„Gyakorolhatjuk alapvető jogunkat a tájékozódásra”?

Kisebbségjogi jegyzet

Első példa

A Magyar Szó onlinekiadása  2013. január 30-án, az újvidéki Dnevnik napilap értesülésére hivatkozva (sic!), közli hogy „az újvidéki Felső Ügyészség vádat emelt azon hét személy ellen, akiket a tavalyi temerini verekedésben való részvétel kapcsán nemzeti, faji és vallási gyűlölet szításával vádolnak”.

A hír a napilap január 31-i (nyomtatott) kiadásában a negyedik oldalon található.

Az információ furcsasága, hogy az egyetlen magyar nyelvű napilap a szerb nyelvű Dnevnik híre nyomán (!!) közli a vádemelés tényét a hét temerini magyar fiatalember ellen. Ennek alapján arra következtetésre jut(hat) az olvasó, hogy napilapunk (?) egyáltalán nem is érdeklődött egy olyan – a magyar közösséget is érintő kérdés iránt –, amely már tavaly október vége óta foglalkoztatja a szélesebb közvéleményt. Szerb nyelvű forrás alapján tájékoztat a magyarokat közvetlenül érintő kérdésben!  

 Második példa

A Dnevnikkapcsán meg kell még említeni, hogy a Magyar Szó – talán csak a szerkesztőség által ismert okokból kifolyólag – nem figyelt fel arra a nyilatkozatra, amit Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke adott az újvidéki szerb nyelvű napilapnak a nemzeti autonómia kérdéskörében. (Denis Kolundžija: Tražimo trostepenu autonomiju / Hármas autonómiát követelünk, Dnevnik, 2013. január 20., 3. o.).

Napilapunk ezzel megvonta olvasóitól annak lehetőségét, hogy megismerkedjenek Csonka, illetve pártjának álláspontjával egy – a magyar közösség számra rendkívül fontos – „a magyar területi elvű autonómia létrehozásával” kapcsolatban (a koszovói platform függvényében is).

Harmadik példa

A Vajdaság Ma internetes hírportál január 28-án közölte a hírt, hogy Pásztor Istvánalapos kivizsgálást kért a temerini verekedés ügyében. Az egyébként fürge (amikor vezető magyar tisztségviselők nyilatkoznak) Magyar Szó csak három nappal később (január 31-én, a 4. o.) Pásztor: Vizsgálják ki részletesen címmel közli a tartományi parlament és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének feltehetően – a tartalom szerint ítélve – ugyanazon nyilatkozatát.

A hír szerint „aggodalmának adott hangot Pásztor István a tartományi parlament elnöke a múlt hétvégi temerini incidens kapcsán”, de a lap azt már nem említi (feltehetően a három napos késés miatt), hogy mikor nyilatkozott Pásztor. Ez viszont már szakmai fogyatékosságnak is számít.   

Negyedik példa

A Magyar Szó január 29-i számában (5. o.) közli Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség szerbiai parlamenti képviselője, a képviselőház küldöttsége taghelyettesének nyilatkozatát a „médiaszabadságról és nemi egyenjogúságról”.

A médiaszabadság helyzete Európában című jelentés kapcsán „Kovács az Európai Néppárt frakciójának vezérszónokaként szólalt fel, támogatva a jelentéstevőt, valamint hangsúlyozva az újságírók számára biztosítandó szabadság és munkavégzési biztonság fontosságát”.

– Sajnos nagyon sok országban fokozódik a médiaszabadság különféle módon történő korlátozása. A jelentés ilyen vonatkozásban elsősorban Törökországot és Oroszországot említette. A médiának a politikára és a társadalom minden szegmensére gyakorolt kiemelkedően fontos szerepéről is beszéltünk. Közösen kellene dolgoznunk azon, hogy az újságírók kutatómunkát végezhessenek, hogy aktívak és hasznosak legyenek, hiszen ők teszik lehetővé számunkra a tájékozódást, általuk gyakorolhatjuk alapvető jogunkat a tájékozódásra. A jelentésben az áll, hogy az ET 47 tagállamából tizen-egynéhányban a politikum még mindig nyomást gyakorol a közmédiára. Ezek az országok között említik Szerbiát és Magyarországot is – mondta Kovács a Magyar Szónak. (Pesevszki Evelyn: Médiaszabadságról és nemi egyenjogúságról).

Kovács Elvira: 

Ösztönözni kellene a férfiakat, hogy gyakorolják az apaságot (!?)

Napilapunk azonban arról már nem számol be, hogy, hogy „az EBESZ szerbiai missziója felszólította Szerbia Kormányát, akadályozza meg az újságírók elleni, etnikai és nemzeti alapú támadásokat, amelyekre példa volt a Vajdasági Független Újságíró Egyesület és a Vajdasági Rádió és Televízió vezetőinek a nyilvános megsértése. Dragana Solomon,az EBESZ szerbiai missziójának sajtó-ügyi vezetője kijelentette, hogy növekvőben vannak a médiákban dolgozók elleni etnikai indíttatású támadások, és hogy a misszió elítél minden gyűlöletkeltést és erőszakot. A médiaszabadság témájára a szerb szkupstinában megtartott meghallgatáson Solomon asszony úgy fogalmazott, hogy azok, akik nem értenek egyet ezekkel az emberekkel, úgy vélik, érvként szolgálhat az, hogy ezeknek az embereknek a véleményét a nemzeti hovatartozás környezetébe helyezik. Szavai szerint az államnak részt kell vennie a médiatámogatások nyitottságának és átláthatóságának a megteremtésében, hogy szavatolja a Vajdasági RTV és a Szerbiai RTS pénzügyi hátterét" – közölte a vajdasag.eu interntes hírportál.

A Magyar Szó olvasói előtt titok marad, hogy Kovács Elvira miért külföldön és miért nem Szerbiában hangoztatja, hogy „a politikum még mindig nyomást gyakorol a közmédiára”? Vagy Szerbia nem azon „nagyon sok ország” közé tartozik, amelyekben „fokozódik a médiaszabadság különféle módon történő korlátozása”?

   Egyáltalán, hogyan, kit és miről, illetve miről nem tájékoztat a Magyar Szó?

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. január 31.

J O G T I P R Á S

Kisebbségjogi jegyzet

Újvidéket a politikusok eddig a multikulturalizmus városának nevezték. Úgy tűnik most ez az előszeretettel használt kifejezés értelmét veszti.  A nemzeti kisebbségek Újvidéken – miután a jogaikat sorra megnyirbálják – a miloševići idők óta már nem érzik úgy otthon magukat, mint azelőtt. 

            Amióta (2012. szeptember 13-án hajnalban) Újvidéken is leváltották a Demokrata Párt (DS/DP) vezette koalíció alkotta hatalmat és megválasztották a Szerb Haladó Párt (SNS/SZHP) körüli szövetségből álló újat – a városi képviselő testület ülésének többszöri megszakítása és a két ellentábor kölcsönös vádaskodása, sértegetése után –, a város vezetésében nincsen egyetlen magyar sem. (Emlékeztetőül: Az SZHP a Szerb Radikális Pártból – SRS/SZRP vált ki, amelynek elnöke a háborús bűnökkel vádolt, most is a hágai nemzetközi bíróság fogdájában lévő Vojislav Šešelj, alelnöke pedig Tomislav Nikolić, a mostani szerb köztársasági elnök volt.) 

