Margit Zoltán: 2010

2010. december 26., vasárnap

Regőlés

Regőlés

Kelj fel gazda, kelj fel ! Száll az Isten házadra:
Serege magával, terített asztalával, tele poharával,
Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Nem vagyunk mi rablók: Szent István szolgái.
Most jöttünk Hidegkútról, hideg mezejéről.
Elfagyott kinek keze, kinek lába, kinek egye-mása,
Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Amott kerekedik egy fekete felhő,
Abban legelészik csodatévő szarvas,
Csodatévő szarvasnak ezer ága-boga.
Száz misegyertya gyújtatlan gyújtassék, oltatlan aludjék,
Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Adjon az Úristen ennek a gazdának száz kicsi malacot:
Egyik ólból kifusson, másik ólba befusson, harmadikba is jusson,
Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Adjon az Úristen ennek a gazdának két kis ökröt, két kis bérest:
A kisebbik béresnek arany ostornyelet,
A nagyobbik béresnek csengős-pengős szekeret,
Szekér mellé kereket, kerék mellé vasszeget, vasszeg mellé faszeget,
Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Itten tudunk egy legényt kinek neve Jancsi,
Amott tudunk egy leányt kinek neve Terka.
Isten meg ne sejtse, kebelébe rejtse, párna alá szorítsa:
Úgy csitítsa, ringassa mint a koca malacát, de még annál is jobban,
Bele sütögesse, bele söndörgesse, ki-be húzogassa, ki-be nyomogassa,
mint a kisnyúl farka lika, de még annál is jobban,
Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Széken űl a gazda, pénzét számolgatja,
Fele a gazdáé, fele regőlőké,
Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Ha beeresztenek becsiszegünk- csoszogunk,
Ha kieresztenek, kicsiszegünk, csoszogunk,
Nyirfakéreg bocskorunk, cserfakéreg papucsunk,
Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

December 26. István napja, és Karácsony másnapja. (Azt tartották, ha vasárnapra esik, akkor jó tél, szeles nyár, se meleg, se hideg tavasz várható, a termés pedig bőséges lesz.)

Ezen a napon jártak házról-házra a regélők, hejgetők, alakoskodók.
A regölés énekmondást jelent. Ez a magyarság legrégiesebb köszöntő szokása, melyet a még nőtlen és a házas emberek közösen végeznek házról házra járva. Célja leginkább a termékenység- és a párokat összehozó varázslás regösének kíséretében. Jellemző részei: a beköszöntés, éneklés, jókívánságok és adománykérés. A gazdának minden jót kívántak, a lányokat és legényeket pedig „összeénekelték”. Az éneket tájegységtől függően csengővel, regös síppal, köcsögdudával vagy furulyával kísérik.

December 26-a egyben István napja, mely a leggyakoribb keresztneveink közé tartozik. Államalapító királyunk, Szent István névünnepéhez hagyományos István-napi köszöntések kapcsolódnak. A vendégeket szívesen fogadják és bőségesen megvendégelik. István napja egészség- és termésvarázsló nap. Azt tartották, ha vasárnapra esik, akkor jó tél, szeles nyár, se meleg, se hideg tavasz várható, a termés pedig bőséges lesz. Vajthó Gábor - Facebook

2010. december 24., péntek

Krisztusban testvérek! Áldott karácsonyt!

A facebookon a következő "kör" levelet kaptam:
Kedves Szeretteim!
Amint jól tudjátok, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeztek, és úgy tűnik, ez idén is így lesz. Nagyon sok ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapom egyre közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer egy évben sok ember gondol rám. Amint tudjátok, születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött.
Az első időkben még úgy tűnt, hogy az emberek értették, és hálásak voltak mindazért, amit értük tettem, de manapság egyre inkább úgy látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát az ünneplésnek. Mindenhol összejönnek az emberek, családok, barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában nem tudják, nem értik, és nem is keresik a valódi jelentőségét az ünnepnek.
Emlékszem, az elmúlt évben is hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletemre. Az asztal roskadásig tele volt ízletes ételekkel, gyümölcsökkel, édességekkel. Tökéletesen díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt ajándék várta gazdáját. S tudjátok, mi történt? Meg sem hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége - mégsem küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót. Pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni...
Habár az igazság az, hogy mindez nem lepett meg, hiszen az elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót. Mivel pedig nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik sarokban. Mindenki nagyon jól érezte magát, ittak, ettek, beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt. Egyszer csak belépett a szobába egy nagydarab, kövér, piros ruhás, fehér szakállas ember azt kiabálva: HO-HO-HO. Leült egy díványra, a gyerekek pedig rohangáltak hozzá: Télapó, Télapó! - mintha ez az egész ünnepség róla szólt volna. Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át senki. Aztán nagy várakozással elkezdték osztogatni, és csomagolni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem, vajon nekem van-e valami - de nem, én nem kaptam semmit.
Te hogyan éreznéd magad, ha a születésnapodon mindenki kapna ajándékot, csak éppen te nem? Megértettem, hogy nemkívánatos személy vagyok saját születésnapom emlékünnepén, és csöndesen elhagytam a helyiséget. És - tudjátok - ez minden évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, ital, ajándékok, összejövetelek érdeklik és alig néhányan emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a karácsonyon beengednének engem az életükbe!
Nagyon szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy megmentsem őket. Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe.
Valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való tekintettel, hogy jónéhányan tudjátok az ünnep igazi értelmét. Hamarosan rendezek én is egy saját ünnepséget: látványosat, hatalmasat, amilyet soha senki még elképzelni sem volt képes. Most még dolgozom rajta. Már küldöm a meghívókat - Te is kaptál már, személyesen. Remélem, észrevetted a sokféle invitálás között, s nem dobtad el?
Kérlek, feltétlenül jelezz vissza, részt akarsz-e venni az örömünnepemen, foglalhatok-e egy helyet a számodra? Beírhatom-e a nevedet aranybetűkkel a vendégkönyvembe? Az ünnepségemen ugyanis csak azok jelenhetnek meg, akiknek nevei ott szerepelnek. Sok vendéget várok. Akik elvesztették vagy eldobták a meghívókat, el sem jönnek – kár értük! Akik nem válaszolnak a meghívásra, azok hiába jönnek, nem lesz helyük, kívül maradnak. Nagyon lesújt minden ilyen elmaradás...
Kérlek, készülj és válaszolj, mert így, amikor mindent előkészítettem, te is részese lehetsz az én csodálatos ünnepségemnek. A találkozás reményében szeretettel üdvözöllek:


Jézus Krisztus



Az írás tartalmaz gondolat indító részleteket, de összességében érthetetlen számomra, hogy miért kell Jézus nevével és történetével kérkedni...


Áldott és békés karácsonyt kívánok!


Margit Zoltán

2010. december 14., kedd

Nobel-békedíja a korunk hidegháborús eszköze?

A Nobel-békedíj vagy béke-Nobel-díj egyike az öt Nobel-díjnak, melyeket a svéd iparmágnás és feltaláló, Alfred Nobel hagyatéka révén osztanak ki. Míg a fizikai, kémiai, fiziológiai-orvostudományi és irodalmi Nobel-díjat Stockholmban, addig a Béke-díjat Norvégia fővárosában, Oslóban adják át.
Alfred Nobel szándéka szerint a díjazott „legyen az a személy, aki a legtöbbet vagy a legkimagaslóbban tette a nemzetek barátságáért, a fegyveres erők csökkentéséért vagy megszüntetéséért, vagy békekongresszusok tartásáért és előkészítéséért.”
Pénteken Oszlóban az üres széknek és a falon logó képnek átadták a Nobel-békedíjat. Az öttagú Norvég Nobel díjkiosztó bizottság nem első vakmerő döntése. Tavaly ebben az időben Barack Obama, nekünk magyaroknak kedves gyümölcs névhordozója kapta meg úgy, hogy még semmit sem tett érte, viszont látnoki tehetségét a jelölő bizottságnak nem vonom kétségbe. Ők értelmezhették már Nostradaus  lázalmai jövendölését (Michel de Nostredame, vagy latinosított nevén Nostradamus, 1503.december 14. - 1566.július 2.) Miszerint Obama fogja a békét kiharcolni a földön: „A nemzetközi diplomácia megerősítéséért és a népek közötti együttműködés elősegítéséért tett erőfeszítéséért.” Egy év után azért van változás e téren főként, ha a Wikileaks oldalait olvassuk!
A következő vakmerő döntése a Nobel díjkiosztó bizottságnak Liu Hsziao Po (Liu Xiaobo) bebörtönzött kínai ellenzékinek mondott politikusnak adományozták a 2010 es béke Nobel-díjat. A minősítés a következő volt:"Az alapvető emberi jogokért Kínában folytatott hosszú és erőszakmentes küzdelméért"  Liu 2008-ban  kezdeményezője volt  a demokratikus reformokat - egyebek között az emberi jogokat szavatoló alkotmányt - követelő Charta 08 kiáltványnak. A kínai hatóságok azonban nem értékelték dicséretre méltónak tevékenységét, és tavaly december végén tizenegy év börtönre ítélték "államellenes felforgatás" vádjával az ország egyik legismertebb ellenzéki személyiségét,  a Tienanmen téri 1989-es, diákok vezette, demokráciát követelő megmozdulások egyik veteránját. 
E döntés komoly bonyodalmat is okozott a diplomácia világában, ki gondolta volna, hogy válság ide-oda van fontosabb dolga a világnak is, ez érthető is, mert az országok nem mennek tönkre csak az államot alkotó nép. A válság csak a szegényeknek jelent valamit a gazdagnak meg azon fől a feje, hogy hogyan jöhet ebből is ki még-gazdagabban.
Az államoknak meg azon fől a feje, hogy a szentesített ideológiájuk mellett hogyan tudjanak kardoskodni. Megint összecsapott kelet és nyugat, talán atom tenger-alatt "járók" is pozíciót váltottak a hadurak sakk tábláján a Nobel díjkiosztó bizottság döntése alkalmából. Mi zajlik a kulisszák mögött? Az erősödő Kínát kell most-már lelassítani-legyöngíteni? Tegyük a szívünkre a kezünket és valljuk be: eszközeink nagyobb hányada Kínából származik (ruházat, háztartási gépek-berendezések, számítógépek...) Az volt a lényeg nyugatnak, hogy olcsó legyen, amit a "fogyasztói" társadalomnak asztalára kell tenni. Az olcsó árú kétféle képen hozható létre: 1.) kispórolt nyersanyag 2.) olcsó munkaerő. Kicsit személyesen is gondban vagyok az alapvető emberi jogok kérdésében. Amennyiben állami érdek van mögötte a demokratikus nyugat is megsérti azokat nem csak a autokratikusnak mondott kelet. A kettő között azért nem lehet éles párhuzamot vonni, főként nyugat közvéleményét azért tiszteletben tartják a nyugat államberendezései, míg kelet rendőri-katonai brutalitással válaszol ilyen esetekben is, e téren keletnek van mit fejlődnie!  Kína egyértelműen hidegháborús beavatkozásként tekinti a Nobel békedíjkiosztó bizottság döntését, ahogyan az államok a Wikileaks oknyomozó portál 250 000 diplomáciai anyagát, amely 2001. szeptember 11. erkölcsi, morális és anyagi kárának megfelelővé egyenlítette ki. Laden helyett most Assange a "sárkány" neve, Kínában meg Liu Hsziao Po. Teroristák ők vagy békeharcosok? A Terminátor c. filmben sem volt tisztában az emberfia, hogy a kaliforniai kormányzó az államok oldalán áll vagy az ellenséget szolgálja. 
Kína ha nem önmagával foglalkozna és makacskodna, rájött volna, hogy Liu Hsziao Po-ból sikertörténetet kovácsoljon, mint Hollywood a Terminátorból. A nyugat elfogadta Kína sikertörténetét, úgy tűnik Kína ezt nem fogja fel. Nyugat kitünteti állampolgárát ők meg börtönben nyomorogtatják.  Kínai technológia fejlődést mutat, míg ideológiában alul marad ez előbb utóbb hatalmas belső feszültséget fog okozni, melyet tankokkal sem lehet szétoszlatni.
Mit hoz a jövő? Nekifeszül e egymásnak kelet és nyugat? A válság, a Wikileaks, Liu Hsziao Po vészes előjelek, amit nem értelmeznek megfelelően?
Ma van Nostradamus születésnapja egy kicsit rá emlékezve "leporoltam" a port Wikipédiában magyarázott próféciairól, egy prófécián fenn akadtam:
A harmadik világháborúról, mely legvitatottabb prófécia:

"Arab vezér, Mars, Nap, Vénusz az oroszlánban.
Az egyház uralma a tengeren összeroskad,
Perzsia táján közel jó egymillió készen
Bizáncot, Egyiptomot kígyókkal(?) megtámadni."
"Béke közeleg egy oldalról és háború
Soha nem volt szorongatás ilyen nagy,
Sírnak férfiak és asszonyok, ártatlan vér a földön,
És ez lesz Franciaország egész széltében."
"Tűz a levegőégből a királyi épületre,
Midőn a háború fénye alábbhanyatlik,,
Hét hónap nagy háború, gonosz emberek halála,
Rouen, Evreux a királynak nem fog hiányozni."
A lecke adott, lehet összeesküvés elméleteket szőni, a béke az két háború közötti áldott állapot maradt a Föld nevű bolygón.
Az Úr 2010. éveben az államok Wikileaks-ot olvasgatott, Kína hidegháborúról álmodott, Liu Hsziao Po börtönben raboskodott, Oszlóban Nobel üres széke várakozott.
Margit Zoltán

2010. december 5., vasárnap

Szent Miklós, meddig ég Diana olaja* a lelkekben?

Népének:
1. Szent Miklós püspök élt nagy szentségben, Isten kegyel-
mében; böjtölvén sokat egész életében.
2. Sok szép kincseit Jézus nevében szegényeknek
adta, - bajban levőket gondjába fogadta.
3. Püspökségében az igaz hitet mindhalálig védte, -
tévedés ellen bátran harcolt érte.
4. Adjon az Isten ilyen papokat az ő országának, -
jó püspököket Krisztus Egyházának!
A katolikus egyház már több száz éve tartja jeles ünnepének december ötödikét Szent Miklósra emlékezve aki, Krisztus után 245-ben Kis-Ázsiában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek nagybátyjához Patara város kolostorába költözött. Az ő felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta.
Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Emberszeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben a Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált! A zarándokútról visszafelé tartva betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol legendás körülmények között püspökké választották. Egy lezüllött, eretnekké vált egyházmegye élére került, melyet nagy gonddal és erős hittel igazgatott. Mindenkivel jótékony volt, szerette és segítette az embereket.
Egy legenda szerint püspöksége idején Lyciában hatalmas éhínség tombolt. Szicíliában (ahol viszont bőséges volt a termés) ekkor egy kereskedő olyan álmot látott, hogy menjen Myrába, s adja el ott terményeit. Mikor felébredt, rádöbbent, hogy mindez nemcsak álom volt, hiszen tenyerében három aranyat talált előlegként. Elhajózott tehát Myrába, ahol a város jótékony püspöke felvásárolta tőle rakományát, s szétosztotta a szegények között.
52 évig volt püspök. Az évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspöküknek, de még vezetőjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett.
Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is: amikor megtudta, hogy az egyik szomszéd nagy szegénysége miatt nyilvánosházba akarja adni három lányát, a következőképpen segített rajtuk: éjnek idején a nyitott ablakon át bedobott egy erszény pénzt, és így először a legidősebb, majd hasonló ,,égből jött'' segítségek után a másik két lány is tisztességgel férjhez mehetett. 
Hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét ( 342 december 6-án ) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást. Szent Miklós nem legenda volt, hanem egy valaha élt történelmi személyiség. Jótékony, adakozó cselekedeteiért a szentek sorába emelték és vált az évszázadok folyamán egyházi ünnepből gyermekek ünnepévé is.

Az adventi csendben amikor a második gyertya is meggyulladt a koszorún elmélkedhetünk egy picit, mennyi gyermek várja Szent Miklóst. Serényen megtisztítják cipőjüket, csizmájukat és várják a reggelt, amikor is Szent Miklós vágyaikat - óhajaikat reggelre teljesíti...
És elmélkedhetünk azon is, hogy mennyi felnőtt töri meg a jóság, együttérzés, szolidaritás jelképét Szent Miklósban, legyintve a XXI században a mai tudományok magyarázatai alapján ilyen nem létezhet, csodák nincsenek...
Mennyi gyermek vált és válik áldozattá nap, mint nap, mennyi gyermek él rabszolgasorban, mennyi gyermek él át mindenféle zaklatást felnőttek beteges vágyait teljesítve. A legszörnyűbb, ha a tortúrát az Úr szolgálatára felkent e világi "adminisztrátorok" teszik ...
Szent Miklós meggátolta az Úr segédletével, hogy Diana a bosszú olaját célba-juttattassa, viszont nem tudta meggátolni, hogy Diana olaja a lelkekben égjen. 
Ég Diana olaja és perzseli zarándokok, hitetlenek és hívők lelkét. Ők tudatlanul és tudattal szolgálják Diánát, fel sem mérik és érik, hogy mekkora kárt okoznak ezzel. A védtelen gyermekeken töltik ki bosszúvágyukat, hivatkozva mindenféle előnyjogokra, nyereményekre, rangokra, címekre és a korukra...
Éjszaka van már, künn csikorog a lépés, szépen csendben megtisztítottam csizmám, mert jön a Mikulás, eloltja Diana perzselő lángját a lelkekben és reggelre ajándék is lesz csizmámban, de szép lenne lélekben mindig gyermeknek maradni...

Margit Zoltán

* Diana olaja - A pogányok imádtak egy fát, amit Diana istennőnek (keresztény értelmezésben gonosz démon) szenteltek. Miklós elrendelte a fa kivágását. Bosszúból Diana ördögi olajat főzött a fából, ami azzal a tulajdonsággal bírt, hogy vízen és kövön is meggyullad. Az ördög Miklós házához induló zarándokoknak adta a hordót, hogy hitük jeleként kenjék be vele Miklós házát. Miklós azonban megjelent a tengeren, és vízbe dobatta a hordót, ami a tengeren meggyulladt és sokáig égett. A vihar lecsendesítésével egybevonva gyakran ábrázolták középkori szárnyasoltárokon (pl. a jánosréti egykori főoltáron).

2010. december 1., szerda

Wikileaks gate, vizsgázik a demokrácia?

A cím lehetne, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb, amiről jó tudni...
A "Wikileaks" oknyomozó hírportál, amely amerikai külügyminisztérium dokumentumait "szivárogtatta" ki a "bűnbak" Bradley Manning 22 éves amerikai katona által, akit hét hónapja magánzárkában tartanak fogságban...
Bradley Manning az áldozati bárány?
Julian Assange 39 éves ausztrál honpolgárságú férfi, aki alapítója a http://www.wikileaks.org hírpontállak. A hírportál fő profilja az oknyomozati eredmények közszemlére tétele, ill. a "hatalmak" kényes ügyeinek a feltárása, mondhatnánk a "média szentképeinek" az e-világi emberi megvilágítása, gyarlósági szempontból.
Julian Assange - "Fellépünk a szabályoknak nem engedelmeskedő szervezetek ellen..."
A "Wikileaks" három fő célt tűzött ténykedésének megvalósítására: 1.) Sajtó szabadság - a sajtó felszabadítása a hatalmak nyomása alól. 2.) A visszaélések, törvénytelen lépések bemutatása. 3.) A történelem formáló dokumentumok megőrzése.
Érdekes ötletet indított útjának, létrehozta az egyszerű emberek hírszerző szolgálatát szembeállítva a túlfizettetett titkosszolgálatokkal...
A 2006 óta létező "Wikileaks" az idén jutott a közvélemény kereszttűzébe, Irak-Afganisztán és az amerikai diplomácia negyedmillió (!?) dokumentumának kiszívárogtatásával. Az egyszerű polgár belelátott a választott demokrácia boszorkánykonyhájának működésébe, alá: Hell's Kitchen by Gordon Ramsay (Pokol konyhája főzőcske műsor) Furcsa rendszer ez a demokrácia, amikor megpiszkálják mindig valami más jön elő, mint Pandóra szelencéjéből...A demokrácia a diktatúra demója, vagy beta verziója?
Nem kell megijedni, már rotyog a lé a boszorkánykonyhában! Assangot kettő viking leányzó szexuális zaklatással vádolja (a vikingeket ismerve elég nehezen hihető történet...) ez volt a leves. Jön a főétel recept szerint: Oszd meg és uralkodj. Belviszály indul a "Wikileakson" belül, nevezetesen kettő alapító szembefordul Assangal. A német szóvivő Daniel Domscheit-Berg tekintélyelvűnek titulálja Julian Assangot, ezt követően a másik alapító az izlandi Birgitta Jonsdottir is bedobta a törölközőt...Rotyog már szépen a lé, mert tudjuk újra lét a tét...A desszert még hátra van, lehet, hogy fekete leves lesz!
Valójában miért ütötte ki a "Wikileaks" a Pentagon biztosítékát? Egyszerűen bemutatta, hogy a hatalom minden eszközzel él, saját dogmáival szögellentéstesen viselkedik, adott esetekben átgázol a törvényeken és mindezt a népért és a nép nevében teszi, mert a náció végveszélyben van! A nevető harmadik, aki isteni rangot formált magának, mert neki alanyi joga van rá. A nevető harmadik, aki még az időjárást is kiszámítja a következő képen hoz létre egy leendő általa, mint jótét lélek általi megoldandó problémát: Példa: Végy két szomszédot, akinek pásztorai békésen legeltetik nyájait a távol keleten, a közel-keleten, a Balkánon, dél Amerikában...Egy csipetnyi kételyt tégy közéjük, -a szomszéd legelője zöldebb és -a szomszéd birkája kövérebb. Hitesd el velük, hogy apáik földjei voltak azok anno, amin a "tehetősebb" szomszéd legeltet. Adj el nekik némi fegyvert, némi vidámító szert. Öltözz be pásztornak és nyiss tűzet a sértődött nyájra. A "csete-paté" után írass alá velük békeszerződést és kezdődhet az újra legelősítés és birkásítás, ne feledd a pásztor sosem alszik, légy résen, én mint nagy tesó (Georg Orvell -1984) segíteni fogok neked, ha eljön az idő és a csillagok is együtt-állnak majd...
A gond az ötszögletű intézetben (Pentagon), hogy hogyan elsimítani a gyűrődéseket a szuperhatalom patyolat tiszta diplomácia szőnyegén és hogyan tudja a minden lében kanál jelenlegi képet megváltoztatni saját orcájáról. Meg tudja e magyarázni a pásztorok értelmetlen egymásnak feszülését, abban a helyzetben amikor a lapok járását látják a túloldalról is.  Ahogy látom reszketnek a pásztorok is szépen minden felé e kék-bolygón...
Vagyon, ahogy írva vagyon, Julian Assange  jelenleg bujkál, barátainál, támogatóinál húzza meg magát, váltogatja telefonjait, festi a haját...Már lelki szemeimmel látom a következő hollywoodi kasszasikert ígérő filmjének forgatókönyvét, talán a boszorkánykonyhán ez lesz a desszert...
Jelenleg több ország elítélte Assange tettét, mellyel veszélybe sodorta az ártatlan embereket, viszont Ecuador feltétel nélküli menedékjogot adott neki. Jó pénz jöhet a konyhára, ha valaki átadja az államok kezére, akkor megkegyelmeznek az áldozati báránynak a 22 éves Bradley Mannig "zöldfülű" katonának? Assange mehet Guántanamóra sima terrorizmus vádjával a hátán...
A "nagy csávó" Venezuelából már gratulált neki bátorságáért és kéri maradjon következetes és etikus...A diplomácia álló vize jól meg lett kavarva, az elemzők szerint nem fog különösebb politikai hullámokat korbácsolni, mert kéz kezet mos...
Szépen csendben meggyújtottuk a várakozás első gyertyáját. Egyszer eljő a megváltó is, egyszer így december elsején a boszorkánykonyha AIDS nevezetű vírusától kigyógyulnak a megbetegedtek is, egyszer nem lesz éhező a földön, egyszer elhallgatnak a fegyverek is, egyszer elfogy a hazugság, egyszer mindegy lesz, hogy a szomszéd fűje zöldebb...
Margit Zoltán

2010. november 21., vasárnap

Genézis*, ébredezik az Antikrisztus**?

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet
Az ember folyamatosan a teremtőjét kutatja, keresi,ami talán a legrosszabb önmaga képében és emberi mivoltában. Véletlenek nincsenek az ember teremtette az Isten képet, félve a természet erejétől, árnyékvilágunkat érő számtalan katasztrófája közepette, amikor a teremtő csodája menthette meg a szerencsétlen bajba jutott embert. Az ember genetikai képletében benne van kódolva a teremtője iránti alázata, mely túljuttatja gondokon-bajokon. Valaki ezt elismeri, valaki tagadja...Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás témakörbe tartozó örök kérdéskör egy lépéssel az emberi magyarázhatóság talajára lépett. Az embert a kíváncsisága, leleményessége az eszközök kigondolásában, alkalmazásában és a csoportban való megvalósításban tette a mai "uralkodói" pozíciójába. Kíváncsi lények vagyunk a kíváncsíságunkkal már rengeteg bajt okoztunk a velünk együtt élő állat és növényvilágunknak és az otthonunkat mondott Föld bolygónak. A teremtőt játszó hatalmasok, már atombombát alkotva beavatkoztak népek sorsában, amellyel kínra- kínt válaszoltak a teremtő erejét demonstrálva. A mai napig szerencsénkre csak politikai "vicsorításokra" használják a szuperhatalmak az atom erejét...Mit hoztak létre a robbantások után? Pusztulást, egy kicsit olyannak tűnik, mint az Antikrisztust ébreszgették volna. A földi pokol létrehozásának lehetősége még kíváncsibbá tették a legkíváncsibb ember fajt, a tudósoknak nevezett gondolkodói réteget, a homo sapiens csúcsmodeljét a mesterséges inteligencia kiötlőjét és alkalmazóját, mint plusz intelligenciát, egyszerűen agy az agyban, teremtő a teremtőben a virtuális egyenlőre valótlan valóságos térben?
Az angyali-démoni világ egyensúlyának megteremtése egyház és tudósok közötti szellemi felkészítése az egyszerű földi halandóknak a XXI században komoly fejtőréseket okoz, mert máglyákat már nem ildomos gyújtani és pusztítani az Úr nevében az inkvizíció zászlaja alatt...a föld gömbölyű és mégis mozog bár egykor lapos is volt és teknősbékák hordozták a hátukon...A teremtés elmélete,evolúció-revolúció, vagy, netalán Anti anyag***, hogyan is vagyon? Mi az igazság?  Mi a cél? Krisztus eljövetele előtti Anti-Krisztusi világ megalkotása? A mennyország és pokol összemosása? A bermudai háromszög piramissá alakítása, avagy az örök fényesség energiájának megszerzése? Sok kérdés maradt még megmagyarázatlanul, még a sikerkönyveket alkotó sokat vitatható Dan Brownak, Danikennek és a többi sámánnak...Az emberi evolúció a fegyver készítésében, fejlesztésében és felhasználásában merülne ki? Az emberi hit elmélete  a jók megbüntetése és a gonoszok felmentése lenne, azzal, hogy a megbűnetet jókat a későbbiekben, haláluk után tiszteljük? A gonosz is jónak hiszi magát és időnként úgy viselkedik, mint a valósan jó, mert ő az Anti-jó...Az ember a pusztításra szakosodott lény, bizonyítottan. 
Mi lennénk a teremtő Anti-lényei és büntetésünk a paradicsom elhagyása óta skarlátbetűként a homlokunkra van sütve és a sorsunk végzete saját fajunk megsemmisétésében rejlik? Ma az összes eszköz megvan, hogy ezt a kiválasztottak gombnyomásra meg is tegyék...Az egyik ilyen eszköz Cernben van üzemben és sikert is értek el a héten...
 Az Európai Nukleáris Kutató Szervezet - ALPHA (Antihydrogen Laser Psyhics Apparatus) kisérlete sikerrel járt, 38 Anti-hidrogén atomot állítottak elő vákumban, amelyek az álltalunk ismert hidrogén (pl. vízben lévő) ellentéteti, amelyet fenntartottak a másodperc tized részéig. E rövid idő elegendő volt a megfigyelésre...Össze akarják hasonlítani az anyagot az Anti-anyaggal és válaszolni egy örök kérdésre, van e külömbség az anyag és az anti anyag között...
A Genizist akarják megcáfolni és az ős robbanást bizonyítani. Ugyebár az ős robbanás alkalmakor a teóriájuk alapján anyagnak és Anti anyagnak egyenlő arányban kellett keletkeznie. A világ ma anyagból áll, az antianyag eltűnt...vagy csak mi nem érzékeljük jelenlétét...
A kísérlet neve ALPHA a végeredmény neve OMEGA lesz? A kezdet és a vég. Krisztus volt a kezdet, az Anti-Krisztus a végzet?

Vatikán városban pénteken 150 bíboros tanácskozott XVI Benedek pápa meghívására...

Valami történt Cernben, kezdjünk imádkozni?
Margit Zoltán


 *Mózes első könyve vagy a Teremtés könyve, másként a Genezis (héberül: בראשית Berésít/Brésít, askenázi: Brejsisz; jiddis: בראשית Brejsesz) a Biblia, a keresztény Ószövetség, valamint a Tóra első könyve. 
**Az Antikrisztus a görög ἀντίχριστος antikhrisztosz fordítatlan átvétele, az „ellen”, a „valamivel szemben”, esetleg „helyett” jelentésű ἀντί, és a „Felkent” (Messiás) jelentésű Χρίστος összetétele. Jelentése körülbelül „Krisztus ellenfele, ellentettje, helyettesítője”, vagy „(aki a) Krisztus ellen van”, „(aki a) Krisztussal szembehelyezkedik”. Az Antikrisztus kifejezés ötször fordul elő János apostol szóhasználatában.
A népszerű magyarázat szerint azt a személyt jelenti, aki a Jelenések könyve szerint az utolsó időkben egy rövid időszakra a Krisztus helyébe áll, azaz Krisztus helyére tolakszik, önmagát Istenként állítja be. Ő a nagy „hitető”, a „hazugság atyja”, mindenkivel elhiteti majd, hogy ő hozza el a békét a Földre, holott valójában ő fogja a legnagyobb káoszt és pusztulást szítani az „elragadtatás” után.
***Az antianyagban az atomot a proton, neutron és elektron helyett azok antirészecskéi, az antiproton, antineutron és pozitron építi fel.
Rendes anyaggal találkozva megsemmisül mindkettő (lásd: annihiláció) és energia szabadul fel elektromágneses sugárzás (fotonok) formájában.
Az első antianyagot (antihidrogént) a CERN-ben sikerült előállítani és megfigyelni 1995-ben (Low Energy Antiproton Ring, LEAR). Azóta sikerült antideutériummagot (antiproton és egy antineutron) is előállítani, viszont nehezebb atommagokat nem. Az antianyag ugyanúgy viselkedik, mint a rendes anyag: ugyanazok az emissziós és abszorpciós spektrumai, mágneses tulajdonságai.

2010. november 9., kedd

Civitas dominica*, a nép mindig ráfizet ?

Az állam feladata a közjó szolgálata. Az állam e feladata megvalósításakor egyféle kiegyenlítő szerepet is betölt, amikor az egyes csoportok érdekeit védve az erkölcs és az igazságosság talaján a közjóra törekszik...de szépen hangzik...
Az állam amely népének tartozik 213 millió dinárral...(kép:Beta)
Szerbiában a csodák földjén a mennyei nép vezetői elszámolták magukat vagy mégsem? Az állam tartozik önmagának 213 millió dinárral, ami az év végére 300 millió is lehet, amennyiben a legkisebb koalíciós partner a legnagyobb szerbiai magyar párt sem szavaz a költségvetésre a tisztelt legnyilvánosabb házban...
A sok politikai adok-veszek arra kényszerítette a hatalmat, hogy az alapvető működési költségeit-"rezsi" költségeket sem tudja megfizetni, mert egy-egy törvény meghozatala sok millióba kerül a gépezet megkenése céljából! A nép pénzét elkótyavetyélték önmagukra, mert ugyebár Szerbiában az ország költségvetése a képviselőké, akik azt költhetik kénye kedvükre, ha valaki megkérdezi mire is az ilyen nagy flancolás "szegényéknél"? -Egyértelmű a válasz: a népért a népnek...A tisztelt NÉP képviselők egy személyben több funkciót tudnak ellátni és egyídőben interaktívan több munkahelyen tudnak helyt állni és ez költség, ezt tisztelni kell, hogy távol vannak a családtól, rokonoktól! Tisztelni és vastagon meg kell fizetni!
Ijedelemre nincs ok, hiszen a költségvetés az arany tojást tojó tyúkica és a nép meg fogja etetni és itatni és a tél előtt a kotárkát-górét-magtárat meg is tölti, mert mi a nép feladat? Tűrni és az igát húzni éhbérért...
Az állam birtok joga, hogy kénye-kedvére cselekedjen. A polgároknak nem bocsájtsák meg a tartozást sem a villanyáramba, sem a közművesítésben, sem a telek adóban...Tudjuk! Amit lehet Jupiternek azt nem lehet az ökörnek!
Mennyünk sorjában mennyi a tartozása az istenek honának: A belgrádi villanygazdaságnak 80 millió dinár (az egyszerű pór népet 10 és 20 ezer dinár közötti tartozásért lekapcsolják a hálózatról). A belgrádi városi távfűtésnek 57 millióval (az ellenzéknek jól be kell fűteni). A vízgazdaságnak 20 millióval (legalább takarítanak és a szilvapálinka mellé kell a hígító). A telefonszolgáltatónak 20 millióval (sok mindent és mindenkit lehet hívogatni az extrákért). A postának 10 millióval (számítógépes világban a papírmentes irodában)...
A költségvetést összeállítok vagy nem tudnak számolni vagy elhitték a hazugságot, hogy  Szerbia kilábalt a világ válságból előbb, mint Németország. Szerintem mindkettő, egyszerű magyarázattal: nem látják a fától az erdőt! Pontosítva a gyomrunk egyforma, viszont az igényeink tesznek különbözővé bennünket földi halandókat! A maci is amikor bejutott a málnásba onnan többé ki nem akart jönni, még egy csupor mézért sem!
A jéghegy csúcsa ez, mi van a többi állami intézménnyel, amely direkt fizeti a "rezsi" költségeit?
A megoldás egyszerű: ki kell szavaztatni a módosított költségvetést! Ki fizet rá? A nép, mert az a feladata, hogy ráfizessen! Régi mondás és szokásjog szerint, add meg a királynak ami a királyé!
Örülnünk kellene, hogy mily kegyes országunk, hogy megtisztel bennünket azzal, hogy elkölti verejtékkel, becsületesen megszerzett pénzünket! Figyelemre méltó, hogy elküldi "fogdmegjeit", hogy tehermentesítsenek bennünket adósságaink behajtása fejében. Briliáns az újabb közterhek kirovásában, amelyért jutalmazni is kell (mobil telefon adó, tévé előfizetés...) Higgyük el fáradságos munka a tisztelt házban ücsörögni és hallgatni a felszólalásokat...
Itt nincs vége az adósság listának. A kormányunk hitelben röpköd széles e világban, addigi tartozása a "röpködésért" fél millió euró! Az országon belül megy a tartozás az menni fog országon kívül is... Fűben-fában orvosság van elmélet alapján még Alaszkában is vannak macik igencsak nagyok, meg Grizli névre hallgatnak, de azok is szeretik a szerbiai málnát...
Még mindig nincs vége! Kedvenc miniszterünk, aki igencsak ért a fiskális rendszerhez a pénzügy politikájával megszabadította népét 77 milliárd dinárjától, no nem direkt, hanem indirekt. Itt rá lehet fogni az általa kilábalt világválságra a valuták közötti kurzusmozgásra, az időjárásra...
Az "expertumok" által vázolt okok: a szegénység és a munkanélküliség növekedése, a fizetések kifizetésének késése, azért van infláció is, bár kilábaltunk a válságból... A dinár, mint nemzeti fizető eszköz értékének csökkenése és a regionális gazdasági fejletlenség. Egy szakértőt idézem: " Semmivel sem vagyunk rosszabbak, mint a környező országok: ha Románia és Bulgária EU-tag tudott lenni, akkor mi már Kalifornia szintjén állunk". A tisztelt házból úgy látszik, viszont az utcáról meg "emigyen" látszik, hogy a kaliforniai giliszta tenyésztésben állhatunk olyan szinten...viszont olyan messze vannak tőlünk "gazdagságunk" szintjén az említett EU-s tagországok , mint Makó Jeruzsálemtől!
A teljes lakossági tartozás az "okos" közgazdászaink révén 495 milliárd dinár!!! Hozzákel tenni, hogy a lakosság életszínvonala egy év alatt megfeleződött!!!
Mi az oka ennek a helyzetnek? A legfontosabb oka a kényszer migráció, amelyet a magas szakképzett társadalmi réteg is kényszerül főként választani, mert pártkönyvekkel saját hazájában elnyomják. A szaktudását lenézik az intézményekben degradálják.
Példának a 2009-es évben történt Egyesült államokba való migrációt említeném, mert e fontos társadalmi réteg 60%-a oda emigrált az elmúlt periódusban: A 46.757 bevándorlónak 10% magas szakképzett volt. Viszont a tudósok, mérnökök száma elérte a 6000-t! Időközben 253 szereztek doktorátust és 30 jöttek vissza Szerbiába. A többiek Kanadában, Ausztráliában, Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban...megbecsült szakemberekként élik életüket! Németországnak 400.000 szakemberre lesz szüksége az elkövetkező periódusban...
Tudás nélkül nincs sikeres társadalom, amíg a világban kutatják-keresik a tehetséges embereket, addig Szerbiában csak statisztikai adatként szerepelnek. Amíg a világban megfizetik a tehetséges embereket, addig Szerbiában migrációra kényszerítik őket. A vajdasági magyarság körében is az országos "szokásjog" van hatályban, aki nem úgy fütyül, ahogyan a legnagyobb magyarok elvárják, szedheti a "cók-mókját"...

Szerbia a lebutított társadalom országa lett, könnyebb irányítani és könnyebben manipulálható. A társadalmi összjövedelem 0,5% -át fektetik a tudományok fejlesztésébe a világ szintjén a legalacsonyabb szint! Csodák nem lesznek a közeljövőben sem, buta emberek fognak felelős pozíciókban ülni és ne csodálkozzunk döntéseiken és annak következményein!!!

Végezetül a populációt ért hatások következményeiről sem szabad elfelejtkeznünk és azon belül  a magyarság helyzetéről Szerbiában. Röviden idéznék Bozóki Antal tanulmányából:
2011-ben esedékes az újabb népszámlálás. A becslések szerint, az elvándorlás, beolvadás, vegyes házasságok, alacsony születésszám, elhalálozás következtében, a magyarság jelenlegi száma 274 070-re becsülhető. Tehát ennyi magyar van most a Vajdaságban, vagyis 16 137-tel kevesebb, mint 2002-ben. A szakemberek ugyanis megállapították, hogy a legutóbbi (2002. évi) népszámlálás óta évente mintegy 4311 fővel csökken a vajdasági magyarság száma . A demográfusok még ezt is optimista becslésnek tartják.
A Magyar Szó napilap 2010. október végi internetes körkérdésére (Foglalkoztatja Önt a kivándorlás gondolata?) válaszoló olvasók többsége vagy elment már Szerbiából (21,7 százalék), vagy fontolgatja azt (38,7 százalék), míg a válaszadók nem egész 40 százaléka vallotta azt, hogy nem fordult meg fejében az elvándorlás gondolata. Ami látszik a tények analizálásából a következő évtizedekben a "másodrangú" magyarok nagyobb része ott fogja hagyni szülőföldjét a magyarság Délvidékét...



E tények összessége juttatta a legtiszteltebb házat arra, hogy még a költségvetését sem tudta kiszámítani és adósságokba csúszott, mindenki azt teszi amihez ért, ez az állam az adósságokhoz ért, az elődje a háborúskodáshoz... Civitas dominica...
Margit Zoltán

* Az állam birtoka. Az állam egy földrajzi terület feletti legfőbb hatalommal bíró politikai egyesülés. Ez hagyományosan magába foglalja azt az intézményrendszert, amely birtokolja a törvénykezés jogkörét, mellyel kormányozza területének társadalmát – aminek állami státusa gyakran függ attól hogy több más állam elismeri mint e feletti belső és külső önálló korlátlan hatalmat.

2010. november 4., csütörtök

Korrupció* mint jus consuetudinarium** és a három majom bölcselete***...

A belső szabályok mentén működő rendszerekben a korrupció létfenntartási eszköz. E rendszerekben a külső társadalmi szabályozásokat törvény formában létező háló fonja körbe, amely a belső szabályok védelmezésére szolgál a külső betolakodó(k) ellen. Külső betolakodó(k), aki(k) e szokásjogot nem fogadja(ák) el és nem akar(nak) benne részt vállalni. Eljutunk addig a tényig, hogy törvény az eszköz amely a korrupciót védelmezi. A törvény félremagyarázásával a szokásjogban élő korrupció megerősítéseként törvény pótló tevékenységként törvény rontást végeznek a törvényt védelmezők és rá hivatkozók.  A törvényhozás a korrupció kifejlődését  nem tiltja, lehetőségét tehát kifejezetten vagy legalább hallgatólagosan el is ismeri. Nem szükséges ellenben, hogy a korrupciót, mint szokást, -birói ítélet szentesítse... Viszont a bíró a fiók aljára süllyesztve bevárhatja a törvény elévülését ill. a korrupciós ügy elévülését. Tovább lépve bizonyítást nyer a törvénymellőzése a korrupciós ügyekben, amely nem más ,mint a korrupció törvényrontó szokásjogának egyik oldala. A másik oldala a már említett törvény elévülés lehetősége, midőn a törvény a változott viszonyok és körülmények folytán annyira ellentétbe jő a korszellemmel, hogy annak alkalmazása a közvéleménnyel ellenkeznék; s törvényesnek ismerik el az ily törvénynek mellőzését, amelyet az arra hivatott törvényhozás eltörölni vagy módosítani elmulasztott. s a kettő között a különbség csak az, hogy amannál elmarad a törvénynek alkalmazása, emennél pedig ezenfelül egyúttal a törvényben kifejezésre jutott jogszabálytól eltérő jogszabály nyer alkalmazást... 
Melyik pillanat ez? A rendszerváltásnak nevezett módszerváltás, amely közép-kelet Európa rákfenéje! Mi is történt valójában? Foci zsargonnal élve a meccs utáni mezcsere, nevezetesen a vörös pólót jó messzire eldobták a rendszerváltó módszerváltó "játékosok" és szép sárgás-narancs-kékes színű mezben tetszelegnek immáron. A megszólítás is változott a "régimódi" elvtársból ma már az úrhölgy és az uram dukál a szivárványszínű lobogós parádékon...Csak a mez került le a szokásjogú korrupció maradt, miért? -Mert amennyiben megfigyeltük a bírók színe ugyanaz maradt, szép fekete és ugyanúgy fújnak a fütyülőbe mint előtte...
Így év végén már "jus  consuetudinarium" a korrupciós skála megjelenése a médiában. Ki mennyit korrumpálódott az idei A.D. 2010 évben. A szomszéd is velünk együtt romlott, vagy mi vagyunk a sereghajtók, netalán javultunk egy picinykét...A szakemberek azért itt-ott a feltérképezési módszereket meg is kérdőjelezik, mert geopolitikai és gazdaságpolitikai vonzata is van az adott tanulmányoknak és befolyásoló tényező a Főniciaiak remek találmányának mozgására az adott régióban és adott országokban, csak úgy a demokratikus nyomásgyakorlás "IMF-MMF" szellemében...
A föld korrupciós térképe 2010-ben a "Transparency International" szerint: a vörös ideológia színével jelölte azokat a kontinenseket ahol a tájban élő ember viselkedés kultúrájától nem idegen a korrupció használata szokás jogként. A sárgás-narancsos ideológia színével jelzett kontinenseken elenyészően van jelen a korrupció, mint "kultúr-szokás jog", ők hivatalból, azt a vörös ideológia színezetű országokban "szokás jogízalják": -katonai beavatkozások, -háborúk utáni újjáépítések, -humanitárius segélyezések, gazdasági világ válságok formájában...
A lista első három országa 9,3 osztályzatot kapott a 10 skálán ők: Dánia, New Zealand és Singapure. 
Az emberektől idegen ott a korrupció, egyrészt a történelmük során biztosított a társadalmi jólét, másodsorban a jogállam működik. A törvény érvényes ott mindenkire és nem mentesülnek szokás jog alapján a vétségek alól az ott bűnt elkövetőek.
Közép-Kelet Európa országai törés vonalat képeznek a kettő nagy ideológia különbözőség között. Svájc és Ausztria 8,7 (8),  Szlovénia 6,4 (27), már a jogállamok működését sugallják, viszont más képet mutat: Lengyelország 5,3 (41),  Magyarország 4,7 (50), Csehország 4,6 (53), Szlovákia 4,3 (59) Horvátország és Macedónia 4,1 (62), Montenegró és Románia 3,7 (69) Bulgária 3,6 (73), Görögország és Szerbia 3,5 (78), Albánia 3,3 (87), Bosznia és Hercegovina 3,2 (91), Moldávia 2,9 (105), Koszovó 2,8 (110), Ukrajna 2,4 (134). 
A módszerváltás teret ad a korrupciónak is és táj-hű viselkedésforma a "kenőpénz", mint korrupciós eszköz használata a társadalom minden szintjén. A mozgatói a korrupciós szálaknak ezen országokban is a pártelnökök "maffiára" hasonlító párt hierarchiája - táplálkozási lánca. A többi "túlélő" csak alkalmazkodik a módszerváltáshoz úgy ahogyan az evolúcióban kényszerül az egyed, ha nem akar elpusztulni...
Az utolsó három ország ahol a "jó-napot" előtti bólintás is fizetség alá kerül: Afganisztán, Mianmar és Szomália...Ezekben az országokban az evolúciós túlélés törvényei élnek...
Szerbiában körkérdést intézett a "Blic" napilap 5686 polgárhoz. A jelentés a "mikro" korrupciót hozta le, mert a "makró" korrupciós szintet a az "átlag" polgár nem láthatja be helyzeténél fogva. 
A kérdés a következő volt: Kinek adott Ön kenőpénzt legtöbbször?
A közlekedési rendőrnek 51,6 %, a kezelő orvosnak 30,7%, a papnak 6,5%, az önkormányzati alkalmazottnak 4,8%, a tanárnak 4,7% és az ügyvédnek 1,4%.
Az eredmény érdekes, átlagosan a megkérdezettek azokat a "köztiszteletben" állókat jelölték meg, akiknek erkölcsi és morális példát kellene mutatniuk a társadalomban. Mutatnak ők példát csak az ellenkezőjét. 
Így az a viselkedési forma, amivel meg kell kenni a "rendszert" elméletet prezentálja köznapi szokássá vált. A kiválasztottaknak jár az "ajándék" a megfizetett munkájuk mellé, amennyiben az atyók leánya-fia gördülékenyebbé és akadály mentesebbé szeretné tenni e világi lelki és testi útját élete ösvényén és amennyiben van reá való, mert a "vatikáni valuta" az "Isten fizesse meg", itt nem fizetőeszköz a körkérdés alapján még az egyházban sem...Így lett a korrupció: jus consuetudinarium és az emberek ez alapján viselkednek!
Ide kívánkozik a három majom bölcselete, mint jus consuetudinarium a korrupció, mint szokásjog alkalmazási tételeként a túlélés jegyében: Nem látni, amikor adják a kenőpénzt! Nem hallani, amikor a korrupcióról beszél valaki! Nem mondani, amit láttunk és hallottunk a korrupcióról! 
Hiszem, hogy az "átlag" ember, azt sem tudja mi a korrupció, ő megszokta, hogy az elöljáróknak adni kell, mert akkor foglalkoznak vele, ügyével, szeretteivel, rokonaival...ő azt hiszi...ha megadja a királynak azt ami jár, akkor jól jár...kicsit a három majom mögé felsorakozott emberek sokaságára kezd hasonlítani az emberi társadalmunk,  bár közösek voltak őseink az embert a civilizáció tette gondolkodóvá és a törvények tisztelete váltotta ki állati mivoltából...fejlődünk vissza és a föld a majmok bolygója lesz egy szép napon és a három bölcs majom fogja irányítani a "Mizaru-Kikazaru-Iwazaru" és mint a scifi-ben az emberek lesznek a rabszolgák, vagy már ott tartunk?
Margit Zoltán
*korrupció (a latin corruptĭoromlás, rontás szóból) vagy megvesztegetés olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttására való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat. Attól függően, hogy milyen pozícióban van az előnyhöz juttató, beszélhetünk például politikaiközigazgatásirendőri, katonai vagy gazdasági korrupcióról
**Szokás jog az a jog, mely nem irott törvényen, hanem a népnek állandó alkalmazással nyilvánított jogi meggyőződésében gyökerezik. Mint minden népnek, ugy a magyarnak joga is eredetileg nagy részben szokás jog volt, mert a törvényi jog keletkezése az államélet magasabb fejlődését tételezi fel. A szokás jognak háromféle erőt szokás tulajdonítani, u. m.: törvénymagyarázó, törvénypótló és törvényrontó erőt.
*** Buddhista bölcsesség mely Indiából került Japánba egy kínai szerzetes jóvoltából (nem látok, nem hallok, nem beszélek = a baj elkerül). Japán elnevezésük: Mizaru, Kikazaru, Iwazaru, Shizaru (azaz Nem látni, nem hallani, nem mondani és nem csinálni). A "zaru" ugyanis a régi japán nyelvben tagadást fejezett ki. Miru a nézni, kiku a hallani, iu a mondani és suru a csinálni. Ha ezeket összerakjuk, megkapjuk a majmok neveit. Hogy miért majmok? Egy szójáték következménye, ugyanis a saru, vagy zaru japánul majmot is jelent, nemcsak a régi nyelvben a tagadást. Japánban egy 17. századi templom oszlopcsarnok feletti faragás ábrázolja a majmokat. A "három bölcs majom" a templom őrzője.Ezen kívül a majmok egy Japán néphit a "koshin" szereplői.

2010. november 1., hétfő

Látjátuk feleim szümtükhel*...

Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk... (Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: biza por és hamu vagyunk...) Por és hamu no meg szemét! A temetőben, a csókai római katolikus temetőben halottak napján...A szemetet nem kellet volna a közművesítési vállalat "magyar-keresztényeinek" elhordaniuk a csókai római katolikus temetőből? Értem, a választások elmúltak a puszta ígéretek elillantak...A rendbetett sírkerteket a szemétdombok csúfítják Csókán... Aki nem ismeri a múltját, nem tisztelheti jelenét és nem készülhet fel a jövőre...Szégyen!!!
A csókai római katolikus temető halottak napján: 
A bejáratnál lévő szemetes konténer teljesen tele, mellette sírról lehordott keresztjelkép eldobva...
Krisztus urunk kereszthalálát a szemét "ékesíti"...
Egy sírkert utca egy szeméttelep...
Egy másik sírkert utca egy újabb szemétteleppel...
A sírokról "lehervadt" művirágokat hova dobjuk? Csakis a sír mellé...
Kijelölt szemétlerakó, hol is lehetne máshol? Csakis a sírok között...
Kukorica termesztés a csókai temetőben az 1831-ben tömegsírban temetett kolerások fölött...  
Szárkúp a csókai temetőben...
...Szerelmes brátim! vimádjomuk ez szëgín embër lilkíért, kit Úr ez napon ez hamus világ timnücë belől menté, kinek ez napon tëstét tömetjök; hogy Úr űt këgyilméhel Ábraám, Izsák, Jakob kebelében helhezjë; hugy bírságnap jutván mënd ű szentëi ës ünüttei küzëkön jou felől johtatnia íleszjë űt! Ës tiü bennetük. Clamate ter: kyrie eleison!
...Szerelmes Barát[a]im! Imádjunk ez[en] szegény ember lelkéért, [a]kit Úr ez[en] napon ez[en] hamis világ tömlöcéből mente, [a]kinek e napon testét temetjük, hogy Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelében helyezze, hogy bírságnap jutva mind[en] ő szentei és kiválasztottai között jó felől iktatva élessze őt! És tibennetek. Clamare ut: kyrie eleison!
Ma halottak napján Csóka lelkét is temettük...Farkas Szilárdra** idén sem került virág...Móra Ferenc Csókán hagyta a csapot és a papot...
*Halotti beszéd és könyörgés
**Farkas Szilárd csókai plébános, akinél Móra Ferenc megszállt a csókai ásatások során és akitől minden segítséget megkapott a Csókán töltött éveiben.

Ha tudni akarjátok, hogy egy nemzet mennyire becsüli múltját, nézzétek meg temetőjét!  Széchényi István

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin