Margit Zoltán

2015. augusztus 5., szerda

Arabok az asztalfiókban…


Predrag Koraksić karikatúrája

A vajdasági parasztember – szántóvető Móricka – néhány évvel ezelőtt még úgy képzelte, hogy amikor majd az Öböl-menti mesésen gazdag arab sejkek (akárha furcsa turisztikai látványosságként) megjelennek a bácskai határban és a felteveszerszámozott homoksivatagi négylábúikkal elkezdenek szántani, akkor ő majd csak a szomszédos parcelláról kajánkodva lesi, hogy kínlódnak a hófehér dishdashba öltözött, selyemélethez szokott sejkek az itteni fekete, göröngyös szántóföldeken. A poénosnak indult történet mára már kőkemény valósággá vált. A felénk igencsak csodabogárnak számító arab vállalkozó csakugyan fölbukkant a bácskai határban, azzal, hogy nem a sejk végzi a mélyszántást, és tevét se hozott magával, rafinált módon mégis kihúzza a talajt az itteniek lába alól. Szinte szó szerint.

Nyugat-Bácskában, Szivácon már megtörtént az, amivel korábban csak egymást riogatták a gazdák. A falu határában már 10 ezer hektár termőföld művelését az arabok végzik. Ez eddig mintegy 80 helybeli családnak adott munkát. Ők most hoppon maradtak. Számukra nem tették lehetővé az állami földek bérlését, mert azokat a messziről jött idegenek kezére játszották át.
A földrablásnak is nevezhető folyamat természetesen nem áll meg Szivác és Kúla környékén. Most megint időszerűséget kapott a tolvajlás, mert a politikusaink visszahelyezték a lemezjátszóra azt a régi lemezt, amit a vajdasági parasztok egyszer már levetettek velük. Megint előkerült az évekkel ezelőtt becsődölt állami birtokok eladásának az ötlete: 8 egykori szövetkezet 25.000 hektár termőföldje vándorolhat át az arab sejkek tulajdonába. Nem eladás ez, hanem csak közös beruházás a honi mezőgazdaságba – mondják –, miközben nyilvánvaló, hogy aki szövetkezetet vesz, az tulajdonképpen termőföldet vesz, és ha a szerbiai szántóföldek 20 vagy akár 40 évre is arab kézre kerülhetnek, akkor a helybeliek végérvényesen eltörölhetik a szájukat ez eddig használt parcelláktól.
A kijelölt, eladásra szánt állami gazdaságokért 100 millió eurót fizetnének az arabok, a bérbeadásra szánt parcellák használatáért pedig hektáronként 250 eurót. (Az itteni gazdákkal már eddig is 300-350 eurót fizetettek!) 
 
Kormánytagjainknak (szemmel láthatóan) megártott az egzotikus dubajozás: vagy a Burdzs Kalifa tetején szédült bele a fejük a magasságba, vagy az abajába bugyolált, titokzatos, kígyótestű Arabellák vették el az eszüket. A sok potyaleső és zavarodott elméjű szerb politikust látva, mit tehet a sejk? Vásárol, terjeszkedik – gátlástalanul. A hoppon maradó szerbiai gazdák pedig megint a fejüket vakarják. Megint későn eszmélnek. Látva, hogy az itteni parasztgazdaságok tönkretételére megy ez a játék, egy kicsit ráerősítettek az általános sejkellenes hangulatra és újabb tüntetéseket helyeztek kilátásba.

Az aggodalmuk valójában még akkor kezdődött, amikor 2012-ben a szerbiai kormány úgy határozott, hogy az arabok számára is engedélyezi a honi mezőgazdaságba való befektetést. Úgy is elavult az itthoni földművelés, a dúsgazdag külföldiek legalább majd fölvirágoztatják – mondták a politikusaink. S hogy mennyire „igazat beszéltek”, azt 2013 tavaszán be is mutatták, azt a 800 millió dolláros „együttműködési szerződést” lobogtatva, amelyet Vučić kormányfőnk és az akkori pénzügyminiszterünk, Dinkić ütött nyélbe. Valahogy így történt az itteni parasztok beetetése, s mikorra észbe kaptak, a hadicsel már bevált. Ördögük lett hát a vészmadárkodóknak, akik már a kezdet kezdetén megjósolták: a hazai pénzeszsákok meg az őket megkörnyékezett arabok még az anyaföldet is kivásárolják a lábunk alól. Még az is megtörténhet, hogy hamarosan éppen az Egyesült Arab Emírségekből érkező sejkek lesznek a legnagyobb földbirtokosok Szerbiában.

Az Egyesült Arab Emírségek a második leggazdagabb arab ország. A világ kőolajtartalékának a 10 százalékát birtokolja, és a sorrendben az ötödik olajhatalom. A 7 emírségből álló ország vezető agrárcége az Abu Dhabiban működő Al Dahra, amelynek 21 országban vannak érdekeltségei. Európában Svájcon és Görögországon kívül már Szerbiában is megvetette a lábát. Ezekben leginkább búzát, kukoricát és gyümölcsöt termeszt, aminek jelentős részét a megszerzett két görög kikötőkön át ki is szállítja. 
 
A gigantikus vállalatot alighanem kitűnő taktikai/stratégiai érzékkel irányítják. Vezetői messze előre tekintenek a jövőbe, és már most azokra az ínséges időkre rendezkednek be, amikor majd éhínséggel és csillagászati élelmiszerárakkal kell megbirkóznia a túlnépesedett emberiségnek. Az Emírségek élelmiszer-szükségletének a 85 százalékát külföldről szerzi be, egész élelmiszerláncokat vásárol, s emellett takarmánygyártásra is berendezkedett. Olyan országokat céloztak meg, amelyekben az eleve adott termőföldek mellett kevés beruházással jelentős terméshozam-növelés érthető el. (Például: van mód az öntözésre, csak a rendszert kell kiépíteni.)

Az Al Dahra évente 500.000 tonna lisztet és 400.000 ezer tonna rizst állít elő és csak Görögországban 80.000 tonna tárolókapacitással rendelkezik. Az afrikai országokban (Egyiptomban 20.000 hektárt művel, Marokkóban olajbogyót, Namíbiában datolyát meg szőlőt termeszt) elsősorban magtárolókat és malmokat épít. Szerbiában búzát, kukoricát termeszt és egy 500.000 almafából álló ültetvénye is van. E téren alighanem megtalálta a számítását, mert hamarosan már 2.400 hektáros lesz a gyümölcsös. De egy dunai kikötőre is szemet vetett. Ám az arabokkal való gyanús üzletelés részleteit a kormány nem szívesen hangoztatja. Így arról is csak elvétve találhatunk információt, hogy Bácskában nem csupán földparcellákhoz jutnak hozzá az arabok, hanem tanyákat is vásárolnak. Zombor környékén már legalább 10 ilyen épület arab kézbe került, a Bezdán felé vezető út közelében pedig másik 3-at már föl is újítottak.
Szabó Angéla



2015. augusztus 4., kedd

A kormány saját magát kérdezi?



Rövid jegyzet az elmúlt hét eseményeiről...

Az elmúlt hét legtöbbet emlegetett témái a közszféra leépítését szabályozó törvény, és a szerbiai szkupstinában elhangzott kérdés az illegális bevándorlók kapcsán.

Az első esetben nyilvánvaló "spinnelésnek" voltunk a szem (fül) tanúi, míg a másik esetben a szerbiai honatyák felhördülését figyelhettük meg egy jogos kérdés felvetésére.

Mindkét esetben a kormány részét alkotó kisebbségi kormánypárt "tudathasadásos" viselkedést mutatott.

"Javaslatainkat elfogadtattuk a kormánnyal" mondja a kisebbségi kormánypárt frakcióvezetője (nem szó szerinti idézet). Azzal a kormánnyal amelynek a szerves részét képezik?

Nem abszurdum ez? Ha a kormány tagjai vagyunk, akkor nincs mit elfogadtatni. Természetes állapot, hogy a koalíciós partnerek beépítik javaslatunkat a törvénybe. Vagy csak arról van szó, hogy a kamerák előtt egy átlátszó politikai színjátékot kellett eljátszani a népszerűségi index növelésére? Netán tényleg ennyire súlytalanok a hatalmi a koalícióban? Mert az elhangzott mondatnak lehet ilyen olvasata is.

Majd a kérdés (nem szó szerinti idézet): " Ki fogja megtéríteni a migránsok által okozott károkat? Mit tesz a szerb kormány az illegális bevándorlók ügyében?"

