Embertelen időkben is embernek kell maradni

Vezéráldozat?

(Vagy csak politikai szemfényvesztés?)

Az elmúlt hetekben a vajdasági magyar sajtó áporodott levegőjét meg-megmozgatta néhány friss szellőfuvallat. Egészen jó érzés volt látni/hallani, hogy amit a hivatásos (bérből és fizetésből élő) hírlapírók, tudósítók műveltek, az végre kezdett igazi újságírásra hasonlítani. Például az öt temerini fiú ügye, közöttük is a 15 évre elítélt Máriás István kegyelmi kérelmének legfelső szintű, államelnöki elutasítása egy olyan téma volt, amelyet extra adag vakmerőség és karakánság nélkül is megszellőztettek. Több helyen is, több szempontból is megvilágítva ennek a majd nyolc és fél esztendeje húzódó – ezerféle titkot rejtő/sejtető -- esetnek a furcsa módon zajló legújabb epizódjait. Történt mindez az anyaország irányából érkező „tessék csínján bánni az üggyel”-féle sugallat, pontosabban: javallott csendre intés ellenében. Aztán a nemrégiben elfogadott amnesztiatörvény, és az azzal járó részleges börtönkiürítések témájának boncolgatása is igen jót tett a meggyengült életfunkciókat mutató, eltompult (eltompított) érzékszervekkel rendelkező sajtónk vérkeringésének. Áldásos hatása pedig az ellaposodott közvéleményre is áttevődött.

Az elítéltek tömeges szabadon bocsátása már magában nem egy szokványos esemény. Csak a ritka kevesek közé tartozik. Legutóbb 11 évvel ezelőtt történt ilyesmi Szerbiában. Akkor a mintegy 6000 fogvatartott közül 4200-an nyerhették vissza (egyik napról a másikra) a szabadságukat. Most megint a honi fegyházak túlzsúfoltságára, szűkösségére hivatkozva engednek szabadon 3600 börtönlakót. A legfeljebb csak 7500 fogoly elhelyezésére szolgáló börtönökbe már eddig is mintegy 11 000 rabot zsúfoltak be. Némi rosszindulattal most azt is mondhatnám, hogy dicséretes dolog ez a kényszerű helycsinálás, hiszen igen nagy szükség mutatkozik a felszabaduló kapacitás kihasználására. Amint a hónapok óta zajló korrupciós, hivatali visszaélésekkel, hűtlen vagyonkezeléssel minősített ügyek feltárása és felgöngyölítése mutatja, rabutánpótlásban egészen biztosan nem lesz hiány. A szerbiai fegyházak (csúnya kifejezéssel élve) nyersanyag-ellátása az elkövetkező esztendőkben is folyamatos lesz.

A hétköznapinak, szokványosnak minősíthető bűncselekmények és elítéltek között majd bizonyára néhány különleges nagyhal is az igazságszolgáltatás horgára akad. Az ilyen látványos, kapitális fogás azonban aligha történik véletlen- és rajtaütésszerűen. Azt mindig jó előre eltervezik/kitervelik. Abban az esetben viszont még az óriáshal sem szakíthatja át a hálót, és nem menekülhet el.

A mai nap vezető híre (a temerini fiúk hivatalosan még meg nem erősített börtönbüntetése enyhítésének kiszivárogtatása mellett) kétségkívül ez: „Őrizetbe vették Kasza Józsefet, az Agrobank szabadkai kirendeltségének volt igazgatóját.” Na és? Akkor mi van? – lehetne ekképpen is reagálni. Hiszen nincsen ebben semmi meglepő. Várható volt, hogy a teljes eset feltárása során nem érik be a ficánkoló halacskának a farkával, hanem előbb-utóbb eljutnak majd a fejéig is. Merthogy onnan szokott az bűzleni. Persze ez a dilettáns kívülállók okoskodásának csak az egyik része. A találgatók másik fele ugyanis szentül meg volt győződve arról, hogy Kasza József nevének még pusztán a felemlegetéséig sem fog eljutni ez a történet, nemhogy az egykori bankár elővezettetéséig. Akár fogadást is lehetett volna kötni az egyik vagy a másik végkifejletre. Azt persze még most sem állíthatják teljes bizonyossággal az esélylatolgatók, hogy a dicső napokat is megélt egykori szabadkai polgármesterre ráuszított vérebeket mennyire engedik hozzá közel. Csaholnak csak morogva, fogvicsorgatva, vagy szét is szedik, ahogyan Bobi szokta a lábtörlőt. Ez viszont csupáncsak attól függ, hogy mit szeretnének ezzel a nagy magyar hal zsákmányul ejtésével reprezentálni? A szimpla ráijesztés módszere ez esetben nem jön be, hiszen Kasza József sohasem volt félénk nyuszi természetű.  Akkor meg mire megy a játék? Előadják teátrálisan azt a tündéri utópiát, hogy márpedig Szerbiában nincsenek érinthetetlenek? Itt a törvény mindenkire egyformán vonatkozik, teljesen függetlenül attól, hogy ki milyen magasra tornázta fel magát a politikusi uborkafán. A bomlásnak indult „birodalom” nem felejt, és alkalmasint visszavág. Számára gyerekjáték egy tizennyolc éves magyar középiskolást nemzeti, faji türelmetlenség vádjával illetni és leújfasisztázni, ahogy nem nagy kunszt egy egykori kormánytagot, polgármestert, pártvezért sem hivatali helyzettel való visszaéléssel vádolni. Majd az információszedegetők, a terhelő bizonyítékok begyűjtői eldöntik, hogy bűnös-e, s ha igen, milyen mértékben.

Nekem reggel óta csupa eretnek gondolat kergetőzik a fejemben. Olyanok, amilyenekért akár meg is kövezhetnek. A hír hallatán a legelső reakcióm ez volt: egy újabb gesztus szerb részről a vajdasági magyarok irányába. Mert most éppen ennek van a szezonja. Gesztusszezon van. Része egy gesztussorozatnak. El kell verni a port még azon is, aki nem is olyan régen az itteni magyarság feje, első és legerősebb embere volt. S most vele együtt egy kicsit minden magyaron el lehet verni a port. Megint. Úgy, mint 2004 júniusában Temerinben. Mert ha ilyen a volt főállású legnagyobb magyar, akkor milyen lehet a többi? (Megérne egy tanulmányt.) Bizonyára sokan örültek ennek a mai hírnek. És mondogatták egymásnak, hogy lám, lám, őt is utolérte a sors. Süljön csak a maga zsírjában! Nekem valamiért nem megy ez a kárörvendés. Biztos valamilyen szerkentyű elromlott bennem. De már jó régen. És azért nem működik. Hiába győzködtem magamat olyképpen, hogy annak idején engem is behívatott. Az egyik béketüntetésről szóló beszámolóm miatt. És Dudás Karcsi barátjával át is íratta a szövegemet. Úgy, hogy rá sem ismertem, amikor az a napilapunkban másnap megjelent. De ezt a képet azon nyomban eltakarta egy másik. Amelyiken mellettem kopogott a cipője az egyik magyar kiskatona temetésén…

Egy dolog ménkű biztos: Kasza József a politikusok között is azon kevesek közé tartozott, akinek hittek az emberek. Akiben bíztak. Legalábbis akkoriban, amikor Szabadkán a polgármesteri székbe juttatták. Mert akkor még képviselt valamit, amivel azonosulni tudtak. Rá nem volt érvényes Ézsaiás (29:13) örökérvényűje: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem.” És ő ezt a bizalmat játszotta el. Ha van bűne, akkor ez mindenképpen az. Mert a „Nem abban csalódtam, aki vagy, hanem abban, akinek hittelek!” hűvösen borzongató igazsága meglehetősen kijózanító hatású tud lenni. Ő hívta életre (anyaországi indítványozásra) azt a VMSZ-t is, amelyből a végén ki is rekesztették. Ő hozta be a politikába azt is, aki később a pártban is a helyébe lépett. És aki most azt mondja, nem sokat tud hozzátenni a történethez.

Talán mégis van valami, amit hozzátehetünk a történethez: kiraboltak, megvertek, mint egy kóbor kutyát, elkergettek, vasra vertek, börtönbe zártak – édesmindegy. Valójában egyremegy. Akkor sem szabad ártani. Embertelen időkben is embernek kell maradni.

Szabó Angéla

"Minden magyar felelős minden magyarért" - Szabó Dezső

Érdekes egy párt lett ez a VMSZ, kinek az életét teszi még tönkre váll-rángatva, 

hogy semmi köze hozzá? 

Jut eszembe, Csantavériek ismernek egy történetet...

Füllentős vagy feledékeny?

A hét elején Magyarországra látogatott Szerbia köztársasági elnöke. Tomislav Nikolićot annak rendje és módja szerint igazi államfőnek kijáró tisztelettel fogadták. Némi túlzással: gurították a lába elé a vörös szőnyeget, lesték-várták minden óhaját, és a kijelölt programnak megfelelően kísérgették egyik helyszínről a másikra. Anyaországunk kiváló vendéglátóként viselkedett. Ismételten tanúbizonyságot tett arról az eltökélt szándékáról, hogy Szerbiát tűzön-vízen át segíti bejuttatni az Európai Unióba, mert szent meggyőződése hogy neki is ott a helye. Ez az inkább csak kényszerű betuszkolásnak tűnő erőlködés viszont meg-megizzasztja még a kemény csatározásokhoz szokott politikacsinálókat is. Mert a magyarok húznák-vonnák előre Szerbiát, az meg egyre csak hátrál, farol és folyton-folyvást visszafelé tekinget. Dél felé. Koszovó irányába.

A messziről jött ember

A vendégeskedő szerb államelnöknek a lába nyomát az udvartartáshoz szorosan kötődő sajtó is hűségesen követte. Az újságírókat mintha elbűvölte volna a „messziről jött” ember „varázsa”. Ugyanis egymást túllihegve, túllicitálva áradoztak a két államelnök egekig magasztalt, már-már eszményi kategóriába emelt találkozójáról. Eszmecseréjüket a két szomszédos ország közeljövőjét illetően még a „bocsánat, hogy élek (és félek!)”-féle képet mutató vajdasági magyar médiában is történelminek nevezték. Jószomszédi viszonyról, felhőtlen kapcsolatról zengedeztek már hetekkel ezelőtt. Mégsem volt hatalmasnak mondható a meglepetés, amikor az épp csak bárányfelhős magyar égen váratlanul egy szerb villám cikázott végig. A naiv festőket is megszégyenítő módon idillikussá varázsolt magyar-szerb csendéletet a „messziről jött” belgrádi ember egyetlen kijelentésével egyetlen szempillantás alatt ripityára zúzta. Amit mondott, az maga volt a döbbenet. Knock out. Egy az egyben. A kivétel ez esetben is erősíti a szabályt. Amely szerint: a messziről jött ember azt mond (és azt is művel), amit akar…

A gesztustétel neve: botrány!

Az elnöki páros mítingjére már idejekorán előkészítették a talajt. A beszélgetés irányvonalát is felvázolták. A megvitatásra javasolt témák között volt két olyan is, amely igencsak érzékenyen érinti a vajdasági magyarokat. Az egyik az 1944/45-ös délvidéki magyar áldozatok előtti szerb főhajtás, a másik pedig a verekedés miatt 61 évnyi fegyházbüntetésre ítélt öt temerini magyar fiatal sorsa.

A közel nyolc és fél éve raboskodó fiatalok már évekkel ezelőtt kegyelmi kérelemmel fordultak a szerbiai köztársasági elnökhöz. Aki azonban sorra elutasította a kérvényüket. Az újonnan megválasztott elnök is alighanem folytatni kívánja az elődje gyakorlatát, hiszen a legelső ilyen jellegű beadványt ő maga is elvetette. A most 34 esztendős Máriás István (akit l5 év börtönre ítéltek) még ez év márciusában folyamodott államelnöki kegyelemért. Tomislav Nikolić október elején meg is hozta a döntését. A kérelmet simán elutasította. Erről – igaz, hogy több mint egy hónapos késéssel, de -- értesítették az elítéltet, az ügyvédjét és a szüleit is. (Pontosan ilyen sorrendben.) Akik még ki sem heverhették az őket ért sokkot, máris újabb megpróbáltatással kellett szembenézniük.

„Egy sokk és más semmi…

Újbóli felháborodásukat és elkeseredésüket a budapesti látogatáson tartózkodó politikus egyik hihetetlenül hangzó kijelentése váltotta ki. Az egyik ottani tévécsatorna esti műsorában azt nyilatkozta, hogy csak mostanában ismerkedett meg a temerini fiúk ügyével, de jóindulattal kezeli azt, és eddig még egyikük kegyelmi kérelmét sem bírálta el. Ennélfogva tévesnek minősítette azokat a sajtóban megjelent híreszteléseket, amelyek a beadvány elutasításáról szóltak. Igen ám, csakhogy az érintettek részére megküldték az államelnök által ez év október 4-én aláírt dokumentumot, amellyel igazolni tudják az elnöki elutasítás tényét. 

A hiteles dokumentum napvilágra kerültével és a sajtóban történő bemutatásával viszont már nem csupán a fejetlenség és a zűrzavar vált teljessé, hanem magának a köztársasági elnöknek a hiteltelensége is. Akarva-akaratlanul láttatni engedte magát a temerini fiatalok esetének (és ezzel együtt az itteni magyarság ügyének is) a példátlan komolytalansággal és szégyenletes hányavetiséggel történő „kezelése”. Amely történet (levonván a keserű konzekvenciát) a magas beosztásban trónoló politikusok részéről nem is érdemel meg alaposabb tanulmányozást, odafigyelést. (De mindenképpen megér egy misét.)

… a vádam csak ennyi!”

Nikolić úr enyhén szólva is megbotránkoztató kijelentése nyomán elindult a találgatások lavinaáradata. Mi történhetett valójában? Túl sok variációt nem lehet felsorakoztatni. Az egyik lehetséges verzió szerint a köztársasági elnök aláírta az elutasító kérelmet, csak időközben megfeledkezett róla. Merthogy annak tárgya olyannyira jelentéktelen becses személye számára, hogy egy-két másodpercnél tovább nem is tartotta érdemesnek az üggyel való bíbelődést. Ezért villámgyorsan át is helyezte a kobakjának a „sürgősen törlendő és felejtendő dolgok” címkével ellátott „fiókjába”. A süllyesztőben pedig az elmúlt egy hónap alatt szépen eltűnt. 

Egy másik lehetséges magyarázat: igazából nem is nézte meg alaposan, hogy mit firkantott alá. A szokásos napi taposómalom rutinja szerint az ügyintéző beosztottjai (akikben nyilván feltétlenül megbízik) az orra alá dugtak egy papírost, ő meg ellátta azt a kézjegyével. Nagy eset, mondhatnánk, hiszen naponta bizonyára tucatszám sorakoznak az asztalán az elnöki láttamozásra váró akták, papírlapok. Aznap ez is csak egy volt a sok közül. Ki emlékszik rá?! Aztán: még milyen ideológiai kaptafára lehetne ráhúzni ezt a szörnyen elbaltázott történetet?  Meglehet az is, hogy nem hagyta jóvá a kérelmet, hanem visszadobta, de időközben rájött, hogy rosszul időzítette annak elvetését. Hiszen mindez éppen a budapesti látogatást megelőzően történt, ahol viszont valamiféle gusztustételt vártak tőle a vendéglátói. (Legalábbis a szépen vasalt, jól fésült hivatalos verzió szerint.) Ennek azonban elég csekélyecske a valószínűsége. Mert egy ilyen legfelső szintről érkező, hatlövetűből leadott kapitális elnöki baklövés hatalmasat képes durranni egy normálisan működő országban. Akár még a bársonyszéket is megingathatja a politikus hátsója alatt. Nálunk persze nem. Mi nem olyan ország vagyunk… Azt már igazából végig sem merem gondolni, hogy mi van akkor, ha magát az elnök urat is galád módon felültették. Ha más valaki bírálta el helyette Máriás István kérelmet. Ha az élethalált osztó aláírását hamisították. Ő meg esetleg a saját szemével mégcsak nem is látta a neki címzett beadványt. Ez esetben csak reménykedni tudok abban, hogy egyetlen magyar nemzetiségű aktatologató sem dolgozik az államelnöki kabinetben. Mert könnyen meglehet, hogy a gaz elkövető gyorsan megjelenik a temerini fiúk ötágyas börtönszobájában tizenegyedik cellatársként.

„Tudod, hogy nincs bocsánat…”

Talán nem túlságosan erős a túlzás: államelnökünk Budapesten tett észbontó kijelentésével nem is lenne érdemes foglalkozni, ha történetesen nem kapcsolódna szorosan öt magyar fiatalember életéhez, és ha nem vetne sötét árnyékot valamennyi Vajdaságban élő magyarra. Való igaz, hogy ezzel az emlékezetes „mutatványával” a köztársasági elnök nem kevesebbet tett, mint hogy meghazudtolta saját magát. Egyik szavával agyonütötte a másikat. Mást mondott, mint amit cselekedett. Annak éppen az ellenkezőjét tette. És még csak egy leheletnyi kis dorgálást sem kap érte. Barackot sem nyomnak a fejére. És nem is csavarintanak egyet a fülén. Mert ő mindenható és érinthetetlen. A mélységes fájdalmukban is megalázott szülőkkel meg ugyan ki az, aki törődik?! Tűrjék, viseljék el, éljék túl és punktum! Eddig is ezt tették. Se politikusi becsületszóra mondott „elnézés”, se köztársasági elnöki „sajnálom”, se pusztán emberi (Emberi!) bocsánatkérés… De miért is lenne? Elvégre sohasem a gyengék kérnek bocsánatot, hanem a jók. (Csak eddig még nem jutott el a fejlődésben a gőgös szerbiai hatalom, ezért ezt nem is tudhatja.)

Kirakatba való minta- és iskolapéldája lehetne ez a mostoha kisebbségi sorsban gyökerező legújabb lélekfacsaró történetünk az örökösen kettős mércével méricskélő Szerbiában annak, hogy egyeseknek mindent szabad, mások számára viszont semmi sem engedélyezett. Az ügyből mégsem lesz hetedhét országra szóló botrány. Nem lesz sem magyarázatkövetelés, sem pedig számonkérés. Egy-két nap, és elcsitul a morgolódás. Ezt az előkelő nevén vadonatúj szerb gesztustételnek nevezett felháborító és ép ésszel fel nem fogható skandalumot is, mint egy soron következő újabb keserű pirulát, egykönnyen lenyeletik velünk. (Amíg csak a szánkat tátjuk.)  És kéretik a mosolyt is hozzá. Hiszen az elnök, az elnök. Amit kinyilatkoztat, az szent és sérthetetlen. Illik megtanulni egyszer s mindenkorra. Vagy ahogyan azt a temerini Csorba Béla mondaná: „Mindenki hülye, csak ő a helikopter!” S ha most (is) mondaná, igazat adnék neki…

Szabó Angéla

A tíz parancsolat

Az ortodox és a protestáns egyházak által használt tradicionális szöveg 

Rembrandt: Mózes a kőtáblákkal, 1659

1. És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván:
2. (I. )Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.
3. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
4. (II.) Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.
5. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőnszerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.
6. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.
7. (III.) Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.
8. (IV.) Megemlékezzél a szombatról, hogy megszenteljed azt.
9. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;
10. De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, [se] szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van;
11. Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.
12. (V. )Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked.
13. (VI.) Ne ölj.
14. (VII.) Ne paráználkodjál. (Az eredetiben: Ne légy házasságtörő.)
15. (VIII.) Ne lopj.
16. (IX.) Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
17. (X.) Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.

(A Károli-fordítás szerint)

A "vajdasági" magyarokat meg sem említi

Ahhoz, hogy egy ország az Európai Unió tagja legyen, teljesítenie kell az Európai Tanács 1993. júniusi, koppenhágai ülésén csatlakozási kritériumként megfogalmazott feltételeknek, amelyek közül az első „a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok érvényesülését garantáló intézmények stabilitása, az emberi és a kisebbségi jogok tiszteletben tartása valamint védelme”.  

 

            Jelen vannak-e és ha igen, milyen mértékben a nemzeti kisebbségi jogok Szerbia európai integrációs folyamatában? 

Általános megfogalmazások

            Az Európai Bizottság (EB) a Szerbiáról szóló legújabb jelentése, amelyet október 10-én Brüsszelben hoztak nyilvánosságra [SEC (2012), 333], az emberi jogok és a kisebbségek védelme című (2.2.) fejezetben a következőket írja Szerbiáról: 

 

            – Elkészült a kisebbségek védelmének átfogó jogi kerete, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezménnyel összhangban, amelynek Szerbia aláírója, és ezt általában tiszteletben tartják. A kormány emberi és kisebbségi jogi hivatala 2012 augusztusában alakult meg, átvéve azokat a funkciókat, amelyeket előzően az Emberi és Kisebbségügyi, Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium szolgálata végzett. Bevezették a nemzeti tanácsok rendszeres pénzügyi jelentéstevését az Emberi- és Kisebbségügyi Hivatalnak. A lakosság 2011. évi összeírása tartalmazott olyan rendelkezéseket, amelyek ösztönözték a kisebbségek részvételét, mint például a kérdőív kilenc nyelvre való lefordítása és a kisebbségi nyelveket beszélő összeírók részvétele. Szükséges azonban a törvény alkalmazásának fejlesztése. A Köztársasági Kisebbségügyi Tanács továbbra sem tevékeny. A bosnyák nemzeti tanács még mindig nem alakult meg. A független szerb testületeknek a nemzeti tanácsok választási kereteire tett ajánlásait még nem alkalmazták. A törvények léteznek, de azok alkalmazása a gyakorlatban továbbra sem egyenletes Szerbiai egész területén. Általában, Vajdaság fejlettebb, míg Szerbiai déli és délnyugati része lemarad, részben a rendelkezésre álló pénzeszközök hiánya miatt. A központi és a helyi szint közötti koordinációt pótlólag fejleszteni kell, valamint a kisebbségi jogok jogi keretére vonatkozó tájékoztatást, a nemzeti kisebbségeknek a bevonásával. További fejlesztést igényel a nemzeti kisebbségi nyelvű tájékoztatás, beleértve a hiányzó tankönyvek biztosítását.  

 

            A Vajdasági nemzetek közötti viszonyok továbbra is jók. 2012-ben tartományi képviselőházi választásokat tartottak. Nemzetek közötti incidensek csak szórványosan jelentkeztek. A tartományi hivatalos személyek és a rendőrség reagálásai ezekre az incidensekre megfelelőek voltak, de a jogi eljárást javítani kell, mivel az ügyészség ezeket továbbra is szabálysértésként és nem bűncselekményként kezeli. A Tartományi Ombudsman 2011. évi jelentése szerint az 1237 panasz közül 65 vonatkozott a kisebbségi kérdésekre (5,25%). Vajdaság önálló eszközeiről szóló törvénynek a meghozatalára, amelyet az alkotmány megkövetel, még mindig nem került sor. Az Alkotmánybíróság 2012 júliusában alkotmányellenesnek minősítette Vajdaság hatásköreinek meghatározásáról szóló törvény egyes rendelkezéseit – olvasható az EB a Szerbiáról szóló jelentésének 22. oldalán. 

 

            Az EB jelentés még egy helyen – a 4. A tagsági kötelezettségek vállalására való felkészültség 4.23 Igazságszolgáltatás és alapvető jogok alfejezetében, a 72. oldalon – foglalkozik a kisebbségi jogokkal, ahol a következő bekezdés áll:

            –  Korlátozott előrelépés történt a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és a kulturális jogok területén. A törvényhozási keretet létrehozták és általában tiszteletben tartják. Pozitív intézkedéseket tettek a kisebbségek helyzetének javítására, ideértve a romákat is. További törekvésekre van azonban szükség a jogszabályok hatékony alkalmazására és a hiányosságok elhárítására Szerbiai egész területén. A romák, menekültek és az elköltöztetettek továbbra is súlyos helyzetben vannak. Az erőszakos kiköltöztetések alkalmával jobban kell törekedni a nemzetközi mércék betartására – javasolja az EB jelentése.    

                                      Kit képviselnek?

            Az Európai Bizottság 96 oldal terjedelmű dokumentumában a számítógépes keresőprogram a magyarok kifejezést egyetlen alkalommal sem találta meg. Ez azt jelenti, hogy a vajdasági magyar közösségről az EB legújabb jelentésben még csak említés sem történik. 

            Nyolc vajdasági magyar civil szervezet és négy politikai párt Újvidéken, 2011. április 7-én, megvitatta Szerbia Európai Uniós csatlakozásának nemzeti kisebbségi vonatkozású kérdéseit és hét pontban fogalmazták meg azokat a magyarságot érintő kérdéseket, amelyeket mindenképpen meg kellene válaszolni még az ország integrációja előtt. (A tanácskozáson a Vajdasági Magyar Szövetség – VMSZ képviselője nem jelent meg.) A részvevők felkérték a magyar képviselőket, hogy közvetítsék álláspontjaikat Brüsszel irányába. Egyúttal figyelmeztettek arra is, hogy – amennyiben a felvetett kérdéseknek a megoldására nem kerül sor – tekintetbe véve az eddigi (romániai és Szlovákiai kedvezőtlen) tapasztalatokat is, a csatlakozás után az Európai Unió ezeket már belpolitikai ügyként kezeli, vagyis tovább nem foglalkozik ezekkel. 

            Ez után (2011. április 26-án – ugyancsak Újvidéken – a pártok és a civil szervezetek tanácskozást tartottak, amelyen Varga László, a VMSZ képviselője, a szerb parlament integrációs bizottságának akkor elnöke (most alelnöke) is részt vett. Varga olyan véleményt is hangoztatott, hogy túlzott a várakozás, mely a kisebbségi kérdések rendezését várja a csatlakozástól”, és hogy Szerbia európai uniós csatlakozását nem igazán lehet függővé tenni attól, hogy az országban miként érvényesülnek a kisebbségi jogok”.

 
             Nem kell tehát csodálkozni, hogy az EB legújabb jelentésében a vajdasági magyar közösség megoldásra váró problémáiról egy szó nem esik. Ebből arra lehet következtetni, hogy a VMSZ képviselői a szerb parlamentben nem a vajdasági magyarok érdekeit képviselik Szerbia és az EU felé, hanem Szerbiai érdekeit a vajdasági magyarok és az EU irányába. Tisztában vannak-e a közösség iránti felelősségükkel? 

 

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. október 14.

Kapcsolódó szövegek: 

1. Izveštaj o napretku Srbije za 2012. godinu, SEC (2012) 333, Brisel, 10. 10. 2012.:

http://www.seio.gov.rs/upload/documents/eu_dokumenta/godisnji_izvestaji_ek_o_napretku/izvestaj_napretku_2012.pdf

2. Bozóki Antal: Ki mond/nem mond igazat?, Újvidék, 2012. október 13.: http://bozokiantal.blogspot.com/

3. Magyar szervezetek Szerbiai EU-csatlakozásáról:

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/11543/Szerbia-EU-s-csatlakozasanak-a-helyi-magyar-szervezetek-al, 

 

2011. április 7. [16:48]; Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, IX. évf. 80. szám, 

2011. április 8.; http://www.mpsz.net/, 2011. április 09. szombat, 18:19 és Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, Kisebbségi Sajtófókusz, 2011. április 26.

Kiút a kilátástalanságból

Kisebbségjogi jegyzet

Néhány nap lefogása alatt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) első) Pásztor István és (hivatalosan) második számú (ügyvezető alelnöke) is nyilatkozott a négy vajdasági magyar politikai párt és több civil szervezet szeptember 27-i tanácskozásán megfogalmazott, A vajdasági magyar közösség megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményei című dokumentumról.  

Erre az után került sor, hogy Ternovácz István az Újvidéki Rádió újságírója az október 3-i Hangadó Szerda című műsorban megkérdezte Pásztort, pártja miért maradt távok a tanácskozásról? És, hogy (október 7-én felkerült az internetre a Szégyen című írás (http://margitzoltan.blogspot.com/2012/10/szegyen.html), amely felrója a Magyar Szó napilapnak, hogy az ülésről nem tájékoztatta közösségünket, (addig a napig egy sort sem közölt a felhívásról. 

A lapot, hogy foglalkozzon a témával, legfőképpen talán Pásztor István nyilatkozata bátorította fel, miszerint „úgy tekint a dokumentumra,mint az utolsó választási programunk (mármint a VMSZ programja – B. A. megj. ) átmesélésre”. 

 

Ezek után, a Magyar Szó felkérésére – az október 9-i számban, Kiút a kilátástalanságból címmel – Csonka Áron, a Vajdasági magyarok demokratikus Közösségének elnöke és Matuska Márton, az Újvidéki Diáksegélyező  Egyesület elnöke, akik az aláírók közé tartoznak, valamint Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke fejtette ki véleményét a dokumentumról. 

Csonka és Matuska szerint „elérkezett az idő meghatározni a vajdasági magyarság megmaradásnak feltételeit”, míg Pál Károly „a tettekre fektette a hangsúlyt”. Azzal a megjegyzéssel, hogy az írás szerzője (Diósi Árpád) az utóbbinak nagyobb teret adott a lapban, mind a két másik megszólalónak együttvéve. Találóan értékelte azonban a felhívás jelentőségét.

Pál Károly, a felhívással kapcsolatban megismételte Pásztornak a rádióban elhangzott nyilatkozatát, vagyis, hogy „a szóban forgó dokumentum nem más, mint a VMSZ utolsó választási programjának átmesélése”.

Hogy a VMSZ két vezetőjének ez az állítása mennyire nem igaz, könnyen megállapíthatja, aki összeveti a két dokumentum szövegét:

     A VMSZ választási programja szerint a nemzeti tanácsokról szóló törvényhttp://www.peticiok.com/peticio_a_vajdasagi_magyar_kozosseg_azonossaganak_megrzeseert elfogadása „megteremtette a jogi keretet a nemzeti közösségek kollektív jogainak gyakorlásához”. A Felhívás 2. pontja ezzel szemben követeli a törvény olyan módosítását, „amely szavatolja a nemzeti kisebbségek tényleges politikai önkormányzatát”.

     A VMSZ számára „külön prioritást jelent a felnőttképzés jogi keretének a megteremtése és a külföldön szerzett oklevelek egyszerűsített honosítását lehetővé tevő jogszabály elfogadása”. A Felhívás magyar oktatási rendszer létrehozását követeli, „az óvodától az egyetemig”.

Amíg a VMSZ „kiemelt célkitűzésként tekint a kisebbségi közösségek alulreprezentáltságának csökkentésére az állami szférában”, a Felhívás követeli „a nemzeti kisebbségeknek szavatolt parlamenti helyek beépítését a választási törvénybe, az arányos részvételt a döntéshozatali intézményekben, a közigazgatási és igazságügyi szervekben, a közvállatokban, valamint a belügyi hatóságokban – minden szinten”.

      A VMSZ kisebbségi jogérvényesítés c. programjában szó sem esik arról, hogy Szerbia EU-kompatibilis régiókra (nem statisztikai) való átszervezésekor vegyék figyelembe a gazdasági, földrajzi, etnikai és más elveket, Adának, Zentának és Magyarkanizsának az észak-bánáti körzethez való csatolásáról, a községi bíróságok visszaállításáról Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Temerinben, Topolyán és Zentán, a kollektív bűnösség elvének törléséről a 2011. október 6-án elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényből, a pártoktól, valamint a Magyar Nemzeti Tanácstól való független és tárgyilagos tájékoztatás biztosításáról, stb.

A két dokumentum egyetlen közös követelése, hogy egy új hivatalos nyelv- és íráshasználati használati törvény váltsa fel az 1991. óta hatályos jogszabályt. A kérdés itt csupán az, hogy a hatalomban hosszú évek óta részes VMSZ miért nem követelte már eddigi is a törvény lecserélését.

Mindettől függetlenül, Pásztor és Pál kijelentését, hogy a Felhívásban foglaltakat „fel lehet vállalni” és „megpróbálnak ennek érdekében valamit tenni”, csakis a dokumentum elfogadásaként lehet értelmezni. Ennek alapján elmondhatjuk, hogy a vajdasági magyarságnak most már van egy olyan (öt párti) – ha nem is minden tekintetben tökéletes – alapdokumentuma, amely tartalmazza közösségünk azonossága megőrzésének is fejlődésének alapkövetelményeit – amely „kiutat jelenthet a kilátástalanságból”.

A 2012. május 6-i választásokon megválasztott magyar képviselők kötelessége – párthovatartozástól függetlenül –, hogy ezeket a követeléseket minden szinten képviseljék. Megvalósításuk figyelemmel kísérése és a számonkérés pedig nem maradhat el!

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. október 14.

Megjegyzés: 

A VMSZ választási programja megtalálható a párt honlapján

(http://www.vmsz.org.rs/hu/valasztasi-program/vajdasagert--egy-normalis-szerbiaban), de nyomatásban is megjelent a pártnak a Vajdaságért – egy normális Szerbiában c. választási kiadványában, Kisebbségi jogérvényesítés (9-es számú) alcímmel. A szeptember 27-i dokumentum a http://bozokiantal.blogspot.com/search?updated-max=2012-10-02T18:33:00%2B02:00&max-results=7honlapon és (átmesélve) a Magyar Szó idézett írásában található.

A felhívást a magánszemélyeken és a civil szervezeteken kívül a vajdasági magyar pártok képviseletében aláírta Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Csonka Áron, a VMDK elnöke, László Bálint, a Magyar Remény Mozgalom elnöke és Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke is. Aláírása továbbra is nyílt, az interneten lehet hozzá csatlakozni, jelen pillanatig 218 személy írta alá a dokumentumot:

http://www.peticiok.com/peticio_a_vajdasagi_magyar_kozosseg_azonossaganak_megrzeseert

Szégyen

Kisebbségjogi jegyzet

Szeptember 27-i ülésén a Magyar Nemzeti Tanács – 15 hónapos (megfelelési) próbaidő után – Varjú Mártát nevezte ki egyetlen napilapunk, a Magyar Szó főszerkesztői posztjára.

Székfoglalója alkalmából a főszerkesztő – inkább ne mélyedjünk most bele eddigi munkájának elemzésébe – a lap szeptember 29-i számában Az olvasóhoz c. írásában hangoztatja: „Számomra a legnagyobb kihívás mégis az, hogy az olvasó elvárásának eleget tegyek. A Magyar Szó a vajdasági magyar közösségnek és közösségről szól.”

Azon a napon, amikor Varjú Mártát megtették főszerkesztőnek, Újvidéken négy vajdasági magyar párt és nyolc civil szervezet tanácskozást tartott közösségünk helyzetéről. (Az ülésen – a meghívás ellenére – a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői nem vettek részt.) A részvevők elfogadták A vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményei c. felhívást. Az aláírók dokumentumot, amelynek alkalmazástól közösségünk helyzetének javulását várják, a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz az Európai Unió magyar képviselőihez szándékoznak eljuttatni. A mai napig az okiratot az interneten Petition for the maintenance of the national identity of the Hungarian minority community in Vojvodina már 200 aláírással támogatták a világ szinte minden részében élő magyarok. 

Az összejövetelről tudósított az újvidéki közszolgálati rádió és televízió is. Nem úgy a Magyar Nemzeti Tanács irányítása alatt lévő napilap. A Varjú Márta vezette szerkesztőség még arra sem tartotta érdemesnek az egybegyűlteket, hogy képviseltesse magát az eseményen. Mert eseményről volt szó, hiszen ritkán kerül sor a pártok és a civil szervezetek találkozójára, hát még olyanra, amelyen mind a négy párt és a civil szervezetek elnökei egyszerre vannak jelen. Ezt tartja Varjú Márta „a vajdasági magyar közösségnek és közösségről” szóló tájékoztatásnak?

A Magyar Szó nemcsak, hogy az ülésről nem tájékoztatta közösségünket, de a mai napig egy sort nem közölt az ülésen elfogadott felhívásról. Annak ellenére, hogy egy olyan dokumentumról van szó, amely tartalmazza a magyar közösségnek a május 6-i választásokon a helyi önkormányzatokba, a Tartományi Képviselőházba és a szerb parlamentbe választott magyar képviselők, az anyaországi vezetők és az Európai Unió magyar képviselői iránti követeléseket.  Ez lenne az olvasó „elvárása”? Vagy a főszerkesztő határozza meg azt?

Az újvidéki Dnevnik napilap viszont fontosnak tartotta, hogy beszámoljon az ülésről a szerb közvéleménynek. A magyar olvasók tehát a szerb nyelvű napilapból tájékozódhattak a pártok és a civil szervezetek közös követeléséről. Még a boszniai Szerb Köztársaság Srna nevű hírügynöksége is érdeklődött a dokumentum iránt.  

A Magyar Szó ilyen tájékoztatásra és szerkesztéspolitikára nincsen más megfelelő kifejezés, mint a szégyen. Ezen csak a dokumentum 8. pontjának érvényesítésével lehet változtatni, miszerint az aláírók követelik „a sajtó szabadságát és a pártoktól, valamint a Magyar Nemzeti Tanácstól való független és tárgyilagos tájékoztatás biztosítását”. Erre viszont – s ezt az utóbbi 15 hónap is igazolja – Varjú Márta és csapata nem alkalmas.

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. október 7. 

                                                     Dnevnik, 2012. október 3., 2. o.

Igaz, vagy nem igaz?

Kisebbségjogi jegyzet

"A hazug ember büntetése nem az, hogy nem hisznek neki,

hanem az, hogy ő sem tud hinni senkinek."

                                                           George Bernard Shaw

"A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát."

                                                           Magyar közmondás

Montaigne a hazugokról írott esszéjét azzal kezdi, hogy aki hazugságra vállalkozik, jobb, ha kiváló a memóriája. A hazugság nem egyenlő a tévedéssel: utóbbi nem szándékos (az igazság nem tudása), míg előbbit szándékosan követjük el. Ennek folytán, ha valaki egy történetet vagy hazugságokkal körülbástyázva, vagy arra alapozva mesél el, emlékeznie kell minden egyes kitalált részletre, különben könnyen rajtakapják. Mégis sok esetben nehéz megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól, mert ahogyan a céltábla közepét eltalálni csak egyféleképpen lehet, elvéteni azonban végtelen sok módon, így a hazugságnak is – szemben az igazsággal – számtalan arca van. Montaigne saját szerencséjének és erényének tudta be, hogy rossz a memóriája – olvasható Megadja Gábor Miért hazudnak a politikusok, ha nem muszáj? c. írásában. 
 

Közismert Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök elhíresült (beismerő) vallomása a "Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni.". Szerbiában pedig Mlađan Dinkić (most) szerb gazdasági és pénzügyminiszter meséje, hogy a polgárok 1000 eurós ingyen részvényeket kapnak, stb. 

Szűkebb pátriánkban Dr. Hódi Sándor pszichológus kutatta a témát és írt könyvet Miért hazudnak a politikusok? címmel. 

Nem kell azonban feltétlenül pszichológusnak lenni, hogy megállapítsuk: A politikusok bizony gyakorta nem mondanak igazat. Talán nem is lennének politikusok, ha az igazságot mondanák. Úgy is lehetne fogalmazni, azt mondják, ami nekik, vagy politikai pártjuknak megfelel. Főleg akkor, ha nincs a közelben valaki, aki emlékezteti őket a tényekre, vagy akár utólag számon kéri tőlük azokat. Nem szabad „futni hagyni” őket, mert végül mi magunk leszünk a hülyék, ha készpénznek vesszük, amit mondanak. Szavukon kell fogni őket.  

„Átmesélés”

Négy vajdasági magyar politikai párt és több civil szervezet szeptember 27-én tanácskozást tartott, amelynek végeredményeként megfogalmazták A vajdasági magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésének alapkövetelményei című dokumentumot, amelyben 15 pontban összefoglalták a vajdasági magyarok megoldatlan problémáit, vagy diplomatikusabban fogalmazva, megoldásra váró kérdéseit. A dokumentum kidolgozásában egyedül „a legbefolyásosabb délvidéki magyar szervezet”, a Vajdasági Magyar Szövetség, a meghívás ellenére, nem vett részt. Pásztor István, a párt elnöke az Újvidéki Rádió október 3-i Hangadó Szerda című műsorában újságírói kérdésre, hogy pártja miért maradt távol a tanácskozásról, ezt válaszolta: 

– Úgy tekintek erre a dokumentumra, mint az utolsó választási programunk átmesélésére. Az, ami ebben a tizenöt pontban látható, az benne van többek között a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) utolsó választási programjában. A Vajdaságért egy normális Szerbiában címszó alatt megjelent választási programban. És úgy tekintek erre a zárónyilatkozatra, hogy azok, akik most már többedik alkalommal megmérettettek és nagyon, nagyon könnyűnek találtattak. Újra elmondják, hogy kinek mi a dóga. Azon túlmenően, hogy leírják, átmesélik, hogy más mit gondol, mást nem vállalnak. Aláírják, összejönnek, elmondják, de a leckét újra nekünk adják fel. Én ettől nem félek, és azt gondolom, hogy ez a fajta megnyilatkozás minket csak megerősít. Azért erősít meg, mert én nem látok új elemet ezekben a történetekben. Egyrészről. Másrészről azt látom, hogy csak nekünk van ebben a pillanatban olyan mozgásterünk, olyan kapacitásunk, olyan legitimitásunk, amiknek tükrében ezeket a dolgokat fel lehet vállalni. Fel is vállaljuk, és megpróbálunk ennek érdekében valamit tenni – tette hozzá Pásztor.
 

A VMSZ elnöke szerint a megfogalmazott 15 pont „a VMSZ utolsó választási programjának az átmesélése”. Hogy ez mennyire nem igaz, csak össze kell hasonlítania a VMSZ Vajdaságért – egy normális Szerbiában 2012-2016 c. választási programját, amely „tartalmazza mindazt, amit a VMSZ képvisel” (http://www.vmsz.org.rs/hu/valasztasi-program/vajdasagert--egy-normalis-szerbiaban) és a többi párt, illetve civil szervet – egyebek között a VMSZ-hez is intézett – felhívását (http://bozokiantal.blogspot.com/search?updated-max=2012-10-02T18:33:00%2B02:00&max-results=7).

Pásztor azt sem nem tudja, hogy mit tartalmaz pártjának a választási programja, mivel a két szöveg egymással még csak köszönő viszonyban se nincsen. Akkor most ki kit és mit mesélt át? Hogyan is áll Pásztor a memóriával?

Mit tettek eddig?

A VMSZ a 12 pontból álló választási programjában a 9. helyre rangsorolta a „kisebbségi jogérvényesítést”, ami önmagában is utal arra, hogy milyen fontosságot tulajdonít a vajdasági magyar közösség helyzete rendezésének, illetve megoldatlan kérdéseinek. Elégedett a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvénnyel és nem szándékozik annak megváltoztatását javasolni. Egyéként – részrehajlással való vád elkerülése végett – a program teljes szövege: 
 

„9. Kisebbségi jogérvényesítés

A 2008 – 2012. közötti parlamenti ciklus meghatározó eredménye a Nemzeti tanácsokról szóló törvény elfogadása. A törvény megteremtette a jogi keretet a nemzeti közösségek kollektív jogainak gyakorlásához.

A VMSZ célja, hogy a jövőben meghozandó oktatási-, művelődési- és médiatörvények maradéktalanul tartsák tiszteletben a nemzeti tanácsok törvényes hatásköreit és a kisebbségek szerzett jogait. Végső ideje, hogy egy új Hivatalos nyelvhasználati törvény váltsa fel az 1991. óta hatályos jogszabályt.

A költségvetési törvénnyel kapcsolatos alapvető elvárásunk, hogy – az ország gazdasági lehetőségeivel összhangban – növekedjen a nemzeti közösségek intézményrendszerére fordított költségvetési források összege.

Kisebbségi és össztársadalmi szempontból is kiemelten fontos az oktatási és képzési rendszer fejlesztése. A VMSZ számára külön prioritást jelent a felnőttképzés jogi keretének a megteremtése és a külföldön szerzett oklevelek egyszerűsített honosítását lehetővé tevő jogszabály elfogadása.

A VMSZ kiemelt célkitűzésként tekint a kisebbségi közösségek alulreprezentáltságának csökkentésére az állami szférában. Az elmúlt parlamenti ciklusban elfogadott bírákról, ügyészekről, közjegyzőkről és végrehajtókról szóló új törvényekbe – a VMSZ javaslatára – bekerült az etnikai arányok tiszteletben tartásának a követelménye a kinevezési folyamat során.

Az elmúlt négy év fontos eredményének tartjuk azt is, hogy a rendőrségi törvényből törlődött az a korlátozás, amely a kizárta a kettős állampolgárokat a rendőri hivatás gyakorlásából.”

Ezek a négy évre szóló célkitűzések nem újak, nem először kerültek megfogalmazásra, az eredmények viszont eddigi is rendre elmaradtak. A hivatalos nyelvhasználati törvény például 21 éves. A kisebbségek alulreprezentálása az állami szférában még ettől is jóval régebbi. Az igazi kérdés ezért, hogy mit tettek eddig a VMSZ képviselői a hatalomban a kialakult helyzet megváltoztatására? Erre viszont a pártelnök már nem tért ki, pedig a VMSZ és személyesen ő is legalább tíz éve részt vesz a hatalom gyakorlásában. Nem volna már ideje elszámolni az eredményekkel?

Igazság vagy hazugság?

            Pásztor elnök a rádióba lebecsülően nyilatkozott a négy magyar pártról, amelyek mégiscsak a politikai élet részvevői, habár nem értek el olyan „sikert”, mint a VMSZ. De nem is rendelkeztek olyan anyagi támogatással, infrastruktúrával, sajtóval stb. Magyarországi politikusok sem kampányoltak mellettük. (kormánypárti politikusok - M.Z. megjegyzése)
 

Ez még csak hagyján, ha az elnök nyilatkozatából nem érződne ki a vajdasági magyar politikai szintéren való egyeduralomra és egyszólamúságra való törekedés, ami az egypárti diktatúra rossz emlékét idézi. Nem először hangoztatta, hogy mivel a négy másik párt minden megmérettetésen könnyűnek találtatott, rangon aluli velük még tárgyalóasztalhoz ülni is.

Ezt példázza Pásztornak a választások első fordulója utáni (május 7-i) kioktató és rendreutasító megnyilatkozása is, miszerint „becsületbeli ügy, hogy ezek az urak kifizessék a villanyszámlát, leoltsák a villanyt és becsukják az ajtót, ugyanis többszörösen bebizonyosodott, hogy közösségileg mennyit érnek, és ideje lenne felhagyni a károkozással” (http://www.vmsz.org.rs/hu/tortenesek/elegedett-a-valasztasi-eredmenyekkel-a-vmsz).

A magyar-magyar kapcsolatokban megengedheti-e magának valaki, még ha pártelnök is, az ilyen viszonyulást?

            Pásztor állítása szerint, akik a szeptember végi dokumentumot aláírták semmit nem tesznek a magyarságért, csak nyilatkozgatnak, a leckét nekik adják fel, és csak ők képesek – hatalmi helyzetüknél fogva – érdemben cselekedni. Elfelejti azonban, hogy az eredményeket, vagy mulasztásokat egyedül csak tőle lehet (és kell is) számon kérni, hiszen csupán az ő pártja részes a hatalomban. Ezért nem tilthatja meg tőlük azt sem, hogy a közösség érdekében írjanak és megszólaljanak. A közösség majd eldönti, hogy kinek van igaza. Egyébként, milyen demokrácia az, amelyben tiltják a véleményt?

            Pásztor nyilatkozatának végén azonban – egy vargabetűvel – valójában „felvállalta” a felhívásban foglaltakat, mondván, hogy „megpróbálnak ennek érdekében valamit tenni”. Az aláíróknak nem marad más hátra, minthogy Pásztor Istvántól, mondjuk hat hónap múlva, tételesen számon kérjék, hogy mit is tett annak megvalósítása érdekében. Hogy – Montaigne szerint – megkülönböztessük az igazságot, a hazugságtól. Meg, hogy ellenőrizzék, kinek milyen a memóriája.

Bozóki Antal

Újvidék, 2012. október 6.

Kapcsolódó írások:

Vitaféle

Meghallgattam Pásztor István Kossuth Rádióban elhangzott nyilatkozatát. Nincs benne ismeretlen elem. Lármásan magabiztos szövegről van szó, amely magán viseli az egypártszindróma meghatározó jegyeit.

Mindazonáltal köszönet a Kossuth Rádiónak, hogy ha közvetve is, lehetővé tette a vitát. A politikai eszmék ilyen szembesítésére a jelenleg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jogara alatt tevékenykedő Magyar Nemzeti Tanács (MNT) által ellenőrzött vajdmédia nem vállalkozik. S ez a helyzet – néhány kivételtől eltekintve – huszonhárom éve tart. De nézzük a megvét.

1. Pásztor István, azt állítja, hogy a 15 pontos szövegünk, amely Bozóki Antal az Árgus civilszervezet elnökének írásos kezdeményezésére állt össze, nem más, mint a VMSZ programjának átmesélése. 

Ezen ne vitatkozzunk. Mivel ez év október 1-én, a VMDP Hírlevél ez évi 206. számában közzétettük a 15 pontot, ezt most megtesszük a hivatkozott, a VMSZ honlapján megtalálható programmal is (http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Kisebbs%C3%A9gi%20jogok és http://www.vmsz.org.rs/hu/valasztasi-program/vajdasagert--egy-normalis-szerbiaban). Döntsön az olvasó.

2. Amíg nem készül el egy tudományos igényű, alapos monográfia legalább a történelmi VMDK létrejöttéről és működéséről, Pásztor is mondhat, amit akar. Csak azt nem, hogy a VMSZ egyedüli legitim szereplője a vajdasági magyar politikai színtérnek. Ezt nem mondhatja, mert a vajdasági magyarok szavazatait – különösen most 2012-ben, amikor a vele kvaterkázó Tadic-féle Demokrata Párt (DS) megszerezte e szavazatok több mint felét – neki (Pásztornak) is illene megbecsülni. Akkor is, ha azokat történetesen nem a VMSZ, hanem a többi magyar párt kapta. Hiszen nem udvariassági gesztusról van szó, hanem a demokrácia egyik alapelvéről. 

Hihetetlen, hogy a Kárpát-medencében milyen mély gyökereket eresztett az egypárti szindróma. 

Mi, akik a Vajdasági Magyar Demokrata Pártban (VMDP) vállaljuk a történelmi VMDK szellemi örökségét nem kis büszkeséggel mondhatjuk: az évek nekünk adtak igazat. Mert jóllehet a pénz, paripa, fegyver a másik oldalon van, nálunk volt (van) az ész, a gerinc és a legnagyobb megvalósult eredmények is. Például a kettős állampolgárság, vagy visszamenve az időben a politikai doktrínánk alapelve a „Kárpát-medencében élő magyar közösségek határmódosítás nélküli politikai integrációjának” eszméje, amelyet a történelmi VMDK már 1994 júniusában dokumentumba foglalt. Hogy a magyar autonómia egyetlen hadra fogható modelljéről szó se essék.

Miről beszél hát Pásztor István, aki éppen most hagyja faképnél Tadićot (helyesen), hogy egy 180 fokos fordulattal – szintén helyesen – Tomóhoz (Tomislav Nikolićhoz) csatlakozzon. De, tulajdonít-e ezeknek a nem túlságosan elegáns, s a VMSZ-ben is turbulenciát okozó politikai manővereknek bárki, akár a legkisebb elvi jelentőséget? Senki. A politikában jelen levő kenyér- és a szűkebb pártvezetés érdekharcán túlmenően bizonyosan nem.

Való igaz, a VMDP-ben kevesen vagyunk, pénzünk sincs nagyon, de egyelőre bírjuk az iramot. 

3. Nem véletlen, hogy Pásztor elismeri, s vállalja a 15 pontot. Mint ahogy az sem, hogy a fogadkozik, miszerint „megpróbálunk ennek érdekében valamit tenni”. A gond az, hogy a VMSZ nem tudja feltenni a lécet, s ezért folyton bukdácsol, miközben folyton magyaráznia kell a bizonyítványát.

Mi mást nem tehetünk, szaván fogjuk. S újra, meg újra kiállunk a nyilvánosság elé, hogy véleményt mondjunk a tevékenységéről. Meg arról is, mi az, amit az adott helyzetben tennie kellene.

Ezzel összefüggésben csak megismételni tudom, az említett Hírlevélben közölt a VMDP intézőbizottsága által jegyzett állásfoglalást: „Az intézőbizottság véleménye az, hogy a vajdasági magyar párt elit akkor jár el hivatásának megfelelően, ha a nemzetrészünk egésze és a saját érdekében is világosan megfogalmazza és közzéteszi a változásokra vonatkozó értékelését, s nyilatkozik az érdekvédelemmel összefüggő politikai tevékenységének főbb irányairól.

A VMDP rövidesen elkészíti ezt a dokumentumot és azt egy nyilvános vitára hívó felszólítással, közzéteszi”.

Ágoston András

Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 209. szám, 2012. október 4.

Új Übük - új Poszományok

Ámulva hallgattam Pásztor István Ternovácz Istvánnak adott nyilatkozatát, s szinte szemem előtt láttam, ahogy ismét virulni kezdett arcán a bizánci dölyf, a politikusok ősi ellensége és megrontója. Nemcsak az a baj, hogy Pásztornak (már megint) nincsen igaza – ha összevetjük a VMSZ programját a Bozóki Antal által fogalmazott elvárásokkal, akkor ez a kisiskolások számára is nyilvánvaló, ezért jó, hogy Ágoston András minden különösebb analízis nélkül szembeállította egymással a dolgokat. Ki-ki, vonja le belőle a konzekvenciát. A legnagyobb baj az, hogy a VMSZ programjában édeskevés szó esik az autonómiáról, csak hát Pásztor ezt ismét elfelejtette, mert azt hiszi, kezében a teljes honi sajtó, és már minden újságíróból poltront csinált a napi kenyérgond. Amellett mindezt teheti is, hiszen eddig majd minden ostobaságához kapott fővárosi támogatást. Ha ettől nem, akkor attól, ha „itt” nem, akkor „ott”, vagy itt is, meg ott is. A sok hízelgés láttán már maga is kezdte elhinni, hogy itt mindenki hülye, csak ő a helikopter. Ámde ennek szemmel láthatóan lassan vége szakad, ezt már csak vakok és elvakultak nem látják. Pásztor kezd kényelmetlen szolgává válni, és hát volt már egyszer a VMSZ-nek egy Übü királya, akit hatalma teljében megbuktatott a cimborája, Poszomány kapitány. Ugyanis ez a természete, természetes következménye minden politizálásnak, amely a dölyfön alapszik. Kívánom hát, gyulladjon ki Pásztor István arcán egyre többször, egyre pirosabban a dölyf lázrózsája. Ha már nem tetszik neki, hogy szólni merészeltünk.

Pedig az még időben vala.

Csorba Béla

Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 210. szám, 2012. október 5.

Határok nélkül: Útkeresés?

Peticíó a vajdasági magyar közösség azonosságának megőrzéséért

Peticíó - klikk a képre

Felhívás a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőkhöz az Európai Unió magyar képviselőihez. Abból a megállapításból kiindulva, hogy 

–        a vajdasági magyar közösség demográfiai, gazdasági és foglalkoztatási helyzete – a 2000. október 5-i, önmagát demokratikusnak nevező hatalomátvétel után is – tovább súlyosbodott (a 2011. októberi népszámlás adatait a lakosság nemzeti összetételéről még mindig nem tették közzé), visszaesett a gyermekvállalás, a fiatal és képzett lakosok elvándorlása pedig fokozódott, ami miatt a lakosság elöregedése is egyre kifejezettebb;

–        Vajdaságban a munkanélküliek száma meghaladta az eddigi példa nélküli 27 százalékot, az itteni magyarok között a foglalkoztatás nélküliek száma pedig még ennél is jelentősen nagyobb;

–        a magyarok mind jobban kiszorulnak a döntéshozatali szervekből – (pl. Nagybecskereken és Újvidéken), ami sérti a nemzeti kisebbségeknek a képviseletre és a döntéshozatalban való arányos részvételhez való jogát –, de a vállalkozók közül is, elveszítik termőföldjüket, ingatlanaikat, ami csak növeli a közösség elszegényedését;  

 

–        a vajdasági magyar pártok sikertelenül szerepeltek a 2012. választásokon. Nincs közöttük  egyetértés a közösség alapvető kérdéseinek rendezésében; 

 

–        tekintetbe véve, hogy a fentiek miatt a közösségen egyre jobban eluralkodik a kiábrándulás, a depresszió és a letargia,

mi, alulírott vajdasági magyar pártok és civil szervezetek vezetői, valamint magánszemélyek, az Újvidéken 2012. szeptember 27-én tartott értekezlet részvevői, felelősséget érezve önmagunk és  gyermekeink jövője iránt, az alábbiakat követeljük:

1. Olyan munkahelyteremtő intézkedések megtételét, amelyek csökkentik a munkanélküliséget, biztosítják a tisztességes keresetet és megélhetést, növelik a gyermekvállalás lehetőségét, valamint a fiatal és képzett lakosoknak a szülőföldön való maradását.   

2. Szerbia biztosítsa a délvidéki magyarság teljes körű nemzeti autonómiáját, területi és személyi elvű autonómiát. A nemzeti tanácsokról szóló törvénynek az eddigi tapasztalatok alapján való mielőbbi módosítását, amely szavatolja a nemzeti kisebbségek tényleges politikai önkormányzatát, felruházná döntéshozatali joggal és hozzájárulna az érdekeinek megfogalmazásához és hatékony képviseletéhez. Ezt követően új, demokratikus nemzeti-tanácsi választások megtartását, az állam által elkészített és kezelt teljes választói névjegyzék alapján, olyan választási rendszer alkalmazásával, amely figyelembe venné a lakosság területi megoszlását.  

3. Szerbia valódi decentralizálását és EU-kompatibilis régiókra (nem statisztikai) való átszervezését. A régiók kialakításánál vegyék figyelembe a gazdasági, földrajzi, etnikai és más elveket. A délvidéki magyarság tömbben élő része egy közigazgatási egységben, régióban legyen. A közigazgatási reform részeként létre kell hozni a szubszidiaritás elve alapján működő települési önkormányzatokat. 

A Vajdaság Autonóm Tartomány önkormányzatiságának teljes visszaállítását, beleértve a törvényhozási, végrehajtási és igazságügyi jogkört is.

4. A szerb alkotmány által a nemzeti kisebbségeknek szavatolt parlamenti helyek beépítését a választási törvénybe, az arányos részvételt a döntéshozatali intézményekben, a közigazgatási és igazságügyi szervekben, a közvállatokban, valamint a belügyi hatóságokban – minden szinten. Új törvény meghozatalát a népképviselők választásáról, amely lehetővé teszi a listákra és az egyénekre való szavazást is, minek alapján mindegyik jelölt, aki legalább 2000 szavazatot kap, rangsorolási eljárásba kerül.  

 

5. Adának, Zentának és Magyarkanizsának az észak-bánáti körzethez való csatolásáról szóló, az asszimilációt ösztönző rendeletnek a megváltoztatását és a három községnek a természetes etnikai, gazdasági, valamint földrajzi környezetbe, az észak-bácskai körzetbe való visszatérését

6. A községi bíróságok visszaállítását Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Temerinben, Topolyán és Zentán. A bíróságok és ügyészségek dolgozóinak nemzeti összetételére vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát és az arányos foglalkoztatás biztosítását a tartományi és községi közigazgatási és igazságügyi szervekben, közvállalatokban és hivatalokban, valamint a magyar nyelv hivatalos használatának biztosítását ezekben a szervekben, valamint egy új hivatalos nyelvhasználati törvény meghozatalát. 

 

7. Magyar oktatási rendszer létrehozását az óvodától az egyetemig, a magyar lakosság érdekei alapján, figyelembe véve a szülők állásfoglalását. Magyar csoportok beindítását az Újvidéki Egyetemen.  A szerb iskolaközponthoz tartozó tordai és a magyarittabéi általános iskola önállósulását. A szerb, mint nem anyanyelv oktatásának átszervezését, a tankönyvek korszerűsítését és a nemzeti közösségeket megbélyegző tartalmak törlését.

8. A sajtó szabadságát és a pártoktól, valamint a Magyar Nemzeti Tanácstól való független és tárgyilagos tájékoztatás biztosítását.   

 

9. A szabadkai Népszínház és az újvidéki Európa Kollégium befejezése végső időpontjának meghatározását, mert még csak nem is látszik, mikor kerül erre sor. 

 

10. A kollektív bűnösség elvének törlését a 2011. október 6-án elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényből.

11. A szerbiai parlament fogadjon el nyilatkozatot, amely elítéli az 1944/45-ös délvidéki, a magyarokat érintő vérengzéseket, kinyilvánítja a bocsánatkérést, biztosítja az áldozatoknak kijáró végtisztesség és a méltó megemlékezés jogát. Tegye lehetővé a második világháború áldozatainak emlékmű emelését minden helységben, ahol tömegsír van, a még titkos dossziék és levéltárak megnyitását, segítse az említett események kutatását, valamint tegye lehetővé a besúgók névsorához való hozzáférést és indítson eljárást az atrocitások életben lévő elkövetői ellen. 

 

12. Állami irányítással ne kerüljön sor a többnyire Nyugat-Európából kitoloncoltaknak a nemzeti kisebbségek által lakott területekre való költöztetésére, mivel az még jobban megbontaná a lakosság etnikai arányait és rontaná a közbiztonságot. 

 

13. A szerb kormány biztosítsa végre az etnikai alapú incidensek hatékony kivizsgálását és a vonatkozó jogszabályoknak az elkövetők elleni következetes alkalmazását, mindennemű hovatartozástól függetlenül, valamint a temerini elítéltek szabadon bocsátását.

14. Az őshonos magyar nemzeti kisebbség említett kérdéseit vegyék figyelembe és kérjék számon Szerbia európai integrációs csatalakozási tárgyalásai során. A térség valamint Európa népei történelmi megbékélése és a vajdasági magyar nemzeti közösség helyzetének megnyugtató rendezése érdekében, szükségesnek tartjuk a szerb-magyar, illetve magyar-szerb kapcsolatokat terhelő kérdéseknek a tagjelölti státus megszerzése előtti megnyugtató módon való rendezését.

15. A fenti követelések megvalósításáért való határozott kiállást – minden szinten – figyelemmel kísérjük és számon kérjük a magyar képviselőktől.

Ezeket a közösen megfogalmazott álláspontjainkat eljuttatjuk a belföldi és külföldi sajtónak, Ivica Dačić szerb kormányfőnek, Stefan Fülének, az Európai Bizottság bővítési biztosának, Jelko Kacinnak, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevőjének, az anyaországi vezetőkhöz és az Európai Unió magyar képviselőinek.

Újvidék, 2012. szeptember 27.

Pártok:

– Ágoston András, Vajdasági Magyar Demokrata Párt, elnök
– Csonka Áron, Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, elnök

– László Bálint, a Magyar Remény Mozgalom, elnök

– Rácz Szabó László, Magyar Polgári Szövetség, elnök

Civil szervezetek:

– Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület, mgr. Bozóki Antal, elnök

– Barangoló – Civil Szervezet, Zenta, Miklós Éva, elnök

– Horizont Dél-bácskai és Szerémségi Magyar Civil Szervezetek Szövetsége, Bátori József, elnök

– Nagy Sándor Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület, Papp Ferenc, elnök

– Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat – Topolya,

   Kovács László elnök

– Újvidéki Diáksegélyező Egyesület, Matuska Márton, elnök
– Újvidéki Magyar Olvasókör, Matuska Mária, elnök
– Újvidéki Polgári Daloskör, Papp Ferenc, alelnök
– Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, Nagy Margit, elnök 

 

Magánszemélyek: 

– Bálint István, újságíró, Újvidék
– Margit Zoltán, kertészmérnök, Csóka

– Muhi Béla, tanár, Újvidék
– Rontó B. Judit mgr., tanárnő, Torda

– Szabó Angéla, újságíró, Csantavér

– Zavarkó Sándor mgr., Újvidék
– Magyar Karolina, okl. jogász, Újvidék

Megjegyzés: 

A Felhívás nyitott további aláírók számára, akik a tartalmával egyetértenek.  

Peticíó a vajdasági magyar közösség azonosságának megőrzéséért