Az új városi hatalom most úgy döntött, Újvidék „kultúrájának, hagyományainak és szellemiségének megőrzése érdekében (január 8-ától – B. A. megj.) cirill feliratokkal közlekednek majd a városi buszok”. Abban a városban, amely Európa kulturális fővárosa címet szerette volna megszerezni.

Ha már be akarták vezetni a cirill betűs feliratokat, műszakilag úgy is megoldható lett volna, hogy váltakozva jelennek meg a feliratok latin és cirill, vagy cirill és latin betűvel. Az igazi megoldás mégis az lett volna, ha mind a hat (elméletileg) hivatalos kisebbségi nyelven kiírják a feliratokat. De nem ez volt a cél…

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) irányítása alatt lévő egyetlen napilapunk Cirill betűs hisztéria c. írásban számol be az eseményről (Halász Gyula, Magyar Szó, 2013. január 15., 7. o.)

             Az írás szerzője jobbára azzal foglalkozik, hogy hogyan fogják ezt a változást megélni az EXIT fesztiválra érkező turisták. Meg hogy mit mond erről néhány „újvidéki polgár”. Arról már nem szól, hogy most itt a nemzeti kisebbségi nyelvek hivatalos használatára való jogcsorbításának vagyunk a szemtanúi (és szenvedő alanyai). Hogy a szerzett jogok védelmének semmibevételét ne is említsük. Arról sem ír, hogy mit szólnak ehhez a (még) itt élő őshonos nemzeti kisebbségi közösségek tagjai?

            –  A cirill betű Szerbiai hivatalos írásmódja és logikus, hogy mindenki, aki ingyenes iskolai képzésben részesül Szerbia Köztársaság rendszerében, ismeri a szerb nyelvet. Mint ahogy logikus lenne, ha Magyarországon élnék, hogy ismerjem a latin betűket. Nem látok ebben semmi vitatni valót. Nem létezik állam a világon, amely jobban és nagyobb mértékben védelmezné a nemzeti kisebbségek jogait, mint Szerbia. Újvidéken hat hivatalos nyelv van (sic!). Mivel egyetlen nemzeti kisebbség lélekszáma nem haladja meg a lakosság 15%-át, a törvény szerint csak a szerb kellene, hogy a hivatalos nyelv legyen – nyilatkozta Borko Ilić városi alpolgármester a belgrádi Blic c. újságnak (S. Aničić: Ćirilični napisi i na autobusima / Cirill betűs feliratok az autóbuszokon is. Blic, 2013. január 14., 17. o.).

            – A munka mellett, amit végzünk, kötelesek vagyunk tiszteletben tartani Szerbia Köztársaság Alkotmányát és törvényeit. Úgy vélem, ez szép mód, hogy Újvidék polgárainak gratuláljuk a szerb újév alakalmából – véli az alpolgármester, akinek mindegyik újvidéki polgár jogait egyformán tiszteletben kellene tartania. Ilić arról viszont már nem szólt, hogy hogyan valósul meg a hat nemzeti kisebbségi nyelv hivatalos használata a közhivatalokban és egyebütt, ha már a városi buszokról is száműzték a latin betűs feliratot? Ebből már csak az következhet, hogy a kisebbségi nyelveket és a latin betűs feliratokat (amely a legtöbb itt élő nemzeti kisebbség írásmódja) mindenhonnan eltávolítják.

            Az eseményt nem hagyta viszont szó nélkül Svetislav Basara, a Danas c. belgrádi napilap kommentártora, aki jegyzetében a következőket írja:

            – A szerb Athén, vagyis Újvidék polgárait az itteni elsárgultak a napokban örömhírben részesítették, cirill betűs feliratokat kaptak az autóbuszokon, ami – ha hinni lehet bizonyos Borko Ilić polgármester helyttesnek –,«fontos lépést jelent a város kultúrájának, hagyományainak és szellemiségének megőrzése érdekében». Nem tudom, hogy a subpolgármester miért állt meg itt? Talán szerénységből, vagy ötlethiány miatt. Lehetne itt még néhány lépést tenni. Vegyük például, hogy az eddigi (nagyon valószínű külföldi gyártmányú) autódudák helyett, be lehetne építeni a dragačevói tombitákat, amelyek kellemes dallamával, például az Užičankával (uzsicei nő), a sofőrök, figyelmeztetnék a többi járművet és a gyalogosokat, a vezetőknek pedig a mondialista uniformisok helyett nemzeti viseletbe kellene öltözni. Mindaddig a nagy napig, amíg a nem szerb nemzetiségű utasoknak kiosztanák a sárga szalagot és megtiltatnák a VKKV buszaiba való bemenetelt. Ne ragadják el magukat, ne gondolják, hogy túlzok, sokan erről álmodnak – írja Basara [Svetilav Basara: Posrbljavanje JGSP / A VKKV (városi közlekedési közvállalat – B. A. megj.) elszerbesítése. Danas, 2013. január 15., 28. o.]

            Most még csak az a kérdés, hogy az újvidéki városi hatalom legújabb kisebbségellenes intézkedésével kapcsolatban megszólal-e a Magyar Nemzeti Tanács híres-nevezetes (Várady-féle) nyelvhasználati bizottsága, vagy annak valamelyik vezetője, és a Tartományi Ombudsman?  Vagy folytatódik a strucc-politika?

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. január 16.

Már csak 13%

 NEGYVEN EZERREL KEVESEBB MAGYAR

Kisebbségjogi jegyzet

Egyre több adat kerül nyilvánosságra a 2011. évi népszámlással kapcsolatban. Bármely népesség lélekszámának alakulása fontos mutatója a politika sikerességének, vagy sikertelenségnek. Így, a nemzeti kisebbségi politikának is egyfajta fokmérője. A politikusok és az intézmények munkájának eredményét is jórészt ezek alapján lehet érdemében megítélni, értékelni. 

Már csak 13%

Magyar vonatkozásban a legutóbbi népszámlálás adatai rosszabbak, mint ahogyan demográfusok már korábban jelezték: Tíz év alatt a Szerbiában élő magyarok száma 39 400-al, ebből tartományban élő magyarok száma 39 071-el lett kevesebb, vagyis fogyása „eddig még soha nem tapasztalt méreteket öltött”.[1]

Mivel Vajdaság lakosainak száma 100 189-el csökkent 2002-hez képest, ebben a csökkenésben a magyarok 39%-al vesznek részt. Ez kétszer meghaladja a lakosságban való részvételi arányunkat (13%). A demográfusok szerint a vajdasági magyarok valós lélekszáma még ennél a számadatnál is kisebb, mivel „életvitelszerűen sokan nem élnek a szülőföldjükön”.[2]  

A népességi mutatókat súlyosbítja a tény, hogy a magyarok az egyik legelöregedettebb nemzeti közösség Szerbiában. A magyarok átlagéletkora 44,9 év, míg a romáké 28,3 év, a bosnyákoké 33,5 év, a szerbeké 42,5 év. A négy legjelentősebb nemzeti közösség közül tehát a magyarok átlagéletkora a legnagyobb, ebből következik logikusan, de nem törvényszerűen, hogy az elhalálozási arány is itt a legnagyobb, illetve, hogy a születési index pedig sajnos a legkisebb.[3] „A szerb lakosságnál a csökkenés sokkal kisebb, mint a többi nemzeti közösséghez tartozók esetében.”[4]Amíg a többségi szerb populáció csökkenése 3,6%, a nemzeti kisebbségi közösségeknél ez átlagban négyszer több és 14%-ot tesz ki (a magyaroknál ez 13,3%).[5]

A magyarok lélekszámának csökkenését – az említett okok mellett – még feltehetően nagymértékben befolyásolja az elvándorlás és asszimiláció is, amit a legnehezebb mérni a különböző eddig ismert módszerekkel.[6]

– Itt az ideje tudomásul venni, hogy fogyatkozásunk fő okát magunkban kell keresnünk, megbomlott értékrendünkben, abban, hogy évente háromezerrel több magyar ember hal meg, mint ahány magyar nő ad életet gyermekének. Nemzetközi felmérések és tudományos igazságok támasztják alá, ennek oka nem a szegénységünkben keresendő, gazdasági nehézségeinkkel legfeljebb lelkiismeretünk háborgását nyugtatjuk, becsaphatjuk magunkat és másokat. Mindinkább meg vagyok győződve róla az MNT ezt nem nézheti tétlenül, nem állhat be a rinyálók, a másra mutogatók, a kifogást keresők hazug táborába és már holnap szakmailag megalapozott programokat kell alkotnunk, intézkedéseket kell foganatosítanunk a további demográfiai összeomlás feltartóztatása érdekében, mert ez (is) a dolgunk – írta Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke 2012. december 8-i jegyzetében.[7]

Senki sem felelős?

  Az MNT elnöke – a feje tetejére állítva logikát – úgy tartja, hogy a vajdasági magyarok drámai fogyásának mi magunk vagyunk az okai. Ennek eredetét „nem a szegénységünkben, gazdasági nehézségeinkben” és – tegyük hozzá – a (bizonytalan) gazdasági, valamint politikai körülményekben kell keresni, hanem önmagunkban. 

 

Korhecnak ezt az állítását úgy is lehetne értelmezni: Mossa kezeit, neki és az utóbbi években kimagasló politikai tisztségeket betöltő magyaroknak semmi köze a vajdasági magyarok folyamatosan romló helyzetéhez. Mintha nem ő lett volna 2000-től 2010-ig tartományi jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkár, 2010-től pedig az MNT elnöke, Kasza József (most vizsgálati fogságban, de nem a demográfiai kérdések miatt), a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, a szerb kormány alelnöke stb., Pásztor István, a VMSZ elnöke, a Tartományi Kormány alelnöke, gazdasági tikár (most a Tartományi képviselőház elnöke), stb., Egeresi Sándor a Tartományi Képviselőház korábbi elnöke, most a VMSZ képviselőházi frakciójának vezetője, Józsa László, az MNT korábbi elnöke, a VMSZ Elnökségének tagja, a Szekeres László Alapítvány Kuratóriumának elnöke stb.?

Elszámoltak-e ezek az urak a munkájukkal, vagy csak egyik tisztségről a másikra távoztak? [Egeresi még dicsekedett is, hogy a hetedik (!?) mandátumát tölti a Tartományi Képviselőházban.] Tartoznak-e a tisztségviselők felelősséggel a népesség ilyen arányú csökkenése miatt? Tudták-e ezek az urak, hogy hogyan alakulnak a vajdasági magyarok gazdasági és demográfia adatai, közösségünk helyzete? Ha nem tudták, akkor azért felelősek, ha pedig tudták, akkor meg azért, hogy ide jutottunk.

Kerülik az érzékeny kérdéseket

Már az a tény, hogy a magyarok aránya a tartomány összlakosságában 1948 óta (25,8%) csaknem megfeleződött (13,00%-ra zsugorodott) és továbbra is folyamatosan csökken, jelzésértékű a vajdasági magyarok helyzetéről és a szerb állam magyarságpolitikájáról. Ez azonban cseppet sem csökkenti a magyar politikusok felelősségét. 

A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 10. szakasza 14. pontja szerint ugyanis a nemzeti tanács „állást foglal, kezdeményezést tesz és intézkedéseket foganatosít a nemzeti kisebbség helyzetével, identitásával és jogaival közvetlenül kapcsolatos minden kérdésben”. 

Az MNT – a mostani és a korábbi összetételében – többnyire kerülte, hogy a kultúra, az oktatás, tájékoztatás, valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén kívüli, a vajdasági magyarokat érintő más (többnyire érzékeny) kérdésekkel foglalkozzon. Korhecz Tamásnak most hirtelen eszébe jutott és – tizenkét év után – programok, intézkedések foganatosítását ígéri „a további demográfiai összeomlás feltartóztatása érdekében”. Hány vajdasági magyar marad, mire a program elkészül, és valamilyen eredmény is mutatkozik?

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. december 16.

[1] Végel László: Plebejus Európa. Családi Kör, 2012. december 13., 8. o.

[2] Uo.

[3] Kiss Igor: A 2011. évi népszámlálás nemzetiségi adatai. Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 254. szám, 2012. november 30.

[4] Balla Lajos: Vajon csak egyszerűen: Fogyatkozik a vajdasági magyarság? http://www.vajma.info/cikk/tukor/5313/Vajon-csak-egyszeruen-Fogyatkozik-a-vajdasagi-magyarsag.html, 2012. december 2. [18:55]

[5] CDCS: Povodom rezultata popisa stanovništva 2011. po nacionalnoj pripadnosti [A 2011. évi népszámlás eredményei a nemzeti hovatartozás alapján], http://cdcs.org.rs/index.php?option=com_content&task=view&id=530&Itemid=33,  2012. november 30.

[6] Diósi Árpád: A szív és az ész. Magyar Szó, 2012. december 8., 13. o.

[7] Korhecz Tamás: Őszintén szembenézni a valósággal: eredményekkel és nehézségekkel egyaránt, Magyar Szó, 2012. december 8., 14. o.

(EL)FOGYUNK

Kisebbségjogi jegyzet

            November 29-én nyilvánosságra hozták a több mint egy évvel a – 2011. október 1-je 15-e között – tartott szerbiai népszámlás adatai. 

Vajdaság 1 931 809 lakosa közül 251 136 vallotta magát magyarnak a tavalyi népszámláláskor. Ez azt jelenti, hogy nemzettársaink Szerbia összlakosságának (Koszovó nélkül, Bujanovac, Preševo és Medveđa község pedig bojkottálta a népszámlálást), 7 186 862, illetve 3,53%-át, a tartomány lakosságának pedig 13,%-át képezik.

Léphaft Pál karikatúrája, Magyar Szó, 2011. december 1., 1. p.

A magyar nemzetségűek száma és aránya a Vajdaságban (1941–1991)[1]

1941     473 241             28,5%

1948     428 932             25,8%

1961     442 561             23,9%

1971     423 866             21,7%

1981     385 356             18,9%

1991     339 491             16,9%

2002     290 207             14,28%  (Szerbiában + 3092 = 293 299 = 3,91%)[2]

2011      251 136             13,00%  (Szerbiában + 2763= 253 899  = 3,53%)[3]

Ezek az adatok azt jelentik, hogy tíz év alatt a Szerbiában élő magyarok száma 39 400-al, ebből tartományban élő magyarok száma 39 071-el lett kevesebb. Mivel Vajdaság lakosainak száma 100 189-el csökkent 2002-hez képest, ebben a csökkenésben a magyarok 39%-al vesznek részt. Ez kétszer meghaladja a lakosságban való részvételi arányunkat (13%). 

 A demográfiai mutatókat súlyosbítja a tény, hogy a magyarok az egyik legelöregedettebb nemzeti közösség Szerbiában. A magyarok átlagéletkora 44,9 év, míg a romáké 28,3 év, a bosnyákoké 33,5 év, a szerbeké 42,5 év. Tehát a négy legjelentősebb nemzeti közösség közül a magyarok átlagéletkora a legnagyobb, ebből következik logikusan, de nem törvényszerűen, hogy az elhalálozási arány is itt a legnagyobb, illetve, hogy a születési index pedig sajnos a legkisebb.[4]

A magyarok számának csökkenését a fent említett két fő ok mellett, ami a természetes népességfogyás és az elvándorlás, még feltehetően nagymértékben befolyásolja az asszimiláció is, viszont ez az a tényező melyet a legnehezebb mérni a különböző eddig ismert módszerekkel.[5]

Már az a tény, hogy a magyarok aránya a tartomány összlakosságában 1948 óta (25,8%) csaknem megfeleződött (13,00%-ra zsugorodott) és továbbra is folyamatosan (és nagymértékben) csökken, önmagáért beszél. Jelzésértékű a vajdasági magyarok helyzetéről és a szerb állam magyarságpolitikájáról. 

A vajdasági magyar közösség lélekszámának csökkenése egyúttal a vajdasági magyar politikusok, elsősorban a – „konstruktív ellenzéki pozícióban” lévő – Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és Magyar Nemzeti Tanács (MNT) vezető politikusai teljesítményének, politikájuk sikertelenségének a mutatója is.

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. december 1.

[1]Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Szerkesztette: Bárdi Nándor – Fedinec Csilla – Szarka László, Gondolat Kiadó – MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008, 312. p.

[2]  Matuska Márton: Öregszünk és fogyunk. Magyar Szó, 2003. január 10., 8–9. p. és dr. Gábrity Molnár Irén: Népességmozgás – térségünk jövőképe  Aracs, 2008. október 23., 9. p.

[3] Republički zavod za statistiku, http://media.popis2011.stat.rs/2012/Prezentacija_Knjiga1.pdf

[4] Kiss Igor: A 2011. évi népszámlálás nemzetiségi adatai, Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 254. szám, 2012. november 30.

[5] Uo.

Nem volt kellően előkészítve

A kisebbségi jogok konferencia margójára

Kedden (november 27-én) kézbesítette számomra a postás Pásztor Istvánnak, a Tartományi Képviselőház elnökének (magyar nyelvű!) levelét, amelyhez mellékelve volt az „Európa kisebbség: kisebbségi jogok, mint az emberi jogok konferencia záróhatározata”. 

– Mivel demokratikus társadalmunk minden egyén politikai, gazdasági, szociális és kulturális egyenlőségre törekszik, úgy ítélem meg, hogy közös részvállalással a konferencia elérte célját, és sikerült áttekintenünk a kihívásokat, a kisebbségi jogok identitás formáinak változásait, vívmányait, feltételrendszerét, összefonódását, de a tolerancia és a multikulturalizmus politikájának hiányosságait is – értékelte a konferenciát Pásztor István a november 23-i keltezésű levelében.

Részvevők

Az (eredeti elnevezés szerint), „a kisebbségek Európája: kisebbségi jogok, mint az emberi jogok konferenciára” 2012. november 16-án a – a tolerancia nemzetközi napján – került sor, Vajdaság AT Képviselőházának nagytermében. Védnökei a Tartományi Képviselőház és az Európai Parlament (EP) Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek Frakcióközi Munkacsoportja (ún. Intergroup) voltak.

Az értekezlet célja „az új kisebbségi politikák kialakítása kihívásainak és lehetőségeinek áttekintése” volt „a XXI. század második évtizedét jellemző politikai, gazdasági, szociális és művelődési változások tükrében”.

A vendéglátó Pásztor István képviselőházi elnök mellet, a konferencián Nebojša Stefanović, a szerb képviselőház elnöke, Adriano Martins, az Európai Unió szerbiai küldöttségének helyettes vezetője, Jan Lueneburg, a szerbiai EBESZ-misszió demokratikus átalakulással foglalkozó osztályának vezetője és Tabajdi Csaba, az Európai Parlament (szocialista) képviselője mondtak (többnyire politikai) köszöntőt.

 A felszólalók közül különösen Tabajdi Csaba (aki egyébként az Intergroup társelnöke is) vonta magára a figyelmet, akinek a (nem mindenben tekintetben megalapozott) véleménye, hogy „Szerbia – a nemzeti tanácsok felállítása révén – a legjobb példája a perszonális autonómia megvalósításának”. Meglátása szerint „Szerbia büszke lehet erre a jogi vívmányra, amely még Európa számára is példaértékűnek bizonyult”. Arról viszont már nem szól, hogy még az itteni magyar közösségen belül is eltérőek a vélemények a Magyar Nemzeti Tanács jogállásáról és teljesítményéről.    

Gál Kinga, az Európai Parlament néppárti képviselő videó üzenetben szólt a konferencia résztvevőihez. A képviselő asszony összefoglalta a Kisebbségi Munkacsoport elnöklete által szerzett tapasztalatokat, majd hangsúlyozta a pozitív hozzáállást a többség és kisebbség részéről egyaránt, valamint az együttműködés fontosságát. Felszólaltak még Jan Shippers és Henk Jan van Schothorts, a Holland Reformpárt képviselői. Jelen volt még néhány nemzeti tanács és civil szervezet képviselője is, valamint az Újvidéki Egyetem több hallgatója1. 

A értekezlet második részének előre bejelentett felszólalói (Deli Andor, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár, Dušan Ignjatović, a szerb kormány Emberi- és Kisebbségi Jogi Hivatalának igazgatója, Goran Bašić, a köztársasági polgári jogvédő kisebbségügyi helyettese, Muškinja Heinrich Anikó, tartományi ombudsman) „a szerbiai kisebbségi közösségek helyzetének alkotmányjogi keretéről” készítettek (hivatali) beszámolót.

A részvevők jó része azonban a délutáni ülés kezdete előtt (csakúgy, mint a vendégek és a felszólalók egy része) már eltávozott, mivel erre már – az „állófogadás” után – került sor, vagy pedig az egyes beszámolók érdektelensége miatt.  (Így nem egészen világos, hogy a tanácskozás 10 pontból álló záródokumentumát végül ki fogalmazta meg, illetve fogadta el.)

Előkészítés

            A szervezők kezdeményezése támogatást érdemel, hogy tartományi szintem kerüljön megvitatásra az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok állása. A konferencia azonban sajnos nem volt kellően előkészítve.

Megrendezésére a tolerancia napja alkalmából került sor, ezért inkább ünnepi ülésként és nem olyan értekezletként lehetett felfogni, amelyen alapos vizsgálat alá került volna a felvetett téma. Ezt az is igazolja, hogy az e sorok írójának szóló meghívót november 13-án, vagyis két nappal a konferencia kezdete előtt kézbesítették.

A meghívó levélben az is olvasható, hogy a konferenciának „külön figyelmet kell fordítani a Szerbiában élő kisebbségek politikai képviseletsége problémáira és távlataira, a szerbiai nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsainak munkájában szervezett tapasztalatokra, egyszóval választ kell találni, melyek a multikulturális Vajdaság és Szerbi európai több dimenziós önazonossága kiépítésének politikai, gazdasági, szociális és művelődési követelményei”.

A tolerancianapi ünnepi hangulat, a meghívottak összetétele és az előre megszabott menetrend azonban nem tette lehetővé a kitűzött célokkal kapcsolatos érdemi vita kialakítását. Hiányzott egy alapos, tudományos (és nem politikai) módszerekkel elkészített elemzés is az emberi és a nemzeti kisebbségi jogok állapotáról a Vajdaságban, ami vitára késztethette volna résztvevőket. Nem utolsó sorban pedig egy nyilatkozat tervezet, amit ugyancsak észrevételezni lehetett volna. (Egy ilyen elemzéssel a Tartományi Képviselőház egyébként már régóta adósa az itt élő nemzeti közösségeknek, és ezt az adósságot ez a konferencia sem törlesztette.) Így, többnyire csak – főként a toleranciával kapcsolatos – általános felszólalások és megállapítások hangozottak el.

A részvétel lehetővé tette viszont, hogy e sorok írója a külföldi vendégeknek és Korhecz Tamásnak, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének, de más tisztségviselőknek is személyesen átadja a vajdasági magyar pártok és civil szervezetek szeptember 27-i, a magyar képviselőhöz, az anyaországi vezetőkhöz és az Európai Unió magyar képviselőihez intézett, a magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődések alapkövetelményeit tartalmazó felhívást 2. (Pásztor ezt már korábban megkapta.) 

  

Tíz pont

            Az „elfogadott záróhatározat” 3 első pontja kiemeli, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény „minden hiányossága ellenére is jó példaként szolgál a többség és a kisebbség viszonyának rendezési politikáihoz”.

            A 2. pont megállapítja, hogy a kisebbségek jogai „a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartására épülnek”.

            A 3. pont szerint Szerbiában az „emberi és kisebbségi jogok törvényes kerete kielégítő, de ezen a területen nem kellő és következetes a törvény alkalmazása, sem a törvény alkalmazásának figyelemmel kísérése”. Ez magyarán azt jelenti, hogy a jogszabályok ugyan jók, de azokat a gyakorlatban nem alkalmazzák. 

            A 4. pont követeli a nemzeti kisebbségi jogok védelmét a különböző területeken szabályzó jogszabályok összehangolását a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvénnyel, hogy „elkerülhető legyen a különböző rendelkezések alkalmazásának ütközése”. Ez a megfogalmazás is – az első pont függvényében is vizsgálva – arra utal, hogy ez a törvény (is) módosításra szorul. 

            Az 5. pont szerint „némely nemzeti kisebbségek számára tulajdonképpen ellehetetlenül az oktatás, a tájékoztatás és hivatalos nyelv- és íráshasználat terén jogaik érvényesítése”. Ez valójában azt jelenti, hogy komoly gondok vannak a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazásával. Ennek a pontnak a második mondata viszont bizonyára csak a megfogalmazók (vagy a fordítók) számára érthető (és értelmes): „A kisebbségi jogok elért szintjének megkérdőjelezése nélkül elengedhetetlen, hogy ezeken a területeken a széles hatásköröket az adott nemzeti kisebbségekhez igazítsák.”

            A 6. pont felhívást tartalmaz a Köztársasági Nemzeti Kisebbségi Tanács és a Nemzeti Kisebbségi költségvetési Alap „aktiválására”. Ez egyúttal annak a beismerését is jelenti a tartományi hatalom részéről, hogy a kisebbségvédelmi intézményrendszer bizony nem működik. (Ide tartozik Vajdaság AT Nemzeti Közösségek Tanácsa és a Tartományi Képviselőház Nemzetek Közötti Viszonyok Bizottsága, amelyek eddig szinte alig hallattak magukról.)

            A 7. pont felhívja a figyelmet, a többségi nemzet tagjai számára „lehetővé kell tenni, hogy megismerkedjenek a nemzeti kisebbségek kultúrájával és hagyományaival, valamint a kisebbségek számára biztosított jogokkal”. Ebből arra lehet következtetni, hogy hatalom (és a többségi nemzet tagjai) az elmúlt csaknem hét évtized alatt nem túlságosan igyekeztek megismerni a kisebbségek sajátosságait és jogait.

            A 8. pont beismeri, hogy „az új kormány megalakulásával szűkültek az emberi és a kisebbségi jogok keretei”.

            A 9. pont szerint „világosan meg kell fogalmazni a közhatalmi szervekhez való hozzáférést biztosító intézkedéseket (hivatalos nyelvhasználat és a foglalkoztatás alkalmával való arányos képviseltség)”. Ezzel kapcsolatban viszont az a kérdés, hogy ha még csak ezután kívánják megfogalmazni az intézkedéseket, akkor mikor lesz azokból a gyakorlatban valami?

            Az utolsó (10.) pont követeli, hogy vegyék figyelembe az egyenjogúság-védelmi, a közérdekű információk és személyes adatvédelmi biztos, valamint a polgári jogvédő ajánlásait „a nemzeti kisebbségi nemzeti tanácsok megválasztását szabályzó jogszabályok módosítását illetően”.

            A záróhatározatnak nevezet dokumentum egy sort sem tartalmaz viszont arra vonatkozóan, hogy milyen határidőn belül és kinek kell megvalósítani a felsorolt feladatokat és követelményeket, javítani a kisebbségek helyzetén. Ez nélkül pedig félő, hogy ezek is csak „holt betűk maradnak a papíron”.

             Kísérő levélében Pásztor István felkérte a részvevőket, hogy „sugallataikkal és javaslataikkal járuljanak hozzá a témával kapcsolatos kezdeményezésekhez”. Itt viszont az a kérdés vetődik fel, hogy kinek ez a kötelessége és ki kapja ezért a fizetést?

  

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. november 28. 

(Fotók: Ótos András)

__________

1. A konferenciáról bővebben lásd Virág Árpád Soha sem lehetünk elégedettek című írását, Magyar Szó, 2012. november 17., 1. és 5. o.

2. A felhívás szövegét lásd a http://bozokiantal.blogspot.com/2012/10/a-vajdasagi-magyar-kozosseg-azonossaga.htmloldalon. 
3. A dokumentum eredetijét lásd a http://bozokiantal.blogspot.com/2012/11/a-kisebbsegek-europaja-kisebbsegi-jogok.htmloldalon.

"Nem a tudás számít, hanem a párttagság" (III.)...

Kisebbségjogi jegyzet

A Képes Ifjúság című hetilapot a szerdai Magyar Szóval együtt árulják. Vagyis, aki megveszi a napilapot, vele együtt kapja a Képes Ifit is.

A valamikor jobb napokat megért újság minősége (és olvasottsága) annyira lecsökkent, hogy önálló hetilapként már nem kifizetődő árulni. Minden elsős középiskolás – a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) támogatásával – hetente ingyen kapja a Képes Ifjúságot a napilappal együtt. Alapos elemzést érdemelne, hogy miért nem érdekli a mostani fiatalokat a Képes Ifi?

A hetilap szerkesztősége jól ráérzett, hogy csak akkor lesz ismét olvasott (és keresett) a Képes Ifi, ha időszerű, az ifjúságot érintő társadalmi kérdésekkel is foglalkozik.

A szerkesztőség – az október 10-i számban – újraindította a korábbi Hayd Park című rovatot. Mint ismeretes a londoni Hyd Parkban van az Speaker’s Corner, „ahol bárki hangosan elmondhatja a véleményét – bármiről és bárkiről”.  A felelős szerkesztő (Szögi Csaba) most felhívta a fiatalokat, hogy „ne hallgassanak tovább”, mondják el a társadalmi jelenségekkel kapcsolatos véleményüket, esetleg mások is bekapcsolódnak a vitába.

A rovat újraélesztését egy Barbarosa névvel aláírt levél indította el, melynek szerzője elpanaszolja: Annak ellenére, hogy az egyetem matematikai szakán időre lediplomázott, 9 fölötti átlagosztályzattal, nem tudott munkához jutni. Az iskolába, ahová pályázott „egy abszolvens csajt vettek föl, aki ráadásul még nem is matekra, hanem fizikára járt!” Később megtudta, hogy a hölgy „apucija egy VMSZ-es funkci, akinek nagy befolyása van a városban, és nyilvánvaló, hogy elintézte a lányának ezt az állást”. Az írás felkerült a Képes Ifjúság honlapjára is: http://www.kepesifi.com/fex.page:2012-10-10_Nem_a_tudas_szamit_hanem_a_parttagsag.xhtml

A Képes Ifi október 24-i számának Hyd Park rovatában (8. o.) egy másik levélíró (Fino) elpanaszolja, hogy többéves munkatapasztalattal rendelkező, szerbül és magyarul is tökéletesen beszélő okleveles jogász édesapja az egyik iskolába a titkári munkahelyre pályázott. Egyedül ő adott át teljes dokumentációt, mégsem vették fel, mivel nem volt párttag.

– A két általános iskolába, ahova elsősorban szeretett volna bekerülni, akkoriban VMSZ-párttagú igazgatók voltak. Az egyik iskolába felvettek egy nyugdíjazott jogásznőt, a másikba pedig egy ideig senkit, állítván, hogy nem volt egyik jelölt sem megfelelő – olvasható a levélben (http://bozokiantal.blogspot.com/2012/10/nem-tudas-szamit-hanem-parttagsag-ii.html).

Ez az írás azonban már nem olvasható a Képes Ifi honlapján, hanem csak a lap nyomtatott változatában. Hogy miért, azt már csak találgatni lehet. Vélhetően valakinek szemet szúrt, a fiatalok szót emeltek az ellen, hogy „nem a tudás számít, hanem (a VMSZ) párttagság”.

Köztudott, hogy elterjedt társadalmi jelenségről van szó, miszerint nem az a fontos, ki mit tud, milyen szakképzettséget szerzett, hanem hogy – a vajdasági magyarok esetében – a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a pártot kiszolgáló MNT támogatja, jelöli. Vagy éppen a „sógor–koma–jó barát viszony határozza meg, kit is alkalmaznak”. E sorok írójának is tudomása van legalább négy ilyen esetről, illetve iskoláról (Adán, Magyarcsernyén, Magyarittabén és Tordán). Ez azonban, sajnos, nem csak a tanügyre vonatkozik (lásd: közigazgatás, hatalmi szervek, Magyar Szó, Pannon Televízió, Mozaik Televízió, Vajdasági Pedagógiai Intézet, stb.). Mindenhová a saját (párt)embereiket rakják. Így alakul ki a pártokrácia, szűnik meg a demokrácia.

            A magyarcsernyei iskola jelenlegi igazgatójának megválasztásakor például az MNT jelöltjét választották meg, annak ellenére, hogy a másik pályázónál alacsonyabb a képzettsége és a magyar nyelvet is – a vizsgáztató bizottság értékelése szerint – csak „elégséges” szinten beszéli.

            Az esetek ismeretében, ellenszenvet keltenek a jogvédő szerepében tetszelgő Korhecz Tamásnak, az MNT elnökének az önteltségtől sem mentes nyilatkozatai, miszerint „Strasbourgig üldözi a jogsértőket”, meg hogy „nem az ideológiai és politikai közelség, vagy távolság fogja meghatározni az MNT döntéseit”. Közben a gyakorlatban egyre több jogsértést és visszaélést tapasztalunk.

            Még csak nem is az baj, hogy hitelüket vesztik a politikusok, hanem az, hogy „nem a tudás számít, hanem a párttagság”. Nem az a fontos, hogy te ki vagy, mit tudsz, hanem, hogy „ki a mentorod”. Ennek viszont az új nemzedékek fizetik meg az árát. Útját állni az ilyen eseteknek pedig csak a nyilvánosság elé tárással lehetséges. Az emberek azonban – mint a levelekből is látszik – még a nevüket sem merik vállalni…

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. október 28.

Új sötét kor...

A "vajdasági" magyarokat meg sem említi

Ahhoz, hogy egy ország az Európai Unió tagja legyen, teljesítenie kell az Európai Tanács 1993. júniusi, koppenhágai ülésén csatlakozási kritériumként megfogalmazott feltételeknek, amelyek közül az első „a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok érvényesülését garantáló intézmények stabilitása, az emberi és a kisebbségi jogok tiszteletben tartása valamint védelme”.  

 

            Jelen vannak-e és ha igen, milyen mértékben a nemzeti kisebbségi jogok Szerbia európai integrációs folyamatában? 

Általános megfogalmazások

            Az Európai Bizottság (EB) a Szerbiáról szóló legújabb jelentése, amelyet október 10-én Brüsszelben hoztak nyilvánosságra [SEC (2012), 333], az emberi jogok és a kisebbségek védelme című (2.2.) fejezetben a következőket írja Szerbiáról: 

 

            – Elkészült a kisebbségek védelmének átfogó jogi kerete, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezménnyel összhangban, amelynek Szerbia aláírója, és ezt általában tiszteletben tartják. A kormány emberi és kisebbségi jogi hivatala 2012 augusztusában alakult meg, átvéve azokat a funkciókat, amelyeket előzően az Emberi és Kisebbségügyi, Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium szolgálata végzett. Bevezették a nemzeti tanácsok rendszeres pénzügyi jelentéstevését az Emberi- és Kisebbségügyi Hivatalnak. A lakosság 2011. évi összeírása tartalmazott olyan rendelkezéseket, amelyek ösztönözték a kisebbségek részvételét, mint például a kérdőív kilenc nyelvre való lefordítása és a kisebbségi nyelveket beszélő összeírók részvétele. Szükséges azonban a törvény alkalmazásának fejlesztése. A Köztársasági Kisebbségügyi Tanács továbbra sem tevékeny. A bosnyák nemzeti tanács még mindig nem alakult meg. A független szerb testületeknek a nemzeti tanácsok választási kereteire tett ajánlásait még nem alkalmazták. A törvények léteznek, de azok alkalmazása a gyakorlatban továbbra sem egyenletes Szerbiai egész területén. Általában, Vajdaság fejlettebb, míg Szerbiai déli és délnyugati része lemarad, részben a rendelkezésre álló pénzeszközök hiánya miatt. A központi és a helyi szint közötti koordinációt pótlólag fejleszteni kell, valamint a kisebbségi jogok jogi keretére vonatkozó tájékoztatást, a nemzeti kisebbségeknek a bevonásával. További fejlesztést igényel a nemzeti kisebbségi nyelvű tájékoztatás, beleértve a hiányzó tankönyvek biztosítását.  

 

            A Vajdasági nemzetek közötti viszonyok továbbra is jók. 2012-ben tartományi képviselőházi választásokat tartottak. Nemzetek közötti incidensek csak szórványosan jelentkeztek. A tartományi hivatalos személyek és a rendőrség reagálásai ezekre az incidensekre megfelelőek voltak, de a jogi eljárást javítani kell, mivel az ügyészség ezeket továbbra is szabálysértésként és nem bűncselekményként kezeli. A Tartományi Ombudsman 2011. évi jelentése szerint az 1237 panasz közül 65 vonatkozott a kisebbségi kérdésekre (5,25%). Vajdaság önálló eszközeiről szóló törvénynek a meghozatalára, amelyet az alkotmány megkövetel, még mindig nem került sor. Az Alkotmánybíróság 2012 júliusában alkotmányellenesnek minősítette Vajdaság hatásköreinek meghatározásáról szóló törvény egyes rendelkezéseit – olvasható az EB a Szerbiáról szóló jelentésének 22. oldalán. 

 

            Az EB jelentés még egy helyen – a 4. A tagsági kötelezettségek vállalására való felkészültség 4.23 Igazságszolgáltatás és alapvető jogok alfejezetében, a 72. oldalon – foglalkozik a kisebbségi jogokkal, ahol a következő bekezdés áll:

            –  Korlátozott előrelépés történt a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és a kulturális jogok területén. A törvényhozási keretet létrehozták és általában tiszteletben tartják. Pozitív intézkedéseket tettek a kisebbségek helyzetének javítására, ideértve a romákat is. További törekvésekre van azonban szükség a jogszabályok hatékony alkalmazására és a hiányosságok elhárítására Szerbiai egész területén. A romák, menekültek és az elköltöztetettek továbbra is súlyos helyzetben vannak. Az erőszakos kiköltöztetések alkalmával jobban kell törekedni a nemzetközi mércék betartására – javasolja az EB jelentése.    

                                      Kit képviselnek?

            Az Európai Bizottság 96 oldal terjedelmű dokumentumában a számítógépes keresőprogram a magyarok kifejezést egyetlen alkalommal sem találta meg. Ez azt jelenti, hogy a vajdasági magyar közösségről az EB legújabb jelentésben még csak említés sem történik. 

            Nyolc vajdasági magyar civil szervezet és négy politikai párt Újvidéken, 2011. április 7-én, megvitatta Szerbia Európai Uniós csatlakozásának nemzeti kisebbségi vonatkozású kérdéseit és hét pontban fogalmazták meg azokat a magyarságot érintő kérdéseket, amelyeket mindenképpen meg kellene válaszolni még az ország integrációja előtt. (A tanácskozáson a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ képviselője nem jelent meg.) A részvevők felkérték a magyar képviselőket, hogy közvetítsék álláspontjaikat Brüsszel irányába. Egyúttal figyelmeztettek arra is, hogy – amennyiben a felvetett kérdéseknek a megoldására nem kerül sor – tekintetbe véve az eddigi (romániai és Szlovákiai kedvezőtlen) tapasztalatokat is, a csatlakozás után az Európai Unió ezeket már belpolitikai ügyként kezeli, vagyis tovább nem foglalkozik ezekkel. 

            Ez után (2011. április 26-án – ugyancsak Újvidéken – a pártok és a civil szervezetek tanácskozást tartottak, amelyen Varga László, a VMSZ képviselője, a szerb parlament integrációs bizottságának akkor elnöke (most alelnöke) is részt vett. Varga olyan véleményt is hangoztatott, hogy túlzott a várakozás, mely a kisebbségi kérdések rendezését várja a csatlakozástól”, és hogy Szerbia európai uniós csatlakozását nem igazán lehet függővé tenni attól, hogy az országban miként érvényesülnek a kisebbségi jogok”.

 
             Nem kell tehát csodálkozni, hogy az EB legújabb jelentésében a vajdasági magyar közösség megoldásra váró problémáiról egy szó nem esik. Ebből arra lehet következtetni, hogy a VMSZ képviselői a szerb parlamentben nem a vajdasági magyarok érdekeit képviselik Szerbia és az EU felé, hanem Szerbiai érdekeit a vajdasági magyarok és az EU irányába. Tisztában vannak-e a közösség iránti felelősségükkel? 

 

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. október 14.

Kapcsolódó szövegek: 

1. Izveštaj o napretku Srbije za 2012. godinu, SEC (2012) 333, Brisel, 10. 10. 2012.:

http://www.seio.gov.rs/upload/documents/eu_dokumenta/godisnji_izvestaji_ek_o_napretku/izvestaj_napretku_2012.pdf

2. Bozóki Antal: Ki mond/nem mond igazat?, Újvidék, 2012. október 13.: http://bozokiantal.blogspot.com/

3. Magyar szervezetek Szerbiai EU-csatlakozásáról:

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/11543/Szerbia-EU-s-csatlakozasanak-a-helyi-magyar-szervezetek-al, 

 

2011. április 7. [16:48]; Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, IX. évf. 80. szám, 

2011. április 8.; http://www.mpsz.net/, 2011. április 09. szombat, 18:19 és Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, Kisebbségi Sajtófókusz, 2011. április 26.

Kiút a kilátástalanságból

Kisebbségjogi jegyzet

Néhány nap lefogása alatt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) első) Pásztor István és (hivatalosan) második számú (ügyvezető alelnöke) is nyilatkozott a négy vajdasági magyar politikai párt és több civil szervezet szeptember 27-i tanácskozásán megfogalmazott, A vajdasági magyar közösség megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményei című dokumentumról.  

Erre az után került sor, hogy Ternovácz István az Újvidéki Rádió újságírója az október 3-i Hangadó Szerda című műsorban megkérdezte Pásztort, pártja miért maradt távok a tanácskozásról? És, hogy (október 7-én felkerült az internetre a Szégyen című írás (http://margitzoltan.blogspot.com/2012/10/szegyen.html), amely felrója a Magyar Szó napilapnak, hogy az ülésről nem tájékoztatta közösségünket, (addig a napig egy sort sem közölt a felhívásról. 

A lapot, hogy foglalkozzon a témával, legfőképpen talán Pásztor István nyilatkozata bátorította fel, miszerint „úgy tekint a dokumentumra,mint az utolsó választási programunk (mármint a VMSZ programja – B. A. megj. ) átmesélésre”. 

 

Ezek után, a Magyar Szó felkérésére – az október 9-i számban, Kiút a kilátástalanságból címmel – Csonka Áron, a Vajdasági magyarok demokratikus Közösségének elnöke és Matuska Márton, az Újvidéki Diáksegélyező  Egyesület elnöke, akik az aláírók közé tartoznak, valamint Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke fejtette ki véleményét a dokumentumról. 

Csonka és Matuska szerint „elérkezett az idő meghatározni a vajdasági magyarság megmaradásnak feltételeit”, míg Pál Károly „a tettekre fektette a hangsúlyt”. Azzal a megjegyzéssel, hogy az írás szerzője (Diósi Árpád) az utóbbinak nagyobb teret adott a lapban, mind a két másik megszólalónak együttvéve. Találóan értékelte azonban a felhívás jelentőségét.

Pál Károly, a felhívással kapcsolatban megismételte Pásztornak a rádióban elhangzott nyilatkozatát, vagyis, hogy „a szóban forgó dokumentum nem más, mint a VMSZ utolsó választási programjának átmesélése”.

Hogy a VMSZ két vezetőjének ez az állítása mennyire nem igaz, könnyen megállapíthatja, aki összeveti a két dokumentum szövegét:

     A VMSZ választási programja szerint a nemzeti tanácsokról szóló törvényhttp://www.peticiok.com/peticio_a_vajdasagi_magyar_kozosseg_azonossaganak_megrzeseert elfogadása „megteremtette a jogi keretet a nemzeti közösségek kollektív jogainak gyakorlásához”. A Felhívás 2. pontja ezzel szemben követeli a törvény olyan módosítását, „amely szavatolja a nemzeti kisebbségek tényleges politikai önkormányzatát”.