A kérdés jogos. Csupán érdekesnek tartom, hogy a kormány részét képező alakulat, kihasználván a kamerák jelenlétét, saját magának (azaz a kormánynak) teszi fel ezt a kérdést? Nem átlátszó ez egy kicsit? Vagy minden áron tetszelegni kell a szavazók előtt?

Először a szerb hatóságokkal megegyezünk a menekülteket befogadó központ kialakításában(pénzt ígérvén a községi vezetőknek), majd az előre borítékolható nehézségek kicsúcsosodása után (amiről Budapesten nem beszélünk) feltesszük a kérdést? Olyat amire már tudjuk a választ? A szerb közvéleményt meg azzal nyugtatjuk, hogy a kerítés jót fog hozni nekik is, hiszen akkor majd a migránsok más útvonalat fognak választani.....

A délvidéki magyarokkal meg mi lesz? Nincsen elég bajunk a falvainkba telepített koszovói romákkal, hanem még a bevándorlókat is ide helyezik?

Mert a dolgok jelen állása szerint, nagyon reálisnak tartom annak az esélyét, hogy (a kerítés felépítése, illetve a várható kitoloncolások után) a határhoz közeli magyar településeken egyfajta "csalagúti hangulat" fog kialakulni.

Csonka Áron


2015. augusztus 1., szombat

Készülődik meg toporog


 Svéd kastélyban elszállásolt afrikai menekültek

Az okos és bölcs Európa bénult tétlenségét, ostoba tétovaságát látva arra a következtetésre jutok, hogy vénségére nemcsak a fizikai erejét vesztette el, hanem szellemi téren is látványos a leépülése. Esetében a végzetes visszaszámlálás már megkezdődött. S ahogy ízlelgetem a mindennapi beszédtémánkat, a migránshelyzetet – a helyszínen is járva, a tébolyt is tapasztalva, meg a sajtóból is követve –, apámtól eltanult két (nem éppen szalonképes, ám annál sokatmondóbb) szóláshasonlat jut eszembe. Az egyik úgy hangzik, hogy: „Készülődik, mint az éhes szarni!”, a másik meg így: „Toporog, mint a szaró galamb.”. Na, ugyanezt teszi a maga mezsgyekaróit fölszaggatott, a szögesdrótkerítéseit eltávolított, csendes/békés együttélésre berendezkedett Európa is. Egyfolytában készülődik, meg szakadatlan csak toporog, végérvényesen és menthetetlenül fennakadva/vergődve a magamaga által agyonszabályozott emberi jogok sűrű és átláthatatlan hálójában. Amely szép lassan a nyakára tekeredik és fojtogatja.

Cselekvésében mára már teljesen megbénult, legfeljebb csak a száját jártatja. Váltakozva fúj hideget, meleget, s az egyik szavával agyonüti a másikat. Európa megtelt! – hangoztatja egyik nap, hogy aztán a másikon újra vészes elöregedésről, krónikus munkaerőhiányról meg emberi szabadságjogokról fecsegjen. Be is fogad meg ki is toloncol egy időben. A lényeg: képtelen meglelni az egyedüli üdvözítő megoldást.

Hogy hibás a recept, az most már kristálytisztán látható. Valami helyrehozhatatlanul félrecsúszott, valahogy nagyon elszámította magát. A multikulturalizmus betette az ajtót rendesen, s az eluralkodott káoszon az sem enyhít, hogy amint erősödik a migrációs nyomás, úgy jön meg a hangjuk a szélsőjobboldali szervezeteknek.

Még ha Európa legrózsaszínűbb, svéd szemüvegen át szemlélem is a bajt, akkor is félelmetes, amit látok. A számadat magáért beszél: Svédország csak tavaly 80 ezer menekültet fogadott be, és a lakosság 80 százaléka még most is bevándorláspárti. A különbözőség tisztelete, elfogadása mindig is túltengett a skandináv emberekben, és jólneveltségük okán legfeljebb csak a bajszuk alatt mormogva címkéztek vagy szűk baráti körben engedték meg maguknak a „szitokszót”: jävla utlänningar (átkozott külföldiek.) És ez már komoly durvaságnak, valódi lópokrócságnak számított, hiszen a svédeknek (az ördögön meg a pokolon kívül) nem sok szavuk van a káromkodásra.

A svéd fővárosban évtizedekkel ezelőtt leginkább a nomádkodó finn cigányok jelentették a kirívó attrakciót, akik az utcán, ablakon kidugott kályhacsőből füstölő hálókocsikban élték az életüket, később pedig a metró aluljárójában zenélő dél-amerikai indiánok mutatták a másságot, most meg az ázsiaiak/afrikaiak inváziója jelzi a hátborzongató változást. Mindeközben a különbség „csupán” annyi, hogy az őslakosoknak régen nem kellett tartaniuk az idegenektől, most viszont (már vannak, akik ki merik mondani) rettegnek tőlük. Mégis –érthetetlen módon – éber vasszigorral őrzik a látszatot, a saját idealizmusába belebetegedett társadalom torz képét és közben mindvégig úgy tesznek, mintha minden rendben lenne. Azt nem hangoztatják, hogy a bűncselekmények 70 százalékát bevándorlók követik el, s hogy évente 2000 svéd nőt erőszakolnak meg az idegenek. Ezeket a kínos eseteket a helyi (igencsak demokratikusnak és túlságosan is szabad(os)nak mondott) sajtó igyekszik ügyesen eltitkolni, nem dobra verni. Azt sem szívesen biggyesztik ki a kirakatba, hogy míg a munkaképes svédeknek a 80 százaléka dolgozik, addig a máshonnan érkezőknek jó, ha csak a fele állásban van. 
 
Stockholm utcáin soha nem láttak koldulókat, most viszont ott kéregetnek a furcsa nyelven beszélők az üzletek bejárata előtt. A menekülthullámmal érkező, dolgozni akaró, idegen fiatal nőket leginkább idősek otthonában helyezik el, ahol a hajlott korú nénikék/bácsikák rendre meg is ijednek a szemig felöltözött új személyzet láttán, akik még egy presszókávét sem tudnak lefőzni, nemhogy ételt készíteni vagy éppen társalkodni. És az is feltűnő, hogy éjjelente már csak a legmerészebb nők buszoznak a városban… Némi képzavarral élve, az „emberi diverzitásnak” a totaliter aliter jellegét talán a nélkülözhetetlen asztali só szerepéhez lehetne hasonlítani. Ha csak keveset szórunk belőle az ételbe, akkor megízesíti azt, ha viszont kilószámra lapátoljuk bele, az egészet tönkreteszi.
Nagyon úgy fest, hogy Európa – ezt az amerikaiak által feltálalt – menüsort alaposan elsózta…

Lebontva, vonatkoztatva a helyzetet a házunk tájára, azt látjuk, hogy Észak-Szerbiában két község kínlódik az országon átcsörtető, átmasírozó ázsiai meg afrikai idegenekkel. Márpedig a nyakába zúduló menekültáradat végképp nem hiányzott egyik városunknak sem.

Eleinte még úgy tűnt, van elég erejük ellenállni a kétszeres nyomásnak – az újonnan érkezők tömegének és a szerbiai csúcspolitika kényszerének – és nem válik egyik határ menti városunk sem menekülttáborrá. El is jutottak odáig, hogy pár héttel ezelőtt bejelentették, mindkét község megtelt és a kritikus helyzetre való tekintettel rendkívüli állapotot hirdetnek. A magyar ellenállás hírére a helyszínre sietett a szerb szociálpolitikai miniszter, aki kilátásba helyezett pénzügyi (és egyéb) támogatás által igyekezett a meggyőződésük megmásítására rábírni a helybeli politikusokat. Azok meg természetesen (ahogy az szófogadó, jó magyarhoz illik) hajlottak a fentről érkező intő szóra, és csodával határos módon, amint a pénz megjelent a színen, rögtön megszűnt a tarthatatlan állapot veszélye is. Így most fogcsikorgatva meg nyöszörögve, de tovább nyögi a terheket Magyarkanizsa is, Szabadka is. Ki tudja, meddig még?! Merthogy ezzel a behódolással csak arra erősítettek rá, hogy mindkét helység bizt(onság)os állomás, megálló legyen az országot átszelő vándorútvonalon. Olyan határelőtti veszteglőhely, ahol nem csupán megtűrik a kitudjahonnan érkezőket, hanem – koszt, kvártély formájában – még gondoskodnak is róluk.

