"...egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete vagyok."

1908. január 8. - 1998. február 17.

Isten megbocsájtja az emberek bűneit, mert szereti őket, de a hibákat, amiket elkövetnek, nem teheti meg nem történtekké, és ezeknek a hibáknak a következményeit viselni kell!

Rövid önéletrajz:

1908. január 8-án születtem a Kolozsvár melletti Válaszúton, Magyarországon. Állandó lakhelyem 1944-ig: Vasasszentgotthárd, Szolnok-Doboka megye, Erdély, Magyarország.

Az első világháború következményeképpen 1918 decemberében a román hadsereg elfoglalta szülőföldemet, Erdélyt, ami addig Magyarország részét képezte. 1919. január 19-én, tízéves kisfiúként részt vettem azon a kolozsvári utcai tüntetésen, ahol a magyarok önrendelkezési jogukat követelték, annak szellemében, ahogyan azt az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Wilson meghatározta. A tömegre rálőttek a románok. Családomból többen megsebesültek, néhányukat letartóztatták és megverték. Amint megpróbáltam fedezéket keresni magamnak, golyók süvítettek körülöttem és emberek hullottak a földre mindenfelé. Ez volt számomra a megváltozó világ első bemutatkozása.

A nemzeti méretű tiltakozás ellenére Erdélyt mégis Romániához csatolták és ezzel elkezdődtek kisebbségi sorsunk rémségei. Meg kellett tanulnunk románul, és megtiltották, hogy anyanyelvünket nyilvánosan használhassuk. Létünk minden vonatkozásában hátrányos megkülönböztetés áldozatai lettünk.

Vasasszentgotthárdi birtokunkat, amelyet 1142-ben adományozott Magyarország királya a Czegei Wass családnak, és amelyen azóta megszakítás nélkül élt családunk, erősen megcsonkította az új román hatalom: mindössze 200 acre megművelhető földet hagytak meg és 800 acre mocsaras és erdős területet. (1 acre: 40,47 ár) Az elkobzott területet egyrészt a román egyháznak adták, másrészt szétosztották az újonnan betelepítettek között, akiket szánt szándékkal azért hoztak Romániából, hogy kibillentsék Erdély etnikai egyensúlyát. Erős visszaélések közepette sikerült befejeznem alapfokú tanulmányaimat Kolozsváron, amelyet „Cluj” névre kereszteltek a románok.

Hogy magasabb képzésben részesülhessek, el kellett hagynom az országot: Debrecenben (Magyarország), Hohenheimban (Németország), majd Párizsban tanultam. Diákkoromban a Debreceni Újság, a Budapesti Hírlap és az Ellenzék című lapok munkatársaként dolgoztam.

Első könyvem, egy verseskötet, 1927-ben jelent meg, majd ezt követte a második 1930-ban.
1931-ben a marosvásárhelyi színházban bemutatták egyik színdarabomat. Apám betegsége miatt 1932-ben hazatértem, hogy átvegyem a gazdálkodási teendőket, ekkor azonban azonnal behívtak a román hadseregbe, ahol egy évet szolgáltam. 1934-ben vettem át a gazdaság vezetését. Családi nyomásra 1935-ben feleségül vettem unokahúgomat, a hamburgi Siemers Évát. Így sikerült csak megóvnunk a családi birtokot a csődbejutástól.

Ugyanebben az évben megjelent első regényem, A farkasverem, mely hamarosan sikerkönyvvé vált. Ennek a regénynek köszönhetem, hogy Baumgarten-díjban részesülhettem, és számos irodalmi társaság tagjává fogadott. Novelláim különböző irodalmi lapokban jelentek meg. Ezt követően publikált regényeim újabb elismerést jelentettek számomra. Tagja lettem a Kisfaludy Társaságnak
és a Magyar Királyi Akadémia irodalmi tagozatának. Nagyapám halála után, 1936-ban átvettem egyházi tisztségét: az erdélyi magyar református egyház püspökségének főgondnoka lettem. Ezt az egyházat 1526-ban alapították Erdélyben, akkor, amikor őseim törvénybe iktatták a vallásszabadság jogát.

1937 után Hitler hatása érezhetővé vált egész Románia területén. A kisebbségekre gyakorolt nyomás egyre elviselhetetlenebb lett. Mikor létrejött az úgynevezett Vasgárda, egyre gyakoribbak lettek a magyar-, zsidó- és egyéb kisebbségellenes támadások. Voltak, akiket mozgó vonatból löktek ki, másokat pedig az utcán vertek agyon…

Románia szoros szövetsége a hitleri Németországgal fokozatosan nacionalista fanatikusokká változtatta a románokat, annak a politikai jelmondatnak a jegyében, hogy „Románia a románoké!” Kisebbségiként egyre veszélyesebbé vált az élet számunkra, főleg azután, hogy Románia Hitler oldalán belépett a háborúba.

Ideiglenesen felszabadultunk a bécsi döntés következtében, amelyet 1940. augusztus 30-án írt alá Románia és Magyarország – olasz és német tárgyalások következtében. Az új határ Románia és Magyarország között, melyet Bécsben rajzoltak meg, pontosan Vasasszentgotthárdtól délre, az otthonunktól körülbelül egy mérföldnyire húzódott, kettészelve a birtokunkban lévő erdőséget.

1940. szeptember 10-én a falunkon keresztül visszavonuló román csapatok kifosztották a házunkat, elvitték a marháinkat, lovainkat, disznóinkat, lelőtték az egyik csordapásztort és megsebesítették a másikat. Szeptember 11-én, délután a magyar csapatok megérkeztek és elfoglalták az új határt. Mivel a mi házunk volt az egyetlen nagy ház a környéken, négy vendégszobánkat ideiglenesen lefoglalták főhadiszállásnak. Kimondták, hogy hadi törvénykezés lépett érvénybe. Ugyanakkor tudatták velünk azt is, hogy a határmenti megyék legalább három hónapig katonai kormányzás alatt fognak állni, mindaddig, amíg nem szerveznek szabad választásokat. (1941 januárjában állították vissza a civil közigazgatást.) Mivel előzőleg, még a román fennhatóság idején Anton Mocsonyi de Foen, Románia királyi vadászmesterének kérésére – a vadállomány rendezésének szakértőjeként – a Kárpátok vadállományának felügyeletével foglalkoztam, kötelességemnek éreztem, hogy segítsek Dr. Ionel Popescunak, Szászrégen polgármesterének, a király fővadászmestere segédjének. Mindezt azért tettem, hogy a vadállomány menedzselése zökkenőmentesen kerüljön át az új vezetés hatáskörébe,
s így elkerülhessük a könnyelmű pusztítást, amely híres jávorszarvas-csordánkat is fenyegette. Szeptember 14-én sikerült beszereznem egy utazási engedélyt és egy ideiglenes személyazonossági igazolványt, melyet „visszatért magyar állampolgár” címen állítottak ki a nevemre. Egy katonai teherszállító autó vitt el Szamosújvárra, ahonnan más katonai járművek segítségével – mivel sem vonatok, sem buszok nem közlekedtek még -, 15-én eljutottam Ratosnyára. Másnap lóháton, Bakos vadőr kíséretében felmentem a Dealu Brad nevű központi vadászházunkhoz.

Körülbelül szeptember 25-én, nem vagyok biztos a dátumban, a feleségem üzenetet küldött otthonról, arra kérve, hogy azonnal térjek haza, mert Csaba fiunk váratlanul megbetegedett. Mire hazaértem, a fiam már meghalt.

A temetés után néhány napot még otthon maradtam, majd visszatértem a Dealu Brad vadászházba, ahová ezúttal magammal vittem a feleségemet is. Míg otthon tartózkodtam, megtudtam, hogy távollétem idején a határőrök elfogtak négy személyt, akik az erdőn keresztül törvénytelenül próbáltak átjutni a határon. Aznap éjjelre a házunkba vitték őket, ahová Pakuts kapitány, a biztonsági tiszt be volt szállásolva, az ő parancsára a foglyokat a megyeszékhelyre kellett volna szállítani további kihallgatások végett. Tudomásomra jutott, hogy körülbelül 7 kilométerre Vasasszentgotthárdtól, a Cege-tó másik végénél a foglyok szökni próbáltak a mocsáron keresztül, mire a katonák agyonlőtték őket. Azt is megtudtam, hogy a katonai kivizsgálás megkezdődött az üggyel kapcsolatban.

Novemberben ismét hazatértem, és 1941 januárjának közepéig maradtam otthon, amikor a budapesti Erdészeti és Mezőgazdasági Minisztérium kinevezett „erdészfelügyelőnek” Désre. Ugyanezen év márciusában a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szerkesztője lettem. Ebben a lapban már évek óta közöltem publicisztikai írásokat és novellákat. Ettől kezdve az időmet úgy kellett beosztanom,
hogy eleget tehessek hármas feladatkörömnek. Egyrészt az otthoni gazdaságot kellett rendeznem, édesapámat segítve a munkában, másrészt az erdészfelügyelői feladataimat kellett ellátnom, s mindezek mellett a lap vasárnapi számainak szerkesztési teendőit is el kellett végeznem.

Mint tartalékos tisztjelöltet 1942 májusában behívtak egy három hónapos kiképzésre, melynek végeztével a Magyar Királyi Lovasság zászlós rangját kaptam; ez volt a legalacsonyabb fokozata a megbízott tiszteknek.

Amikor 1943 márciusában az Ellenzék főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, ideiglenesen engem bíztak meg a helyettesítésével. Július elsején azonban, amikor két német a Gestapotól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából „felügyelniük” kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból és felmentem a hegyekbe. Két hét múlva édesapám régi barátja, Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek „keresnek” engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, Veress tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza. 1944 januárjában Veress tábornok kinevezett a dél-erdélyi, akkor még román fennhatóság alatt álló Brassóban (Brasov) állomásozó német-olasz tiszti bizottság kommunikációs tisztjének. Az volt a feladatom, hogy jelentsem a bizottságnak a románok magyar kisebbséggel szemben elkövetett jogtalanságait. Naponta legalább két-három embert tartóztattunk le, ütlegeléseket és gyilkosságokat vizsgáltunk ki, amelyeknek mind a helyi magyar lakosság volt az áldozata.

1944 áprilisában visszahívtak, majd újra kineveztek Veress tábornok szárnysegédének. Ebben az időben a tábornok, aki titkos vezetője volt a náciellenes magyar földalatti mozgalomnak, Horthy közvetlen parancsára kapcsolatot létesített a Szövetséges Főhadiszállásokkal, és megpróbált alkut kötni velük, felajánlva, hogy a németek ellen fordul az egész magyar hadsereggel együtt, és ezáltal lerövidíti a háborút, ha a Szövetségesek garantálják azt, hogy az oroszok nem fognak bevonulni a Kárpát-medencébe, és Magyarországot a Jugoszláviából felvonuló angol és amerikai csapatok fogják majd megszállni. Veress tábornok szárnysegédeként aktívan részt vettem ezeken a földalatti tárgyalásokon. Próbálkozásaink azonban eredménytelenek maradtak. A válasz mindig ugyanaz volt: „Vegyék fel a kapcsolatot Sztálinnal. Magyarország Oroszország érdekkörében van.”

Veress tábornokot 1944 szeptemberében váratlanul letartóztatták a németek. Szárnysegédeként én is erre a sorsra jutottam, de rangomnak köszönhetően néhány nap múlva szabadon engedtek, és visszanyertem előbbi pozíciómat: Veress tábornok utódjának, Kovács tábornoknak az adjutánsa lettem. Az ő távozása után ugyanebben a tisztségben maradtam Fónagy tábornok, majd Tilger tábornok mellett is.

Októbertől csapataink Erdélyen majd Magyarországon keresztül vonultak vissza, erős orosz-román támadások közepette. Ennek ellenére mégis elég sokszor sikerült hosszabb-rövidebb időre visszahódítanunk egyes városokat és falvakat, ahol a románok és oroszok néhány napot töltöttek. Amit ott láttam, sohasem tudom elfelejteni: halálra erőszakolt magyar lányokat, egészen kicsiket, hároméveseket is, megcsonkított, lefejezett magyar férfiakat és nőket. Az a gonosz vérengzés, amelyet a románok és oroszok a magyar civil lakosság ellen elkövettek, mindent felülmúlt, amiről valaha is hallottam.

A következő év márciusában Nyugat-Magyarországra, Sopronba kerültem, az osztrák határ mellé. Meglátogathattam Veress tábornokot a kőhalmai börtönben, néhány kilométerre a várostól. A hűséges magyar hazafi a börtönőröknek köszönhetően még mindig kapcsolatban állt a földalatti mozgalommal és arra készült, hogy újraszervezzék a demokratikus Magyarországot, közvetlenül a közeledő orosz seregek általi „felszabadítása” után. Erősen remélte, hogy az angol és amerikai kormány nem fogja engedni az oroszoknak, hogy a szükségesnél többet időzzenek magyar területeken, és a távozásuk után majd lehet szabad választásokat tartani.

Mikor a kőhalmai börtönben megmondtam a tábornoknak a tervem, hogy civil ruhába öltözöm, és egy ideig még Sopronban maradok, majd visszatérek Erdélybe, amint csak lehet, erősen ellenezte a szándékomat. Megparancsolta, hogy hagyjam el az országot, hiszen íróként az a feladatom, hogy életben maradjak, és elmondjam a világnak, hogy mi történt a nemzetemmel. Titkos kapcsolatai révén két nappal a nála tett látogatásom után parancsot kaptam, hogy kísérjem el azt a Sopronból nyugat felé tartó vonatot, amelyen a magyar tisztek családjai utaztak, köztük feleségem és négy gyermekünk is, akik Erdélyből – feleségem német kapcsolatai révén – menekültek ki Sopronba.

Az erős orosz támadások ellenére vonatunk el tudta hagyni Magyarországot. Később derült ki, hogy ez volt az utolsó szerelvény, amelyiknek ez sikerült. Áprilisban érkeztünk meg – Ausztrián és Csehszlovákián keresztül – Németországba, ahol egy Bleibach nevű kis faluban, a Bajor-erdőkben elfogyott az üzemanyagunk. Itt találkoztunk az amerikai csapatokkal. Miután kiengedtek a regensburgi POW-táborból, a családommal visszatértem Bleibachba, és ott maradtunk 1949 májusáig. Rövid ideig az Amerikai Katonai Kormány ellenőreként dolgoztam, majd erdőkitermelésnél kaptam munkát, aztán kertészként és szabadúszó íróként tevékenykedtem. Sok novellát közöltem ebben az időben. Az Adjátok vissza a hegyeimet c. írásom bestseller lett, lefordították németre, spanyolra, hollandra és angolra. Feleségem a gyerekekkel 1949 májusában hajdani szülővárosába, Hamburgba költözött, ahol a családja nagy tiszteletnek örvendett. Rövidesen én is utánuk mentem, hogy együtt lehessek a fiaimmal. Itt éjjeliőrként dolgoztam a sógorom építkezési vállalatánál, s ezzel egyidőben világi lelkészként szolgáltam a magyar menekültek kis református közösségében. Ugyanebben az évben jelentkeztem az Egyesült Államokba kivándorolni szándékozók listájára. Ezt a lépést azonban feleségem megtagadta, és elintézte, hogy visszatartsák betegség címén, amíg megalapozom az életünket Amerikában.

Négy fiammal és egy idős asszonnyal, Moldován Ágnessel együtt, aki vállalta, hogy anyjuk helyett gondját viseli a gyermekeknek, hamarosan behívtak előkészítésre a Wentorf-táborba, ahol körülbelül egy évet töltöttünk. Itt a református közösség világi papjaként dolgoztam ismét. Ebben a táborban a magyarokon kívül lettek, litvánok és észtek is voltak.

1951. szeptember 21-én érkeztünk meg New York kikötőjébe a General Muir nevű hajóval, amelyen a református utasok világi lelkészeként és a hajó újságjának szerkesztőjeként dolgoztam.

New York-ból a támogatóm, az Ohio állambeli, Bellair-i W.G. McClain autójával vitt Bellair-be, ahol McClain gazdaságának irányítása várt rám. Ugyanakkor állást ajánlottak fel számomra a Szabad Európa Rádiónál, havi 200 dolláros keresettel. Nem volt semmi kitétel a tartózkodási helyemre vonatkozóan, heti rendszerességgel el kellett küldenem nekik postán az írásaimat az amerikai mezőgazdaságról és életmódról.

1952 januárjában beadtam a válópert, a válást májusban mondták ki. Nem sokkal ezután vettem nőül jelenlegi feleségemet. Miután családi problémák miatt széthullt a McClain-farm, és eladták, 1952-ben családommal együtt a floridai Astorba költöztem. Ekkor még a Szabad Európa Rádió munkatársa voltam.

Körülbelül egy év múlva a fiaim anyja, Eva Siemers megérkezett az Egyesült Államokba és perelni kezdett a válás semmissé tételéért. Csak egy bizonyos pénzösszeg ellenében egyezett volna bele a válásba, ám ez az összeg túlságosan is nagy volt a keresetemhez képest. Végül sikerült megoldani az ügyet a törvényszéken, majd beadtam igénylésemet az amerikai állampolgárságért, amit 1957. január 4-én kaptam meg a floridai Orlando szövetségi törvényszékén.

Ugyancsak januárban kiképzői munkára kértek föl a Deland-i Floridai Katonai Akadémia részéről, ahol áprilisig dolgoztam. Áprilisban a Floridai Egyetem Idegen Nyelv Tanszéke tanári állást ajánlott föl. Miután átköltöztem a Florida állambeli Gainesville-be, tizenkét évig dolgoztam az egyetemen, 1970-ig, amikor nyugdíjba vonultam, hogy végre az írásnak és műveim kiadásának szentelhessem az időmet.

Az egyetemen eltöltött évek lehetővé tették, hogy taníttathassam fiaimat. Egyikük a West Point-i katonai akadémián tanult, színjelessel végzett, és miután kétszer megjárta Vietnamot, majd néhány évet oktatóként dolgozott a West Point-on, most a Washington állambeli Fort Lewis főhadnagyaként szolgál.

Egyetemi munkásságom idején magyar és angol könyvek kiadása mellett a nácizmusról és kommunizmusról szóló előadásokat tartottam Amerika- és Kanada-szerte, tanácsadója voltam a Fiatal Amerikaiak A Szabadságért elnevezésű egyetemi mozgalomnak, létrehoztam az Amerikai Magyar Szépmíves Czéhet, a Duna-menti Kutató és Információs Központot és a Danubian Press kiadóvállalatot.

Miután visszavonultam az egyetemről, egész életemet ennek a három szervezetnek szenteltem. Ezek azt a célt szolgálták, hogy nyilvánosságra hozzák az igazságot a Duna-menti országok történelmi, politikai, társadalmi és gazdasági problémáiról. Szívügyemnek tekintettem a Románia Szocialista Köztársaságban élő elnyomott kisebbségek helyzetének bemutatását. A velük szemben megnyilvánuló brutális bánásmódra világszerte felfigyeltek az utóbbi években.

Az Erdélyi Világszövetség első elnöke voltam. (Ez a szervezet a világ 134 erdélyi csoportosulását és társaságát foglalja magába.) Az Amerikai Magyar Szövetség alelnöke és a Lengyel-Magyar Világszövetség igazgatója vagyok, tagja az Árpád Akadémiának, a Templomosok és a Szent László lovagrendjének.

Az életem mindig is nyitott könyv volt. Az most is, és az lesz a jövőben is. Nincs rejtegetnivalóm, és nem kell elnézést kérnem egyetlen tettemért sem. Íróként, a Nemzetközi Pen Club tagjaként azt teszem, amit ennek a nagy szervezetnek a jelmondata hirdet: egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete vagyok.

Albert Wass de Czege

Astor, Florida, 1979. augusztus 22.

Az általam leírtak hitelességét az alább személyek tanúsíthatják:
Dr. Francis Wagner, Dr. Elek Horváth, E. Padányi Gulyás, Mrs. Eva Atkinson, Dr. Ida Bobula,Gábor Bodnár, Tibor Florián, Dr. Julius Molnár, Dr. Z. Ovary, Dr. Alex Szecsey, Rev. Zoltán Szabó, Dr. John Nádas, Dr. M. Majoros, Dr. Daniel, Vizsolyi, L. Eszenyi.

http://wassalbert.eu  

"Ott áll az Istenszéke magosan a Marosfölött. Egyik oldalán a sokágú Galonya, másik oldalán a Bisztra-patak, s mögötte a Kelemen csúcsai. Persze, ma már ott sem olyan a világ, mint akkor volt, midőn az Isten pihenni leült volt a hegyek közé."

Wass Albert: A Funtineli boszorkány (regényrészlet)

Regények, novellák, elbeszélések

• 1934 Farkasverem 
• 1940 Csaba 
• 1940 Mire a fák megnőnek 
• 1940 Jönnek! 
• 1941 A titokzatos őzbak (novellák)
• 1941 Csalódás (Az ÜNNEP 1941. augusztus 15-ei számában)
• 1943 A kastély árnyékában  
• 1943 Egyedül a világ ellen
• 1943 Vérben és viharban
• 1944 Tavaszi szél és más színművek
• 1945 Valaki tévedett (novellák 1945-49-ből) 
• 1945 A költő és a macska (elbeszélések) 
• 1947 A rézkígyó
• 1949 Zsoltár és trombitaszó – Örökösök (novellák, karcolatok, levelek – posztumusz kisregény 1949-ből)
• 1949 Adjátok vissza a hegyeimet! 
• 1951 Ember az országút szélén 
• 1952 Elvész a nyom  
• 1953 Tizenhárom almafa
• 1958 Az Antikrisztus és a pásztorok
  
  
• 1959 A funtineli boszorkány 

• 1964 Átoksori kísértetek
• 1965 Elvásik a veres csillag
• 1967 Magukrahagyottak
• 1974 Kard és kasza 
• 1975 Magyar örökségünk (Tanulmányok, hátrahagyott novellák, írások, interjúk)  
• 1978 Halálos köd Holtember partján 
• 1985 Hagyaték 
• 1989 Te és a világ (novellák)

• Eliza (angolul íródott)
• Igazságot Erdélynek!
• Józan magyar szemmel I-II. (publicisztikák)
• Karácsonyi üzenetek – A temető megindul
• Magyar pólus (Újabban fölkutatott versek, novellák, tárcák, közéleti írások, interjúk és levelek)
• Népirtás Erdélyben

• Hűség bilincsében
• Hanky tanár úr
• Se szentek, se hősök
• A szikla alatti férfi
• A sólyom hangja
• Csillag az éjszakában
• Black Hammock
• Magyar Számadás
• Nem nyugaton kel fel a nap
• Voltam
• Patkányok honfoglalása

Versek, mesék

• 1927 Virágtemetés (vers)
• 1942 Tavak könyve (mese)

Tókirály és szile (Tavak könyve mesesorozat 1.)

