáltalán kik merészelték bírálni, és milyen kifogásokat emeltek. Egy-két kivételtől eltekintve. Márpedig tanult kollégáim nálamnál sokkal jobban tudják, hogy a sajtónak az a feladata, hogy kihangosítsa a bajokat, hogy láttassa a mezítelen valóságot. Minden körülmények között legyen kritikus és semmilyen körülmények között se legyen hazug. Ettől még nem lesz ellensége a saját nemzeti közösségének! Egyáltalán nem. Sőt: akkor tesz csak igazán jó szolgálatot az itteni magyarságnak, ha nem festi rózsaszínre sem a szürkét, sem a feketét. (Bármilyen hihetetlenül hangzik is ez egy, a szüntelenül csak hozsannázáshoz szokott politikusi fül számára.) És akkor jó a saját szakmájának is. Ha elsősorban a lelkiismerete instrukciói szerint végzi a munkáját, akkor soha nem érzi azt árulásnak, és csakis így kerülheti el az erkölcsi elaljasodást. Ugyanis amilyen mértékben válik szolgalelkűvé, olyan mértékben veszíti el önmagát. Meggyőződésem, hogy a politikában és az újságírásban a hazugságnak ugyanolyan szerepe van, mint ételkészítés közben a habarásnak. Azzal sűrítik be magát a történetet. A kellő szakértelemmel adagolt és mesterien elvegyített hazugság ugyani képes megváltoztatni a beszéd, illetve az írás állagát. És látszatra úgy tűnik, hogy a térfogat megnövekedésével arányosan a politikai maszlag, illetve a szennyiromány igazságtartalma is megnövekszik. Pedig a hazugságtól csak színe és íze vész.
A kérdés számomra megkerülhetetlen: miért lesz az olyan jó az egész vajdasági magyar közösség számára, hogy ha éppen a legjelentősebb tájékoztatási eszközeinek a (nyilvánvalóan elsősorban) politikai (és nem szakmai) felügyeletét átveszi a Magyar Nemzeti Tanács, azáltal, hogy azok (társ)alapítójává válik? Jó lesz-e egyáltalán? Mert megmaradnak? Mert az MNT védőszárnya alatt végleg elhárul a fejük fölül a megszűnés veszélye? És ezzel a másik alapbajt, az értékvesztést is elkerülik? A kontaminált médiát. Amikor majd két kézzel meg tűzzel-vassal irtják a még megmaradt színeit, és amikor a vajdasági magyar sajtónk hasonlatos lesz az újfajta kínai pólóhoz: három (világ)márka egyben.
Akárhogy csűröm-csavarom, az MNT mögött, a háttérben mégis csak egy erőteljes politikai párt áll. A felvetésre, miszerint ez a párt (történetesen) nemzeti színezetű, vagyis magyar, vagyis a miénk, egyedül csak az lehet a válaszom, hogy a kalitka, az csak kalitka, ha aranyból van is. A szabadság meg, szabadság – ahogy Hobo énekeli –, ha magányos dolog is.

Szabó Angéla