Ezzel a taktikátlan döntésével hatalmas koloncot akasztott a saját nyakába mindkét önkormányzat, méghozzá beláthatatlan időre. Mert amíg az emberáradat tart, addig a téboly is tart. (A népvándorlásnak pedig most még a víznéző asszony sem tudná megjósolni a végkimenetelét.)
Az észak-bácskai kisembereknek persze már nagyon elegük van a jöttmentekből, és legszívesebben kikergetnék őket a városukból. De tehetetlenségükben hiába morgolódnak a magyarkanizsaiak, hiába okolják, szidják az idegeneket is meg a saját politikusaikat is. Ez utóbbiak pedig mi egyebet is tehetnének, mint széttárják a kezüket és savanyú ábrázattal megállapítják, hogy: „A tartományi kormánytól eddig két segélyszállítmány, a köztársaságitól pedig négy lakókonténer érkezett, valamint részben felerősítették a helyi rendőrség emberállományát. Ez minden, amit a többszöri kérelmezés illetve sürgetés ellenére eddig az önkormányzat felsőbb szintekről kapott a naponta érkező mintegy 1.500 migráns okozta gondok kezelésére és enyhítésére”. És várnak tovább. További támogatásra.

Az idegenek meg jönnek. Egyre csak jönnek.

Szabó Angéla


2015. július 23., csütörtök

Summer Wine




ANDREA:
Strawberries, cherries and an angel's kiss in spring
My summer wine is really made from all these things


BONO:
I walked in town on silver spurs that jingled to
And sang song that I had only sang to just a few
She saw my silver spurs and said
Let's pass some time
And I will give to you summer wine

BOTH:
Oh-oh summer wine

ANDREA:
Strawberries, cherries and an angel's kiss in spring
My summer wine is really made from all these things
Take off your silver spurs and help me pass the time
And I will give to you summer wine

BOTH:
Oh-oh summer wine

BONO:
My eyes grew heavy and my lips they could not speak
I tried to get up, but I couldn't find my feet
She reassured me with an unfamiliar line
And then she gave to me more summer wine

BOTH:
Oh-oh summer wine

ANDREA:
Strawberries, cherries and an angel's kiss in spring
My summer wine is really made from all these things
Take off your silver spurs and help me pass the time
And I will give to you summer wine

BOTH:
Oh-oh summer wine
When we woke up the sun was shining in our eyes
Our silver spurs were gone my head felt twice its size
Who took the silver spurs, a dollar and a dime
And left us cravin' for more summer wine
Oh-oh summer wine
Oh-oh Oh-oh Oh-oh Oh-oh



2015. július 22., szerda

Nyár, nyár, nyár




Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek,
De kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az
Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves
Poémát, minden irányban.


Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.
Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.


Kosztolányi Dezső 




2015. július 17., péntek

NEKTEK MOHÁCS KELL???



Megkapjátok.

Majdnem ötszáz év csúszással ugyan, de megkapjátok.
Mi magyarok tudjuk, hogy az Istennek sosem volt sürgős. Megtanultuk tőle a leckét, hajjaj, a himnuszunkban is emlegetjük.
Ő nem pislog. Csak néz bennünket.
Ráér. A malmai lassan, de biztosan őrölnek. Mivel a bizalmával sokadszorra éltünk vissza, most már napnál világosabban látszik, hogy a nyugatinak mondott civilizációt darálja le a történelem kereke. Azok a bazaltnyi kerek kőkoloncok tegnaptól szorgalmasan, hörögve morzsolják a létezéseteket. Egy másik világfelfogás, vallás, kultúra garatszája nyeli el Márai Sándor, Hrabal és Thomas Mann Európáját. Bach égi zenéjének és az ABBA dizőzeinek akkordjait. A kölni dómot, és Monet hótisztára kikevert egét. A fehér ember alkotta mindenséget. Jó két évezred egymásra hordott köveit, a keresztény műveltség kegyeletteljes habarcsával egyberagasztott és fölépített múltat. Szomorú a fölismerés: az enyémet is.
Amiért egykoron élhetően lehetett élni, járni-kelni az ó kontinens nagyvárosainak utcáin, Lipcse piacterén pont úgy, miként Velence árkádjai alatt, csókolózni a párizsi szagos éjszakában vagy sört inni egy bristoli pubban.

Lett volna pedig időtök gondolkodni. Pár emberöltőnyi idő volt rá, hogy számot vessetek: ezt akarjátok? A XX. század egésze alatt mégsem sikerült észhez térnetek. Ti inkább Mephistora hallgattatok, az elárulóitok talpát nyaltátok, majd szavaztatok lila értéktelenségre, ahelyett, hogy a gyereketek ágya mellett népmesét olvastok neki, és megfogadtok tíz rövid mondatot, amit az elődeitek még hittel vallottak.
Két vériszamos háború sem ébresztett föl benneteket: hát hogy várjam el, hogy ettől az - egyelőre - vértelen háborútól majd megjön az eszetek?

Mert ne legyen kétsége senkinek afelől: ez már háború.
Elkezdődött. És ne a bombáktól féljetek, hanem a rátok zúdulók erejétől. A férfijaik köldök alatt hordott férfiasságától, és a nőjeik köldök alatt viselt öntudatától – hamarosan kiszülnek benneteket. Minden egyes bevándorló családban ott ketyeg az időzített bomba. Évente ahány milliónyi utód fölsír, annyival kevesebb idő adatik majd nektek.

Nem hiszitek? Akkor kérdezzétek meg a szerbeket!
Kérdezzétek meg tőlük, hogy sikerült pár évtized alatt elveszíteniük a nekik szent Koszovót?
A szerbek, ha mondanának is valamit, érteni úgysem akarnátok. De a szemükből kiolvasható lesz a válasz: az önsors-rontásotok hozadéka.
Ingathatjátok a fejeteket.

Persze, könnyebb egy kufárkodó, kereskedelmi tévé híradójában síró afgán kisgyerek pár másodperces vágóképének hinnetek. A féligazságnak, az egyoldalúságnak, a rettegés napi sulykolásának, amivel – önmaguk fontosságát igazolva - a jogvédőitek annyiszor visszaélnek. Csak az nem érdekli őket, hogy mekkora felelősségük van mindazoknak, akik útnak indulnak hetedhét országon át, karon ülő gyerekekkel. (Ha egyáltalán az övék…) Mert sokan közületek még most is jobban bíznak a papírjaikat eldobáló, úti-okmánytalan népvándorlókban, mint pár éve, december 5-én például bennem, aki három gyerekét Szerbiában is magyar iskolába járatja, magyar bizonyítványért.

A bácskai magyar paraszt ekkor-akkor találkozott sáskarajjal. Ősszel megesik, hogy seregélyek százezrei teszik tönkre a gyümölcsfákat, fél óra leforgása alatt. Ösztönösen védekezünk a bennünket lerabolni érkezőkkel szemben. Már a mi kertjeinket törik föl, a mórahalmi gazdák földjeit teszik tönkre a nektek oly kedvesek. „Európa reményei”- ezt mondta a minap egy magyarul beszélő gazember a televízióban.

Így gondolták a bácskai ismerőseim is. Jó szándékkal, egy terepjárónyi élelemmel, kenyérrel, ivóvízzel mentek a szabadkai téglagyár gazos telkéig, ahol köztudottan népes migráns kolónia táborozik. Aztán furcsa fordulatot vett az ételosztás, és a humánumtól buzgó ismerőseim kedélye is nagyot változott. Többet egyikük sem akar már segíteni.

Történt ugyanis, hogy az ételkészletet megrohamozták. „Európa reménységei” a saját fajtájuk asszonyait és gyerekeit lökdösve, taszigálva félre, elsőként akartak ajándékot kapni. Az adakozó fiatalemberek pedig ezt látva becsukták a csomagteret, és inkább farkasszemet néztek a 18-20 éves fiatal arab férfiak tömegével. A lincshangulat ellenére angolul megmagyarázták a csőcseléknek, hogy mifelénk a kiváltságok előbb a leggyengébbeket illetik, és addig nem lesz csomag, míg a gyerekek, és nők nem kaptak. Sort parancsoltak, a végén a sok férfiúval. S míg osztották a magukkal hozott elemózsiát, vizet, a hátul állók megjegyzései közepette, láthatták, hogy a szegény menekültek rá-rágyújtanak a Davidoff és Marlboro cigarettáikra…
Első kézből tudom mi történt akkor a szabadkai téglagyár agyonszemetelt udvarán. Hiszek a segíteni akaró ismerősömnek. Ő is hinni szeretett volna. Már nem hisz.
Neki, ennyi kellett, hogy meggyőződjék. Pedig egy gimnáziumban tanultuk a hódoltság korát, miként zajlik, amikor megszállnak bennünket idegenek.