A bölcs bölömbika (Tavak könyve mesesorozat 2.)

Évszakok teremtése (Tavak könyve mesesorozat 2.)

Csupafej, a jégmadár (Tavak könyve mesesorozat 4.)

Csámpás, a kis ruca (Tavak könyve mesesorozat 5.)

• 1947 A láthatatlan lobogó (vers)

A bujdosó imája

• 1946 Erdők könyve (mese)

Mese az erdőről (Erdők könyve sorozat 1.)

Bulámbuk (Erdők könyve sorozat 2.)

A vén gombacsináló (Erdők könyve sorozat 3.)

Éjjeli pávaszem (Erdők könyve sorozat 4.)

A kis szürke nyúl (Erdők könyve sorozat 5.)

A mátyás és az őz meséje (Erdők könyve sorozat 6.)

• 1971 Válogatott magyar mondák és népmesék [18] 

A hunok útra kelnek (Hun mondák könyve sorozat 1.)

Isten kardja (Hun mondák könyve sorozat 2.)

Emese álma (Magyar mondák könyve sorozat 1.)

Vérszerződés (Magyar mondák könyve sorozat 2.)

Szerencsés Pista (Válogatott magyar népmesék sorozat 1.)

A zenélő ezüst kecske (Válogatott magyar népmesék sorozat 2.)

A legkisebbik királyfi és a táltos paripa (Magyar népmesék sorozat 3.)

A zöldszakállú király fia (Magyar népmesék sorozat 4.)

Okos Kata (Magyar népmesék sorozat 5.)

A hét holló (Magyar népmesék sorozat 6.)

A repülő kastély

Wikipédia

erdély ma

Tél 2...

Margit Zoltán

Harminc év a BIKINI-vel!

Bikini 30

Szombat, 18. Febr 2012, 19:30

Papp László Budapest Sportaréna

Stefánia út 2., 1143 Budapest

Magyarország

A Bikini együttes 2012-ben ünnepli megalakulása harmincadik évfordulóját. A jubileumi év legnagyobb jelentőségű eseménye a zenekar három évtizedét bemutató koncert lesz, február 18-án a Papp László Budapest Sportarénában.

1982-ben állt először színpadra a Bikini együttes. Az első koncertek közönsége nem sejthette, hogy a nyolcvanas évek meghatározó rockzenekarát hallja. Pedig azzá vált a társulat, túlélve a korai frontember-váltást is. A tíz évvel később bekövetkezett búcsúig sorra jelentek meg a sikeres lemezek, s ha valahol fellépni készült a Bikini, gyorsan ki lehetett tenni a plakátokra a „minden jegy elkelt” feliratot.

Öt év szünet után, 1997-ben tért vissza az együttes. Méghozzá nem nosztalgiázni, hiszen azóta is magas hőfokon működik. Az elmúlt tizenöt évben újra a csúcsra jutott a Bikini, s ott is maradt mind a mai napig. Az elmúlt nyáron hétvégénként több tízezer ember hallgatta és énekelte a dalokat, a régi slágereket ugyanúgy, mint a legutóbbi album, az Elmúlt illúziók gyorsan népszerűvé vált számait.

A turné után a közönség és a szakmabeliek véleménye szerint is a legkiválóbb Bikini-felállás, azaz D. Nagy Lajos (ének), Németh Alajos (basszusgitár), Lukács Peta (gitár), Mihalik Viktor (dob), Makovics Dénes (szaxofon) és Bördén Szabolcs (billentyűs hangszerek) máris elkezdett készülni a jubileumi koncertre. A mintegy három órás előadás egyszerinek és megismételhetetlennek ígérkezik. A rohanó világ emberét érő megszámlálhatatlan impulzus közepette gyakran csak a részleteket, s nem az egészet értjük meg. Jelen esetben ez annyit jelent, hogy sokan slágerfüzérnek tarthatják a zenekar életművét. Pedig ennél jóval többről van szó. Az előadáson nem pusztán a Bikini, hanem az ország utóbbi harminc évének története elevenedik meg, a művészet, a zene nyelvén elbeszélve.

Németh Alajos - Facebook

http://www.bikininet.hu

Tél...

A kíváncsi hópelyhek - Móra Ferenc

A nap éppen lement, mikor az erdő felett elkezdett esni a hó.

- No, anyó - mondta varjú apó a feleségének a nyárfahegyben -, azt hiszem, holnap fehér abrosznál esszük az egérpecsenyét.

Nemsokára a búzamezők fölött kezdtek táncolni a hópihék.

- Gyertek, gyertek - csalogatták őket a szántóföldek -, jó ám a vetésnek a puha hó. Az tart meleget a búzaszemnek, hogy meg ne fagyjon a földben.

A falu már rég elcsendesedett, mire a felhők odaértek föléje.

- No, ezt a falut megtréfáljuk - mondták a hópelyhek. - Reggel maga se ismer magára, olyan fehérre meszeljük még a háztetőket is.

Voltak kíváncsi hópelyhek is. Messze az ég alján nagy világosság látszott. Ott a város lámpái világítottak, s ezek a kíváncsi hópelyhek a várost akarták látni.

- Majd meglátjátok, hogy megbecsülnek ott minket - mondták a falura, mezőre hulló testvéreiknek. - Még székkel is megkínálnak, talán hintóba is ültetnek.

Azzal a kíváncsi hópelyhek elszálltak a város fölé, s ott lehullottak a háztetőkre, az utcákra, a terekre. Alig várták a reggelt, hogy szétnézzenek a városban.

De mire kireggeledett, akkora a hópelyheknek beesteledett. Jöttek a hóhányó munkások, megkínálták a havat seprűvel és lapáttal. Aztán rakásra rakták, úgy hordták ki a városból.

Lekotorták a havat a tetőkről is, és elsárosodva vitték a többi után. Mire delet harangoztak, locspocs lett a városi hóból. Így járták meg a kíváncsi hópelyhek!

Az erdők, mezők hava pedig tavaszig megmaradt ragyogó fehéren.

Fagyott világ...ez Omen!

Hideg az éjszaka, esik a hó
Odakinn nem menekülsz
Nyitom az ajtót, gyere, itt jó
Idebenn pattog a tűz

Fehér fegyverek játszanak veled
Háború a tél
Voltak szép napok, voltak ünnepek
Kár, hogy nem jöttél

R.: Mindig gondoltam rád
Bárcsak mindig tudnád
Érted öltözött fel
Ez a Fagyott Világ

Maradt bor, maradt némi kenyér
Álmot gyújt a gyertyaláng
Aludj az ágyban, a földön majd én
Csak kívánj jó éjszakát!

Odakinn a szél újabb harcba kezd
Hosszú még a tél
Voltak szép napok, voltak ünnepek
Kicsit elkéstél

R.: Mindig gondoltam rád
Bárcsak mindig tudnád
Érted öltözött fel
Ez a Fagyott Világ 

Hideg az éjszaka, esik a hó
Odakinn nem menekülsz
Nyitom az ajtót, gyere, itt jó
Idebenn lobog a tűz

Fehér fegyverek támadnak neked
Háború a tél
Voltak szép napok, voltak ünnepek
Jó, hogy eljöttél

R.: Mindig gondoltam rád
Bárcsak mindig tudnád
Érted öltözött fel
Ez a Fagyott Világ

Igényes...önző világ...

Dominó effektus?

Népszavazási kezdeményezés az EU-kilépésről, Ausztriában

 (fotó: hetek.hu)

Az Európai Unióból való kilépésről szóló
népszavazás megindoklása: 

Ausztria az Európai Unióhoz (a továbbiakban: EU) egy szövetségi alkotmánytörvénnyel csatlakozott, amelyet népszavazás kísért. 

Tehát az EU-kilépésnél is így kell eljárni.

   Az első – és legfontosabb – mondata az osztrák szövetségi alkotmánynak, az 1. paragrafus, így hangzik (szó szerint): „Ausztria egy demokratikus köztársaság. A jog forrása a nép.” Tehát az osztrák köztársaság nem ismer olyan magát demokratikusnak valló szervezetet, amely akadályozhatná a népet, hogy maga döntsön arról, hogy kilépjen az EU-ból vagy ne.

   Pontosan ezt a jogot követelik az EU-kilépésről szóló népszavazást megindító kérvénynek az aláírói, akik az osztrák szövetségi alkotmány egyik legjobb szakértőjére hivatkozhatnak, aki a korábbi igazságügyi miniszter, Dr. Hans R. Klecatsky, az innsbrucki egyetem nyugdíjas közjog professzora, és aki az elsők között írta alá az EU-kilépésről tartandó népszavazás-kezdeményezést Innsbruck városának a magisztrátusán, 2010 márciusában, közvetlenül a munka megkezdése után…

  Ausztria létalapjának a megmentése

  Ez az EU-kilépésről szóló népszavazás legfontosabb pontja. Nem csak a „Lisszaboni Szerződés” által, ami az EU jelenlegi munkaalapja, de legkésőbb ez által az EU egy óriási szövetségi állam lett (egy államközösség helyett), amelyben minden tagállam és nép messzemenően elvesztette önrendelkezési, azaz a demokráciához való jogát.

   Egy központi gazdasági kormány bevezetésének a terve az egész EU-ban, beleértve a tagállamok adófelségjogaiba való beavatkozást is (azaz EU-adók bevezetése a nemzeti adók mellett), ennek világos bizonyítéka. Számos döntés – és különösen a „nagy dolgokban” – zárt ajtók mögött történik; EU „csúcsokon”, az EU-Bizottság felfújt hivatalnoki apparátusában, és egyre inkább a kormányfők között, azaz valódi legitimáció nélkül. A tagállamok parlamentjeit messzemenően kikapcsolják, az illető államnemzetek döntéseiről nem is beszélve. Az EU-Parlamentnek nincs törvényhozási joga és mi több, nem is egyenlőségi alapon választják. Az egész EU-építményben hiányzik a demokrácia legfontosabb ismérve, a hatalommegosztás!

   Népgazdaság

  Kis- és közepes üzemek számára, amelyek kapcsolódnak a lakossághoz, egyre kevesebb lehetőség adódik egy nemzetek feletti rendszerben. Az EU-tagság miatt Ausztria nem tud olyan kereskedelmi szerződéseket kötni, amelyek szükségesek a népgazdaság számára, mivel a kereskedelmi politika teljesen az EU központi hivatalainak van alávetve. Ausztria csak akkor tudja visszanyerni gazdaságpolitikai döntésjogát egy válságbiztos gazdaságpolitika (újra)építéséhez, ha kilép az EU-ból.

   Szociális állam

  Az EU legfontosabb elve, az úgy nevezett „piacszabadság”, azaz a korlátlan árumozgás-szabadság, letelepedési szabadság, a szolgáltatások szabadsága és a munkavállalók szabad költözködési joga, valamint – a konszernek számára a legfontosabb – a tőkemozgás szabadsága, egy profitmaximalizálásra irányult politikát tesznek lehetővé, amely a legtöbb embernek rendkívül árt, és amit az Európai Bíróság évtizedek óta szigorúan keresztülvisz. Szociálpolitika számára nem volt és ma sincs lehetőség. Csökkenő reáljövedelmek, valamint a szegények és a gazdagok között egyre növekvő szakadék ezt bizonyítják.

   Határok

  Senkinek sem fáj, ha a határon fel kell mutatnia az útlevelét. Az országhatárok EU általi eltörlése és ennek következtében az állam  személyekre és árukra vonatkozó ellenőrzési lehetőségeinek a megszűnése azonban szörnyű következményekkel jár; többek között a bűnözés elterjedését, az illegális és káros áruk akadály nélküli behozatalát teszi lehetővé. Ismét szükségünk van értelmes határintézményekre, hogy megvédjük a lakosságot!

   Semlegesség

  A semlegesség azt jelenti, hogy a semleges államnak saját külpolitikája van (mint a Svájcnak), amely minden katonai paktumon kívül marad és ezzel a békét szolgálja.

(fotó: acus.org)

  Az EU-hadsereg által azonban, amelyben Ausztria is részt vesz, maga az EU is egy katonai paktum. Ez pedig közel áll a NATO-hoz. A legtöbb EU-állam egyúttal NATO-tag is, elsősorban a nagy államok. A semlegességet ismét az osztrák (kül)politika alapjává tenni csak akkor lehet, ha kilépünk az EU-ból.

   Géntechnika mentesség

  Az előírt határtalan „piacszabadság” miatt egy EU-tagállam nem tudja megakadályozni a génmanipulált takarmány, „ipari burgonya” vagy készáruk behozatalát. Így ezek bekerülnek az élelmiszer-körforgásba akkor is, ha Ausztriában nem termesztenek génmanipulált vetőmagokat. Ez csak akkor megakadályozható, ha Ausztria ismét maga határozza meg élelmiszer törvényeit és ellenőrizheti határait. Ezt pedig csak akkor lehet, ha kilépünk az EU-ból.

   Saját pénznem

  A nemzeti pénznemek nemzetköziesítése nem működik, ami a jelenlegi pénzügyi és gazdasági problémák lényeges oka. A pénzügyileg labilis országok deficitjének az átvétele pénzügyileg stabil országok által, ami az euró lényege, csak tovább rontja a helyzetet.

   Az euró mindenáron való megmentése egy időben behatárolatlan végtelen kezességi kötelességvállalás (védőháló) az EU nettó befizetői, mint Ausztria által, nem várható el az osztrák polgároktól. Amint Ausztria kilép az EU-ból, ismét bevezetheti saját pénznemét és ezzel is akadályozhatja a drágulást.

Inge Rauscher

Az EU-kilépésről szóló népszavazás meghatalmazottja,

Zeiselmauer/Bécs, 2011. december 20.

Az EU-kilépésről szóló népszavazás-kezdeményezés beadása

Pártok Feletti Platform az EU-kilépéshez

  Az EU-kilépésről szóló népszavazás-kezdeményezés 2011 december 20-án a belügyminisztériumban az előírásoknak megfelelően be lett nyújtva 9266 hivatalosan igazolt támogatási nyilatkozattal. (A törvény által megkövetelt szám 8032 nyilatkozat.)

