Megérkezett a temerini vádirat „változtatása” - Nincs új vádirat, sem másik minősítés

Az Úr legyen veletek!

Ezúttal is bebizonyosodott: Vádirat csak akkor van, amikor kézbesítik azt. A sajtóban is megjelent – felelőtlen – híresztelésekkel ellentétben – az újvidéki Felsőfokú Ügyészség nem minősítette át „garázdaságra” a tavaly október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar fiú ügyében a vádiratot.

Emlékeztetőül: Az újvidéki Felső Bíróság tanácsa 2013. február 25-i keltezésű végzésével (amelyet számomra február 28-án kézbesítettek) „visszautalta” az újvidéki Felsőfokú Ügyészségnek a 2012. október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő fiúk ellen (a 2013. január 9-én) beterjesztett vádiratot, hogy „a végzés közlésétől számított három napos határidőn belül küszöbölje ki az észlelt hiányosságokat”. 

Az újvidéki Felső Bíróságnak címzett, számomra a mai napon kézbesített (mindössze 40 sorból álló) iratot még az ügyész sem nevezi vádiratnak. Az ügyész csak „a (január 9-i – B. a.) vádirat 1. és 2. pontjában leírt (hét magyar fiatallal kapcsolatos – B. A.) tényálláson változtatott”. A nyolcad rendű vádlott Novaković Predrag az ügyész legújabb iratában már nem is szerepel. A kérdésre, hogy miért, az iratban semmilyen indoklás nincsen. (Más kérdés, hogy a Felső Bíróság a március 5-i átvételi pecsétet viselő iratot miért csak március 18-án kézbesítette.)

Az ügyész mind a hét fiatalembert továbbra is a BTK 317. szakaszának 2. bekezdésébe ütköző bűncselekmény elkövetésével, vagyis nemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltásával, illetve szításával vádolja (amely bűncselekmény miatt egytől nyolcévi börtönbüntetést van előlátva). 

Orosz Róbertot pedig az ügyész külön még, a BTK 348. szakasza 2. bekezdése alapján, „engedély nélküli fegyvertartással” vádolja (mivel – szerinte – a szobájában egy „winchester 223-as és egy 7,65x54 P kaliberű golyót tartott”).

A vádiraton valójában semmilyen lényegi változás nem történt, szinte szóról szóra megegyezik a (bíróság által is) kifogásolt vádirattal. Ez (az én olvasatomban) azt jelenti, hogy az ügyész nem tett eleget a Felső Bíróság tanácsa 2013. február 25-i végzésében lévő követelményeknek (hogy a vádiratot hozza összhangba a Büntető Eljárási Törvény 266. szakaszában előírt követelményeknek).

Most a vádirat elleni kifogás benyújtása következik, majd a Felső Bíróság tanácsának kell lépnie. A törvénytelen fogva tartás tovább folytatódik…

Újvidék, 2013. március 18.

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje

(MÉG MINDIG) NINCS ÚJ VÁDIRAT

1614 aláírás Zdenka Stakić bírónő kivételezésére

A tavaly október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar fiú ügyében az a hír, hogy nincs újabb hír.

Az újvidéki Felső Bíróság tanácsa 2013. február 25-i keltezésű végzésével (amelyet számomra február 28-án kézbesítettek) „visszautalta” az újvidéki Felsőfokú Ügyészség illetékes ügyészének a 2012. október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő fiúk ellen (a 2013. január 9-én) beterjesztett vádiratát, hogy „a végzés közlésétől számított három napos határidőn belül küszöbölje ki az észlelt hiányosságokat”. 

Az interneten olyan állítás is olvasható, hogy „az ügyészség 2013. március 5-i keltezéssel átminősítette a vádiratot, és most a hét magyar fiút garázdasággal gyanúsítják, az előzetes letartóztatást meghosszabbították 2013. április 4-ig”.[1]

Az igazság viszont, hogy számomra mind a mai napig az ügyészségtől nem kézbesítettek semmilyen iratot, így a javított/változtatott vádiratot sem.

Hogy az eljáró bíróság a Felsőfokú Ügyészségnek mikor kézbesítette az említett végzést, arról nincsen tudomásom. Azt viszont állítom, hogy a kézbesítésnek egy időben kellett volna megtörténnie, de azt sem tartom kizártnak, hogy az ügyészég még február 28-a előtt megkapta az említett végzést. Azóta már négyszer három nap is eltelt, de sehol a vádirat. A fiúk viszont továbbra is börtönben vannak. 

Még ugyanazon a napon, vagyis február 28-án, amikor kézbesítették az ügyészség számára kedvezőtlen végzést, követeltem a bíróságtól – éppen a vádirat hiányosságaira hivatkozva – védenceim szabadon bocsátását. A bírói testület azonban erről a beadványról mind a mai napig nem döntött.

A bíróság úgyszintén nem határozott a január 21-i beadványomról sem, amellyel kértem, hogy a magyar nyelvet állapítsa meg az eljárás nyelvének.

A mai napig összesen 1614 aláírás érkezett – Adáról, a Buránysorról, Keviből, Muzslyáról, Nagybecskerekről, Óbecséről, Szabadkáról, Telecskáról, Temerinből, Zentáról, stb. – az ügyben eljáró Zdenka Stakić bírónő kivételezése. Köszönet érte minden aláírónak.

Ügyszintén köszönet illeti meg a Szerbiai Helsinki Emberi Jogi Bizottságot, amely legújabb kiadványban [2] részletesen foglalkozik a vajdasági magyarokat ért legutóbbi jogsértésekkel, beleértve a börtönben lévő fiatalok ügyét is. 

Bozóki Antal

Újvidék, 2013. március 13.

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje által

[1] Fejlemények: Az ,,új temerini fiúk” elleni vádat átminősítették!

http://www.delhir.com/delvidek/magyarsag-koezelet/4930-fejlemenyek-az-uj-temerini-fiuk-vadiratat-atminsitettek

[2] http://www.helsinki.org.rs/serbian/index_s.html

Hogy ez nem kettős mérce?! Hát micsoda?! Folytatódik a packázás a “temerini hetekkel”!

Igazán megszokhattuk volna már, hogy a meglehetősen furcsa módon működő szerbiai igazságszolgáltatás rendszerint kimutatja a foga fehérjét, amikor valamilyen nemzeti/nemzetiségi indíttatású incidens esetében a magyarokat kell jó alaposan megleckéztetni. Valami miatt mégis rendre meglepődünk, amikor azt tapasztaljuk, hogy újra meg újra megpróbálják elverni rajtunk, Szerbiában élő magyarokon a port.

Megtehetik. Kényük-kedvük szerint csűrhetik-csavarhatják a különféle jogi paragrafusokat, mi pedig hőzönghetünk, háboroghatunk az igazságtalan igazságosztás miatt, amennyit csak akarunk. Nagyon úgy fest, hogy a végkimenetel szempontjából ez se nem oszt, se nem szoroz.

E puszta ténymegállapítás alátámasztására szolgálhat egy igazán frissnek számító példa. Egy olyan „jelentéktelen és aprócska” eseménytöredék, amely az immáron ötödik hónapja előzetes letartóztatásban lévő hét magyar fiatal sorsának alakulását befolyásolja. A két adai, a két óbecsei és a három temerini fiatalember az este fél 9-kor kapta kézhez azt az írásbeli tájékoztatót, amelyből arról értesülhettek, hogy a fogva tartásukat újabb egy hónapos határidővel meghosszabbították. Egészen pontosan április 4-ig. Úgyhogy ha voltak is valamiféle ábrándos, szép reményeik arra vonatkozólag, hogy a „hármas fronton indított egyidejű támadás” (a mielőbbi kiszabadításukért küzdő ügyvédek munkája, az értük való politikusi kiállás és a civil összefogás, konkrétan az ügyet lefolytató bírónő kijelölése ellen tiltakozó aláírásgyűjtés) apránként majd meghozza a maga gyümölcsét, akkor azok most mind egy szálig szertefoszlottak. Maradt csak megint az idegtépő várakozás.

Fanyalogva, kissé gúnyosan most akár azt is kérdezhetném, hogy mit szól mindehhez a nagyvilág. Kinek, minek a megcsúfolása tulajdonképpen ez az elrettentést, megrendszabályozást szolgáló, egyenlőtlen macska-egér játék?

Történik mindez éppen akkor, amikor a hét magyar fiatal védelmét ellátó jogászoknak sikerült elérniük és kikövetelniük, hogy az ügy vizsgálata során felmerült hiányosságok és törvénytelenségek miatt módosítsák a vádiratot. Így most már nemzeti, faji és vallási türelmetlenség szításával nem vádolják a fiúkat. Vétségükül ezentúl erőszakos viselkedésmód róható majd fel.

Biztos vagyok abban, hogy nem csupán engem érdekel: miben bíztak eddig a fogva tartott fiúk szülei, és miként vélekednek az újabb egy hónapos időhúzásról, időnyerésről?

Orosz István (Temerin): Aranka lányommal ma reggel jártunk a fiaimnál. Attila is, Róbert is, a körülményekhez képest, jól van. Hogy mi a véleményem erről a tegnapi fejleményről? Drasztikusan fogalmazom meg: katasztrofálisnak tartom. Majd öt hónap elmúltával jutottunk vissza a kiindulóponthoz. Ennyi időnek kellett eltelnie hiába. Ugyanis éppen itt és pontosan ezzel kellett volna kezdeni a vizsgálati eljárást. A verekedéssel, azon belül is a magyarveréssel. Mert azon az októberi éjszakán ez történt. A magyar fiatalokat bántalmazta, gépkocsikkal üldözte, üvegekkel dobálta és lánccal verte a szerbek egy csoportja, mégis ők kerültek előzetes letartóztatásba. A másik csoportból pedig egyedül csak Predrag Novakovićot állították elő, és ami a legfelháborítóbb: ugyanezzel a váddal szemben szabadlábról védekezhet. A hét magyar fiatal számára viszont újabb, egészen április 4-ig tartó hosszabbítást rendeltek el. Ép ésszel ez egyszerűen felfoghatatlan. Csupán egyetlen értelmes magyarázat létezhet erre, mégpedig az, hogy mindenféleképpen és mindenáron el akarják ítélni ezeket a gyerekeket. Akkor viszont okvetlenül találniuk kell valamilyen ürügyet, mondvacsinált okot, mert különben kártérítés illetné meg az érintetteket. Ezt viszont (úgy látszik) szeretnék elkerülni. A legfontosabb az, hogy mi most nem hunyászkodhatunk meg, nem hallgathatunk, hanem minden követ meg kell mozgatnunk a hét magyar fiatal ügyének érdekében. Szerencsére vannak olyan védőügyvédeink is, akikkel azért igencsak meg kell birkóznia ennek a mi részrehajló igazságszolgáltatásunknak.   