     A VMSZ számára „külön prioritást jelent a felnőttképzés jogi keretének a megteremtése és a külföldön szerzett oklevelek egyszerűsített honosítását lehetővé tevő jogszabály elfogadása”. A Felhívás magyar oktatási rendszer létrehozását követeli, „az óvodától az egyetemig”.

Amíg a VMSZ „kiemelt célkitűzésként tekint a kisebbségi közösségek alulreprezentáltságának csökkentésére az állami szférában”, a Felhívás követeli „a nemzeti kisebbségeknek szavatolt parlamenti helyek beépítését a választási törvénybe, az arányos részvételt a döntéshozatali intézményekben, a közigazgatási és igazságügyi szervekben, a közvállatokban, valamint a belügyi hatóságokban – minden szinten”.

      A VMSZ kisebbségi jogérvényesítés c. programjában szó sem esik arról, hogy Szerbia EU-kompatibilis régiókra (nem statisztikai) való átszervezésekor vegyék figyelembe a gazdasági, földrajzi, etnikai és más elveket, Adának, Zentának és Magyarkanizsának az észak-bánáti körzethez való csatolásáról, a községi bíróságok visszaállításáról Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Temerinben, Topolyán és Zentán, a kollektív bűnösség elvének törléséről a 2011. október 6-án elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényből, a pártoktól, valamint a Magyar Nemzeti Tanácstól való független és tárgyilagos tájékoztatás biztosításáról, stb.

A két dokumentum egyetlen közös követelése, hogy egy új hivatalos nyelv- és íráshasználati használati törvény váltsa fel az 1991. óta hatályos jogszabályt. A kérdés itt csupán az, hogy a hatalomban hosszú évek óta részes VMSZ miért nem követelte már eddigi is a törvény lecserélését.

Mindettől függetlenül, Pásztor és Pál kijelentését, hogy a Felhívásban foglaltakat „fel lehet vállalni” és „megpróbálnak ennek érdekében valamit tenni”, csakis a dokumentum elfogadásaként lehet értelmezni. Ennek alapján elmondhatjuk, hogy a vajdasági magyarságnak most már van egy olyan (öt párti) – ha nem is minden tekintetben tökéletes – alapdokumentuma, amely tartalmazza közösségünk azonossága megőrzésének is fejlődésének alapkövetelményeit – amely „kiutat jelenthet a kilátástalanságból”.

A 2012. május 6-i választásokon megválasztott magyar képviselők kötelessége – párthovatartozástól függetlenül –, hogy ezeket a követeléseket minden szinten képviseljék. Megvalósításuk figyelemmel kísérése és a számonkérés pedig nem maradhat el!

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. október 14.

Megjegyzés: 

A VMSZ választási programja megtalálható a párt honlapján

(http://www.vmsz.org.rs/hu/valasztasi-program/vajdasagert--egy-normalis-szerbiaban), de nyomatásban is megjelent a pártnak a Vajdaságért – egy normális Szerbiában c. választási kiadványában, Kisebbségi jogérvényesítés (9-es számú) alcímmel. A szeptember 27-i dokumentum a http://bozokiantal.blogspot.com/search?updated-max=2012-10-02T18:33:00%2B02:00&max-results=7honlapon és (átmesélve) a Magyar Szó idézett írásában található.

A felhívást a magánszemélyeken és a civil szervezeteken kívül a vajdasági magyar pártok képviseletében aláírta Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Csonka Áron, a VMDK elnöke, László Bálint, a Magyar Remény Mozgalom elnöke és Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke is. Aláírása továbbra is nyílt, az interneten lehet hozzá csatlakozni, jelen pillanatig 218 személy írta alá a dokumentumot:

http://www.peticiok.com/peticio_a_vajdasagi_magyar_kozosseg_azonossaganak_megrzeseert

Szégyen

Kisebbségjogi jegyzet

Szeptember 27-i ülésén a Magyar Nemzeti Tanács – 15 hónapos (megfelelési) próbaidő után – Varjú Mártát nevezte ki egyetlen napilapunk, a Magyar Szó főszerkesztői posztjára.

Székfoglalója alkalmából a főszerkesztő – inkább ne mélyedjünk most bele eddigi munkájának elemzésébe – a lap szeptember 29-i számában Az olvasóhoz c. írásában hangoztatja: „Számomra a legnagyobb kihívás mégis az, hogy az olvasó elvárásának eleget tegyek. A Magyar Szó a vajdasági magyar közösségnek és közösségről szól.”

Azon a napon, amikor Varjú Mártát megtették főszerkesztőnek, Újvidéken négy vajdasági magyar párt és nyolc civil szervezet tanácskozást tartott közösségünk helyzetéről. (Az ülésen – a meghívás ellenére – a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői nem vettek részt.) A részvevők elfogadták A vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményei c. felhívást. Az aláírók dokumentumot, amelynek alkalmazástól közösségünk helyzetének javulását várják, a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz az Európai Unió magyar képviselőihez szándékoznak eljuttatni. A mai napig az okiratot az interneten Petition for the maintenance of the national identity of the Hungarian minority community in Vojvodina már 200 aláírással támogatták a világ szinte minden részében élő magyarok. 

Az összejövetelről tudósított az újvidéki közszolgálati rádió és televízió is. Nem úgy a Magyar Nemzeti Tanács irányítása alatt lévő napilap. A Varjú Márta vezette szerkesztőség még arra sem tartotta érdemesnek az egybegyűlteket, hogy képviseltesse magát az eseményen. Mert eseményről volt szó, hiszen ritkán kerül sor a pártok és a civil szervezetek találkozójára, hát még olyanra, amelyen mind a négy párt és a civil szervezetek elnökei egyszerre vannak jelen. Ezt tartja Varjú Márta „a vajdasági magyar közösségnek és közösségről” szóló tájékoztatásnak?

A Magyar Szó nemcsak, hogy az ülésről nem tájékoztatta közösségünket, de a mai napig egy sort nem közölt az ülésen elfogadott felhívásról. Annak ellenére, hogy egy olyan dokumentumról van szó, amely tartalmazza a magyar közösségnek a május 6-i választásokon a helyi önkormányzatokba, a Tartományi Képviselőházba és a szerb parlamentbe választott magyar képviselők, az anyaországi vezetők és az Európai Unió magyar képviselői iránti követeléseket.  Ez lenne az olvasó „elvárása”? Vagy a főszerkesztő határozza meg azt?

Az újvidéki Dnevnik napilap viszont fontosnak tartotta, hogy beszámoljon az ülésről a szerb közvéleménynek. A magyar olvasók tehát a szerb nyelvű napilapból tájékozódhattak a pártok és a civil szervezetek közös követeléséről. Még a boszniai Szerb Köztársaság Srna nevű hírügynöksége is érdeklődött a dokumentum iránt.  

A Magyar Szó ilyen tájékoztatásra és szerkesztéspolitikára nincsen más megfelelő kifejezés, mint a szégyen. Ezen csak a dokumentum 8. pontjának érvényesítésével lehet változtatni, miszerint az aláírók követelik „a sajtó szabadságát és a pártoktól, valamint a Magyar Nemzeti Tanácstól való független és tárgyilagos tájékoztatás biztosítását”. Erre viszont – s ezt az utóbbi 15 hónap is igazolja – Varjú Márta és csapata nem alkalmas.

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. október 7. 

                                                     Dnevnik, 2012. október 3., 2. o.