Az EU-kilépésről szóló népszavazás-kezdeményezés Pártok Feletti Platformjának a szóvivői tájékoztattak a belügyminisztériumban 2011 december 20-án reggel 9 órakor történt hivatalos benyújtásról. A platform és több mint 9000, a hivataloknak bizonyított támogatói demokratikus-jogállami úton kívánják egy szabad és független semleges Ausztria helyreállítását és a katasztrofális osztrák EU-tagság megszüntetését, amely a lakosság számára semmilyen formában nem elfogadható.

   Ausztria az EU egyik fizető mestere, de ennek ellenére az amerikai hitelminősítő intézetek, „a világ új urai”, akik felett nincs demokratikus ellenőrzés, egyre szkeptikusabban ítélik meg. Ezt a számlát elsősorban a kis- és középkeresetű osztrákok fizetik meg, mint ahogy az a „Statistik Austria” kutatásaiból kiviláglik.

   Ausztria jövője csak az ország gazdasági, kulturális és környezeti előnyeinek a figyelembe vételével képzelhető el, és egy olyan életmódra való áttéréssel, amely összhangban van a természettel, valamint a következő generációk és minden teremtmény javát szolgálja, aki ezen a mi egyetlen földünkön él. Az Európai Unió, mint a nagy konszernek igazgatóinak meghosszabbított keze, csak abban érdekelt, hogy a nemzetközi tőkeáramlás fő akadályát, a nemzetállamokat megfossza fő feladatától, a polgárok szociális védelmétől. Ez az „EU-gazdasági kormányzása”.

   Számos polgár azonban nem óhajt tovább az euró szavatossági csomag szolgája, azaz védőháló-fizető lenni és emiatt komoly bevételkiesést elszenvedni.

Inge Rauscher, az IHU elnöke,

az EU-kilépésről szóló népszavazás-kezdeményezés Pártok Feletti Platformjának a nevében

megjelent: Zeit-Fragen, 2012.01.23.

További anyag az interneten: www.Uberparteiliches Volksbegehren fur den Austritt aus der EU

Fordította: Vajta Dénes

http://internetfigyelo.wordpress.com

„Nemzetárulók” és „gáncsoskodók"

KÖZÖSSÉGMEGOSZTÓ POLITIKA

Kizárólagos irányítás (fotó: Erdély Ma)

Mi az, ami napjainkban a vajdasági magyar közéleti állapotokat leginkább jellemzi? A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) gyakorolja a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) feletti kizárólagos politikai irányítást és ellenőrzést. Ezzel egyúttal ellenőrzése alatt tartja az itteni magyarság számra a különböző belföldi és külföldi forrásokból érkező anyagiak elosztását is.
Megszűnt a VMSZ-nek többi magyar párttal való együttműködése és a párt most – az MNT „tájékoztatási hálózata” által – a vajdasági magyar tájékoztatási eszközök feletti teljes ellenőrzés átvételére törekszik. A Magyar Szóban már jó ideje eluralkodott az egyszólamúság. A közéletben – elsősorban a VMSZ és az a MNT elnökének „köszönve” – elterjedt a másként gondolkodók különféle negatív jelzőkkel való minősítése, jelölése, értékelése is. Mindez a rossz emlékű egypártrendszer visszaállítását idézi.

„Nemzetárulók”

Pásztor István, a VMSZ elnöke az általa 2008. szeptember 17-ére, a nemzeti tanácsoktól szóló törvénytervezettel kapcsolatban összehívott találkozó kapcsán, a másik (akkori) három magyar párt és egy civil szervezet vezetőjének kezdeményezését, akik a nemzeti tanácsok helyzetét rendezni hivatott törvényről kívántak vele tárgyalni, „látszattevékenységnek”, „politikai habverésnek” és „kártékonynak nevezte”.
Ez azonban csak a kezdet volt. Időközben Pásztor szóhasználata és minősítési készsége is jelentősen fejlődött.
A 2009. szeptember 18-i, a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló (egyébként rossz) törvényről szóló – az általa, a törvény elfogadása után összehívott – zentai tanácskozás előkészületei keretében Pásztor már „nemzeti ellenségnek” nevezte azokat, akik nem lesznek „partnerek abban a folyamatban, amit úgy hívunk, hogy a meghozott törvénnyel való élés lehetőségének a biztosítása”. Ezt akkor sokan a törvénynek a magyar közösségre való erőszakolásának értették.
Az egyre nagyobb hatalmat és (ez által) önbizalmat is szerzett Pásztor az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcra való – 2011. október 23-án Palicson tartott – központi megemlékezésen a független magyar értelmiségiek elleni kirohanásával (amiért a szerb kultuszminisztertől kértek támogatást a sajtószabadság ügyében) ismét megosztotta a közösséget.
A 2011. november 18-i szabadkai sajtótájékoztatóján Pásztor a miatt „veszítette el a béketűrését”, hogy hat vajdasági nemzeti kisebbségi párt elnöke kifogásolta a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényt, és mert négy magyar párt és hét civil szervezet kimondta, hogy „a rehabilitációs törvényjavaslat a jelenlegi megfogalmazásban nem fogadható el”. Pásztor „elhatárolódott a másik négy magyar párt által képviselt összevisszaságtól és szenzációhajhász politizálástól”. –Egyeseknek csupán az a dolguk, hogy folyamatosan elégedetlenek legyenek, acsarkodjanak és kiosszák más számára a feladatokat – fogalmazott Pásztor.

„Gáncsoskodók”

Nevena Petrušić szerbiai esélyegyenlőségi biztos (az 58-as számú, 2011. július 29-én keltezett) véleményében „megkülönböztetőnek” nevezte az MNT 2011. április 05-i 15-ös számú, „a felsőoktatási ösztöndíjprogram pályázati felhívásáról, a pályázat lebonyolításáról és a kérelmek pontozásáról” szóló határozatát. Korhecz Tamás, az Magyar Nemzeti Tanács elnöke ugyanis olyan alapon különböztette meg hátrányosan a magyarokat, hogy „ki szerepel, és ki nem szerepel a magyar választói névjegyzéken”.
„Kedvenc napilapjában”, a Magyar Szó (2012. január 19-i számában) közölt naplójegyzetében Korhecz szembe próbálja állítani azokat, akik „csendben, szorgosan, alázattal” nagyot alkotnak, „a környezetünkben hangoskodó, tudálékos, mindenben okoskodó megmondókkal, akik a gáncsoskodásban szívósak és kitartóak, de ügyünket egy jottányit nem mozdítják előre!” 

