ÁRULKODÓKNAK

Nem volt és nincs annak múltja
ki a népét kiárulja,
s fájdalmas lesz életútja
ha idegenek rongybábúja.

Éles látását veszíti
ha lelki szükségét nem érzi,
hogy cinkosait úgy keresi,
ha nemzetét elemészti.

Koncért s dicsőségért adja
ha népét lencséért kínálja,
mikor mások átkát hallja,
s bántását szó nélkül hagyja.

Gyökér nélküli a gyökér
s nemzetének semmit nem ér,
mert lelki cafat az olyan erény
ki nem érez a testvéréért.

Ármánykodó gyávasága
ki lakáj-uszályokba állva
saját népét legyalázza,
de Igazság lesz a halála!

Rendnek követe a béke,
hisz ez a nemzet menedéke,
s önző gyűlölet sem győzne
ha rendbe nem vájna éke.

Árulásra nincs bocsánat
s latrok szavára nem járhat
a világ agyának forgása:
mert ez lesz a Föld pusztulása.

(GS, 20141017)

Dr Gundy Sarolta

Templom és iskola

Szerbcsernye (Német - Czernya) 2014.

Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét (Szerbcsernyén) magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülőjé szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Reményik Sándor

Majd megöregszel...

Majd megöregszel és bánni fogod,

hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma.

A lelkiismeret majd bekopog

s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed s az melléd települ.

Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,

mert éjjel félni fogsz majd egyedül.

Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyafog,

de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;

hanem valaki hiányozni fog

a multból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz s ha eleget totyogott

rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben

áll ifju képed. Hozzá motyogod:

"Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem."

"Mit is tehettem volna?" - kérdezed,

de fogatlan szád már nem válaszolhat;

s ki a nap előtt lehunyod szemed,

alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,

mint a csikó, hogy a hámot levesse.

S a félelem tünődik, nem a vágy,

a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

Magadban döntöd el. Én fájlalom,

hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.

Mert elfárad bennem a fájdalom,

elalszik, mint a gyermek s én is véle.

 József Attila

NYÁR

Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél -
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.

József Attila

Isten háta mögött

Isten háta mögött

üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok 

sok dolga van a teremtőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat 

megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet 

előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak 

Kányádi Sándor

TALÁN ELTŰNÖK HIRTELEN...

József Attila

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdõben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amirõl számot kéne adnom.


Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.


Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.


Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.


Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

1937. november

Temető

A hervadás bús pompájában áll most
A temető. Ó, mennyi szín, derű,
Fehér és lila õszi rózsatenger,
Mely hullámzik az enyészet szelére.

Egy alacsony pad vár rám pihenőül,
Elõtte zöld deszkából ácsolt apró
Sírdomb szelíden mosolyog a fényben.
Fölöttem magyar égnek végtelenje,
Előttem a határtalan magyar táj.

E kicsi sírban egy csöpp lányka szunnyad,
Mint elhervadt virág az õsi kertben.
Köröttem mindenütt békés keresztek
S mély nyugalom beszédes csöndje hallgat.
Mely minden bölcsességnél igazabb.

E kicsi hant elõtt, e nagy magányban
Megölelem az édes életet,
Mely ragyogást küld jeltelen sírokra
S virágözönt az ódon temetõkbe
S az õszi nap csókjával arcomon
Megindulok rózsásan, dalosan,
A boldog elmúlás víg vőlegénye.

Juhász Gyula

Őszi hangulat

Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázsintésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér!

Hirdessük,hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet!

Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más;
hogy ezután is lehet élne,
hogy tréfa csak az elmúlás!

A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet!

Wass Albert

Felemás őszi ének

Építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra, s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja.

Ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
Nélküled föl újra nem loboghat.

Nevetségesen ismerős minden
mit mondtam, s mondok
nehéz nyarunk volt, itt az ősz
s jönnek a téli gondok.

Már csak magamat benned
és magamban Téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak.

Kányádi Sándor

NEMZET? – LAKOSSÁG!...

Én vagyok polgári magyar.

Van házam, nőm, van egy gyermekem.

Életünknek csak egy célja van:

Nekünk, hármunknak, jó legyen!

A gyerek óvodába jár.

De tud már szerbül! Tud már angolul!

Tud játszani komputereken!

Magyarul meg majd megtanul.

Vers-tudni? Magyarul? Ugyan!

Én sem tanultam, mégis megvagyok!

Úgy is majd szerb iskolába jár!

Lesznek nekik terhek! Nagyok!

Hogy kihalunk? Mi? *Ma kakvi!

Kisfiam is unokát fog nemzeni!

Tudom, úgy hívják majd, Hogy Endrju!

Le se kelljen fordítani!

Pénzért minden venni lehet!