Koperec Zsuzsa (Temerin): Amikor kedden meglátogattuk Csongort a fogdában, a férjemmel és a másik fiammal, mindannyiunk számára jó érzés volt látni, mert végre mosolygott, nevetett. Bizakodott, erőt adott a számára az, hogy remélhetőleg sikerül enyhíteni a vádiratukon. Csongort egyébként is nagyon meggyötörte ez az ötödik hónapja tartó bezártság. Egy héttel ezelőtt már azt mondta, hogy nem bírja tovább elviselni a börtönt. Csinálni fog magával valamit. A mélyponton volt. Az egész család aggódott miatta… Ez a hír pedig, amit ma kaptunk, olyan, mint derült égből a villámcsapás. Biztos vagyok benne, hogy most újra összeomlott. Én is reggel óta csak sírok. Nem találom a helyemet. Egyedül csak az vigasztal, hogy a vádiratból kikerültek azok a szörnyű dolgok, amelyek elkövetésével vádolták azt a gyereket, aki valójában ott sem volt az incidens kirobbanásának helyszínén. Számomra felfoghatatlan, hogy az ügyben csak egyetlen szerb nemzetiségűt találtak bűnösnek és őt is még januárban kiengedték. Ő már a pravoszláv karácsonyi ünnepeket is otthon tölthette, a mi gyerekeinket pedig nyilván még a húsvét is bent éri a fogdában.

Apatócki Magdolna (Ada): Én már nagyon bíztam abban, hogy többször nem kell beszélőre mennem. Azt gondoltam, hogy most végre hazaengedik a fiainkat, és ha nem is ejtik el ellenük a vádat, de legalább szabadlábról védekezhetnek. Sajnos újra csalódnunk kellett. Persze örülök annak, hogy módosították a vádiratot, és végre nem nevezik neofasisztának a gyerekeinket, ám ez az indokolatlan és értelmetlen hosszabbítás mélységesen felháborít. Méghogy ez nem kettős mérce?! Akkor minek lehet nevezni? Ennyire aljas módon bánnak a gyerekeinkkel? Ez szégyen az újvidéki bíróságra nézve! Miért tartják bent őket ennyi ideje? Mivel ártatlanabbak a szerb fiatalok, mint a mieink? Ők is ugyanúgy ott voltak a rendbontás színhelyén, ugyanúgy részt vettek a verekedésben. Ellenük viszont még eljárást sem indítottak. Ezek a fiúk mindig kiálltak a magyarságuk mellett, és azt hiszem, hogy a jövőben ez a magyarságtudat csak erősödni fog bennük. Az ítélkezők az ilyenfajta bánásmóddal nem az általuk elvárt hatást fogják elérni, hanem éppen az ellenkezőjét. Mi elszántak vagyunk, és küzdünk értük tovább. Ezt a harcot nem fogjuk feladni.

Smith Zuzsanna (Ada): Két hete nem láttam Tomi fiamat, mert nem jutott pénz arra, hogy elmenjek hozzá. Ma viszont sikerült meglátogatnom. Nem volt rosszkedvű. Most a cellatársaira sem panaszkodott. Annyit mondott csak, hogy hamarosan áthelyezik azt, aki eddig molesztálta. Én meg nem akartam szomorítani. Csak itthon beszélgettünk a férjemmel arról, hogy szegény gyerek a karácsonyt is, a szilvesztert is bent töltötte, a szerb támadók pedig élik világukat. A magyar fiúkat most erőszakos viselkedéssel vádolják. Számunkra viszont nem világos, hogy kivel kerültek összetűzésbe. Egymást bántalmazták talán? Nyilván ezt akarják velünk elhitetni…

Karpinszki Valéria (Óbecse): Teljesen kikeltem magamból, amikor értesültem erről az újabb fordulatról. Ötödik hónapja húzódik az ügy, és még nemhogy nem született semmiféle ítélet, hanem még el sem kezdték az eset tárgyalását. Kornél fiam ellen eddig semmiféle vádat nem tudtak felhozni, mégis fogva tartják. Egyetlen napra sem jöhetett haza. Épp most várom, hogy beszélhessek az ügyvédünkkel. Neki is el akarom mondani, hogy olyan zűrzavarossá, átláthatatlanná tették ezt az ügyet, hogy majd a végén (a nagy semmiért!) évekre börtönbe zárják a gyereket. De akkor én olyat csinálok, amit még eddig egyetlen szülő sem tett! Azt sem bánom, ha odakerülök Kornél fiam mellé a börtönbe. Ez most már egyszerűen tűrhetetlen. Valaminek történnie kell, mert így nem mehet tovább. Egyre csak húzzák az időt, a végkimenetel pedig az lesz, hogy el fogják ítélni a gyerekeinket. Azok viszont, akik bántalmazták, megverték őket, otthon vannak és jót nevetnek rajtunk.

Szabó Angéla

Visszautalt vádirat - Fejlemény a temerini ügyben

  

            Az újvidéki Felső Bíróság 2013. február 25-i keltezésű végzésével (amelyet számomra a mai napon kézbesítettek) „visszautalta” az újvidéki Felsőfokú Ügyészségnek a 2012. október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini magyar, valamint egy (már szabadlábon lévő) szerb fiú ellen beterjesztett vádiratát az illetékes ügyésznek, hogy „a végzés közlésétől számított három napos határidőn belül küszöbölje ki a vádiratban észlelt hiányosságokat”. 

            A bíróság a döntést a vádlottak ügyvédjeinek a vádirat ellen benyújtott kifogásai alapján hozta meg, mivel a vádirat – a bírói tanács megállapítása szerint – „nem tartalmaz minden, a Büntető Törvénykönyv (BTK) 266. szakaszában előírt  elemet” – olvasható a végzés indoklásában.

            Az ügyész a magyar fiatalok ellen a BTK 317. szakaszába ütköző bűncselekmény elkövetése, vagyisnemzeti, faji, vallási gyűlöletet vagy türelmetlenség kiváltása, illetve szítása miatt emelt vádat 2013. január 9-én a Felső Bíróság előtt (amely bűncselekmény miatt egytől nyolcévi börtönbüntetés van megszabva). A verekedésben részes egyetlen szerb nemzetiségű személy ellen a BTK 344. szakasza alapján büntetendő erőszakos viselkedés miatt történt a vádemelés, ami enyhébb büntetést von maga után (hat hónaptól öt évig terjedő börtönt) és a vádlottat január közepén kiengedték a vizsgálati fogságból. 

            A végzés példa értékű is lehet a gyakorlatban, olyan értelemben, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordítanak majd a vádiratok bírósági vizsgálata során, azoknak a törvény szabta feltételeknek való megfelelősége szempontjából.

A mai napon – mellékelve az említett végzést is – követeltem a vádlottak azonnali szabadon bocsátását. Ügyükben ugyanis a nyomozati eljárás még tavaly december végén befejeződött és a börtönben tartásuk jogi alapja megszűnt – ha ilyen egyáltalán volt is. 

Újvidék, 2013. február 28.

Mgr. Bozóki Antal,

Koperec Csongor és Smith Tomas védőügyvédje

„A BÍRÓSÁG NEM SIET”

Fejlemények a temerini ügyekben

Február 12-én 879 aláírást tartalmazó petíciót adtam át az újvidéki Felső Bíróság elnökének, Zora Jamušakovnak címzett beadvány mellékleteként. A petíciót ugyanazon a napon eljutattam Pásztor Istvánnak, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza elnökének is. Erről értesítetem a szerbiai Helsinki Emberi Jogi Bizottságot is.(Időközben további 107 aláírást küldtek a polgárok.)

A 2012. október 22-én letartóztatott és az óta is börtönben lévő hét adai, óbecsei és temerini fiú szülei, hozzátartozói, valamint vajdasági és külföldi polgárok a petíció által tiltakoznak az „új temerini fiúk” néven ismertté vált vizsgálati eljárásban észlelt számos törvénysértés miatt, amelyek megkérdőjelezik az eljárás tisztességességét, az eljáró rendőrség, az ügyészség és a bíróság pártatlanságát. Követelik az újvidéki Felsőbíróság elnökétől, hogy Zdenka Stakić bírónő helyett – aki 2005-ben ítéletet hozott a „temerini fiúk” néven elhíresült ügyben és az öt vádlottra 61 év börtönbüntetést szabott ki” – „haladéktalanul nevezzen ki új bírót a tárgyalás lefolytatáshoz.

A petíció aláírói tiltakoznak az miatt is, hogy a nyomozó és az igazságügyi szervek nem minden polgárra egyformán – azok nemzeti hovatartozásától függetlenül – alkalmazzák a jogszabályokat, valamint a kettős, sőt hármas mérce alkalmazásának nyilvántartásba vett példái miatt, amikor is különböző nemzetiségű személyek – egyazon vagy hasonló bűncselekmény elkövetésekor – eltérő viszonyulásban és büntetésben részesültek. 