De ti nem tudjátok, mi az: Mohács.
Majd megtanuljátok.
Tartok tőle: akkor már édes mindegy lesz. 

Pósa Károly



    Ki merészel itt magyar lenni?


Európa tele van olyan emberrel, aki lelki testvére a tizenegy évvel ezelőtt megmutatkozott magyarelleneseknek.

Pósa Károly délvidéki magyar ember, aki tegnap ünnepelte negyvenötödik születésnapját, azt írja honlapján: „Sokan közületek még most is jobban bíznak a papírjaikat eldobáló, úti-okmánytalan népvándorlókban, mint pár éve, december 5-én például bennem, aki három gyerekét Szer­biában is magyar iskolába járatja, magyar bizonyítványért.”

Így igaz. Miért bíznak jobban? Ezért: Pósa három gyermeket nevel magyarnak, tehát a maga módján gondoskodik népünk magyar szellemű utánpótlásáról, hiszen a szerb megszállás alatt soha nem volt könnyű magyarnak lenni. Tegyük hozzá, horvátnak vagy koszovói albánnak sem. A megszállás már ilyen. Szóval a Pósa gyerekekről föltételezhető, hogy az átlagnál tapasztaltabb, sőt, esetleg keményebb magyarok lesznek.

Akik a magyar állampolgárságról szóló 2004-es népszámláláson mocskolták őket, és fölhordtak ellenük tücsköt-bogarat, azok ezt jól tudták. Ugyanolyan jól, mint ahogy most úgymond pártolják az állítólagos menekültek befogadását. Miért? Mert tudják, hogy ezeknek a kilencvenkilenc százalékából semmilyen magyar nem lesz. Legelőször azért, mert egyik sem akar az lenni. Másodszor meg azért, mert jó nekik a mai nemzetiségük, vallásuk, kultúrájuk. Harmadszor, mert azért küldték őket, hogy a maguk „igaz hite” nevében elfoglalják Európát. Negyedszer azért, mert ezért fizetik.

Az ilyen magyar a legjobb magyar; vele csak a halott magyar és a meg nem született magyar versenyezhet. Az akkori és mostani jogvédők, balosok, humanisták – a jelzők sora a széljárás szerint bővíthető, illetve rövidíthető, csak a Pénz ne maradjon el a háttérből soha… - tudják, hogy a népvándorlóknak ez a hulláma nem hozzánk igyekszik. Vezéreik ismerik a történelmet, és tudják, hogy Európát nehéz elfoglalni a peremvidé­kein át. Nem sikerült ez a középkorban és az újkor elején sem, amikor az olasz csizma partvidékein kiépített hídfők előbb-utóbb elestek, a konok magyarok pedig nem adták meg magukat. Annak ellenére sem, hogy tudták, ha megteszik, nem kell többé százféle adót fizetniök, köztük janicsáradót a kisfiaik „beszolgáltatásával”. Egyenrangúak lesznek a többi muzulmánnal, nyitva előttük akár a sztambuli karrier is, ésatöbbi.

A mai stratégák a lépésről lépésre haladás elvét elvetve a nagy ugrás mellett döntöttek, és Európa közepét vették célba. Megfordították az ősbölcsességet, mert észrevették, hogy a célnépség már megásta sírját a gazdaságkori fordulat idején: „Ahol a kincsetek, ott a szívetek!” Tehát nem a szív irányít, hanem a kincs. Németországot, Franciaországot, Németalföldet és Angliát célozták meg. Itt fészkel a Kincstár, a tudományos nagyipar, az erő a vezérkarral, a mai európai (szent)háromság.

Atombomba helyett népesedési robbantás következik: ezért vonul az élen félmillió ifjú legény. Ha létrejön ebben a térségben az iszlám túlsúly, akkor a többit elintézi a demográfia, a népellenes demokrácia, a liberalizmus meg az öreg kontinens száz mihaszna izmusa. Köztük azt a csekélységet, ami Euró­pa szívjavaiból valami csoda folytán itt-ott még túlélte a „fejlődést”. A két tűz közé került határvidékek ezután maguktól omlanak össze.

Szemtanúk sora állítja, hogy a „menekültek” sok pénzzel rendelkeznek. Ruháik, gépeik, cigijük és a többi holmijuk a legjobb minőségű. Alacsony harcértékű idősebbeket nem hoznak magukkal. Asszonyokat és bizonytalan hovatartozású gyerekeket is csak annyit, amennyi álcának elég és mozgékonyságukat nem csökkenti.

Európa tele van olyan emberrel, aki lelki testvére a tizenegy évvel ezelőtt megmutatkozott magyarelleneseknek. Ezek nálunk és mindenütt a bevonulók, a jövendő uralkodó vallás szálláscsinálói. Nem azért, mert Istent, az iszlámot, az arabokat vagy a feketéket szeretik, hanem mert elegük van a keresztényekből, a magyarokból, a németekből és a többiekből. Feszélyezik őket, mert ugyan elzúgott a Pósa-féle hollandok, magyarok fölött a fejlődés rakétája, eszméik, még álmaik is szemétre kerültek, de valahogy mégis rossz lelkiismeretet gerjesztenek maguk körül a fejlett jövő fejlett híveiben.

Oldd fel az alázottat..




Uram, ki nem bíborból csak pusztából jöttél,
hogy lelked saruját megoldva
sugározz fényt, ha galád a gáncs,
gyolcsinged palástját pajzsként terítsd ránk
és oldd fel az alázottat és bántóját egyaránt!

Adj Uram megbocsátó elmét, tiszta lelket,
és érintsd meg szívemet, hogy igazságos legyek
akkor is, ha tapos hamis ármánykodás.

Tudjam elfogadni, hogy a megbocsátás
egyetlen záloga, a rám terjesztett áldás.

Mert a kicsi nem nagy, a fehér nem fekete,
az Igazság lényegét is elfojtja, ha szürke,
hisz hamis homályt karcol az indulat ereje.

Segíts Uram, hogy láttassék a kristálytiszta való
S ne marja lelkemet az igaztalan szó.


(GundyS. 2010. június 20)
Dr. Gundy Sarolta







2015. július 13., hétfő

Tiszasziget: Fokozódó migráció nyomás!



Tiszasziget közel 20 km-es határszakaszára ez-idáig nem nehezedett oly jelentős migrációs nyomás mint a a Tisza folyó túloldalán található településekre. A kiépítendő határkerítés híre azonban településünkön is érezteti hatását. Csatolt képeken jól láthatóak a menekültek által elhagyott szemétkupacok a szigeti határban.




Tisztelt Tiszaszigetiek kérem, hogy ha Önök is találkoznak hasonló jelenséggel jelezni szíveskedjenek a Polgármesteri Hivatalban. Az elhagyott ruhákhoz, tárgyakhoz a fertőzésveszély miatt ne nyúljanak. Kérem Önöket továbbá, hogy együtt segítsük a határvédelmet.

Várhatóan a következő napokban tovább nő a településünkre érkező menekültek száma, mely fokozott együttműködést kíván a lakosság és a határőrizeti szervek között.

Település vezetőként előre is köszönöm megértésüket és önkéntes munkájukat!

Tisztelettel:

Ferenczi Ferenc polgármester



2015. július 12., vasárnap

Cross the sky in the Cnesa Canisa



Nevergreen became the most popular hungarian
gothic-doom band.

Szép nyári est a Tisza parton, teli hold, érdekes fazonok, figurák sziluettjei tűnnek el, majd kisvártatva jelennek meg a fényben…

Ismét egy fesztivál és a híressé vált Magyarkanizsán, amely próbál kulturális végvárként helyt állni az időknek és az újabbnál újabb izmusoknak…

A Tisza menti városka mindennapjait a déli menekült áradat zavarja meg a különjáratos buszok sokaságával, kiknek az úti céljuk az Európai Unió gazdagabb nyugati fele. Egy részük a város parkjában, mások a Tisza melletti erdősávban várják az estét és irány a zöld határ…

Kik ők és hova tartanak, csak kegyes Uruk tudhatja, teli hold van a ramadán elmúlt…

A fiatalok a Tisza parton lévő rekreációs központ felé veszik útjukat, csoportosan nagy hanggal és némi szíverősítővel a hónuk alatt, megszokottnál sokkal több rendőr, rohamrendőr vigyáz a biztonságra, ilyen időket élünk lassan hozzá kell ismét szokni a látszat békéhez, mert újra nyergeli lovát a barbár, zászlaján éhes bálvány…,de a végső harcunk vár!


