Tőkés kilép az RMDSZ-ből!

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, 

európai parlamenti képviselő bejelentette, 
hogy 22 éves tagság után kilép az RMDSZ-ből.

„Alulírott Tőkés László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapítója, 1990-től a 2003-as kiebrudalásomig annak tiszteletbeli elnöke, jelenleg pedig a szervezet Temes megyei tagja, ezennel kilépek az RMDSZ-ből” – olvasható Tőkés László nyilatkozatában, amelyet sajtóirodája hétfőn juttatott el az MTI-hez.

„A cianidos bányászatot betiltó sikeres európai parlamenti határozat egyik kezdeményezőjeként vállalhatatlan számomra a kisebbik kormánypárt Verespatakkal kapcsolatos megengedő és a beruházást elősegítő álláspontja” – fogalmaz az erdélyi politikus, a „kisebbik kormánypárt” alatt az RMDSZ-t értve, amely a román kormánykoalíció tagja.

„A brüsszeli parlament folyosóin számomra egyre kínosabb választ adni az aggódó kollégák azon kérdéseire, hogy akkor most pontosan mi is történik Romániában?! Azt azért csak nem mondhatom, hogy a kanadai vállalat megvásárolta volna a minisztereinket…” – folytatódik a nyilatkozat.

Annak kapcsán, hogy Románia csatlakozása a schengeni határrendészeti övezethez a korrupció visszaszorításának elégtelensége miatt is késik, Tőkés László azt írja: „vállalhatatlannak, és nem csupán számomra, hanem az egész erdélyi magyarságunkra nézve szégyenletesnek tartom azt, hogy az RMDSZ parlamenti képviselői arra törekszenek, hogy ellehetetlenítsék a köztisztviselők vagyonosodását vizsgálni hivatott Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), illetve a Korrupcióellenes Főügyészség (DNA) munkáját.”

„Soha nem értettem egyet az alibi-feltételeken alapuló kormányzati szerepvállalással” – hangsúlyozza nyilatkozatában Tőkés László. „A hatalom öncélú akarása miatt az RMDSZ vezetői beáldozták az önálló állami magyar egyetemünket, igazgatói és prefektusi állásokra váltották autonómiánkat, aprópénzért hajlamosak kiárusítani Erdély természeti kincseit. Azok közé tartoznak, akik a hozzá nem értés és a szabadrablás eredményeképpen csődbe vezették országunkat, ennek árát viszont népünkkel fizettették és fizettetik meg: munkahelyteremtés helyett csontig hatoló megszorítások, valamint egy több mint harmincmilliárd eurós külföldi kölcsön árán tartják lélegeztető gépen Romániát” – írja a nagyváradi keltezésű dokumentumban.

„Elutasítom az RMDSZ – zsákmányszerző pártlogikán alapuló – kirekesztő és az erdélyi magyarságot megosztó gyakorlatát. Minekutána az összes közpénzre rátette a kezét, és ezek java részét saját önös céljaira használja fel, 2012-ben már ott tartunk, hogy nemzeti ünnepeinket, szobrainkat és szimbolikus tereinket is egypárti önkénnyel igyekszik kisajátítani” – állítja az erdélyi politikus.

„Meggyőződésem, hogy nem az erdélyi magyarság van az RMDSZ-ért, hanem éppen fordítva: erdélyi magyar pártjainknak, választott tisztségviselőinknek kell mindenkoron egész közösségünket szolgálniuk” – zárul Tőkés László nyilatkozata.

MTI

Hungarian word - The Sound of Silence...

Mit őriznek az újságírók? A csendet?

Világéletemben különös szeretettel viseltettem a született optimista emberek iránt. Mert egyszerűen csak csodálom őket. Ámulom és bámulom. Megvallani sem szégyellem: képes vagyok úgy szemlélni őket, mint akit valósággal megbabonáztak. Mint akit valami varázslat ért. Talán azért lehetséges ez, mert ezek a -- már magukban a -- génjeikben kódolt, öröktől fogva létező, alighanem valamiféle ősi derűlátást hordozó egyedek általában olyasmivel képesek engem elkápráztatni, ami tulajdonképpen hideg és józan észérvekkel egyszerűen alátámaszthatatlan és megmagyarázhatatlan. 

Illogikus.

Legutóbb a Magyar Nemzeti Tanácsunk tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosának a naplószerű bejegyzéseit böngészve érez(het)tem magamat egy -- a hétköznapi valóságtól jócskán elütő – káprázatos álomvilágban. Amikor is az írás szerzője éppen azt fejtegette, hogy február utolsó napjaiban találkát adtak egymásnak (valószínűleg a legterebélyesebb és a legjelentősebb) vajdasági magyar tömegtájékoztatási-eszközök. Alighanem annak apropóján, hogy meghányják és megvessék délvidéki írott és elektronikus sajtónk „hova továbbját és hogyan továbbját”. Az elbeszélő összegzése szerint arra a megállapításra lehet jutni, hogy a médiarandevú igen kedélyes hangulatban zajlott. (Mondom ezt annak okán, hogy az említett naplóbejegyzésben szinte minden-minden derűlátást sugall, előremutató és a velejéig pozitív.)

Ki mer még egyet nyikkanni?

Kezdeném azzal, hogy tulajdonképpen kik is voltak ott jelen a szóban forgó találkozón. Barátok és kollégák. Csupa barát, csupa kolléga. (Istenem, de szépen is hangzik!) Akiknek járt egy ebéd is a kötetlen beszélgetés mellé. Amolyan szokásos köretként, nyilván. Az eszmecserén pedig (feltételezhetően) sok-sok bizakodásra feljogosító, dicséretes dologról tárgyaltak, vagy inkább tán: társalogtak. Szó volt együttműködésről, értékes tudásról, átjárhatóságról és munkaerő-áramlásról. Továbbá: az érettek tapasztalatáról és a kezdők lendületéről. Meg arról is, hogy megtört a jég, a szúró jégcsapok pedig olvadásnak indultak. Na és a falak? Azok bizony leomlanak. (Jut eszembe: van egy régi Korál-dal, amely arról szól, hogy a hegy mögül lassan felkel a nap, és a kőfalak leomlanak…)

Azoknak akik most átélik 

és azoknak akik, ezt nem fogják túlélni...

Bárhogy is próbálok én gáncsoskodni, akármint kekeckedem, vagy éppen dallikázom, ezen az elnagyoltan felvázolt médiarandin egyszerűen nem találok fogást. Nincsen mibe belekötnöm. Mert a pozitív kicsengésű felsorolásfűzér minden egyes darabja, alkotó eleme elengedhetetlenül szükséges az úgynevezett (vajdasági magyar) médiahálózat kiépítéséhez. Vitának itt helye nincs. És még ellenérveket sem lehet felhozni, minthogy tényleg és valóban nagy lépésekkel elindultak a stratégiai célok megvalósítása felé.