            Kérésemre február 18-án fogadott Zora Jamušakov, az újvidéki Felső Bíróság elnöke. Ez alkalommal, az elnök asszonynak átadtam egy hét oldal terjedelműmemorandumot, amely az újvidéki igazságügyi szervek munkával kapcsolatos megjegyzéseket és kifogásokat tartalmazza. (A memorandumot február 20-án Pásztor Istvánnak is megküldtem)

            A bíróság elnökének elmondtam, hogy a vajdasági magyar közösségben nagy elégedetlenség van a nacionalista jelenségek és kilengések miatt, amelyek veszélyeztetik a polgárok békéjét és biztonságát, a különböző nemzetiségekhez tartozók együttélését.

Rámutattam, hogy a 2012. október 21-én letartóztatott (és az óta is fogházban lévő) hét adai, becsei és temerini fiatalember ellen a BTK 317. szakaszába ütköző bűncselekmény elkövetése miatt emeltek vádat a Felső Bíróság előtt (amely bűncselekmény miatt egytől nyolcévi börtönbüntetés van megszabva). A verekedésben részes egyetlen szerb nemzetiségű személy ellen a BTK 344. szakasza alapján büntetendő erőszakos viselkedés miatt történt a vádemelés (és január közepén kiengedték a vizsgálati fogságból), ami enyhébb büntetést von maga után (hat hónaptól öt évig terjedő börtönt). Ugyanakkor a többi 10–15 szerb nemzetiségű személy ellen, akik részt vettek a verekedésben és üldözték a magyar vádlottakat, még csak vádelemelés sem történt. Számos példával is illusztrálva az eljárás során történt jogsértéseket.

Ugyancsak Temerinben, 2013. január 27-én éjjel, támadás ért két magyar fiatalembert. A fiatalok szórakozóhelyről hazafelé tartva magyarul beszélgettek, amikor elhaladt mellettük egy hat ismeretlen személyből álló csoport, amelynek tagjai – a sértettek elmondása szerint – hirtelen visszafordultak és rájuk támadtak. Az egyik magyar fiatalembert üveggel fejbe vágták, míg a másikat földre teperték és összerugdosták. A támadók a fiúk bántalmazása közben a magyar anyjukat szidalmazták szerb nyelven. Ebben az ügyben az eljárás az újvidéki Alapfokú Bíróság előtt folyik (a sértettek ellen is!), mégpedig verekedésben való részvétel (a BTK 123. szakasza) miatt, amiért pénzbüntetés vagy három évig terjedő börtönbüntetés van előlátva. A gyanúsítottakat másnap szabadon engedték.      

Február 3-ára virradó éjszaka Óbecse központjában magyar fiatalokra támadt rá egy szerbül beszélő fiatalokból álló csoport. A támadás alkalmával nemzeti hovatartozásukat emlegetve sértegették őket. Ketten megsérültek, egyiküknek a fején szakad fel a bőr és kisebb agyrázkódást szenvedett, társának pedig a bal szeme környéke dagadt fel. A rendőrség gyorsan elfogta a támadókat, de érthetetlen, hogy csak szabálysértési eljárás indult ellenük.

Az említett és más nyilvántartásba vett példák alapján a magyar közösségben elterjedt az a vélemény, hogy a magyarokat – nemzetiségük miatt – az állami szervek hátrányosan megkülönböztetik és aránytalanul súlyosabb büntetésben részesítik, mint s szerb nemzetiségűeket. Ez ellenkezik a szerb alkotmány alapvető emberi jogi és nemzeti kisebbségvédelmi rendelkezéseivel, a hatályos jogszabályokkal és Szerbia nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeivel.

A Felső Bíróság elnök asszonyának – a nemzeti feszültségek csökkentése érdekében – javasoltam, hogy Zdenka Stakić helyett „az új temeri fiúk” néven elhíresült bűnperben haladéktalanul nevezzen ki új bírót a tárgyalás lefolytatáshoz. A temeriniKoperec Csongor (19) és Smith Tomas (18) adai vádlottak védőügyvédjeként, sürgettem az előzetes letartóztatásuk megszüntetésére és azonnali szabadlábra helyezésükre irányuló kérelemről való mielőbbi döntés meghozatalát. Ügyükben ugyanis a nyomozati eljárás még tavaly december végén befejeződött és a börtönben tartásuk jogi alapja megszűnt – ha ilyen egyáltalán volt is. 

Az elnök asszonynak, az elmondottak alátámasztására átadtam egy 16 dokumentumból álló mellékletet is.

Kifejtettem, továbbá, azon véleményemet, hogy – a magyaroknak az igazságügyi szervek iránti bizalma visszaszerzése érdekében – szükségesnek tartom egy jogászokból álló (képviselőházi) külön bizottság létrehozását, amely a temerini, az óbecsei és a szabadkai ügyekben a törvényesség szempontjából megvizsgálná a helybeli rendőrség, valamint az újvidéki ügyészségek és bíróságok munkáját és javaslatokat tenne a további intézkedések megtételére.

Hangoztattam annak szükségességét, hogy az igazságügyi szervek maradéktalanul biztosítsák a polgároknak a törvény előtti egyenrangúságát, a nemzeti hovatartozásuktól függetlenül, a jogszabályok egyforma alkalmazását, a diszkrimináció tilalmát, az eljárások tisztességességét és a polgárok jogbiztonsága, valamint az ügyészség és a bíróság pártatlansága elvének érvényesülését.

Ugyancsak szóvá tettem: A magyar közösség – a szerzett jogok alapján – elvárja a községi bíróságok visszaállítását Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Temerinben, Topolyán és Zentán, valamint a bíróságok és ügyészségek dolgozóinak nemzeti összetételére vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát és a nemzetiségiek arányos foglalkoztatásának biztosítását.

            A Felső Bíróság elnöke válaszában elmondta, „nem avatkozhat a bírói tanács munkájába”, hogy „a bíróság nem siet”, és hogy „nyomást gyakorolok a bíróságra”. Február 21-i érdeklődésemre, hogy mikorra várható a bíróság döntése a vádirattal kapcsolatos kifogásokról és a vádlottak szabadon bocsátásának kérelméről, azt az üzenetet kaptam, hogy „rövidesen”. Mivel ez mind a mai napig nem történt meg, úgy döntöttem, hogy a történtekről értesítem a közvéleményt.

Mgr. Bozóki Antal, ügyvéd

az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke

Újvidék, 2013. február 25.

Magyarverések: az EP emberi jogi bizottságot küldhet Szerbiába

Megdöbbenést keltettek azok a híradások, melyek a vajdasági magyarellenes atrocitások folytatódásáról szólnak. Múlt héten, Szabadkán garázda szerb fiatalok egy népes csoportja boxeres-csavarhúzós támadást intézett védtelen magyar fiatalok ellen. Péntek hajnalban a bánsági Tordán egy idős magyar házaspár lakásába törtek be ismeretlenek, pénzüktől és ékszereiktől fosztva meg őket.

Az „új temerini fiúk” néven elhíresülő esetre Bozóki Antal ügyvéd hívta fel a figyelmet. A tavaly októberben erőszakos támadást szenvedett adai, óbecsei és temerini ifjak ellen olyan „koncepciós per” van készülőben, mely futni hagyja a szerb tetteseket, s melynek tárgyalására ugyanazt a Zdenka Stakic bírónőt nevezték ki Újvidéken, aki a „temerini fiúkat” annak idején példátlan részrehajlással 61 évi „rekord”-börtönbüntetésre ítélte.

A megelőző és az itt felsorolt erőszakos cselekmények méltán háborítják fel és indítják cselekvésre szerbiai és nemzetközi magyar közösségünk felelős képviselőit és szervezeteit. A vajdasági magyar politikai pártok és civil szervezetek 2012. szeptember 27-i Közleményükben – egyebek mellett – azt követelik, hogy: „A szerb kormány biztosítsa végre az etnikai alapú incidensek hatékony kivizsgálását és a vonatkozó jogszabályoknak az elkövetők elleni következetes alkalmazását, mindennemű hovatartozástól függetlenül, valamint a temerini elítéltek szabadon bocsátását”.

Az azóta szabadon engedett két „temerini fiú”, Horváth Árpád és Szakáll Zoltán az újvidéki bírósághoz intézett petíciójukban szállnak síkra továbbra is fogva tartott, másik három sorstársuk kiszabadítása érdekében.

Az Emberi Méltóság Tanácsa szintén tovább folytatja erre irányuló erőfeszítéseit. Lomnici Zoltán elnök maga is aláírta a petíciót, szerzőivel pedig együtt tartott sajtóértekezletet a Vajdaságban.

A Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fóruma múlt heti plenáris ülésén ugyancsak felemelte szavát megfélemlített délvidéki magyarságunk védelmében.

Pásztor István VMSZ-elnök Ivica Dacic miniszterelnökkel tárgyalt szombaton a vajdasági közbiztonsági helyzetről. Csak remélni lehet, hogy a szerb kormányfő eleget fog tenni ez alkalommal elhangzott – biztató – ígéreteinek.

Akárhogyan is volna, a mai napon, Tőkés László európai képviselő közbenjárására Inese Vaidere litván EP-képviselő az EP Emberi Jogi Bizottságának (DROI) bővített elnökségi ülésén vetette fel a szerbiai „magyarverések” aggasztó kérdését, Barbara Lochbihler bizottsági elnök pedig támogatásáról biztosította a vajdasági magyarok helyzetének orvoslását.

Február elején az erdélyi képviselő az EP plénumán szorgalmazta, hogy a Parlament, a Bizottság és a Tanács Szerbia esetében „– a koppenhágai kritériumok értelmében – kizáró jellegű csatlakozási feltételként érvényesítse a nemzeti kisebbségek védelmének követelményét”.

A DROI-bizottság mai gyűlésén egy szerbiai emberi jogi küldöttség kiküldését irányozta elő idén októberre, Szerbiába. Terv szerint, ezt megelőzően, egy bizottsági közmeghallgatásra is sor fog kerülni az európai csatlakozásra készülő ország emberi jogi helyzete tárgyában.