Minimalizált hangtechnika ellenére is jó hangulat kerekedett a NevergreeN magyarkanizsai koncertjén, egymás után jöttek az ismert dallamok és riffek és az átdolgozások: Szerelmed vágya vér, Új sötét kor, Ködtenger mélyén, O Fortuna, Most és mindörökké, Fehér orosz, Frozen, Ámok és az utolsóként felcsendülő Furor Christiani talán üzenetként szolgált a megmaradt omladozó keresztény világ felé…

Hitét vesztette e világ egy része, de talán helyreáll a kibillentett egyensúly, egyszer mindenképpen.



Bob Macurával elbeszélgettem a jelen helyzetről, meglátásairól és picinykét a ködös jövőnkről.

Bob: -Az együttes stabilan és kitartóan hajóz a média által árnyékos oldalon, az igények megváltoztak sok a gagyi, így a rock és metál műfaj háttérbe szorult, viszont a közösségi háló és a zenei megosztók új lehetőséget adnak, így a NevergreeN főként média stratégiáját is erre az irányba terelte.

-Szeretem a koncerteket, a NevergreeN nagyszínpados produkció, így minden megnyilvánulás e irányba kell, hogy haladjon, viszont szeretek zenélni és a szabad időmben kisebb klubokban is szoktam játszani. Tudod apám „fehér cigányként” szokott cikizni velem, nos azért elfogadta, hogy ez az életformám és az életvitelem, ez nélkül üres és sivár lenne életem!

-Érdekes projektet tervezek, de még Miklóst meg kell, hogy győzzem, mivel neki a tervezetről más véleménye van, nos, egyelőre maradjon titok, annyit elárulhatók, ha minden jól megy az idén valami meg fog jelenni, ami nem megszokott, várjátok! :)



Matláry Miklóst a fesztiválokról faggattam:

Miklós: -Jók a fesztiválok, kapocs a zenekar és a rajongók között. Szépen fogadnak bennünket, picit a góthikus-doomos irányzat nehezebben elfogadható műfaj, de az idő megmutatta, hogy újra és újra lemezt készítünk, színpadra állunk.

-A következő fesztiválokon játszunk a nyáron: Rockmaratonon Dunaújvárosban 2015.07.16-án, Pecica MotoRock lesz a következő állomás – Pécska/Erdély 2015.07.17-én, ezt követően irány a Balaton és a Rock Part – Balatonszemesen 2015.08.07-én és a terv szerint Sm@rt Day’s Szatmárnémetin Erdélyben 2015.08.08-án lát bennünket nagyérdemű közönségünk!

-Itt a Vajdaságban a fiatalabb generációk hallgatnak, követnek bennünket, amíg érdekes Magyarországon az idősebb generációk is követik zenei pályafutásunkat, ez talán a magyarországi jelenlétünk a kiadónk Metal Hammer által és jóvoltából alakult így.

-Az üzenetünk, hogy a keresztény világ veszélybe került, de nem végveszélybe! Sok a hitevesztett ember. Erőt és hitet kell adnunk egymásnak és a zene talán az az eszköz amely eljuthat az angyalok nyelvén mindenkihez, ma este kereszt volt Magyarkanizsán az égen! Hallgasátok a NevergreeN-t, megtaláltok bennünket a Facebook-on: https://www.facebook.com/nevergreen.hu letölthető hanganyagok vannak az

iTunes: https://itunes.apple.com/gw/album/vendetta/id869062192

Deezer: http://www.deezer.com/album/7747309

Metalshop: http://www.metalshop.hu/index.php?manufacturers_id=1108

-Szép nyarat kívánok nektek és köszönjük, hogy itt voltatok!

-Köszönjük és kellemes fesztiválozást kívánok nektek!

Margit Zoltán
A kanizsai felállás:

Bob Macura,

Miklós Matláry

Nenad Nedeljković

Kovács Tamás



Furor Christiani

Szívében tél
Csontjában remény
A senki földjén él
Keleti tömb
Múltjában magány
Határok nélkül vár 


Sírjaiban elfeledt imák, álmait elhozzák, új Jerikó
Félszáz év magány, még ezer évig fáj. 

Furor Christiani, Furor Christiani 


Alvad a vér
A múlt tetemén
Szelleme visszatér,
Új Jerikó
Mégis fölépül
A népek temetőjén 


Furor Christiani
Furor Christiani




 További bejegyzések a Nevergreen-ről: http://margitzoltan.blogspot.hu/search/label/Nevergreen




2015. július 4., szombat

NevergreeN - Kereszt volt Magyarkanizsán az égen!


Nevergreen became the most popular hungarian
gothic-doom band.

Szép nyári est a Tisza parton, teli hold, érdekes fazonok, figurák sziluettjei tűnnek el, majd kisvártatva jelennek meg a fényben…

Ismét egy fesztivál és a híressé vált Magyarkanizsán, amely próbál kulturális végvárként helyt állni az időknek és az újabbnál újabb izmusoknak…

A Tisza menti városka mindennapjait a déli menekült áradat zavarja meg a különjáratos buszok sokaságával, kiknek az úti céljuk az Európai Unió gazdagabb nyugati fele. Egy részük a város parkjában, mások a Tisza melletti erdősávban várják az estét és irány a zöld határ…

Kik ők és hova tartanak, csak kegyes Uruk tudhatja, teli hold van a ramadán elmúlt…

A fiatalok a Tisza parton lévő rekreációs központ felé veszik útjukat, csoportosan nagy hanggal és némi szíverősítővel a hónuk alatt, megszokottnál sokkal több rendőr, rohamrendőr vigyáz a biztonságra, ilyen időket élünk lassan hozzá kell ismét szokni a látszat békéhez, mert újra nyergeli lovát a barbár, zászlaján éhes bálvány…,de a végső harcunk vár!


Minimalizált hangtechnika ellenére is jó hangulat kerekedett a NevergreeN magyarkanizsai koncertjén, egymás után jöttek az ismert dallamok és riffek és az átdolgozások: Szerelmed vágya vér, Új sötét kor, Ködtenger mélyén, O Fortuna, Most és mindörökké, Fehér orosz, Frozen, Ámok és az utolsóként felcsendülő Furor Christiani talán üzenetként szolgált a megmaradt omladozó keresztény világ felé…

Hitét vesztette e világ egy része, de talán helyreáll a kibillentett egyensúly, egyszer mindenképpen.



Bob Macurával elbeszélgettem a jelen helyzetről, meglátásairól és picinykét a ködös jövőnkről.

Bob: -Az együttes stabilan és kitartóan hajóz a média által árnyékos oldalon, az igények megváltoztak sok a gagyi, így a rock és metál műfaj háttérbe szorult, viszont a közösségi háló és a zenei megosztók új lehetőséget adnak, így a NevergreeN főként média stratégiáját is erre az irányba terelte.

-Szeretem a koncerteket, a NevergreeN nagyszínpados produkció, így minden megnyilvánulás e irányba kell, hogy haladjon, viszont szeretek zenélni és a szabad időmben kisebb klubokban is szoktam játszani. Tudod apám „fehér cigányként” szokott cikizni velem, nos azért elfogadta, hogy ez az életformám és az életvitelem, ez nélkül üres és sivár lenne életem!

-Érdekes projektet tervezek, de még Miklóst meg kell, hogy győzzem, mivel neki a tervezetről más véleménye van, nos, egyelőre maradjon titok, annyit elárulhatók, ha minden jól megy az idén valami meg fog jelenni, ami nem megszokott, várjátok! :)



Matláry Miklóst a fesztiválokról faggattam:

Miklós: -Jók a fesztiválok, kapocs a zenekar és a rajongók között. Szépen fogadnak bennünket, picit a góthikus-doomos irányzat nehezebben elfogadható műfaj, de az idő megmutatta, hogy újra és újra lemezt készítünk, színpadra állunk.

-A következő fesztiválokon játszunk a nyáron: Rockmaratonon Dunaújvárosban 2015.07.16-án, Pecica MotoRock lesz a következő állomás – Pécska/Erdély 2015.07.17-én, ezt követően irány a Balaton és a Rock Part – Balatonszemesen 2015.08.07-én és a terv szerint Sm@rt Day’s Szatmárnémetin Erdélyben 2015.08.08-án lát bennünket nagyérdemű közönségünk!