Sakk-matt! (fotó: Szentkorona rádió)

Ebből a megfogalmazásból is jól látszik, hogy az MNT elnöke nem tűri a neki ellentmondókat és kisajátítja magának a jogot az értékelésre, hogy ki segíti, és ki nem segíti „ügyünk előre mozdítását”. Korhecz egyébként is a közigazgatásra jellemző módszerekkel – vélhetően a tartományi kormányban felvett szokások hatására – irányítja az MNT-t, holott a testületnek inkább egyeztető, összehangoló, közösség-összefogó jellegűnek kellene lenni.
Az elnök(ök) példája terjedni is látszik.
A MNT egyik (még kezdő, de már jól alkalmazkodó) tanácsosa, úgyszintén a „kedvenc napilap”, Napról napra az MNT-vel c. állandósított rovatában közölt jegyzetében írja: „A tavalyi szándékos gáncsoskodásoktól nem visszariadva, idén is elindul az MNT programja, amely anyagi támogatásban részesíti a pályázaton sikeresen szereplő, akkreditált felsőoktatási intézményben továbbtanulókat”.
A „szándékos gáncsoskodás” kifejezés itt bizonyára a Petrušić biztoshoz intézett, magyar-magyar megkülönböztetés miatti beadvány készítő(i)re utal. Megint csak arra a szomorú megállapításra jutunk, hogy „szándékosan gáncsoskodik” az, aki ellent mer mondani, s szó nélkül nem veti alá magát az MNT hivatalnokai elképzeléseinek, függetlenül attól, hogy azok helytállóak, jogszerűek-e vagy sem. Ez bizony nem a demokráciának a fokmérője. Közben még azt is elhitetik (önmagukkal), hogy tévedhetetlenek.
Az MNT irányítása alatt lévő sajtó is már tükrözi a másként gondolkodók iránti ellenséges viszonyulást. A „kedvenc napilap” január 27-i számában arról ír, hogy „a zentai hatalmi koalíció továbbra is ’ellenkezik’ a Magyar Nemzeti Tanáccsal” (amit egyesek már Magyar Nemzeti Tamásnak is neveznek).
A tiszamenti önkormányzat vette ugyanis magának a bátorságot és az iskolaszéki, illetve igazgatóbizottsági tagok kinevezésekor „az MNT által javasolt kilenc személyből háromnak nem szavazott bizalmat”. Ez valami borzasztó! Elképzelhetetlen! Hogyan merészel egy önkormányzat ellenkezni az MNT-vel, szembeszállni Korhecz Tamással? Vagy az elnök nem akarja tudomásul venni, hogy ezen a területen MNT-nek a törvény szerint – amelynek egyik megfogalmazója éppen Korhecz – csak javaslattevő és véleményezési illetékessége van?

A közösség érdeke az első

A VMSZ és az MNT elnökei nyilatkozataikkal nem az egyébként is megfogyott és elszegényedet vajdasági magyar közösség egységét, hanem annak megosztását segítik.
Legutóbb, azon értékelések kapcsán, miszerint a vajdasági magyarok politikai pártjainak egységes fellépése nélkül nehezebben valósíthatók meg a magyarok nemzeti érdekei, Pásztor István (a január 19-i Dnevnik szerb napilapban) azt üzente, „induljon mindenki a választásokon, hadd legyen több párt, amely a vajdasági magyarok érdekeit képviseli. Meglátjuk, melyik kapja a legnagyobb támogatottságot”.
A nyilatkozat elvileg még rendben is lenne, csak éppen Pásztor elfelejtette hozzátenni, hogy egyedül az ő pártjának van megfelelő anyagi háttere, felépítménye és még a sajtót is uralja. Ezért arra utal, hogy Pásztornak nem az a fontos, hogy a május 6-i választásokon minél több magyar képviselő jusson be a helyi, tartományi és a szerb parlamentbe, hanem hogy megmutassa „melyik pártnak van a legnagyobb támogatottsága”. Mi ez, ha nem az egyeduralomra való törekvés?
Az ilyen viszonyulásokból a vajdasági magyar közösségnek csak kára származik. A politikán, amely nem a párbeszéden, a közös és a legjobb megoldások keresésén, az egész magyar közösség érdekeinek a párt érdekei fölé helyezésén alapszik, mielőbb változtatni kell, még mielőtt túl nagy árat fizetünk érte.
Végül, két bölcs gondolat kívánkozik ide: Az egyik Voltaire nevéhez fűződik, miszerint „nem értek egyet önnel, de utolsó leheletemig küzdök azért, hogy elmondhassa a véleményét”. A másikat pedig Joubert fogalmazta meg: „A viták lényege nem a győzelem, hanem az előrehaladás.”
Mindenkinek lehetővé kell tehát tenni, hogy elmondja a véleményét, anélkül, hogy „nemzetárulónak”, vagy éppen „gáncsoskodónak” minősítenék, és hogy bármilyen hátránya származna ebből. Csak a tárgyilagos vita és az érvek ütköztetése vezethet előre. Jó lenne, ha ezt a vajdasági magyar vezetők is elfogadnák. E nélkül demokráciáról még csak nem is beszélhetünk!

Újvidék, 2012. február 5.

Bozóki Antal

bozokiantal.blogspot.com

Halálsoron*...

Munkácsy Mihály: Siralomház (1870)

A választás nevű 5-ik apokalipszis lovasa lassan megcélzott bennünket és felénk lovagol, mögötte a Pestis (éhínség), Viszály, Háború (hódítás) és a Halál vágtáz és lőn újabb lidércek a nyeregben. A hatodik lovasnak kettő czíme van ő a társadalmi nyerészkedő: diktatúra-demokrácia felelős. A hetedik? A hetedik te magad légy! – mondotta a költő, ámbár ha bekerülsz a csapatba-pártba! A hetedik lovas a párt katona, hol az angyalok, hol a bukott angyalok oldalán...hol itt, hol ott..., de köszöni úgy jól elvan!

A „ne a farok csóválja a kutyát” párt-politikai-választási forgatókönyv négyévenként módosításra szorul. Alaptétel a közvélemény „kibügyürűszése”, kipuhatolása, milyen szép mesét szeretne hallani, amire vezényszóra kiballag a választhatósági zónába. A településről, régióból hiányzik ez+az, kellene ez+az, jó lenne ez+az, meg lehetne ezt+azt..e- információkat begyűjtve indulhat a politikai móka megalkotása. Fontos eszencia a mímelt előző teljesítmény égig dicsértetése, az ellenzék semmit tevésének vastagon kiemelése! A lehetséges politkai ellenfeleket némi sárral meg kell kenegetni és szemelőt tartani a költő által ránk-hagyott: „Az igazság odaát van a mennyek országában!” tételt, fő tételt, ami alapján, amire a szerencsétlen bebizonyítja igazát, Kajafás – Pilátus páros már rég karóba húzta... Itt az ellenzék nem is tehet semmit, mert a diktatórikus elemeken alapuló demokráciának álcázott pártokráciákban, ezt létezhetetlen kivitelezni, mert a hatalom tűzzel-vassal szorítja ki a „másképpen” gondolkodókat és teret sem ad a lehetőségnek, vegytiszta demokrácia ugyebár!

Az alap fogalmak közé tartozik a nép, őt kell a kút mellett elvezetni, hogy ne is igyon a kútból és szomjas se maradjon! A Pallas nagylexikon felütve a következő magyarÁzatot kapjuk:

„...tágabb értelemben az emberiségnek származás, faj, nyelv, erkölcs s műveletség szerint összetartozó része. Államjogi értelemben az államterületen lakó s az államtagok összességét alkotó egyéneknek egysége. Előbbi értelemben nép a. m. nemzetiség; utóbbi értelemben nép a. m. nemzet. A történelmi fejlődés szerint az állam nem mindig egy a nemzetiség értelmében vett népnek állama, és a nép mint nemzet több népből, nemzetiségből áll. A nép az államnak alanyi ereje, eleme és tényezője, miként a terület annak tárgyi ereje, eleme, tényezője. Terület nép nélkül, nép terület nélkül nem állam. Az állam fogalma e két tényezőnek egybekapcsolt, együttes létezését tételezi fel. Más értelemben népen a polgári társadalomnak többi rétegeit ellentétben az arisztokráciával szokás érteni. Minden népben annak több rétegeit lehet megkülönböztetni, amelyeknek benső alapja az életmód, erkölcsök, szokások, politikai és társadalmi érdek azonossága...”

A célcsoport a NÉP, mondják a mindenféle újczímeket magukra ragasztott szakavatott tanácshordozó adatbázisok (menager, HR-es, PR-es, kommunikációs guru, Kató néni a sarkon...) Egyszerűen a vajkeverők hada, akik nélkül Pista bátyám nem tudja még, a mái napig hol él és valójában mik is a lehetőségei...

A vajkeverők (időnként köpülők hada) kitalálják a terméket (vajas kenyér szilvás-gombóccal és fokhagymás körítéssel) és megtervezik annak orczáját. Fő a csomagolás, mert a jó csomagolással még az avast is árúba lehet bocsájtani, de itt jön a csattanó el lehet adni! Főként az avast, mert abból áll a politikai bál és ebből a fajtából van tele a pajta! Említette jó atyám: fiam, ha a „tiszta-ruhádban” lapátolod a szenet menthetetlen kormos leszel! Eljutottunk addig a tételig, hogy választhatunk, az avas szépen becsomagolva a Kónnak-kurenciája meg szépen lekormozva, esetenként sárral megkenegetve áll a rajt listára, te kit választanál? (István a király – rocker opera)

Kit választanál, talán mit? Mit-kit-mit, hát a felnégyelést az olyan drámai! Olyan megható! Na, ná, hogy Barabást, mert, azt mondotta Kajafás! Az elkövetkező negyed tízed évben, meg újra várjuk a messiást és énekeljük serényen: Jöjj, messiás! Bumm! Több, mint kétezer éve benyeljük a galuskát, csak a csomagolása más a vajasnak, ilyen egyszerű!? Igen, ilyen egyszerű! E passzus a porhintésről szólt, melyet az itteniek a politika kampányának titulálják, e időszakban messze elkerülni a gyóntatószéket, mert az atya kiesik a székből...igaz, hogy ezek se, meg azok se nem hazudnak, csak ígérgetnek! A fűt-fát ígéret az nem hazugság, hanem céleszköz a garabolyban lévő hat alma megszerzése céljából, az arany tojást tojó tyukicával a hónuk alatt. A tizenegyedik parancsolat, amely a 20. parancsolat között ott volt, csak Mózes megcsúszott és tízet elejtett a parancsolatokból, arról szólt, hogy ne ígérgess! Felebarátodnak és annak oldalbordájának ne igérges fűt-fát hatalomszerzés céljából, mert atyádat bántod meg e cselekedettel, ha megteszed kettő rózsafüzérnyi ima a büntetésed a nép színe előtt! Ó ha tudnánk, hogy még mi esett le a parancsolatokból...ott volt a korrupció is!

A már nem tudom nemzetséget hogyan illik nevezni egyik díszpintye betévedt a templomba húsvét tájékán és végig nézte a szentmisét tátott szájjal. A következő évben is elment, felkészült, hogy megint jól fogja magát érezni, de fülel a koma, fülel. A pap szentbeszédben elér Úrunk keresztre-feszítéséig, ekkor felkiált a koma a papszájából kihull a beszéd: Meg is érdemelte! – majd felpattan a sorokból és elindul a kijárati ajtó felé. A mindenféle híreket összeszedő és átadó adathordozó és jól informált sarki Kató néni nem bírja cérnával, mise ide, mise oda rákérdez: Hová mész ilyen sebtiben te fístes atyók fíja? Hová, hová Kató néjném! Tavaly is elindult Úrunk a Gécsémányiék kertjébe, jöttek a Rómaijak, mégcsípték, oszt körösztre feszejtették! Az idén is elindult a Gécsémányiék kertjébe, megint jöttek a Rómaijak...és nem bírom már czérnávál hállgátni! Miért? Kérdez vissza hosszúfoglalkozású Kató néném. Miért – miért?! Hát azért, mert hogy lehetett olyan ostoba, tavaly is a Gécsémányiék kertjébe ment bázséválni, oszt elcsípték, hát mit várt a tűzreváló Gécsémányiéktúl, májd idén megbocsájtánák néjki, meg is érdemelte, hogy idén is körösztre feszejtették!

Vagyon, ahogy írva vagyon. A recept a régi, a nép meg a messiást várja, atyók fíjának valahol igaza lehet, ha megjelenne újra kereszthalál lenne a végzete...

Szabadka Titó Marsall súgárút 21.

Újra „Halál a magyarokra” falfirkák jelennek meg, újra a magyar szakpolitikus magyar politikai szakkal foglalkozó nemzettársától határolódik el, itt-ott szélsőségez le...Közben a temerini fiúk csendben ücsörögnek...Csókán az oviba nyolc magyar gyermek iratkozott be...többet temetünk, mint amennyi bölcső ringatózik...

A délvidéki magyarság a halálsoron ücsörög és végignézi, hogyan pusztulnak falvai, gyermekeinek képe a távolból már csak árnyként jelennek meg lelki szemei előtt. A politikai halálsor, a kettős mércék, a mellébeszélések, a félremagyarázások, a töménytelen-feneketlen ígéretek. A megosztottság...Igen a békesség kedvéért minden megaláztatást el kell tűrni, meg kell hajolni...idegenek vagyunk a szülőföldünkön a többi csak egy egyszerű mese, de rémes mese a halálsoron, ahol még javában dúl a második világháború a lelkekben és az uszítók szájában! Halál a magyarokra! Ez a legfontosabb politikai üzenet a XXI. században?


A restitúció csak egy elterelő hadművelet a sok közül, a rehabilitáció a második, a bírói ítélet a harmadik. A politikai akarat a törvény felett lesz újra és újra. A politikum nem tudja és nem is akarja a törvényt tisztelni és betartani, ha beleütközik félremagyaráz és elhallgattatja...A 90-es években mennyi magyar ember lett elüldözve Szerbiából? Mennyien veszítették el mindenüket a "győztes" testvérháborúkban? A demokratikus módszerváltásban a mai napig hány magyar kényszerült távozásra? Őket, bennünket ki fog kárpótolni és mikor?


Mekkora kár származik az egyszólamú "győztes" magyar politikum magyart kirekesztő nemzeti tanácsi kisded játékaiban? A kétszázötvenezer egy ötöde diktálja mi jó a többségnek, ez a demokrácia! Kettős diktátum alá estünk, diktál Nándorfehérvár párhuzamosan Szabadkával! Nevetséges autonómia szólamok meg kisebbségi önkormányzás...Az aki nem tartozik a mennyei - ária fajhoz az ebek harmincadjára ítéltetett! Az öntömjénezés a legyűrt vajdasági magyar médiában szánalmas és szégyenteljes!


A világválság az meg süket duma a javából! A fejekben van a válság nem a világban!


Igen vannak a soraikban szerbek, horvátok, németek, zsidók, cigány...emberek, akik nap mint nap szenvednek a fene nagy demokráciában is és osztoznak sorsunkban!

Vén Európa a büszke nő? Kivárjuk a halálsoron, a síralomházunk tájékán, -mi egyebet tehetünk ? Várunk csak várunk, mindig csak várunk...

Margit Zoltán

Szabadka - Halál a horvátokra...

*A siralomház vagy más néven halálsor a halálbüntetést alkalmazó legtöbb országban azon elkülönített speciális lakókörlet a büntetés-végrehajtási intézetekben, ahol a halálraítélteket helyezik el az ítélet végrehajtásáig vagy mindaddig, amíg a fellebbezések folyamán enyhébb büntetést nem kapnak, esetleg fel nem mentik őket.  

A hetedik - József Attila

„Ime, hát megleltem hazámat,

a földet, ahol nevemet

hibátlanul irják fölébem,

ha eltemet, ki eltemet…”  

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

1932