Emlékezetes, hogy a magyarok ellen elkövetett erőszakos cselekmények ügyében legutóbb 2005-ben, Doris Pack német képviselőasszony vezetésével járt európai parlamenti tényfeltáró küldöttség Szerbiában.

2013. 2. 20.

Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája

Az igazságra várva

Antonio Canova: Jusztícia (1792) — Milánó, Piazza Scala képtár  

Elgondolkodom: mi jót hozhat számunkra ez a 2013-as év, és vajon milyen közösségünket érzékenyen érintő történetek fűződnek majd a délvidéki magyarsághoz? Minden újesztendő januárja a „hideg napokra” való emlékezéssel kezdődik... és azzal, hogy mi, a saját hozzátartozóinkról, a megtorlásról még mindig csak félve beszélhetünk, róluk (méltó kegyhely híján) esetleg csak szemétdombok közelében, temetők elhanyagolt szegletében emlékezhetünk meg. 

Szerzett kisebbségi jogaink újabb megnyirbálásának lehettünk a tanúi az elmúlt hetekben. Ez Újvidéken abban nyilvánult meg, hogy a város területén közlekedő autóbuszok menetirányát jelző feliratokat latinról cirill betűsre cserélik. Akkor is, ha a község területén mindként írásmód egyenrangú és a szerb mellett a kisebbségi nyelvek is hivatalosnak számítanak. 

Februárban várható, hogy megkezdődik annak a hét magyar fiatalnak az ügyében a bírósági ítélethozatal, akiket nemzeti, faji és vallási türelmetlenség szításával vádolnak. Esetük lefolytatását „érdekes” módon ugyanaz a Zdenka Stakić bírónő végzi majd, aki a „temerini fiúkat” nyolc és fél évvel ezelőtt 61 évnyi börtönre ítélte. Mintha időközben teljesen megfeledkeztek volna arról, hogy ez a bírónő egy pedofil szerb papnak az ügyét elfektette. A hét fiatal esetében nem is magát a megtörtént esetet vizsgálták ki teljes egészében, hanem csak arra tértek ki, amivel nemzeti színezetet adhattak a történteknek. Arról ugyanis nem sok szó esett, hogy a haza induló magyar fiatalokra rátámadt a szerbek egy csoportja és bántalmazták őket. Az elkövetők közül csak egyet állítottak elő, de már szabadon is engedték. 

Felmerül a kérdés: mennyire végzett alapos munkát a kihallgatás és a nyomozás során a temerini rendőrség? Egyáltalán mit lehet tőle elvárni?

Mostanában is vannak magyarverések, mert a fiaink használni merészelik a saját anyanyelvüket. Minden népnek van saját történelme, kultúrája, anyanyelve, vannak hagyományai és szimbólumai. Ez utóbbiak használatát nem tiltja a törvény. Így például a magyar zászló használatát sem. Nézzünk meg egy szerb hazafit, aki külföldön él, ő bátran tarthat az otthonában egy térképet a mai Szerbiáról, meg szerb nemzeti lobogót is, és használhatja is azokat. Nem fogják emiatt nacionalistának mondani. Megnézhetnénk azt is, hogy hányan őriznek még térképet az egykori Jugoszláviáról! Akkor azokat is szigorúan meg kellene büntetni? Nekünk már lassan a szabad nyelvhasználatot is megtiltják, és magyar feliratú pólókat sem viselhetnek a fiatalok, sőt magyar zenét sem hallgathatnak. 

Én már lassan nem bízom, és nem hiszek a szerbiai igazságszolgáltatásban. Annak is csak az itteni magyarság megfélemlítése a célja. Eltúlzott ítéletekkel tönkre teszik nemcsak fiataljaink életét, hanem a családjukét is. Ezek az incidensek nem véletlenül történnek. Megfelelően időzítik őket a szélsőséges jobboldali nézeteket valló erők, akik meghúzódnak a háttérben. A szerb fiatalok szabadon sétálhatnak az utcákon, és magyarokra támadhatnak. Őket senki sem nevezi nacionalistának. Még akkor sem, ha olyan feliratokat jelentetnek meg az utcákon, a házfalakon, hogy: "Halál a  magyarokra!"

Máriás István

Temerin, 2013. 2. 18.

Újabb incidens Temerinben

Ma hajnalban, valamivel 2 óra után betörték a temerini Zavarkóék Boszniai utca 7-es számú családi házának egyik ablakát. A műanyag redőnyön és a dupla üvegezésű ablakon át egy féltégla, egy kisebb darab tégla és egy nagy kő repült be a szobába. A másik helyiségben alvó házaspárt azonban nem ennek a zaja ébresztette fel álmából, hanem az azt megelőző hangoskodás, kiabálás.  

Fiuk, Dávid 1 óra tájban érkezett haza két barátjával. Eredetileg egy hatfős társasággal voltak együtt, de közülük négyen elmaradtak. Időközben az egyik társuk hazament, hárman viszont együtt maradtak kint az utcán. Ekkor történt az, hogy szóváltásba keveredtek szerb fiatalok egy csoportjával. Azok talán tízen is lehettek. Hangoskodtak,  szidalmazták a három fiú magyar édesanyját és üldözőbe vették, üveggel dobálták őket. Mivel a magyar fiatalok tudták, hogy a két társuk nem sokkal korábban Zavarkóék otthonába távozott, igyekeztek ők is mielőbb oda menekülni. Üldözőik egészen a házig kergették őket. Egyikük kénytelen volt még a téglakerítést is átugrani, csakhogy gyorsan bejuthasson a biztonságot jelentő házba. Miután a két fiatalnak sikerült megmenekülnie, a támadóik is eltávoztak. Elcsendesült minden.

– Tíz-tizenöt perccel később azonban egy féltégla repült be annak a szobának az ablakán, amelyben a fiatalok tartózkodtak. Átszakította a majd negyven éves műanyag redőnyt és betörte mindkét ablaküveget. Aztán még egy negyednyi tégladarab és egy nagyobb kő is beszállt – mesélte Zavarkó Erzsébet, Dávid édesanyja. – A kő eltalálta az ágyon ülő fiamat. A vállát érte az ütés. Szerencsére más sérülés nem történt. Én azonnal kihívtam a rendőrséget. Nemsokára meg is érkeztek és elvégezték a helyszínelést. Később bementem a rendőrállomásra, hogy elmondjam a történteket. Aztán a fiamat is behívatták. Természetesen mindannyian nagyon megijedtünk. Váratlanul ért bennünket ez a támadás. Azt viszont szerencsés körülménynek tartjuk, hogy verekedésre a szerb meg a magyar fiatalok között nem került sor. Igaz, mi mindig arra tanítottuk a gyerekeinket, hogy ha csak egy mód van rá, kerüljék az összetűzést. Már volt alkalmunk bőven megtanulni a leckét. Tudjuk, hogy a szerbek csoportosan támadnak, ezért ők mindig túlerőben vannak. Ráadásul általában „nekik van igazuk“.

Az ügyben a feljelentés megtörtént. A magyar fiatalok a támadóik közül néhányat felismertek.

Szabó Angéla

Temerin...

Megvertek öt magyar fiatalt

Az újabb incidens vasárnap hajnalban történt Temerinben. Az egyik szórakozóhelyről fél kettő tájban hazafelé indult két magyar fiatal. Talán még kétszáz métert sem tettek meg a Jugoszláv Néphadsereg utcában, amikor hangoskodó, szerbül beszélő fiatalok egy csoportjára lettek figyelmesek. Amikor az ismeretlenek elhaladtak mellettük, hirtelen visszafordultak és rájuk támadtak. Ütni és szidalmazni kezdték a két fiút. Egyiküket ököllel verték, a másikukat viszont egy üveggel leütötték.

– Láttuk mi már messziről, hogy hatan közelednek felénk, meg hallottuk is őket, mert kiabáltak, mégsem gondoltunk semmi rossza. Minden olyan gyorsan történt, pillanatok alatt, hogy szinte meglepődni sem volt időnk, nemhogy reagálni bármilyen módon – meséli az egyik áldozat. – Én csak egy jó nagy ütést éreztem, utána pedig azt, hogy kirúgták alólam a lábamat. Ekkor a földre estem, de szerencsére nem a betonjárdára, hanem mellé. Négyen körbevettek, körülálltak és verni, rugdalni kezdtek, ahol csak értek. Én a két kezemmel igyekeztem a fejemet takarni és védeni, hogy minél kevesebb ütés érje. Talán emiatt van az, hogy most nemcsak a fejem fáj, hanem a kezem, a lábam meg a hátam is. A bal lábamon kiszakadt a nadrág és a térdemből ömlött a vér.  A társamat a fején találták el egy üveggel. Emlékszem arra is, hogy szidták a magyar anyánkat, és azt mondták, hogy mindjárt előveszik a késeiket és leszúrnak bennünket. Amikor megelégelték a verést, akkor amilyen gyorsan jöttek, úgy odébb is álltak. Elszaladtak. Amikor már feltápászkodtam a földről, elővettem a telefonomat és segítségül hívtam az egyik barátomat. Mondtam neki, hogy megvertek bennünket, és ha tud, jöjjön értünk, vigyen bennünket haza. Gyalog jött elénk, aztán egy darabon elkísért engem. Amikor mondtam neki, hogy most már elmehet, egyedül is boldogulok, akkor még viccelődve utánam szólt, hogy vigyázzak, nehogy megint megverjenek.

Nem sokkal később ugyanaz a hatfős csoport újabb magyar fiatalokat támadott meg. Akkor hármat. Először csak kötekedni kezdtek velük, aztán pedig már meg is ütötték őket. A fiúkat ugyanúgy teljesen váratlanul érte a támadás, mint korábban a két társukat. 