-Itt a Vajdaságban a fiatalabb generációk hallgatnak, követnek bennünket, amíg érdekes Magyarországon az idősebb generációk is követik zenei pályafutásunkat, ez talán a magyarországi jelenlétünk a kiadónk Metal Hammer által és jóvoltából alakult így.

-Az üzenetünk, hogy a keresztény világ veszélybe került, de nem végveszélybe! Sok a hitevesztett ember. Erőt és hitet kell adnunk egymásnak és a zene talán az az eszköz amely eljuthat az angyalok nyelvén mindenkihez, ma este kereszt volt Magyarkanizsán az égen! Hallgasátok a NevergreeN-t, megtaláltok bennünket a Facebook-on: https://www.facebook.com/nevergreen.hu letölthető hanganyagok vannak az

iTunes: https://itunes.apple.com/gw/album/vendetta/id869062192

Deezer: http://www.deezer.com/album/7747309

Metalshop: http://www.metalshop.hu/index.php?manufacturers_id=1108

-Szép nyarat kívánok nektek és köszönjük, hogy itt voltatok!

-Köszönjük és kellemes fesztiválozást kívánok nektek!

Margit Zoltán
A kanizsai felállás:

Bob Macura,

Miklós Matláry

Nenad Nedeljković

Kovács Tamás



Furor Christiani

Szívében tél
Csontjában remény
A senki földjén él
Keleti tömb
Múltjában magány
Határok nélkül vár 


Sírjaiban elfeledt imák, álmait elhozzák, új Jerikó
Félszáz év magány, még ezer évig fáj. 

Furor Christiani, Furor Christiani 


Alvad a vér
A múlt tetemén
Szelleme visszatér,
Új Jerikó
Mégis fölépül
A népek temetőjén 


Furor Christiani
Furor Christiani




 További bejegyzések a Nevergreen-ről: http://margitzoltan.blogspot.hu/search/label/Nevergreen




Állásfoglalás a bevándorlásról és a multikulturalizmusról - Közlemény




A Magyar Patrióták Közössége felelős civil szervezetként feladatának tekinti, hogy a legjelentősebb kulturális és társadalmi kérdésekben állást foglaljon. Ennek jegyében szólalunk meg most is, amikor hosszú évszázadok óta nem látott népvándorlás indult meg az európai kontinens – és a Kárpát-medence – irányába.

A magyarság a tatárjárás óta mérhetetlen áldozatot hozott a Keresztény Európa fennmaradásáért. A tatár-, majd a törökdúlás következtében etnikai területeinknek bő egyharmadát elveszítettük, és a betelepítések révén országunk soknemzetiségűvé vált. Az évszázadokon át türelmes magyar állampolitika ellenére, a Habsburg császárság megosztó taktikája miatt a hazai nemzetiségek szembefordultak az egységes Magyarországgal, ami döntőnek bizonyult az ország feldarabolásában és Trianon máig ható következményeiben. Ezért a magyarság nem óhajtja a világpolitikai erők által mesterségesen kikényszerített népvándorlás semmilyen hátrányos következményét viselni.

A Szerbia felől egyre növekvő bevándorlási nyomás nemzetünk egységét, keresztény kultúránkat létében fenyegeti. Egyetértünk a kormány bejelentett intézkedéseivel, így a gazdasági bevándorlás elutasításával és a tömeges migrációval érintett államhatárok hatékony lezárásával. A magyar társadalomnak ugyanis éppen elég megoldásra váró problémája van, ami jelentős részben annak tudható be, hogy a rendszerváltás után nyugati „szirénhangokra” hallgatva hozzájárultunk nemzetgazdaságunk leépítéséhez.

Határozottan ragaszkodunk ahhoz a Teremtés logikája mentén, hogy az emberiség sokszínűségének alapját jelentő nemzeti karakter megőrzése csak a szülőföldön biztosított. Ezzel összefügg, hogy a világot sújtó társadalmi problémákat kizárólag helyben lehet megoldani. A hamis tolerancia jegyében hangoztatott „multikulturalizmus” a tulajdonságok nélküli emberek ál-civilizációja, valójában civilizációs útvesztő. Nem kívánjuk, hogy a magyarság ebbe a zsákutcába betévedjen.

Az életük biztonságát okkal féltő, kultúránktól nem idegen keresztény üldözöttek számára ugyanakkor menedéket fogunk nyújtani, alkotmányos kötelezettségeinknek megfelelően.

Budapest, 2015. július 3.
Magyar Patrióták Közössége



2015. június 26., péntek

Cinkelés* vagy lausolás** avagy zárt lap*** jó adag blöffel**** fűszerezve - video vlog



Különösebb kommentárt nem fűznék a történethez, mert aki követi a "mutyi" témát az már olvasott eleget erről. Kártyás zsargonnal minden benne van, amit le és ki lehet játszani van itt cinkelés, lausolás, zárt lap meg egy jó nagy adag blöff...

A fájdalmas igazság, hogy a vajdasági magyar ebben a történetben rövid ideig lehet olcsó rabszolga, majd e befektetés is a Szerb államot fogja gazdagítani, ahogyan a Milosevityi korszak alatt kiépített vállalkozások élvezték és élvezik majd a támogatásokat, mert nekik munkahelyteremtő tehetségük van, ismerik a beszerzőket és tudják a politikusok folyószámláját valahogyan megközelíteni....

Utolsó fázisba került a vajdasági magyarok ellehetetlenítése, így még egy utolsó bőrt is le lehet rólunk fejteni, mert e népséget csak a pénz érdekli.

A jövő, igen, itt vannak az afrikai menekültek, majd azok beköltöznek házainkba és elhelyezkednek majd a támogatott vállalkozásokban és termelik újra a profitot és lesz majd magyarázat, hogy lusta, tudatlan, pofátlan vajdasági magyar nem akarja a jót, hanem elmegy a nagyvilágba és mindenféle szemét munkát elvállal csak ne maradjon itthon!

Nos, a tisztelt társaság meg majd egy idő után szembesül a törzsi szokásokkal és a végén jön majd, no nem a fekete péntek, hanem a lefejezés...

Addig is lehet ködösíteni a politikai kártyajátszmákban, lehet cinkelni, lausolni, zárt-lapozni meg jó nagyot blöffölni! 

Egy a baj hadvezérem elfogyott a katonád, csak te nem látod be, tudom győztes leszel és én gratulálni fogok neked a pirruszi győzelmedért!

A videók magukért beszélnek....
Margit Zoltán









A VMSZ gazdaságfejlesztési programjáról - Varga László parlamenti képviselő:

-A gazdaságfejlesztési program volt a VMSZ 2014. évi parlamenti választási kampányának egyik olyan újszerű eleme, amely a 6 parlamenti mandátumot eredményezte.
A tisztújító közgyűlés utáni napon kirobbant botrány súlyosan megtépázta a VMSZ tekintélyét. És szervezeten belül is számos kérdést vetett fel. Mindenekelőtt azt, hogy a VMSZ Elnöksége sohasem látta, sem a Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégia végleges verzióját, sem az ominózus táblázatot is tartalmazó Akciótervet.

-Számomra hitelességi kérdés az, hogy csak a választási kampányban számítunk a magyar közösség tagjaira vagy a mindennapi életben is. Azok a kisvállalkozók közül, akinél én jártam a 2014-es választási kampányban, népszerűsítendő a gazdaságfejlesztési programot, egyetlenegy sem található a táblázatban. Pedig azok kivétel nélkül olyan kis családi vállalkozások voltak, amelyek tulajdonosai itt tervezik saját és családjuk a jövőjét.



*cinkelés =a kártyalapok titkos megjelölése, melynek segítségével a jeleket ismerő jelentős előnyt élvez társaival szemben. Cinkelt lap, azaz jelzett lap.

**lausolás =jó lappal passzolni nagyobb nyeremény reményében.

***zárt lap =az asztalra képével lefelé fordított kártya.

****blöff = megtévesztés; egyes szerencsejátékokban az a megengedett taktika, amikor a játékos - bár lapkombinációja nem különösebben értékes - licitálásával el akarja ijeszteni ellenfeleit a további versengéstől, és így elnyerni az addig beadott téteket.



2015. június 21., vasárnap

Zo Lee találkozott Heonjun Lee-vel


배리 이준 헌 리 만났다



Észak felé indulva az út szélén egy fura szerzetre lettem figyelmes. Egy utazóra, úgy gyalogosan menetelt az út szélén bizakodó mosollyal az arcán. Mosolyog, mert a mosoly erre idegenné kezd válni, mert itt az ember búskomor, bizalmatlan, reménytelen...