Hogy ezt a príma startot, hogy ezt a léleklelkesítő elindulást igazából látványos visszafordulással kezdték a vajdasági magyar sajtópiac formálását, alakítását végző médiakreátoraink, azt nyilván csak szép kevesen látjuk így. S ha így látjuk, akkor az is a mi bajunk. Mert talán még vagyunk néhányan olyanok, akik egy szemernyit sem örülnek az újságírásunk egyetlen politikai párt által való irányításának. Az erőnek erejével hajszálra egyforma -- úgy is mondhatnám, hogy frissen szabott -- sajtóegyenruhába kényszerített médiumok sanyargatásának. Amelyeket először meg kellett kötözni ahhoz, hogy majd később esetleg biztathassák is őket. 

Úgy, gúzsba kötve.

Reménykedem, hogy azért találni még közöttünk egy-két másként gondolkodót. Akkor is, ha a szólás- és az írásszabadságról most még (vagy inkább: még most is?) mélységesen hallgatunk. A véleménynyilvánítást csak halasztjuk, halasztjuk, mígnem végleg elszalasztjuk…

Pedig úgy igaz, hogy minden normális országban az újságírók a demokrácia őrei. Hát aztán? Nálunk legfeljebb csak a csend őrei.

Szabó Angéla

Igen a csendet őrzik, mert fejük felett röpköd az: 

El Condor Pasa Balkanica Subotica...

Boldog nőnapot kívánok!

Fotó: fedina.kepeslap.com

A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet 1917 óta (Magyarországon 1948 óta) minden év március 8-án tartanak. A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon. A nőnap eredetileg a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív nap volt.

A nemzetközi nőnap létrehozói szerint az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami a nők évszázados küzdelmét eleveníti fel, melyet az egyenlő jogokért és lehetőségekért vívtak.Az első március 8-hoz kötődő esemény 1857-ben történt, amikor március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin.

A nemzetközi munkásmozgalomban fejlődésével a nők egyenlőségének kérdése is egyre inkább előtérbe került: 1866. szeptember 3. és8. között az I. Internacionálé (hivatalosan: Nemzetközi Munkásszövetség) első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ez a határozat annak az évezredes sztereotípiának kívánt véget vetni, mely szerint a nők helye kizárólag otthon van. Az 1899. július 14-én kezdődő II. Internacionálé alakuló közgyűlésén Clara Zetkin beszédében hirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gyerekek védelmét és a nők széles körű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben.

1909-ben az Egyesült Államokban tartották meg az első nemzeti nőnapot, február utolsó vasárnapjára, 28-ára igazítva.

A II. Internacionálé VIII. kongresszusán 1910. augusztus 28. és szeptember 3. között határoztak arról, hogy a nők választójogának kivívása érdekében nemzetközileg is nőnapot tartanak. A határozatot a kongresszus elfogadta, de a megemlékezés pontos dátumáról nem született döntés. 1911. március 19-én Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban tartották meg a világon először a nemzetközi nőnapot.

1917. március 8-án (a juliánus naptár szerint február 23-án, azaz: február utolsó vasárnapján) Oroszországban nők tüntettek kenyérért és békéért. Négy nappal később – nem közvetlenül ennek a tüntetésnek a hatására – II. Miklós cár lemondott, s polgári kormány alakult, mely szavazójogot biztosított a nőknek. Ezzel vált véglegessé a nőnap dátuma is, mely a világ legtöbb országában március 8-a.

Sík Sándor: Asszonyok

Ti vagytok a házi áldás a fehérre meszelt kis falon.

Szegett kenyér az abroszon.

Ti vagytok a kútvíz, a harmatos pohárban,

duruzsoló, jóságos kályha, szekrényben illatos, puha, tündöklő, hófehér ruha.

Ti vagytok az olajmécs, mely álmatlan lobog s imádkozik amíg mások alszanak.

A hervadtan is illatos csokor a feszület alatt.

Boldog nőnapot kívánok!

Tavasz van?

Szabó Lőrinc: Tavasz elé

Dárdáit már rázza valahol a nap.
Hallod az arany fanfárokat?
Itt az ünnepe a ragyogásnak,
a fényben szinte kigyulnak a házak:

kigyúlok én is a fény előtt
s ahogy a zöldülő mezők
visszaverik és üldözik
a tél fehér seregeit,

úgy ébredek a magam erejére,
úgy tölt be a március melege, vére,
úgy járom a várost ittasan
s szivemben a nap arany arca van.

Óh, harsonás fény, győzelem!
Rugókon táncol az utca velem:
szállok: sugárkezek emelnek
fölébe házaknak, hegyeknek:

szállok, föl, óriás, torony,
s az égbe szétharangozom:
Erő, megváltás, remény és vigasz,
jövel, szentlélek uristen, tavasz!

Jékely Zoltán: Tavasz-hívó

Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen;
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jóemlékben.

A kerítés tövében kis virág
– neked adom; az idén ez az első;
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak is eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája – válla, mint a hó –
nyírfák között épp emelinti leplét.

Kaffka Margit: Rügyek

Jöjj, nézd kicsikém!
Télies, szürke gallyak hegyén
Bársonyos, hűs pici rügybe zárva
Szunnyad a vén bokor ifjú ága,
Száz színes, illatos, dús virága, –
Itt benn vár, – pihen.
– Úgye, csoda ez, kicsinyem?

Halld, halld, a madár!
Fészket rak, hogyha párra talál.
– És őrzik, etetik, féltik, ójják,
A pici eleven sok fiókát
– Mind fura, nagyétű, hangos jószág,
S lassan – nagyranő.
– Fiam! Tietek a jövő!

Beh kék a szemed,
Amikor fénylőn visszanevet!
Kis ember, fiókám, szívem, vérem!
Virágom, levelem, – reménységem!
Minden árny, minden lomb téged védjen!
Élj dús tavaszt!
Áldott a dalod, az útad!

Március...

József Attila: Március

A föld alól a gyors csirák
kidugják fejüket,
a fák, mint boltos áruját,
kirakják a rügyet,
kamaszok arcán pattanás,
férfiajkon a csók,
mind egy repeső kapkodás
a szoknyák lobogók,
s már itt és ott fölhangzanak,
elűzve kínt, fagyot,
a szívbe húzódott szavak,
eszmék és kardalok.

Szécsi Margit: Március

Téli szellők fújjatok csak
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napon.

Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág,
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.

Március van, március van,
ember s állat érzi már.
Dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár.

Jó volna a nagykabátot,
félredobni, s könnyeden
játszadozni, s birkózni a
városvégi zöld gyepen.

Jó volna már munkálkodni,
arra vár a kert, mező.
Szép reményhez, szorgalomhoz
kell a fény, a jó idő.

Pacsirtának kék magasság,
vetőmagnak tiszta föld,
Jöjj el tavasz, földről-égről
már a telet eltöröld!

A médiagömböc - Végkiárusítás a vajdasági magyar sajtópiacon?

1. Kívánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltőrlését.

A negyvennapos nagyböjt időszakát éljük. És ez most egyáltalán nem öröm. Nem mélységes elmélkedés. Nem megtisztulás. Nem megújulás. Mert nem csupán az elsárgult mindennapjainkban van szigorú nagyböjt, hanem szinte a teljes vajdasági magyar sajtóban is. Amely pedig – nagyon úgy fest, hogy -- szófogadóan, szemlesütve, fejét engedelmesen a hatalom igájába hajtva, végeláthatatlan hallgatásfelhőbe burkolózva tűri a mostanában alakuló újfajta komisz rendet. Egykori önmagát – és ezzel minden, de minden értékét – megtagadva, sárba tiporva és alighanem jó hosszú időre feladva. A délvidéki magyar média szikkadt, fekete kenyéren és poshadt, állott ivóvízen tengődik, böjtöl, vezekel. Mindenható alapítói és társalapítói számára viszont még javában tart a harsány farsang, az úri, ünnepi mulatság, a beteg kis magyar karnevál.

Viszlát, komplexusok!

Húsvét és feltámadás előtti nagyböjt ide vagy oda, a vajdasági magyar parlament becenéven aposztrofált Magyar Nemzeti Tanács valóságos tort ül és soha eddig nem prezentált zsíros lakomát folytat. Alighanem rákapott a délvidéki magyar sajtó különleges ízére, zamatára, specifikus, semmi mással össze nem téveszthető aromájára. És – úgy tűnik – farkasétvágya van a behemótnak.  Egymás után kebelezi be – tépi cafatokra és falja fel – a több évtizedes hagyománnyal rendelkező (valaha dicső napokat is megélt) tájékoztatási eszközeinket. Egyenként és külön-külön. Szépen, sorjában.

Tavaly nyáron már eltüntette feneketlen bendőjében az egyetlen napilapunkat, a Magyar Szót, nem sokkal ezelőtt pedig szőröstül-bőröstül bekapta a szabadkai hetilapot, a Hét Napot. A mi -- nemzeti színű, kokárdás, pántlikás, árvalányhajas -- kisgömböcünk hajszálra úgy viselkedik, mint ahogyan a forradalom szokott: felfalja a saját, tulajdon gyermekeit. Ezt művelte már korábban az ugyancsak szabadkai székhelyű, top politikusok által létrehozott top Pannon Rádióval és Televízióval is.
És csak tömi magába az elemózsiát. Csak zabál. Csuklásig. Jóllakottságig. Hányingerig. Gyomorrontásig. Adieu les complexes!

Irány a gömböcútvonal!

Was kostet die Welt? -- akár ezt is kérdezhetném most kissé keserű szájízzel, merthogy a vajdasági magyar médiapiacon napjainkban csaknem minden tömegtájékoztatási-eszközünket áruba bocsájtották.  Mindent eladnak és mindent megvesznek.  Mindennek tudják, és mindennek meg is szabják, meg meg is adják az árát. Javában zajlik a végső kiárusítás. Amíg a készlet tart. És akinek pénze van, most bevásárolhat…
 
A gátlástalanul guruló gaz gömböc girbegörbe útját már a Magyar Nemzeti Tanács megbízásából kidolgoz(tat)ott Médiastratégia nevet viselő dokumentumban felvázolták, kijelölték.  Jó előre. Nyilván olyan megfontolásból is, hogy aztán senkit az égvilágon ne érhessen meglepetés. Mármint az érdekeltek közül. A kis magyar médiagömböc táplálékfelvételi-állomásait, az úgynevezett gömböcútvonalat világosan megrajzolták, meghatározták a délvidéki magyar sajtó forgalomirányítói. A Médiastratégia című forgatókönyv szerint gömböckénk legelőször hamm, bekapja a Magyar Szó-t, aztán pedig hamm, bekapja a Hét Nap-ot. Majd következik a lajtstromban az újvidéki Mozaik Televízió. És zárja a sort, azaz befejezi bendőtöltögető ámokfutását a Szabadkai meg az Újvidéki Rádió (magyar szerkesztőségének) bekebelezésével. Persze, csak ha időközben gusztusa nem támad a maradék médiumokra is.

Tekintélyes, tekintélyt parancsoló erkölcsi mellbőségről teljességgel hiábavalóság e téma kapcsán beszélni. Az általános is meg a drasztikus klímaromlás is már jó ideje tart a vajdasági magyar sajtóban. A valóság feltárására törekvő, szabad szellemiségű tájékoztatás mifelénk nem egyéb, mint egy demokratikus illúzió. Nem egyéb, mint egy soha valóra nem vál(hat)ó – ámde mégis csodaszép -- álom.

Mit ér a rend, ha bitang?

A politikai hatalom, a teljesítményhiányos elit nem viseli el és nem is tűri meg a kritikát, a bírálatot, ezért aztán egyetlen hatalmas, színtelen, szürke képpé olvasztja egybe a sok aprócska, tarkabarka mozaikból álló délvidéki magyar médiát. (Egy lesz, egyforma lesz, egységes lesz! De egy csepp köszönet nem lesz benne.) Megkiskorúsítva, hazugságra kényszerítve, a valóság megszépítésére, elferdítésére kárhoztatva ezzel valamennyi lapot, rádiót, televíziót.

Csakhogy így, szigorú keretek közé préselve, satuba szorítva hogyan is élhetne, fejlődhetne ezután? Nincs rá mód. Nincs rá esély. A látványos, előre megtervezett leépítése, a módszeres elsorvasztása, éppen csak a vegetálás állapotába züllesztése immáron elkerülhetetlen. És talán a klinikai halálának beállása is csak idő kérdése. 

De vajon a hatalmi erőfölénnyel, az erőnek erejével kierőszakolt behódolás, az egzisztenciális félelem inspirálta dicshimnusz-zengedezés okozhat-e teljes megnyugvást, kényelmes biztonságérzetet és felhőtlen, igazi örömet a vajdasági magyar sajtó fejedelmeinek? Épp, pont ez az embertelen módon kipréselt, kikényszerített keserű dicsőség hozna ragyogást és áldást a VM sajtó sírba eresztőinek? Kötve hiszem.  Mert mit ér a „rend”, ha bitang?
Vétek ez a javából. Égbekiáltó, hatalmas bűn. A bűn pedig – természete szerint – általában sötétséget, köteléket és rabságot vonszol maga után. 