Oda kell menni, ahol sok van az!

Ha én nem, majd ő elmehet!

Csak jó legyen! Hát nem igaz?

+Burány Béla

(A „Népemmel szeretném megbeszélni” ciklusból)

* Ugyan már!

+Burány Béla (Zenta, 1931. február 12. – Zenta,2008. december 9.) vajdasági orvos, epidemiológus, néprajzkutató, szociológus és közíró. 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjává választották.

ÁRVÍZ

Fotó:Femina

Zengő zuhogó zápor zakatol
Recsegő robaját rettegi álmom
Éjszaka jön és tombol az ár
Felmorzsolt életünk zokog és fáj.
Házak tetején orkán táncol
Gigászi árvízen hajózik Kháron,
Ladikján siklana, szél döngi, vibrál,
A szétömlött Styx helyén már csak tengervíz áll.
Túlpartját a test, a lélek sem akasztja,
Eget és földet is nihillé duzzasztja
A féknélküli ár, mi tomboló s felrázó
Emlékeztet rá, hogy van egy utolsó szó:
Istenem segíts! Hisz lelkem oly gyarló,
Csak ha baj szakad rám, akkor nem tagadó.
Lásd Ember, most mutat hatalmat az Úr
Számon kér s ítél, de soha nem bosszul.

(GS 2013)

Dr. Gundy Sarolta

Fotó: Mandiner

József Attila - A Dunánál

1

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.
Mintha szívemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvű, örök eső módra hullt,
színtelenül, mi tarka volt, a múlt.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.

S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmúlás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e múltnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a múltat be kell vallani.
A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

1936. június

Ismét föltámadott a tenger (Duna)...

FÖLTÁMADOTT A TENGER...

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.

Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sűlyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

Petőfi Sándor

(Pest, 1848.)

Dunaszentpál - MTI

Mobilgát a Duna ausztriai szakaszán

Németroszág - Sankt Goar, Rheinland-Pfalz - Német Emese fotója  

Németroszág - Sankt Goar, Rheinland-Pfalz - Német Emese fotója 

Németroszág - Sankt Goar, Rheinland-Pfalz - Német Emese fotója 

Budapest - Átcsapott a víz a rakparton - MTI

Jövő hét hétfőre várják a Duna tetőzését, de már most elárasztotta a pesti alsó rakpartot. A legmagasabb vízállás eddig 860 centiméter volt, a hétfői tetőzést 875 centire várják.

Azért a víz az úr!

Eső esik, fölszárad - Nézd a világ apró rebbenéseit!

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,
vihogva varrnak felhőskörmű lányok.

Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.
Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.

A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.

Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.

Feledni tudnak jól. A tegnapi halott
szíveikben mára szépen megfagyott.

Egy újságlap repül: most csákót hord a szél.
Költőt is feledtek. Ismerem. Még él.

Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,
sötét ruhája, válla csupa korpa.

Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,
mint vén levelét a vetkező platán?

Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

Radnóti Miklós

A Duna vallomása

Megtudtam, hogy titkokat rejteget

A mi Dunánk, ez a vén róka,

Mikről talán sohase álmodott

Az ősi barlang-tüzek óta

Ez a közönyös Európa.

Megloptam a vén Iszter titkait,

Titkait az árnyas Dunának.

Magyar földön ravasz a vén kujon,

Hisz látott ő búsabb csodákat,

De akkor pletyka-kedve támadt.

Vallott nekem, nem is tudom, mikor:

Tavasz volt és ő csacska-részeg.

Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,

Budapestre fitymálva nézett

S gúnyos nótákat fütyörészett.

Talán Szent Margit híres szigetén

Állott velem részegen szóba.

(Ma is félve kalimpál a szivem

S hajh, már régen késik e nóta.

Ugy-e Iszter, vén folyam-róka?)

Nagy-komoly lett akkor a vén Duna.

Torkán hűlt vad, tavaszi kedve.

Olyan volt, mint egy iszákos zseni.

Alig mert nézni a szemembe

S én vallattam keményen, egyre.

"No, vén korhely, láttál egy-két csodát,

Mióta ezt a tájat mossa

Sápadt vized, árnyas, szörnyü vized,

Mely az öreg árnyakat hozza.

Gyónjál nekem, vén falurossza."

"Mindig ilyen bal volt itt a világ?

Eredendő bűn, lanyha vétek,

Hideglelős vergődés, könny, aszály?

A Duna-parton sohse éltek

Boldog, erős, kacagó népek?"

S halk mormolással kezdte a mesét

A vén Duna. Igaz az átok,

Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz:

Mióta ő zúgva kivágott,

Boldog népet itt sohse látott.

A Duna-táj bús villámháritó,

Fél-emberek, fél-nemzetecskék

Számára készült szégyen-kaloda.