– Fogalmam sincs, hogy mivel ütöttek meg, de abban szinte biztos vagyok, hogy nem a puszta kezükkel. Mert eltört az orrom, csúnyán bedagadt a bal szemem és még a fogsorom is fáj. A támadás után bevittek az itteni egészségházba, és ellátták a sebeimet. Akkor már kihívták a rendőrséget is. Onnan pedig az újvidéki kórházba szállítottak. Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy a sürgősségi osztályon úgy rakták össze az orromat. Utána pedig elküldtek a szemorvoshoz. Fél 8-kor értem haza.

A bántalmazott, vékony dongájú fiatalember szemén, orrán és fején a kötéssel fogadta hétfőn délután otthonukban az érkezőket. Bizonyára komoly fájdalmai is voltak, mert az orrából még akkor is szivárgott a vér. Bal szemét, amikor leemelte róla a kötést, szinte nem is lehetett látni. Csak egy véraláfutásos, bordó-lila sebet. Később el is mentek újból a helybeli egészségházba, hogy a sebeit átkössék.

Szemmel láthatólag az egész családot nagyon megrázták és megviselték a hétvégi történések. Az édesapja a könnyeit nem szégyellve mondta, hogy: „Most már csak azért imádkozunk, hogy legalább a szeme világát ne veszítse el a fiunk!“. Az édesanyja pedig azzal kísért ki a kapuig, hogy: félnek. Aggódnak, rettegnek, mert nem tudják, hogy mi fog történni, hogyan alakulnak tovább a dolgok, lesz-e majd eredménye a hétfői kihallgatásnak. Bíznak benne, hogy az elkövetőket sikerül mielőbb kézre keríteni, és abban is, hogy a nyomozás és az eset kivizsgálása akkor is eredménnyel jár, ha a magyar nemzetiségű fiatalok történetesen nem a kezdeményezői egy incidensnek, hanem éppen a sértettjei és az elszenvedői.

A fentebb már említett harmadik magyar fiatalról, aki szintén sérülést szenvedett, annyit sikerült megtudni, hogy a támadói egy üveggel mértek ütést a fejére. Ő is orvosi ellátásra szorult. Hosszú seb keletkezett a fején, sebéből pedig több üvegszilánkot kellett eltávolítani. Az esetről sem ő, sem pedig az édesanyja nem kívánt nyilatkozni. Két másik társuk szerencsésebb volt, ők a támadást könnyebb sérülésekkel megúszták.

Szabó Angéla

Oh man! Ez ÓMEN?

Ómen! Ámen!

Kérdezhetném most joggal, ha történetesen babonás lennék. De nem vagyok az. Csupán az egészséges kétkedésem és az öröklött bizalmatlanságom súgja nekem, hogy mégis valami ilyesmiről van szó. Merthogy puszta véletlen mégsem lehet.

Többféle bírósági forrásból származó értesülés szerint igaz a hihetlenül hangzó hír. Még akkor is, ha tudjuk: színtiszta véletlen mégsem lehet az, hogy a „második temerini fiúk“ zűrzavaros, túlpolitizált nemzetiségi ügyében is éppen az a Zdenka Stakić nevű bírónő vezesse majd a már csak egy karnyújtásnyira lévő bírósági tárgyalást, és ítélkezzen felettük, aki 2005-ben az öt temerini magyar fiatalt a döbbenetes, összesen 61 évnyi börtönbüntetésre kárhoztatta. Márpedig nagyon úgy fest, hogy a sors ismétli önmagát: a kísértet visszatér az éjsötét múltból. Hogy újabb áldozatokat szerezzen. Hogy újabb vajdasági magyar fiatalokat juttasson börtönbe – előre megfontolt szándékkal, kohol vádak és elnagyolt vizsgálati eljárás alapján. Mindezzel pedig csupán egyetlen célja lehet a krónikus (és immáron gyógyíthatatlannak tűnő) hungarofóbiában szenvedő szerb társadalomnak: mégpedig az, hogy soha meg nem szűnő rettegésben tartsa a délvidéki magyarokat.

Mi tagadás: Stakić asszonyság derekasan megdolgozott az itteni magyarság körében szerzett dicstelen hírnevéért. Hosszú időre beírta magát a felejthetetlenek lajstromkönyvébe. Már-már lehetne is vele riogatni a potenciális magyar bűnelkövetőket. Ténykedésének esetleg még komolyabb bűnvisszatartó ereje is lehetne, ha azt meggyőző módon, hatásosan prezentálnánk. Amikor megkérdeztem a nemrégiben szabadult Horváth Árpád édesapjától, Tibortól, hogy hogyan maradt meg emlékezetében az a bírónő, akinek az ítélete nyomán a fia nyolc és fél évet töltött börtönben, a következőt válaszolta: -- Amit én elmondhatok arról a nőszemélyről, az nem sok jó. Már eleve rosszul kezdődött. Amikor bezárták a fiúkat, hetente látogattuk őket. Minden szerdán mentünk hozzájuk. Ez pedig nagyon szúrta a hölgynek a szemét. Szóvá is tette, hogy: „Mit képzelünk mi? Miért jövünk ide minden héten? Elvégre ez nem szálloda, hanem börtön!”  Én erre csak annyit feleltem illemtudóan, hogy nagyon fiatalok a gyerekeink, muszáj képviselnünk, támogatnunk őket. Ezután az következett, hogy egyszerűen megvonta tőlem a láthatás jogát. Hiába jelentem meg szerdánként, nem kaptam meg az írásbeli engedélyét a látogatásra. Csak akkor egyezett bele, amikor látta, hogy engem nem tud lerázni.  Ugyanígy a tárgyalás első napja is emlékezetes marad a számomra. Apámmal és a Máriás szülőkkel együtt ültem be a tárgyalóterembe. Az eljárás azonban nem zajlott zökkenőmentesen, mert a sértett édesanyja a hangos beszólásaival (például: „Minden magyar bűnöző!”) többször is félbe szakította a tárgyalást. Annak pedig az lett a következménye, hogy Zdenka Stakić zártkörű tárgyalást rendelt el.  Bennünket, hozzátartozókat és a sajtó képviselőit is kitessékelték a tárgyalóteremből. Így a nyilvánosság teljes kizárásával zajlott minden. Nem is volt ebben semmi meglepő, mert tulajdonképpen ez volt a cél. Ezt akarták elérni. Négy napon át zajlott a tárgyalás. Annak ellenére, hogy nem engedtek be bennünket, mindvégig ott voltunk, kint ácsorogtunk. Láttuk, amint a fiainkat hozzák, viszik. Bilincsben elvezetik. És egy szót sem szólhattunk hozzájuk. Csak a szemünkkel intettünk egymásnak. Utána már csak az ítélethirdetés napján találkoztunk a bírónővel. Akkor jelen lehettünk. Ő akkor sem hazudtolta meg önmagát. A szerb történelemből vett példával illusztrálta, próbálta meg alátámasztani a 61 éves börtönbüntetés kiszabásának jogosságát. Azt mondta, hogy csak a törökök uralkodása idején esett meg ilyen kegyetlenség a szerbséggel. Amikor karóba húzták őket. Persze olyan is volt, aki még ezt az ítéletet is túl enyhének tartotta, és fejenkénti kereken negyven év börtön kiszabását követelte a fiainknak. Nekünk ezt mind túl kellett élni. A soron következő éveket elviselni…

Aztán valami történt. Ugyanis 2007 őszén az akkori szerbiai igazságügyi-miniszter, Dušan Petrović négy újvidéki bíró leváltását kezdeményezte. Petar Mohan, Snježana Matijević, Tatjana Šunjka mellett Zdenka Stakićét is. Azzal a megindoklással, hogy szándékosan elfektették az egyik pedofil pravoszláv szerzetesnek az ügyét. El is távolították őket a bíróságról. Tavaly ősszel viszont (a Szerbiai Alkotmánybíróság határozatára) visszahelyezték őket a hivatalukba. Így került a hírhedt Zdenka Stakić ismét az Újvidéki Felső Bíróságra, és így lett az ott működő öt büntetőtanács egyikének a vezetője. Október 12-én ünnepi díszüléssel emlékeztek meg dicső visszatéréséről. Egy héttel később pedig bekövetkezett az, amit a „második temerini fiúk” történeteként ismerünk…

– Szeretném eloszlatni azt a nézetet, hogy ennek a bírónőnek az újabb temerini ügyben való angazsálása egyszerűen csak a véletlen műve. Ahogyan abban is biztos vagyok, és ezért ki is merem jelenteni, hogy most egy újabb koncepciós pernek vagyunk a részesei. Persze, nem mi, öten, hanem az újabb fiatalok. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy majd úgy intézik, hogy a „hetek” esetében is a nyilvánosság kizárásával történjen a tárgyalás, és megint egy elfogultságról, túlkapásról tanúskodó szigorú ítélet születik. Hacsak sürgősen nem tesznek valamit az ügyben érintettek -- ellenlépésként.  Ha nem tiltakoznak, ha azonnal nem emelnek kifogást a kirendelt bírónővel szemben, ha nem kérdőjelezik meg az ő „tárgyilagosságon” alapuló ítélethozatalát, akkor már most felkészülhetnek a legrosszabbra. Akkor egy 5-8 éves raboskodástól senki sem menti meg őket. Nekem ez a véleményem – mondta a nemrégiben szabadult Horváth Árpád.

Társa, barátja, Szakáll Zoltán szintén úgy gondolja, hogy a klisai fogdában lévő hét magyar fiatal a legszigorúbb bírónőt kapta. Így vélekedett:

-- Szeretnénk segíteni ezeknek a bajba jutott fiataloknak. Ők is, a szüleik is okuljanak, tanuljanak a mi esetünkből! Ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, amiket járatlanságunk, tudatlanságunk okán mi elkövettünk! Fogjanak össze, és kérjék, követeljék a tárgyalás lefolytatására kijelölt bírónő lecserélését! Sőt ahhoz is joguk van, hogy az eljárást az anyanyelvükön, magyarul vezessék le. Amennyiben az számukra inkább megfelel.

A nyolc és fél évvel ezelőtt 15 évre elítélt és ma is a börtönben raboskodó Máriás István édesapja, István szerint a hatalomnak ez a kísérlete gyászos visszatérés a múltba.

– Azt tapasztaljuk, hogy az igazság hóhérai újra megjelentek a színen. Ugyanaz a temerini rendőrparancsnok juttatta mindkét csoport magyar fiatalt a börtönbe, ugyanaz a bírónő fog ítélkezni felettük, és megfélemlítésük, megbüntetésük, ügyük megint az egész vajdasági magyarság ellen irányul. Remélem, hogy ezúttal Hrbolja Joakim, fővádló nem lesz jelen a tárgyaláson. Mert ő minden magyart állatnak tart. Akkor is, ha a magyar anyák fiúkat és lányokat szülnek, nem pedig állatot. Ha a kirótt büntetés megint elrettentően drasztikus lesz, akkor végérvényesen ki fog derülni, hogy valójában kinek is kéne a vádlottak padján ülnie. Akkor bebizonyosodik, hogy maga Zdenka Stakić a nacionalista és a fajgyűlölő. Tehát őt kellene elítélni. A hóhérok a régiek, csak a vádlottak újak. Ezért azt kérem, hogy emeljük fel szavunkat, és álljunk a bajba jutott fiatalok mellé. Ne hagyjuk őket is elveszni! Ne ismétlődjön meg a múlt!

Mit lehet mindehhez még hozzáfűzni? Talán csak annyit érdemes, hogy a jelenleg érvényes jogszabályok az ország minden állampolgárára egyformán kell, hogy vonatkozzanak. Nemzetiségi, faji, vallási hovatartozástól függetlenül. Így a Szerbiában élő magyarokra is. Kivétel nélkül.  Akkor is, ha a saját hazájukban, a saját szülőföldjükön nem szeretik őket. Csupáncsak fogcsikorgatva megtűrik. Nekik is joguk van arra, hogy bírósági ügyeikben pártatlan, tárgyilagos, elfogultságtól mentes ítéletek szülessenek. Ezért aztán egy olyan ítélőbíróra bízni a törvénykezést, aki egyszer már tanúbizonyságot tett a vaskos, személyes elfogultságáról, nem csupán elfogadhatatlan és káros, hanem messzemenően etikátlan is. Rossz fényt vet a teljes honi igazságszolgáltatásra. Ha egyáltalán létezik még ilyesmi…

Oh man! Ez valóban ómen.

Akárcsak a költő, Kiss Dénes (e verse miatt börtönbe zárták) intő szavai:

                                              „Bitófák nőnek virágok közt,

                                              ha nem merünk, ha hallgatunk!”

Szabó Angéla

Tisztelt Nemzettársaim!

Szeretném felhívni a nyilvánosság figyelmét a kövező sajnálatos dologra ami készülőben van a nyilvánosság előtt már valamelyest ismert „új temerini fiúk” ügyében nemrégiben kinevezték az ítélő bírót: ugyanez a bírónő ítélte el a temerini fiúkat 61 évre *Zdenka Stakić személyében!

Szeretném felhívni mint a temerini fiúk egyike minden emberjogi szervezet figyelmét határon innen és túl, hogy akadályozunk meg még egy koncepciós pert,mert nagyon kevés az esély, hogy itt véletlen egybeesésről lenne szó hanem ismét egy előre kitervelt beállított koncepciós perről, ezért kérem a nemzetközi jogvédőket valamint a közjogi méltóságokat, hogy vessék latba tekintélyüket és akadályozzák meg,hogy egy ilyen Anti-magyar bíróítéletet hozhasson a fiúk felett!

Tisztelettel,

Horváth Árpád 

(az egyik elítélt temerini magyar, aki kegyelemmel szabadult a napokban)

________________________________________________________

Az újvidéki *Zdenka Stakić bírónőt nevezték ki, hogy ítélkezzen az "új temerini fiuk" néven ismert magyar fiatalok ügyében, akik már közel három hónapja vizsgálati fogságban raboskodnak. Mint az ismeretes, Stakić bírónőhöz kapcsolódik a hírhedt drákói szigorúsággal kiszabott, összesen 61 éves börtönbüntetés is, amelyet az az öt temerini fiú fejére rótt ki, akiknek az ügye széles körben ismertté vált a magyar közbeszédben. 

A 2005-ben összesen 61 év börtönre ítélt "temerini fiúkként" elhíresült öt magyar fiatal a délvidéki magyarokon végrehajtott, politikai színezetű példastatuálás és igazságtalanság jelképévé vált. A döntés ellen számos magas rangú politikus, emberi jogvédő, Európa Uniós képviselő és még a magyar miniszterelnök is tiltakozott. Most pedig ismét Zdenka Stakić fog ítéletet mondani, aki az elmúlt években súlyos korrupciós gyanúba keveredett.

Októberben hét temerini magyar fiatalt börtönöztek be, egy zavaros hátterű kocsmai csetepaté után, mivel a helyszínen összeszólalkoztak és összeverekedtek egy szerb társasággal. A szerb média a verekedés hírére ritkán tapasztalt csinnadrattával csapott le, és a verekedés magyar nemzetiségű résztvevőit fasiszta huligánoknak bélyegezte meg, a szélsőséges jelző minden skáláját a fejükre olvasva. Még annak ellenére is, hogy a rendőrséget a magyar fiúk riasztották, miután az államalkotó nemzethez tartozó támadóik autókkal próbálták elgázolni őket, valamint tehergépjárművek platójáról dobált sörösüvegekkel támadták meg a jelenleg előzetesben ülő vádlottakat, akik súlyos sérüléseket szenvedtek. Támadóik  - akik jelenleg az ügy koronatanúi - egészen az egyik magyar vádlott szülői házáig üldözték a csoportot, ahonnan védekezni próbáltak.

Ezután a rendőrség nagy erőket felvonultatva tartott házkutatásokat és a terepszínű nadrágtól a középiskolás német nyelvű tankönyvig mindent lefoglaltak, ami "szélsőséges" tárgynak, bizonyítéknak tűnt. Többek között - állításuk szerint - egy automata gépfegyvert is lefoglaltak, ami mint utólag kiderült egy katonai vashulladéktelepen vásárolt, összehegesztett, poros dísztárgyként szolgáló tárgy volt. Bár a fegyverszakértő december közepén megállapította, hogy az eszköz nem minősül fegyvernek és két hónap alatt számos kihallgatáson estek túl a vádlottak, ez mégsem volt elég ahhoz, hogy karácsonyra szabadlábra helyezzék őket. Így a vizsgálati fogságukat egészen január végéig meghosszabbították. Majd a napokban kiderült, hogy Zdenka Stakić bírónőt rendelték ki ítélethozatalra.

Az új szerb amnesztiatörvény miatt a temerini ötök közül ketten, Szakáll Zoltán és Horváth Árpád hosszú börtönévek után a tavalyi év végén kiszabadulhattak. Horváth Árpád tegnap a legnagyobb közösségi portálon közzétett bejegyzésében a nyilvánossághoz fordult: "Mint a temerini fiúk egyike, szeretném felhívni minden emberjogi szervezet figyelmét határon innen és túl, hogy akadályozzunk meg még egy koncepciós pert, mert nagyon kevés az esély, hogy itt véletlen egybeesésről lenne szó, sokkal inkább ismét egy előre kitervelt kirakatperről,ezért kérem a nemzetközi jogvédőket, valamint a közjogi méltóságokat, hogy vessék latba tekintélyüket és akadályozzák meg,hogy egy ilyen bíró ítéletet hozhasson a fiúk felett!"

A temerini fiúkat elítélő és most a hét magyar fiatal ügyét tárgyaló Zdenka Stakić bírónő és három társa ellen 2007-ben eljárás is indult, gondatlan munkavégzés vádjával. A vád szerint a bírák hagyták, hogy elévüljön Ilarion ortodox szerzetes ügye, aki kiskorúakon elkövetett fajtalankodás vádjával került a bíróság elé. A bírák leváltását akkor maga Dušan Petrović szerb igazságügyminiszter követelte, de úgy látszik őket mégsem érte el olyan szigorral a törvény keze, mint ahogyan a börtönéveket ők osztják. Így most Stakić bírónő készen áll ismét egy 2005-öshöz hasonló ítélet kimondására. A bírónő "elfogulatlanságát" az is jelzi, hogy még 2005-ben azt találta mondani az általa irányított tárgyaláson, a koholt vádakon már csak nevető temerini vádlottaknak, hogy „nevess, csak nevess, aki a végén nevet, az nevet a legédesebben”. Majd ezt követően rótta ki rájuk az összesen 61 évre szóló ítéletét. Így aztán nem kérdéses, hogy Zdenka Stakić bírónő keze nem fog majd remegni, amikor ismét délvidéki magyarok sorsa felett ítélkezik majd.

                                                                                              DélHír portál - H. Á.

A magyar virtus mint nemzeti karakterbéli hungarikum

Karácsonyi gesztustétel

Az elmúlt napokban mi, a vajdasági magyarok egy újabb, a többségi, államalkotó nemzet részéről megnyilvánuló gesztustételnek lehettünk a „kedvezményezett szemtanúi és haszonélvezői“. Az ítéletalkotásnál immáron következetesen kettős mércét alkalmazó szerbiai igazságszolgáltatás legfrissebb megnyilvánulásáról van szó, amelyet akár (egyébként tökéletesen időzített) karácsonyi ünnepekre kapott extra drága ajándékként is értelmezhetünk. Nem csupán ámulatra méltó ez az igyekezet és figyelmesség, hanem egyben nagylelkűségről, és atyai, szerető gondoskodásról is  árulkodik. Ha mindennek dacára a szánkban mégis keserűre változott a szacharinnal cukrozott, mézes szaloncukor íze, a hibát kizárólag csak önmagunkban kereshetjük.

Sértettekből vádlottak?

December utolsó napjaiban a fővárosi szerb sajtóból arról értesülhettünk, hogy két hónap után lezárult a vizsgálati eljárás a „második temerini fiúk“ névre keresztelt bírósági ügyben. A kiszivárogtatott értesülés szerint a hét (18 és 33 év közötti) magyar fiatalt igenis felelősség terheli a nemzeti,faji és vallási türelmetlenség szításának vétségében. Ez a sokat sejtető jogi formulázás pedig szinte már előre is vetíti, hogy valójában mi várható a jogerős ítélet meghozatalakor. Elég csak a logika mentén végigballagni az ilyenfajta gondolatmeneten: akit felelősség terhel, az nyilvánvalóan bűnt követett el, aki viszont bűnös, azt értelemszerűen meg is fogják büntetni. Némileg sarkítva a nemzeti gyűlölködésre kihegyezett, kényes történetet, egyetlen körmonfont mondat is elég ahhoz, hogy az adai, óbecsei és temerini fiatalokból deviáns magatartású, szélsőséges és veszélyes bűnözőket kreáljanak. Ha egyszer a helyzet úgy kívánja. (És most éppen úgy kívánja!) Így vál(hat)nak a magyar fiúk egy csapára sértettből vádlottá.  Ez esetben viszont a számukra nincs feloldozás, nincsen mentség. „Tetteikért“ felelniük kell.

A magyar virtus mint nemzeti karakterbéli hungarikum

A közhangulat-felelősök az Isten világáért sem mulasztották volna el tájékoztatni a nagyra becsült honi közvéleményt arról, hogy az itteni békés szerbség mellett élő, elvadult délvidéki magyarok már megint nem bírtak a vérükkel, és újfent kiütközött rajtuk az a méltán híres, kekeckedő magyar virtus. Aminek folyományaként egy temerini szórakozóhelyen alpári módon szidalmazták a többségi nemzet fiainak (értelemszerűen) szerb nemzetiségű szülőanyját,  majd pedig kezet, lábat és széket emeltek rájuk. Ráadásul ki is nyilatkoztatták, hogy ez a föld itt magyar, a szerbeknek pedig mars kifelé innen. És ez a nyilvánvaló  fővesztés terhével járó vétségeknek csupán az egyik fele. Minthogy ugyanezek a magyarok otthon, szép csendben különféle ütlegeket gyűjtöttek, propagandaanyagot raktároztak, meg még különféle fegyvereket is tartottak. Kiderült mindez a sorozatos letartóztatás és három családnál elrendelt házkutatás során. (Nem is értem, hogy „ilyen mértékű magyar fenyegetettség“ okán miért nem kongatták meg a szerbiai közbiztonság vészharangját, miért nem rendeltek el országszerte magas fokú riasztást! Ez számomra maga a csoda.)

Kint karácsony, bent karácsony...

Egy dologról azonban alighanem megfeledkeztek.  A mondvacsinált ürüggyel (a semmit jó alaposan feltupírozott indoklással) letartóztatott és október óta vizsgálati fogságban lévő magyar fiúkat nem tájékoztatták arról, hogy ügyükben a vizsgálódás befejeződött, és már csak az ítélethozatal maradt hátra. Erre legfeljebb csak következtethettek egyből-másból. Például abból, hogy az egyik hivatalból kirendelt ügyvéd telefonon közölte a védence szüleivel, hogy mostantól két héten át egyáltalán ne keressék, mert nem lesz elérhető. Meg abból is, hogy az eset egyetlenegy szerb nemzetiségű előállítottját a napokban szabadon engedték. Ily módon gondoskodtak arról, hogy Predrag Novaković  már otthon, családi körben tölthesse a szerb egyházi ünnepet. A magyarok viszont belekóstolhattak abba, hogy milyen is az az úgynevezett rácsokon túli, a családot kívül rekesztő, szegényesen magányos börtönkarácsony. A hagyományos böjti bableves meg a mákos tészta nélkül.  (Magától értetődően: a kettős mércével való centizgetés, dekázgatás egy újabb megnyilvánulásaként.) Mindemellett arról is gondoskodtak, hogy az éppen szolgálatban lévő börtönőröknek is legyen szép karácsonyuk. Elvégre a fennen hirdetett szeretet ünnepnapjain ők is megcsillogtathatták a maguk nyomorúságos kis hatalmát. Büszkén domboríthatták ki a mellkasukat: kedvükre válogathattak, fitymálhattak a szülők által készített, válogatott házi finomságokban. (Mint városi gyerek a dinnyehéjban.) És a látogatásra érkezettektől zsinórbanküldhették/küldették vissza a foglyok részére készített pulykasültet, guráblit, díszes papírosú szaloncukrot.)

Na, ne! Magyar kontra magyar?

Természetesen az egyetlen szerb nemzetiségű vádlott (ítélethozatal előtti) kiengedése nagyon is érdemes a történet továbbgondolására. Mi állhat ennek a homályos és láthatatlan hátterében? Lehet találgatni. A legkézenfekvőbb magyarázat alighanem az, hogy a bizonyítási eljárás során kiderült róla, hogy éppoly ártatlan, mint a ma született bárány. Nem vett részt a temerini Next nevű vendéglőben kitört verekedésben, legfeljebb csak végignézte azt. Mármint azt, hogy az eszement magyar fiatalok vadul csépelték egymást. Ráadásul nem is csupán a szórakozóhelyen, hanem még útban hazafelé is. Baseballütővel, lánccal verték és üres sörösüvegekkel célozgatták egymást. Így okoztak és szereztek múló meg maradandó sérüléseket. De lehetséges egy  másik verzió is. Amely szerint ez az egyetlen szerb nemzetiségű fiatalember valójában egy szupermen, merthogy egymaga gallyra vágott egy egész tucat pipogya magyar srácot. Sorra verte valamennyiüket. (Ezt a mélyrétegű romantikát!) Így lett az egyiknek csupa vér a feje és láncszemektől sebhelyes a háta, így sérült meg a másiknak a füle, és így szerzett magának törött orrot a harmadik. Esetleg még az is szóba jöhet magyarázatként, hogy valójában a (szerb) társai is részt vettek a rendbontásban, csak nekik megvan az a kivételes tulajdonságuk, hogy amikor egy zűrös helyzetben tettlegességre kerül a sor, akkor ők egyszerűen láthatatlanná válnak. Mintha ott sem lennének a helyszínen. Ez logikus is, és tulajdonképpen megmagyarázza azt, hogy azon az ominózus októberi éjszakán miért nem vittek be közülük másokat is a temerini rendőrállomásra.

Kettébontott történet?

A „második temerini fiúk“ faramuci története Predrag Novaković szabadon bocsátásával furcsa fordulatot vett. Egyrészt: éppen a karácsonyi-újévi ünnepek szélcsendes időszakában történt. Másrészt: még jóval az ítélethozatal ceremóniája előtt került rá sor. (Hiszen csak január 22-én jár le a meghosszabbított fogva tartásuk.) Harmadrészt: erről a hírről (valamilyen megmagyarázhatatlan véletlen folytán) elfelejtett beszámolni a vehemenciájáról híres szerb nyelvű sajtónk. Férfiasan bevallom, nekem már az is megfordult a fejemben, hogy ennek az október végi temerini incidensnek a kerek egész történetét egy nyisszentéssel egyszerűen félbevágták. Kettéosztották. Taktikusan, rafinált módon. És kreáltak belőle egy véresen komoly, veszélyes nemzetiségi ügyet (amely vétség pedig szigorúan szankcionálható), meg egy alkoholmámoros, szimpla kocsmai verekedéses esetet (amely viszont könnyen felejthető). Nem is lenne ebben az égvilágon semmi meglepő. Elvégre  - mind a politikusoknak, mind a jogtudósoknak - volt idejük bőven kiötleni a legütőképesebb vádiratot. Az előző esetében majd a magyar fiatalok (az előre megírt forgatókönyv szerint) elviszik a balhét –, mert rájuk sütik azt, hogy nemzeti, faji és vallási türelmetlenséget szítottak. Mivelhogy egytől-egyig ”neofastiszták”. (Amint azt a tévedhetetlennek tekintett temerini képviselő-testület alig néhány nappal az eset megtörténte után meg is állapította.) 

A második esetében viszont egyetlen kézlegyintéssel elintézik a történteket, mondván, hogy a mai fiatalok körében az ilyesmi szinte mindennapos. Felesleges erről végeláthatatlan bírósági tárgyalásokat folytatni. A magyarok meg már amúgy is megszokták, hogy a szerbek időről időre (némi nevelési, móresra tanítási célzattal) elagyabugyálják őket. Merthogy a magyar már csak ilyen ördögi fajta: ütve-verve jó. De leginkább még úgy sem...

Alighanem valami ilyesféle zaklatott lelkülettel várhatja a kínos lassúsággal vánszorgó ünnepnapok lemorzsolgatását és a sorsának alakulását a hét magyar fiatal az újvidéki fogdában. Mi leselkedhet rájuk a bűvös január 22-e után? Újabb időhúzás (hathónapos hosszabbítással riogatják őket), vagy pedig kíméletlen ítélethirdetés? Hogy teljesen büntetlenül szabadon engedik valamennyiüket, abba inkább bele sem gondolok…

Szabó Angéla

Kilencven nap elzárás egy hamburgerért

Kovács Tamás - Isten malmai lassan őrölnek

Hogy nemcsak Istennek, hanem a szerbiai igazságszolgáltatásnak a malmai is igen lassan őrölnek, arra kitűnő példa a „második temerini fiúk“ esete. Merthogy a hét magyar fiatal nemzetiségi ügye bizony jócskán elhúzódik. A tartományi székvárosi igazságosztókat aligha lehet olyasmivel vádolni, hogy elhamarkodják, elkapkodják a történtek kivizsgálását, és igyekeznek mielőbb lezárni a kényes nemzetiségi ügyet. Az adai, óbecsei és temerini fiatalokat már több mint két hónapja az újvidéki fogdában tartják, a családokat pedig otthon teljes és végnélküli bizonytalanságban.