Hihetetlenül hangzik, de mindebben a magát nemzetinek mondó anyaországi kormány is főszerepet játszik. Az fizeti ugyanis a „temetkezés” költségeit. Ami persze a napi politika szóhasználatában nem egyenlő a leépüléssel, az elmúlással, a megsemmisüléssel, hanem épp ellenkezőleg. Ez az egységesítés hozza majd meg a vajdasági magyar újságírás fellendülését és virágerdőbe borulását.
Ha politikus lennék, biztosan én is így látnám. De minthogy nem vagyok az, már csak egy valamin töprengek. Ha mégis túléljük ezt a sanyarú nagyböjtöt, lesz-e majd utána feltámadás…? 

Szabó Angéla

A vajdasági magyar sajtó nótája is lehetne:

Átlátnak rajtam,
De nem vagyok zavarban.
Nem utálnak és nem szeretnek,
Ha megfelelek, megvehetnek.

Megadtam magam a mának,
Keresnek, hallgatnak, látnak.

Minden úton és minden időben,
Hogy elteljen és véget érjen,
Egy hosszú ásításba férjen,
Mindegy, csak félig érjen.

Megadtam magam a mának,
Keresnek, hallgatnak, látnak.

Még nincs itt az idő,
Vagy már elmúlt.
Sehova se érek,
Soha el nem kések. :||

Megadtam magam a mának,
Keresnek, hallgatnak, látnak.

Nincs itt az idő,
Ó oooó,
Nincs itt az idő,
Nincs itt az idő.

A kultúrökológus búcsúja Cselőtei László agrártudóstól

Dulai Sándortól kaptam az ímélt, a Szent István Egyetemről. „Szomorú hírt küldök: Cselőtei professzor úr halálhírét. Jó és bölcs ember volt - emlékezzünk szeretettel rá!”  - fűzte hozzá Jolánkai Márton nekrológjához a MÖF alelnöke. „Vannak emberek, akiknek a halálával egyszerűen nem számol az ember, olyan örökifjú energiákkal élnek. Cselőtei László számomra ilyen volt. Az egyetemen rengetegszer ültem a szobájában, sokszor hívott magához egy-egy érdekes témáról beszélgetni, amirõl éppen gondolkozott. Hányszor kérte a véleményemet! Mindig érdekelték az én szabálytalan megközelítéseim. Szerettem a történeteit, régi gazdálkodási, politikai emlékeit. Épp a napokban kerestem elő könyvtárunk polcairól a Pölöskei Ferenc szerkesztésében 2002-ben megjelent "A falukutatás fénykora" című könyvet. Az ennek anyagait szolgáltató konferenciára is ilyen beszélgetések sorával készültünk föl, szinte együtt. Szerettem. Valóban úgy van, ahogy írod: jó és bölcs ember volt. Utódnevelő fajta, ahogy Jolánkai Marci fogalmaz a nekrológban. Sokan fogjuk őrizni az emlékét.” – írtam vissza elsõ reakcióként.

Másodikként este fogtam „A falukutatás fénykora 1930-1937” című, 2002-ben kiadott könyvet és elolvastam „Falukutatás-tudomány-agrártudomány” című előadásának megjelent változatát. Közben végigéltem vele azokat a beszélgetéseket, amelyeket szobájában folytattunk a Kárpát-medence ősvízrajzi térképe alatt. Nekem, a javakorú, új és újabb szakmai kapcsolatokban élő férfiembernek némely dolog az öregember monomániájaként tűnt föl. Most a hatvanasokba fordult öregedőnek már egészen más volt a folytonos visszatérés a rákospalotai szülőföld „főváros-alatti” földélményeihez, paraszti tanulságaihoz, egyetemistakori cselédtalálkozásaihoz, a táj- és népkutatók impozáns névsorához. Már sokkal inkább a hűséget idézte bennem, amely oly ritka madár lett az „érvényesülés” világában. A hűség az útnak indítókhoz, a jót akarókhoz. A hűség azok jövőjéhez, emberi-tudományos alakulásához, akiknek ugyanezen az úton kéne haladniuk, mert jó célhoz kell érniük.

Most éreztem meg igazán az utódnevelő, bölcs ember szeretetét mindazok iránt, akiktől ezt remélte. Akiknek mindent át akart adni gazdag élete tudásából, hogy az úton ez kísérje őket. És óvja a taníthatatlanok bűnétõl: attól, hogy ugyanúgy szenvedjenek vereséget népük nevében, ahogy az már előttük járókkal történt. Agráros szaktudós társai számára is útmutató erejű példa volt, ahogy a „föld népéhez”, a faluhoz, a vidékhez viszonyult. A technológiák, termésátlagok mögött látta az embert, a közösséget, a kultúrát. Ha valakitõl, tőle nem volt idegen, hogy az agrártudományi egyetem a földtudások köré szerveződő vidéktudományi egyetemmé váljon. Ha valaki, ő pontosan értette, hogy személyemben mit keres egy ilyeneket mondogató parasztbölcsész az agráros felsőoktatásban. Hogy a kultúrökológus azért kapcsolja össze a földet és a kultúrát, mert összetartoznak. Ő értette, hogy a kultúratan nem bölcsészet, hanem a legfontosabb környezettudományok egyike.

Falukutató tanulmányában a vidék agrárjövőjét tervezõ mindenkoriak számára figyelmeztető erővel emlékeztet a Bacon-t idéző Kovács Imrére, aki a vidéki Magyarország reálpolitikusaként vallotta, hogy „A tények ismerete nélkül kuruzslás a politika!”. A mai vidékpolitikai tervezés számára így összegez: „A falukutatással feltárt helyzet leírása tehát az esetek többségében elemzéssé, az okok feltárásává fejlõdött, majd keresve a kibontakozás útját cselekvési programmá formálódott.”

Emberi intelligenciája nem engedte, hogy részt vegyen a rendszerváltás utáni „kicsinálós”, mindinkább személyes és tudományos megsemmisítésre menő „elvharcokban”. A békíthetetlen konfrontacionistáknak is türelmesen mondogatta példabeszédszerű életpéldáit. Azzal a türelemmel, amelyik mögött az az alázatos hit áll, hogy „Akinek füle van, hallja meg!” Akiből a másra figyelő szeretet hiányzik, az, ha sajnálatra méltó is, aligha menthető meg a maga okozta sorstól. Ez a szeretet bölcsessége: bár minden ember társunk, azoknak kell szentelnünk javainkat, akik azt valóban jóra is képesek fordítani. Köszönünk Téged az Élet Urának, professzor úr! Azzal a békével nyugodj az örökkévalóságban, amelyet ezen a világon közöttünk terjesztettél.

Győri-Nagy Sándor

kultúrökológus

a SZIE MKK KTI egykori Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszékének

volt tanszékvezetõ egyetemi docense

Kiskunmajsa, 2012. március 3.

Kapcsolódó:

Meghalt Cselőtei László, az MTA rendes tagja

Arany János 195. éve született

Arany János életrajza nem olyan látványos, mint a kortárs Petőfié vagy Jókaié. Ifjúkori vándorszínész kalandja kudarccal végződött, s mivel hazatérve idős szüleit súlyos betegen találta, életét mintegy vezeklésként rendezte be, példás hivatalnokká vált. Attitűdjére haláláig jellemző a feladatteljesítő beállítottság; igaz, ennek ellentételeként kifejlődött benne a gúzsba kötve táncoló ember belső szabadsága, a dolgok és a „világ” ironikus, illetve humoros eltávolításának képessége.

Arany János (1817-1882)

Arany János 1817 március 2-án született, Nagyszalontán. Apja kevés földdel és kis házzal bíró földműves volt. A család súlyos tüdőbajjal volt megáldva, a nyolc gyerek közül csupán kettő maradt életben (János és Sára). Érzékeny, félénk, visszahúzódó gyermek volt. Iskoláit 1823 és 1833 között végezte Nagyszalontán (segédtanítói állás), majd ezt követően Debrecenben. Ezután Kisújszálláson egy évig segédtanító volt. Tanulmányait 1835 tavaszán fejezte be Debrecenben, de érettségivel nem rendelkezett, viszont rengeteget olvasott (leginkább római alkotóktól). 1836 februárjában színésznek állt. Ezalatt anyja meghalt, apja pedig megvakult. Ezek hatására a bűntudattól vezérelve felhagyott a színészettel. 1836 ősze és 1839 januárja közt korrektor (rektorhelyettes) Szalontán (magyar és latin grammatika), 1839 elején lemondott róla. 1840 tavaszán másodjegyző lett. Ez biztosította a családalapítás lehetőségét, 1840-ben meg is házasodott. Feleségét az irodalomtörténeti könyvek Ercsey Julianna néven jegyzik (törvénytelen gyermek és egy évvel idősebb Aranynál). Két gyermekük született: 1841-ben Juliska, 1844-ben László. 1844-től (Szilágyi István rektor unszolására) fordítgatott görög és angol (Shakespeare) drámákat. 1845 júliusa végén hozzá fogott Az elveszett alkotmány című vígeposz megírásához. Ezzel megnyerte a Kisfaludy Társaság 25 aranyos pályadíját. Igazi sikert, elismerést és Petőfi barátságát az 1846 nyarán írt Toldi hozta meg számára. 1847-ben ismét megnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját. Ebben az időben sok epikus művet írt: Rózsa és Ibolya, Szent László füve, Murány ostroma, valamint ekkor írta a Toldi estéje nagy részét is. Az 1848-as forradalom külső szemlélője volt egy ideig. Rövid ideig nemzetőr volt, majd BM-i fogalmazó lett Debrecenben és Pesten. Az orosz beözönlés után bujdosnia kellett. Elveszítette állását, Világos pedig még az anyagi összeomlást is jelentette. Fél évig Geszten, a Tisza családnál nevelősködött. 1851 őszén tanár lett a nagykőrösi főgimnáziumban. Egyre többet szenvedett a testi ill. lelki problémái miatt. 1860-ban Pestre költözött, ahol a Kisfaludy Társaság igazgatója lett. Bekapcsolódott a pesti irodalmi és politikai életbe (Csaba-trilógia első része: Buda halála). 1865-ben az MTA titkára lesz, 1870-ben főtitkára. 1863-ban meghalt Juliska, emiatt sokáig elhallgatott benne a költő. 1876-ban lemondott a főtitkárságról, az 1877-es boldog nyarat a Margit-szigeten töltötte. Ekkor írta titokban, nem a nyilvánosság elé szánta az Őszikék(kapcsos könyv) verseit. 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét. 1882 október 22-én halt meg.

Az elveszett alkotmány: 1845-ben írta ezt a művet és ezzel megnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját is. Ez a mű egy travesztia: magasztos téma alantos stílussal. Mítikus szereplők jelennek meg a megyei választások keretében, ahol az eposzi történet játszódik. A liberális és a konzervatív oldalt is egyaránt szatirizálja, az úri politizálás groteszk megnyilvánulásával jelenik meg. Ezt a művet párhuzamba lehet állítani Petőfi Helység kalapácsával, hiszen itt is az eposz lejáratása volt a cél, bár Arany nem a népies költészetet emeli fel, hanem a szatírikus költészetet jeleníti meg. Díjat ugyan nyert vele, de nyelvezete nehéz volt, ami elégedetlenséget váltott ki.

Arany János a Toldi szerzőjeként él a köztudatban. Maga sem ártatlan ebben: mindenekelőtt a Toldi alkotójának látta önmagát, holott életművének hasonlíthatatlanul nagyobb fele a forradalom után született, s míg a Toldi jellegzetesen forradalom előtti mű, maga Arany elsősorban forradalom utáni költő. Egy bukott forradalom után minden bonyolulttá és érthetetlenné, minden bizonytalanná válik, míg a forradalom előtt, mondhatni, a forradalom előestéjén egyszerűnek és érthetőnek, sőt elrendezhetőnek látszott. Arany János a bizonytalanság költője lett. Bizonytalan volt a szerepben, amit vállalt, bizonytalan a korban, amely ilyen szerepet kínált neki. Bizonyosságot csak az irodalomban talált, amelynek minden csínját-bínját ismerte: nemcsak mint nagy költő, de mint mesterember is, a szakma legalaposabb értője. Irodalmunkban egyedülálló formatökélye kortársait bámulatba ejtette, a következő nemzedékeket viszont elbátortalanította.

,Nyomó rúdat félkezével kapta vala,

Buda felé azzal utát mutatja vala.‘

A Google Toldija Arany Jánosra emlékezve

Arany e művét 1846-ban írta meg, 1847-ben, amikor megjelenik, egy csapásra híres ember lesz, Petőfi barátságát is ezzel nyeri meg. A Kisfaludy Társaság pályázatára írta, amely azt tűzte ki feladatul, hogy valamely ismert, népi történetet kell feldolgozni. Ő Ilosvai Selymes Péter Toldiját választotta ki, de az eredeti szövegből alig hagyott meg 1-2 részletet. "Átalakítja" Toldi Miklós jellemét, aki egy szinte nevetséges figura volt, ő hőssé, eszményivé tette, így fogalmazta meg: "egyszerűen nemes, erőteljes, a nép nyelvét megközelítő". Egyértelműen kitűnik a műből a szerző nevelő szándéka, a nép öntudatát akarja felébreszteni, tettre buzdít. Műfaja nagyobb elbeszélő költemény. De Arany eszményképe nem a népmese volt, hanem a népmonda, és a nemzeti költészet ("Eszményem a nemzeti költészet, a népiesség köntösében most,később anélkül"). Ez tehát Arany népnemzeti irányzata. A Toldin végigfut egy másodlagos jelentés, amely a magyar nép problémáit, nehézségeit tartalmazza. A jelkép maga Miklós, és ezek a problémák sok helyen kitűnnek. Pl. a különböző kalandok során (pl.: farkaskaland), amikor látszik, hogy Miklós önmagában egy durva, paraszti, bárdolatlan jellem, amelyet nehéz leküzdenie. Van mikor sikerrel jár ez (pl. amikor erőt vesz magán, haragján György iránt), de még többször látjuk, hogy vagy nem sikerül ez vagy csak részben (pl. azért tudja elkerülni a testvérgyilkosságot (nemzeti vétek), mert helyette a farkasokat öli meg, rajtuk tölti ki haragját, amelyen nem tud úrrá lenni). Ez a másik vonulata a műnek, a paraszti, durva Miklós, az össznemzeti hőseszmény vitéz Miklóssal szemben. Toldinak feladata van, amely rá vár, de ő erre nehezen ébred rá, és végig fenyegeti a veszély, hogy elfelejti küldetését, nem sikerül legyőznie önmagát, és visszaszereznie a magyar nép elvesztett becsületét - a cseh megölésével. Ez a polgárosodó társadalom veszélye is, hogy hamar elfeledi küldetését, feladatát. Miklós (bika, rúd, farkas) elvesztegeti erejét, nem a céljáért küzd. Másrészt Miklós saját, őt megillető részéért is harcol, amely eredetileg is az övé volt, csak a család megfosztotta tőle - ez is párhuzamba hozható a korabeli felfogással: a jobbágyfelszabadítással (a saját jussát kapja meg). Így tulajdonképpen Miklós nagyon összetett figura, egyszerre nemes, vitézi és paraszti, durva. Az erőpróbák célja, hogy ráébredjen: cselekednie kell, de ez sok veszéllyel jár. A jelképes (parabolikus) szinten is megjelenik ez, a polgárosodó nép is veszélyekkel terhes, mert indulatokkal teli, bárdolatlan, és ezt le kell győznie önmagában. Ekkor még Arany optimista a polgárosodás kapcsán. Miklós az alulról felemelkedett legény, aki visszaszerzi a nép becsületét. Arany végig elrejti a műben a metaforikus jelentést.

Ég a napmelegtől a kopár szík sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;
Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben,
Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.
Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;
Hej, pedig üresen, vagy félig rakottan,
Nagy szénás szekerek álldogálnak ottan...

Csicsókai krónikusok: Oszd meg, oszt uralkodjál!

A csókai teremtéspusztulás immáron ötödik folytatása...  

A szerelem mulandó nyavalya, két szép, deli pár(t)ocska pillanatnyi zűrzavara, a Sárga és a Piroska, milyen szépen lehet őket becézni, de ne ijedjünk meg csak pillanatnyi ütemkiesésről van szó, nem tartós a leányzó hajkoronája!

Nóta: Kis csicsókai becses keret, nagy csicsókai becses keret, megtudtam, hogy a koalíciós babám nem szeret! Kis csicsókai becses kerettől nem messze van a padéi komponáló Mihály, összevesztek a legények a krónikán...mög a padéi hídon, mely átcsúszott időközben Adára a bácskai rónaságra, oda ahol már nem „KI” a morgó szekér táblája, hanem „SA”!

A sárga összekeveredik a pirossal narancssárga színpompát mutat, teljesen szín és ideológia tévesztést okoz a picinyke valóvilág hisztéria rohamaihoz szokott csicsókai választókban.

Vegyük górcső alá a narancssárga szín jelentését: A narancssárga ötvözi a piros által sugalmazott energiát és a sárga boldogságát. Általában az örömmel, napfénnyel és a trópusokkal kötik össze. A narancssárga a lelkesedést, az elragadtatást, a boldogságot, a kreativitást, az elhatározottságot, a vonzerőt, a sikert,a bátorítást, és az izgatást fejezi ki. 

-Ez itt az alap probléma a semmittevéshez szokott színpompák, most egyedi színt szeretnének mutatni, csak egy a probléma, ami egyszer összekeveredett az szét nem választható. Csicsókán ezért minden más, mint a világ többi részén, itt azért választást lehet többször nyerni a semmilyen ígéretekkel és a semmittevéssel, meg azzal, hogy minden csicsókai a nagy-gyárban fog dolgozni! Így a Sárga nyugodtan élt kétmandátumnyi vad-házasságban a Piroskával. Sárga itt-ott rámutatott a „magyarica” Piroskának rakott szoknyácskájára, ennek ellenére Piroska csak a pántlikás haját rázta, ugyebár a hó végén jól jött a narancssárga alamizsna, így elnézte Sárga uralkodójának dőreséget és, hogy a Piroskákat a szakadék szélére sodorja, sőt ő is lökött egyen-kettőn, úgy a koalíciós szerződés szellemében (kulturált szemétkihordás jár a Piroskáknak meg útilapu) ...

Mi történt most a házassági szerződés végén? Egy újabb válás rázza meg a villát! A csicsókaiaknak is kenyér és cirkusz kell, amelyet e koalíciós házasság bőven biztosított! Reggeli időtájt a villában rázuttyant Piroska zsíros kenyere a csicsókai krónikásra és feltűnt néki, hogy itt már minden Sárga, mint az irigység, ha leferdíti a lapot: -a ménkű csapjon bele még akkor is Sárga! Piroska futott rögtön a válásszakértő folyton magyarázkodó megmondóhoz, hogy kozmetikázza ki az elmúlt idők semmitevését ecsetelő Sárga színű krónikást a csicsókaiaknak mesterének hírmondóját!

-Juj drága Piroskám, csókolom a kezed, azt nem lehet, mert −20 Celsius fok volt a hetekben, még nem tudok átállni a hóhányásról szóló ódákról, hála az egeknek, hogy elolvadt a sok hűhó, most azt kell Piroskákkal elhitetnem, hogy milyen jól dolgoztunk a válsághelyzetben és az normális, hogy derékig ért a hó...

-Van megoldás, megjelentettjük a Piroskák napilapjában! Elsírjuk, hogy az árverés, amelyen Csicsókáék földjeit elkótyavetyéltük átverésként jelent meg! Szégyenteljes, hogy a házasság végén késik a krónikás a légyottról...nem is igazi Sárga már ő, de kacsint már az út túloldalán a halódó kérő...

A krónikás most lett csak egypárti, hát eddig mi volt? A másik: semmiről semmit lehet írni, Piroska az elmúlt nyolc éveben hazudott reggel, éjjel meg este! A harmadik, már az újságíró szakma felhívta a figyelmet, hogy silány, csapnivaló a magyar nyelvet szégyenítő akármi ez a csicsókai krónikusok: Oszd meg és uralkodjál lapja!  A negyedik először megtanulunk írni, utána sokat olvasunk és imádkozunk a magas egekhez, hogy tehetséggel lásson el bennünket, hogy gondolatainkat papírra tudjuk vetni. A pártkönyv észt nem ad birtoklójának, bár nagyon szeretnék ellenkezőjét bizonyítani...

A csicsókai Csipkerózsika felébredt mély álmából és el kell, hogy hitesse a daliás herceggel és a csicsókai néppel politikai érintetlenségét...

Aludjunk mi is mélyen, mint a csicsókai Csipkerózsika krónikása és ne gondoljunk már semmi másra, mert a villában a botrány a botrányt váltja és meg fognak holnap is bennünket osztani, hogy uralkodhassanak felettünk...

Itt a csicsókai krónikás meséjének vége, fuss Padé felé véle...

Margit Zoltán

Kapcsolódó:

Árverés vagy átverés?

Teremtéspusztulás sorozat:

1. Teremtés pusztulásunk...Terján

2. Teremtés pusztulásunk...Terján 2.

3. Tűzkőhalom...A tűz csiholója

4. Az ünnep megrontása, avagy a hülyeségre nincs orvosság!

Kertész leszek...

József Attila

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

1925. máj.

Kisebbségjogi jegyzetetek

Nemzeti jelentőségű?

A Bethlen Gábor Alap honlapján (http://www.szulofold.hu/id-362-bizottsagi_hatarozatok.html) olvasható tájékoztató szerint összesen 56 intézmény és program került fel a „nemzeti jelentőségű intézmények” listájára, köztük 11 Vajdaságból: 

1. Magyar Nemzeti Tanács – felsőoktatási ösztöndíjprogram
2. Magyar Nemzeti Tanács – szórványprogram
3. Magyar Nemzeti Tanács – kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt
4. Katolikus Diákotthon, Tóthfalu (Munkás Szent József Kr. Plébánia Hivatal) – működés és program, valamint beruházás
5. Nagybecskerei Lánykollégium – működés és program
6. Bonaventuriánum Fiúkollégium, Újvidék – működés és program
7. Apáczai Diákotthon, Újvidék – működés és program
8. Emmausz Fiúkollégium, Muzslya – működés és program, valamint beruházás
9. Újvidéki Egyetem Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar – működés és program, valamint
beruházás
10. Pannon RTV (MNT) – működés
11. Zentai Gimnázium

Az erősen vitatható rangsorolásról szóló döntést a határon túli magyar pártok és szervezetek javaslata alapján hozta meg a magyarországi nemzetpolitikai tárcaközi bizottság. Ebből az következik, hogy a vajdasági intézmények kijelölésért járó felelősség a Vajdasági Magyar Szövetségre (VMSZ) hárult. Miért nem előzte meg a jelölést társadalmi vita, amelyben a többi párt, a civil szervezetek és nem utolsó sorban az érdekelt intézmények, szervezetek is rész vehettek volna? 

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) három programmal szerepel a listán. Kérdés viszont hogyan került erre a jegyzékre és mit is tartalmaz a megfogalmazás: „kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt”? 
A felsoroláson található továbbá öt (két újvidéki, egy-egy nagybecskereki, muzslyai, tóthfalusi), az egyházak által működtetett kollégium, illetve diákotthon támogatása. Elvileg persze senkinek sem lehet kifogása a diákotthonok támogatása ellen, furcsa azonban, hogy szekuláris társadalomban állami szervek az egyház által működtetett intézményeket támogassanak, habár diákszálló akad azért másmilyen is.
Itt van aztán még a szabadkai Tanítóképző Kar, ami nem lehet kétséges, a Pannon RTV, s végül a Zentai Gimnázium. Ez utóbbival kapcsolatban is felvethető a kérdés, hogy miért pont a zentai, miért nem a topolyai vagy a szabadkai, vagy éppen a nagybecskereki gimnázium? Miért nem került a lajstromra például a Gyöngyösbokréta, a Durindó, valamelyik színházunk vagy a Középiskolások Művészeti Vetélkedője?

A hab a tortán azonban mégis a Pannon RTV „nemzeti jelentőségűnek” nyilvánítása és az állandó pénztelenséggel küzdő Szabadkai Rádió, vagy éppen a Magyar Szó napilap mellőzése. 

Az MNT már a második (2010. július 30-i) ülésén döntést hozott a Pannónia Alap (PA) „társalapítói jogainak átvételéről”. Ugyanezen az ülésen az MNT „a Pannónia Alap számára 3,5 millió dinár jóváhagyását javasolta műsorszórási illetékek fedezésére”. (A Pannon RTV-t 2005-ben alakult PA működteteti. A Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség – APR) adatára szerint a PA 2007. augusztus 10-én 500 euró alapítói tőkével hozta létre a szabadkai Pannon Marketing Tájékoztatási Kft-t.)
Az MNT döntések meghozatalakor az Pannon Rádió és a Pannon TV „tulajdonosi struktúráját” a következő személyek alkották: (1.) Somogyi Sándor, Szabadka; (2.) Gábrity Molnár Irén, Szabadka (a szabadkai Közgazdasági Kar rendes tanára); (3.) Lovas Ildikó, Szabadka (aki több éven keresztül a Városi Tanács művelődési és tájékoztatási tanácsosa volt, a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ javaslatára, most az MNT művelődési tanácsosa); (4.) Miocs József, Szabadka; (5.) Árpási Ildikó, Szabadka (újságíró, Kasza Józsefnek, a VMSZ volt elnöknek a felesége); (6.) Jeges Zoltán, Szabadka (akkor tartományi oktatásügyi titkár, akit szintén a VMSZ javasolt erre a pozícióra, most tartományi titkárhelyettes); (7.) Biacsi Anton (nem Antal?), Szabadka (a Szabadkai Rádió volt igazgatója, a VMSZ tagja); (8.) Kasza József, Szabadka (a VMSZ kizárt elnöke); (9.) Kerekes József, Szabadka; (10.) Mirnics Zsuzsa, Szabadka (nyugdíjas újságíró, szerkesztő); (11.) Korhecz Tamás, Szabadka (volt tartományi kisebbségügyi titkár, most az MNT elnöke) és 12. Varga László, Palics (a VMSZ tagja és parlamenti képviselője).

Pannon Alap és a Pannon TV tulajdonosainak nevét most hiába keressük az APR nyilvántartásában. A Pannon Rádió tulajdonosainak listája megtalálható azonban a Köztársasági Műsorszórási Ügynökség (RRA) hivatalos honlapján (http://www.rra.org.rs/pages/browse_permits/cirilica/regional), a regionális engedélyek nyilvántartásában. Azzal, hogy a PA és a Pannon Rádió tulajdonosainak neve mindkét helyen ugyan az: 

1. Somogyi Sándor
2. Gábrity Molnár Irén
3. Matijević István
4. Miocs József
5. Árpási Ildikó
6. Jeges Zoltán
7. Korhecz Pap Zsuzsanna
8. Kasza József,
9. Szilágyi Dorottya
10. Mirnics Zsuzsa
11. Korhecz Tamás
12. Varga László,
13. Deli Andor
14. Magyar Nemzeti Tanács

A tulajdonosok listáján Matijević István Lovas Ildikót váltotta, Korhecz Pap Zsuzsanna Biacsi Antalt, Szilágyi Dorottya pedig Kerekes Józsefet. Új (társ)tulajdonosként jelentkezik Deli Andor, aktuális tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár (aki Korhecz Tamás tisztségét örökölte a tartományi kormányban) és az MNT. Mivel az RRA honlapján nincs feltüntetve, feltételezhető, hogy a 13 személy és az MNT egyforma arányban tulajdonos is.
A névsor alapján nem nehéz megállapítani, hogy a Pannónia Alap alapítói, amely egyúttal a szabadkai Pannon Rádió és a Pannon TV tulajdonosa is, a Vajdasági Magyar Szövetség tagjai, vagy a párthoz közel álló személyek. Ez megkérdőjelezi nem csak a két média függetlenségét, de „nemzeti jelentőségét” is. Kiváló példa viszont arra, hogy lehet közpénzekből gazdagodni, mivel a „nemzeti” jelző egyúttal súlyos forint-milliókat is biztosít, amelyeket a kiemeltként kezelt intézmények (és a tulajdonosok) normatív támogatás formájában kapnak majd meg az anyaországi adófizetők pénzéből.

Újvidék, 2012. február 26.

Bozóki Antal


Olvasói visszajelezés: Szilágy Dorottya a VMSZ volt ügyvezető elnöke és Varga László élettársa (vagy felesége), Korhecz Pap Zsuzsanna meg Korhecz Tamás húga vagy nővére. Családi üzlet Magyarországi pénzekből – írja az egyik olvasó.
B. A.

Kicsit szomorkás...

Igen, dallam jár körbe, ahogyan a hajó próbál megmaradni a kék mindenség peremén...

Lapozgatok, neszezek, mindig történik valami...

Világválság...Alcapone ma nem árul whiskeyt...

,de meddig néznek bennünket madárnak?

Folyamatosan százévenként kétszer eladják a válság dumát...hmmmm...

Nos, miről beszélünk?

A világ szekere meg nem állítható...tény!

A gravitáció:

Olvasom egy műdaléneklő nem hisz Istenben...

Lapozok...

Madonna hisz Istenben...

Lapozok...

A táplálékunk 50-90% művileg előállított valami...

Lapozok...

Az okosok ma ezt+ezt látják, teszik...

Lapozok...

Választanak akik demokráciában hisznek...

Választanak azok is akik nem hisznek semmiben...

Lapozok...

A sajtó csapnivaló...

Lapozok...

Sport?

Az nem az!

Lapozok...

Maradok a dalnál: Kicsit szomorkás...

Margit Zoltán

Tőkés közbenjárt a temerini fiúk érdekében

Tadics államfő "emberséges ígérete"...

Doris Pack, az Európai Parlament délkelet-európai bizottságának tagja Tőkés László EP-képviselő közbenjárására a napokban levelet intézett Borisz Tadics szerb államfőhöz, és aggodalmának adott hangot, hogy – 2010-ben tett, „emberséges ígérete ellenére” – nem részesítette közkegyelemben a súlyos börtönévekre ítélt „temerini fiúkat” - áll az EP-képviselő sajtóirodájának közleményében. Pack kérte a 10–15 évre bebörtönzött vajdasági fiatalok mihamarabbi szabadon bocsátását.

2004 őszén összesen 61 évre ítélt az újvidéki bíróság öt temerini fiatalembert, mert megvertek egy szerb kábítószer-kereskedőt. Az aránytalanul szigorú ítélet nagy port kavart, különösképpen azért, mert fordított esetben a szerb hatóságok rendre szemet hunytak: az idő tájt mintegy 300 brutális magyarverés történt a Vajdaságban, és egyik esetet sem vizsgálták ki, sosem vonták felelősségre a szerb nemzetiségű tetteseket - áll a közleményben. Szerbiában ilyen súlyos büntetéseket a balkáni háborúban elkövetett háborús vagy népellenes bűnökért sem róttak ki senkire - írja a közlemény.

Tőkés február 8-án fordult délkelet-európai bizottság tagjához a temerini fiúk ügyében. 2005-ben Doris Pack vezette a vajdasági magyarverések kivizsgálására kiküldött EP-bizottságot, amikor is a temerini fiatalemberek családjait is felkereste, és közbenjárt Zoran Sztojkovics akkori szerb belügyminiszternél a 15 évre ítélt Máriás István, a 13 évre ítélt Illés Zsolt, az egyenként 11–11 évre ítélt Szakáll István és Uracs József, valamint a 10 évre ítélt Horváth Árpád szabadon bocsátásának érdekében.

Máriás szülei jelezték, hogy a büntetések csökkentésére irányuló beadványaikkal minden jogi fórumot megjártak az elmúlt hét évben, s a szerb államfőhöz tavaly elküldött kegyelmi kérvényükre is elutasító választ kaptak - áll a közleményben. Tőkés szerint a szerb igazságszolgáltatás továbbra is kettős – magyarellenes – mércével mér, hiszen Tadics nemrég adott amnesztiát egy háromszoros szerb gyilkosnak. 

Még 2010-ben Tadics „embertelennek” minősítette a temerini fiúkra kiszabott börtönbüntetést, és amnesztiát ígért számukra – emlékeztetett Tőkés. 

(hírszerk-transindex )