Ahol a szárnyakat lenyesték

S ahol halottasak az esték.

"Sohse lesz másként, így rendeltetett",

Mormolta a vén Duna habja.

S boldogtalan kis országok között

Kinyújtózott a vén mihaszna.

És elrohant tőlem kacagva.

Ady Endre

In memoriam Kokos László

43...

Az én kedvesem, egy remek dallal örvendeztetett meg engem.

A kedvesem:

Ágnes Vanilla: Születésnapodra 

(József Attila születésének évfordulójára)

Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk
az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk.
Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat,
korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy.
Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek,
szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz.

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.

Föld lakói remeghetnek, hódolhatnak félelemnek,
de te szilárd lábakon állj, s maradj meg mindig ilyennek.
Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak,
ne vedd magadra, ha semmibe vesznek,
nekem mindig ajándék vagy.

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.

Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz.
S hogy tűzhajú kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél,
nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél.

Istenedhez, angyalodhoz…

Istenedhez, angyalodhoz, maradj hű!

A költészet napja - József Attila születésnapja

1964-től minden évben április 11-én, 

József Attila születésnapján tartják Magyarországon a költészet napját.

Ezen a napon minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, rendezvényekkel tisztelegnek a magyar líra előtt idehaza és a határokon túl is. Koszorúzással egybekötött ünnepségen emlékeznek a költő szülőházánál, a IX. kerületi Gát utca 3. szám alatti József Attila Emlékhelyen.

A rendezvényeknek se szeri, se száma, szinte minden magyar településen, színházakban, könyvtárakban, művelődési házakban rendeznek irodalmi esteket, könyvvásárokat, változatos programokat.

Az elmúlt évek érdekessége volt, amikor 2010-ben a költészet napján Guinness-rekordot döntött 760, főként középiskolás diák Miskolc-Lillafüreden, akik egyszerre szavalták el József Attila Óda című versét. Új keletű hagyomány a több helyen megrendezett versmaraton, tavaly Budapesten a Thália Színházban immár második alkalommal a Magyar Napló Kiadó, az MTVA, a Magyar Írószövetség, a Magyar Rádió, a Thália Színház és a Könyves Szövetség szervezésében valósult meg az ingyenesen látogatható Versmaraton, amelyen közel száz költő olvasta fel versét. 2012-ben Tatán 2012 magyar vers hangzott fel diákok előadásában, Hévízen József Attila összes versét olvasták fel,s Veszprémben is útnak indult a versbusz. 

MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

Szegény vers

Az élet

Most fogott vallatóra.

A márciusi szél
El se ül,

Viszi a hópihéket,

Hatot üt az óra.

Álomképek.

Vászonra fröccsenő festék.

Csak tessék, csak tessék:

Piros, fehér és zöld.

Számban az íz,

Amit ad a föld.

Lihegnek mögöttem állatok.

Hagyjatok szeretnem,

A felhők nyomomba erednek

Nem kór ez, hanem állapot.

Mint máglyán az eretnek,

Lelkem madarak dicsérik

Böjtben, polcra rakott

Almaként érik.
Mert nem lehet senki

Olyan szegény,

Tépett rongy legény,

Hogy halmazállapotát

Ne látni a szemén.

Az arany megfolyva

Is az marad:

A szó-mágia: tisztulás,

Embernyi akarat.

Segesvár,

Sebet vág,

Világos hogy Arad.

Az arany marad

Akár a legszentebb eskü.

Fáj ebül,

Míg él bennünk

Engesztelhetetlenül.

Pósa Károly

Magyarkanizsa, 2013. március 19.

Honosítási kérvény Marosvásárhelyről

A honosításhoz, ezt adta le a kérvényező:

Kérvény 

Alulírott magyar állampolgárságot kérek.
Nem vagyok szerb, román sem német,
Itt Erdély szívében, Marosvásárhelyen élek
Itt ahol nap mint nap fogy a magyar lélek.

Valamikor régen, amikor születtem
Magyarország volt a szülőhazám nékem.
Mások döntötték el hovatartozásom
Egy Párizs melletti béketárgyaláson.

Átjöttek a hegyen sunyi, szolga népek,
Kik a magyar földön piócaként éltek,
S amikor legutóbb csatát vesztettünk
Áruló férgekként fordultak ellenünk !

Így került szép hazám tolvajok kezébe,
Az árulóknak ez lett búsás fizetése !!
Szeretnének minket ma is kiirtani !
Mert az ellopott javakat vissza kéne adni !

Remélem és hiszem, fordul majd a világ !?
Fog még nyílni nekünk sok-sok színes virág !
Nem lehet, hogy a Sors mindig verjen minket,
S állandóan nyaljuk vérző sebeinket !