Az október végi temerini történet – a magyar fiatalok szempontjából – rosszabbul nem is kezdődhetett volna. Ugyanis őrizetbe vételük első pillanatától kezdve nagyon komoly vétséggel vádolták meg őket. Nemzeti, faji, vallási gyűlölködéssel. Ezek közül pedig már akár csak egyetlenegy minősítés is drasztikus és félelmetes következményekkel (több évre terjedő szabadságvesztéssel) járhat. Az ügy eddigi menetéből arra lehet számítani, hogy minél hosszabb ideig benn akarják tartani a fiúkat, hogy aztán majd hónapok múltán példásan megbüntethessék őket. A tárgyban érintett tanúk vontatott meghallgatásának és a szándékos időhúzásnak más, ép ésszel fel nem fogható, racionális okát aligha találni. Magától értetődően: a nemzeti feszültség kötelező szinten tartása mellett. Mert az Szerbiában már bevett szokás. Ahhoz viszont javarészt akár hozzá is szokhattunk (volna) az elmúlt évtizedekben. Ha másért nem, hát azért, mert ez a tendencia nemhogy eltűnni nem fog, hanem évről évre egyre csak erősödik. Érzik ezt már a magyarok nem csupán Temerinben, a déli végeken, hanem más községekben is.

A hét magyar fiú családjának egyike-másika komoly megélhetési gondokkal küszködik. Már a napi betevő előteremtése is kimeríti a családi költségvetést. A segítőkész, támogató emberekből viszont egyre kevesebb van. Az anyagiak mellett azonban jogi, szakmai istápolásra is szükségük lenne. Sajnos, e téren sem tolonganak az önzetlen önként felajánlkozók. Pedig ezerszer okosabb lenne megelőzni a bajt, mintsem aztán hosszú időn át gyógykezelni. 

Az már csak keserű hab a tortán, hogy a mi kisebbségvédelmi politikánk is minden megtesz annak érdekében, hogy ügyesen kimaradjon a hat magyar család személyes tragédiájából. Simítás helyett már az ügy kipattanásakor igyekeztek a lehető legrosszabb színben feltüntetni a tízen  illetve huszonéves fiatalokat (szélsőségesnek és újfasisztának bélyegezték őket) és mielőbb elhatárolódni tőlük. Nem foglalkozni velük, akárha nem is léteznének. Így viszont külön-külön, a sorsukra hagyatottan kénytelenek megvívni a saját szélmalomharcukat. A politikum pedig a magasságos városháza meg a pártszékház ablakából egykedvűen nézni, mint vergődnek. A hat vajdasági magyar család nyomora nem az ő személyes nyomoruk.

Miért is ül Csongor?

Amikor felvetődik a temerini Koperec Csongor esete, mindig eszembe jut egy idézet, amely szerint a nehezet egyből meg lehet csinálni, a lehetetlent viszont egy kicsivel több ideig tart. Az ő őrizetbe vételének ugyanis semmiféle logikus – tényekkel, érvekkel alátámasztott – magyarázata nincsen. Abban az időben, amikor a kocsmai verekedés zajlott, ő egy egészen másik helyen tartózkodott. A település központjában, több utcányira a rendbontó társaságtól. Másnap mégis házkutatást tartottak náluk, lefoglalták a személyes holmiját, őt pedig őrizetbe vették.

– A barátjával elment hamburgert vásárolni, és ez lett belőle. Már több mint két hónapja fogva tartják. De még az égvilágon semmit nem bizonyítottak rá. Senki, egyetlen tanú sem tett rá nézve terhelő vallomást – mondja Nándor, az édesapa. – Úgy látszik, hogy a mi fiunk esetével is példát akarnak statuálni, és még jobban meg akarják félemlíteni az itteni magyarságot. Lassan már oda jutunk, hogy este vagy éjjel az utcára sem mehetünk ki nyugodtan, mert soha sem tudhatjuk, hogy mi fog velünk történni.

Norbert segélykérő levele

A hét fogdában lévő fiú közül vélhetően az óbecsei Kovács Norbert érzi magát a legkomiszabbul. Neki az eltelt két hónap alatt egyetlen látogatója sem volt. A szülei már évekkel ezelőtt lemondtak róla. Sem a volt felesége, sem pedig a húga nem érdeklődik különösebben a sorsa iránt. Mivel szinte mindenki elfordult tőle, és a legnagyobb bajban magára hagyta, a múlt héten igen panaszos levelet juttatott ki a fogdából. Amelyben leírja, hogy amíg kinn volt, sok emberen segített, és népes baráti társaság vette körül. Akik viszont most rendre elfeledkeztek róla. Ezért aztán heteken át ugyanazt a vékonyka nyári ruhát hordta, amiben letartóztatták és bevitték. Most kabátot, nadrágot, pulóvert meg tornacipőt kért. És azt is megírta, hogy panaszáról, elkeseredettségéről ne szóljanak senkinek. (Úgy viszont nehéz lett volna segíteni neki. Egy kis szervezéssel Norbi a kért holmit már meg is kapta.)

Két szaloncukrot sikerült bejuttatni…

A családok nagyon bíztak abban, hogy a karácsonyi ünnepekre már végérvényesen lezárják az ügyet, kiengedik a fiatalokat, és végre mindannyian fellélegezhetnek. De nem így történt. Megint a szülőknek kellett utazniuk, nekik kellett meglátogatniuk a fogva tartott gyerekeiket.

Az adai Apatócki Magdolna esetében úgy hozta a szerencse, hogy éppen karácsony napján kellett beszélőre mennie a 18 éves fiához. Ez pedig egyfelől szívet-lelket melengető volt, másfelől viszont igencsak idegpróbáló. Arról mesélt, hogy ropogósra sütött pulykahúst csomagolt Flóriánnak, de vesztére, a doboz egyik sarkába kevéske majonézt is tett. Ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy az őrök ne vegyék át a karácsonyi ebédre szánt ételt. Korábban bontatlan csomagolású majonéz bejuttatásával próbálkozott, de sikertelenül. Még a gyári csomagolású szaloncukrot sem vették át. Összesen csak két szemet sikerült ügyesen becsempésznie.

– Nagyon elkeseredett vagyok, és fogalmam sincs, hogy kihez is fordulhatnék. Én most már szeretnék egy nagyot lépni előre ebben az ügyben. Valami látványosat tenni, aminek végre ereménye is lenne. Ezt mondtam az ügyvédünknek is. Ahogy múlik az idő, egyre nehezebben viseljük el ezt a kilátástalan helyzetet. Szörnyű ez a bizonytalanság, ez a teljes kiszolgáltatottság. Fogalmunk sincs arról, hogy még meddig akarják bent tartani a gyerekeinket. Flóri fiamat eddig senki semmivel nem vádolta. Egyetlen vádat sem tudtak rábizonyítani. Ő azon a kérdéses estén nem is volt bent a vendéglőben, hanem kint várakozott a barátnőjével, mégis hetek óta bezárva tartják – mesélte sírva Flórián édesanyja.

Ha nem segítenek neki, elveszíti a tanévet

A másik adai fiú, Smit Tomas se nincsen irigylésre méltó helyzetben. Hetük közül ő az egyetlen, aki még nem fejezte be a tanulmányait. Mivel pedig az idei tanévnek az egyik fele már elmúlt, nagyon úgy fest, hogy évet kell ismételnie. Osztályzatai októberben még alig voltak, így viszont most bizonyítványt sem kaphatott. Egy évet már korábban is veszített az igazolatlan órái miatt. A családnak ugyanis még annyi pénze sem volt, hogy kiváltsák a fiúnak a havi buszbérletet. Ezért nem mehetett iskolába. Szülei elmondása szerint éppen az ünnepek előtti napon zajlott Tomas meghallgatása. De még akkor is bíztak abban, hogy a hétvégén csak hazaengedik. Sajnos, csalódniuk kellett.

Semmi jót nem várnak

A temerini Orosz fivéreket már a legelső napon elválasztották egymástól. Attila és Róbert csak három hét elmúltával láthatta egymást, de akkor is csak néhány percre. Éppen az édesapjuk érkezett hozzájuk látogatóba, és mindkettőjüket elővezették. Azóta is külön cellában tartózkodnak.

Anyjuk, Angéla arról értesített, hogy nemrégiben Attila megbetegedett. A fogdában viszont olyan gyógyszert írtak fel a számára, amely allergiás tüneteket váltott ki. Súlyos szív- és keringési panaszai miatt a napokban az újvidéki kórházba szállították. Amiatt is panaszkodott, hogy körülményes a gyerekeknek szánt csomagok átvétele. Soha nem lehet előre kiszámítani, hogy mit vesznek át, mit nem. Hétről hétre változtatnak rajta. Meg a levél általi értekezés is hosszadalmas. Megemlítette a legfrissebb példát: az egyik fiú l2-én postázott levelét tegnap, 27-én kapták meg.

Istvánt, a családfőt nem egy csüggedő, könnyen elkeseredő embernek ismertem meg, most viszont komolyan aggodalmaskodik. Ő a következőket mondta: – Én már attól tartok, hogy a két hónappal meghosszabbított vizsgálati fogság lejárta után (január 22-én lesz) sem fogják kiengedni a gyerekeinket. Mind a hét fiút bent tartják úgy, hogy közben se nekik, se nekünk fogalmunk sincs, hogy miért is ülnek valójában. Amivel vádolják őket, azokat sorra meg tudják cáfolni, mégsem történik semmi. Ettől eltekintve, félek, hogy az ügyük még sokáig elhúzódik, és csak tovább bonyolódik. Ahelyett, hogy minél előbb lezárnák és szabadon engednék őket.

Szabó Angéla