A mosolygós ember hátizsákkal a hátán Dél-Korea zászlajával az oldalán indult neki, hogy megnézze milyen is az a európai lét és a benne élő nemzetek sokasága. Pusztán kíváncsiság vitte rá, hogy ötvenévesen nekivágjon a közel 5000 kilométer hosszú egy évig tartó útnak.

Hit és remény, milyen erős tud lenni, ha az embernek van célja és azt meg akarja valósítani. Megálltam gépjárművemmel, mert mosolygós gyalogost nem lát itt az ember mindennap,  itt a gyalogos főként bosszankodva megy, mert lekéste járatát, ellopták bringáját...

Felismertem, mert a közösségi háló már jelezte, hogy egy koreai itt gyalogosan közlekedik. Odamentem hozzá és a kommunikáció az olyan öt nyelven és a mutogatásban valósult meg.



-Kérdeztem tőle ő az a koreai, aki gyalogol? (tenyéren kettő új sétál)

-Igen (yes), majd szerb nyelven válaszolt: Južna Koreja! (dеlelő nap felé mutat-tehát Dél Korea)

-Hogy hívnak? (mutató ujj felé)

-Ő magára mutat (name): Heonjun Lee (mosoly az fontos)

Tört angolsággal, koreaiul és az okos-telefonja segítségével elmondta a következőket:

- Repülővel  Dél-Koreából érkezett a törökországi Isztambulba, ahol nekifogott a közel egy évig tartó 5000 kilométeres utazásnak, amelynek végcélja  Santiago de Compostela Spanyolországban, égre mutatott új, majd Google Map Isztambul és kettő sétáló ujj a tenyéren Magyarország határáig, onnan Spanyolország felé.



-Valami céllal utazol? (kettő egymás felé mutató tenyér)

-Nekem nincs egy meghatározott célom vagy küldetésem (kettő mutató ujj keresztebe), csak szeretek utazni, emberekkel találkozni, kultúrákkal, nemzetekkel. (mosoly ismét fontos)

-Rámutattam a zsákra (kettő ökölbe szorított kéz mellkasnak szegezve és le föl emelve)

-Zsák 25 kg,  minden nap  25-30 kilométert tesz meg vele. (ötször öt ujj a zsáknak és ötször-hatszor öt ujj a távolságnak) No problem! (mosoly)

Hirtelen elkomolyodott, rámutatott a GPS navigációra, hogy a gyálai/tiszaszigeti határátkelőről visszafordították és kerülőt kell tennie a horgosi/röszkei határátkelő felé. (a tenyéren sétáló ujjak keresztbe lettek téve). Rám néz kérdően, hogy a törökkanizsai, magyarkanizsai, horgosi útvonal az tényleg jó e?

Mutatom neki, hogy igen, mert az nagy határátkelő (nemzetközi) nem kis-határátkelő, ahol csak a két szomszédos ország polgárai kelnek át (itt javíthatnának a GPS navigáció programozók, hogy ezt bejelöljék a térképeken, hogy a vándor ne körözzön hiába)

-Igen a mutogatás a nagy-határátkelő fejem felé emelt tenyér a pici meg hüvelyk és mutató ujjak egymásba érintkezve...igen és mosoly!

Csóválja a fejét és köröz az ujjával a régió felett.



Rám mutat, hogy én honnan pottyantam ide, a telefonján megmutattam neki Csókát és bólogat és tenyéren sétálnak az ujjacskák, onnan jött erre...

Kérdem tőle van e vize, ő bólintott és megmutatta, hogy igen és nem kell neki semmi.

Kötelező fényképezkedés teleszkopos digitális fényképezőgépével, majd búcsú, jó utat és szerencsét kívánva Spanyol-honig! (könyékben megtört kéz nyitott tenyérrel jobbra-balra mozgatva)




A visszapillantó tükörből figyeltem, hogy a pöttömnyi mosolygós ember lassan beleolvad a horizontba és töretlenül gyalogol a neki jelen pillanatban legfontosabb célja felé...


Margit Zoltán - Zo Lee




나는 당신에게 좋은 여행 을 기원합니다 !





2015. június 17., szerda

BEZÁR A BAZÁR - Napokon belül kerítés lesz Magyarország és Szerbia között!



A spanyolok Afrika-kerítése

Percekkel ezelőtti a hír, hogy Magyarország lezárja 175 kilométeres szerbiai határszakaszát. Négy méter magas vaskerítést építenek, valami hasonlót, mint amit a spanyolnak számító afrikai városok is használnak, ugyanezen célra: megfékezni a területeikre ellenőrizetlenül érkező fekete bevándorlók hadát.

Régi mocsári hajósként nem lesz újdonság nekünk az ilyesmi. A kanizsaiak, horgosiak, királyhalmaiak vagy a Szabadka és Bajmok határában élő magyarság középkorú nemzedéke még élénken emlékszik a hajdani szocialista Magyarországnak a határsávban látott, tapasztalt praktikáira. Az őrtornyokra, a szöges drótra, a suttogva emlegetett aknazárra, meg a homoksávra, amin a vadnyulak csapása ugyanúgy látszott, mint a hívatlanul az országba érkezők lábnyomai.

Sokat vidultunk a legendán, amikor a kanizsai K. Józsi bácsit, mint öreg pecást, egy nem várt vihar a Tisza határzónájában ért, majd a déli orkán csónakostól átfújta „amoda”... A szegedi határrendészet töltött géppisztolyokkal vegzálta két napig, míg nagy nehezen hazaengedték, esőkabátban, sáros gumicsizmában, a régi horgosi átjárónál. Amannyi érdekes történet adódik a Röszke alatt folyton kapáló néniről, akinek gukker volt a nyakában, meg az első parkolónál álló, éveken keresztül két „szakemberrel” szerelt Ladáról, aminek sosem találták meg a baját, még úgy sem, hogy három műszakban nyírott frizurás alakok turkálták a motorházát, éber szemmel lesve a déli útvonalat… Kiismert trükkök tucatja szolgálta a borzasztó fontos szocialista állam modelljének a biztonságát. 

Röhögtünk rajta.

Most nincs kedvem nevetni.

Nem mintha nem tartanám rendben lévőnek egy ország szuverén jogát a saját védelmére. Annak tartom. Ha szögesdrót a megoldás, akkor legyen szögesdrót. Még mindig jobb 175 kilométernyi tüskés kerítésre fordítani a magyar adófizetők pénzét, mint ugyanennyit havonta kiadni az Európába semmilyen körülmények között beilleszkedni nem kívánkozó siserehad eltartására. Vagy – kimondani is szörnyű – a majdani ilyen-olyan vallási fanatikusok által elkövetett merényletek következményeinek a fölszámolására, meg a fegyveres testületek folytonos készenlétének biztosítására. Mert ez sincs kizárva. Sőt! 

Ebben az ördögi játszmában a lapok le lettek osztva, és a talont még csak a nagyok látják. Könnyű nekik. Mandzsettából játszanak, mindig online, és folyton csalnak.
Az jó, hogy Budapest legalább sejti a tét nagyságát. Nem blöfföl tovább: lép.

Ami nem jó – és itt jön a lényeg! – hogy Szerbia viszont már megint lépéshátrányba került. Hiába mondogatta, bizonygatta minden normálisabb elemző. Egészen biztos, hogy Belgrád nyakán marad több tízezernyi közel-keleti, afrikai migráns. Egyszerűen nem lesz tovább hová menniük.
És még hagyján, ha netán sikerül őket mesterségesen elkülönítve, menekülttáborokba zsúfolni, valahol Szerbiában! (Nem fog sikerülni.) A riasztó igazán az, ettől ránduljon görcsbe a gyomrunk: EZEK ide fognak özönleni mihozzánk. Bácska északi részébe. És tovább fognak próbálkozni. Mindeközben megint a jámbornak hirdetett - én már inkább baleknak mondanám, bár a bal- előtagú szócskával van egy erőteljesebb kifejezés, erre a lanyha hozzáállásra… - délvidéki magyarsággal itatják meg a világpolitika főzte fekete levest. Mert a mi legendás béketűrésünk határtalan.
Most rövidesen határos lesz, ne tessenek aggódni. Tüskés akadálypályákkal…

Majd ha elkezdik feltörni a lakatlan házakat – ahogy a kanizsai Vigadóba is gyorsan beköltöztek -, életvitel-szerűen megtelepednek a községünkben, és kezdik otthonosan érezni magukat, akkor biztosan lesznek olyan Tisza-mentiek, akik visszasírják a Koszovóról kiebrudalt cigányok martonosi történetét. Akik legalább nyelvileg, részben vállalhatóak voltak.
Baj egy darabig nem valószínűsíthető. Van még pénz a külföldi bankszámlákon. Havi 1500 dollárnyi összeget vesznek föl, ezek a "fejvesztve menekülő szerencsétlenek". Számos tanú igazolja. Ennyi pénzzel királyi módon lehet élni Magyarkanizsán. Hotel, Marlboro, drága üdítő, lebzselés a központban. Ahogy az már most is dívik.