Százszor megfizettük a reánk rótt adót,
Amit a balsors vállainkra rakott !
Nem voltunk nem leszünk szolganemzet soha!
Eljött az idő végre : mostan vagy soha !

Mély álomból lassan felébred a nemzet,
Vezetőink ezért nagyon sokat tesznek !
Egyszer, majd egy napon feleszmél a világ
Hogy kinek jár a tövis kinek a virág !?

Vár reánk a szép, nagy, közös Európa;
Határait védjük évszázadok óta !
Nyugodtan élhettek benne a nemzetek;
Megvédték őket vitéz magyar kezek !

Te szép Erdély ország, mikor leszel szabad?
El kéne már űzni a kakukkmadarakat !!!
Te aki egykor sasok fészke voltál
Ily szomorú sorsra miért is jutottál ?

Te vagy a magyarok igazi bölcsője,
A magyar nemzetnek voltál megmentője !
Elkerült minket a török veszedelem,
Itt mindig magyar volt minden fejedelem !

Nem kedvezett nekünk a huszadik század,
Elorozták tőlünk gyönyörű hazánkat !
Egy kakukknemzetség sunyi, lusta népe
Árulásért kapta hazámat cserébe !!

Lett is üldözése itt a magyar szónak,
Sokan letagadták, hogy magyarok voltak.
Mások meg elmentek új hazát keresni,
Idegen hazában sorsunkat siratni.

Én aki maradtam nagyon szépen kérem !
Magyar állampolgárságom adják vissza nékem !
Ígérem az leszek aki eddig voltam,
Én magyar maradok - itt az ősi honban !!

                                        VARGA FERENC 

NAPTÁR

JANUÁR Későn kel a nap, teli van még csordúltig az ég sűrü sötéttel. Oly feketén teli még, szinte lecseppen. Roppan a jégen a hajnal lépte a szürke hidegben. 1941. február 5. FEBRUÁR Újra lebeg, majd letelepszik a földre, végül elolvad a hó; csordul, utat váj. Megvillan a nap. Megvillan az ég. Megvillan a nap, hunyorint. S íme fehér hangján rábéget a nyáj odakint, tollát rázza felé s cserren már a veréb. 1941. február 21. MÁRCIUS Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad, vidám, kamaszfiús szellőkkel jár a fák alatt, s zajong a március. A fázós rügy nem bujt ki még, hálót se sző a pók, de futnak már a kiscsibék, sárgás aranygolyók. 1941. február 26. ÁPRILIS Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép s féllábon elszalad. Ó április, ó április, a nap se süt, nem bomlanak a folyton nedvesorru kis rügyek se még a füttyös ég alatt. 1939. március 12. MÁJUS Szirom borzong a fán, lehull; fehérlő illatokkal alkonyul. A hegyről hűvös éj csorog, lépkednek benne lombos fasorok. Megbú a fázós kis meleg, vadgesztenyék gyertyái fénylenek. 1941. február 25. JÚNIUS Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz, az ég derüs, nincs homlokán redő, utak mentén virágzik mind az ákác, a csermelynek arany taréja nő s a fényes levegőbe villogó jeleket ír egy lustán hősködő gyémántos testü nagy szitakötő. 1941. február 28. JÚLIUS Düh csikarja fenn a felhőt, fintorog. Nedves hajjal futkároznak meztélábas záporok. Elfáradnak, földbe búnak, este lett. Tisztatestü hőség ül a fényesarcu fák felett. 1940. június 12. AUGUSZTUS A harsány napsütésben oly csapzott már a rét és sárgáll már a lomb közt a szép aranyranét. Mókus sivít már és a büszke vadgesztenyén is szúr a tüske. 1940. július 21. SZEPTEMBER Ó hány szeptembert értem eddig ésszel! a fák alatt sok csilla, barna ékszer: vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik, a perzselőt! a hűs esők előtt. Felhőn vet ágyat már az alkonyat s a fáradt fákra fátylas fény esőz. Kibomló konttyal jő az édes ősz. 1940. július 15. OKTÓBER Hűvös arany szél lobog, leülnek a vándorok. Kamra mélyén egér rág, aranylik fenn a faág. Minden aranysárga itt, csapzott sárga zászlait eldobni még nem meri, hát lengeti a tengeri. 1941. február 7. NOVEMBER Megjött a fagy, sikolt a ház falán, a holtak foga koccan. Hallani. S zizegnek fönn a száraz, barna fán vadmirtuszok kis ősz bozontjai. Egy kuvik jóslatát hullatja rám; félek? Nem is félek talán. 1939. január 14. DECEMBER Délben ezüst telihold a nap és csak sejlik az égen. Köd száll, lomha madár. Éjjel a hó esik és angyal suhog át a sötéten. Nesztelenül közelít, mély havon át a halál. 1941. február 11.