De ha majd fogy az apanázs, akkor hozzád kopognak be kenyérért. Meg hozzám. Meg őhozzá.
Ha a tévéhíradóban látták a francia határnál kamionokra támadó csőcseléket, az olasz csendőrségnek szembeszegülők gyújtogató tömegeit, akkor a bácskaiak ne arra készüljenek, hogy tőlünk szép szóval fogják kérni a jussukat. Ez a társaság nem így szocializálódott.

Úgyhogy a magam részéről a muzeális fokost visszatámasztom az udvari gázóránk mellé. A kisebbik vasvillával egyetemben. Ebben hittek a régiek is. A török időktől Rákóczin keresztül 1849-ig bevált. Ebben tán nekem is van okom hinni. Belgrád szavában nincs.

De azért Szerbiának sok szerencsét kívánok, a menekültügy további kezelését illetően.

Szüksége lesz rá.
Pósa Károly




2015. június 12., péntek

Menekültek - NAPLÓ 19.


Lát-e Kanizsa a szemé(t)től?


"Mennek a siralmak a migránsokkal kapcsolatban.
Néha horrorisztikus, néha megmosolyogtató történeteket hallani. Beszél a nép.
Egy budzsáki néni vette a fáradtságot, és pár nappal ezelőtt bebotorkált a központba, mert négert élőben még nem látott...
Most kéne okosan intézni az ügyeket! Hatékonyan, gyorsan, a törvényesség szigorú betartatásával! Mert a valóság az, hogy az elmúlt hetekben már az is előfordult, hogy a kanizsai központban éjszakázó idegenek a városi parkban éjjelente tábortüzeket gyújtottak. A környező díszfák, díszcserjék ágaiból. A kommunális közvállalat emberei hetek óta konténerszámra gyűjtik utánuk a hulladékot – minden reggel. Pedig vannak szemetesládák. Fura látni, hogy a locsolt virágágyások, meg a nyírott, gondozott gyep közepén – ahová a mi kisgyerekeink sem mennek illemből focizni – afrikai meg közel-keleti csoportok táboroznak. Pár napja a buszállomás melletti padra ürített valamelyik “Európába beilleszkedni igyekvő”.

Nem mellé.

Nem alá.

Rá.

(Nesze neked Ókontinens!)

A kérdést bővebben helyben tanulmányozhatja, 
aki igazán kíváncsi rá.

Elintézhető, hogy egy fél napos utcaseprői bevetésen az összes tudósító, újságíró a tapasztalataiból kiindulva jellemezhesse majd, mi folyik itt Kanizsán. Mert így, kényelmes zsöllyékből, a stúdiókból, a szerkesztőségekből a szagot nem érzik, a káoszt nem látják.

A sok szörnyülködő szempontja azt diktálná, hogy kissé esősebb időben engedjük őket a művelődési ház Art Hotelje előtt húzódó zöld szőnyegen kempingezni. Merthogy erre is akadt példa, és a recepciós kislány könyörgése helyett - akit kiröhögtek – egy-két erélyesebb férfinak kellett eltessékelni őket. Soroljam tovább? Kár lenne.

Mondják, hogy miért nem nyit Kanizsa befogadóállomást?

Még mit nem! Annak a tábornak nem itt Bácskában kéne lennie, hanem mondjuk a szír-török határ mentén. Vagy valahol Észak-Afrikában, ahol tudtommal senki nem tart pisztolyt a szappantartónyi csónakokba préselődők fejéhez, hogy nekivágjanak a Földközi-tengernek.
Mert aki az életét menti, az nem hagyja odahaza a családját, az asszonyát, a gyerekeit (megírta a napilapunk egy szívszorító interjúban) majd kirándul - lehetőleg Göteborgig, hanem – anno miként megálltunk Szegednél - amint biztonságban tudja magát, a közelből lesi mikor csitul az őrület. Tessenek utánaszámolni, hány férfi, suhanc vág neki az útnak, és kérdezzék meg tőlük, hol a családjuk gyengébbik része? Tegnap egy eldobott telefonos SIM-kártyát találtak. A tartalmát kíváncsiságból megnézték. Egy közel-keleti pékségben vigyorognak rajta, nem régiek a képek. Tükör, csillogás, reflektorok mindenütt, tiszta McDonalds. A jólét jelei. A telefon tulajdonosa tényleg az életét menti? Mert ha így van, akkor sokakat ismerek itt Kanizsán is, akik szívesen elmentenénk az életünket egy-két szezonnyi svéd, svájci, vagy német szociális segélyért…

Biztos lelketlennek tűnik a véleményem, elhiszem, hogy jobban fekszik a szépreményűeknek ez az emberbaráti bájolgás. De a humánum fölkentjei közül még egyet sem láttam, aki ide jött volna Kanizsára, Horgosra: szétnézni, tájékozódni. Bezzeg írogatni, tudósítani tudnak.
De míg a mi városunkat kempingezik tönkre, a mi köztereinken mi lapátoljuk utánuk, amit itt hagynak, addig vita-képtelenek maradnak a kívülről huhogók.

Hiteles az lenne közülük, aki beengedné a lakásába egyik-másik jövevényt. Hírlik, nincs nagy tolongás sem nálunk, sem a debreceni menekült-állomás irodája előtt a hasonló kérelemmel érkezők között. Így mivel könnyebb relatíve biztos földrajzi távolságból interneten posztolgatni, észt osztani, óbégatni, mutogatni, mint cselekedni: erre a gesztusra egy jó darabig még várhatunk.

És a jó példát magunkon kéne kezdeni. Hogy ne a művelődési házba, a városházára járjanak toalettre, csak egy angol nyelvű táblát lenne illő kitenni - a piac sarkánál nyilvános WC várja a betévedőket. A nap 24 órájában, ügyelettel, pénzért, bárki megoldhatja a problémáját. Akik a nagyutcán fejből tudják hol lehet méregdrága sportcipőket venni, azoknak nem lehet gond a száz méterrel arrébb lévő közvécé megtalálása.

Egy karszalagos közterület-fenntartó, pedig szintúgy járná a központot, és akik ennek ellenére vállalhatatlan módon viselkednek: szemetelnek, vizelnek, életvitel-szerűen laknak a városunk parkjaiban, azokkal betartatná a törvényeket. Amik egyébként ránk, itt lakókra mindig is vonatkoztak.

Kánikula, nyár elé nézünk. Fokozott a fertőzésveszély. 
Egy tüsszentés elég, és indulhat egy sosem ismert járvány. 

Itt az alkalom, hogy végre ne csak beszéljünk: cselekedjünk.

Mert a káosz már a mai napon is a küszöbünkön toporog."




2015. június 6., szombat

A Londonban eltűnt Fényszárosi Krisztina életjelet adott magáról!



Krisztina egy londoni kórházból jelentkezett szüleinek! 


Szüleinek röviden azt mondta, hogy ne aggódjak, és jöjjenek el érte Londonban! 

Krisztina édesanyja Tímea a következőket nyilatkozta: 

-Most semmi sem számít, de mi soha többet nem fogjuk megengedni, hogy külföldre menjen dolgozni. Sokféle gondolat járt a fejemben a napokban. Megbeszéltük férjemmel Róberttel, hogy ő megy el Krisztináért. 

Édesapa, Róbert tömören most, így fogalmazott:

- Szerdától egymástól kérdezgettük, ha életben van, egészséges e, éhes e, szomjas e? Mi attól féltünk, hogy elrabolták. Annyira kétségbeesett voltam már, el szerettem volna menni hétfőn Londonba megpróbálni megtalálni valahogy Krisztinát. Tudom jól, mi a nagyváros. Rövid ideig Berlinben éltem. Londonban megyek, de nem keresni a lányom, hanem hazahozom őt! Örülünk, hogy ez a dráma véget ért!

Margit Zoltán



Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin